“Well, I’m a standin’ on a corner
In Winslow, Arizona
Such a fine sight to see
It’s a girl my Lord
in a flat-bed Ford
Slowin’ down to take a look at me”
The Eagles – Take It Easy

A jobbra fent idézett és linkelt dal a nagysikerű The Eagles zenekar szerintem legnagyobb slágere. Annak ellenére, hogy sokkal többen ismerik tőlük a Hotel Californiát, szerintem ez a dal is büntet, nem tudom mi volt a levegőben a 70-es évek Amerikájában, de ez a dal még most, negyven évvel később is üt. És azért linkeltem ide, mert a dalban említett Winslow épp csak egy köpésnyire (autós köpésnyire) van keletre Flagstafftől, ahonnan elindul a mai útinaplónk.

Alig hagytuk el a várost, máris egy félig kiszáradt tómeder mellett tekertünk a széles, kisforgalmú út szélén

Csúnya felhők közeledtek…

…és bizony nem úsztuk meg, olyan jégesőt kaptunk, hogy csak úgy vert minket, kopogott a sisakunkon és szinte már fájt, ahogy becsapódtak a kisebb üveggolyó nagyságú jégdarabok a mellkasomba. Még mielőtt ocsúdni bírtunk volna, máris bőrig áztunk. Behúzódtunk egy fa alá, ahol levettük a nedves ruhát és esőruhát húztunk. És mivel villámlani és dörögni is nekikezdett, rögtön tovább is indultunk a fa alól. Még tartott az eső, amikor egy erdős részen egy csomó földre ledobott bringát találtunk és egy kisebb társaságot egy ponyva alá behúzódva. Beszélgettünk velük, elmondták, hogy egy szervezett túra keretében keresztezik az USA-t parttól partig, és nyugat felé tartanak. Mivel ugyanabban a kempingben terveztünk éjszakázni, megbeszéltük, hogy este folytatjuk a beszélgetést, és ezzel elbúcsúztunk.

Jó kis erdőkön hajtottunk át, és később egyik percről a másikra elállt az eső, majd pár kilométerrel később egyik méterről a másikra szárazzá vált az aszfalt előttünk. Ha pár kilivel előrébb jártunk volna, megússzuk szárazon ezt a napot. :)

Estefelé felértünk egy kopárabb platóra, annak a tetejéről még láttuk magunk mögött a másik társaságot, aztán többet már nem. Ekkor már a Mormon-tó oldalában jártunk, annak túloldalán a kempinget keresve letértünk nyugatnak egy murvás útra. Itt Zita kereke leeresztett. Nem nagyon, csak egy kicsit. Ebben a hideg szeles, esős időben ilyen kicsivel a nap vége előtt nem volt kedvem defektszereléssel vesződni, ezért csak felpumpáltam remélve hogy eljutunk vele így a kempingig. De mivel annak pontos helye nem volt rajta a GPS-em térképén, visszaérve az aszfalthoz, az első házaknál, ahol fényt láttunk, kérdezősködni kezdtünk. Pontosabban Zita eltűnt a házak között, én meg ott maradtam a pumpával a kezemben a bringáknál. Zita vagy 10 percig nem jött vissza, de közben hallottam nevetni a távolban. Hogy miről beszélgetett és kivel, azt nem tudom, de azzal a hírrel tért vissza, hogy van szállásunk, egy Lynne nevű nagymama felajánlotta, hogy maradhatunk a házában, van az emeleten 12 ágy, bőven elférünk. :) Mikor Lynne meglátta Zitát, ázottan, fáradtan, a kemping után érdeklődve, amiről tudta, hogy semmi fedett része sincs (és mivel esett az eső), megsajnált minket és felajánlotta nekünk az otthonát. Tényleg jól át voltunk fázva, jól esett a forró zuhany. Fantasztikus estét töltöttünk Lynne-el, mesélt a lányáról, aki az Intelnél dolgozik, és hogy hogyan nevelte fel a gyermekeit, hogy micsoda következetes vasszigort kellett tartania, mert a férje keveset volt otthon, sokat dolgozott, ő pedig nevelte otthon a nagy családot. Egyszer a nála már kétszer magasabb tinédzser fia megtagadta az esti zuhanyozást direkt azért hogy cukkolja az anyját, és próbára tegye, hogy lássák a testvéreivel, mi történik, ha nem tartják be a szabályokat. Lynne tudta, hogy erre megy ki a játék, és azt is, hogy ha most enged, utána el fog szabadulni a pokol, és többé nem fognak engedelmeskedni neki a gyermekei, mert nem fogják komolyan venni a “fenyegetéseit”. Lynne fogta hát a partvisnyelet és szigorú arccal elindult a nála már két fejjel magasabb kamaszfia felé, de közben magában így kérte Máriát: “Hail Mary, full of grace, help me beat my kid!” – Ezt persze inkább csak jó humorral mondta és ezt a gyermekei már nem hallották, de a fia, mikor az ajtóhoz ért, ijedt arccal nyitott ajtót, a váltás ruhával a kezében kérdezte az anyját: “Te tényleg megtetted volna…” – és ezzel elment zuhanyozni, a fegyelem pedig megmaradt a házban, és ma már csak mint családi anekdota él ez a történet ebben a házban, ami egyébként a nyaralója a családnak, de mivel Lynne nem szereti a phoenixi hőséget, ezért a nyarat itt tölti fent 2000 méter felett. Ide bulizni jár fel a család, és összejönni, ez a hétvégi menedék a hétköznapok örülete elől, ahol összejön a népes család, most már unokákkal együtt.

