Bejárat > Ázsia, Nepál > Annapurna kör – 11-12. nap – 5,3km – 3548m – A Praken Gompa és a száz rupis láma

Annapurna kör – 11-12. nap – 5,3km – 3548m – A Praken Gompa és a száz rupis láma

2012.05.24-25. – csütörtök-péntek

„Hundred Rupee Necklace Lama”

A Manangban töltött első teljes napunkon Thijs és Dean továbbálltak a Thorung La hágó felé. Mi délutánra szedtük össze magunkat, és bepakoltunk néhány cuccot a hátizsákomba, hogy elinduljunk a sokat emlegetett „Ice Lake” felé. Persze ekkor még azt se tudtuk, hogy merre induljunk el, ezért a szállodánk ajtójában álldogáló, vendégeket váró tulajtól kérdezgettünk. Ezt nagyon jól tettük, mert megtudtuk tőle, hogy az Ice Lake-hez már túl késő van, az a túra teljes napot kíván. Helyette a Praken Gompát és az ott lakó 96 éves láma látogatását javasolta nekünk.

A hegyoldal közepén láthattok egy sötétebb átlós sziklaperemet, na annak a bal széle alatt lakik a láma! :)

Ez a Gompa fent van a szemközti hegyoldalban, egy hatalmas, függőleges sziklaperem aljában, innen lentről úgy tűnik, lehetetlenség oda feljutni. Az odafent lakó lámát szokták „Hundred Rupee Necklace Lama”-nak is szólítani, ami magyarul annyit tesz, hogy „100 rupis nyakláncos láma”, merthogy az öregember nyakláncokat készít, és „ajándékoz” az oda fellátogató turistákak 100 rupiért. Ez a dolog, csak félig tetszett nekem, de úgy voltam vele, hogy 100 rupi nem a világ vége, nem is kötelező kérni tőle, na meg egy öregembernek, aki fent él a hegyen ennyi idősen, talán el lehet nézni ezt. „Neki is meg kell élnie valahogy”, és ha már a láma címet is megkapta ennyi idősen, akkor talán nem rossz ember. Ezt a láma dolgot egyébként én a mai napig nem értem. Kérdezgettünk embereket, hogy hogyan lesz valakiből láma, és csak arra jutottunk, hogy ha valaki eléggé idős már, és egy darabig elvonulva sokat meditált , és mélyen spirituális figura, akkor egy idő után már lámának hívják. Ez persze számomra még mindig túl misztikus, és megfoghatatlan, de pontosabb magyarázat híján elfogadom ezt a definíciót.

Az utunk legelőször a Manang központjában található Gompához vezetett, mert ezen a helyen van egy kis tábla, ahol fel vannak sorolva ezek a maximum egy napot igénybe vevő túrák. Köztük megtaláltuk a Praken Gompát is, ahol a 100 rupis lámánk lakik. A térkép persze nagyon vázlatos volt, és csak annyi volt írva mellé, hogy 2-2,5 órás a túra, és szép kilátást, valamint nagyszerű akklimatizálódást ígér. Az, hogy merre kell indulni, sehová nem volt kiírva és sehol nem volt jelezve, és még az OpenStreetMap sem jelölt arrafelé utat, amerre az a sziklás hegyoldal magasodik, ahová a lámát mutatta a vendéglátónk. Ez a térkép egyébként eddig nagyon jó volt, az összes települést és a szállások nagy részét gyönyörűen jelölte. Most azonban először kérdeznünk kellett, hogy merre van az arra. Hamar a kőházak között találtuk magunkat, amint kelet felé tartottunk. Egy kis kavarás után már a falu fölött találtuk magunkat, a domboldalban, földek között. Már innen gyönyörű kilátás nyílt a falura, és a szemközti Gangapurna gleccserre, ráláttunk a házak nagy részére, és feltűnt a gleccser-tó is, ami feltűnően közel volt a faluhoz.

Klikk a képre a nagyobb felbontásért!

