lájk.

Bocs az elgépelésért, nem volt szándékos! :)

Árpi ne is foglalkozz ezekkel a dolgokkal. Jártam nagyon sok helyen a világban, de amit Ti tapasztaltok az abszolút így van. Érdekes, hogy negatív tapasztalatok is csak a nyugati civilizációban értek, ahol nagyon zárkózottak az emberek, és nem nagyon figyelnek oda a másik emberre. Ez a jelenség már nálunk is egyre jobban tapasztalható. Az elmaradottabb országokban sokkal kedvesebb és tisztelettudóbbak az emberek, ők még tudják mik is az igazi emberi értékek, amihez még véletlenül se tartozik a pénz, vagyon egyetlen formája sem.
Sajnos sokan mondanak úgy véleményt, hogy csak a médián keresztül utaznak. Feltétel nélkül elhisznek dolgokat, úgy hogy pillanatig is megkérdőjelezzék a halottakat vagy látottakat. Ez a jelenség az komolyan veszélyezteti a civilizációnk jövőjét. Olvasni, utazni, tapasztalni és máris sokkal színesebb lesz a világ, nem csak fekete-fehér! Emberek, nem kell minden hülyeséget elhinni, csak azért mert azt mondják. További jó utat kívánok nektek és további jó embereket az utatokba, akik segítik mindennapjaitokat.

Üdv: Krisztián

1991-ben, egy hetes hátizsákos olaszországi vonatos utazásunk végén Velencéből azon a szerdai éjszakán jöttünk haza a (most decemberben megszűnt) Venezia expresszel, amely napon a horvátok és a szlovénok bejelentették elszakadásukat Jugoszláviától.
Mi ezt nem tudtuk mind addig, amíg indulás előtt egy fiatal lengyel srác majdnem könyörögve kért, hogy szálljunk le és Ausztria felé jöjjünk haza, mert Jugoszláviában “Kriegproblem” van.
A vonat közel egy órás késéssel indult. A 6-8 kocsiból álló szerelvényen ha talán 15-20 utas volt. Zömük olasz. A mi vagonunkban összesen hárman voltunk. A nejem, én és pár fülkével arrébb egy erősen barna bőrű fiatal fiú. Kinézetre az a fajta, aki a vonatokon hamis aranyat igazinak, műbőr pénztárcát bőrnek stb. szokott árulni valamilyen füles kézitáskából. Mondtam is a nejemnek, hogy ebből sok alvás nem lesz éjjel, mert pont nekünk jutott egy ilyen “útitárs”, aki biztos arra vár, hogy elaludjunk, s visz amit tud.
Ahogy elhagyta a vonat Mestrét, kopog a srác a nyitott fülkénk oldalán, hogy kik vagyunk, hová utazunk. Mivel látja milyen kevesen vannak a vonaton és ő nem szeret egyedül utazni, meghív az ő fülkéjébe, s a nyomaték kedvéért két csodálatos Trentó környéki almát nyújt át nekünk. Szabadkoztunk, hogy nem kérjük, mert fogalmunk se volt vízen kívül mivel tudnánk viszonozni, meg kicsit tartottunk tőle, hogy nincs-e beinjekciózva pl. altatóval. Mondta, hogy csak vegyük el, mert neki még van 6 db másnapra(!!!).
Leültettük magunkhoz, hogy mégis “saját térfélen” tájékozódjunk a nagy kedvesség okáról, s mi lehet a meghívás hátterében.

A félig angolul, félig németül folyó beszélgetésből kiderült róla, hogy egy 7 gyermekes pakisztáni család – talán – középső gyermeke, aki egy év Isztambul után Bolzanóban egy német tulajdonú szállodában tanulja a séf mesterséget másfél évig, és megy haza egy hónap szabadságra Pakisztánba. Az olaszoktól Párizsba fog menni, hogy a francia konyhát is megismerje, majd pár év múlva Pakisztánban szeretne nyitni egy igazi éttermet. Útközben pár napra beugrik egyik testvéréhez Szófiába, s egy másikhoz Isztambulba. Az apjuk mellett ők hárman tartják el a családot a keresetükből havonta átutalt pénzből.

Mire az olasz-jugoszláv (szlovén) határra értünk minden előítéletünk elszállt. (Árpi néhány meghasonulása jut eszembe most, ahogy írom e sorokat. Mennyire nincs ismeretünk a világról, mennyire ki vagyunk téve a nyugati és hazai médiának, a rendszer irányította tanulmányok által kialakított kép tudomásulvételének. Pedig ha mögé nézünk a dolgoknak kiderül, mindent a – főleg pénzügyi – érdekek igyekeznek irányítani. Aki nem áll be a sorba, arra azonnal valamilyen bélyeg kerül.)
Egy nagyszerű embert ismertünk meg a srácban. Zágrábban délelőtt komoly hiányérzetünk volt, hogy elváltak útjaink. A vele való beszélgetés a világról alkotott képünk egy olyan átformálását eredményezte, amit Árpiék is több százszor megéltek az eddigiek során.

A magyar (európai) emberben kialakított(!) előítéletre példa a sluszpoén is. Amikor hazaértünk és a pályaudvaron várakozó rokonoknak elmeséltük, hogy egész éjjel és fél délelőtt egy pakisztáni fiúval utaztunk egy fülkében, csak annyit kérdeztek, hogy szegények, miért nem mentetek át egy másik kocsiba, nem volt máshol szabad hely?

Shitpál álomelnök

sonni :
@Doktor Shitpál
@Pakisztáni
Megtisztelö e postok.
Gratulálok!

Én hozzájárulok a trollkodások törléséhez, feltéve, hogy sonni fedőnevűé is törlésre kerül. A médiaegyensúly nevében

@Pakisztáni
Megtisztelö e postok.
Gratulálok!

sonni :
@qtyu
qtyu, drukkolunk Magyaroszágnak is, hogy a jelenlegi kormány véghez vigye végre azt az átrendeödést, ami rendbehozza Magyarországot abból a gazdasági nyomorból és megosztottságból, amit az elözö liberalis kommunista kormány(maszopliberalis)
taszitotta az országot! Ès akkor “többek között” az értelmesebb érteliségi reszketés nélkül tud ismét élni.
Ne is higgyél a liberalis szennyujságoknak!

A megosztottságot nem egy alcsúti törpe okozta? A pakisztániak úgy tudják.