Hajnalban 4 óra körül keltünk és Aguas Calientesből 2km-t sétálva elérkeztünk az első belépőhelyre, a híd lábához, ahol már néhányan várakoztak. Mire eljött az 5 óra és a nyitás ideje, már szép kis sor gyűlt fel előttünk. 5-kor az őrök odaálltak a gyalogoshíd lábához, és az útlevelünket illetve a belépünket ellenőrízve elkezdtek sorban átengedni mindenkit.

Fent az első buszok megérkezése előtt már ekkora tömeg volt a bejáratnál, ami 6-kor nyitott ki. Ekkor érkeztek meg az első buszos csoportok is.

Bejutás után közvetlenül még tényleg nem lehetett sokat látni.

Néha konkrétan semmit!

…aztán csak elő-elő bújtak a mások fotóján már százszor látott ismerős formák. :)

Balra alattunk is vannak felhők, lent abban a völgyben, amin keresztül tegnap megérkeztünk. Ha ebben a völgyben kitisztulni látszik az idő, az azt jelenti, hogy pár perc múlva a Machu Picchu nyerge is kitisztul. Legalábbis ezen a napon így volt.

Én és a játékszerem. :) Felvétel közben természetesen nem értem hozzá.

Igazából így is szép volt, de azért vártuk, reméltük a napot is.

…és eljő! :) Komoly, hogy még a ház ajtaján is átsütütt és bevilágította a ködöt. :) Ez a ház, ami egyébként még sok képen látszódni fog, valami őrház vagy micsoda, legalábbis a neve alapján. Hogy az inkák őrháza volt, vagy a romok modernkori rablói elleni őrház, azt már nem tudom. Sok ilyen történetet nem fogok mesélni, ugyanis ezeknek kétes a valóságtartalma, a régészek mai napig csak találgatnak egy csomó dologról, pl. még azt se tudják biztosan, hogy mezőgazdasági központ volt-e a Machu Picchu, vagy a király magashegyi nyaralóhelye… :) Ezek után érdemes mindent kétkedéssel fogadni, amit a fizetett idegenvezetők és színes útikönyvek tényként mesélnek nekünk erről az amúgy tényleg csodálatos és misztikus helyről.

Miután leállítottam a timelapse-t, mert csak szürkeséget vett, elindultunk fölfelé a több mint 3000m magas Machu Picchu Montana nevű hegyre.

Ahová ilyen vadregényes ösvény vezetett. :)

Vagyis inkább hívjuk lépcsőnek! :)

A köd eloszlására várva leültünk egy lépcsőkanyarban, ahol Zita megvarta a még Ausztráliában szerzett hátizsákomat, amin ekkor már jó 5cm-es lyuk tátongott a felső cipzárja mentén.

Balra alattunk felszakadt a felhőzet, és a Hydroelectrica gyönyörű völgye tárult fel előttünk. Tegnap ott szálltunk ki a mikrobuszból, és onnan sétáltunk át Aguas Calientesbe, közben megkerülve az egész Machu Picchut, vagyis annak gerincét.

Miközben mi a panorámát élveztük, a lábunk mellett ilyen apró szörnyetegek közlekedtek. :)

Kb. a csúcsra vezető út 2/3-ánál fordultunk vissza, ugyanis időközben elkezdett a romok körül eltűnni a felhőzet, mi pedig úgy voltunk vele, hogy fentebbről csak kisebbnek látszik majd a Machu Picchu, a magasság, vagy a teljesítmény hajszolása pedig végképp nem vonzott minket, tudtuk, hogy sok vár még ránk ma is és holnap is, a 3000m se csigázott fel minket, hiszen pár napja még 4000m-en bringáztunk.

Éppen ezért visszafordultunk, és az egyik lépcsőkanyarban csudajó kilátóhelyet találtunk, ahol le is telepedtünk. Ezt a kilátást élveztük innen. :)

Vagy, ha a zoomot kicsit kijebb tekertük, ezt. :)

Egyre kevesebb felhővel és több napsütéssel!

Ismét letettem a timelapse-et, ezúttal egyszerre kettőt is. Miközben a gépek kattogtak, megismerkedtünk Terryvel és Eddel, akik San Franciscoból valók, és olyan jót beszélgettek velünk, hogy a végén még meg is hívtak magukhoz. Kár, hogy már jártunk ott ezen az úton és egy darabig most valószínű nem megyünk… De talán ők eljönnek majd Budapestre! :)

Az állatkert ide is velünk utazott, Bucó, Nyuszi, Malacka és Bulcsú is nagyon élvezte a Machu Picchut! :D

Közeliket is érdemes volt lőni, elképesztő lehetett anno ez a város, nagyon megnéztem volna fénykorában!

Ez egy kb. 180 fokos panoráma arról a helyről, ahonnan az alábbi három timelapse készült.

Nem is zavaró az embertömeg, alig látszik. :) Itt fent ahonnan ez a kép készült, nincs is tömeg. Csak percenként egy-kettő lógó nyelvű turista érkezik, a csúcsra mennek, ahová mi már nem vágyunk, mert ennél jobb kilátóhelyet el sem tudnánk képzelni. :) A körpanoráma persze biztos szép fentről, de hegyeket már láttunk milliónyit…

Itt egészen extrém sport lehetett a mezőgazdaság. :)

Na itt már azért látszanak az emberek.

