Az egyetlen főútat néztük ki magunknak erre a célra, melynek szintmetszete ezen a képen látható. A szűk 400km-t 4 nap alatt terveztük megtenni.

Első reggel a nagyszerű cuzcoi szállónkat korán elhagyva egy ilyen utcai árusnál reggeliztünk zsömleszerű pékárút helyi sajttal, és quinoa-italt.

Kifelé menet a városból az út végig lejtett, így gyorsan és könnyedén elhagytuk a kaotikus forgatagot, pláne hogy még Superman is az üldözőink között volt, ezúttal busszal! :)

Először egy benzinkútnál álltunk meg pisilni, ott rögtön körünk gyűlt néhány érdeklődő perui férfi, akikről végül mi is készítettünk egy fotót – azután hogy ők is rólam és a bicikliről. :)

A vastagbetűs részt valahogy úgy lehetne magyarra fordítani, hogy “Gazdag/Finom tengerimalac fesztivál”! :) Merthogy ők ugye megeszik ezt az állatot.

Ahogy elhagytuk a várost, két túrabringást pillantottunk meg szembetekerni velünk. Természetesen vidám csengetések és integetések közepette megálltunk egymásnak, így megtudhattuk, hogy Denise-el és Charlessal (Hogyan kell pontosan leírni az ilyen külföldi tulajdonneveket a -val, -vel ragokkal?) hozott össze minket az út, ők Quebecből valóak és ha jól megnézitek a képet, látható, hogy ők is Take-a-Look márkájú sisakra vagy szemüvegre szerelhető türköket használnak, mint mi, ők is Schwalbe Marathon gumikülsőkön gurulnak, csak ők a Mondial típust használják, ami Charlse elmondása szerint egyszer neki 20 ezer kilométert is kibírt, és ők is Ortlieb táskákban hordják a holmijaikat, amelyek nekünk már 4 éve bizonyítanak, és még mindig garanciálisak! Valamint ők is Rohloff agyváltót használnak, amit állítólag egy életre vesz az ember. :) A vázaik egyébként Surly márkájuak, ez is nagyon népszerű a hosszútávú kerékpártúrázók között, de ez már nem egyezik a miénkkel. :)

Csnegő világutazóknak! :) Óriási! :)

Ja, és a lámpánk is ugyanaz, Lumotech IQ Fly Senso Plus. Ezt eddig én se tudtam, most kerestem meg rajta a márkanevet és a típust, hogy ideírjam, ez ugyanis a bringával jött, már eleve bekötve az első kerékben forgó agydinamóra. Ezen a lámpán hátul van egy off/auto/on kapcsoló, a középső állásban egy fényérzékelő kapcsolja fel és le a lámpát, tehát amikor a fény erőssége egy bizonyos szint alá esik, a lámpa magától felkapcsol és nekünk még csak előre se kell hajolni ehhez. Ez különösen jól jön, mikor pl. 30 alagutat keresztezünk egyetlen nap alatt, és érdekesség, hogy (Made in Germany) általában szinte másodpercre és méterre pontosan ugyanott szokott felkapcsolni Zitával a kettőnk lámpája, mikor úgy esik, hogy sötétedésig bringázunk, vagy mondjuk brutálisan beborul felettünk az ég.

A kabalaállatok cipelése is egy újabb közös dolgunk volt Deniseékkel. :) Ezek nagyon örömteli találkozások tudnak lenni, hiszen a világ más tájékáról valóak vagyunk, mindketten távol a saját otthonunktól, és mégis, rögtön sok-sok hasonlóságot fedezünk fel egymásban, szinte azonnal. Volt is miről beszélgetnünk velük, szerint fél órát álltunk az út szélén és csak dumáltunk nagy-nagy lelkesen. :)

Charles és Denise blogját a http://chardenvelomonde.blogspot.ca oldalon éritek el. Nekünk sajnos még rápillantani sem volt időnk, hiszen a sajátunkkal is vagy két hónap lemaradásban vagyunk, de talán Nektek lesz! ;)

Ahogy elbúcsúztunk, őket rögtön megtámadta egy fekete véreb! :)

Alig kellett néhány kilométert tekernünk, és egy apró hágóban máris egy inka romnál találtuk magunkat.

Le nem gépelem, mert ebbe beletörnének az ujjaim vagy a billentyűk, de a lényeg, hogy így hívják ezeket a romokat, jobbra látni is őket az útról, szóval nehéz eltéveszteni.

