Ez nem túl kolumbiai, csak annyira, hogy Caliban, Kolumbiában főztük – Gulyásleves a vendéglátóinknak, Felipének és a szüleinek :) Első napunkon Caliban nem is történt nagyon más, csak a közértig sétáltunk le, örültünk hogy egy helyen vagyunk, és ma nem kell tovább menni. Egy hete folyamatosan úton voltunk, közel félezer kilométert toltunk le ezalatt, eleinte nem túl könnyű terepen. Ezek után jólesett egy kis pihenő. :)

Harmadnap már tényleg kimozdultunk… :) Nézzétek milyen seprűje van az itteni utcaseprőknek!

Bicikliút Cali belvárosa felé! Nem rossz!

Kifelejezetten nagyon kellemes!

Egész eddig a pontig. Vagyis ez még mindig hagyján lett volna, ha később csak úgy újrakezdődött volna az út, ahogy végetért, de nem. Pár száz méterrel később a zöld sáv is megszünt, és ott találtuk magunkat egy metrobusz sáv és egy két sávos forgalmas út között. Ha a metrobusz sávjában hajtunk, nem fér el tőlünk az expressz-busz, a másik oldalra meg kb. születni kelltt volna, akkora volt a forgalom. Végül megoldottuk, de egyáltalán nem volt vicces a szituáció, ráadásul ez többször is megismétlődött, így hamar elvesztettük a bizalmunkat ebben a kezdetben jól induló kerékpárútban, és hajtottunk a forgalomban, ahogy szoktuk. Ja, és amint látjátok, normál bringákon voltunk, Felipe kölcsönadott kettőt a városi paripái közül (összesen 8 bringája van), ezeken eleinte nagyon furcsa volt ülni, és odafelé majdnem meg is bántuk a dolgot, én konkrétan veszélyesebbnek éreztem a normál bringán ülni. Hazafelé már megszoktam.

Cali belvárosának egyik terén fából készült, de benzinmotorral hajtott cukornád préselő gép. Most akkor retro vagy sem? Nepálban fémből vannak ezek a gépek, de kézzel hajtják őket…

A jövő fiainak autója, bármit is akarjon ez jelenteni…

Ez a torony állítólag híres, de most nincs netem, se főszerkesztő felettem, így sajnos nem írom meg nektek, mi a neve, és miért híres, milyen stílusban épült, stb…

Itt Latin-Amerikában sokszor negatív marketinggel, vagyis félelemkeltéssel próbálnak eladni mindenféle szuperkenőcsöt és egyéb termékeket. Értsd kint az utcán egyszercsak megpillantasz egy csomó rémisztő betegséget ábrázoló képet, mellette az árult termékkel. Mégis hogy gondolták ezt? “Ha megveszed, nem lesznek ilyen bajaid?” :)

Ez már egy másik, szintén híres templom a folyó mellett

A már emlegetett metrobusz egyik állomása

No, és megérkeztünk az első macskához! :) Egyik kedves olvasónknak nem csak képeslapot, hanem hűtőmágneseket is gyűjtünk, ezért betértünk egy szuvenírboltba, ahol rengeteg macskás hűtőmágnest találtunk, amit először nem értettünk. Aztán kérdeztünk, és megértettük. A városban van egy macskaszobor, ami annyira híres lett, hogy ezt követték ezek a kisebb macska-műalkotások. És nézzétek, milyen vagány bringám van! :)

Íme az El Gato del Rio, vagyis a főmacska, a legelső, amiből ikon lett, jelkép, hőtőmágnes, képeslaptéma, stb… :) Amúgy tudtátok, hogy Törökországban, a Van-tó környékén, amin ha jól emlékszem, Bujna Zoli hazafelé áthajózott, és amit talán Enikő és Balázs is érinteni fog Irán felé menet, szóval ennél a tónál élnek a Van-macskák, amelyeknek a két szeme különböző színű, és amelyek bizonyos példányai annyira szeretik a vizet, hogy akár 10 méter mélyre is leúsznak egy finom halacskáért? :)

