Bejárat > Ázsia, Pakisztán > Gulmit-tól Karimabad-ig, át az Attabad-tavon és a tengelyig érő porhomokon

Gulmit-tól Karimabad-ig, át az Attabad-tavon és a tengelyig érő porhomokon

Csónakkal az Attabad-tavon

Gulmitból a blokkig jó egy órát ment a hajó. Ezúttal nem volt rámpánk, ezért le kellett málházni a bringákat és egyesével mindent feldobálni a csónakra. Bár Zahir segített az induláskor alkudni, de még így is ezer rupit kellett fizetnünk ezért az útért. 300-at fejenként (turistáknak ennyi, helyieknek csak 100), és 200-at bringánként. Ennyiért egy órát tölthettünk a tavon a helyiekkel egy csónakban. A csónakon töltött időt a hideg szél ellenére még mindig nagyon élveztük, mert fura volt nekünk az egész szerkezet. Leginkább a csónak farában helyet foglaló, színes kormányát egyhangúan szorongató „sofőr”-ön mulattunk, persze csak magunkban. A mi szemünknek felettébb mulatságos látvány volt, nézzétek csak:

Hatalmas hegyek között haladt a kis hajónk, néha egész közel a sziklafalakhoz. Ahogy közeledtünk a blokkhoz, úgy lett egyre meredekebb a tó körül a sziklafal, és a tó alsó szakaszain már el tudtam hinni, amit meséltek nekünk, mégpedig, hogy a tó a legmélyebb pontján több mint 100m mély. Amikor már egész közel voltunk a blokkhoz, csónaktársaink felmutattak a hegyre. A földomlás nyomai tisztán láthatóak voltak a hegyen, egy vonaltól balra más színű volt a hegy, látszott, hogy nemrégiben szakadt le.

A „kikötő” a blokknál

Ahogy megpillantottuk a blokkon a kikötőnek nevezett káoszt, rögtön tudtuk, hogy nem lesz egyszerű a partraszállásunk. Teherautók, traktorok egymás hegyén-hátán álltak egy kis poros úton a meredek sziklafalban, a csónakok pedig egy nagyon szűk helyen parkoltak. A miénk is csak úgy tudott kikötni, hogy csak egy másik csónak orrán átlépkedve tudtunk kimenni a partra, ami gyakorlatilag csak egy meredek sziklafal volt. De ezt a sziklafalat rengeteg ember taposta, ezért elkezdett porzani, és ez a szürke por mindent belepett, legfőképp a lábfejünket. A táskákat csak úgy tudtuk felhordani az útig, hogy én cipeltem őket, a maradékot pedig Zita őrizte a csónakon. Zita figyelmeztetést kapott az egyik csónakbeli barátunktól, hogy vessen ügyet a táskáinkra, mert „viszik őket”, és nem lehetett tudni, hogy jóindulatból, vagy mert meg akarták fújni őket. Ezért végül csak mi hordtunk minden táskát, de így is nehéz volt, mivel odafent az úton egy rövid ideig őrizetlenül maradtak. Megpróbáltuk a logisztikai lehetetlent, de még így is volt pár perc, amikor csak távolról tudtuk figyelni, hogy nem fújja-e meg valaki őket. A bringákat se volt sokkal egyszerűbb felcipelni, de azokat legalább nem tudták volna olyan könnyen elvinni.

Végül csak fent voltunk az úton, mind a két bringával és nyolc táskával hiánytalanul, sértetlenül, térdig a szürke porban, körülöttünk kíváncsi helyiekkel, pont mint lent a csónakon. Mert mikor először lementem Zitához, 20-an állták őt körül, úgy kellett szétoszlatni a tömeget. Valószínű csak segíteni próbáltak volna, de 1 – nem tudtuk, hogy valóban így van-e, 2 – nem tudtuk, hogy szeretnének-e a segítségükért pénzt kapni. Miután összeraktuk a bringákat a csomagokkal, keserves tolás kezdődött.