Ezeken a lépcsőkön azért nem lehetett egy életbiztosítás közlekedni. :)

Ottjártunkkor régészek dolgoztak a helyszínen.

Talán valami kaputemplom lehetett…?

Lefelé menet gurulva a hágóból.

Éééés itt vagyunk, mikor először megpillantottuk ezeket a tetődíszeket, Facebookon már írtam róluk, jó szerencsét hoznak a ház lakóinak.

Ezeknél még láttunk sokkal cifrábbat is, de a tehénkék (vagy bikák?), a létra, a zászló (ami azért vicces számomra, mert a bátyám és az én jelünk az oviban anno ez a kettő volt, csak már arra nem emlékszem, kinek melyik volt… :D), az edény és a keresztre kötözött ágacskák a legtöbb ilyen díszen mind jelen voltak. Jó lenne tudni ezeknek a pontos jelentését, és azt hiszem a Facebook poszton linkelt Wiki-oldalon némelyikre kitérnek, de ezt most nem tudom előkeresni, offline írom ezt a bejegyzést, és itt, ahol vagyunk fél óra internet 2 euróba kerül, ezért valószínű csak villámgyorsan és csoportosan feltöltöm majd ezeket az írásokat és képeket, ahogy sikerül őket internet nélkül megírni, szóval ne várjatok utánajárást és linkelést, mert az most nagyon drága lenne nekünk. Ha mégis lesz, az azt jelenti, hogy sikerült valahol relatíve olcsóbb mobilinternetet vásárolni. :)

Akarnak ők zöldek lenni, csak itt még a fogyasztói társadalom most fejlődik ki, még csak most tartanak befelé az “egyre gyorsabban egyre többet egyre nagyobbat” végtelen, sötét alagútjába, amiből közben a nyugat már próbál kimászni.

Néni a gyermekével. Errefelé mindenki ilyen színes kendőkben hordja a gyermekét.

Minden faluban él egy Batman. Vagy több… :)

Ebédszünetnél volt őrzője a bringáknak. :)

Egy igazi véreb volt. :)

Na jó, igazából rettentő aranyos volt, még járni sem bírt rendesen, de máris nagyon játékos volt. :)

Ez pedig az ebédünk első fogása, zöldséges tésztás leves.

Quinoát szitálnak.

Így néz ki közelebbről.

Egy templom a következő faluban. Kívülről nagyon egyszerűnek tűnt, de belül tele volt festményekkel és arany díszekkel. A belépéshez valami nevetségesen magas összeget kellett volna fizetnünk, ezért nem mentünk be.

Helyette inkább a kilátást csodáltuk tovább.

A templom mögötti temető. Ez is más minden országban, minden kultúrában.

Láncfűrész szállítása bringán! :o

Idős nénike battyog velünk szemben az út szélén.

Hoppá, akkor ez most azt jelenti, hogy valakinek a házból eltörött a szerencséje? Érdekes, hogy itt meg egy nap és egy hold is felkerült a kereszt két oldalára.

Ez volt a legcifrább tetődísz, amit sikerült kiszúrnunk. Ásó, dárda, kakas, patkó, van itt minden kérem! :)

Sok nőt láttunk fizikai munkát végezni, ilyen téren abszolút egyenlőség van itt a nemek között, sőt mintha talán egy picit több asszonyt láttunk volna a odakint dolgozni, mint férfit.

Itt is válogatják, pakolják a quinoát az út szélén.

A szárítás folyamata, mikor a magok (?) még a növényen vannak.

Itt már a szártól külön.

És még a száron.

Óriás véreb perui zászlóban. :)

Quinoa “szüret”.

Helyi politikai hirdetés egy vályogházra festve. Vajon mit csinálnak, ha az adott illetőről időközben kiderül, hogy velelyéig korrupt, és sikkasztott, lenyúlt, mutyizott vagy botrányos nyilatkozatott tett? Átfestik a házat?

Hogy a tájról is legyen fotó. Mindez ugye olyan 3300m magasan.

Iskolából hazafelé tartó gyerekek integetnek ránk. Ahogy sok hasonló helyen a világban, itt sincs menza a suliban, hanem dél körül 1-2 órára hazamennek a gyerekek enni, esetleg besegíteni a háztáji munkákba. Ezért van az, hogy annyit látni vonuló diákokat, hiszen négyszer teszik meg az otthon és az iskola között egy nap az utat, így még késő délután is egyszer, utoljára.

