Bejárat > Ázsia, Örményország > Laci története Armenopolistól Jerevánig

Laci története Armenopolistól Jerevánig

Látogatás a Matenadaranban

A Matenadaran, és elötte az örmény ábécé megalkotója, valamint tanítványa

Az első napunkon Jerevánban bementünk a városba, Laci munkahelyére a Matenadaran-ba, ahol a világ legrégebbi kéziratait őrzik, archiválják, és állítanak ki néhányat közülük. Volt szerencsénk a kiállítást is meglesni és valóban nagyon érdekes volt, nekem leginkább a réges-régi világtérképek tetszettek, percekig el tudtam őket nézegetni. A „percekig” nálam már rengeteg időt jelent egy ilyen múzeumban. Laci kollégái nagyon kedvesek voltak velünk, azonnal kaptunk egy-egy kávét, és le tudtunk ülni néhány órára internetezni, amíg egy áramszünet meg nem állította a routert. Laci az otthonról küldött csomagot is átadta nekünk, így boldog tulajdonosai lehettünk több kiló kolbásznak, csokoládénak és két hatalmas rúd téliszaláminak, na és persze a legfontosabbat nem hagyhatom ki, egy vadonás új, 8 órás akkumulátoridővel bíró, 1,2kg-os netbooknak. Indulás előtt úgy döntöttem, hogy nem veszünk új netbookot, mert jó lesz a régi, de Isztambulban szembesülnünk kellett vele, hogy mivel sok időt töltünk a net előtt, ezért az egy darab netbook egy szűk keresztmetszet, hiszen oly ritkán találtunk ingyenes internetet, és ilyenkor persze mind a ketten szívesen töltenénk az időt a net előtt, de ilyenkor az egyikünk mindig „üresben állt”, és általában nem nagyon tudta mivel elfoglalni magát, amíg a másik netezett. Az 1-2 órás aksiideje sem volt már túl jó a régi notinak, sokszor azért nem tudtam tovább naplót írni, mert lemerült a jószág. Egy szó mint száz, Isztambul után úgy döntöttünk, hogy beruházunk mégegy netbookra, kerül, amibe kerül. Szükségünk van rá, 21. századi, netfüggő hülyegyerekek vagyunk, számunkra a számítógép esszenciális eszköz, millió dologhoz szükséges: térképek letöltéséhez, tárolásához, útvonaltervek elkészítéséhez, fényképek és videók tárolásához, szerkesztéséhez, rendszerezéséhez, kommunikációhoz az otthoni családdal, barátokkal, vendéglátóinkkal… Már csak azért sem baj, ha kettő van belőle nálunk, mert így ha az egyik bekrepál, nem állunk ott kukán-bambán gép nélkül. Ja, és hogy miért otthonról hozattuk? Ragaszkodtam a magyar billentyűzethez. :) Miután megörvendtünk a csomagunknak, kimentünk a városba Lacival enni Jereván legjobb Shaurmájából egy nagyon jó kis gyorsbüfében. A shaurma olyasmi, mint a kebab, de nem teljesen az, mondjuk úgy, hogy „örmény kebab” – és valóban nagyon finom.

Délután hazamentünk Lacihoz ahonnan este átmentünk Vahagn-ékhoz ruhát mosni, mert náluk volt mosógép. Persze végül nem csak ruhamosás lett belőle, hanem gyakorlatilag vendégségbe mentünk, mert amíg zúgott a mosógép, a nappaliban terített asztalnál nagyot beszélgettünk és persze lakomáztunk. Nagyon-nagyon közvetlen és vendégszerető nép ez az örmény.

Laci otthona

Innentől inkább témák mintsem napok mentén írom le azt a 8 napot, amit Jerevánban töltöttünk, mert így sokkal célszerűbbnek látom. Kezdjük rögtön Lászlóval, akinél végül mind a 8 napot töltöttük. Laci egy nagyon szerény kis földszinti lakásban él Jereván északi részén. A lakótelep első látásra isten háta mögötti koszos panelnegyednek tűnt, de ahogy egyre több időt eltöltöttünk ott, úgy tűnt egyre inkább egy barátságos, kedves otthonos helynek, ahol nagyon közvetlenek és barátságosak az emberek, akik biztonságban és békében élnek egymás közt, egymással. És Laci lakásáról is kiderült, hogy valójában a legnagyobb az egész házban, mert az övé a régi kapusszoba, ahova egy kis fürdőszoba és mellette egy apró konyhasarok van beiktatva, és egy kisebb szoba is, de az összes többi lakás csupán akkora, mint az ő lakásában a kisszoba, mivel az épület régen egy kollégium volt. Lacinak van egy kutyája, Jack, aki egész éjjel ugat, és nem hagyja aludni a házat. Vagyis hogy pontosítsunk, Jack valójában nem Laci kutyája, hanem a ház kutyája, viszont mindig Laci ajtaja előtt tanyázik, így őt boldogítja a leginkább.