Egy másik macska. Ahogy anno mifelénk tehenekkel csinálták, itt ezeket a macskaformákat használták “vászonként”, vagyis különböző művészek különböző alkotásokat hozhattak ki ugyanabból az “üres macskaformából”. :)

A kilátás egy másik híres templomtól a városra

Ettől a templomtól

Ami így néz ki belülről

Egészségetekre Bander! Ezt Kata, Samu és a Te egészségedre ittam, ahogy kérted, egy Poker sört Kolumbiában! :) Más barátaim egészségére is illene innom, de az az igazság, hogy a szilveszteri kérdésetekre (“Mi van veled, iszol rendesen?”), a teljes válaszom az, hogy a sörfogyasztásom átlag 2 sör / országra csökkent. De majd otthon, ha lesz társaság hozzá, igyekszem ezt pótolni! ;)

Este nem tekertünk egyenst haza, hanem egy téren találkoztunk sok másik bringással, ugyanis Caliban is vannak ezek a minden héten azonos napon megrendezett közös tekerések, amikor néhány száz bringás végigmegy együtt egy útvonalon a városban. Sajnos ezen a napon az eső eléggé elmosta ezt az eseményt, így végül Felipe-t megvárva úgy döntöttünk, hogy inkább egyenest hazatekerünk. Ehhez Zita ügyesen szerzett két kukászsákot a közeli boltból, amiket három helyen kilyukasztva esőkabátként használtunk, mert a rendes dzsekijeink ekkor nem voltak nálunk.

Amíg az eső elálltára vártunk hiába, szemben egy tábla különböző információkat mutatott. Érdekes módon Cali időjárása mellett mindig valamilyen olyan város jelent meg, ahol még az éppen aktuális helyi időjárásnál is sokkal cudarabb, általában legalább 15 fokkal hidegebb volt. Talán egy szándékos proganda része? Londonban lehet, hogy több a munkalehetőség és jobbak a bérek, de nézzétek, ott csak 5 fok van, hát ki akar ott élni, mikor itt örök tavasz van? (némi monszunnal fűszerezve, de ez most mellékes)

Jó, hogy nem siettünk el, mert így még láttunk néhány érdekes dolgot. Pl. ezt a hangszórós bringát.

Sárhányó PET-palackból, upcycling a la Colombia

Másnap Felipe testvérével, Camiloval, aki a Bogota bringás mozgalmak talán legnagyobb vezéralakja, és mellesleg a tesójához hasonlóan ő is nagy bringapolós. Az a kezében egy ütő. :)

Hoppá, mi készül itt? :)

Felipe és az általa toborzatt kis csapat minden héten egyik este kivonul egy helyszínre, és felfestenek néhány méter kerékpárutat, amit a bringás szervezetek a városvezetéssel korábban már megterveztek, de aztán itt le is állt a dolog – a kivitelezést végül a bringások önszervezően végzik, saját pénzből és adományokból, és ezt a városvezetés hagyja. Így 10 méter kerékpárút felfestésének költsége kimerül a festékköltségban, ami egy ekkora szakaszra kb. 2400 forint. Vagyis egy kilométer kerékpársáv felfestése 240 ezer forint. Otthon mennyi lehet? És főleg mi történne, ha ugyanezt megpróbálnánk odahaza? :) Bilincsben vinnének el a rendőrök a helyszínről… Itt semmi ilyesmitől nem kellett tartani, Felipeék bicikliből még kordont is alkottak, hogy az autók ne hajtsanak a friss festésre, és míg dolgoztunk, több rendőrautó is elhaladt mellettünk, akik ránk sem hederítettek.

