Honeymoon Around the World

Évekkel ezelőtt találkoztam egy emberrel, akit a mentorommá fogadtam. Ő nem akarta, én kértem meg rá, hogy mentoráljon, tanítson. Mindez 3 hónapig történt meg, aztán egy szívinfarktus elvitte 49 évesen. Amikor elment, döbbenettel néztem ki a fejemből. Mindezt azok után, hogy többször is megbeszéltük előtte, hogy az élet egy futó villanás és csak az marad meg, amit megértünk és megértetünk belőle. Hogy a cél a jelen pillanat élvezete (amit a hegytetőn Zsolt is nagyon jól ismert, de szerintem az élet egyéb területein is, nem csoda, hogy mindig mosolygott) és az, hogy a saját sorsfeladatunkat megértsük. Mégis, az ego ilyenkor harcol, mert odabent már megíródott egy sztori arról, amit szeretnénk. Most pedig a valóság más, mint az a sztori, ezért az ego szenved. És akkor értettem meg, hogy a végtelen potenialitásban ez is egy végkimenetel és mint minden egyéb, ez is tökéletesen VAN. Ha én elmegyek majd egy nap, nem szeretném, ha bárki sírna utánam, és szerintem Te sem, Árpesz. Hisz tudjuk, hogy az életet addig kell élni, amíg van. Amíg mi itt vagyunk, tudunk tapasztalatokat gyűjteni, ami csodálatos. És ez a lényeg. :) Zsolt pedig addig fog élni, amíg mi a szívünkben tovább visszük az emlékét és azt a leckét, amit tanított nekünk. A szeretet nem szűnik meg, mert mindig és mindenhol VAN… :)

Hasonlóan gondolom én is, sajnálom őket, még ha én se mennék soha olyan magasságba. Utólag lehet okoskodni, hogy mit kellett volna, de max. magunknak vonhatunk le tanulságokat, ami egyébként fontos is. Az élet minden területe veszélyes ha úgy vesszük, van rá számtalan példa, nem kell ahhoz hegyet mászni, hogy baleset legyen, s akkor még ott vannak a betegségek is. De az élet nem arról szól, hogy félelemben élünk, hanem arról, hogy vannak álmaink, kitűzünk célokat, amiket megvalósítunk. Ezek elérése pedig örömöt ad, főleg, ha meg kellett érte küzdeni. Kívülről nézve pedig teljesítmény, amit el kell ismerjünk.

Az pedig már hit kérdése, hogy szerintem itt a földön nekünk feladatunk van, méghozzá ÉLNI, vagyis megélni a szeretetet, amiben benne van az egymáshoz való hozzáállástól kezdve a természet szépségeire való rácsodálkozáson át a saját magunk tökéletesítése. Minderre pedig végtelen sokféle úton számtalan lehetőséget kapunk. S halálunkkor tisztán fogjuk látni, hogyan is éltünk valójában, nem mások fogják megítélni, hanem mi magunk. S remélhetőleg nem csak a rokonaink emlékében fogunk tovább élni, hanem lélekben egy más világban, de innentől mindneki azt hisz, amit akar, nem nyitok vallási fórumot :)

Árpi, ne haragudj, hogy itt írok erről,
annak idején szánt szándékkal nem olvasgattam a hegymászók eltűnésével kapcsolatos megjegyzéseket, kommenteket, úgy is túl sokat hallottam a róla többiektől és nagyon jól ismerem azt a jelenséget, amikor emberek álnév mögé bújva kiadják az összes indulatukat.
Nem szeretnélek megbántani, vagy kényelmetlen helyzetbe hozni Benneteket, de mégis…
Kiss Péter miért halt meg? Nem tudom, csak amit hallomásból hallani. De én legjobban őt gyászoltam. Szememben ő a hős. És Ti, Zita és Te. Az álmok álmodói, akik szeretik az embereket és a VILÁGOT. Bocs

Árpi,
nagyon megható az írás, megkönnyeztem, meg azt is, amit Ivi írt neked. Én egyetlen kis javítanivalót találtam a cikkben: “Ő nekem (ahogy gondolom sok más ember számára is) egy nagy példakép volt, sok minden megtestesítője…” —> Ő neked nem példakép, hanem még mindig az, szóval a mondatot nem kell múlt időbe tenni szerintem, vagyis így hangzik jól: “Ő nekem (ahogy gondolom sok más ember számára is) egy nagy példakép, sok minden megtestesítője…” —> szerintem érdemes lenne kijavítanod! ;)

Vártam már egy ilyen bejegyzést tőled Árpi. Gondoltam is rátok akkoriban mikor ez a tragédia történt. Minket is nagyon megrázott és bár próbáltunk az okokon agyalni, semmi értelme. Arra jutottunk, hogy Zsolt ott halt meg ahol mindig is szeretett lenni és hogy másképp, máshogy nem is történhetett az ő halála.
Egyébként ekkor derült ki, hogy az októberben születendő gyerkőnknek ugyanazt a nevet találtuk ki mint ami Zsolt kisfiájé is. Mennyi minden történt mióta olvaslak titeket :)

Azzal, hogy Csoma sírjához elmentetek, már bizonyítottátok, hogy melyik emberfajtához húz a szívetek (sőt, kikhez tartoztok).

Nagyon szép, megható írás. Látom a Zsolttal közös képen is éppen thongpa-sört ittatok, jobban mondva szívtatok a szálakkal.
Isten adjon örök megnyugvást nekik ott az örök hóval borított hegyen, álmaik földjén…
AZ Erdélyi Kárpát Egyesület Csíkszépvízen megrendezett XXII. Vándortáborának valamennyi résztvevője ott volt Csíkszeredán a városi sportcsarnokban a névadó ünnepségen, amikor Erőss Zsolt Arénának nevezték el a létesítményt.
Neked Árpi pedig jó egészséget és álmaid beteljesülését kívánom eme szép kerek évfordulót követően! (Természetesen pároddal, családoddal egyetemben)