A vendéglátónk kutyái az udvaron.

A konyhában. A tarka terítős asztal alatt a barna foltok rohangáló tengerimalacok. Így vannak szabadon a konyhában, hogy kéznél legyenek, mikor kell egy kis hús az ételhez… :o Armando, a vendéglátónk elmondta nekünk, hogy azért terjedt el errefelé a tengerimalac, mint háztáji állat, mert bundája van, így sokkal jobban bírja az Andok ilyen magasságában gyakran előforduló nagy hidegeket, ellentétben a csirkével, amit ugyanezért ezen a vidékeken már nem nagyon lehet tartani. Végül is valóban, ez tök logikus! :)

Armando egyébként egy biosztanár a helyi iskolában, akit előző este 1 sarokra a lakhelyétől kérdeztünk meg, hogy tud-e valamilyen olcsó helyet éjszakára. Így aludtunk végül náluk 10 solért, vagyis kb. 930 forintért.

Checacupe főutcáján.

A főtéren nem kellett féltenünk a bringákat, egy kíváncsi szem mindig vigyázva csodálta őket! :)

Az ősi inka gyalogoshíd környéke, ez az, amit már előző este kiszúrtunk, de akkor már sötét volt, és fáradtak voltunk, siettünk menedéket találni.

A természetesen már csak kórhűen felújított, de nem eredeti inka híd mellett volt egy “colonial”, vagyis gyarmati időkből való híd is.

Zita rámerészkedett! :)

A templom a főtéren. Kívülről ez se tűnik különlegesnek…

Bezzeg belülről! :)

Egy külön teremben nagyon régi falfestmények is voltak.

Az oltár

Az oldalfalak tele voltak ilyen festményekkel, nagyon öregnek tűntek és ezek is csupa arany (?) keretben voltak. Nem gondoltuk volna, hogy egy ilyen kis falucskában ilyen templom van. Félre ne értsetek, nem a sok arany tetszik, sőt az valójában nem tetszik nekünk, viszont a tény, hogy ez így fennmaradt sok száz éven át. …abba bele se merek gondolni, miket láthatnánk, ha valamilyen oknál fogva a spanyol hódítók nem pusztítják el az érkezésükkor meglévő kultúrális tárgyakat és helyeket. Hallottunk ilyen történeteket, hogy rengeteg inka aranytárgyat úgy ahogy volt, beolvasztottak, hogy aztán… Pl. ilyen templomokba kerüljenek. Ha innen nézzük, akkor viszont szomorú a történet.

A parkot egy mozgássérült férfi öntözte, ez milyen jó már! :)

Még egyszer visszasétáltam a hídhoz, amíg a reggelinkre vártunk, annyira szép volt, hogy nem bírtam beletni a látvánnyal. :)

Itt már elindultunk, ez egy iskolaudvar, ahogy a főútról látszik.

Ez pedig egy kresztábla! :o Mi akar ez lenni? Cirmos cica? Esetleg ocelot?

Gyermekszállítás perui módra. Ők csak a szomszéd faluig mentek, de azért az is megvolt vagy 8-10km…

A gyermek nem bírta levenni a szemét a furcsa bringákról. :)

Vigyázat, kecses acélvázú országútis kerékpárosok az úton! :)

A folyó túloldalán lévő falvakat ilyen hidak kötötték össze a főúttal.

Előltöltős kargóbringa, amivel most éppen csak egy kollégát szállítanak. :)

Hellóóó! :)

Vajon mit jelenthet spanyolul? :)

Vályog. Itt leginkább csak ezzel dolgoznak, legalábbis vidéken nem látni mást. Beton csak a városokban van, az egyszerű embereknek valószínű nem is telne rá. Amit a képen láttok, az vályog, fa, és egy vékony hullámos bádoglemez a tetőn. Ennek így mondjuk az ökolábnyoma is töredéke egy vasbeton-tégla házénak, de ez egész biztos nem vezérelte őket a választásban. És az egyik fal már le is van festve, miközben nyílászárók még alig! :)

Volt, hogy pár kilométert kanyar nélkül maradtunk. :)

Nem látni betont, se vöröstéglát.

No, milyen szépen meszelt, politikailag semleges házikó! :) Amely előtt egyébként kézzel szedik le a levágott kukoricahalmokról a kukoricacsöveket.

Hú apám, ez a társadalom sem lehet túlságosan megosztott politikailag, vagy hát legalábbis nem ellenségesek egymással a különböző poltikai nézeteket valló emberek, az tuti! :) Hiszen akkor ők már rég egymásra gyújtották volna a házaikat, vagy legalábbis egy boltos pl. biztos nem hagyná, hogy “Apu”-t fessenek a boltjára, mert ezzel elvesztené a papucsosok, a fiások, az indiánosok és minden más párt hívőit a vásárlói köréből. Ez pedig valószínű itt nem történik meg, mert rengeteg üzleten is láttunk ilyenfajta festéseket. Lám, még az egyszerű (akár analfabéta!) peruiaktól is van mit tanulnunk. “Szeressük egymást gyerekek!” :) Gyűlölettel soha semmit nem fogunk megfelelően megoldani, max. további gyűlöletet szítunk, ez pedig egy nagyon, nagyon rossz út, ami nagyon szar helyre vezet!

Eskü, véletlenül lettek birkák ezen a következő képen!!! :) Mikor még válogattam őket, nem tudtam, hogy mit fogok írni az előző képhez.

Ahogy már írtam tegnap, itt keményen dolgoznak a nők is.

Mert egyszerűen csak szép. Végre nem egy párt ikonja van a falra festve.

Turistabuszokat látok a távolban! Itt van valami érdekes, szimatoljunk csak körbe! :)

Igen, inka romok! A kör alakú épület talán a chachapoyasiak hatásának köszönhető. Ki tudja… Mi biztosan nem, ugyanis se időnk, se pénzünk volt ide bemenni, csak a hátsóbejárattól, távolról csodáltuk meg ezt a két épületet. Ez a kép is soxoros zoomal készült.