De hol az apuka? :) Valószínű valahol hajtja az igát.

Főggúhíd beton oszlopokkal, fémsodronyból és fából.

Ezen a képen sokat nevettünk. Nem látszik jól, de a bal oldali kis házra, vagy inkább csak falra egy “fia” nevű, fa ikonnal magát hirdető párt festménye látható, amit mi különösen viccesnek találtunk így az “apu”-s, nála nagyobb ház oldalában. :) Apu és fia indulnak a választásokon, vajon ki fog nyerni? :)

Ahogy Ázsia úgy Latin-Amerika egyik érdekessége és nehézsége is abban rejlett, hogy mindenféle típúsú, fajtású, méretű és hajtású közlekedési eszközök egyazon útfelületet használják. Ebben Ázsia egyébként még durvább volt, Indiában a láb nélküli, magát egy gördeszkaszerű lapon kézzel húzó hajléktalan és a képen látható kamionnal azonos méretű, de annál sokkal lepukkantabb hatalmas dögök osztoznak ugyanazon az úton.

Hölgy tradícionális ruhában.

Persze, hogy a csomagtartóba is elfér néhány utas!

Salchipapas, csakhogy a kurmpli nem virslivel van, hanem csirkenyak darabokkal.

Kíváncsi gyerekek az étterem ajtajában. Itt nem áll meg a turistákat szállító busz, így nem sok külföldit láttak még.

Az “igazi” salchipapas, vagyis inkább a városi verzió, virslivel. Majonézzel laktató, jó zsíros, valószínű jó egészségtelen étel.

Vannak limitált egy solosok, amelyeket különböző perui nevezetességek vannak.

Veszélyes kanyar, csökkentsd a sebességed! Eyszerű ez a spanyol, mint az 1×1! :)

Csak úgy egy ház oldalán. :o

Pallós bejárat.

Gyűlik a kukorica, a teraszon és az ablakban is.

Pár száz méterrel felettünk, a völgyet övező hegyeken már kopárság van, fa nincs.

Terelik haza az állatokat, ideje lesz nekünk is valami éjszakai szállás után nézni!

Csak még annyit, hogy ő itt José, a vacsoránkat a családja éttermében felszolgáló, nagyon aranyos és kedves fiú.

Aki érdeklődésünkre elmondta, hogy egész gyűjteménye van az egyedi egy solos érmékből, és igen, van neki Machu Picchus is. Kérdeztük, hogy van-e kedve cserélni, mire azt mondta, erről meg kell kérdeznie anyukáját. Végül, mikor a visszajárót hozta nekünk, volt közte egy ilyen egy solos, amit mosolyogva adott át nekünk, és közben kezével jelezte, hogy egy szóval se említsük, mert az édesanyja nem tud róla. :) Ez nagyon kedves volt tőle.

Cuzcoba azért jöttünk, mert egy nagyváros, egy jó kiindulópont a Machu Picchuhoz, ahová busszal és egyéb motorizált közlekedési eszközökkel, csak két apró hátizsákot cipelve terveztünk eljutni, hogy aztán ide visszatérve innen ismét a bringákon folytassuk majd a Titicaca-tó és Bolívia irányába. A képen nem tudjuk, melyik híres templom látható. Szégyen vagy sem, de amikor egy városhoz 10-nél több látnivalót sorol fel az útikönyv és egyiket sem emeli ki különösen, akkor már végig sem olvassuk, csak bolyongunk a városban, és hagyjuk magunkat elveszni.

Cuczo belvárosa talán egész Peru legnagyobb turistagettója, nem csak a Machu Picchu miatt, hanem mert a város, és környéke is sok érdekes látnivalót tartogat maga körül. Persze egyik sem olyan izgalmas, mint a Machu Picchu, de csak azért, mert nagyon magasan van a léc.

A főtér melletti háztömbnél bolyongva.

Ezekről az erkélyekről is nevezetes Cuzco.

Lámpaszerelő az egyik kisebb téren. Ebben semmi nevezetes nincs, egyszerűen csak tetszett. :)

Egy másik templom.