Figyelmeztető táblák a verandán.. :) Megint egy jó értelemben vett “nem normális” emberrel hozott minket össze az út :)

“Üdv a bolondok házában!” :)

Reggel kolibrik látogatták a terasz oldalára akasztott etetőjüket

Most vagy a fényképezőgépünk tréfált meg minket, vagy asszinkron mozgatják a szárnyaikat ezek az apró, már-már rovatszerű madárkák…?

A kis borzos :)

Lynneel búcsúzkodáskor

A defektet már csak reggel javítottam meg, a szelep mellett szakadt szét a gumitömlő, hála az égnek, volt nálunk tartalék. A kameraállványt, amit a Golden Gate hídhoz menet találtam az út szélén ledobva és eltörve, azt most sikerült Lynnenél hagyni. De még ki sem értünk a főútig, autóval utánunk hozta, nagyon kedves volt. :)

A főútnál zenét raktunk a füleinkbe…

…és Zita egyből táncra is perdült :)

Amikor több tíz kilométeren ilyen egyhangú a táj, akkor jól jön egy kis muzsika motivációnak :) Vagy spanyol nyelvlecke, merthogy azokat is elkezdtük újra hallgatni, hisz közel van már Mexikó :)

Ha oldalra néztünk, ezt láttuk :) Ezen a napon szerencsénk volt az idővel

Ezeket a bitumen repedéskitöltéseket még a műholdképről is láttam, mikor azt ellenőriztem, hogy van-e itt murvaélet, vagy aszfalt van-e, vagy miből van az út? :)

Ez a környék is National Forest volt, ők ott a távolban ingyen és legálisan táboroznak a guruló házaikkal :) Éljen a természet! De azért Józsim, a tányért forgasd rá a műholdra, mert este nézni akarom a skyt a fotelból! :o

Szép volt az erdő, bár kicsit egyhangú, főleg hogy az út is nyílegyenes volt

Néha jött rajta valami bolond autós…

Vagy egy pár száz méteres lefelé! Rock N’ Roolll!!! Végre gurulunk! Mármint tekerés nélkül is… :)

Régi tűzoltóautó marketing célokra egy kemping bejáratánál

Bérelhető bukócsöves quadok

Ők két quaddal túráztak, és nagyon kedvesek voltak, kaptunk tőlük sült bacont és kontaktokat Mexikóhoz

Zita bele is ült az egyik masinába. Jól rugózott :)

Eper nevű település már csak 19km :)

Később egy nagyobb lefelét is kaptunk, majd még egy pár száz méteres fölfelét, mielőtt megérkeztünk volna Paysonba. Hosszú nap volt, 109km

Paysonban a Warmshowers-es Devinék vártam ránk fantasztikus otthonukban. Róluk sajnos elfelejtettünk fényképet készíteni, pedig nagyon kedvesek voltak velünk és nagyon jól éreztük magunkat náluk.