Így hívják a helyet. Ha erre jártok, esetleg térjetek be és majd meséljétek el, milyen volt! :)

Megint egy hölgy nagy csomaggal a hátán, és hát ő sem fiatal.

No, itt van a vasbeton is, fő a bővíthetőség. Azt, hogy mennyire nagyon nem illik bele a környezetbe ez az üvegablak, talán Ti is érzitek a többi fotót is látva.

Egy templom az úttól balra, ebben mondjuk tuti nincsenek sok száz éves festmények! :)

Azokkal a pallókkal nem lesz egyszerű hazatekerni. Az a durva, hogy egy ilyen vályog-fa-bádog/cserép házat gyakorlatilag egy ilyen kargóbringával össze lehet hordani, hisz ez már elbír egy nagyobb gerendát is, a föltekert bádoglemez pedig meg sem kottyan neki. A vályogtáglákat és a cserepeket pedig lehet helyben szárítani/égetni.

Hoppáré, ahogy haladunk és új választói körzetekbe érünk, úgy változnak a falfestmények is. Megérkeztünk a lámapárt fenségterületére! :) “Ezek mekkora lámák lehetnek…” :D

Itt már csak a völgyben lehet növényt termeszteni, a domboltal esetleg még legeltetést elbír, de többet nem.

A helyi tigrisbatman! :)

Egy nagyobb várost kereszteztünk, ahol megebédeltünk egy Menu-s étkezdénél, majd egy ilyen utcai mozgóárustól vettünk három rúd csokit, hisz 4000 méter fölé igyekeztünk, oda pedig kell az ilyesmi a túléléshez! :)

Egy valószínütlenül nagy, kastélyszerű épület az át mellett. Ez nem volt jellemző errefelé, vajon kié volt és mi célt szolgált?

Egy falu behajtójánál óriási cuy, vagyis tengerimalac szobor, sas, és lámafélék. :)

Balra a völgy túloldalán egyre inkább szorványtelepülések képét mutatták a házak.

Irány 4000m! :)

Vessünk mégegy pillantást erre a szintmetszetre! Tegnap 101km-t jöttünk a bal szélétől, tehát ma illene kereszteznünk a kb. 4300m magas hágót. Haha… Ha az ilyen egyszerű lenne! Csak hogy reggel a nézelődéssel elment az idő, és kimerültünk a tegnapi napon, amire a mai nap még csak rátett. Na jó, lehet, hogy máshogy is fáraszt kicsit a magasság, csak nem érezni ezt annyira nyilvánvalóan. Vagy csak mi puhultunk el, ezt már nem mondja meg senki. (vagy mindkettő! :D) Szóval a lényeg, hogy ezt a tervezt (a hágón való átkelést) elvetettük, amiben annak is nagy szerepe volt, hogy a fáradtságunkat realizálva elkezdtem nézegetni a GPS-en a következő településeket, és a hágó előtti utolsó helynek a neve “Aguas Calientes” volt, vagyis “Meleg Vízek” :)

A tájra nem lehetett panasz ezen a napon.

Egy másik templom egy útmenti dombon, elbírná már valamelyik párt támogatását. :)

Na neee, tengerimalac párt, ilyen is van? :)

Ja igen, közben egy vasúti sinpár is kanyargott mellettünk a völgyben, megnyugtatva minket, hogy evégett talán sosem lesz brutál meredek a fölfelé, hiszen ha a vasút is fölmegy a hágóba, és szerpentint sem jelöl az út sehol egészen Punoig, akkor talán nem lehet vészes, különben a vonat elkaparna a sineken! :)

Valójában csak különböző típusú tengerimalacokat árultak, természetesen nem háziállatnak… :)

Az asszony kalapban, szoknyában és tradícionális tarkában, a férfi hátizsákkal, baseball sapkában. Úgy tűnik, a nők jobban tartják a hagyományokat.

Nem tudom, miért, de ez a lapos völgy rajta a tarka mezőkkel, meg felette ezekkel a hihetetlen felhőkkel nagyon tetszett.

Valahogy még a felhők, meg úgy az egész táj, az egész érzés valahogy olyan más volt már ilyen magasan.

Vasúti karbantartók. Igazi vonatot ezen a napon nem láttunk, pedig egész nap látótávolságba voltak a sinek.

Kedvenc képem erről a napról. :)

Éééés iiigggeeen!!! :) Megérkeztünk Augas Calientesbe! :)

A strand már a főútról látszott, ráadásul egy hófolttal a háttérben, viszont falut azt nem találtunk, de kétségbe nem estünk, tudtuk, hogy kell lennie valami szállásnak, mert idefelé jövet több embert is megkérdeztünk, és mondták, hogy van.

Jájjájáájjáááj, miért szeretem én úgy a havas hegyek látványát? Mondjátok, ez valami betegség? Vannak mások is így ezzel, vagy egyedül “szenvedek” ebben a betegségben? :)

A strand bejárata előtt asszonyok ilyen hordókban sütöttek valami finomat! :)

Halat és csirkét kínáltak, azt ettük, ami valószínűleg helyibb, vagyis a halat választottuk. :)

A bejárat mellé balra fel volt sorolva, hogy mi minden jóság van a vízben mg-ra kimérve, jobb oldalt pedig a szolgáltatásokat sorolták fel.

A hal mellé természetesen leveskét is kaptunk, valami főtt rizs volt benne.

“Privado” medencét kértünk, mert ez is csak pár száz forintba került és így nem kellett semmilyen ruhánkat bevizeznünk, az ugyanis lehet, hogy napokig nem száradt volna meg, ha mondjuk másnap beborul az idő, ezt pedig nem akartuk megkockáztatni, és különben is, így kényelmesebb volt. A bal felső sarokban lévő csatornán jött be az iszonyatosan forró termálvíz, amihez a műanyagcsőből tudtunk hidegvizet engedni, hogy elviselhető hőmérsékletre hüljön. Elméletben 45 percet maradhattunk itt, de ehhez már a pénztárnál hozzátették hogy “Cisas poquito más” vagyis “akár egy picit többet is”, ám erre nem volt szükség, mert a forró víz olyan hamar kiszívta a maradék erőnket is, hogy jobbnak láttuk befejezni a fürdőzést és inkább korán nyugovóra térni, hiszen holnap is várt ránk nap.