A sétálóutca

Az óváros egyik kapuja

Lámpaoszlop fényes dísze

A San Pedro piac – Elmentünk egy free walking tourra, hogy ha már magunktól nem tudjuk rávenni magunkat a városban való sétálásra, akkor követünk egy tömeget, na meg egy vezetőt. Egy hasonlón már Medellinben is voltunk, az nagyon jó volt, ez ahhoz képest gyenge volt, és a vezetőnk sem volt annyira szimpatikus az alul feszülős, felül bő sportnadrágjában, és mert a nála 40 évvel idősebb német nyugdíjasokat velünk együtt állandóan “chicos”-nak, vagyis “srácok”-nak szólította. Ha már megittak volna egy sört együtt, vagy megbeszélték volna, hogy “tegeződünk”, vagy valami hasonló, azt mondom oké, de így nyitni, ilyen fizimiskával… Na mindegy, azért rossz nem volt, csak azt hiszem, az van, hogy Medellin nagyon magasra tette a lécet. :) A végén azért mi is beledobtunk egy 10 solost, vagyis kb. 900 forintot a tarsolyába, hiszen 2,5 órát beáldozott számunkra az életéből, és mert különben lehet, hogy tényleg nem jöttünk volna el erre a helyre, amiért kár lett volna. Szóval ezek a gyalogtúrák úgy ingyenesek, hogy a végén adományt adsz, vagyis annyit, amennyit akarsz.

A piacon az asszonyok hangosan árulják a reggelit

Úgy tűnik, csak egy árlista készítő mester dolgozik a városban, és neki is csak egyetlen sablonja van. :)

Van itt minden kérem! :) Egy ilyen zacskó quinoa Kaliforniában 6x ennyit kóstál, mint itt, nyugaton most ez a legújabb szuper egészséges étel.

Finom helyi sajtokból sem volt hiány.

Passz. Tengeri valami… Talán.

Óriási lepénykenyér

Ennek is külön sora volt.

A rahangot itt még nyers fatörzs tartja! :)

Látkép a főtérről

Vezetőnk (húúú, majd én is megkapom a fizimiskámért, ha előadást tartunk…) remek nadrágjában jobbra, mellette két, állítólag inka törzsi ruhába öltözött ember. Vezetőnk is beöltözhetett volna inkább inkába, szerintem egyből nagyobb sikere lett volna! :) A két, a képen csak egy fej erejéig jelen lévő lámákkal és lámákhoz hasonló állatokkal körbevett emberünk később egy zenés előadást is tartott, ami érdekes és szép volt egyébként, csak sajnos én marha egyben felvettem az egész 5 percet full HD-ban, és az így keletkezett sok száz megás fájlt azóta se volt lehetőségem feltölteni. Ezért bocsánat! A végén lehetett CD-t venni tőlük, és adományt adni nekik, mi is beledobtunk 4 solt.

Jobb oldali emberünk egy tradícionális, autentikus inka nótákat tartalmazó CD-vel árnyékolja az arcát! :)

Ezen az utcán bizony az inkák is jártak-keltek anno, a két falat ugyanis még ők építették. Vagy legalábbis az itt élő népek, mert az inka szó természetesen egyfajta gyűjtőnév, amit a király szóból eredeztetnek és a spanyol hódítok ragasztottak rá az itt élőkre. De valójában van saját nevük is, ami teljesen más, és vannak altörzseik, megkülönböztetik egymást, stb, stb… Szóval a kép nem olyan egyszerű, hogy voltak az inkák, ők laktak Dél-Amerikában, és kész, egyrészt nem csak ők voltak, és… és ebbe ne menjünk bele, baromi pici vagyok én történésznek és szerintem már is túl nagy hülyeségeket írtam le.

Sarokerkély

A gyalogtúra következő állomása egy étterem volt, ahol Ceviche-t, vagyis citromlével, tejjel és mindenféle fűszerekkel marinált nyers hal, egy tradícionális perui étel.

Szembeültették a csapatot egy vakítóan világos ablakkal, hogy csak a bemutatót tartó szakács és az önkéntes utánzója körvonalait láttuk. :) Én gyorsan le is ültem oldalt, melléjük, hogy azért lássak is valamit, mert úgy esett, hogy ez az önkéntes Zita lett. :) Szóval Zita, követve a mesterszakács élpéseit, elképszített egy tányér Cevichét. :)

Íme! :) Mivel ugye nyers halról van szó, így főzni vagy sütni nem kellett, nem tartott sokáig az egész. :) Ezután meg is lehetett kóstolni, és mivel csak egy-két csoporttag volt hajlandó csipegetni a két tányér ételből, végül egy kevésbé szégyenlős sráccal hármasban faltuk fel az egészet, miközben a csapat többi tagja már az utcán sétált. :)

