Az “erős néniről” jutott eszembe egy kis történet, amit pont a napokban olvastam Ulrich Fick életéről az Útközben című könyvben:

“Az erdőben fát vágnak ki s ott helyben kézifűrésszel fűrészelik szálfákká. Miközben kapaszkodtunk fölfelé, minduntalan jöttek velünk szemben fát hordók, hatalmas gerendákat cipelve le a völgybe. Nem könnyű dolog, – az ösvény keskeny és meredek, jobbra sziklafal, balra a mélység, a szálfák pedig hosszúak és nehezek. De a fahordozók mezítláb, szinte táncos könnyedséggel lépkedtek lefelé, csak a róluk csurgó veríték mutatta, hogy megterhelő ez a fahordás. Az egyikük egy pillanatra megállt, mi oldalt húzódtunk, hogy elférjen mellettünk. Megkérdezte, hogy hány óra van és hova igyekszünk. Válaszoltunk a kérdéseire, majd én megjegyeztem:
– Maga aztán erős ember! Én ezt nem bírnám.
Rám nézett és ezt felelte:
– Szegény ember vagyok én, nem erős. Itt ez az egyetlen munkalehetőség, különben lopnom kellene. De inkább ezt csinálom, mintsem hogy tolvaj legyek.”

Szerintem elgondolkodtató kis történet…

További jó utat és erős hátszelet!