Ez volt a mai adag. :) Amint látjátok, éppen hogy, de 4000 méter felett éjszakáztunk. A tempónk nem valami egetverdeső, de hát szinte egész nap csak fölfelé tekertünk, nagy magasságban. Napfelkelte 10 és fél óra múlva, legalább aludni bőven van időnk, ránk is fért! :)

Hajnalban 4 óra körül keltünk és Aguas Calientesből 2km-t sétálva elérkeztünk az első belépőhelyre, a híd lábához, ahol már néhányan várakoztak. Mire eljött az 5 óra és a nyitás ideje, már szép kis sor gyűlt fel előttünk. 5-kor az őrök odaálltak a gyalogoshíd lábához, és az útlevelünket illetve a belépünket ellenőrízve elkezdtek sorban átengedni mindenkit.

Fent az első buszok megérkezése előtt már ekkora tömeg volt a bejáratnál, ami 6-kor nyitott ki. Ekkor érkeztek meg az első buszos csoportok is.

Bejutás után közvetlenül még tényleg nem lehetett sokat látni.

Néha konkrétan semmit!

…aztán csak elő-elő bújtak a mások fotóján már százszor látott ismerős formák. :)

Balra alattunk is vannak felhők, lent abban a völgyben, amin keresztül tegnap megérkeztünk. Ha ebben a völgyben kitisztulni látszik az idő, az azt jelenti, hogy pár perc múlva a Machu Picchu nyerge is kitisztul. Legalábbis ezen a napon így volt.

Én és a játékszerem. :) Felvétel közben természetesen nem értem hozzá.

Igazából így is szép volt, de azért vártuk, reméltük a napot is.

…és eljő! :) Komoly, hogy még a ház ajtaján is átsütütt és bevilágította a ködöt. :) Ez a ház, ami egyébként még sok képen látszódni fog, valami őrház vagy micsoda, legalábbis a neve alapján. Hogy az inkák őrháza volt, vagy a romok modernkori rablói elleni őrház, azt már nem tudom. Sok ilyen történetet nem fogok mesélni, ugyanis ezeknek kétes a valóságtartalma, a régészek mai napig csak találgatnak egy csomó dologról, pl. még azt se tudják biztosan, hogy mezőgazdasági központ volt-e a Machu Picchu, vagy a király magashegyi nyaralóhelye… :) Ezek után érdemes mindent kétkedéssel fogadni, amit a fizetett idegenvezetők és színes útikönyvek tényként mesélnek nekünk erről az amúgy tényleg csodálatos és misztikus helyről.

Miután leállítottam a timelapse-t, mert csak szürkeséget vett, elindultunk fölfelé a több mint 3000m magas Machu Picchu Montana nevű hegyre.

Ahová ilyen vadregényes ösvény vezetett. :)

Vagyis inkább hívjuk lépcsőnek! :)

A köd eloszlására várva leültünk egy lépcsőkanyarban, ahol Zita megvarta a még Ausztráliában szerzett hátizsákomat, amin ekkor már jó 5cm-es lyuk tátongott a felső cipzárja mentén.

Balra alattunk felszakadt a felhőzet, és a Hydroelectrica gyönyörű völgye tárult fel előttünk. Tegnap ott szálltunk ki a mikrobuszból, és onnan sétáltunk át Aguas Calientesbe, közben megkerülve az egész Machu Picchut, vagyis annak gerincét.

Miközben mi a panorámát élveztük, a lábunk mellett ilyen apró szörnyetegek közlekedtek. :)

Kb. a csúcsra vezető út 2/3-ánál fordultunk vissza, ugyanis időközben elkezdett a romok körül eltűnni a felhőzet, mi pedig úgy voltunk vele, hogy fentebbről csak kisebbnek látszik majd a Machu Picchu, a magasság, vagy a teljesítmény hajszolása pedig végképp nem vonzott minket, tudtuk, hogy sok vár még ránk ma is és holnap is, a 3000m se csigázott fel minket, hiszen pár napja még 4000m-en bringáztunk.

Éppen ezért visszafordultunk, és az egyik lépcsőkanyarban csudajó kilátóhelyet találtunk, ahol le is telepedtünk. Ezt a kilátást élveztük innen. :)

Vagy, ha a zoomot kicsit kijebb tekertük, ezt. :)

Egyre kevesebb felhővel és több napsütéssel!

Ismét letettem a timelapse-et, ezúttal egyszerre kettőt is. Miközben a gépek kattogtak, megismerkedtünk Terryvel és Eddel, akik San Franciscoból valók, és olyan jót beszélgettek velünk, hogy a végén még meg is hívtak magukhoz. Kár, hogy már jártunk ott ezen az úton és egy darabig most valószínű nem megyünk… De talán ők eljönnek majd Budapestre! :)

Az állatkert ide is velünk utazott, Bucó, Nyuszi, Malacka és Bulcsú is nagyon élvezte a Machu Picchut! :D

Közeliket is érdemes volt lőni, elképesztő lehetett anno ez a város, nagyon megnéztem volna fénykorában!

Ez egy kb. 180 fokos panoráma arról a helyről, ahonnan az alábbi három timelapse készült.

Nem is zavaró az embertömeg, alig látszik. :) Itt fent ahonnan ez a kép készült, nincs is tömeg. Csak percenként egy-kettő lógó nyelvű turista érkezik, a csúcsra mennek, ahová mi már nem vágyunk, mert ennél jobb kilátóhelyet el sem tudnánk képzelni. :) A körpanoráma persze biztos szép fentről, de hegyeket már láttunk milliónyit…

Itt egészen extrém sport lehetett a mezőgazdaság. :)

Na itt már azért látszanak az emberek.

