Bejárat > Ázsia, Törökország > A nap, amikor buktunk 100km-t, de megmentettünk 100 ezer forintot

A nap, amikor buktunk 100km-t, de megmentettünk 100 ezer forintot

Nagy nap volt a mai. Ami a kerékpározást illeti, egy métert nem haladtunk tovább. Amikor egy közös búcsúfényképet szerettünk volna készíteni a vendéglátóinkkal, a plébánia lakóival, akkor a fényképezőgépünk furcsa zajokat adott ki magából, és kiírta a képernyőre, hogy „SYSTEM ERROR (FOCUS)”. Ennek mondanom sem kell, rettentő módon örvendtünk, főleg, hogy többszöri újraindítás után is ugyanezt produkálta. Nem volt mit tenni, hagytuk a bringákat a helyükön, és rövid internetes keresgélés után nekilódultunk a városnak, hogy találjunk valami szervizt a kamerának. Trabzon után erre egy darabig biztosan esélyünk sem lett volna, ezért úgy döntöttünk, nem indulunk tovább a rossz kamerával. Rövid mászkálással megleltük a Panasonic márkaboltot, ahol 20 perc várakozás után megjelent a szervizes fickó is. Nagy meglepetésünkre azt mondta, hogy jöjjünk vissza két óra múlva, addig megpróbálja megjavítani a fényképezőgépünket. Úgy látszik még nem jött el a fogyasztói társadalom legsötétebb kora, ha megpróbálnak megjavítani egy 70 ezer forintos apró kütyüt, ahelyett, hogy azzal köszöntenének, hogy sajnáljuk, még garancialeveled sincs, vegyél újat drágán, mert attól halad előre a köztársaság…:)

Persze örülni ekkor még nem örültünk, csak bizakodtunk, hisz ez a hír reményre adott okot. A két órát pedig együtt töltöttük Zitával, vettünk egy-egy fagyit és kiültünk a főtérre (Atatürk Alani) pihenni. Ezt persze egy óra után meguntuk, és kitaláltuk, hogy nézzünk körül a városban, hátha találunk egy cipészt, aki megjavítva a futócipőm orrát, amin egy jó egy centis lyuk tátongott. Még nem volt nagy, de minden futás után egyre tovább nyílt, holott csak háromszor sikerült futni benne az elmúlt 58 nap, mióta elindultunk. Szóval még nem volt vele nagy baj, de látszott, hogy ha ez így megy tovább, nem fogja sokáig bírni a csuka. Ezt pedig nem szerettem volna, ezért addig róttuk a tömött kis utcákat Zitával, míg nem egy öreg cipőkészítő mesternél kötöttünk ki. Lyuknyi kis műhelyében két cimborájával beszélgetett az öreg, mikor mutattam a cipőmet, azonnal a kezébe vette, és kérdezés nélkül elkezdte javítani. Na ekkor nagyon sajnáltuk, hogy nincs nálunk fényképezőgép. Azt le kellett volna fotózni, ahogy az előző évezredből való, lábbal hajtós varrógépével foltozta az amúgy méregdrága, legalább 30 ezer forintos Nike cipőmet. (ennek az árnak a felét sem adtam érte, megszereztük okosba, de az egy másik történet). Nagyon komolyan nyomta az öreg. Látszott, hogy hozzáértő kezekben van a cipő, amit 3 perc múlva úgy kaptam vissza, hogy az eleje masszívabbnak tűnt, mint a párjának az eredeti orra. Ezek után az öreg még pénzt sem fogadott el, amitől már végképp meghatódtunk. Maradt egy nagy köszönet, és egy kézrázás.

Rohantunk vissza a Panasonic boltba, ahol nagy örömünkre egy működő fényképezőgép várt ránk. Ahogy sejtettük, az optikát mozgató egyik kis motorral volt baj. Tényleg nagyon nagy mákunk volt, hiszen még éppen Törökországban, még éppen egy nagyvárosban ment tönkre a kamera, és volt annyi lélekjelenlétünk, hogy nem hagytuk annyiban a dolgot, hanem kerestünk egy szervizt, ahol hajlandóak voltak vele foglalkozni, és még volt is hozzá pótalkatrészük. Mindez került nekünk 50 líránkba, vagyis 5400 Forintunkba, de hát ez a legkevesebb, örvendünk a működő kameránknak. Ráadásként a szünetben még a cipőmet is megstoppolta az öreg. Nagy nehezen visszataláltunk hozzá a már működő kamerával, de addigra sajnos már bezárta a műhelyét így csak kintről sikerült egy képet készíteni a kis boltról. Ekkor már bőven délután 5 óra után volt, ezért okosan úgy döntöttünk, hogy maradunk még egy napot a plébánia vendégszeretetében itt ezen a kis keresztény szigeten, tetővel a fejünk felett, és inkább holnap kora reggel indulunk tovább.

Egyébként ma reggel is ezt terveztük, persze nem sikerült korán felkelni, és még azután is sokáig rántottás szendvicseket készítettünk az útra, és vártuk, hogy 10-kor kinyisson egy kerékpárszerviz, ahol volt fogaskerék leszedőjük. Odagurultunk a rekukkal és mindkettőnk bringáján meglazítottuk a hátsó fogaskereket a Rohloff mellett. Amikor pótalkatrészeket kaptunk hozzájuk a magyarországi képviseletnél, elmondták nekünk, hogy nem árt 1000 km-enként meglazítani ezt a fogaskereket, hogy ne rohadjon össze az aggyal, addigra, mikor majd cserélni kell (Merthogy ebből is van nálunk pót!). Mióta megvannak a fekvőbringák, gurultak már 4000km-t is, de ez a lazítás még egyszer sem történt meg, így ideje volt már. Tényleg össze voltak kissé szorulva már, de a megfelelően nagy erőkarral nem volt gond meglazítani őket. Egyébként a hátsó Rohloff fogaskerekek még nagyon jól néznek ki ellentétben az első lánctányérokkal.

Summa summarum, örömteli nap a mai. Buktunk ugyan 100km-t (ilyesmi távot terveztünk mára), de spóroltunk is 100 ezer forintot, hiszen nem hagytuk tönkremenni a méregdrága futócipőmet, és sikerült olcsón megjavíttatni a szintén méregdrága fényképezőgépünket, ezért egyikből sem kell majd újat vennünk, vagy legalábbis majd csak jóval később. :) A 100km-t emellett természetesen egyáltalán nem bánjuk, bőven lesz még időnk letekerni – Foltozott cipővel és működő fényképezőgéppel! :)

 

  1. sanya
    augusztus 23rd, 2011 10:36-nél | #1

    Nagy szerencsétek van!
    Csak így tovább!
    E-mailben küldtem az örményországi jereváni Dájbukát László elérhetőségét.
    Más úton mentek. A tervezett úton több szép kolostor is van. Haghpat, Aleverdi….
    Merre fogtok haladni?

  1. Még nincsenek visszakövetések