Bringával a tengelyig érő porhomokban

Az út egyirányú volt, egy körben lehetett csak megközelíteni ezt a csodás kikötőt, de mi a menetiránnyal szemben kezdtük el tolni a helyi segítőink tanácsára. A mély porhomokban nagyon nem volt könnyű a haladás, és ezt látva néhány a bringáink körül lődörgő pakisztáni segített nekünk tolni a bringákat, mondván, hogy ez az út rövidebb és könnyebb. Kínkeservesen, de feljutottunk a kb. 80m magas emelkedőn. Szegény bringák hogy néztek ki… Hát ezért kell ide ennyi traktor, meg terepjáró, csak azok képesek áthaladni ezen a könnyű, mély porhomokon. Ahogy elindultunk lefelé, az első kanyarból láttuk, hogy egy nagy szerpentin vár ránk, amin leereszkedve újra el tudjuk érni az eredi KKH útját. Szóval gyakorlatilag a két éve a hegyről lehullott kőtörmeléken haladt ez a kis ideiglenes út. És mivel ez az út semmiféle speciális borítást nem kapott, csak az ott jártunkkor is tevékenykedő markolók által készült, ezért ezt a kőzetet hamar szétmorzsolták a járművek – így kaptuk meg ezt a csodálatos, könnyű porhomokot.

Lefelé felszálltunk a bringáinkra, és legnagyobb meglepetésünkre egészen jól tudtunk velük haladni, noha a porhomok nagyon mély volt. Viszont mivel könnyű is volt, hiába süllyedtünk néha közel tengelyig, ez nem akadályozott meg minket a haladásban. Annyira könnyű volt ez a porhomok, hogy szállt is mindenfelé. Hamar tele lett vele mindenünk, a bringánk, a táskáink, a ruháink és persze az arcunk is. A szembejövő traktoros arcát sajnos egyszer sem sikerült igazán jól lefényképezni, pedig érdemes lett volna – vastagon állt rajtuk a szürke por.

A szerpentin elején aztán kaptunk még egy kisebb fölfelét, ahol elakadtunk, és le kellett szállnunk. Brutális mély volt a homok, ahogy felálltam a bringámról, az megmaradt állva a helyén, mivel a táskák alja már a homokot érte.

A videó alatt alig jutottam szóhoz, ezért nem fejeztem be egy mondatot. Szóval Karimabadban azonnal le fogjuk pucolni a bringákat. Mert sajnos a lánc is kapott a homokból, nem is keveset. Az egész hátsó agy, a lánc és a fogaskerék vastagon állt a szürke porban, a láncfeszítő alja pedig benne volt a homokban. Ha hagyományos váltóval indultunk volna el, azt itt valószínű leszakította volna a homok, vagy ha még időben észbe kapunk, valahogy átemeltük volna a bringát a mély homokos részeken, vagy feltettük volna egy dzsipre, vagy én nem is tudom… de az biztos, hogy ez nagy vesződséggel járt volna. Így viszont a Rohloff-al tudtunk haladni. Persze közben azért így is nagyon sajnáltuk szegény gépeket, de úgy voltunk vele, hogy nekik is és nekünk is az a legjobb, ha minél előbb kijutunk ebből a szürke porhomokos pokolból. Mert számomra ez az volt, maga a pokol, vagy legalábbis nem kerékpározásra való hely, az biztos. Mindenütt szállt a szürke por, és az út a por alatt nagyon buckás volt, úgy dobált minket, hogy nem egyszer meg kellett állnunk, hogy el ne essünk. Mondjuk puhára estünk volna az biztos, de a franc se kívánt volna többet magára ebből a szörnyű porból. Zita mindeközben szemmel láthatóan sokkal jobban élvezte a helyzetet, mint én, ezen egyrészt csodálkoztam, másrészt örültem neki.

