Nászút a Föld körül

Nemzetközi buli Raj-nál – Gombapörköltet eszik egy tádzsik, egy lengyel, egy ukrán, egy indiai és két magyar

Második esténken egy kisebb összejövetelt csaptunk Raj-éknál. Zita beígért egy gombapörköltet (Raj vega, mint ahogy a bolygónk szerencséjére az 1,2 milliárd indiai is), és amikor Raj megüzente a munkahelyéről e-mailben, hogy csatlakozik hozzánk egy kollégája is, mi sem voltunk rest, és rákérdeztünk, hogy átjöhet-e Maxim is? Persze, hogy jöhetett, így már csörögtük is felfelé az ukrán srácot, aki azt ígérte, hoz magával egy leányzót is. Így végül hat fősre dagadt az asztaltársaságunk, ezért Zitában volt is egy kis nyomás a vacsorát illetően. De végül istenien sikerült, nagyon eltalálta az ízeket, még a Danitól kapott pirospaprika legvégét használta fel a gombához, amit rizzsel ettünk. A lány, akivel Maxim jött, egy Dushanbe-ben dolgozó lengyel leányzó volt, aki többször járt már a Pamírban, így sok hasznos és érdekes információval látott el minket. Többek között pl. azzal, hogy számítsunk -20 fokra Murgabban! :) A nemzetközi est nagyon jól sikerült, egy pohárka bor után konstatáltam, hogy nekem már ennyi is elég ahhoz, hogy becsiccsentsek, illetve, hogy micsoda szégyen, hogy csak mi ketten nem beszélünk oroszul Zitával.

A park és a piac Dushanbe-ben

Dushanbe-ben nem sok időt töltöttünk klasszikus turistaként, mert sok dolgot kellett elintéznünk illetve megvennünk, így amikor nem ezek után rohangáltunk, leginkább Raj lakásán pihentünk, vagy éltünk szociális életet esténként. Egy rövid sétát azért sikerült tennünk a már említett szökőkutas parkban, amit egyébként a legmagasabb zászló, egy új, épülő hatalmas könyvtárépület és az elnöki palota öveznek.
Ez a séta valóban nagyon szép volt, igaz kb. csak fél órás volt. Ha ezen kívül azt kérdeznétek, hogy mit láttunk Dushanbe nevezetességeiből, azt válaszolnánk, hogy semmi mást. A legnagyobb Közép-Ázsia Buddha szobrot sajnos kihagytuk, ez az egy amit bánunk, különösen, hogy nem volt messze Raj otthonától. Ezt leszámítva egyébként nincs is nagyon mit látni Dushanbe-ban, egy nagy, modern, volt szovjet nagyváros, ami egyébként szép és élvezhető a maga nemében.
Ahol jártunk sokat, és amiről érdemes még mesélni, az a piac! Fantasztikus piacai vannak Dushanbe-nek!

Rengeteg mindent megkapni a piacon, a zöldségektől a húsokon át a rengeteg féle magvat, teát árulnak, de ruhát, cipőt és műszaki cikket is kapsz. És az egész él, emberek jönnek mennek, vásárolnak, árusok viszik a portékájukat a kocsikon. A legjobb az volt, amikor egy soron az egyik oldalt a DVD lejátszók voltak kipakolva magas tornyokban, a másik oldalt pedig az asszonyok kenyeret és pékárút árultak. Itt is megkapni a nagy kedvencünket (nem, nem a Ninja bosszúja 5-re gondolok HD-ben), a szamszát, a különbség csak annyi, hogy a tádzsik változatot szamboszának hívják, és kevesebb húst, de több hagymát tartalmaz. Legalábbis azon példányai, amelyeket nekünk sikerült felfalni! :)

