Bejárat > Ázsia, Laosz > Vang Vieng #1 – A Jóbarátok a Tham Chang barlangban ellopják a késed és nagy bajba kerülsz!

Vang Vieng #1 – A Jóbarátok a Tham Chang barlangban ellopják a késed és nagy bajba kerülsz!

január 11th, 2013


Jóbarátok – Hat képernyőn, egyszerre három epizód, max. hangerőn

Vang Viengben első nap leginkább csak lustálkodtunk, illetve délután átmentünk a folyó túlpartjára, vissza a kis fahídon a városba. Ekkor szembesültünk igazán azzal, hogy mekkora nagy turistagettó ez a Vang Vieng. Ez most megint sztereotípia, de a legjellemzőbb turistafajta itt az a tipikus „elmegyek otthonról jó messzire, valami izgalmas és olcsó helyre, ahol majd jó nagyokat bulizunk, csajozunk és berúgunk/betépünk/stb…” típusú fiatal, Magyarországtól „nyugatabbra” lévő országok srácai, és azok hordái voltak. Persze ismétlem, nem mindenki volt ilyen, és ha egyetlen egy hasznát láttuk ennek a jelenségnek, akkor az az alacsony árak volt és a kiépült „infrastruktúra”, vagyis a szállók, éttermek, árusok armadája, amelyek közt megtaláltuk a mi pénztárcánknak megfelelő kategóriákat is. Persze ehhez járt a körítés is, aminek már annyira nem örültünk. Konkrétan én ezen az első délutánon sajnos hagytam magam az őrület határáig eljutni. Ugyanis gondoltam nagy okosan, hogy tök jó lesz majd, ha a szállásunknál nincs wifi, legalább hatékonyan tudok majd írni, nem rontom el az időt a neten, hanem majd amikor megyünk ebédelni/vacsorázni a szemközti éttermek valamelyikébe, gyorsan elintézek/feltöltök mindent online, és ez így nagyon jó lesz. Persze a „gyorsan” volt a bökkenő, hiszen a sávszélesség az még nem volt olyan egetverő, és ahogy belevetettem magam az online teendőkbe és intéznivalókba, azok úgy terebélyesedtek ki, hogy végül egy egész délutánt elneteztünk Zitával. Közben rendeltünk csirkés-zöldséges szendvicset, amit egy jó 30 cm-es bagettben hoztak ki, és a csirke benne egyfajta rántotthús volt, frissen kisütve, sok uborkával, salátával, hagymával és majonézzel, mindössze 10 ezer kipp-ért, vagyis kb. 290 forintért. Egy ilyennel egyszerre jól is laktunk, és ezt nagyon szerettük, nekem személy szerint ez lett a nagy kedvencem, és ezzel még önmagában semmi baj nem is lett volna, na de a körítés. Felettünk nagy síkképernyős tévék során ment a „Friends”, vagyis a Jóbarátok című amerikai vígjátéksorozat internetről letöltött DivX-es változata, végtelenítve, az összes létező évad, vagy, hogy is mondják… Én ezt már otthon se szerettem, pontosabban azt nem, hogy embereket képes a képernyő elé vonzani és ott tartani hosszú órákra, összességében napokra vagy akár hetekre az életükből. Miközben nem nyújt semmi mást, csak pillanatnyi szórakozást, miközben azt el lehet érni más, ennél az egyén, a társadalom és a környezet számára sokkal hasznosabb tevékenységekkel is. Najó, ezt csak most fogalmaztam meg így, eddig nem tudtam ilyen konkrétan, hogy miért nem szeretem az ilyen sorozatokat. :) Persze jó, ne legyünk radikálisak, végig gurcöltük a napot, és este akarunk egy kis kikapcsolódást, akarunk egy kis szórakozást, rendben van, elfogadjuk, megnézünk egy, ne adj Isten két negyed órás epizódot, oké! De könyörgöm, itt Laoszban, itt a világ végén, ebben a gyönyörű völgyben, ahol annyi a felfedezni- és látnivaló, ott emberek ülnek az étteremben és bámulják ezt a rohadt kijelzőt. Amivel nekem még mindig nem lenne különösebb bajom, de a képernyő mellett nagy hangszorók is vannak, nem is egy és ordít belölük ez a sok marhaság angolul, és mivel ez ugyanígy van a szomszédos két étteremben is, ezért ez a bizonyos főcímdal nem negyed óránként, hanem öt percenként hangzik el, és amikor már egész délután ezt hallgatod, miközben másféle koncentrálnál… Akkor egyszer csak azt vettem észre, hogy már tiszta ideg vagyok, és mindent tudok csinálni, csak azt nem, amit kéne. :) Tudom ez az én hibám is volt, pontosabban minden az én hibám volt, előbb fel kellett volna állni és keresni egy csendes helyet, de én az a fajta vagyok, aki ha valamit elkezd csinálni, akkor azt csinálja… Ha nem zavarják! …és néha ha zavarják, akkor is, és közben nem veszi észre, hogy már majdnem megőrült. :) Na mindegy, igazából csak azt akartam elmesélni, hogy mennyire abszurd, hogy itt ezen a gyönyörű helyen Laosz közepén találsz olyan pontot, ahol ha megállsz, egyszerre 6 képernyőn tudsz nézni 3 különböző Jóbarátok epizódot, és ami még fájdalmasabb, hogy aki ezt kitalálta nekünk nyugati turistáknak, az ráhibázott, mert az emberek belezombulnak a képernyőbe, és ott maradnak, rendelnek mégegy sört, miközben feltöltik a Facebook-ra az aznapi élményeiket. Ez alól mi sem voltunk kivételek, eltekintve attól, hogy én agyvihart kaptam a tévétől és boldogabb lettem volna egy natúr naplementével. Persze az még így is gyönyörű volt. :)


A Tham Chang barlang

Amikor az első napunkat így „elrontottuk”, még nem is sejtettük, hogy ez duplán hiba volt, mert másnap nem fog olyan szépen sütni a nap, mint aznap tette. Pedig pont így volt, sőt a délelőtt még esőt is kaptunk, így maradtunk a kis kuckónkban. Délutánra aztán kisütött a nap és kaptunk a házak között legelésző bocikat meg szivárványt, ezért nagy boldogan viharzottunk kifelé. Ebédre kimentünk a recepcióhoz, mert ott volt olyan pult, ami mellett volt konnektor, és ott tudtunk csak normálisan szendvicseket készíteni a sütővel. Ez a kis tetővel ellátott hely a folyó mellett elment volna egyébként egy baromfiudvarnak is néha, ugyanis rengeteg tyúk és hozzájuk tartozó, őket követő és folyamatosan csipogó apró csibe mászkált a környéken, és mivel mindig itt kaptak enni a tető alatt, ezt a területet előnyben részesítették a kapirgálásra. Mikor két napja megérkeztünk, még a biciklikre is felugráltak. A tulajnak egyébként van egy harci kakasa is, amit az egyik kunyhó alatt tart egy félgömb alakú kerítés bura alatt. Biztos attól lesz ilyen agresszív szegény kiskakas, mert az összes csirkét látja maga körül szabadon kapirgálni, amíg ő be van kerítésezve. :)