Attabad-tól Karimabadig – „végig lejt”, ahogy az lenni szokott…

Persze, mint mindenen, végül a porhomokon is túljutottunk, csak valamivel több, mint 2km-t kellett megtennünk a poros úton. Jutalmunk néhány igen cifrán feldíszített teherautó látványa volt (figyeljétek meg a pillangókat és szívecskét a lökhárítón!), na és persze a pihenő, mert mire kijutottunk, én azt éreztem, hogy össze tudnék esni, annyira elfáradtam és éhes lettem. A sok cipekedés, a fölfelé tolás és a poros út kikészített kissé, ezért megálltunk, és befaltunk két dobozzal az időközbe kedvencünké vált „Chocolate Chip” nevű csokis kekszből. Ez nemcsak, hogy finom, hanem kalória / rupi  szerint is a legjobb választás. Mindezt már csak a maradék kevés vizünkkel tudtuk leöblíteni, hogy aztán nekivágjunk a maradék távnak Karimabad felé. Erről a távolságról tudtuk, hogy nem lehet több 20km-nél, és több gulmiti barátunk elmondása szerint „végig lejt”, csak a legvégén lesz majd egy emelkedő, fel Karimabadba a főútról – az viszont meredek lesz, de legalább rövid. Ennek tudatában vágtunk neki a rövid délutáni kerékpártúránknak. Az első 9km-en két masszív emelkedőnk is volt, ráadásul az út minősége értékelhetetlen volt. Odahaza az ilyet csak töltésnek, vagy kőrengetegnek hívjuk, de semmiképpen sem útnak. Mindenesetre az látszott, hogy a kínaiak jó munkát végeztek az út töltésével, ami ugyan igaz, hogy aszfaltot még nem kapott és nagyon köves volt, de mindenütt sík volt és széles, persze ahol nem szakadt le a völgybe az út egyik fele, vagy nem omlott rá több tíz tonna szikla fentről. A régi út aszfaltsávja csak néhány helyen került elő a köves új alap alól, ekkor persze örültünk neki nagyon, és én rögtön előkaptam a kamerát, hogy készítsek valami nem túl rázkódós, talán még élvezhető videót az útról és a tájról, ami körülvett minket:

Mert a táj, az valami elképesztő volt, még így a késő délutáni fényekben is. Egy monumentális völgy bal oldalában haladtunk, szemben a völgy jobb oldalán láttunk teraszos falvakat a morénalejtő aljában, fent pedig égig érő sziklákat és havas hegycsúcsokat világított meg a nap – sajnos az utolsó sugaraival. Nem szabadott volna hallgatni a helyi barátainkra, akik sose jártak még bringával ezen az úton. A 8km emelkedővel annyi időt vesztettünk, hogy nyílvánvaló volt, hogy ránk fog sötétedni, mire Karimabadba érünk, ebbe már bele is törödtünk. Viszont legalább gyönyörű volt a naplemente, fantasztikus fényekkel terítette be a völgyünket, s aztán, amikor minket már nem ért a nap, a körülöttünk lévő hegycsúcsokat még sokáig csodálhattuk a fényárban. Nem egy hétezres látszik erről a környékről, és van egy Golden Peak nevezetű hegy is errefelé – ekkor értettem meg csak igazán, miért ez a név. Naplementekor lent a völgyekben szinte már sötétség van, de a havas hegycsúcsok a lemenő nap sárga fényétől szinte úgy világítanak, mintha aranyból lennének.

Érkezés Karimabadba – Müezzintől zengő hétezresek

Karimabad előtt átkeltünk a folyó jobb oldalára a hídon. Ahogy beértünk a faluba, rákezdett a müezzin a szokásos énekére a közeli mecsetből. Azonban, ez most még sem volt szokásos, mert a hegyek gyönyörű koncertteremként szolgáltak neki, minden furcsa szava messze vízhangzott a hétezres csúcsok között. Odafent világítottak Karimabad házai, és felette pedig a havas csúcsokat még éppen érte a Nap, fantasztikus volt. Csak megálltam, és hallgattam, aztán pedig jó nyugati turista módjára megpróbáltam eltenni a pillanatot. Persze a pillanat elmúlt, de egy vetülete azért megmaradt, és ezt Ti is láthatjátok, hallhatjátok! :)