Ruhavásárlás a piacon, öltözködés a Pamírra

Alapvetően azért töltöttünk el hosszú órákat a piacon, hogy beszerezzünk néhány olcsó, de nagyon meleg ruhát, ami majd jó leszünk nekünk a Pamírban repkedő súlyos mínuszokhoz. Sikerült is vásárolnunk egy-egy pár nagyon vastag hosszúszárú zoknit, illetve egy nagyon vastag és meleg harisnyanadrágot. Ezen kívül végül nem vettünk több ruhát, mert összeszámoltuk, hogy mi mindenünk van, és elégnek véltük. A lábfejünkre van az SPD cipő, 8 pár zokni és a szélálló, vízálló kamásli a Vaude-től. A lábunkra van fejenként két lastex nadrág, a szerzett vastag harisnya, egy hosszúnadrág, több rövidnadrág, és egy szélálló, vízálló felső réteg a Vaude-től. Felsőtestre pedig van egy-egy nagyon profi Ironclad aláöltözetünk, 2-3 rövid ujjú polónk, a nagyon jó Ironclad pulcsink a kapucnival, egy garbó, és több hosszú ujjú, na meg egy-egy Vaude dzseki, ami szintén vízálló, szélálló és van kapucnija. Ezen kívül vannak kesztyűink, köztük a legmelegebb az Ironclad Summit, ami fölé még vettünk plusz melegítő és vízálló rétegnek egy nagyon komoly, vastag mosogatókesztyűt. Van még rengeteg kendőnk és egy-egy polár sapkánk. Ha ennyi ruha nem lesz elég a nagy hidegekre, akkor még mindig lesz nálunk újságpapír! :)

Fényképezőgép javíttatás, ismét

A piacon találtunk mini csillagcsavarnyúzót is, amivel aztán rögtön szét is kaptam a rég újra elromlott Panasonic Lumix fényképezőgépünket, de sajnos nem tudtam érdemben hozzászólni a problémához, így a gép maradt „System Error (Focus)” állapotban. Azért gondoltunk újra a fényképezőgépre, mert nem szerettünk volna nekivágni egyetlen egy működő fényképezőgéppel a Földünk egy ilyen gyönyörű és különleges szegletének, mint a Pamír. Egyik délután hazafelé a piacról felfedeztünk egy elég profi és nagy műszaki boltot, ahová merészeltünk betérni és megtekinteni a Canon kompakt, GPS-el is felvértezett modelljét. Tetszett a masina, ellenben az árától azonnal elborzadtunk, és inkább szerviz után kiáltottunk az eladóknál, hátha tudnak segíteni a Lumix-unkon. Adtak egy címet, ahová jobb híján taxival kellett eljutnunk, ugyanis az interneten nem találtuk meg. A cím alatt ugyanannak a brandnek a szervize működött, ahol bevették 10 somani ellenében a nászajándékba kapott (Ezúton is köszönet Gergő!) Panasonic gépünket bevizsgálásra, és azt ígérték, ha meg tudják javítani, akkor másnap délelőtt 11-re már meg is lesz, méghozzá 200 somani, vagyis kb. 10000 forint ellenében. Ezt kicsit sokalltuk, de úgy voltunk vele, hogy ha újra működni fog, legyen! Másnap bringával robogtam érte, és nagy örömömre működve adták a kezembe a gépet. Nagy nehezen meg tudtam érteni, hogy ütést kapott az objektív, és az volt a baja. Azt ígérték, hogy 1 hónapig él a garancia (na persze akkor mi már hol leszünk…), de ne aggódjak, ha nem fog újra ütést kapni, nem fog tönkremenni. Mi pontosan tudtuk, hogy nem kapott ütést az objektív, de talán annak lehet nem örült, amikor 50-nél elővettem és szembetartottam a széllel kinyitva, hogy felvegyem a száguldásunkat. Szóval végre most van újra működő, geotaggelő fényképezőgépünk. Mégsem fogjuk használni, csupán tartaléknak, ha régi kisöreg Canon végleg bemondaná az unalmast. Azért döntöttünk így, mert a Canon még sosem döglött be teljesen, megbízhatóan működik három éve, nem úgy, mint a Lumix, ami most járt másodjára a szervizben és legutóbb 2 nappal a javítás után ment tönkre. Ha a Lumix-ot használnánk elsődleges kamerának, lehet, megint nagyon hamar tönkremenne, így viszont, hogy a Canont nyúzzuk, az talán tovább fogja bírni, és ha mégis tönkremenne, még van egy Lumix-nyi időnk tartalékban, hogy találjunk gyorsan egy boltot, ahol egy vagyonért vehetünk új fényképezőt. Ha ez nem sikerül, még mindig van egy Nokia telefonunk 5Mpixellel, tetriary kamerának. :)