A Wayna Picchu teteje. Ebből a szögből lehetetlennek tűnik, de vezet fel ide lépcső, minden nap 200-200 ember mehet ide csak fel délelőtt és délután, mert különben túl nagy lenne a tömeg. Ezért persze hónapokkal előre foglalni kell, és egy vagyonba kerül. Cserébe elmondható, hogy ott voltunk, és látszik szemből a Machu Picchu, sokkal több földterasszal, mint a mi képeink bármelyikén. :)

A legteteje. Egy-két ember kiszúrható a képen, és egy ház is.

No és akkor nagy totálban az egész, immár teljesen felhő nélkül! :)

Ugyanez zoom nélkül, ahogy mi is láttuk.

És 16x zoommal egy részlet. Innen milyen jól lehetne közvetíteni egy itt rendezett tájfutó világbajnokságot! :) Na majd egyszer, ha olimpiai sportág lesz is Peruban rendezik az olimpiát! :D

Ez legalább 45 fokos lejtő, és ezt anno az inkák megművelték! :o

Mindeközben a közelben is apró csodák vettek minket körül, sőt mi több, ránkmásztak.

Ez a kép pedig azért érdekes, mert két dubaiban élő magyar stuardess hölgy készítette rólunk, velük is nagyon jót beszélgettünk.

11 felé elindultunk lefelé a lépcsőkön, ideje körbenézni a romoknál is.

Egy pontról látható volt a távolban Aguas Calientes.

Ott ni! :) Még a vonat is bent áll! :)

Zita beült a legjobb helyre egy szép “mi a Machu Picchunál” fotóhoz.

Fel is állítottam az állványt és megcsináltuk A fotót kettőnkket. :)

Meg az állatkertünkkel. :)

Talán a legkedvencebb panorámán, nagyjából ugyanonnan. Balra lent látható a völgy, amin tegnap végigsétáltunk, szemben a romok mögött a Wayba Picchu, jobbra az őrház, mögötte pedig az az elképesztően meredek, benőtt sziklatorony, ami mögött Aguas Calientes található a völgy aljában.

Azért ezeket az épületeket gondolom felújították, nem létezik, hogy mind ilyen szépen megmaradt 500 éven át pont a födémig. Persze, ha így is van, akkor is csodaszép!

A másik kedvencem, az íves földteraszokról készítve. Ahogy azt a tájfutótérképen láthatjátok, valójában talán 60 fok különbség sincs az ív két vége között, csak a kép csalóka egy kicsit. :)

Zita itt nem pózol, bár úgy tűnik, de valójában csak a letörés alatt újra találkozott a San Franciscoi barátainkkal és nekik magyaráz valamit nagy hevesen. :)

Ezek már szinte utcák!

A Fa! :) (Máthé Istvánnak)

Van, ahová tetőt is építettek

Egy másik tipikus képeslap szög, valahonnan az őrház mellől

Ugyanez panorámában

A kapu a városba

Az Aguas Calientest elrejtő sziklatorony. Milyen jó, hogy itt van, különben látszódna a városka a romoktól, az pedig illúzióromboló lenne… :)

Hát ezt is megéltük, itt vagyunk.

Szép kilátásban nem lehetett hiányuk az itt élő inkáknak, az tuti!

A három ablakos épület. Azok az épületeknek, amelyeket ilyen nagy, simára csiszolt kövekből építettek, különleges szerepük volt, templomok vagy adminisztratív, kormányzati központok voltak.

Lehet jobban jártak volna az apró téglával, miat a lakóházaknál használnak?

Ez a kő arról híres, hogy a csúcsai állítólag a négy égtáj felé mutatnak. És tényleg majdnem egész pontosan így van, ellenőriztük. :)

Ez sem lakóház volt, legfeljebb csak az emeleten. És vajon azok a kiálló kövek mi célt szolgáltak?

A híd lent a völgyben, amelyen tegnap délután gyalog átkeltünk.

A távolban látható egy bevágás a hegyoldalban, na az a híres inka-ösvény, ott szemben, abból a nyeregből pillantják meg először a Machu Picchut azok a túrázók, akik ezen az ősi útvonalon közelítik meg ezt a helyet.

Ez a kő is nagyon fontos valamiért…

Azért az milyen komoly már, hogy az európai házakhoz egészen hasonló szerkezetű épületeik voltak!

Lentről, a romok közül a három ablakos épület és a fenti őrház.

Maja piramisnak is elmenne, közben csak “mezőgazdagsági terület” :)

De most komolyan, mire valók ezek?

A lámáknak free roaming volt a romok között. :)

Vajon csak a meseszép környezet miatt építették ide ezt a várost az inkák?

A két nagy szikla egy kondorkeselyű szárna

Itt pedig a feje

Az az üreg a két szikla (szárny) között pedig a gyorma, oda helyezték be neki az áldozatokat.

Forrásuk is volt a lépcsővárosban

A Fa közelről :)

Ilyen falakat Cuczoban is láttunk

Egyika a sok olyan apró helynek, amit csak kordon mögül szemlélhettünk meg

Lassan a kijárat felé vettük az irányt, nagyon élveztünk itt lenni, de hosszú nap volt, korai keléssel, és ekkora már kiélveztük magunkat e varázslatos helyen, fáradni kezdtünk, vissza vágytunk már Aguas Calientes kényelmébe, ahová még azért hosszú út vezetett, hiszen lefelé sem buszoztunk.

Micsoda esernyőkalap! :o Ha befúj alá a szél, akkor igazából lehet, hogy van értelme.

Egy utolsó kép, mielőtt búcsút intünk ennek a helynek. Itt is látható, hogy igazából mennyi sok terasz van a város körül, és mind északnak néz, ami ugye a déli féltekés dél, magyarán onnan süt többet a nap. Ügyesek voltak ezek az inkák, meg kell hagyni!

Na most már csak egy dolog van hátra, a lefelé!

De előtte még a kijáratnál nyomtunk egy ilyen pecsétet az útlevelünkbe. :) Úgy is csak 5 évig érvényesek, amiből kettő már lement, a maradék három nagyrészét meg valószínű otthon fogjuk tölteni, vagy legalábbis az Schengenen belül, szóval nem kár a helyért :)

Lefelé, hogy gyorsabban repüljön az idő, elkezdtem megszámolni a lépcsőfokokat, de aztán rájöttem, hogy a végső lépcsőszám igazából nem egy bizonyos szám, mert az attól függ, hogy merre megyünk. Pl. ahol Zita áll, onnan ő egy lépcsővel kevesebbet lép.

