Archívum

A(z) ‘Nicaragua’ kategória archívuma

Véletlenül szélerőmű-katasztrófa turisták leszünk

február 12th, 2015 1 hozzászólás

Reggel valamivel 8 óra előtt keltünk, és nekem az első dolgom volt kisétálni a kertbe és megkérdezni a vendéglátónkat, hogy mikor megy a délelőtt az első komp vissza a San Jorgeba. A válasz az volt, hogy 9-kor, ezért egyből riadóztattam Zitát, és gőzerővel kezdtünk pakolni. Arra azért ügyeltünk, hogy mindent a helyére tegyünk el, mert ha nem így teszünk, azzal csak egy-egy percet tudunk nyerni, viszont mikor keresni kell… Húhúúú, de be tud gőzölni az ember, amikor nincs meg az a nyomorult szúnyog elleni spray, vagy a lakat kulcsa, vagy esetleg az útlevelünket nem találjuk hosszú percekig. Szóval jobb az ilyesmit kerülni. Legnagyobb örömömre és meglepetésemre 20 perc alatt összekaptunk magunkat, pedig eléggé szana-szét voltak a cuccaink, főleg az én holmim, mert mint már írtam, kicsit elengedtem magam a betegség alatt. De most már végre újra úton voltunk, újra bele az ismeretlenbe, jöhetnek az új élmények és az új izgalmak!

Hát, ami ezt a napot illeti… Nem azt hozta, amire számítottunk, de ezen már nem lepődtünk meg. A kikötő mindössze háromszáz méterre volt, és már kisebb tömeg állt ott. Sikerült megtudnunk, hogy még túl nagy a szél, ezért nem indul a hajó, de poquito mas tarde. De mennyi az a poquito? Azt nem tudják, ők nem időjósok? És mi van, ha megenyhül az idő, lecsendesednek a hullámok, és amikor a sziget és San Jorge között vagyunk, újra feltámad a szél?

Elsüllyedünk?

Kb. egy órát vártunk a kikötőben, addig Zita elment kakaóért és pékárúért (nagyon élveztük, hogy itt ilyesmit is lehetett kapni, sőt nem minden pékárú volt agyoncukrozva!) reggeli gyanánt, és mikor már épp befaltunk mindent, és álltam volna neki naplót írni a netbookon, szóltak, hogy lehet felszállni. Egy büdös, nagy teherautó rögtön odacsörtetett a hajóhoz, mi már alig fértünk el mellette a bringákkal. A jármű már önmagában befoglalta szinte az egész hajót, de erre föl jött egy másik teherautó is, ugyanakkora lendülettel, mintha csak azon múlna, hogy felfér-e, hogy milyen gyorsan próbálja azt. Számunkra úgy tűnt, teljességgel lehetetlen, hogy ez a két teherautó együtt felférjen erre az apró kompra, de ők megoldották.

Fentről, az emeleti kabinról mindez így nézett ki

Zita meg volt győződve róla, hogy ezt így nem fogja bírni a hajó, és a hullámok beborítanak és elsüllyesztik majd az egész hajót. Én próbáltam megnyugtatni, hogy biztosan tudják a dolgukat az itt dolgozó emberek, és minden rendben lesz. Később az történt, hogy a második teherautó végül nem jött velünk, ellenben egy pick-up kisteherautó és még két motorost feltuszkoltak mellénk. Majd megkezdődött a hajón is a várakozás. Az utaskabin dugig volt emberekkel, mozdulni is alig lehetett, és odafent sem volt jobb a helyzet. Állítólag azért volt ennyi ember a hajón, mert az előző hajókat lefújták a szeles időjárás miatt, és most több kompnyi ember került így fel erre a hajóra. Reméltük, hogy nem fogunk beborulni a Nicaragua-tóba ezzel a hajóval úgy mint pár napja a kajakkal. Naplóírásról szó sem lehetett, ahhoz kevés volt a hely, ezért az okoskát vettem elő játékra, Zita pedig a Kindlen olvasott. Újabb néhány óra múlva végre elindultunk, és lévén most hátulról fújt a szél és nem szemből, kb. egy óra múlva már ki is kötöttünk San Jorgeban. A szigetre menet is egy órát mondtak, de akkor több, mint két órát ment a hajó, mert végig erős szembeszelünk volt, néha fel is csaptak a hullámok a fedélzetre. Sajnos a sok várakozás miatt már majdnem három óra volt, mire végre kiszállhattunk a hajóból.