Amikor végeztünk az ebéddel, feltűnt, hogy eltűnt a kis rózsaszín konyhai késünk, amit Zita még Kashgarban vett, mert egy jó kis masszív tokot is adtak a pengéjére. Kérdeztük a recepciós csajt, hogy nem látta-e, mert mi mind a ketten tisztán emlékszünk rá, hogy hol hagytuk, de most nincs ott. A gyanúnk beigazolódott, ahogy a nő elmondta, az egyik közelben játszadozó 7 éves forma kissrác vette magához a kést, de „ne aggódjunk, majd előkerül…” Hogy tessék? És mikor? „Talán két óra múlva…” (Ázsiában ez egyenlő azzal, hogy azt többé nem látod) Tessék?

Ez persze nem tetszett nekünk, ezért kérdeztük, hogy hová tűnt a srác, mire mondta, hogy átment a folyó túloldalára, az azonos nevű „Other Side” étterembe. Ez a középső a három jóbarátos étterem közül, ismertük már, szaladtunk oda. Ott találtunk egy srácot, mutattuk is neki a papírt, amire le volt írva a recepciós által a keresett kissrác neve, de ő nem válaszolt, mi pedig nem akartuk gyanúsítani semmivel, hiszen arcról nem ismertük fel biztosra a gyereket, nem figyeltünk rá annyira a sütés közben. Aztán mentünk tovább, a szomszéd étterembe, mert már csak a Jóbarátok mánia miatt is sejtettük, hogy ezek egy tulajhoz tartoznak. Ott végre tudtak angolul, és ott volt egy másik srác, aki a gyerekünk barátja lehetett, mert tudott a késről, még mutogatta is, hogyan „kardozott” a kissrác a „talált” késsel, így mivel ő volt a közös kapocs, elküldték velünk, hogy találja meg nekünk a srácot. Visszamentünk az „Other Side” étterembe, ott jó alaposan körbenéztünk, de nem találtunk egy srácot se, de már azt sem, aki az előbb még itt sunyult. Na szép, bottal üthetjük a késünk nyomát. Ekkor mondták nekünk, hogy menjünk vissza a szálláshelyre, a fiú már visszavitte a kést. (Akik előbb még a gyerek nevére nem reagáltak, hirtelen tudtak a kés visszakerüléséről…..) Visszamentünk a szállásunkhoz, ahol csodák csodájára le volt téve a kés a helyére, pontosan arra a helyre, ahol legutoljára láttuk, sértetlenül a tokjában. Mivel ez az egész hercehurca több mint egy óránkba került ezen a délutánon, amikor mást terveztünk csinálni, megkértük a recepcióst, hogy hagy beszéljünk a sráccal kicsit – aki közben megint eltűnt a színről. Erre ő megrémült, hogy mit akarunk mi beszélni vele és miért, de mi megnyugtattuk, hogy semmi rosszat, és különben is ő fog fordítani nekünk, úgyhogy ne izguljon, hozzá sem akarunk érni, csak azt akarjuk, hogy ez máskor ne ismétlődjön meg. Ezzel mi is visszavettünk, és felvettünk egy barátságosabb arcot. Zita beszélt, négy dolgot mondott a srácnak a hölgy tolmácsolásában, direkt csak egyszerűen, mert a recepciós leányzó csak nagy jóindulattal kaphatott volna egy alapfokú nyelvvizsgát angolból. Szóval elmondtuk, hogy ez a mi késünk, és hogy ne vegye el a másét kérés kérdés nélkül. Ha kell neki valami, akkor kérje el, és most kérjen bocsánatot. Nagy nehezen kinyögte a Sorry-t a srác, és ezzel mi be is fejeztük, letudtuk a dolgunkat, és levontuk a tanulságot magunknak. Semmit sehol nem hagyunk elől, mert az „lopás” nélkül is eltűnhet egy ilyen „kerítés és falak nélküli”, „mindenki együtt, minden mindenkié” világban, mint ez itt Laoszban. Na jó, ez a „minden mindenkié” talán itt még túlzás, pláne egy ilyen turistagettó közepén, de tény, hogy itt lazábban gondolkodnak a magánszféra és a magántulajdon körüli kérdésekben az emberek, mint nálunk odahaza.

A dolog, amiért bosszantó volt ez a késes sztori, az az volt, hogy mentünk volna már nagyon körbenézni mert időközben kisütött a nap, és ezt ki akartuk használni, mielőtt eltűnik a horizont alatt. Elindultunk hát gyalog a Vang Viengtől alig egy kilométerre délre talál Tham Chang barlangba. Az útikönyv jókat írt erről a helyről és azt is említette, hogy a barlang mellett egy kis lagúnában meg is lehet mártózni a sziklák alatt, így aztán a fürdőruhát is bepakoltuk, és baktattunk, hogy még odaérjünk a zárás előtt. Vissza kellett mennünk a városba, majd abból délre kisétálva, a fizetős hídon túl, egy másik gyalogos hídon átkelni ismét a folyó felett, hogy végül kilyukadjunk egy nagy lépcsősor alatt, ahol kijelentik nekünk, hogy zárva vannak. Mi erősködtünk, hogy csak öt perc, és végül beengedtek minket, így felszaladtunk, be a barlangba és rajta keresztül ki a sziklafalra:

A kilátás ebből a barlangi kilátóból elég király volt, még épp voltak jó fények a fényképezéshez is. Visszafelé még körbenéztünk egy kicsit a barlang egyéb járataiban is, sokfelé ágaztak, de egyik irányba sem tudtunk igazán messze jutni, mert hamar jött egy őr, és kizavart minket, hogy záróra van.

Lent azonban várt még ránk a víz, ugyanis a lépcső aljától nem messze volt egy rész, ami fahidacskával és stéggel, a vízbe levezető létrával szépen ki volt építve, pontosan ott, ahol a víz kifelé áramlott egy sziklahasadékból. Egy újabb kis barlang, amit most úszva fedezhetünk fel! :) Beúsztam a hasadékba, érdekes volt, de ahhoz túl sötét, hogy fotózni is tudjak. Mindenesetre egy érdekes kis hely volt ez, érdemes volt eljönnünk ide.