Természetesen kifelé menet kaptunk egy kis papírt egy kedvezményes menüről, csak most, csak nekünk, ha később visszatérnénk. :) 25 solból vidéken két napig ketten jól lakunk, 5x 2 fogással, és ezekkel a menúkkel is ki tudtunk fogni érdekes ízeket, nem csak truchából, vagyis pisztrángból ettük ettük degeszre magunkat Peruban, hanem egyszer még az alpakahúst is megkóstoltuk. Az alpaka egy a lámával rokon állat, szintén errefelé őshonos.

Oké, bevallom, ezt a képet paparazzi módjára készítettem. De cserébe elismerem, hogy ha rólunk készítenek a megkérdezésünk nélkül olyan képet, amiről nem is szerzünk tudomást, az nekünk se fáj. :)

Egy másik utcában megcsodáltunk egy újabb ősi inka falat. Ezek a kiálló pöckök állítólag arra szolgáltak, hogy a kötelet beléjük akasztva tudják húzni ezeket a hatalmas téglákat, sokszor sok tíz, vagy állítólag száz kilométert is. Merthogy Cuzco 3300m magasan található, ide már nem elég a gyékényből szőtt fal, na meg ugye ők egy hierarchikus birodalom voltak, palotákat, erődöket is építettek.

Nem semmi, hogy milyen pontosak az illesztések. Meg hogy milyen random alakúak a téglák, mintha csak valami gyerek rajzolta volna őket. :)

Tipikus utcakép – najó, inkább erkélykép – a belvárosból.

A templom a főtéren

A főtér, vagyis a Plaza de Armas. Erre a névre egy olyan fura magyarázatot adott a vezetőnk, ami egyáltalán nem passzolt azzal a ténnyel, hogy szerte Peruban minden városkában ugyanígy hívják a főtereket. Szóval most vagy lódított, vagy itt Cuczoban hívták így a főteret, és innen terjedt tovább az egész országra.

Nem, itt még nem azt ünneplik, hogy Obama kijelentette, hogy szabad a házasság az egész USA-ban az azonos neműek között is, ez csupán Cuzco város zászlaja.

A főtéri templom egy másik szögből

A gyalogtúrát egy Secret Garden nevű szórakozóhelyen zártuk, ahol elkészítették az orrunk előtt egy nagy üvegben a Pisco Sour nevű szintén nagyon híres perui szeszesitalt, vagy koktélt, ha úgy tetszik, amiből aztán mindenki kapott egy pohárkával.

Mindeközben megérkezett egy banda is, akik egész érdekes muzsikát toltak.

A buszpályaudvarig egy városi busszal fejenként 25 centtért jutottunk el. Ahogy leszálltunk a buszról, ez a fiatalember fogadott minket, és egy kisebb hordányi barátja, akik mint próbáltak minket meggyőzni, hogy menjünk velük fejenként 50-40-30-25 solért Santa Mariáig. Egy autó meg is állt előttünk, amiben már ült két helyi, szóval már csak két utasra vártak. Hallottunk erről a cselről, miután beszállunk és fizetünk, ők kiszállnak, és folytatják az utasvadászatot, mi meg várunk a további kettő, igazi utasra, ki tudja, meddig. :)

A busz csak 15 sol volt Santa Mariáig, de ezt a busztársaságot nem ajánljuk. A többit meg nem ismerjük, de a Ben Hur elég szörnyű volt.

Várakozás közben unalmamban befotóztam a Machu Picchu jegyemet. Jó, hogy a vércsoportomat és a magasságomat nem írták rá!

A pályaudvar sarkában. :)

Az indulások és egy telefonszám, ahol foglalni lehet. Még hasznos lehet, ha Ti is ezt az utat választjátok a vonat vagy a gyalogtúra helyett. Na, itt például fotón mutatják, hogy van rötyi a buszon. A miénken is volt, csakhogy raktáknak használták, így mi nem fértünk hozzá. Itt viszont lehet reklamálni, hogy ott a kép! :)