A földek mellett kelet felé haladva egyre följebb kaptattunk a kis ösvényünkön, amiről tudtuk, hogy a falu felett, attól picit keletebbre található szirten lévő gompához vezet először. Ide fel is másztunk, a vége meredek volt, és odafent erős szél fújt. A gompa szélárnyékában találtunk egy srácot, kis tárgyakat és füstölőt maga elé kipakolva üldögélt, és meditált, vagy én nem is tudom, mit csinált, én nem vagyok ehhez elég „spirituális” figura, valószínű belőlem nem is lesz soha láma. Talán Thomasból még lehet! :) Így hívják az osztrák srácot, akit később a szállásunkon is megtaláltunk, a szomszéd szobában laktak Anne-el, egy német lánnyal, akivel az elmúlt hónapokban verődtek össze Indiában. Mindketten kicsit „spirituálisak”, ezért együtt utazgatnak, hisz így minden könnyebb. Ugyan én magam megfeledkeztem róla, de tegnap én voltam az, aki Manang utcájában a moziba menet ajánlottam nekik a szállásunkat.

A gompa mellől is gyönyörű kilátás nyílt, noha nem voltunk sokkal magasabban, mint az előbb, de innen már a Manang feletti földek is látszottak.

Klikk a képre a nagyobb felbontásért!

Innen még egy darabig a földek mentén haladtunk erős oldalszélben, majd ahogy megérkeztünk a meredek hegyoldalhoz, úgy tűntek el a földek körülöttünk, és találtuk magunkat egy szűk, meredek, poros ösvényen. Ezen most meglepően jól haladtunk, sokkal gyorsabban, mint legutóbb Gyaru-ba fölfelé menet. Táskák nélkül jóval könnyebb és gyorsabb volt a haladás. Egy jó negyed óra múlva egy újabb szirtre lyukadtunk ki, ami már jóval magasabb és kitettebb volt az előzőnél. Innen már egészen elképesztő kilátás nyílt a szemközti hegyekre, és ha lenéztünk kelet felé, az észak felé tartó völgy túloldalán felfedeztünk házakat, ezekről nem tudtuk megállapítani pontosan, hogy vajon Brakához tartoznak-e, vagy egy másik településhez. A szirten egyébként volt egy kis házikó, aminek felmásztam a tetejére, és innen készítettem panorámaképeket. Itt le is ültünk kicsit, ettünk egy csokit, ittunk és bekentük magunkat egy újabb réteg „naptejjel”. A térképet is kihajtottuk, és próbáltuk a segítségével beazonosítani a szemközeti csúcsokat. Ha nem tévedek nagyokat, akkor az alábbi panorámaképen a bal oldalt (kelet felé, mert az északi hegyoldalból nagyjából dél felé nézünk) Az Annapurna II-t (7937m), majd az Annapurna IV-t (7525m) láthatjuk, a szemközti hegycsoport pedig az Annapurna III (7555m) és a Gangapurna (7454m). Utóbbi tűnik a legmagasabbnak, de csak azért, mert az van legközelebb hozzánk, közvetlenül szemben, légvonalban talán 10km-re sincs a csúcs. Alatta egyébként az azonos nevű gleccser húzódik, aminek az alja már „hiányzik”, de a vályú, aljában a „Ganggapurna Tal”-al, vagyis tóval, jól kivehető Manang mögött. Jobbra, nyugat felé a távolban a Tilicho-tóhoz vezető völgy látható, mögötta a 7134m magas Tilicho csúccsal. Ez a képen a legjobboldali csúcs, tőle balra a távolban még látható néhány másik csúcs, köztük a fehér piramis talán a „Roc Noir”, vagy a „Glacier Dome”, név alapján talán az utóbbi, de nem vagyunk benne biztosak. Ami tuti, hogy ezek mögött már ott valahol az egész hegységrendszer legmagasabb hegye, az Annapurna I 8091m magas csúcsa. Vicces egyébként, hogy csak ez az egy csúcs nyolcezer méter feletti .