A késes sztori vége

Amikor visszaértünk a bungalókhoz, egy fickó támadt ránk, hogy végre itt vagyunk, mit mondtunk annak a fiúnak, úgy megrémült, hogy sírt és eltűnt, már órák óta nem látták. Mi elmondtuk, amit már fent is leírtam, mire közölték velünk, hogy látták, hogy kést fogtunk a fiúra! Mégis kik látták? Csak a recepciós nő volt itt, meg egy nagymama korú hölgy, előbbi pedig fordított nekünk, tehát ő pontosan tudja, mit mondtunk rajta keresztül a fiúnak, és most már inkább mi kérdeznénk meg őt ezek után, hogy mit is mondott a nevünkben a srácnak! Ez az egyik, a másik, hogy nem fogtunk rá kést, Zita a kezében tartotta a kést, de a tokjában és véletlenül sem a fiú felé tartva, hanem a nyitott tenyerén tartva mutatta neki, hogy tudja, miről van szó. De a férfi csak folytatta, hogy nagyon nagy bajban vagyunk, miért rémisztettük meg a fiút, ez már nem először történik meg (akkor biztosan a mi hibánk…), és hogy ha előkerülnek a fiú szülei, úgy, hogy a fiú még nincs meg, akkor ki fogják hívni a rendőrséget, és akkor nagyon sok pénzt fogunk fizetni. Meg, hogy az ő nyugati barátai meghallva ezt a történetet azt mondták, hogy ő verjen meg minket, de ő nem olyan, ő előbb beszélni akart velünk.

Mi elmondtuk neki megint, hogy mi történt, és hogy mit mondtunk a fiúnak, és hogy mi nem érezzük magunkat hibásnak, a késünket a fiú emelte el a pultról, és mi csak utána mentünk a dolognak, és megkértük, hogy többet ne lopjon, hanem kérjen, ha szüksége van valamire, és most kérjen bocsánatot. Hogy mit fordítottak neki és hogy mivel beszélte tele utána a fejét a nagymama, azt mi már nem tudjuk, és nem érezzük magunkat hibásnak a dologban, sőt furcsának tartjuk, hogy azzal mentegetődzik, hogy ez már nem először fordul elő, és hogy „de hisz ő még csak gyerek”… Szóval, ha valaki csak hét éves, akkor elemelhet bármit bárhonnan bármikor egy külföldiek által hemzsegő helyen. Mert ha maguk közt ez a „szabály”, ám legyen, de itt a vak is látja, hogy nem csak ők vannak, hanem még egy nagy csapat külföldi, akikből ők történetesen itt élnek. De hogy „mi mit mondtunk a fiúnak”, és „mi kergettük el” és „nagy bajban leszünk, ha nem kerül elő”, mielőtt a szülei megjönnek és „sokat fogunk fizetni”.

Zitával már vacsoráztunk, mire ő befejezte a mondandóját, ezért megvártuk amíg kihozzák az ételt, de megenni már kevés étvágyunk volt, mert közben realizáltuk, hogy bármennyire is nincs igaza a csávónak, attól mi még bajban vagyunk, nagy bajban. Ezen a ponton majdnem felhívtuk Lórándot, a bangkoki magyar nagykövetségen, hogy tanácsot kérjünk tőle, mert Laosz őalájuk tartozik és ő tájékoztatásképpen mesélt nekünk arról, hogy ez a régió ugyan turistaparadicsom, és mosolygósak, kedvesek velünk a helyiek, és ez tényleg szép és jó, de csak addig, amíg bajba nem kerülünk, mert amint van valami, és nekünk dolgunk támad a rendőrséggel, biztos, hogy mint külföldiek, mi leszünk a hibásak és tejelnünk kell majd, de rendesen. Legyen szó közúti balesetről, vagy akár most a mi esetünkről, és ezt szerintünk a fickónk nagyon jól tudta már, ezért fenyegetődzött folyamatosan a rendőrséggel – akikkel mi egyértelműen nem akartunk találkozni. Ez az egész dolog nagyon megrázott minket és nem kicsit megrémültünk. Én legszívesebben nyomtam volna egy visszatekerést az időben, vagy egy Quit Game / Load Game-t és visszatöltöttem volna az ebéd előtti állást, és hagytam volna a fiút a késünkkel, vagy még inkább egy pillanatra sem vettem volna le a szemem arról a rohadt késről, vagy talán ki se mozdultunk volna sütögetni a házunkból. De ezek egyikére sem volt lehetőség, ez most nem egy játék volt, hanem a valódi élet, villámgyorsan fel kellett fogni, hogy baj van. Ki tudja, milyen a lelkivilága annak a kisgyereknek, mivel beszélték össze a fejét a felnőttek… Már a fejlámpákért tértünk vissza a szállásunkra, hogy nekiálljunk mi is keresni a fiút (vagy csak mi, mert a fene tudja, valójában kereste-e egyáltalán valaki, avagy nem „direkt” tűnt-e el), mikor a recepciós nőt megkérdeztük a dolgok állásáról, és ő a kicsit érthetetlen angolságával valami olyasmit kezdett magyarázni nekünk, hogy nincs probléma, maradhatunk. Óóó, hát ez király, ezek szerint szó volt arról is, hogy ki vagyunk innen rakva? Amúgy egy elég kedves helynek tűnt volna ez, de ezután az eset után azon gondolkodtunk, hogy jobb lenne mihamarább tovább állni, nem csak a szállásról, hanem az egész városból, ebből az istenverte turistagettóból. Az persze furcsa, hogy valahogy arról elfelejtkeztek, vagy nem siettek tájékoztatni minket, hogy a kissrác megkerült, ha nem kérdezünk rá, lehet hogy meg sem mondják. Később láttuk a kissrácot a nagymama-féle nővel, aki nagy lendülettel babusgatta az étteremben, miközben a tévén valami jó kis agresszív mesefilmet néztek. Hogy hol az igazság, azt már kétezer éve sem tudjuk, de hogy itt valami nagyon el van ferdülve a gyereknevelés és külföldiekkel való viszony tekintetében, az biztos.