Devinéknél volt ping-pong asztal, és rájöttünk, hogy bár már több mint 5 éve ismerjük egymást Zitával, de még sosem ping-pongoztunk együtt :) Ezt most jól be is pótoltuk! :)

Devinék fia iskolai project keretében lézerrel kivágta az USA államait egy falapból. Ez számunkra remek kirakósjáték volt… :)

…de még így sem bírtuk megtanulni, melyik állam hol van. És persze nekünk is eszünkbe jutott, ami most Nektek, azok a neten keringő amcsi föci dogák (amerikai földrajz dolgozatok), amelyeken a diákoknak egy európai vaktérképre kellett ráírniuk az országok nevét, és hát persze a netre csak a legbotrányosabb válaszok kerültek fel. De miért is olyan felháborító ez? Kezdjünk csak el a saját házunk táján sertepertélni! Ti hány amerikai államot tudtok megjelölni egy vaktérképen? És afrikai országot? Na ugye! :)

Nem ekkor volt Amerika Zászló nap, de kitalálták, hogy ők csinálnak egyet a suliban, juszt sem akkor, amikor hivatalosan van! :D

Devinék egyébként nagy utazók, és nagyon jó volt látni és átélni, hogy bár van mit a levesbe aprítaniuk, mégsincsen bennük semmi félelem vagy zárkózottság, amit ilyen esetben feltételeznénk. Például Mexikóba nagyon sokat járnak, egy időben egy házuk is volt ott, és elmondták, hogy egyáltalán nem veszélyes hely, ellentétben sok más honfitársuk által hangoztatottakkal. Azt is nagyon jó volt hallani, ahogyan a marokkói élményeiket mesélték. Ezek már-már a mi bangladesi kalandjaink szintjét érték el, képzeljétek el például, hogy sétálgattok az utcán, és egy bolti árus elkapja tőletek a 7-8 éves forma gyereketeket, és berángatja a boltjába, hiszen tudja, hogy utána fogtok menni, és így végre bementek a boltba, ahol talán így már vásároltok is… :o – Micsoda üzletpolitika kérem! :D Ez ám a marketing, csak gyere be a boltomba, mindegy milyen módon! :D Hát mi lehet törtünk-zúztunk volna, ha ezt eljátszák velünk és mondjuk éppen bangladesi lelkiállapotunkban vagyunk. :) De már nem vagyunk… Huhh, huhh, lélegezz mélyeket, elmúlt, régen volt… :)

3,78 liter tej 647 forintnak megfelelő dollárba kerül (171 forint/liter), tehát Amerikában kb. ugyanannyiba kerül a tej, mint odahaza a tejnek csúfolt fehér híg importlötty, a kérdés csak az, itt mennyivel több hormon van benne? Ja és itt Pharmacynak, vagyis patikának hívják azokat a kisebb szupermarketeket is, ahol a gyógyszerek mellett még sok más alap fogyasztási cikket is kapni… Talán még cigit meg piát is, ezt nem néztük meg. És persze Drive-Thru, mert ugye nehogy ki kelljen szállni a légkondis autóból, abba még a végén belebetegszünk! :)