Inka lépcső! :)

A sárga a gyalogút, vagyis a lépcsősor, a szerpentin pedig a buszút.

Én ennyit számoltam, de simán lehet, hogy másnak más szám jön ki, szerintem pontatlan is voltam. Nem pont a bejárattól számoltam és nem is a romoktól, hanem a bejárat alatti műúttól kezdtem.

Ő Alan, vele még az első, felhős timelapse felvétel közben találkoztunk hajnalban, megtanítottuk egy-két trükkre a tükörreflexes fényképezőgépén, cserébe elbeszélgetett velünk, és a végén, pont mikor megérkeztünk Aguas Calientesben és már nagyon éhesek voltunk, megjelent előttünk a táskáját a vasúti pályaudvar felé húzva, és nekünk ajándékozott néhány szendvicset és almát, amit ő a szállodájában kapott, de már nem volt rá szüksége. :)

Így érkezik a gáz a városba

A piacon. Az emeleten van olcsó étterem, talán a legolcsóbb a városban

Kedvenc hamburgerünk :)

Cangreburguer! :) A narancsos híd (puente naranja) keleti lábánál, egy nagyon kedves hölgy árulja este 7-től hajnali 4-ig.

Itt már másnap, hazafelé.

Újra Cuzcoban. A hosszú és fárasztó, egy teljes napos hazaút után megengedtünk nekünk egy pihenőnapot, amikor ezt a finomságot találtuk. Gorfibundában virsli és sajt darabok, mustárral és majonézzel leöntve. :) Nagyon finom volt, és csak 1 solba került, bevágtunk vagy hármat-hármat. :)

Így készül

Sajnos az egyszerű fáradtságon kívül sem volt gondtalan ez a néhány nap, ugyanis a combjain erőst viszkettek, a Machu Picchu előtti éjjel például arra ébredtem, hogy teljes erőmből vakarom őket és már nem bírom megállni, nem bírom abbahagyni. Ettől persze bedagadtak és volt amelyik fel is fakadt. Nem tudjuk pontosan, mitől volt, talán bedbugs, megmutattam több patikában is, csak antihisztamint mondtak rá, amitől valóban is múlt az egész rémálom néhány nap alatt. Zita nem kapta el, neki semmi baja nem volt.

Visszatértünk a piacra reggelizni, ahol Zita hatalmas adag kávét kért. A nagy bögre meleg tejjel van tele, ezt önti fel sűrű kávéval.

Én a kakaót választottam

Friss vaj. Az italokon kívül finom szendvicseket rendeltünk.

A piac felső részében szuvenírárusokat is találtunk. Itt nem vettünk még semmit, minden Bolíviából való volt, oda meg még ezután mentünk, ezért úgy gondoltuk, okosabb, ha várunk, olcsóbb is lesz, és cipelnünk is kevesebbet kell majd. :)

Helyi, tarka mintás jegyzetfüzetek. Mindent kitalálnak, ami eladható.

Az utcán egy demostrációba botlottunk. Valami zöld dolog volt, a békával átsétáltak a felállított kék-zöld sávon.

Ez aztán a tarka népviselet! :)

Képeslapokat válogatunk. :) Annyit kértetek, hogy nagytételben kellett vásárolnunk! :D Mindenkinek megérkezett, aki Machu Picchusat kért?

Valami nagy felvonulás ment a főtéren is.

Cuzcoba azért jöttünk, mert egy nagyváros, egy jó kiindulópont a Machu Picchuhoz, ahová busszal és egyéb motorizált közlekedési eszközökkel, csak két apró hátizsákot cipelve terveztünk eljutni, hogy aztán ide visszatérve innen ismét a bringákon folytassuk majd a Titicaca-tó és Bolívia irányába. A képen nem tudjuk, melyik híres templom látható. Szégyen vagy sem, de amikor egy városhoz 10-nél több látnivalót sorol fel az útikönyv és egyiket sem emeli ki különösen, akkor már végig sem olvassuk, csak bolyongunk a városban, és hagyjuk magunkat elveszni.

Cuczo belvárosa talán egész Peru legnagyobb turistagettója, nem csak a Machu Picchu miatt, hanem mert a város, és környéke is sok érdekes látnivalót tartogat maga körül. Persze egyik sem olyan izgalmas, mint a Machu Picchu, de csak azért, mert nagyon magasan van a léc.

A főtér melletti háztömbnél bolyongva.

Ezekről az erkélyekről is nevezetes Cuzco.

Lámpaszerelő az egyik kisebb téren. Ebben semmi nevezetes nincs, egyszerűen csak tetszett. :)

Egy másik templom.

A sétálóutca

Az óváros egyik kapuja

Lámpaoszlop fényes dísze

A San Pedro piac – Elmentünk egy free walking tourra, hogy ha már magunktól nem tudjuk rávenni magunkat a városban való sétálásra, akkor követünk egy tömeget, na meg egy vezetőt. Egy hasonlón már Medellinben is voltunk, az nagyon jó volt, ez ahhoz képest gyenge volt, és a vezetőnk sem volt annyira szimpatikus az alul feszülős, felül bő sportnadrágjában, és mert a nála 40 évvel idősebb német nyugdíjasokat velünk együtt állandóan “chicos”-nak, vagyis “srácok”-nak szólította. Ha már megittak volna egy sört együtt, vagy megbeszélték volna, hogy “tegeződünk”, vagy valami hasonló, azt mondom oké, de így nyitni, ilyen fizimiskával… Na mindegy, azért rossz nem volt, csak azt hiszem, az van, hogy Medellin nagyon magasra tette a lécet. :) A végén azért mi is beledobtunk egy 10 solost, vagyis kb. 900 forintot a tarsolyába, hiszen 2,5 órát beáldozott számunkra az életéből, és mert különben lehet, hogy tényleg nem jöttünk volna el erre a helyre, amiért kár lett volna. Szóval ezek a gyalogtúrák úgy ingyenesek, hogy a végén adományt adsz, vagyis annyit, amennyit akarsz.