Estére persze még maradtunk, hisz már sötét volt. Összefutottunk egy lengyel párossal, akik közül a férfi volt már itt 5 évvel ezelőtt és azt mesélte, hogy akkor sokkal barátságosabbak voltak itt a laosziak, most érezhetően csak a pénzre mennek, minden sokkal drágább lett és a helyiek már nem mosolyognak annyit. Persze ezt most csak Vang Vieng-re mondja, mert ezalatt az utazás alatt máshol még nem jártak. Viszont hallottak egy sztorit, ami most történt nem rég: a srácnak kirabolták a hátizsákját a szobájában, mire kihívta a rendőrséget, akik a vizsgálat közben egy kis drogot csempésztek a hátizsákba, amit aztán megtaláltak és még sok száz dolcsira „büntették” a srácot. Szóval ilyen (is!) ez a Vang Vieng…


Tubing

Ja, és a legdurvábbat még el sem meséltem: Később olvastuk a „Southeast Asia Backpacker’s Magazin”-ban, hogy ez a hely volt a legnagyobb bulizóhely az egész régióban (nekik, a nyugati hátizsákosoknak…), de tavaly már 22 nyugati turista halt meg, mert a buliba az is beletartozott, hogy részegen és/vagy bedrogozva nekiálltak a „tubing”-ozni, és belefulladtak a folyóba vagy halálra zúzták magukat a sziklákon. Ez a tubing valójában a folyón való leereszkedést jelentette egy traktor gumibelsőn csücsülve és állítólag nagy divatja volt errefelé. Még az útikönyvünk is említi, hogy mi merre hány méter, és hogy ha este a sörözésnél valaki felajánlja, hogy visszaviszi a traktorbelsőnket a helyére, ahonnan béreltük, ne higgyünk neki, meg ilyenek… :) Nos, azóta már a múlté a tubing, mi már csak a szuvenír boltokban láttunk ilyen feliratú pólókat, de traktorbelsőt egyet sem. A már említett magazin szerint az történt, hogy a sok haláleset miatt már nemzetközi ügy lett a dologból és a kormány engedve a nyomásnak egy éjszaka alatt felszámolta az egészet. Állítólag volt itt egy sor kocsma valahol a folyóparton, ahol a legnagyobb bulik mentek, és ezen az éjszakán ezek a szórakozóhelyeket porig égette a rendőrség. Hogy ebből mi igaz, s mi nem, azt nem tudom, de el tudom képzelni, hogy valami ilyesmi történt, az imént említett Backpacker’s magazin egy friss számában meg nagy szívfájdító cikket jelentettek meg az esetről, hogy micsoda gaztett történt a tubing felszámolásával, ezzel végérvényesen és örökre tönkretették „a legjobb helyet” Ázsiában. Ja, a legjobb helyen 22 fiatal halt meg csak egy év alatt az élete utolsó, “legjobb” bulijában.

És hogy ne legyük olyan negatívak a bejegyzés végére, (és hogy ne futamodjunk meg!) elárulom, hogy maradtunk végül még egy napot Vang Vieng-ben, illetve, hogy egész pontos legyek, ezt a napot Vang Vieng-en kívül töltöttük a biciklikkel egy másik barlang meglátogatásával, és ez a nap fantasztikus volt – de erről csak legközelebb! ;)

Vang Viengben három napot voltunk, ezek közül most az első kettőt meséltem el, 2012. november 23-24-ét.

  1. január 11th, 2013 11:59-nél | #1

    Ha komolyan szar helyzetbe akarsz kerülni, akkor továbbra is próbáld kéretlenül nevelni más gyerekét. (Az, hogy igazad van-e, vagy sem, teljesen mellékes)

    Másrészt nem a tubing volt halálos, hanem az, hogy sokan csinálták teljesen szétcsapott aggyal. Amúgy a város nekünk se volt a kedvencünk, pláne, hogy magyar embert rohadt nehéz barlanggal lenyűgözni.

  2. Szalai János
    január 11th, 2013 15:26-nél | #2

    érdekes eset ez a késsel
    kell venni még kettőt és ha egy eltünik “van másik”

  3. január 11th, 2013 16:06-nél | #3

    @Ahmet
    Azota mi is fogjuk a fejunket, hogy milyen hulyek voltunk… Eleg szar helyzet volt ez igy is hogy megtanuljuk a lecket. En is ezt irtam a tubingrol, onmagaban semmi baj nem lett volna vele :)

  4. G
    január 11th, 2013 16:57-nél | #4

    Ha nevelni akarsz, akkor jelentkezz ki a szálláshelyről és mond el szépen a tulajnak, hogy azért mész el a városból, mert lopnak. Majd ő intézkedik utána, hogy máskor ne rontsák az üzletét.

    Itt a szülővel volt a komolyabb gond, amelett hogy lop a gyerek, 7 évesen ne éles késsel kardozzanak.

  5. trafalgar
    január 11th, 2013 18:01-nél | #5

    Helló! Az a helyzet, hogy nagyon melléfogtatok, és ahogy látom, még mindig nem értitek, mi történt ott. Egyrészt teljesen fölöslegesen háborodtatok fel a lopáson, másrészt meg a “ki tudja, mit mondott neki a tolmács”-féle változat is enyhén szólva blődség. A gyerek elcsente a kést, ti felháborodtatok, és morális felvilágosítást tartottatok neki… A tolmács nem mondott neki valszeg semmit, amit ti sem, de a gyerek megijedt (két dühös külföldi valamit akar tőle), a hozzá tartozó felnőttek meg kaptak volna az alkalmon, hogy pénzt vasaljanak ki belőletek. Nagyjából ennyi történt. Szerencsétek volt, hogy végül elálltak a szándékuktól. A helyi rendőrséget nem kellett volna kétszer riasztani, hogy busás kenőpénzek reményében megtámadjon két külföldit.

  6. Zita
    január 11th, 2013 19:47-nél | #6

    @Ahmet

    @trafalgar

    Amit Árpi kifelejtett a történetből, bár nem szándékosan tette, az a következő:
    Amikor azzal a férfival beszélgettünk, aki felvázolta nekünk a helyzetet, hogy a gyerek eltűnt, sokat fogunk fizetni stb. – tőle sikerült egy-két dolgot kiszednem, amit amúgy nem biztos, hogy az orrunkra kötött volna. Így azt, hogy a gyerek nem először szökött el, többszöri esetben túristák miatt, hogy amikor elszökik, “még az anyja-apja sem találja meg, csak akkor kerül elő, amikor akar”, és hogy biztos attól félt a gyerek, hogy megverjük.

    Amit egy ott élő, ausztráliai nő mondott nekünk, az pedig az, hogy a rendőrséget ha kihívod, “kiszállási díjat” kell fizetned.

    Igazat adok trafalgar-nak, a helyzet valóban nem szólt másról, mégis nem értem, miért gondolták meg maguk, ha a gyerek (talán) be volt tanítva (?) és minket is már jól beijesztettek, tehát minden készen volt a lehúzásunkra.

    Azt hiszem ez olyan volt, mint egyfajta tűzkeresztség, túl kellett esni rajta, és jó, hogy ilyen könnyen megúsztuk. Ezért nagyon hálás vagyok.
    A legfelhábortóbb és legkiábrándítóbb a dologban pedig az, hogy ártatlanul belerángathat téged itt bárki bármibe, és fizetned kell, mert a hivatalos közeg is az ő pártjukon áll. Annak idején autók elé ugráltak be bizonyos emberek, hogy a “vétkes” sofőrtől pénzt kérjenek, kárpótlásul.