Klikk a képre a nagyobb felbontásért!

A peremről az út kanyarodott egyet a hegy felé, és itt egy kis tábla is jelezte, hogy közeledünk már a „Praken Gompa” nevű helyhez. Innen már csak néhány perces mászás volt, igaz, ez alatt még egy száz méter szintet felvettünk. Ekkor figyeltem csak meg, hogy mennyire jól látható szemben a Ganggapurna gleccser (valahol egy G-vel, valahol kettővel írják…) egykori „nagysága”. Ma már csak odafent látható a jég, aminek az alja éppoly sötét, mintha maga a hegy lenne, ám valójában az is jég, csak „koszos”, köves, hordalékos. Amint ez végetér, egy kis patakban és egy U alakú kanyargó völgyben folytatódik a történet, ami a Ganggapurna-tóban végződik odalent a völgy alján, már egészen közel a Marsyagdi folyóhoz. Ennek a tónak a két oldalán gyönyörűen kivehető a két földnyelv, amit az egykoron lejjebb érő jég tolt és hordott ki. Az egész csodaszép látvány volt, és gyönyörűen szemléltette egy gleccser „életét”, földrajzórára illő kép volt. Amikor anno általánosban ilyesmiről tanultunk, csak egyszerűsített, rajzolt ábrákat mutattak nekünk, most pedig itt volt az egész előttünk, és a saját szemünkkel csodálhattuk. Ez számomra nagyszerű érzés volt, mindig is vonzottak az ilyen dolgok, de sokáig úgy éreztem, az ilyesmit mindig is csak egy könyvből vagy egy képernyőről csodálhatom majd, mert ez túl távoli, túl hatalmas… Hát nem így történt, most itt álltunk a hegyoldalban, a Himalájában, és nem győztük csodálni a fantasztikus látványt.


A Praken Gompa, és a 96 éves láma

Fent a Gompánál rögtön megpillantottuk az öreget. A sziklaperem mellett már imazászlók jelezték, hogy közeledünk, és ahogy felértünk a szikla alatti kis peremre, elénk tárult néhány apró földterasz, és a kis fehér toronyszerű építmény, ami körül éppen sétálgatott egy görnyedt öregember. Mint pár perccel később megtudtuk, ő maga a láma, aki itt él, de nem egyedül, hanem a 64 éves lányával. Először az idős asszony (a lánya – milyen furán hangzik!) vezetett be minket egy, a szikla alá épített kis helyiségbe. Ide egy rövid, de meredek lépcsőn kellett felmászni, amin meglepődtünk, hiszen nem sokkal utánunk az idős bácsi, a láma is feljött rajta. A kis szobában, ahová leültettek minket, megvolt a külön kis ülőhelye a lámának, a néninek, és egy hosszabb padon mi is helyet kaphattunk, a finom tea mellé, amit azonnal kaptunk, amint leültünk. Milyen kedvesek itt közel 4000m magasan! :) A bejárattal szemközt egy kész kis kiállítási fal volt, ahol aztán tényleg mindent találtunk. A Dalai Láma arcképét, egy Ausztrália alakú órát, és számunkra kicsit érthetetlen módon egy csomó nyugati turista igazolványfényképét. Valószínű egyszer valaki elkezdte, kirakta a fényképét, vagy a barátjáét, és az utána érkezők pedig felvették a szokást – érdekes! :)
A láma hű maradt a nevéhez, letérdeltünk elé, valamit mormogott, valamit a fejünkhöz érintett, majd a nyakunkba akasztott egy-egy apró, 3-4 különböző színű cérnadarabból összefűzött, ék egyszerű kis „nyakláncot”. Persze a kettőért mi is ott hagytunk egy százrupist, noha abszolút nem éreztük magunkat „spirituálisan megáldva”, de a kedvességük azért átjött, és valóban, a teával és a nyaklánccal némi anyagköltséggel is járt a látogatásunk, amit illett megfizetni.