A piacon az asszonyok hangosan árulják a reggelit

Úgy tűnik, csak egy árlista készítő mester dolgozik a városban, és neki is csak egyetlen sablonja van. :)

Van itt minden kérem! :) Egy ilyen zacskó quinoa Kaliforniában 6x ennyit kóstál, mint itt, nyugaton most ez a legújabb szuper egészséges étel.

Finom helyi sajtokból sem volt hiány.

Passz. Tengeri valami… Talán.

Óriási lepénykenyér

Ennek is külön sora volt.

A rahangot itt még nyers fatörzs tartja! :)

Látkép a főtérről

Vezetőnk (húúú, majd én is megkapom a fizimiskámért, ha előadást tartunk…) remek nadrágjában jobbra, mellette két, állítólag inka törzsi ruhába öltözött ember. Vezetőnk is beöltözhetett volna inkább inkába, szerintem egyből nagyobb sikere lett volna! :) A két, a képen csak egy fej erejéig jelen lévő lámákkal és lámákhoz hasonló állatokkal körbevett emberünk később egy zenés előadást is tartott, ami érdekes és szép volt egyébként, csak sajnos én marha egyben felvettem az egész 5 percet full HD-ban, és az így keletkezett sok száz megás fájlt azóta se volt lehetőségem feltölteni. Ezért bocsánat! A végén lehetett CD-t venni tőlük, és adományt adni nekik, mi is beledobtunk 4 solt.

Jobb oldali emberünk egy tradícionális, autentikus inka nótákat tartalmazó CD-vel árnyékolja az arcát! :)

Ezen az utcán bizony az inkák is jártak-keltek anno, a két falat ugyanis még ők építették. Vagy legalábbis az itt élő népek, mert az inka szó természetesen egyfajta gyűjtőnév, amit a király szóból eredeztetnek és a spanyol hódítok ragasztottak rá az itt élőkre. De valójában van saját nevük is, ami teljesen más, és vannak altörzseik, megkülönböztetik egymást, stb, stb… Szóval a kép nem olyan egyszerű, hogy voltak az inkák, ők laktak Dél-Amerikában, és kész, egyrészt nem csak ők voltak, és… és ebbe ne menjünk bele, baromi pici vagyok én történésznek és szerintem már is túl nagy hülyeségeket írtam le.

Sarokerkély

A gyalogtúra következő állomása egy étterem volt, ahol Ceviche-t, vagyis citromlével, tejjel és mindenféle fűszerekkel marinált nyers hal, egy tradícionális perui étel.

Szembeültették a csapatot egy vakítóan világos ablakkal, hogy csak a bemutatót tartó szakács és az önkéntes utánzója körvonalait láttuk. :) Én gyorsan le is ültem oldalt, melléjük, hogy azért lássak is valamit, mert úgy esett, hogy ez az önkéntes Zita lett. :) Szóval Zita, követve a mesterszakács élpéseit, elképszített egy tányér Cevichét. :)

Íme! :) Mivel ugye nyers halról van szó, így főzni vagy sütni nem kellett, nem tartott sokáig az egész. :) Ezután meg is lehetett kóstolni, és mivel csak egy-két csoporttag volt hajlandó csipegetni a két tányér ételből, végül egy kevésbé szégyenlős sráccal hármasban faltuk fel az egészet, miközben a csapat többi tagja már az utcán sétált. :)

Természetesen kifelé menet kaptunk egy kis papírt egy kedvezményes menüről, csak most, csak nekünk, ha később visszatérnénk. :) 25 solból vidéken két napig ketten jól lakunk, 5x 2 fogással, és ezekkel a menúkkel is ki tudtunk fogni érdekes ízeket, nem csak truchából, vagyis pisztrángból ettük ettük degeszre magunkat Peruban, hanem egyszer még az alpakahúst is megkóstoltuk. Az alpaka egy a lámával rokon állat, szintén errefelé őshonos.

Oké, bevallom, ezt a képet paparazzi módjára készítettem. De cserébe elismerem, hogy ha rólunk készítenek a megkérdezésünk nélkül olyan képet, amiről nem is szerzünk tudomást, az nekünk se fáj. :)

Egy másik utcában megcsodáltunk egy újabb ősi inka falat. Ezek a kiálló pöckök állítólag arra szolgáltak, hogy a kötelet beléjük akasztva tudják húzni ezeket a hatalmas téglákat, sokszor sok tíz, vagy állítólag száz kilométert is. Merthogy Cuzco 3300m magasan található, ide már nem elég a gyékényből szőtt fal, na meg ugye ők egy hierarchikus birodalom voltak, palotákat, erődöket is építettek.

Nem semmi, hogy milyen pontosak az illesztések. Meg hogy milyen random alakúak a téglák, mintha csak valami gyerek rajzolta volna őket. :)

Tipikus utcakép – najó, inkább erkélykép – a belvárosból.

A templom a főtéren

A főtér, vagyis a Plaza de Armas. Erre a névre egy olyan fura magyarázatot adott a vezetőnk, ami egyáltalán nem passzolt azzal a ténnyel, hogy szerte Peruban minden városkában ugyanígy hívják a főtereket. Szóval most vagy lódított, vagy itt Cuczoban hívták így a főteret, és innen terjedt tovább az egész országra.

Nem, itt még nem azt ünneplik, hogy Obama kijelentette, hogy szabad a házasság az egész USA-ban az azonos neműek között is, ez csupán Cuzco város zászlaja.

A főtéri templom egy másik szögből

A gyalogtúrát egy Secret Garden nevű szórakozóhelyen zártuk, ahol elkészítették az orrunk előtt egy nagy üvegben a Pisco Sour nevű szintén nagyon híres perui szeszesitalt, vagy koktélt, ha úgy tetszik, amiből aztán mindenki kapott egy pohárkával.