Miután a szemközti tehén is elbőgte magát a müezzin imára hívó énekétől, úgy gondoltuk, hogy ideje továbbállni. Zita után eredtem, és nekiláttunk a ránk váró meredek emelkedőnek. Zita ezt már egy cseppet sem élvezte, százszor elmondta, hogy utálja az összes fölfelét és a hegyeket. Én ezalatt kinéztem a Kashgarban befényképezett Lonely Planet könyvből, hogy pontosan hol is van az Old Hunza Inn, ahol már várnak minket, mert Zahir odatelefonált, hogy jövünk. Hát még jó pár kannyarral feljebb volt a szállás, és ezeket az utolsó métereket bizony nagyon lassan tettük meg, de végül, mint mindig, ide is csak megérkeztünk valahogy. :) Az új helyen finom forró zuhany, vacsora, szoba, és ágy várt ránk, na és persze megannyi új barát.


  1. Gregory
    december 8th, 2011 08:13-nél | #1

    Ez valami nagyon szép, a videót már korábban láttam, azóta úgy érzem, hogy el akarok jönni ide kirándulni egyet :)

  2. R0fike
    december 8th, 2011 08:27-nél | #2

    Azt a finom port nem, de a többit nagyon irigylem !
    A napfényben úszó hegyek tényleg csodásak.
    Remélem, sikerült a láncot megtisztítani!

  3. Emi
    december 8th, 2011 09:18-nél | #3

    Hát az utak… az brutális!!! A vidék csodás, csak ámulok és bámulok!!! Nagyon tetszik a töretlen, célra orientált kitartásotok. Nem hiába mondják a keleti bölcsek, hogy “az út a szép”:) Még egy ide vágó idézet:”Az ideák birodalmában minden a lelkesedéstől függ, a való világban minden a kitartáson múlik. In the realm of ideas, everything depends on enthusiasm; in the real world, all rests on perseverance.” (Johann Wolfgang von Goethe) Nagyon tetszenek a videók! További jó utat, have e nice journey!:)

  4. fishermansfriend
    december 8th, 2011 11:32-nél | #4

    Sziasztok,

    Nov 8 óta nem frissült az RSS feed. Meg lehetne szerelni? Köszönöm!
    További sok szépet és jót kívánok nektek.

    üdv,
    Egy csendes olvasó

  5. lowi
    december 8th, 2011 15:05-nél | #5

    Miközben olvastam és nézetem a képeket arra gondoltam hogy még jó időben jártatok arra, mert ha eső után, netán esőben érkeztek erre a porhomokos útra, az még kegyetlenebb lett volna. Minden elismerésem a tiétek.

  6. Harkányi Lajos
    december 8th, 2011 16:19-nél | #6

    Szia Zita és Árpi !
    Éva mamával az enyhén borús időben a meleg szobánkban élvezhettük a Nektek nem épen élvezetes nyakig poros útszakaszokon készített videó felvételeket. Az útminőséget nagyon élethűen festette alá a Müezzin fájdalmasnak ható kínlódást zengő hangja, ami ráadásul a környező hegyormok következtében visszhangzott is. Ha nem is pont ott volt.
    Énnekem pedig a vastagon poros útról kajánul eszembe jutott, egy volt mérnök kollégámnak egy hajdani megállapítása: Ő ha meglátott az utcán egy nagyon alacsony testű hölgyet akkor rögtön a következőket mondta: “odanézzetek srácok micsoda varrógép járása van ennek a porbafingó nőnek ”
    Hát Pakisztánba a Ti túra útvonalatokon nem is kell olyan alacsonynak lenni, hiszen szinte a kerékpárjaitok tengelyét érte a vastagon poros út felszíne. Az erről készült fotó a tanú.
    Minden esetre le a kalappal a teljesítményetek előtt, gondolom Árpi azért magadba kellett visszatartani ennek leküzdése közben amúgy “magyaros mondott szakkifejezéseket”…

  7. hvcsaba
    december 8th, 2011 22:32-nél | #7

    Árpi,

    hogy bírta a port az agyváltó? Nagyon érdekelnének a tapasztalataitok. Kellett már benne olajat cserélnetek?

    Hogy vált be? Könnyen, kényelmesen kezelhető?