Laci lakását egy-két nap alatt igen belaktuk, amit ő szemlátomást egyáltalán nem bánt. Zita nagyon szépen kitakarított és rendbe rakott mindent, és a második nap a bringákra is úgy rápakoltunk, mintha csak a nappali szerves részét képeznék. El is döntöttük, hogy mielőtt elmegyünk, rábeszéljük és felregisztráljuk Lacit a couchsurfingre, hogy ha mi már nem leszünk itt, nehogy magányos legyen itt egyedül ebben a szép kis lakásban. Na nem mintha erre nagy esélye lenne, mert Lacit már fűvel fával össze próbálták itt hozni, és valóban találna is magának itt jóravaló örmény feleséget könnyedén, mivel az európai férfi itt unikumnak számít, mert állítólag az örmény férfiak nem bánnak túl jól a feleségükkel, ezért újabban sok nő inkább a szingliséget választja – vagy egy európai férjet, aki rendesen bánik vele. Laci viszont jelenleg „szerelmes az összes örmény nőbe”, és amíg ez az állapot nem múlik el, nem érzi, hogy meg tudna igazán állapodni valakinél. :)

Víz-víz, tiszta víz

Laci lakásában egyébként (mint Jereván számos kerületében) csak délelőtt, illetve este 6 és 10 között van víz. Ez nem olyan durva ám, mint elsőre hangzik, csak meg kell tanulni ezzel együtt élni. Például célszerű az elzuhanyozott vizet lavórokban és vedrekben megtartani, hogy aztán bármikor le tudjuk öblíteni velük a WC-t, akkor is, amikor a csapból nem folyik víz. Ez a korlátozás engem egyébként megint csak nagyon elgondolkodtatott, mennyire nagyon pazarlunk a vízzel, amikor és ahol bőven rendelkezésünkre áll. Miért ne használhatnánk mindig ezt a módszert, hiszen a zuhanyzáskor elhasznált víz nem mérhetően koszos és csak enyhén szappanos, tökéletes lenne még a WC leöblítéséhez is, ehelyett megy azonnal a csatornába. Csak mert így szoktuk meg, nem biztos, hogy így helyes. 7 milliárdan vagyunk a Földön, ahol az ivóvízkészlet véges és csak nagyon lassan megújuló, sokkal lassabban, mint ahogy fogyasztjuk azt(sokmilliárd liter számra feleslegesen), miközben valahol már most is nagy probléma az iható víz beszerzése. Valakitől egyszer azt a választ kaptam az olajcsúcs kapcsán kérdezve, hogy ne pörögjek az olajon, mert előbb lesz probléma a víz: 20 év múlva 1 liter víz ára sokkal drágább lesz, mint 1 liter benziné… Nem tudom, mi az igazság, de félő, hogy meg fogjuk látni.

Laci GO Jereván

Na, és akkor végül essen szó magáról Laciról is, mert nem ám egy hétköznapi figuránál hédereltünk 8 napot Jerevánban. Szamosújváron 13 évesen tudta meg egy véletlen folytán, hogy nagymamája örmény, és így ő is örmény származású. Az akkori Romániában nem volt jó kisebbségnek lenni, ezért nagymamája nem akarta terhelni őt a magyar mellett egy második, az örmény kisebbséggel. Laciban ezek után igencsak felébredt az örmény öntudat, a szamosújvári templom padlásán rálelt rengeteg nagyon régi és nagyon értékes örmény kéziratra, ezeket mind-mind befotózta, és a fotókat elhozta ide a nagy kézirattárba Jerevánba, a Matenadaranba. A szamosújvári temetőt is ő térképezte fel újra. Két éve pedig fogta magát, álmodott egy merészet, és vett egy repülőjegyet Jerevánba, mert mindig is érezte, mióta tudta, hogy örmény vér csörgedezik az ereiben, hogy itt a helye. Itt aztán nehezen talált állást, de otthonról mindig kapott biztatást, hogy még maradjon, és próbálkozzon, amíg csak tud, ne jöjjön haza, hanem ragadjon meg minden lehetőséget, amit csak tud. A taktika végül bejött, és nem is akárhol, hanem a híres Matenadaranban, a nagy kézirattárban kapott archiválói állást. A fizetése nagyon szerény, de ezzel máshol is így lenne Örményországban. Viszont nagyon szeret ott dolgozni, mert szereti, amit csinál és nagyon-nagyon jó társaságra lelt a munkahelyén. Mindenben segítették a kezdeti nehéz időkben, kísérték mindenhová, megmutatták neki a várost, és hogy hogyan megy itt az élet. Laci szorgalmasan tanulta az örményt, dalokat fordított le hallás és szótárazás után magyarra, és tanulta, tanulta, gyakorolta rengeteget az örményt, mígnem másfél év után már-már anyanyelvi szinten meg nem tanulta beszélni azt. Ennek mindenki a csodájára járt, mert az örmények egy nagyon nehéz nyelvnek tartják a nyelvüket (az is…), és senkit nem láttak még, aki megtanult volna ilyen hamar a nyelvükön. Lacinak mondjuk szerencséje volt olyan szempontból, hogy nem tudott oroszul, így rá volt kényszerülve, hogy minél előbb megtanuljon vagy oroszul, vagy örményül, hiszen ezt a két nyelvet beszélik itt Örményországban. Laci persze az örményt választotta, hiszen szíve álma az volt, hogy megtanulja az örmény nyelvet. És hogy egyszer itt éljen, Örményországban, Jerevánban. Laci nagy álma, és küldetése, mondhatni élete nagy célja, hogy megmentse azokat az örmény kéziratokat a szamosújvári templom padlásáról, és kiállítsa őket egy szamosújvári örmény múzeumban, vagy ha ez sehogy se jöhet össze, akkor legalább ide Jerevánba, a Matenadaranba megmentse őket. Ezek között vannak Narek-ok (Grigor Narekaci – Matyan voghbergutyun), bibliaszerű örmény írások, amelyeknek az örmények szerint gyógyerejük van. Megvan valahol, hogy melyik fejezet milyen testi, vagy lelki bajokra nyújt gyógyírt.