Természetesen mi is beszálltunk a munkába, elvégre ki tudja, megadathat-e még az életben, hogy kerékpársávot fessünk? :) Mekkora buli már! :)

Kész az első bringa jel! :)

Felipeék profin nyomták, előre ki volt gondolva minden, kihúztak egy vagy 100 méteres kötelet, hogy egyenes legyen a szaggatot vonal, zebrára nem festettünk, és hasonlók…

Felipe beleegyezésével az egyik jel mellé felvéshettük a neveinket. :) Egy kis nyom magunkról meg a kis utunkról a nagyvilágban. :) Most nem tudom megnézni, pontosan hol van ez a felfestés, de ugyanezen kép mellé a Facebook oldalunkon megírtam.

Egy festékesvödörbe adományokat is gyűjtöttünk a festés alatt, amit szerintem Felipeék nem csináltak elég hatékonyan. Sokszor volt, hogy többen is üresjáratban voltak, ilyenkor a legcsinosabb hölgynek ki kellett volna állni ezzel a vödörrel, és gyűjteni az adományokat, hiszen az egész megmozdulásnak messze a legszűkebb keresztmetszete egyelőre a pénz. Hetente egy vödörnyi festékre van pénzük, ezt is javarészt egy étteremtől kapják, de ennyi csak 20-30 méternyi sáv felfestésére elég, így a meglévő 200km-nyi kerékpárút… Hát számoljátok ki, elég sokára fog elkészülni… Addigra kezthetnék is előlről, hiszen annyi idő alatt újraaszfaltozzák a város útjait. De nem féltem Felipeét, okos gyerek, amúgy logisztikus, és egy amerikai egyetemen is végzett, szakdolgozatként egy felfüggesztéses, hipi-szupi trike-ot épített, amit rettentően élvezett, és suli ide vagy oda, amúgy is elkészített volna magának. :) Biztos, hogy ezen a téren is fel fogja találni magát.

Felipe a búcsúzásunkkor. Hát igen, egy ilyen bringához kigombolt ing és csajozós napszemcsi is dukál! :)

Mivel a fent írt okok miatt már csak meghatározott – és elég kevés – időnk áll rendelkezésre Sao Pauloig, ezért nem tudunk (vagy talán, ha nagyon akarnánk, tudnánk, de nem akarunk, mert hülyeség) egészen a repülőig végig biciklizni, az borzasztó nagy rohanás lenne, amiben elveszne a lényeg. Ezért próbálunk okosan kiválasztani szakaszokat a teleportálásra, illetve a bringázásra, hogy jusson is, és maradjon is, hogy haladjunk, miközben lássunk is, és a veszélyes/unalmas/nehéz szakaszokat elkerüljük. Persze utóbbi, vagyis a “nehéz kategória sokszor egybeesik az izgalmassal és a széppel, ezért majd meglátjátok, hogy sokszor lesz, hogy épp a legvadabb szakaszok keresztezésére választjuk a biciklit a busz helyett. :) Calitól Ipialisig egy éjszakai buszjáratot választottunk, ahol a busz kézzel volt festve! (oké, a szélvédőn matrica van, de a teste frankón spray-vel volt festve!)

Másnap reggel, Ipiales, a határváros utcáin

Érdekes falfestmény

Collectivos – max 80km/h – így hívják errefelé a kisebb, helyi közlekedésre használt buszokat

A városszéli piacon – úgy tűnik, zöldhagyma szezon van! :)

Kutya a hagymásban

Papas = krumpli! Nem kell ide Duolingo, se Pimsleur audioleckék, elég járni a latin-amerikai országokat. :) Persze a papas az egyik első szó volt, amit hosszú hónapokkal ezelőtt megjegyeztünk

Ez milyen gyümölcs?

Sok idős nénit láttunk kalapban, ez valami helyi viselet lehet.

Zita azt mutatja, hogy a levesbevaló zöldségeket egységcsomagban is meg lehet venni.

Salchipapas = Salchicha + Papas, vagyis kolbász plusz krumpli :) Finom! :)

Zita kapott valami piros zselét habbal a tetején, ajándékba a jobb oldali hölgytől, csak mert érdeklődött, és látta rajta, hogy idegen. Szeretnék egyszer ilyen sztorikat hallani a leendő vendégeinktől is, mikor jönnek haza a vásárcsarnokos élményeikkel! :)

Kissrác poncsóban, csak úgy járkált magában

A helyi lángos

Nem vegáknak való vidék!