A kompon lévő teherautó pótkereke. Bíztató, mi? :)

Volt káosz a kipakolásnál

Olvass tovább…

Nem teljesesen kellemes kalandok Ometepe-szigetén

február 10th, 2015 4 hozzászólás

Több oka is volt annak, hogy ez a bejegyzés ennyit késett. Volt egy határidős cikkem nyomtatott sajtóba, amit tegnap este végre sikerült leadni. Aztán írtam útinaplót is, de a jelenből, vagyis ez azt jelenti, hogy meg vannak írva blogbejegyzések, de azok majd csak ezután, vagy az ezt követő bejegyzés után következnek. A harmadik ok pedig itt jön majd a bejegyzésben. Nem könnyű egy nem túl kellemes emléket újra felidézni, és ilyen esetben hajlamos vagyok halogatni azt, vagy mást csinálni helyette. Ez tudom, nem szép dolog, de ez esetben meg volt rá az okom, volt más, fontosabb dolog. De most már nincs több kifogás, reggel óta áramszünet van, és holnap reggelig itt leszünk, a netbookom azt mondja, hogy 9 óra 35 percig bírja még. Ha ez igaz, akkor akár a jelenig megírhatom az összes útinaplót! :) Lássunk is hozzá! :)

Ilyen még nem történt velem, elfelejtettem lementeni a képeket az egyik kameráról! :) Szóval íme, itt van még egy kép a granadai katedrális oldalából, még mindig Granadából

A piaccsarnok és a körülötte uralkodó káosz – a kajakozós nap délutánján jöttünk ide ki sétálni. Ez egy egész más arca Granadának, különbözik a főtértől, vagy a striptől, a katedrális mögötti fő sétáló- éttermes, turistagettós utcától.

Mondom, hogy különbözik ugye! :)

Olvass tovább…

Három nap Granadában

február 2nd, 2015 3 hozzászólás

Szokásos sok képes beszámolónk következik Granadából, Nicaragua leghíresebb, legturistásabb, legszebb legvárosából, a Nicaragua-tó partjáról! :) Ha közben rámjön a mesélhetnék, akkor lehet, lesz szöveg a képek között is, de ezt nem ígérem. Induljunk onnan, ahol legutóbb abbahagytuk!

Még egy kis Masaya és a fehér falvak

Reggel ez a piros teherautó fogadott minket a tűzoltóság előtt. Ez elgondolkodtatott engem egy picit, mert hát odabent a hangárban egy 49 éves ruszki csoda pihent, a mérgező kólát meg ilyen csilivili járgánnyal hordják? Hogy is van ez? Bolond ez a világ, vagy csak kéne egy jó marketinges a tűzoltóknak?! :)

Bácsi a pékség előtt, ahol a reggeli kiflijeinket vettük meg. (Ja igen, Oscar Pereztől, a 89 éves tűzoltóbácsitól reggel még kaptunk két csomag felvágottat is, hát nem oltári jó fej az öreg? :) ) Nézzétek a bácsi bringáját! Fékrudak, tükör, első és hátsó lámpák, dupla dinamó a hátsókeréken, integrált pumpa, duda! Ez ám a járgány! :)

Kb. 5 háztömbönként, minden városrésznek megvolt a maga kis temploma, na és persze a templommal tőszomszédságban lévő terecskéje. A tűzoltóság városrészén ez a templom áll.

Sörárak. Literes és fél literes visszaváltható üvegpalackok. Tízzel kell szorozni a forintosításhoz. Ezek egy kocsma árai a város főterén. Egyébként, mikor kérdeztem az üvegek méreteit, a fickó egyből mondta, hogy most nem tud adni, csak később, csak 12 után. Itt Nicaraguában a törvény szerint ugyanis hétköznap déli 12 előtt nem szolgálhatnak ki alkohollal. Hétvégén ugyanez az időkorlát reggel 8 óra! :)

Olvass tovább…

Nagarotétól Masayáig – Señora Zita és Don Árpi Miguel és Reina, valamint Oscar Perez vendégszeretetében

január 29th, 2015 Comments off

Újra normális, 36,8 Celsius a hőmérsékletem, úgyhogy nekiállok írni! :) Mert volt ennél közel 3 fokkal magasabb is, de erről majd később. Most csak annyi, hogy ne aggódjatok, nincs csikungunyám, se denguem. Se maláriám, hisz az tudtunkkal nincs is ezen a környéken. Szombatig meg kell írnom a második cikket is az Over magazinba, és ezzel a bejegyzéssel próbálom rávenni magam az írásra. Csapjunk is bele!