Mindeközben megérkezett egy banda is, akik egész érdekes muzsikát toltak.

A buszpályaudvarig egy városi busszal fejenként 25 centtért jutottunk el. Ahogy leszálltunk a buszról, ez a fiatalember fogadott minket, és egy kisebb hordányi barátja, akik mint próbáltak minket meggyőzni, hogy menjünk velük fejenként 50-40-30-25 solért Santa Mariáig. Egy autó meg is állt előttünk, amiben már ült két helyi, szóval már csak két utasra vártak. Hallottunk erről a cselről, miután beszállunk és fizetünk, ők kiszállnak, és folytatják az utasvadászatot, mi meg várunk a további kettő, igazi utasra, ki tudja, meddig. :)

A busz csak 15 sol volt Santa Mariáig, de ezt a busztársaságot nem ajánljuk. A többit meg nem ismerjük, de a Ben Hur elég szörnyű volt.

Várakozás közben unalmamban befotóztam a Machu Picchu jegyemet. Jó, hogy a vércsoportomat és a magasságomat nem írták rá!

A pályaudvar sarkában. :)

Az indulások és egy telefonszám, ahol foglalni lehet. Még hasznos lehet, ha Ti is ezt az utat választjátok a vonat vagy a gyalogtúra helyett. Na, itt például fotón mutatják, hogy van rötyi a buszon. A miénken is volt, csakhogy raktáknak használták, így mi nem fértünk hozzá. Itt viszont lehet reklamálni, hogy ott a kép! :)

Az Origo cikkben említett csodakapszula zacskójának hátoldala. A jobb eredmény érdekében ne piálj, ne egyél zsírosat, ne cigizz, ne egyél csípős ajit, ne igyál kávét, se szénsavasat! :) Magyarulj élj egészségesebben, miközben ezt szeded, így jobban leszel, és majd jól azt hiszed, hogy ezektől a tablettáktól, és majd jól veszel még belőlük, mi pedig gazdagok leszünk! :) Ügyes, meg kell hagyni. Én még hozzátenném, hogy mellette napi szinten, vagy legalább heti három alkalommal sportolj is, valamint amikor úgy érzed, hogy már káros nem csak az egészségedre, a környezetedre és a teljesítményedre az, hogy ideges, stresszes vagy, akkor vegyél be egy képzeletbeli leszarom tablettát is mellé. Ha nagyon ideges vagy, akkor akár kettőt, hármat is, sőt adj belőle akörülötted lévőknek is, mert bizony ez egy ragályos kór! :) Ja és természetesen ezt a szupergyógytablettát is elég képzeletben bevenned, csak tarts be mellé az utasításokat! :) Garantáltan jobban fogod érezni magad egy hét után, ha nem, akkor az összes pénzt visszaadom, amennyibe neked ez a jótanács került! :) Húú, hazaértünk, elmegyek kuruzslónak, jól megy ez nekem! :D

A száguldó buszból fotózva. Bikaviadal aréna?

Itt az a bizonyos szerpentin fel 4300m-re, egy másik fotón. Itt látható, hogy az út nem kanyarodik vissza saját maga alá, csak szemközt vette fel a szintet, majd a völgy ezen oldalán folytatta az emelkedést. Igazából tényleg lehet, hogy nem volt olyan mereek, mint a legtöbb perui emelkedő, de még így is durva volt. És bár tudom, hogy “lefelé a szar is gurul”, de azért igenis irigyeljük azt a kedves origos hozzászólónkat, aki ennek a hágónak a túloldaláról, 4300m-ről legurult 1200m-re egy szervezett túra keretében. Nem tudom, mennyibe kerül manapság, de már biztos több, mint 150 dollár a 4 napos program.

A puupikutya, aki felejthetetlenné tette ezt a buszutazást. :)

“Hát hogy mondjam el nekik, hogy már nagyon kell kakilni?!?” :) Az Origon érhető okokból átírták a “rájött a magashegyi cifrafosás” végű mondatomat. :)

Santa Mariában a mosás és a 6 solos menú ebéd után elindultunk Colin McRae barátunk Corollájában Santa Teresa felé, rögtön egy romváros részen keresztül.

Én ültem jobb elől a mitfárer ülésen, de ilyen dolgom nem volt, sofőrünk ismerte jól az utat, én csak kihajolva fénykéezgettem a hajmeresztő földutat.

Még így ferdén is érezni, hogy bizony meredek a hegyoldal alattunk, ha itt lecsúszunk, kampó.

Én nem tudom, hogy ez csak nálunk van így, de itt is arcokat láttunk a sziklában. Ti is látjátok őket?

Amikor szembe is jöttek, a miénkhez hasonló sebességgel, akkor néha megállt bennük az utó, és szorítottuk a majrévasat rendesen, miközben a két sofőr egy halálosan laza kormánymozdulattal kitért egymás elől, volt, hogy közben le sem lassítva.

Ez a kis fahíd gondolom azért van ott, hogy ha megárad a folyó, akkor a gázlót kikerülve ezen át tudjanak hajtani. Mi most a gázlót használtuk, nem volt magas a vízállás.

Hydroelectrica előtt a völgy oldalából így tört elő a víz. Sofőrünk azt mondta, ez nem természetes, hanem ember alkotta zuhatag, nyilván valami köze van a vizerőműhöz.