    NB. Nem voltam dühös a gyerekkel. Teljesen nyugodt, hétköznapi hangon beszéltem vele, nyoma sem volt bennünk verési vagy akármilyen megtorlási szándéknak, amitől a gyerek megijedhetett volna. Ezt a reakciót korábbi élményei váltották ki belőle, vagy valaki más beszélte tele a fejét.

    Na hát ennyit. Remélem, először és utoljára történt ilyen velünk.

  7. Arpi
    január 11th, 2013 20:01-nél | #7

    @Zita
    A, meggondolták magukat, mert gyorsan és hangosan mérlegeltük a helyzetet, közben azt hiszem a “Hungarian Embassy”-t is emlegetve, mindezt csupán csak pár perccel a helyzet realizálása után.
    B, nem volt betanítva a gyerek, csupán tényleg csak játszott és tényleg megijedt, elbújt és aztán tényleg előkerült – meggondolta/megunta magát. :)

    Mintegy blöffként amúgy mondtuk a fickónak a legelején, hogy oké, menjünk a rendőrségre, mert ez nekünk nem tetszik, de erről ő maga is lebeszélt. Szóval nem értem… Akkor meg minek nyomatta a fenyegetődzős szöveget? Szóval nem teljesen tiszta a kép, mi ment a háttérben.

    Akárhogy is, megúsztuk és a következő gyerek, aki felé bármiféle nevelési szándékkal fogunk fordulni, az a sajátunk lesz! :D

    Teljesen más: Angolul jól tudók! Írtam 21 oldalt angolul a 2012-es évünkről, mintegy összefoglalóként, amit szeretnék majd publikálni és kiküldeni az összes barátnak, akikkel találkoztunk az úton, illetve ha valahol vevők rá, akkor részben vagy egészben más kerékpártúrás fórumokon, portálokon is. Előtte azonban ezt lektoráltatnám valakivel, mert az én angolom nem tökéletes, szóval kicsit át kéne futni a nyelvtant és a helyesírást. Nem muszáj egyvalakinek egyben az egész szöveget, lehet egy részt is vállalni. :)

    Előre is köszönjük, viszonzásként egy-egy képeslapot tudunk felajánlani, és hogy a magyar blog előtt elolvashatja a lektor a decemberi történeteinket! :) Jelentkezni itt vagy a 360fokbringaQKACgmail.com-on lehet!

  8. január 12th, 2013 06:31-nél | #8

    Azt hiszem, hogy ez a magántulajdon dolog Laoszban nem teljesen úgy működik, mint nálunk. A megnézem, elviszem, használom, visszahozom, az teljesen belefér a dologba, pláne valami apróságnál. És lássuk be, egy kínai műanyag késről volt szó. OK, hogy Kashgarban vettétek, meg mittudomén, de ez nem látszik rajta. Az ő szemszögükből jött két farang, aztán itt pörgött egy fél napig azon, hogy a gyerek játszott a filléres késükkel.
    Hogy a saját esetünket meséljem el, nekünk volt egy ilyen bazi nagy kínai öngyújtónk (árban kb. ugyanannyi lehetett én is Kínában vettem). Az egyik faluban valaki nézegette, kérdezett valamit, amit én úgy értelmeztem, hogy azt kérdezi, hogy az enyém-e, bólintottam, na azóta nem láttam a cuccot. Valószínűleg azt kérdezte, hogy nekiadom-e. :)

    Amúgy Thaiföldre jellemző az, hogy a külföldi rábaszik akármi történik. Ott csak a pénzedet szeretik, a mosoly nem őszinte. Érjen valami baj (városban), leginkább röhögni fognak.

  9. Reku Papa
    január 12th, 2013 07:00-nél | #9

    Ilyen sztorikért kár Laoszig bringázni, a feleségem hetente hoz ilyeneket az általános iskolából. Ellop valamit a gyerek, a tanár felelősségre vonja, másnap ott az üvöltöző anyuka. Gyakran cigány, de nem mindig.

  10. január 12th, 2013 07:08-nél | #10

    @Ahmet
    Igen, utólag kicsit röhejes az egész, ezt már én is éreztem az írás közben – de ettől még leírtam. :) Ezt a mosoly dolgot mi is hallottuk. Ebben mindenképpen van valami, de azért kezeljük ezt a kijelentést fenntartásokkal, mint sztereotípiát. Több thai-al találkoztunk, aki nem mosolygott sokat, de adott, önzetlenül, és nem kért érte semmit az égadta világon cserébe, pedig rákérdeztünk az elején.

    @Reku Papa
    Köszi! :D Nem ezért jöttünk Laoszba, és nem ez volt a jellemző, de ez is megtörtént, ezért ezt is leírtam. A következőkben csupa csodás (és fekvőbringás! ;D) élmény jön, hétfőtől, ha addig sikerül befejeznem a fizetős cikkek megírását, hogy legyen mit ennünk is itt a nagy tekergések közepette. :)

  11. január 12th, 2013 07:27-nél | #11

    @Ahmet
    Ó, jó hogy mondtad a nevetést, akkor ezen nem csak mi vagyunk kibukva… Néha azt érezzük, mintha valami drogot szednének… Nevetnek ők vidéken is, legyen szó bármiről, egész DK-Ázsia szerte nevetnek mindenen és néha nehéz már velük nevetni. Na de nem mesélek el előre mindent. :)

  12. január 12th, 2013 12:37-nél | #12

    @Arpi
    Érdekes ez, mert az ember elutazik, ami tényleg baromi jó, és aztán úgy kell tennie, mintha minden nap tökéletes lenne, mert nem mondhatja azt, hogy teleszaladt a bakancsa a &@]ä}]ä bámészkodó ä[Í@ä-kel, mert az milyen már. Az otthon maradottak (egy részének) csak az jönne le, hogy na, ezek is minek utaznak, ha nem is jó nekik. Pedig megvannak ezek a mélypontok. De ugyanilyen mélypontok vannak egy párkapcsolatban, gyereknevelés közben, akármikor. Mégse mondjuk, hogy maradjon mindenki magányos, mert lesz pár szar napja.
    Szóval csak hajrá, nem kell úgy tenni, mintha minden nap egy hét lett volna a mennyországban. Amúgy is, a legnagyobb szívások azok, amiket pár évvel később kalandnak hívunk. :)

  13. Halmos Ferenc
    január 12th, 2013 20:25-nél | #13

    Pénzszerzési lehetőség. Próbáljatok kapcsolatot teremteni bogár vagy lepkegyűjtőkkel,hátha érdekel valakit a fényképeiteken látható jószágok. Apró,könnyű,értékes zsákmány. Lehet,hogy kell valami engedély hozzá, nem tudom. Pár száz bogár/lepke már komoly értékű lehet (néha már 1 is )
    A természet nem károsul a gyűjtéssel ha az élőhely megmarad érintetlenül.. (szapora jószágok )

  14. UB
    január 12th, 2013 22:51-nél | #14

    @Halmos Ferenc

    Az ázsiai emberek nagyon szaporák, simán belefér, hogy elhoztok pár kisebb gyereket eladni, esetleg feltűnésmentesen szétkaphatnátok őket, a szerveikért is jó pénzt kapnátok!