Az Origo cikkben említett csodakapszula zacskójának hátoldala. A jobb eredmény érdekében ne piálj, ne egyél zsírosat, ne cigizz, ne egyél csípős ajit, ne igyál kávét, se szénsavasat! :) Magyarulj élj egészségesebben, miközben ezt szeded, így jobban leszel, és majd jól azt hiszed, hogy ezektől a tablettáktól, és majd jól veszel még belőlük, mi pedig gazdagok leszünk! :) Ügyes, meg kell hagyni. Én még hozzátenném, hogy mellette napi szinten, vagy legalább heti három alkalommal sportolj is, valamint amikor úgy érzed, hogy már káros nem csak az egészségedre, a környezetedre és a teljesítményedre az, hogy ideges, stresszes vagy, akkor vegyél be egy képzeletbeli leszarom tablettát is mellé. Ha nagyon ideges vagy, akkor akár kettőt, hármat is, sőt adj belőle akörülötted lévőknek is, mert bizony ez egy ragályos kór! :) Ja és természetesen ezt a szupergyógytablettát is elég képzeletben bevenned, csak tarts be mellé az utasításokat! :) Garantáltan jobban fogod érezni magad egy hét után, ha nem, akkor az összes pénzt visszaadom, amennyibe neked ez a jótanács került! :) Húú, hazaértünk, elmegyek kuruzslónak, jól megy ez nekem! :D

A száguldó buszból fotózva. Bikaviadal aréna?

Itt az a bizonyos szerpentin fel 4300m-re, egy másik fotón. Itt látható, hogy az út nem kanyarodik vissza saját maga alá, csak szemközt vette fel a szintet, majd a völgy ezen oldalán folytatta az emelkedést. Igazából tényleg lehet, hogy nem volt olyan mereek, mint a legtöbb perui emelkedő, de még így is durva volt. És bár tudom, hogy “lefelé a szar is gurul”, de azért igenis irigyeljük azt a kedves origos hozzászólónkat, aki ennek a hágónak a túloldaláról, 4300m-ről legurult 1200m-re egy szervezett túra keretében. Nem tudom, mennyibe kerül manapság, de már biztos több, mint 150 dollár a 4 napos program.

A puupikutya, aki felejthetetlenné tette ezt a buszutazást. :)

“Hát hogy mondjam el nekik, hogy már nagyon kell kakilni?!?” :) Az Origon érhető okokból átírták a “rájött a magashegyi cifrafosás” végű mondatomat. :)

Santa Mariában a mosás és a 6 solos menú ebéd után elindultunk Colin McRae barátunk Corollájában Santa Teresa felé, rögtön egy romváros részen keresztül.

Én ültem jobb elől a mitfárer ülésen, de ilyen dolgom nem volt, sofőrünk ismerte jól az utat, én csak kihajolva fénykéezgettem a hajmeresztő földutat.

Még így ferdén is érezni, hogy bizony meredek a hegyoldal alattunk, ha itt lecsúszunk, kampó.

Én nem tudom, hogy ez csak nálunk van így, de itt is arcokat láttunk a sziklában. Ti is látjátok őket?

Amikor szembe is jöttek, a miénkhez hasonló sebességgel, akkor néha megállt bennük az utó, és szorítottuk a majrévasat rendesen, miközben a két sofőr egy halálosan laza kormánymozdulattal kitért egymás elől, volt, hogy közben le sem lassítva.

Ez a kis fahíd gondolom azért van ott, hogy ha megárad a folyó, akkor a gázlót kikerülve ezen át tudjanak hajtani. Mi most a gázlót használtuk, nem volt magas a vízállás.

Hydroelectrica előtt a völgy oldalából így tört elő a víz. Sofőrünk azt mondta, ez nem természetes, hanem ember alkotta zuhatag, nyilván valami köze van a vizerőműhöz.

Ekkor még nem tudtuk, hogy amit látunk, az már a Machu Picchu Montana nevű hegy, amire szintén jó a belépünk. :)