A Wayna Picchu teteje. Ebből a szögből lehetetlennek tűnik, de vezet fel ide lépcső, minden nap 200-200 ember mehet ide csak fel délelőtt és délután, mert különben túl nagy lenne a tömeg. Ezért persze hónapokkal előre foglalni kell, és egy vagyonba kerül. Cserébe elmondható, hogy ott voltunk, és látszik szemből a Machu Picchu, sokkal több földterasszal, mint a mi képeink bármelyikén. :)

A legteteje. Egy-két ember kiszúrható a képen, és egy ház is.

No és akkor nagy totálban az egész, immár teljesen felhő nélkül! :)

Ugyanez zoom nélkül, ahogy mi is láttuk.

És 16x zoommal egy részlet. Innen milyen jól lehetne közvetíteni egy itt rendezett tájfutó világbajnokságot! :) Na majd egyszer, ha olimpiai sportág lesz is Peruban rendezik az olimpiát! :D

Ez legalább 45 fokos lejtő, és ezt anno az inkák megművelték! :o

Mindeközben a közelben is apró csodák vettek minket körül, sőt mi több, ránkmásztak.

Ez a kép pedig azért érdekes, mert két dubaiban élő magyar stuardess hölgy készítette rólunk, velük is nagyon jót beszélgettünk.

11 felé elindultunk lefelé a lépcsőkön, ideje körbenézni a romoknál is.

Egy pontról látható volt a távolban Aguas Calientes.

Ott ni! :) Még a vonat is bent áll! :)

Zita beült a legjobb helyre egy szép “mi a Machu Picchunál” fotóhoz.

Fel is állítottam az állványt és megcsináltuk A fotót kettőnkket. :)

Meg az állatkertünkkel. :)

Talán a legkedvencebb panorámán, nagyjából ugyanonnan. Balra lent látható a völgy, amin tegnap végigsétáltunk, szemben a romok mögött a Wayba Picchu, jobbra az őrház, mögötte pedig az az elképesztően meredek, benőtt sziklatorony, ami mögött Aguas Calientes található a völgy aljában.

Azért ezeket az épületeket gondolom felújították, nem létezik, hogy mind ilyen szépen megmaradt 500 éven át pont a födémig. Persze, ha így is van, akkor is csodaszép!

A másik kedvencem, az íves földteraszokról készítve. Ahogy azt a tájfutótérképen láthatjátok, valójában talán 60 fok különbség sincs az ív két vége között, csak a kép csalóka egy kicsit. :)

Zita itt nem pózol, bár úgy tűnik, de valójában csak a letörés alatt újra találkozott a San Franciscoi barátainkkal és nekik magyaráz valamit nagy hevesen. :)

Ezek már szinte utcák!

A Fa! :) (Máthé Istvánnak)

Van, ahová tetőt is építettek

Egy másik tipikus képeslap szög, valahonnan az őrház mellől

Ugyanez panorámában

A kapu a városba

Az Aguas Calientest elrejtő sziklatorony. Milyen jó, hogy itt van, különben látszódna a városka a romoktól, az pedig illúzióromboló lenne… :)

Hát ezt is megéltük, itt vagyunk.

Szép kilátásban nem lehetett hiányuk az itt élő inkáknak, az tuti!

A három ablakos épület. Azok az épületeknek, amelyeket ilyen nagy, simára csiszolt kövekből építettek, különleges szerepük volt, templomok vagy adminisztratív, kormányzati központok voltak.

Lehet jobban jártak volna az apró téglával, miat a lakóházaknál használnak?

Ez a kő arról híres, hogy a csúcsai állítólag a négy égtáj felé mutatnak. És tényleg majdnem egész pontosan így van, ellenőriztük. :)

Ez sem lakóház volt, legfeljebb csak az emeleten. És vajon azok a kiálló kövek mi célt szolgáltak?

A híd lent a völgyben, amelyen tegnap délután gyalog átkeltünk.

A távolban látható egy bevágás a hegyoldalban, na az a híres inka-ösvény, ott szemben, abból a nyeregből pillantják meg először a Machu Picchut azok a túrázók, akik ezen az ősi útvonalon közelítik meg ezt a helyet.

Ez a kő is nagyon fontos valamiért…

Azért az milyen komoly már, hogy az európai házakhoz egészen hasonló szerkezetű épületeik voltak!

Lentről, a romok közül a három ablakos épület és a fenti őrház.

Maja piramisnak is elmenne, közben csak “mezőgazdagsági terület” :)

De most komolyan, mire valók ezek?

A lámáknak free roaming volt a romok között. :)

Vajon csak a meseszép környezet miatt építették ide ezt a várost az inkák?

A két nagy szikla egy kondorkeselyű szárna

Itt pedig a feje

Az az üreg a két szikla (szárny) között pedig a gyorma, oda helyezték be neki az áldozatokat.