Ezt látják az otthonukból kilépve.
SMS-szavazás: Ön lenne-e itt láma?
+9779809447236: IGEN/NEM :) Csak műsoridőben! :P Vigyázz, nemzetközi SMS!
A szavazók között egy válasz SMS-t sorsolunk ki, a többiek nem kapnak semmit! :D

Az egész szertartásból – ha ugyan nevezhető ez annak, nem tudom… – csak annyit értettünk, hogy 96 éves a bácsi, 64 éves a lánya, a nyaklánc hosszú életet, és jó szerencsét ad, különösen az előttünk álló Thorung La hágón való átkeléshez. :) Az egészet azt hiszem, mi nem vettük annyira komolyan, mint lehetett volna, de ezt persze nem mutattuk, sőt, amennyire tudtunk, mi is kedvesek voltunk velük, megkínáltuk őket a nálunk lévő fahéjas csigából, amit reggel lent vásároltunk Manangban, direkt erre a túrára, csúcseledelnek. Hát, a bácsinak annyira nem ízlett a dolog, mert a falatot, amit kapott, végül a lányának adta, aki nagyot nevetett ezen. :)

Miután elbúcsúztunk a kedves bácsitól (A Lámától!) és a nénitől, még egy kicsit továbbmentünk a hegyoldalban, ugyanis a kert túlsó végén található kapu mögött még folytatódott az ösvény. Igaz, már nem sokáig, ugyanis egy köves patakvölgyben elveszett. Ugyan a túloldalt még láttunk valami ösvényfélét, de az oda vezető út nem volt egyértelmű. Zita elindult fölfelé a sziklákon mászva a patak mentén, de erről hamar lebeszéltem. Én nem éreztem magamat annyira hegyizergének a táskával a hátamon, és nem tartottam biztonságosnak itt a mászást, elég kitett volt a hegyoldal. Végül csak leültünk itt, és megettük a nálunk lévő maradék finomságokat. 3975m-en jártunk ekkor, a kilátás innen is pazar volt: alattunk imazászlók lobogtak a hegyoldalban, szemközt pedig ugyanazok a hegyek magasodtak, csak most megint egy kicsit más szögből. Bal oldalt látszott a Praken Gompa, jobbról pedig már éles szögben tűzött a nap, mert bőven a délutánban jártunk.

A leereszkedés sem volt egyszerű, mert az apró kavicsos ösvény néhol eléggé csúszott, és ezért csak óvatosan tudtunk lépkedni és botozni ezeken a helyeken. Persze még így is sokkal előbb leértünk, mint föl, és este még néhány éppen Manangba érkező kirándulót beterelhettünk a szállónkba, ami egyébként tényleg az egyik legjobb hely volt a faluban.

Klikk a képre a nagyobb felbontásért!


Pihenőnap, és a következő terv

Másnap pihenőnapot tartottunk, lusták voltunk, mint errefelé a legyek, akik hagyják magukat egész közelről lefényképezni. :) Thomas és Anne elindultak a Tilicho-tó felé, hogy 3 nap alatt oda-vissza megjárják. Rögtön indulás után eltévedtek, és a Ganggapurna gleccser melletti gerincre indultak fel. Mire rájöttek, hogy rossz helyen járnak, már két órát is vesztettek. Anne aztán nem érezte magában az erőt, és délután visszafordult. A szállónkon sok francia, és néhány angol is feltűnt, köztük egy valamilyen Anglia és Franciaország közötti, félig angol, de mégis független, saját, külön pénzzel rendelkező, az EU-hoz nem tartozó „titkos szigetekről” való Sally nevű hölgy is, aki elmesélte nekünk, hogy járt fent az Ice Lake-nél, és nagyon szép volt, megéri a túra azt az egy napot.

Klikk a képre a nagyobb felbontásért!