“Kedves látogató! Szeretettel látunk a Machu Picchunál. Ez a hely az emberiség kulturális és természeti öröksége, ezért egy szent hely, jelképe a nemzeti öntudatunknak, ezért kérünk Téged, tiszteld és tartsd rendben.” – vagy valahogy így szól a fáma. Ez tényleg egy nem akármilyen sarka a bolygónknak, de ha jól kinyitjuk a szemünket, mindenütt találhatunk ugyanennyi, vagy akár még több csodát. Ezért én a Machu Picchu-t lecserélném a Föld nevű bolygóra, a nemzetit pedig emberire, és kitenném ezt mindenhová, letölteném minden ember fejébe, jó mélyen, ha tudnék ilyet. :) Na jó, meg még azt is hozzátenném, hogy sok millió szintén rettentő érdekes és izgalmas növényi és állati (és gomba) faj otthona, ezek közül a legokosabbak, és ezáltal a legnagyobb erővel és hatalommal bíróak mi lettünk, az emberek, ezért miénk a legtöbb felelősség, hiszen jelenlegi tudásunk szerint sehol az univerzumban nem létezik ez az életnek nevezett csoda. Még azt se tudjuk egészen pontosan, miért, mi célból vagyunk itt, de máris romboljuk a bolygón az életet, miközben annyi remek, jó dologra is képesek vagyunk, ami megkülönböztet minket a többi földi fajtól. Lehet, hogy jelenleg csak a leghatalmasabbak vagyunk közülük, de a legokosabbak még nem, mert a legtöbb másik faj nem pusztítja a saját élővilágát? Ezen a bolygón a legnagyobb érték nem az olaj, nem a földgáz, nem a szén, nem az uránium, nem is az arany, hanem az élet és a tudás. Becsüljük hát meg őket! ;)

Hydroelectrica vasútállomása

A menetrend. Még szintén hasznos lehet. A tarifák ne tévesszenek meg, ezek a helyieknek szólnak, nekünk valami 18 dollár, ha jól emlékszem. Azt nem tudom, itt lehet-e jegyet venni nekünk, gringóknak, vagy csak Cuzcoban, esetleg online, ennek nézettek utána, ha innen vonatozni akartok.

Ha pedig gyalogolni szeretnétek, ahogy mi is, akkor itt, ezen a ponton higyjetek a táblának, és vágjatok le jobbra, ugyanis a sinek Z alakban másznak föl a völgy oldalába, de értelemszerűen Te, a két lábadon meredekebben is fel tudsz mászni, mint a vonat a sineken, így nem kell akkorát kerülnöd, mint a sihuhu. :)

Hoppáré! Azt ott fent az inkák építették legalább 500 évvel ezelőtt! :) Hát ők sem voltak tériszonyosok, az egyszer biztos! :D

Itt koppantunk, hogy a sinek végetérnek a semmibe. Pár métert innen visszafelé sétálva aztán találtunk egy ösvényt fölfelé, de ha előzőleg nem olvastam volna valahol, hogy van egy levágás és ha nem lett volna nálunk a hepe esze (GPS spanyolul), akkor itt bizony erősen vakartuk volna a fejünket! :)

A kanadai párossal sétáltunk együtt a sinek mentén. Nekik is van egy a mi minden milleniumi, vagyis minden ezer kilométeres ünneplésünkhöz hasonló ünnepük, minden nap felírják valahová, hogy hanyadik napjuk ez az utazásukon, és készítenek vele egy fotót. Ez lehet tájkép, vagy csoportkép, bármi. A mai fotójukat itt a sineknél velünk készítették el. :)

Ez volt a leghosszabb híd, de ennek volt külön gyalogos átkelője. A többi híd csak apró mellékpatakokon vitte át a sineket, és csak pár méter hosszúak voltak, viszont azokon csak a talpfákon lépkedve tudtunk átkelni, alattunk a néhány méteres mélységgel.

Talán ugyanaz a ház, de most oldalnézetből.

A teljes kilátás a völgyre, és a fenti gerincre, ahol a Machu Picchu található.

….és jött a vonat! :) Persze már messziről hallottuk döbörögni, úgy kellett várni hogy végre jöjjön és le tudjuk fényképezni. Erre meg nem bemozdult! :D De a lényeg: a vonat nem para, messziről hallani, és nem egy TGV, még kisgyerekes családokat is láttunk itt sétálni Aguas Calientes felé.