Arizona a fegyvertartók állama. Erről Devinékkel beszélgettünk, ettől az egész amerikai fegyverbuzulástól őket is kirázza a frász. Ahogy mesélték, ez azért alakult ki, mert hát mindenki úgy érzi, hogy meg kell védenie magát a fegyveres őrültektől. Mert hát tele van velük a tévé, mindennapos az ilyesmi… Csak hogy a nagy számok törvénye alapján így ezen fegyverestartókból kerülnek ki a fegyveres őrültek is, akik ellen ugye védekezni kell – természetesen gépfegyverrel, puskával, pisztollyal, szamurájkarddal és hasonlókkal. A gyerekek meg néha megtalálják ezeket, és mivel tévét elég sokat néznek, tudják, hogy mi ez, és hogy a bácsik mindig a ravaszt húzzák meg a képernyőn… A gondatlan emberek meg néha töltve, élesítve hagyják otthon a fegyverüket, mert hát ki tudja, mikor kellhet épp, jobb ha rögtön kéznél van és azonnal használni tudja… És ilyenkor történnek a szörnyű balesetek. Arizonában több ember veszti életét fegyverek által, mint közúti autóbelesetben. Ami valljuk be, elég szörnyű dolog. És egy fegyverhez kvázi engedély nélkül, magyarán pszichológiai és egyéb vizsgálatok nélkül is hozzá lehet jutni. Miért jó ez? Hát mert a fegyverpiac egy óriási üzlet, ezért a fegyverlobbi olyan erős, hogy mindez évtizetek óta így van és ki tudja meddig így is marad. Nem akarok belegondolni, mi történne egy ilyen helyen mondjuk egy nagyobb gazdasági összeomlás alatt, amikor elmegy az áram egy-két hétre és kiürülnek a benzinkutak és a boltok polcai… A Mad Max amerikai film, ugye?

Devinéknél egy pihenőnapot tartottuk, mert idejövet enyhe napszúrást kaptam és mert volt dolgunk bőven, a lenti sivatagos részen meg amúgy is csak hajnali 3-as keléssel, félig sötétben tudtunk volna átkelni, ahhoz meg kinek van kedve? Devin pedig felajánlotta, hogy mivel amúgy is mennek Phoenixbe a reptérre kirakni a rokonságot, és van bringatartójuk, ezért szívesen elvisznek minket. Érezve a kimerültségünket (ugye sziklát mászni kell a “pihenő”-napokon… :D), és tudva a lenti hőségről, erre az ajánlatra örömmel igent mondtunk! :)

Phoenixben miután kitettek minket, megint defektet kaptunk, ha jól emlékszem, most fémszáltól. Egy árnyékos helyet keresve gyorsan megjavítottuk, és tekertünk tovább a vendéglátónk, Tawn felé. Emlékeztem még Timre, Hawaii Nagy Szigetéről? Na, az ő gyerekkori iskolatársa volt Tawn, és ő kötött össze minket Tawn-al, akinél néhány napig vendégeskedtünk, mielőtt elhagytuk volna az USA-t.

Ő pedig Harold, Tawn sivatagi teknőse, akit az utcán talált, és hiába kereste a gazdáit, sehol nem találta meg őket, így Harold most Tawn kertjének őre :)

“My Prehistoric Friend” – így hívja Tawn Haroldot. :) – és tényleg, nézzétek meg a lábát! :)

Tawn első este elvitt minket vacsorázni egy olasz-amerikai étterembe. Ez még csak az előétel, egy hatalmas sajtos-fokhagymás kenyér (garlic bread with cheese) :)

És a Chicago style stuffed pizza! :) Hallottunk már róla, de nem is reméltük, hogy lehet még hozzá szerencsénk. Hála Tawnnak, lett! :)

Ez már nem is pizza, hanem inkább lepény, hiszen két réteg tészta van benne! :) Nem is bírtuk megenni, becsomagoltattuk a maradékot és még két napig ettük ezután ezt a pizzát, akkora volt. :)

Hmmmm… :) Olyan finom volt, mint amilyennek látszik. És olyan sok is. Talán két szeletet bírtam benyomni belőle itt az étteremben.

