Bejárat > Észak-Amerika, Mexikó > Öt kőkemény(?) nap Puerto Vallartától Guadalajaráig – 2. rész

Öt kőkemény(?) nap Puerto Vallartától Guadalajaráig – 2. rész

október 1st, 2014

Mascotából ismét korán reggel indultunk, hiszen tudtuk, hogy még ezen a napon is sok szint vár ránk.

Kb. a századik kilomteren található Mascota ezen a grafikonon

3. nap: Mascota – Atenquillo

A város végén ez a kapu búcsúztatott minket: “Buen Viaje – Jó Utat!” :)

A kapu után pár száz méterrel rögtön elkezdődött egy meredek emelkedő, de amilyen meredek volt, olyan rövid is. A túloldalán már újra laposon suhanhattunk, még mindig a reggeli felhős, ködös, hűvös időben

Oldalra pillantva ilyen tájkép fogadott minket

A következő nagy emelkedő egyik kanyarjában egy ilyen szabadtéri misézőhelyet láttunk a sziklafal aljában

Szinte még fel sem keltünk ezen a napon, máris magasból csodálhattuk a tájat

Az ott Mascota, onnan indultunk hajnalban

Ahogy elértük a szintmetszeten 115km-nél lévő részt, a táj ismét kitárult, leértünk a meredekről és egy gyors ebéd után ezen a nyitott tájon folytattuk. – A képen ugyan nem látszik, de csak hogy ne unatkozzunk, egy kicsit ez is emelkedett :) Persze ez semmi nem volt az előzőekhez képest.

Tele volt az út széle ezzel a nagyon érdekes növénnyel

Itt azt hittem, hogy felértünk a közel 2000m magas hágóba…

Pedig még nem, mert a hágó ebben a kanyarban volt, itt kb. két kilométerrel az előző kép után. És nézzétek azt a sziklát szemben, nem olyan mint egy emberi arc? Még szeme is van…

Úgy látszik valami hivatalos zarándokúton haladtunk

A lejtő alján még néhány kisebbe emelkedőt megmászva menekültünk a közelgő sötét viharfelhők elől, míg meg nem érkeztünk egy Atenquillo nevű falucskába. Másodjára nagy nehezen megtaláltuk a főútról a faluba bevezető utat (egy szűk kis empedradós utcácskát)…

…aminek a végében ott várt ránk ez a kapu: Hotel! :)

A kapu mögött átriumos udvar fogadott minket és egy idős házaspár

Ilyen volt az udvar

És ilyen a szobánk. Egyszer, de mégis tökéletes. A fürdőszoba kint volt az udvar sarkában, ezért egy ágytálat is raktak a szobába. :) Ott látható a kis kék edény a baloldali ágy alatt

Velünk szemben is volt egy hotel, de ez úgy tűnt, nincs nyitva és nem is volt olyan barátságos, mint a miénk

Az eső ismét azután szakadt le, hogy megérkeztünk, de amilyen heves, olyan rövid is volt, így ezúttal még elaludni sem volt időm, máris túl voltunk a viharon. Erőt vettem magamon, és alvás helyett most egyenest a falu központjába sétáltunk, hogy felfedezzük azt. Nagyon hangulat kis faluba csöppentünk, aminek nagyon örültünk. Mostanra sikerült igazán átlendülni a kezdeti nehézségeken. A mai mászások már közel sem estek olyan nehezünkre, mint az első két nap és örültünk, hogy a napi táv után még maradt erőnk, időnk és kedvünk felfedezni ezt a rejtett kis gyöngyszemet, ahová amúgy nem sokan jutnak el.

…pedig milyen jó kis főtere van :)

És bírtuk a helyieket is. Ez a fickó például szőnyeget meg szarvast akart eladni nekünk, és mikor mondtuk, hogy bocsánat, de nem tudjuk magunkkal vinni ezeket a holmikat a bicikliken és így megvenni sem akarjuk, egyáltalán nem lett morcos, sőt nevetett :)

Itt is volt templom a főtér mellett

…és itt is volt belseje :)

Zita is fényképezett :)

A főtér melletti kocsmasor

Ezen a kapun már alig lehet beférni a virágoktól :)

Egy ötletes falióra az egyik étteremből

Este egy utcai ételárusnál 7 pesos tacosokat ettünk sült hagymával és horchatával – utóbbi egy jellegzetes mexikói üdítő amely rizsből, fahéjból, tejből és kókuszból készül és jéggel nagyon finom :)

Én meg azért még fáradtnak látszom, le is feküdtünk korán aludni, hiszen még másnapra is maradt az emelkedőkből bőven.

Ezen a napon 58km-t tekertünk 10,8-as átlaggal. A mászás most is megvolt legalább 1000m. Mivel a GPS össze-vissza ugrál föl-le egy-két métereket a tekerés nagy részében, ezért nem tudom megmondani pontosan, mennyit másztunk. Többet, mint amennyi a szintmetszeten látszik, és kevesebbet, mint amennyit a GPS mért. Talán 1300m lehetett ezen a napon az emelkedés.