Quesillos, tiste és kerékpártárolós, zenélő riksák Nagaroteban

Itt ébredtünk reggel Nagarotéban. Egy hotel még építés alatt álló közös helyiségében / folyosóján, ahol 80 Córdobáért, 800 forintért maradhattunk. A szobák 250 Córdobától indultak, és ebből képtelenség volt alkudni

Városi áru és ember szállítás

A főtér nagyon szépen nézett ki, főleg a falu többi részéhez képest

Ekkor még nem tudtuk, miért vannak ilyen óriási kupaszobrok felállítva a főtéren

Olvass tovább…

Péteréktől a nicaraguai himnuszt fütyülő tűzoltóig

január 26th, 2015 5 hozzászólás

Mostanában nincs kedvem naplót írni, amolyan “kell”-ként élem meg, ami nem jó. Najó, ez kis túlzás, mondjuk inkább úgy, hogy már nem okoz akkora örömöt és nehezebb elkezdenem. Pedig jó pillanataink most is vannak bőven, csak valamiért az írókám nem a régi. Azért nekiállok! :)
Leónból Péterékhez mentünk, ahol végül nem egy délutánt és egy estét maradtunk, hanem ugyanennyit plusz még egy napot. Onnan a főváros felé vettük az irányt, de ezen a napon is csak délben sikerült elindulni, így Managuát végül csak két nap alatt értük el a tengerparttól, igaz akkor rögtön túl is szaladtunk rajta, és egy vulkán oldalában, a csodás Masaya városában töltöttük ezt az estét. Erről, a – ha jól számolom – négy napról szól a következő nyolcvan valahány kép és képaláírás :) Meg amit a képek közé írok. :)

Péterékhez hét mérföldet a főúton, majd újabb hét mérföldet egy földúton kellett megtennünk – utóbbi mellett röfögtek a röfik :)

Az nevet, aki utoljára nevet! :)

Péterék az első pillanattól kezdve nagy szeretettel fogadtak minket

Kimentünk a tengerpartra Zitával, csak így ruhában, de aztán gondoltunk egyet, és megmártóztunk a habokban, úgy ahogy voltunk ruhástul, amúgy is rájuk fért már egy mosás – és Péteréknél volt mosógééép!!! :) Micsoda luxus! :) – a fürdést pedig nagyon-nagyon élveztük, jó nagy hullámok voltak.

Péter lovagolni is szeret… A lova pedig szereti a sört! :)

…ezért egy hazalátogatása után, amikor az Amerikában élő, szintén magyar és szintén nagy lovas barátjával hagyományörző huszárok egy rendezvényét látogatták meg, ha jól emlékszem Ópusztaszeren, ahol ők maguk is részt vettek az eseményben, szóval ezek után gondoltak egyet, és Kaliforniában megalapították a California Hussars, vigyázat az oldal zenél is! :) Ebből kifolyólag rengeteg érdekes eseményen résztvettek már, találkoztak hadügyminiszterekkel, kaptak elismerő oklevelet a magyar miniszterektől, lovagoltak a san franciscoi magyar cserkészek táborában a gyerekekkel, és még sorolhatnám.. Szóval rengeteg szép élmény fakadt a hagyományörző huszárkodásból.

De hogy e legelején kezdjem… Hogy került Péter Kaliforniába? Már gyerekkorában az Amerikai Egyesült Államokba vágyott, csak hogy ez akkortájt, a kommunista Magyarországon egy majdhogynem lehetetlen álom volt. Olvass tovább…

Chinandega és León – Az első napok Nicaraguában

január 23rd, 2015 8 hozzászólás

Miután beléptünk, vagyis begurultunk Nicaraguába, csak pár kilométert kellett megtennünk, és egy kisebb dombot megmászva meg is érkeztünk az aznapi végállomásunkra, a határtól csupán pár kilométerre lévő Somotillo falucskába.

Ez a település egy kellemes csalódást okozott: Rendezett főutat, normális, kövezett utcákat és rengeteg háromkerekű bicikliriksást láttunk

Gallo Pinto con pollo, vagyis Belize nemzeti eledele, a rice & beans csirkével itt is megtalálható, csak itt másképp hívják – és itt it nagyon népszerű étel. Magyarul sült csirkéről és babos rizsről van szó

Hozzák a tortát, valakinek szülinapja volt! :)

Egy kellemes hotelben szálltunk meg, ahol egy közös udvarra nyiltak a szobánk. Voltak itt 15 dollárért légkondis szobák is, de mi persze egy fürdőszoba nélküli, ventiladoros szobában voltunk 8 dollárért :) Itt az udvaron találkoztunk egy másik kerékpáros-párossal is, Jirij és a barátnője 4 hetet bicikliznek Guatemalavárostól San Joséig, Costa Rica fővárosáig.

Olvass tovább…