Desszertnek a pizzakemencében frissen kisütött csokis brownnit ettünk vaniliafagyival :) Ez is finom és érdekes volt. Nem csak hogy finom ételeket ettünk ezen a helyen, hanem még remek ötletekkel is gazdagodtunk. Hiszen ezeket az ételeket mind otthon is el tudjuk készíteni. :)

Másnap reggel nagy boldogan pakolom be az óriáspizza egy szeletét a mikróba reggeli gyanánt, amikor jön Tawn, és kérdezi, hogy mit csinálok? :) – Reggelit, válaszolom, mire mondja, hogy Óóó, álljak csak le, hát elmegyünk reggelizni is egy helyre! :) A U.S. EGG nevű étterembe vitt minket, ami, bár egy mekiszerű országos láncnak tűnt elsőre, de nem az! Csak néhány ilyen étterem létezik a környéken, és ez nem az a hely, ahová minden nap reggelizni/ebédelni/vacsorázni járnak az emberek, hanem egy ilyen egyedi, izgalmas hely, ahová alkalmakkor járnak csak az emberek. Tawnnak mi jó alkalom voltunk, így ismét egy remek gasztro-élménnyel gazdagodtunk :)

A kávéhoz létezik néhány féle-fajta ízű krém…

Egy mix reggelit kértünk, mert Tawn mondta, hogy ez is bőségesen elég lesz, és igaza volt. Ennek a fele édes volt, a másik fele sós. Jobb oldalt a kerámiahajóban egy baconos-hagymás-szószos tükörtojás látható, míg bal oldalt egy pancake, amit vajjal lehetett megkenni és juhar- vagy csokisziruppal leönteni. És ez is éppolyan finom volt, vagy talán még finomabb, mint amilyennek látszik! :) Értitek már, miért van annyi túlsúlyos ember Amerikában? :)

Az éttermi alkalmazottak minimálbér alatt kapnak fizetést az USA-ban. Gyakorlatilag a borravalókból (tip) élnek, amelyet ilyen módon már bankkártyával is ki lehet fizetni nekik. A kapott borravalót étterme válogatja, hogy a minket kiszolgáló felszolgáló kapja meg, vagy megy egy közös kasszába, ahonnan szétosztják igazságosan, így az egyéb személyzet, takarítók, szakácsok is tudnak részesedni belőle. A mértékére már nem emlékszem, de azt hiszem bizonyos helyeken a 25%-ot is elvárják. Érdekes, nem?

Fali dekoriáció tojástartókból

…és egy másik :)

Megérkezett az új felfüggesztésünk! :) Köszönjük DNM!

Munkaasztalunk Tawn nappalijában. Képeslapírás, címzés, bélyegragasztás… :) Az amerikai bélyegek nem túl kreatívak és színesek, általában kerek formájúak és matricásak, ráadásul a postákon (ha egyáltalán kapni nemzetközi képeslapra megfelelő címletű bélyeget) általában csak egyfélét kapni. Elnézést ezért, nem tudtunk Nektek szép bélyegeket ragasztani!

Tawn igazi művészlélek, gyönyörű otthona van

A fürdőszoba ajtaja felett. Az ilyen dolgoktól nagyon otthonos, meleg és meghitt volt az otthona, és az ilyesmi igazából sok pénzbe sem kerül, csak egy kis idő és tehetség, illetve motiváció kérdése. De ha ez megvan, akkor valószínű maga a “munka” is egy élmény, és utána még szebb, érdekesebb, egyedibb a ház.

Phoenixből buszra szálltunk, mert a Sonora sivatagról azt hallottuk, hogy akár még rosszabb is lehet, mint a Halál-völgye, és azóta, hogy megtapasztaltuk azt az iszonyú forróságot Las Vegasban, nem vágytunk több ilyen élményre. Talán ha az év egy hűvösebb szakaszában jártunk volna itt, és nem a legforróbb időszakban, akkor bevállaltuk volna. Viszont hogy így alakult, inkább szívesebben biciklizünk izgalmas, érdekes, színesebb, na és persze hűvösebb helyeken, mintsem a forró, üres sivatagban, az ilyenfajta kihívásokon már túlnőttünk. Vagy hívhatjuk felőlem fáradtságnak is, nekem mindegy, a lényeg, hogy nem mentünk a sivatagba biciklivel! :) Már tudjuk, hogy mikor lesz a vége ennek a nagy útnak, és érezzük, hogy ez az idő véges, ezért szeretnénk okosan, jól eltölteni, nem egy sivatagban szivatni magunkat a forróságban. :) …és ez a busz már Mexikóba röpített minket, ami egy egészen új történet lesz, aminek alig várom, hogy nekivágjunk az útinaplóban is! :)