Másnapra összeverődött egy kis csapat, négyen voltunk, akik a 4600m magasan fekvő Ice Lake-re voltunk kíváncsiak: Anne, aki, amíg Thomasra várt, szeretett volna akklimatizálódni, és persze kirándulni. Romain, egy svájci srác, aki egy Kathmanduban bérelt Trek montival jött fel idáig, és azzal is tervez átkelni a Thorung La-n. Na és persze Zita meg én, akik szinte el sem hiszik, hogy lassan egy éve nászúton vannak, most épp a Himalája óriási, csodás hegyei között. :)

  1. Kovács Emília
    június 18th, 2012 08:44-nél | #1

    Fantasztikus túra! Gyönyörű a látvány, de én semmi pénzért nem lennék ott láma:))))

  2. R0fike
    június 18th, 2012 09:14-nél | #2

    Szuper képek!

    Elképesztő, hogy ebben a magasságban, ilyen távol mindentől ekkora település épül fel. Mi van itt télen?

    Az a srác a mountival…. az egyik képen látható ösvényre nekem is az jutott eszembe, milyen lenne egy mountainbike túra. :-) ( sajnos én már nem bírnám )

    Tegnap olvastam egy tavalyi cikket, amiben egy hozzászóló rosszindulatúan vélekedett rólatok , remélem, olvassa a beszámolóitokat. Milyen bosszús lehet. :-)

  3. Reku Papa
    június 18th, 2012 09:41-nél | #3

    A hit ereje: Ha nem hiszel a láma nyakláncának hatásában, akkor nem is használ. Ugyanez a helyzet a katolikusoknál az ostyával, vagy az átnevezett placeboval, a homeopátiás golyócskákkal.

  4. június 18th, 2012 13:32-nél | #4

    A “titkos sziget”:) ezek közül lehet valamelyik (Guernsey vagy Jersey bailiffség):
    http://hu.wikipedia.org/wiki/Brit_koronaf%C3%BCgg%C5%91s%C3%A9gek

  5. Arpi
    június 18th, 2012 14:47-nél | #5

    @Karesz
    Köszi Karesz, így már beugrott, Sally Guernsey-ről való! ;)

    @Reku Papa
    A hit pontosan így működik, de mi ezt a nyakláncot most valahogy nem tudtuk komolyan venni… Ellenben azért “beszereztünk” kettőt, és ezek majd megtalálnak valakit, valakiket, akik legalább örülni fognak neki, de ha akarnak, talán még hisznek is benne. :)

    @R0fike
    Télen hideg van, és 2000m felett hó… de csak 1-2 hónapig.

    Ne hidd, hogy nem bírnád, lehet lassan is menni, lépésről-lépésre, faluról falura, és fogadhatsz fel hordárt, aki szerintem a nagyon durva szakaszon akár a bringádat is vidáman elcipeli. Vihetsz magaddal minimális cuccot, csak a legszükségesebb ruhákat és a pénztárcád. Valamelyik szállóban láttunk egy panoráma képet az 5416m magas Thorung La-ról, és a fent lévő tömegben volt vagy három montis is! Szóval abszolút nem lehetetlen, ám az tény, hogy az utolsó 1000m(függőlegesen!) tolni kell a gépeket, az tuti! ;)

    E túrabeszámoló sorozat a végén lesz egy összefoglaló beszámoló, térképre és földgömbre illesztett útvonallal, fényképekkel, fillérre pontos teljes költségvetéssel, gyakorlati tanácsokkal, azoknak, akik kedvet kapnak egy kis nepáli sétához (vagy bringázáshoz?).

  6. június 19th, 2012 19:22-nél | #6

    @Kovács Emília
    Én is ezeket mondanám. :)

  7. Györgyi
    június 22nd, 2012 13:36-nél | #7

    Én mint alföldi születésű, nem nagyon szerettem a hegyeket, de most ezeket a csodás panorámaképeket elnézve ill. a olvasva a blogot és a felhívást “lennél-e itt láma?”…talán kipróbálnám egy egészen kis időre! :)

  1. Még nincsenek visszakövetések