  8. december 9th, 2011 13:11-nél | #8

    Huhuhú! Ez nagyon ott van. Nem is hiányzott a kitámasztó… :-)Köszönjük a videókat, így sokkal szemléletesebb. Jó utat!

    Csabának: úgy emlékszem, egyszer cseréltek már olajat.
    Szia,
    Tündi

  9. Krisztian
    december 9th, 2011 19:49-nél | #9

    @fishermansfriend
    Nekem minden nap jön a feed a Reader-be.. mindig onnan jövök.

  10. december 11th, 2011 16:48-nél | #10

    A Rohloff fantasztikus, nagyon konnyu kezelni es meg Zita is tud benne olajat cserelni! :) 5000km-enkent kell olajat cserelni benne. Amugy semmi gond vele, por viz sar nem art neki, es meg a hatsokerek is sokkal masszivabb vele. Szimmetrikus rovid kulloknek hala. Szoval a Rohloff bevalt noha a dragasaga miatt Evobike nelkul biztos nem ilyennel indltunk volna el. Viszont most orulunk hogy ilyenunk van. Koszonet erte az Evobikenak! A pamiri angol baratainknak is szinte kizarolag Rohloff agyvaltoval nyomtak es ok is nagyon elegedettek voltak vele. Remelem tenyleg egy eletre kiszolgal majd ahogy mondjak. Ez a hozzaszolas tudom hogy egy nagyon draga termek fizetett hirdetesenek hathat de csak az oszinte velemenyunk. :) Mindig zavarba vagyok ha a Rohloffrol kerdeztek mert ez egy nagyon draga cucc volt.

    Rohloffot csak akkor vegyetek ha nagyon durva terepre keszultok (pl. Kozep-Azsia) vagy nagyon hosszutavra terveztek es utaltok fogaskerekeket pucolni. Kulonben erdemesebb inkabb felretenni azt a penzt az utra! ;)

  11. fishermansfriend
    december 12th, 2011 10:05-nél | #11

    @Krisztian
    Szia,

    Ééés tényleg, a =/!%””XZXZX)”%/)/! thunderbird…. Te mit használsz? :)
    Köszi,

  12. Fawx
    augusztus 8th, 2013 16:42-nél | #12

    @Arpi
    Eddig azt hittem, hogy az út miatt vered a garast a fogadhoz, de most már látom… nem nekifutásból, hanem születésből vagy kapzsi.
    No nem baj, majd az asszony – hosszú évek, fáradságos munkájával – megszerel.

  13. Viktor
    szeptember 14th, 2013 21:29-nél | #13

    Hihetetlen, milyen helyeken jártatok! Eddig csak ámultam-bámultam a bejegyzéseiteken, de most hozzászólok végre én is!
    El se tudom képzelni, ennyi kaland hogy fér bele egy napba. És még emellett rendszeresen naplót is írtok, hát minden elismerésem. Amit a képgalériában láttam, egyenesen lenyűgözött: ilyen csodálatos naplementét még nem láttam, mikor a völgy már szinte korom sötét, a hegyek meg még mindig világítanak. Ahogy nézem, ezek a havas csúcsok 5 ezer méterrel magasodtak fölétek! Erről az az élményem jutott eszembe, mikor nyáron Chamonix-ba érkeztem, a Mont Blanc alá. Hát az is egy kisebb vizuális sokk volt, de ezzel alig lehet összehasonlítnani.
    Már amin eddig keresztülmentetek, az egy életre elegendő kaland lenne egyeseknek, de még csak a épp a negyedénél se jártatok. Hát még mennyi élmény vár rátok! Titeket kísérni jobb, mint akármilyen kalandregényt olvasni még úgy is, hogy bőségesen le vagyok maradva tőletek. Na nem baj, majd behozlak titeket!

    Köszi az olvasnivalót, erőt ad a tanuláshoz! Ugyanis itt már elkezdődött a félév az egyetemen… Már most a jövő nyárra gondolok, hogy merre legyen a bringatúra :)

  1. Még nincsenek visszakövetések