    Szerintem pocsék ötlet a rovargyűjtés. Nem pusztán azért, mert természetkárosítás és állatkínzás, hanem egyes fajok kereskedelméért tetemes büntetésnek nézhetnétek elébe.

  15. Németh András
    január 13th, 2013 11:57-nél | #15

    @Halmos Ferenc

    Hát Ferenc elsőnek kap tőlem is egy rossz pontot. Ugyanis anélkül hogy tudnád hogy milyen fajt gyűjtesz éppen nagyon nagy felelőtlenség bogarakat szedegetni. Több okból is, az első hogy lehet hogy ritka, védendő faj (és még akkor is lehet ritka hogyha épp abban a közegben nagyon gyakorinak tűnik, elég pl a tiszavirágzásra gondolni). Lehet hogy még jogszabályilag is védett a jószág, tehát ismerni kell a vonatkozó Eu-s és az adott ország törvényeit is (ja meg a tranzitországokét is). És azt hiszem ciki lenne a laoszi rendőrségen magyarázni akár 5 gyakori bogárral a táskában hogy én tök hülye vagyok hozzá és nem akartam rosszat. Jó esetben a laoszi rendőr se tudná hogy értékes-e az adott bogár, de alapból nem abból indulna ki hogy sokezer kilométert utazik valaki hogy értéktelen bogarakat szedegessen, és ha hívna is szakértők akkor is max oda jutnának hogy még azelőtt lekapcsolták a gyűjtőket mielőtt eljutottak az értékesebb részekre, és megtalálták volna a jobb fajokat.
    Ez a faj egyébként a Aristobia approximator nevű cincérfaj (http://www.flickr.com/photos/gnilenkov/4199216919/) hogy védettséget élvez-e vagy ritka-e azt hirtelen nem tudom ahhoz pár percre el kellene mélyedni a gugliban.
    Azonkívül Árpiékat (főleg Zitát, de Árpit sem), nem olyannak ismertem meg így az elmúlt másfél évben hogy élőlényeket gyilkolásznának csak azért hogy valakik kitegyék a falra és azt nézegessék. Ugyanis az biztos hogy tudományos célra bogarakat gyűjteni nem tudnak csak azoknak az embereknek tudnának alapanyagot biztosítani akik szépségük miatt dekorációs céllal gyűjtik a halott állatokat.
    De hogy bemutassam azt a nézőpontot is amire Ferenc gondolt: http://theevolutionstore.com/store/aristobia-approximator-in7058/ ezen a honlapon 89 usa dolcsiért árulnak ilyen bogarat (szépen bekeretezve üveglapok közt). Szóval az tény hogy igény és kereslet van arra hogy trópusi bogarakat gyűjtögessenek hisz a fejlett nyugati társadalom agybeteg tagjai közt mindenre van igény (állítom lenne olyan ember is aki pl kisgyerekek kezét tenné ki a falra mert az olyan szép, csak az már túl drága huncutság).
    És ha félreteszem ezeket a sok ember számára fura erkölcsi etikai aggályokat. És nekiállok rovart gyűjteni még akkor is ott van hogy az Árpi által fotózott állat már kopott, a rajzolata már elmosódott, ez már nem fog elkelni drága pénzen, max megy a kukába. És ha még meg is fogják hogy ölik meg? van náluk ölőanyag? de olyan kell amitől nem fakulnak ki a színek, és hogyan szállítják, hisz ha a csáp eltörik akkor kuka, vagy a lepkéknél elég megfogni a szárnyat és a hímpor már huss el is kenődik, tehát kuka. Hogyan éri el hogy a bedobozolt jószágok ne penészedjenek meg? hogyan tartósítja, ha kiszárítja akkor a potroha összeszárad, szóval ha profin nyomod akkor azt fel kell vágni frissen a belső szerveket eltávolítani és finoman kitömni vattával, szerinted bevállalja egy mezei turista? Ráadásul szerinted mennyit kaphat egy ilyen bogár tökéletes és hibátlan példányáért? 1 dolcsit? 20 forintot? 100 kippet? Egy gyakori faj semmit nem ér, ami sokat ér az a ritka faj, ami illegális, amit az új tulajdonos kéjes örömmel szemlélhet, hogy ilyen sincs a szomszédnak, és nem is lehet mert ez nem akárhonnan van…
    Szóval ha valaki húslepkészetre vagy húsbogarászatra adja a fejét a nyaralásán akkor legalább készüljön fel, mert egyébként csak a kukába termel. De arra is készüljön hogy ez drága mulatság, és akkor már nem nyaralni megy az ember hanem dolgozni, a befektetett pénz nem abból a fajból jön vissza amit az út szélén bárki megtalálhat…

    Szóval árpiék maradjanak a pénzérmegyűjtésnél, vagy gyűjtsenek bélyeget (az még könnyebb is), abból ha bemennek a postára vehetnek rengeteget viszonylag olcsón és azt pl levélben is haza tuják küldeni. Na ezzel lehet hogy tudnának pénzt szerezni: http://gyujtemeny.vatera.hu/belyeg/index_c491.html?q=laosz&warn=1&obd=2 a 2000kippes bélyeget itthon 300-600 forintért adják a vaterán. Ennek utána lehet számolni és ezzel kárt sem okoz. Ráadásul postán viszonylag sűrűn szoktak járni (képeslapbiznisz), vesznek egy csomó szép helyi bélyeget, beteszik egy borítékba hezaküldik és itthon valaki kipakolja a vaterára és meg lehet nézni hogy működik-e. Vagy meg kell keresni bélyeggyűjtőket itthon hogy érdekli-e őket hogy küldenek haza bélyeget. Ez még működhet is, és semmit nem kell megölni miatta.

    • Arpi
      január 13th, 2013 14:16-nél | #16

      Koszonjuk az ertekes kommenteket. Azert ne doromboljatok le annyira Ferencet, csak segiteni akart. Mi ezt is ertekeljuk ahogy a masik ketto hozzaszolast is. Es azt hiszem, maradunk a cikkirasnal, az erme es penzjegy gyujtesnel, illetve most akkor elgondolkozunk ezen a belyeggyujtesen is. Gyujtoket hol lehet megtalani? Tt a vateran?

  16. Németh András
    január 13th, 2013 17:41-nél | #17

    Bocs ha túlságosan keményen fogalmaztam, ahogy az első mondatban írtam mindössze egy fekete pontot adtam neki, ami utána van és indulatosabban hangzik az nem szól konkrét személynek.