4. nap: Atenquillo – Ameca

Másnap olyan korán indultunk, hogy kezdetben szabályosan fáztunk, fel kellett venni még egy réteget. Hiába, messze már a tenger, és magasan járunk, erdők, hegyek közt. :)

Nem tudjuk, hogyan és miért, de most már lassan közel 29 ezer kilométer óta soha semmi gondunk nem volt a kutyákkal. Talán a fekvőbringától félnek. Ő például csak szeretetre vágyott, meg sem ugatott minket :)

360°bringa – Into Darkness :D

Itt reggeliztünk…

…és rögtön elvitelre is kértünk a quesadillából, mert finom volt és mert azt mondták, hogy innentől sokáig nem lesz most település

Mixtlánba nem hajtottunk be, csak a falu bejáratánál, az elágazásnál találtuk ezt a… ezt a baglyot :)

Érdekes bogárhátúak jöttek szembe – Nem hiszem, hogy ez gyárilag volt ilyen :)

Egy benzinkútnál megálltunk pihenni és enni, vettünk egy liter tejet és öntöttünk rá kakaóport, ez volt az üdítőnk :) Közben a kutasok összebarátkoztak velünk, elmesélték, hogy azért van leborítva empedradoval (vadmacskakővel) a benzinkút környéke, mert ez olyan “rustico”, és mert így olcsóbb. De nem kell aggódjunk, mert Guadalajarában és Mexikóvárosban minden utca aszfaltozott és nem fogunk empedradós útborítással találkozni… Hiszem, ha látom! :) Amúgy nagyon jó fejek voltak, még egy kis “Viva Mexico” zászlót is kaptunk tőlük.

Ide se tértünk le, csak nagyon tetszett a falu “bejárata”, amit épp építettek :)

Viva Mexico! Mekkora kaktusz! :)

Zita megint táncol örömében, hogy lefelé következik! :)

Ezen a napon már csak úgy haraptuk a százmétereket fölfelé, hogy észre sem vettük. A kezdeti nehézségekhez képest most nagy könnyedséggel másztuk meg a hágókat és megkockáztatom, hogy még élveztük is. Közben már zenét tettünk a fülünkbe, mert különben egyhangú lett volna a menet, de volt olyan is, hogy spanyol leckéket hallgattunk.

Megérkeztünk Amecába! :) Itt aztán van minden! :)

Mexicanos Sombreros y Banderas Junior elaludt :) – Ti is látjátok az alvó csöppséget a zászlók alatt? :)

Ezekben a babákban cukorkák vannak elrejtve, szülinapkor vagy Karácsonykor egy bottal szétverik őket a gyerekek – erre a jellegzetes mexikói szokásra még később részleteiben visszatérek! ;)

Szállodakeresés közben láttunk érdekes épületeket

A városháza (valószínűleg)

Szállót végül 3 sarokra a főtértől találtunk. Drága volt, ezért rögtön kifordultam, és a szemközti étteremben megkérdeztem egy babázó hölgytársaságot, hogy tudnak-e valahol egy olcsó szállodát? Egyikük visszakérdezett, hogy mennyi az az olcsó, mire én mondtam, hogy maximum 200 peso. Erre átsétált szembe, vissza a szállóba, ahonnan jöttem, beszélt két szót a recepcióssal, majd közölte, hogy rendben, 200 pesoért kapunk itt egy szobát. Én meg csak pislogtam, hogy mi van? Ekkora kedvezményt kapnak a helyiek a rendes árból (ami ki volt írva és 320-tól indult fölfelé), vagy hogy van ez? Kiderült, hogy sikerült megtalálnom a szállodatulajdonos lányát és unokáját, így kaphattunk ilyen kedvezményt :) Megint nagy mázlisták vagyunk. A szobában egyébként még LCD TV is volt ennyiért, és volt is nálam hozzá való VGA kábel, de ekkor még nagyon sehogy nem állt a falinaptárunk tervezése, meg aztán a városban is körbe akartunk nézni, ezért végül ezt az “extrát” be sem kapcsoltuk. Helyette kisétáltunk a városba, hogy újabb csodákat lássunk és ízleljünk :)

Talán már mutattam, minden nagyobb település főterén vannak ilyen cipőpucoló mesterek. Amíg a nők kozmetikushoz járnak pletykálkodni, addig a férfitörténetek itt cserélnek gazdát :) Cipőfényesítés közben :) – Ez itt egyáltalán nem számít alávaló mesterségnek, ezeknek az embereknek mozgó boltjuk van, komoly eszközeik és szerszámaik, és sok kuncsaftjuk, mert az emberek használják ezt a szolgáltatást! :)

Sült kukorica! Azt hiszem nem gyárilag ilyen lila, hanem megfertőzte valami gomba, és attól. Persze direkt, mert így állítólag még finomabb.