Mi végül ezt a sülthalat választottuk

Ezt a tányért kaptuk, már nem emlékszem pontosan mennyiért, de pár száz forint volt.

Ékszerárús “esernyője” :)

Hát itt árulják ezeket a giccsparádés képeket! :)

Talán ugyanaz az ismeretlen gyümölcs, csak most zöldben?

A Szent Biblia hangoskönyvben, közvetlenül mellette bolíviai csajos DVD… :)

Swarci best of, és pankrációs DVD. Számunkra egyelőre érthetetlen okokból, de azt vettük észre, hogy errefelé igen népszerű a pankráció (“Wrestling”), az összes (másolt-)DVD bolt előtti kijelzőkön ezek a műbunyók mennek, amiket látva egy másik rejtély fogalmazódott meg bennem: hogy a viharba képesek ezek a showk egész nagy csarnokokat, stadionokat megtölteni emberekkel, amikor ezer méterről látni rajta, hogy egy primitív bunyós színház az egész??!!?

Falovak – Láttunk is kisgyerekeket játszani ilyennel.

Hagyományait örző asszony, érdekes fejfedővel. Kérdésünkre megengedte, hogy lefényképezzük! :)

No, igazából ez az, amiért nem indultunk el egyből Ecuador felé! :) A Santurio Nuestra Senora de Las Rajas templom egy kanyon oldalába épült, amelyben az előtte lévő térrel együtt már egyben egy hidat is képez. Nem tudom teljesen felidézni a legendát, de valami olyasmi, hogy egyszer egy kislány hangokat hallott a völgyben, ezért szent helynek nyilvánították, majd egyre nagyobb templomokat építettek ide, egyre nagyobb zarándokhely lett, és végül íme, a legújabb verzió. Mintha felvonó póznáit is láttuk volna épülni a környéken…

Ugyanez távolból, a környezettel

Gyógyulások, vagy imameghallgatások esetén az emberek emléktáblákat helyeznek el a templomba vezető lépcső mentén

A gyógyultak mementóképpen itthagyták a levetett, már nem szükséges mankóikat, egyféle köszönet- és bizonyságtételképpen

A kápolna a templom alsó szintjén

Tudom, nagyon hülye vagyok, de engem ez a sötét tégla a világos fugával a Wolfeinstein 3D-re emlékeztetett… :)

Freskó a lépcsőházban

Kilátás a kanyon oldalára a templom teraszáról. Még egy vízesés is helyet kapott! :)

Belülről

Másik szögből

Az oltárnál kilátszott a csupasz szikla, amire a templomot építették

Egy buszsofőr köszönete a sziklafalon

Érdemes volt a büfésor feletti lépcsőket is megmászni, ahonnan ilyen kilátás nyílt a templomra

Itt ebédeltünk is egyben, egy napi menüt kértünk kettőnkre

Szemből

Kifelé menet a szuvenír- kegytárgy- és büfésoron láttunk Cuy-t, vagyis sült tengerimalacot. Errefelé ez teljesen normális étek, azt nem tudom, hogy háziállatnak tartják-e, de valószínűleg nem, vagyis csak úgy, mint mi a csirkét.

Itt sül az állat. Hát nem tudom, Zita szerint illene megkóstolnunk, ha már itt vagyunk… Ha így is lesz, biztos nem egy ilyen helyen, ahol 10 dollárba is belekerül, hanem valahol vidéken, ahol állítólag 1 dollárért is odaadnak egy egész sült tengerimalacot.

A tengerimalacot nem, de a helyi lángost sajttal megkóstoltuk. Inkább volt fánk íze, édes volt.

Jó pénzért a parkoló mellett lámagolni is lehet… :)

A helyi taxitársaság festett logója