Mercedes alkatrészt kap a Nazca Gaucho fekvőkerékpárom

A fényképező megjavításával vesztettünk egy napot, mivel már csak a 3. dushanbei napunkra tudták megjavítani. Ezzel azonban még korántsem volt vége a városban való rohangálászásnak, mert amikor elindultam a bringával a fényképezőgépért, észrevettük a fekvőbringámon, hogy hátul, az ülés mögötti rögzítésnél fent eltörött a csomagtartóm. Ez azért volt nagy baj, mert ellentétben a vázzal, ez alumíniumból van, aminek a heggesztése nem olyan triviális, és egy rövid internetes böngészés után arra jutottam, hogy itt Dushanbe-ben egyenlő a „szinte lehetetlen” kategóriával. Azért mégis elindultam a piac irányába, lesz ami lesz alapon, hiszen valamit tenni kellett, de gyorsan, mert már délután volt, és másnap mindenképpen el szerettünk volna indulni a Pamirba, igaz, azt még ekkor sem tudtuk, hogy pontosan hogyan. Szóval az esélytelenek önbizalmával behajtottam a bazár ama szegletébe, ahol a műszakisok találhatóak. Persze mindenki jól körbeállta és körbecsodálta a bringát, de a problémámra csak nagy nehezen vettettek figyelmet. Végül vették az adást, és segítőkészek voltak, előkerült egy angolul beszélő is, akinek a segítségével megtudtam, hogy egy fickót kell követnem. A fél városon át mentünk, egészen egy autószervizig. Itt is sokan a segítségemre voltak, a főnök, Ahmad, hamar kitolta az 1985-ös, Budapest típusú hegesztőgépét. Mutattam, hogy én is majdnem ugyanazon évjárat vagyok, ugyanabból a városból, amin aztán jót mulattunk, de a csomagtartó nem lett meghegesztve, miután közöltem, hogy alumínium és erről Ahmad is meggyőződött egy mágnes segítségével. A megoldást végül két nagyon erős, széles fém kötöző jelentette. A Mercedes márkájú kötözők és a kerékpár elemek közé egy-egy gumilapot is tettünk, hogy ne sérüljön a bringa, majd amilyen erősen csak bírtuk a csavarhúzóval, jól ráhúztunk. Nem egy tökéletes megoldás, de épp elég erős lett ahhoz, hogy biztonsággal tovább tudjak menni. Ahmadéktól a művelet végén papírt és tollat kértem, hogy felvéssek nekik pár köszönő szót és a honlapcímünket. Ezt először nem értették, és Ahmad zavarában elkért 10 somani-t a segítségért, de aztán a köszönet és a búcsú végére olyan jóba lettünk, hogy a visszaadta a 10-est. Én elfogadtam, mert azt eszeltem ki, hogy visszajövök a pénzzel egyenértékű friss és forró szamboszával, de szégyenemre erre már nem kerülhetett sor, mert a nap hátralévő része elég durván besűrűsödött, és kiderült, hogy másnap korán reggel indulunk tovább.
Ahmadék szervize után a piacra siettem vissza, ahol vásároltam a fém gyorskötőzőkből jó párat mindenfelé méretben, ezen kívül vettem még műanyag gyorskötőzőket, és szigszalagot is, mert ezekből is kifogyóban voltunk már. Próbáltam kis csavart szerezni a hátsólámpámhoz, de csak az idő ment el vele, nem kaptam ilyen méretet sehol, pedig láttam csavarokat dögivel. Ezzel jól elment az idő, és mivel vissza kellett érnem időre Raj-hoz, sietnem kellett, és már csak egy cipót, a szambószákat és némi édességet sikerült vásárolnom.

Itt egy külön bekezdésben muszáj megjegyeznem, hogy attól még, hogy most eltörött a csomagtartó az én bringámon, nagyon meg vagyunk elégedve az Evobike-tól kapott Nazca Gaucho fekvőkerékpárokkal. Látszik rajtuk, hogy nagyon profin össze vannak rakva, nagyon jó alkatrészekből. Gyakorlatilag nem is tudnék elképzelni ennél profibb gépet túrázásra. A csomagtartó pedig nem csoda, hogy eltörött, a táskáim sajnos bőven meghaladják a csomagtartóra előírt maximális 25kg-os súlyt, és nem egyszer buszra is tettük a bringákat, és ilyenkor bár nagyon ügyeltünk az épségükre, de nem mindig tudtuk úgy bepakolni őket a buszba, hogy a bringák ne a csomagtartón támaszkodjanak. De ezek ellen sajnos nem tudunk mit tenni, ennyi cuccunk van, és Közép-Ázsia nem az a terep, ahol a magunkfajta kényelmes nászutas bringás át tudna haladni buszozás vagy a vízumidőszakok megsértése nélkül. Szóval marad a Mercedes fém kötöző! :)

Terepjáróval megyünk el a Pamírig – De nem a Pamírba!

