Comments on: Amritsar – Hoshiarpur #2 – Avagy miért nincs kitámasztónk, és miért lesz nagycsaládunk?!

By: Fawx

Fawx — Wed, 18 Sep 2013 12:53:29 +0000

“…És ami a legszebb az egészben, hogy mindez számunkra ingyen…”

\o/

By: Soma

Soma — Wed, 15 Feb 2012 08:30:27 +0000

Ha a magyar paraszti világról akartok igazán jól leíró,és taglaló könyvet olvasni,akkor ajánlom még Kiss Lajos Szegény emberek élete.Két kötetes,egyikben a női,másikban a férfi sors van levezetve megszületéstől a halálig.Legjobb a témában.

By: Zita

Zita — Mon, 13 Feb 2012 09:12:46 +0000

@Német András. Már meg is van a könyv! 300 Ft!

By: Zita

Zita — Mon, 13 Feb 2012 08:59:10 +0000

Köszönöm András! Antikváriumokban utánanézek! Milyen gyöngyszemekre bukkan az ember blog olvasás közben… :)

By: Németh András

Németh András — Mon, 13 Feb 2012 08:47:55 +0000

A neten (vatera, antikvarium.hu) 4-5 száz forintért árulják, szerintem nagyon megéri, habár nekem 50 forintért sikerült rálelnem :)

By: Németh András

Németh András — Mon, 13 Feb 2012 08:43:19 +0000

http://moly.hu/konyvek/raffai-sarolta-fold-ember-folyo

By: Zita

Zita — Mon, 13 Feb 2012 08:39:34 +0000

Zitával egyetértek, hogy előttünk fennáll az a lehetőség, hogy majd a gyerekeinknek megadjuk azt a döntési lehetőséget, hogy akarnak-e együtt élni velünk vagy sem. Ha jól tudom az ázsiai országok többségében nincsen nyugdíj – erről még nem beszélt itt senki -, szóval ez is hozzájárulhat ahhoz, hogy több generáció együtt él, mert a fiatalabbak, gyerekek tartják el az idős szüleiket. Nagyon úgy tűnik, hogy a nyugati európai társadalmak is arra haladnak, hogy nekünk már nem lesz nyugdíjunk… Ha így lesz, biztosan előtérbe fog kerülni a több generációs együttélési családmodell.

@Német András: érdekelne az a regény, amely a magyar vidéki életről szól (30-60-as évekig). Ki a szerző és mi a címe? :)

