Nagy örömmel veszem tudomásul, hogy Ázsiában vagytok, bár én csak évek múlva fogom megtudni, hogy az hol van és mekkora. Remélem szerencsésen haladtok tovább. Jó olvasni a élményeitekről. A képek is szépek. Rövidesen én is szemüveges leszek, mint Ti és a Szüleim.
Nemsokára a Balatonon fürdőzünk, nyaralunk. Sokat gondolok rátok millió puszival Árpád

Egyrészt most jó lesz sokat olvasni egyben, másrészt sokszor eszembe jutottatok, mivel rengeteget mentünk felfelé és ha véletlenül nyavalyogni támadt volna kedvem, akkor ilyenkor valamiért mindig beugrott, hogy nehéz-nehéz, de ahogy írtátok sokszor, rekuval alighanem még jobban szenvednék :) és már előregondoltam az utatokat azokra a durva hegyi szakaszokra, ahol majd esetleg kifogy alólatok az aszfalt. Egész biztosan lesznek benne olyan pontok, amikor az ember azt gondolja, hogy na, akkor innen egy lépést se tovább, mert olyan ramaty az “út”, hogy még tolni se lehet felfelé a “tonnányi rakományt”, jöjjön egy szamár vagy akármi – de aztán egyszer csak egy fokkal jobb és járhatóbb lesz az út és vissza lehet ülni a nyeregbe és lehet tekerni és utólag az egyik legvarázslatosabb szakaszként él majd az emlékezetben ez a “kínlódás”.

Legalábbis velünk ez történt és így éltük meg – akartam is küldeni egy MMS-t onnan, de a hegyek közt nem volt térerő (persze részben éppen azért mentünk oda :)), aztán lemerült a telóm, aztán már nem lett volna autentikus (de azért majd mélben).

Szóval röviden: nagyon várom, hogy kicombosodva Közép-Ázsiába érjetek és megegyétek azokat a varázslatos hegyeket; jókívánságom, hogy nőjön, erősödjön tovább az a pálma a teher alatt és mi is Veletek együtt megláthassuk a Fehérló-hágót!

És most akkor én balra el, olvasni…