A minket jóakaróan figyelmeztető amerikai barátunknak pedig üzenjük, hogy nincs itt semmiféle háború, és egyáltalán nem veszélyes itt Mexikóban, ahonnan ezt a bejegyzést írom és ahol már egy hónapja itt vagyunk. Ahogy Devin nagyon okosan elmagyarázta, ha nincs dolgunk a drogbizniszben, akkor igazából még a drogbáróknak is az az érdekük, hogy biztonságban és baj nélkül teljen el az itt töltött időnk. Szóval nincs veszély, csak megannyi kedves ember, éppúgy, mint nálatok az USA-ban! ;) Az USA nekünk egy pozitív csalódás volt, be kell valljuk, hogy az innen áradó materialista világkép miatt némi előítélettel közeledtünk e remek ország és annak polgárai felé, de ez hamar leomlott.
Ahogy szinte mindenütt a világban, itt is mindenki, akivel találkoztunk, kedves, segítőkész, közvetlen és barátságos volt velünk, soha nem éreztük veszélyben magunkat, és semmi komoly problémánk nem volt az országban. Ellenben elképesztően gyönyörű tájakat láttunk és sok érdekes, értékes, kedves baráttal gazdagodtunk, akiket reméljük, egyszer még viszont látunk Magyarországon! ;)

Ha egyvalamit szabad javasolnom Nektek, amerikai barátainknak és mindenkinek aki ezt olvassa: húzzátok ki a kábelt/antennát a tévéből, mert tele van félelmetkeltő baromságokkal, amelyek, ha igazak is, csak a valóság egy nagyon torz, 0,0001% szeletét mutatják be, ami nem a teljes valóság és nagyon távol áll attól! A valóság annál egy sokkal szebb, jobb, barátságosabb világ, amit ráadásul – jó hír! – Te alakítasz barátom! A közvetlen környezeted, az emberek, akik körülvesznek, Te választod meg, sőt hatással vagy rájuk azzal, ahogy közeledsz, viszonyulsz feléjük! Válassz olyan barátokat, olyan tanítókat, olyan környezetet, amilyenné szeretnél válni! Nyiss a világ felé, és mosolyogj rá kíváncsian és pozitívan mindenre és mindenkire, aki szembejön, viselkedj úgy velük, ahogy Te is szeretnéd, hogy veled viselkedjenek és keresd mindenkiben a tanárt, mert mindenhonnan, mindenkitől lehet valami jót tanulni. Mi is rengeteget tanultunk tőletek, amit ezúton is nagyon köszönünk! Amerika egy remek ország, valóban a végtelen lehetőségek országa, de itt már olyan sok a lehetőség, hogy azok között bizony tényleg könnyű elveszni és nehéz megtalálni a boldogságot, de közel sem lehetetlen, hiszen a boldogságnak is végtelen sok forrása van, csak néha jól el vannak rejtve és keskeny, kacskaringós az út hozzájuk ! De ott van, szerte mindenütt a fejünkben, az országunkban, az egész világban! Szóval hajrá, jó utat! ;) Vagy, hogy zárásként megint a kedvencünket idézzem:

We may lose and we may win
though we will never be here again
so open up, I’m climbin’ in,
so take it easy.

Mi pedig hamarosan folytatjuk Mexikóból! :) Történt 2014. július 27. és 31. között, bicizikliztünk 53, 109, és 13km-eket, megírva szeptember másodikán.