Szamosújvár latin neve egyébként Armenopolis, az erdélyi várost a 17. század végén 3000 odatelepült örmény család alapította, és 1723-ban itt épült a világ legnagyobb örmény-katolikus temploma. Laci nagymamája egy volt a szamosújvári örmények közül. Szóval Laci innen indult, és most itt tart, Jerevánban, egy fantasztikus városban, élete egyik álmát már valóra váltotta: beszéli az örményt, él Örményországban az örmények között, és teljes szívből kívánjuk neki, hogy így folytassa tovább, és végül sikerüljön elérnie a célját! Egyébként Lacit sok örmény emiatt teljesen örültnek és szinte bolondnak nézi, mert Örményország manapság nem arról híres, hogy könnyű lenne itt boldogulni, ennek ellenére Laci, mint „diaszpórás” örmény, visszatelepült Örményországba, ahol szemlátomást nagyon boldog és jól érzi magát. Abban az Örményországban, amit egyes felmérések szerint naponta 500 örmény hagy el repülővel, hogy szerencsét próbáljon, javarészük Moszkvában. Ebből is látszik, hogy a boldogság mennyire nem pénz vagy hatalom kérdése, hanem felfogásé és gondolkodásmódé.

Nagyon örültünk, hogy 8 napig együtt lehettünk vele, és megosztotta velünk lakását, történeteit, és életét. Ezalatt az idő alatt úgy éreztük, hogy Laci éppúgy élvezi a társaságunkat, mint mi az övét, ezért 1-2 nap után már nem is erőltettük tovább az „elköltözést végleges helyre”, hiszen már nagyon otthon éreztük magunkat Lacinál, és talán még rosszul is esett volna neki, ha valahová máshová, másvalakihez költözünk a városban, ezért ez már eszünkbe se jutott. Kalandos és rendkívül izgalmas életéről éjszakákon át mesélt, és még én is tudnék oldalakon keresztül, de nem akarom Laci életét tovább teríteni itt, csak egy olyan érdekes és értékes ember életét szerettem volna bemutatni itt kicsit, akivel – nagy örömünkre – összehozott minket ez az út.

  1. Nusi
    szeptember 16th, 2011 09:35-nél | #1

    Zitulikam az Isten eltessen sokaig!!!!!! iszom ma helyetted is az egeszsegedre!!! :)

  2. szeptember 18th, 2011 17:24-nél | #2

    Sziasztok!

    Miota eloszor olvastam az utatokrol a bikemagon,folyamatosan kovetem,mi tortenik veletek.Tetszik a beszamolotok.Mint orvos,a gyomorrontassal kapcsolatba egy jo tanacs,mivel meg elofordulhat az ut soran.Egy ket fertotlenito jellegu eros rovid ital jot tehet :),ezt sajat torokorszagi tapasztalatbol mondom.De sajnos a tobb napos kotelezo koplalas elengedhetetlen.En Dublinbol olvasom beszamolotokat,szoval ha majd par tizezer kilometerrel kesobb erre vet utatok,es meg itt leszunk,szivesen latunk benneteket igy az ismeretlenbol is.

    Norbi

  3. szeptember 18th, 2011 17:43-nél | #3

    @Dr.Szekeres Norbert
    Köszönjük, igyekszünk továbbra is! :) A fertőtlenítéssel azt hiszem a volt szovjet államokban nem lesz gond, de most itt Iránban nehezen szereznénk alkoholt :) Hála az égnek nincs is rá szükségünk! Ha Dublin közelébe érünk egyszer, jelentkezzetek újra, szívesen meglátogatunk Titeket és köszönjük a meghívást.

  1. Még nincsenek visszakövetések