    A bélyeggyűjtők hivatalos honlapja: http://www.mabeosz.hu/

    Ami gond lehet hogy pl itt van egy bélyegbolt ahol 50 laoszi bélyeg mindössze 400 huf… http://www.belyegshop.hu/index.php?productID=899

  17. Halmos Ferenc
    január 13th, 2013 19:30-nél | #18

    Kösz az indokolatlan letolást !
    A dolgot azért hoztam egyáltalán szóba mert látom, hogy Árpiék nincsenek nagyon eleresztve anyagilag.
    A gyűjtésnek persze akkor van értelme, ha azt szakértő által javasolt módon végzik, nem csak a saját elképzelésük szerint. Ilyen szakértőket lehet találni a neten, meg lehet őket kérdezni, nem kerül semmibe. Ez egy kósza ötlet volt részemről, nem tudom mennyi a realitása.
    Egy apró dolog elkerülte az illetők figyelmét: Lehet rá engedélyt kérni és akkor semmi gond.
    Ismerek pár rovar gyűjtőt akik a legelhivatottabbak közül valók. Ismerik és szeretik a természetet és a legkevésbé sem okoznak kárt működésükkel.
    Milliónyi rovarfaj van amit a tudomány még csak le sem írt.
    Emellett egy rovarfaj fönnmaradását / pusztulását az élőhely megléte/megszünése biztosítja vagy nem.
    A gyerekrablós, szöveg az íróját jellemzi-de nagyon ! Gratulálok az agymenéséhez ! Kezeltesse magát !
    Ami ott közönséges és milliószámra fordul elő az itt ritka különlegesség lehet.
    Látom a kérdései számán hogy NA fantáziája nagyon beindult. Válaszom röviden:nem akkora ördöngösség mint ahogy gondolja, ellenkezőleg. Én nem foglalkozok gyüjtéssel, de párszor elkísértem néhány ismerősömet ilyen túrájukon a közelben. Élmény volt hallgatni mi mindent tudnak a környezetünkről, művelt komoly tudósok voltak nem a ” a fejlett nyugati társadalom agybeteg tagjai “.
    Neves kutatók járják a világot rengeteget költve utazásra. Árpiék már a föld túlsó oldalán járnak és még jó hosszú ideig . Ha a “túrázást” össze tudnák hangolni valamilyen egyéb szempontból hasznos tevékenységgel, lehet, hogy csökkenteni tudnák anyagi gondjaikat.
    Húsbogarászat ? Én nem enném meg hat és nyolclábú barátainkat, legföljebb az éhhalál szélén !

  18. Halmos Ferenc
    január 13th, 2013 22:31-nél | #19

    Ekkora marhaságot már régen olvastam mint amit ön írt !
    Teli a hócipőm már , a neten beszólogató arc és név nélküli egyénekkel akik abból űznek sportot, hogy ha egy nekik nem tetsző dolgot olvasnak akkor valami kapitális baromságot írnak lehetőleg oly módon, hogy az másra vessen rossz fényt !
    Ha már olyan nagy állatvédő akkor egyszer számolja meg, hogy egy nyár esti Balaton -Budapest
    autókázás során hány rovar/bogár kenődik el a kocsija szélvédőjén, aztán lehet zokogni szegény állatok nehéz sorsán. Ha nem jár személyautóval, ugyanezt megteheti a busz/vonat/repülőgép esetében is. Ha csak bringázik,akkor meg vigyázzon mert az aszfalt sem “üres”. Jó éjszakát !

    @UB

  19. Németh András
    január 14th, 2013 04:22-nél | #20

    @Halmos Ferenc
    Kedves Ferenc ahogy írtam, csak a feketepontot kaptad, a többi részt nem kell felvenni ha nem inged.
    Egy nagyon rövid kis tanácsot (gyűjtsenek bogarat ha már ott vannak mert azért lehet pénzt kapni és nem is lehet belőle probléma és lehet hogy kell engedély), amit nem is feltételezek hogy ne jószándékból született, próbáltam kifejteni részletesen, leírva hogy laikusként miért nem működhet a dolog (megfelelő ismeret hiánya, megfelelő engedélyek hiánya, megfelelő felszerelés hiánya). Sokkal több benne a buktató minthogy belevágjanak Árpiék ebbe a könnyűnek tűnő, de egyébként elég összetett tevékenységbe.
    Az hogy leírod hogy már jártál kint a természetben rovargyűjtőkkel akik ismerik és szeretik a természetet pont engem igazol. Hisz ismerik amit gyűjtenek, tehát a ritka fajt nem szedik össze, valamint gondolom az adataikat a megfelelő szakmai helyeken publikálják, vagy átadják azoknak akik publikálnak, ezzel tudományos értéket adva a munkájuknak.

    És ha azt hiszed hogy nem akkora ördöngősség a rovargyűjtés akkor egyszer kísérd el a barátait az otthonukba és nézd meg a preparálás folyamatát is, mert tényleg nem a megfogáshoz kell a legtöbb türelem és a precizitás. Valamint ahogy írtam ha nincs megfelelő védelem akkor trópusi körülmények közt a gyűjtött anyag könnyen romlik és veszít a minőségéből. És ha valaki pénz akar a gyűjtött anyagért akkor nem lehet kopott, törött a rovar. Az a mai magyar viszonyok közt nem életszerű hogy tudományos célra pénzért vásárolnak anyagot (köszönni megköszönik ha megfelelő módon gyűjtött anyagot kapnak, de fizetni nem hiszem hogy tudnak). Épp most olvasom Balogh János önéletrajzi könyvét és ő írja hogy a 60-as években gyűjtött trópusi talajmintái még a múzeum mélyén fekszenek, várva hogy legyen egy olyan kutató aki a benne lévő atkákat kiszedegeti megvizsgálja és leírja (pedig az anyag a világon egyedülálló, és a gyűjtési helyek többsége azóta eltűnt, tehát a leletanyag újra nem gyűjthető). A látványos, könnyen elérhető fajok tudományosan már le vannak írva. A nem látványosok meg kilószámra fekszenek a múzeumok raktáraiban várva hogy valaki meghatározza őket, de többnyire hamarabb találkoznak a múzeumbogárral mint a kutatóval.

    Valamint az engedélyek beszerzése sem biztos hogy egyszerű. A magyar hatóságok például védett faj gyűjtésére szerintem manapság már csak múzeumoknak adnak engedélyt, akkor ha igazolják a közcélt amit szolgál a gyűjtés. A gyakori nem védett rovarok gyűjtéséhez nem kell külön engedély, kivéve ha védett a terület, ott elvben kell engedély mindenféle gyűjtéshez. És hát hogy hogy működik ez Laoszban…

    Azt pedig hagy ne tartsam már teljesen józan ésszel megáldottnak aki képest 17-18 ezer forintot kiadni hogy egy bogarat kitegyen a falra (rá is klikkeltél a linkemre?), nekem valahogy soha sem voltak 100asok azok akik mindenféle vásárolt halott állattal díszítették a lakásukat legyen az medve vagy épp trópusi bogár. Ha valaki úgy gyűjt hogy annak van valami tudományos értéke az más, de aki csak dísznek gyűjt/vásárol pláne ritkaságokat, azt nem pártolom.