Raj-hoz azért siettem vissza, mert időpontra meg volt beszélve, hogy találkozunk egy kollégájával, aki pamíri, és ismeri azokat a terepjárós fickókat, akik a Dushanbe – Khorog vonalon viszik az utasokat. Egy menet a sok száz kilométeres úttalan utakon 250 somani, vagy 50 dollár, de mivel mi ketten vagyunk, plusz a bringák is elfoglalják az egész tetőcsomagtartót, ahová így már nem fér a többi utas poggyásza, és a miénk is már csak az utasok helyére, nekünk ez 200 dollár lesz, de csak akkor, ha sikerül 2 másik utast találnia a sofőrnek mellénk. Ez eltarthat egy darabig, ezért lehet egyszerűbb, ha kibérelünk egy egész dzsipet 300 dollárért. Ez rengeteg pénz, de még a 100 dollár különbség is, ezért rövid gondolkodás után úgy döntöttünk Zitával, hogy az első, 200 dolláros verziónál maradunk, ami még akkor is megéri nekünk, ha így egy teljes napot bukunk, hiszen a 100 dollár hatalmas összeg, 20 ezer forint. Ki is mentünk aztán a reptér mellé, ahol Raj pamíri barátja megkereste nekünk a legjobb sofőrt, és meg is beszéltük vele a dolgot. Annak pedig különösen örvendtünk, hogy azt ígérte, odajön Raj házához reggel 7-re. Így nem kell a bringára felpakolnunk, pár kilométerrel később pedig le, hogy aztán pakoljunk be a dzsipbe.
Azt még nem mondtam el, miért döntöttünk úgy, hogy a Pamír „bejáratáig” dzsippel megyünk. Azért dzsip, mert más jármű nem képes haladni ezeken az utakon, és azért motorizált járművel és nem biciklivel, mert mint azt már írtam, eredetileg nem a Pamír felé terveztük az utunk – mert hogy arra túl hegyes, és túl hideg ilyen kora téli időkben már -, hanem a Pamír felett át északon, a Vörös-folyó völgyében Kirgizisztánba, aztán egyenesen tovább Kínába. Viszont mint pár hete megtudtuk, az a határátkelő turistáknak le van zárva, és a különkérelmünkre a nagykövetség nem válaszolt, így maradt az egyetlen szárazföldi alternatív út, a Pamír! Ide is külön engedély kell, mivel autonóm terület, de ezt az engedélyt mi okosan megkértük anno indulás előtt a tádzsik vízummal együtt, „Ki tudja, mi lesz?” alapon. Hát most az lett, hogy az előbb leírtak miatt végül mégis megyünk a Pamírba, és mivel ilyen késő van már, és ilyen hideg, ezért úgy döntöttünk, hogy inkább a Pamírig dzsipezünk, hogy így időt nyerjünk a hosszabb és nehezebb szakaszra, a hegyekre. A „Pamír highway”-en fogunk végighaladni Korogh-tól Murgabon át, nem egészen a kirgizisztáni Osh-ig, ameddig hivatalosan tart, hanem csak Sary-Tashig, mert ott majd Kína felé fordulunk. A Pamír highway szintén nem azért „highway”, mert kétszer 3 sáv, hanem mert magasan halad, végigmegy a Pamír fennsíkon. Több száz kilométert halad 4000m feletti magasságban, legmagasabb pontja pedig a 4655m magas Akbajtal-hágó. Ide indultunk el másnap reggel a terepjáróval. Maga a dzsippel megtett út is megér majd egy külön mesét a következőkben, hát még a Pamír, aminek eme sorok írásakor még csak az elején tartunk. Még sose jártunk 4000m-es magasságban, pláne nem októberben, ezért nagyon izgatottak vagyunk.