A Churros – csillag keresztmetszetű üreges hengerformába kinyomott banánpép olajban kisütve, a külseje barnacukorba hengergetve, a belseje csokoládékrémmel megtöltve – Baromi finom édesség, nem érezni rajta, hogy banánból van a tésztája (én nem szeretem a banánt, de ezt megettem)

A főtéren éppen egy kultúrális fesztivál folyt, és ennek hozományaként búcsúszerű hangulat volt rengeteg árussal és minden jósággal. Ezt nagyon élveztük, és örültünk, hogy megint egy érdekes, izgalmas helyre csöppentünk.

Kifesthető gipszfigurák a vásárban – Zitának régebben volt egy festőkészlete, de később úgy döntött, hogy hátrahagyja, mert ritkán használta. Most rájött a festhetnék és vásárolt 15 pesoért egy hófehér gipsz Máriafigurát, amit nagy élvezettel festegett színesre egy jó órán keresztül…

Persze én nem ültem mellette végig mosolyogva, hanem körbejártam és a tér túloldalán a színpadon táncelőadásokba botlottam :)

Jó nagy szoknyájuk volt a jányoknak és pörgették rendesen

Sok gyerekcsoport is táncolt

Erről láttunk szobrot Puerto Vallartában – Élőben sokkal jobb volt :)

Színekben nem volt hiány. Evett is kicsit a fene, hogy csak az apró fényképezőgép volt nálam, ennek nem volt akkora lencséje és akkora zoomtartománya, így nem tudtam olyan jó felvételek készíteni, mint megszoktam

Zita befejezte művét – Természetesen nem vittünk magunkkal egy ilyen törékeny gipsztárgyat, ez soha nem is volt cél, ezt Zita ajándékba készítette a szállodás házaspár kisbabájának, hálából a segítségükért :)

Ezen a napon 70km-t haladtunk 12,5km/h-s átlaggal.

5. nap: Ameca – Guadalajara

Amecából sajnos újra autópályaszerű út vitt minket Guadalajaráig, ezért erről a napról már nem tudok sok izgalmas dologról beszámolni. 81km-t haladtunk 14-es átlaggal, végig a leállósávban, ahogy közeledtünk a nagyváros felé, úgy egyre nagyobb forgalomban.

Azért egy ilyen táblát sikerült elkapni

Meg az egyik falunál egy ilyen motoros riksát – ugyanaz a design mint Indiában! De Javuuuuu :)

Ez a cápa nem tudjuk mit akart, de ott volt GDL határában

Volt az út mentén minden mint a búcsúban

Egy tequila főzdénél

Közeledünk egy nagyváros felé… Ilyen vidéken nem láttunk

Hát nem tudom, engem nem győztek meg, ide se mennék fogorvoshoz! :)

Megérkeztünk!!! :)

A városban viszonylag könnyen megtaláltuk a címünket, annyi kavarással, hogy mire odaértünk, úgy megfáradtunk, hogy nem esett le, hogy a páros házszámok az utca egyik, a páratlanok az utca másik oldalán vannak. Így addig tanakodtunk, amíg le nem szólított minket egy a kerületben lakó, de magánéleti dolgok miatt vendégeket mostanában már nem fogadó Warmshowers tag, aki kedvesen helyreigazított minket. Ott álltunk már vagy 10 perce a vendéglátónk házával szemben, csak az utca túloldalán :) Neki meg nem volt telefonja még, mert nemrég érkezett vissza Európából.

Nem tudom, mi ütött belém, de este úgy éreztem, hogy egy kicsit másfajta mozgásra is szükségem van, ezért kimentem futni kicsit, csak 3km-t, pusztán azzal a céllal, hogy hozzászoktassam a futáshoz az izmaimat és az izületeimet, hogy másnap már 5-6km-t is le tudjak futni húzódás nélkül. A futás mindig is hiányzott és hiányzik ezen az utazáson, hiszen ezelőtt szinte minden nap műveltem ezt a bringázásnál intenzívebb ezért jóval kevesebb időt igénylő és nagyobb terhelést nyújtó remek sportot. És most eldöntöttem, hogy újrakezdem, már amennyire képes vagyok rá az út alatt. Mert futás közben szépen rendeződnek a gondolataim, lazítok és kikapcsolódok, ugyanez pedig csak ritkán igaz a biciklizésre, hiszen bringázás közben figyelni kell a forgalomra, az útra, navigálni kell, stb, stb… Vagy az is lehet, hogy mindig csak azt szeretném, ami nincs :)

  1. churros
    október 1st, 2014 08:51-nél | #1

    tudomásom szerint a churros-ban nincs banán, az csak egy fánkszerűség – talán ezért is ízlik neked… :)

Hozzászólások lezárva