Ekkor még nem tudtuk, hogy amit látunk, az már a Machu Picchu Montana nevű hegy, amire szintén jó a belépünk. :)

“Kedves látogató! Szeretettel látunk a Machu Picchunál. Ez a hely az emberiség kulturális és természeti öröksége, ezért egy szent hely, jelképe a nemzeti öntudatunknak, ezért kérünk Téged, tiszteld és tartsd rendben.” – vagy valahogy így szól a fáma. Ez tényleg egy nem akármilyen sarka a bolygónknak, de ha jól kinyitjuk a szemünket, mindenütt találhatunk ugyanennyi, vagy akár még több csodát. Ezért én a Machu Picchu-t lecserélném a Föld nevű bolygóra, a nemzetit pedig emberire, és kitenném ezt mindenhová, letölteném minden ember fejébe, jó mélyen, ha tudnék ilyet. :) Na jó, meg még azt is hozzátenném, hogy sok millió szintén rettentő érdekes és izgalmas növényi és állati (és gomba) faj otthona, ezek közül a legokosabbak, és ezáltal a legnagyobb erővel és hatalommal bíróak mi lettünk, az emberek, ezért miénk a legtöbb felelősség, hiszen jelenlegi tudásunk szerint sehol az univerzumban nem létezik ez az életnek nevezett csoda. Még azt se tudjuk egészen pontosan, miért, mi célból vagyunk itt, de máris romboljuk a bolygón az életet, miközben annyi remek, jó dologra is képesek vagyunk, ami megkülönböztet minket a többi földi fajtól. Lehet, hogy jelenleg csak a leghatalmasabbak vagyunk közülük, de a legokosabbak még nem, mert a legtöbb másik faj nem pusztítja a saját élővilágát? Ezen a bolygón a legnagyobb érték nem az olaj, nem a földgáz, nem a szén, nem az uránium, nem is az arany, hanem az élet és a tudás. Becsüljük hát meg őket! ;)

Hydroelectrica vasútállomása

A menetrend. Még szintén hasznos lehet. A tarifák ne tévesszenek meg, ezek a helyieknek szólnak, nekünk valami 18 dollár, ha jól emlékszem. Azt nem tudom, itt lehet-e jegyet venni nekünk, gringóknak, vagy csak Cuzcoban, esetleg online, ennek nézettek utána, ha innen vonatozni akartok.

Ha pedig gyalogolni szeretnétek, ahogy mi is, akkor itt, ezen a ponton higyjetek a táblának, és vágjatok le jobbra, ugyanis a sinek Z alakban másznak föl a völgy oldalába, de értelemszerűen Te, a két lábadon meredekebben is fel tudsz mászni, mint a vonat a sineken, így nem kell akkorát kerülnöd, mint a sihuhu. :)

Hoppáré! Azt ott fent az inkák építették legalább 500 évvel ezelőtt! :) Hát ők sem voltak tériszonyosok, az egyszer biztos! :D

Itt koppantunk, hogy a sinek végetérnek a semmibe. Pár métert innen visszafelé sétálva aztán találtunk egy ösvényt fölfelé, de ha előzőleg nem olvastam volna valahol, hogy van egy levágás és ha nem lett volna nálunk a hepe esze (GPS spanyolul), akkor itt bizony erősen vakartuk volna a fejünket! :)

A kanadai párossal sétáltunk együtt a sinek mentén. Nekik is van egy a mi minden milleniumi, vagyis minden ezer kilométeres ünneplésünkhöz hasonló ünnepük, minden nap felírják valahová, hogy hanyadik napjuk ez az utazásukon, és készítenek vele egy fotót. Ez lehet tájkép, vagy csoportkép, bármi. A mai fotójukat itt a sineknél velünk készítették el. :)

Ez volt a leghosszabb híd, de ennek volt külön gyalogos átkelője. A többi híd csak apró mellékpatakokon vitte át a sineket, és csak pár méter hosszúak voltak, viszont azokon csak a talpfákon lépkedve tudtunk átkelni, alattunk a néhány méteres mélységgel.

Talán ugyanaz a ház, de most oldalnézetből.

A teljes kilátás a völgyre, és a fenti gerincre, ahol a Machu Picchu található.

….és jött a vonat! :) Persze már messziről hallottuk döbörögni, úgy kellett várni hogy végre jöjjön és le tudjuk fényképezni. Erre meg nem bemozdult! :D De a lényeg: a vonat nem para, messziről hallani, és nem egy TGV, még kisgyerekes családokat is láttunk itt sétálni Aguas Calientes felé.

Aguas Calientesben, ahogy már írtam az Origon, megint velünk volt a szerencsecsillagunk, azonnal találtunk egy relatíve nagyon olcsó szállást, és miután lefürödtünk, kimentünk még sétálni a városba. A két szélső bábúra először azt hittem, hogy igazi emberek, és pénzt kérnék a fotózásért. :) Lehet kezdek kicsit paranoid lenni a gringólehúzások terén. :)

Pedig nem kellenne. Végül Aguas Calientesben nem csak olcsó szállást, hanem olcsó ételt is találtunk. Az északnyugatról érkező kisebbik folyón lévő, alulról a másik híd a Narancshíd, helyi nevén Puente Naranja (ejtsd: naranha), annak a keleti lábánál este 7-től hajnali 5-ig egy nagyon kedves néni árulja Peru szerintünk legjobb, leggazdagabb hamburgerét, még pepinot, vagyis uborkát is tesz bele, ami errefelé nem jellemző. Ha pedig éttermi, kétfogásos ételre vágyunk, akkor ugyanezen híd nyugati oldalán, rögtön az utca kezdeténél, annak déli oldalában van egy étterem, ahol sikerült 9 solért menüt ettünk. Ezek, tekintve, hogy hol vagyunk, nagyon olcsó árak itt. De egyébként ha felsétálunk ugyanezen folyó nyugati oldalán, a vele párhuzamosan haladó sétállóutcán, az tele van éttermekkel, minél feljebb megyünk, annál olcsóbb, a tetején már csak 25 sol egy családi pizza, a hamburger sültkrumplival pedig 8 sol, persze ezeket mi nem próbáltuk ki. Az utca legvégén pedig ott van a termálfürdő (10 sol), amiről Aguas Calientes a nevét kapta. A másik nevét – Machu Picchu Puebla – a romok közelsége végett kapta. A szállásunk a legdélebbi teljes téglalap alakú háztömb nyugati sarkában volt, ajtaja a sinekre néz.

A már említett sétálóutca, ami a termálfürdőhöz vezet fel. Autók, és a velük járó szmog, bűz, és zaj itt nincs. :)

A térképen sötétszürke színnel és nagy sárga nyíllal jelölt szuvenír-piac (mercado de artesans vagy valami ilyesmi)

Már a sinek környéke is annyira turistás volt, hogy először ezt néztük főutcának.