Forrásuk is volt a lépcsővárosban

A Fa közelről :)

Ilyen falakat Cuczoban is láttunk

Egyika a sok olyan apró helynek, amit csak kordon mögül szemlélhettünk meg

Lassan a kijárat felé vettük az irányt, nagyon élveztünk itt lenni, de hosszú nap volt, korai keléssel, és ekkora már kiélveztük magunkat e varázslatos helyen, fáradni kezdtünk, vissza vágytunk már Aguas Calientes kényelmébe, ahová még azért hosszú út vezetett, hiszen lefelé sem buszoztunk.

Micsoda esernyőkalap! :o Ha befúj alá a szél, akkor igazából lehet, hogy van értelme.

Egy utolsó kép, mielőtt búcsút intünk ennek a helynek. Itt is látható, hogy igazából mennyi sok terasz van a város körül, és mind északnak néz, ami ugye a déli féltekés dél, magyarán onnan süt többet a nap. Ügyesek voltak ezek az inkák, meg kell hagyni!

Na most már csak egy dolog van hátra, a lefelé!

De előtte még a kijáratnál nyomtunk egy ilyen pecsétet az útlevelünkbe. :) Úgy is csak 5 évig érvényesek, amiből kettő már lement, a maradék három nagyrészét meg valószínű otthon fogjuk tölteni, vagy legalábbis az Schengenen belül, szóval nem kár a helyért :)

Lefelé, hogy gyorsabban repüljön az idő, elkezdtem megszámolni a lépcsőfokokat, de aztán rájöttem, hogy a végső lépcsőszám igazából nem egy bizonyos szám, mert az attól függ, hogy merre megyünk. Pl. ahol Zita áll, onnan ő egy lépcsővel kevesebbet lép.

Inka lépcső! :)

A sárga a gyalogút, vagyis a lépcsősor, a szerpentin pedig a buszút.

Én ennyit számoltam, de simán lehet, hogy másnak más szám jön ki, szerintem pontatlan is voltam. Nem pont a bejárattól számoltam és nem is a romoktól, hanem a bejárat alatti műúttól kezdtem.

Ő Alan, vele még az első, felhős timelapse felvétel közben találkoztunk hajnalban, megtanítottuk egy-két trükkre a tükörreflexes fényképezőgépén, cserébe elbeszélgetett velünk, és a végén, pont mikor megérkeztünk Aguas Calientesben és már nagyon éhesek voltunk, megjelent előttünk a táskáját a vasúti pályaudvar felé húzva, és nekünk ajándékozott néhány szendvicset és almát, amit ő a szállodájában kapott, de már nem volt rá szüksége. :)

Így érkezik a gáz a városba

A piacon. Az emeleten van olcsó étterem, talán a legolcsóbb a városban

Kedvenc hamburgerünk :)

Cangreburguer! :) A narancsos híd (puente naranja) keleti lábánál, egy nagyon kedves hölgy árulja este 7-től hajnali 4-ig.

Itt már másnap, hazafelé.

Újra Cuzcoban. A hosszú és fárasztó, egy teljes napos hazaút után megengedtünk nekünk egy pihenőnapot, amikor ezt a finomságot találtuk. Gorfibundában virsli és sajt darabok, mustárral és majonézzel leöntve. :) Nagyon finom volt, és csak 1 solba került, bevágtunk vagy hármat-hármat. :)

Így készül

Sajnos az egyszerű fáradtságon kívül sem volt gondtalan ez a néhány nap, ugyanis a combjain erőst viszkettek, a Machu Picchu előtti éjjel például arra ébredtem, hogy teljes erőmből vakarom őket és már nem bírom megállni, nem bírom abbahagyni. Ettől persze bedagadtak és volt amelyik fel is fakadt. Nem tudjuk pontosan, mitől volt, talán bedbugs, megmutattam több patikában is, csak antihisztamint mondtak rá, amitől valóban is múlt az egész rémálom néhány nap alatt. Zita nem kapta el, neki semmi baja nem volt.

Visszatértünk a piacra reggelizni, ahol Zita hatalmas adag kávét kért. A nagy bögre meleg tejjel van tele, ezt önti fel sűrű kávéval.

Én a kakaót választottam

Friss vaj. Az italokon kívül finom szendvicseket rendeltünk.

A piac felső részében szuvenírárusokat is találtunk. Itt nem vettünk még semmit, minden Bolíviából való volt, oda meg még ezután mentünk, ezért úgy gondoltuk, okosabb, ha várunk, olcsóbb is lesz, és cipelnünk is kevesebbet kell majd. :)

Helyi, tarka mintás jegyzetfüzetek. Mindent kitalálnak, ami eladható.

Az utcán egy demostrációba botlottunk. Valami zöld dolog volt, a békával átsétáltak a felállított kék-zöld sávon.

Ez aztán a tarka népviselet! :)

Képeslapokat válogatunk. :) Annyit kértetek, hogy nagytételben kellett vásárolnunk! :D Mindenkinek megérkezett, aki Machu Picchusat kért?

Valami nagy felvonulás ment a főtéren is.