By: Harkányi Lajos

Harkányi Lajos — Sat, 11 Feb 2012 11:49:34 +0000

Szia Zita és Árpi !
Fél évvel a világ körüli útra való elindulásotok után ez a mai beszámolótok kommentálása rekord számúnak mondható, mert most miután végigolvastam őket konstatálom, hogy Árpi a nagyapádé a 25-ik lett.
Mi Éva mamával nagyjából egyetértünk azzal a elgondolással, hogy- ha minden szempontot figyelembe veszünk- ideális az lenne ha a “nagycsalád” együtt élne megfelelő méretű és kertgazdálkodásra is alkalmas telken lévő házban. Ennek a háznak olyannak kell lenni, hogy a különböző generációk azért ne legyenek kényszer miatt tömörítve. Ezt az általunk ideálisnak képzelt megoldást csak közös akarattal és erre való törekvéssel lehet megközelíteni és esetleg elérni.
Úgy érezzük Éva mamával a mi életünkben ezt az elképzelést sokszor a nagyon nehéz anyagi körülmények presszionálása (ami ezt segítette is ) miatt így csináltuk. Szerencsénk volt annak ellenére, hogy házasodás után társbérletben kellett elkezdeni egy négyszobás
egy bejáratú lakásban Éva mama szüleivel és egy idegen 3 főből álló másik családdal a háború utáni diktatórikus rendszerű körülmények miatt . Csaba 1 Ádi pedig 2 1/2 év után megszületett, de az előbb említett állapotot (a társbérletet) 6 év után sikerült csak felszámolni és sajnos ekkorra az apósom Nándi bácsi (dédapád) 74 éves korában elhunyt.
A diktatúra viszont ekkor még tombolt és a nagy 4 szobás lakásra olyan nagy lakbérpótlékot vetett ki az állam, hogy anyagiak miatt kényszerültünk a lakás egy részének leválasztására. A leválsztatásban persze volt szerepe a technikai ésszerűsítésnek.(fürdőszoba és konyha vízellátásának modernizálása és az egész lakás gázfűtéssel való ellátása). Sajnos Margó néni anyósom (dédnagyanyád) is 69 éves korában 1965-ben eltávozott. Vagyis a nagypapával 5 a nagymamával 10 évig élt együtt a család, persze az én Édesanyám Baby néni aki nagyon sokat volt nálunk segíteni még 1977 évig élt ,vagyis Csaba és Ádi már felnőtt lett (19 – 17 éves) addigra.
Mi az együttlakást és a kollektív életet azért is becsüljük, mert azt is óriási szerencsének tartottuk, hogy bekerültünk egy olyan sportegyesületbe mint a LOKÓ. Ennek köszönhetően az életünk nagy része hétvégeken egy még nagyobb létszámú és értékekkel bíró “nagycsaládban” történt ahol nagyon sok jó ember segített bennünket a gyermeknevelési feladataink végrehajtásában. Harmadszor abban is szerencsénk volt, hogy mindkettőnknek családiasság szempontjából is jó munkahelyünk volt nyugdíjazásunkig.
A mostani úgynevezett általam vadkapitalistának nevezett trendekkel ( még ezt a szót is utálom) végkép nem tudunk egyetérteni. Természetesen elismerem azt, hogy ha megkísérlés és törekedés után sem megy bizonyos családtagok együttélési képességét olyan szintre hozni, hogy ez harmonikus legyen akkor marad a Lenini mondás: “elvtársak, ami nem megy azt nem kell erőltetni !”

By: F.Peter

F.Peter — Sat, 11 Feb 2012 07:38:26 +0000

Az sem figyelmen kívül hagyható szempont, hogy vannak olyan anyós, após párosok, akiket nem lehet, vagy nem akar elviselni az adott pár veje, vagy menye.
Vagy esetleg, amit én tapasztaltam Angliában a bácsinál akinél dolgoztam, hogy a lánya inkább egy au-pairt fogadott (engem), hogy vezesse a 92 éves apja háztartását, csak ne kelljen vele 1 fedél alatt élnie….nem voltak haragban, csak tartotta a távolságok.
A bácsi eléggé bogaras volt, nagyon próbára tette a türelmemet….1 évig ezt elviseltem, de a lányát meg tudtam érteni.
Bogaraira csak egy példa a sok közül: Heti többször is hajnali 2 kor eszébe jutott, hogy nem biztos, hogy bezárta a háza ajtaját és mivel ő nehezen mozgott engem keltett fel (a szobájából való kiabálással), hogy megnézzem.

By: Vivi

Vivi — Fri, 10 Feb 2012 21:54:20 +0000

Én megértem, hogy ha valaki megteheti, akkor el akar költözni a szüleitől és a saját lábára állni. Szerintem egy fiatal felnőttnek kell az a tudat, hogy a szülők segítsége nélkül is tud boldogulni. És olyankor általában még a szülők is tudnak gondoskodni magukról. Aztán úgyis eljön az az idő, amikor a szülőknek segítség kell, általában addigra már megvannak az unokák is, akkor jöhet az összeköltözés és a kölcsönös segítség. A nagyszülők főzhetnek, vigyázhatnak az unokákra, a szülők átvállalhatják a rezsi egy részét, megcsinálhatják a nehezebb munkákat…
De ehhez az kell, hogy akkora lakás/ház legyen, ahol mindenkinek megvan a saját kis lakrésze. Szerintem a nyugati társadalomban már nem elfogadható az egy szoba/öt ember arány.
Nálunk a szüleim voltak olyan ügyesek, hogy sikerült egy viszonylag nagy házat felépíteni, ahol amikor szükség lett rá a nagyszülőknek is lett külön kis lakása, így egy telken, de valamennyire külön háztartásban élt 3 generáció. Viszont ugyanezt a szüleim testvérei már nem tudták volna bevállalni, mert nem olyan körülmények között éltek.
Vagy például előtte a nagyszüleimnél ott lakott a dédi, de neki is megvolt a külön lakrésze.