    És ha újra figyelmesen elolvassod amit írtam akkor rájössz hogy én szétválasztottam a tudományos célú rovargyűjtőket és a húsgyűjtőket (így azokat hívják akik a szaktudásukat arra használják hogy minél több pénz kihozzanak a témából, és közülük már jóval többen átlépnek olyan határokat amit nem volna szabad) habár néha nagyon nehéz a szétválasztás, a legendák a pletykák keringenek még a múzeumi kutatók körül is, miszerint a fizetett múzeumi gyűjtőutak értékesebb egyedei is többször kerültek kézen közön magángyűjteménybe. Ha jól tudom manapság már van olyan is hogy aki múzeumban dolgozik az nem tarthat azon idő alatt magángyűjteményt. De ezzel megint nem az igazi és elkötelezett kutatókat akarom lehúzni, csak jelzem hogy a téma nagyon-nagyon összetett.

    De kérdezd meg az ismerőseid hogy szerintük működhet-e ez a rovargyűjtés dolog úgy hogy az segíti is Árpiékat ha nekem nem hiszed amit leírok.

    Ui: lehet-kicsit keszekusza lesz ez a komment már elég késő van, szóval akkor bocsi

  20. január 14th, 2013 06:21-nél | #21

    @Németh András
    Azért érdemes elolvasni Széchenyi Zsigmond írásait. Miből finanszírozta a múzeumi gyűjtést? Igen, az eladott trófeákból. Szóval ez nem egy új dolog.
    Mindazonáltal totál egyetértek azzal, amit leírtál. Ráadásul minden turistabazárban meg lehet kapni ezeket a lepkéket üveg mögött, keretezve….
    Gyűjtő van rengeteg. Olyan, akinek pénze is van, olyan kevés. Ráadásul akinek van pénze, az már kuriózumot akar. :)
    Mi egyébként a sörös címkéket gyűjtjük. Nem magunknak, egy ismerős ismerőse mindent gyűjt. A lakása állítólag egy múzeum. Ha valamiből van neki három, akkor az már egy megkezdett gyűjtemény. Tőlünk ezt kapja. Nem nagy dolog, kis odafigyelés. Természetesen ingyen.

  21. Halmos Ferenc
    január 14th, 2013 11:16-nél | #22

    Köszönöm András az információkat. Nincs semmi bajom azzal amit írtál, értem,elfogadom.
    Ami nagyon nem tetszett, az a másik hozzászóló hangneme/stílusa volt.
    Mint írtam ,az egész javaslat csak egy hirtelen ötlet volt, segítő szándékkal. Természetesen senkit sem akarok rábeszélni neki nem tetsző dolgokra.
    Visszatérve az eredeti témára.
    Árpiék fölháborodása a késügyben érthető. Nekik nem a dolog pénzbeni hanem annak használati értéke volt fontos,másrészt maga a tény volt zavaró, hogy valamitől megfosztották őket ami fontos volt számukra.. Nem “egy” szerszám volt a sok elérhető közül hanem “a “szerszám volt amit minden nap használtak és már kissé “hozzájuk is nőtt “.
    Másrészt, van egy nagyon jó magyar közmondás, miszerint a harag rossz tanácsadó.
    Nemrég olvastam egy nagyon érdekes könyvet a dühről, haragról. Röviden összefoglalva
    arról szólt, hogy nincs értelme hosszasan mérgelődni több ok miatt sem.
    -Nem biztos, hogy igazam van,
    -a világ nem arról “szól “, hogy igazságnak kell lennie,
    -ha hosszasan mérgelődök valamin, akkor azzal csak magammal szúrok ki
    -a düh nem old meg semmilyen problémát, stb

    Gondolom az utazó ember nincs könnyű helyzetben idegen kultúra, idegen szokások között.
    Minden nap új kihívások, útvonal, szállás ,nyelvi és egyéb problémák tömkelege.
    Néha el-el szakad a cérna, érthető !
    További jó utat kívánok !

  22. január 14th, 2013 12:53-nél | #23

    @Halmos Ferenc
    Jaja, pontosan, minden nap küzdünk a dühünkkel! :)

    A pénzszerzésről: egyelőre annyira sem sikerült átalakítani a napjainkat, hogy a cikkírási lehetőségeknek eleget tudjak tenni 100%-ban. Majd ha ez sikerül, és még úgy is azt érezzük, hogy vészesen fogy a pénz, akkor szóba jöhetnek más ötletek is. Amíg pedig van lehetőség írni, addig azt kell, mert az egyszerű, gyors, nem kell hozzá lepkeháló, megvan hozzá mindenünk és némi gyakorlatom is van már benne. :) Most a január arról szól hogy először az összes cikkírási lehetőséget kihasználjuk az út során. Meglátjuk, mennyire leterhelő és megéri-e – szerintem abszolút csak rá kell állni. Esetleg tudtok valami újságot/magazint/portált, ahová szívesen látnának cikket/cikkeket némi útravalóért cserébe? :)
    Amúgy nem vagyunk ám még teljesen legatyásodva, csak én szeretek előre aggódni… :)

  23. UB
    január 14th, 2013 13:37-nél | #24

    @Halmos Ferenc
    Parancs, értettem, rohanok magam kezeltetni! :D

    Amit írtam továbbra is vállalom!
    Halmos Ferencnek ajánlom tanulmányozásra: http://hu.wikipedia.org/wiki/Ir%C3%B3nia

    Németh András rendkívül korrektül válaszolt, sajnos nekem ilyen hosszú hozzászólásokat írni nincs időm. Úgy tűnik, hogy tömörebben fogalmazva nem mindig megy át tökéletesen a mondanivalóm. Ha valakit ezzel megbántottam, elnézést kérek.

    “Arc és név nélküli” UB (akit itt is többen ismernek – könnyen megtalálható vagyok)

  24. VJanos
    január 15th, 2013 10:54-nél | #25

    @Halmos Ferenc
    Persze persze, jogos volt a felháborodásuk a késügyben, de kicsit túllőttek a célon.
    Ilyen az élet, apróságok elvesznek és jóesetben megkerülnek, az emberek meg nehezen viselik ha rájuk olvassák a bűnüket megszégyenítik őket. A végén nem kellett volna odacitálni a gyereket és megleckéztetni. Enélkül elhalt volna a dolog és lehet hogy szégyellték volna magukat, de erre már ellentámadásba lendültek és megvédték a gyereket.

Hozzászólások lezárva