Aguas Calientesben, ahogy már írtam az Origon, megint velünk volt a szerencsecsillagunk, azonnal találtunk egy relatíve nagyon olcsó szállást, és miután lefürödtünk, kimentünk még sétálni a városba. A két szélső bábúra először azt hittem, hogy igazi emberek, és pénzt kérnék a fotózásért. :) Lehet kezdek kicsit paranoid lenni a gringólehúzások terén. :)

Pedig nem kellenne. Végül Aguas Calientesben nem csak olcsó szállást, hanem olcsó ételt is találtunk. Az északnyugatról érkező kisebbik folyón lévő, alulról a másik híd a Narancshíd, helyi nevén Puente Naranja (ejtsd: naranha), annak a keleti lábánál este 7-től hajnali 5-ig egy nagyon kedves néni árulja Peru szerintünk legjobb, leggazdagabb hamburgerét, még pepinot, vagyis uborkát is tesz bele, ami errefelé nem jellemző. Ha pedig éttermi, kétfogásos ételre vágyunk, akkor ugyanezen híd nyugati oldalán, rögtön az utca kezdeténél, annak déli oldalában van egy étterem, ahol sikerült 9 solért menüt ettünk. Ezek, tekintve, hogy hol vagyunk, nagyon olcsó árak itt. De egyébként ha felsétálunk ugyanezen folyó nyugati oldalán, a vele párhuzamosan haladó sétállóutcán, az tele van éttermekkel, minél feljebb megyünk, annál olcsóbb, a tetején már csak 25 sol egy családi pizza, a hamburger sültkrumplival pedig 8 sol, persze ezeket mi nem próbáltuk ki. Az utca legvégén pedig ott van a termálfürdő (10 sol), amiről Aguas Calientes a nevét kapta. A másik nevét – Machu Picchu Puebla – a romok közelsége végett kapta. A szállásunk a legdélebbi teljes téglalap alakú háztömb nyugati sarkában volt, ajtaja a sinekre néz.

A már említett sétálóutca, ami a termálfürdőhöz vezet fel. Autók, és a velük járó szmog, bűz, és zaj itt nincs. :)

A térképen sötétszürke színnel és nagy sárga nyíllal jelölt szuvenír-piac (mercado de artesans vagy valami ilyesmi)

Már a sinek környéke is annyira turistás volt, hogy először ezt néztük főutcának.

Gyerekek a szállodánk előtt. Mindig van néhány kíváncsi szempár, akik a bicikliket csodálják. Már bánjuk, hogy nem kezdtük el őket fotózni a legelejétől, ahogyan a kezükkel mutogatják az elöl való pedálozást egymásnak, vagy vakargatják a fejüket, hogy mi a manó ez, vagy fényképeznek, egymást hivogatják… – Ezekből az állóképen is jól érthető jelenetekből a bicikli körül mára már egészen vicces kis gyűjteményt rakhattunk volna össze. :) Ráadásul mind különböző arcú, börszínű és ruházatú (kultúrájú) emberekből, és csak a bicikli lett volna ugyanaz mindegyik képen! Ajj, de kár, na majd legközelebb, vagy valaki más, aki fekvőbringával indul körbe, majd megcsinálja! :)

A reggelire várva. Csak boltnak tűnik, de a néni főzött is, finom sült halat kaptunk reggelire! :)

Elindultunk lefelé a 2600m-en fekvő faluból, és a következő település határában rögtön zsebtolvajokra figyelmeztető tábla várt ránk! :o :D (Ugye mindenkinek leesett, hogy csak vicceles, és ez csak egy gyalogosátkelő! :) )

A kilátás visszafelé a völgyre

Lent 1500 méter környékén már szárazabb volt a táj.

Hordják a házfalnak valót, majd pár képpel és pár száz méterrel lejjebb meglátjátok, mire gondolok! ;)

Itt már sokkal kevesebb zöld volt, és rengeteg barna szikla.

Itt érkeztünk meg a völgy aljába, ahonnan már csak enyhén lejtett az út. Az idáig tartó első 31 kilométert 51 perc alatt, vagyis 36-os átlaggal zúztuk le. Persze mert lejtett, mint az őrület, csak a fékeket kellett húznunk, semmit nem pedáloztunk. :) Bezzeg fölfelé jövet ugyanennyi szintet felmászni több, mint egy napig tartott… :)

Bocsánat a kitérőért, szóval újra Peruban vagyunk, lefelé menet Barrancába egy ilyen “indizsünösz” vagyis őslakos “indián” szobor mellett is elhaladtunk.

Basszus, hogy még a sziklákra is politikai pártok ikonjait kell festeni…

Sajnos valahol ezer méter alatt begurultunk ezekbe a szürke felhőkbe, és innentől már nem láttuk többé a kék eget, beszürkült a táj is. Ebből is látszik, hogy közeledtünk a Csendes-óceánhoz.

Fenyő! :) Valahogy mindenféle növényzetre (vagyis inkább azok teljes hiányára) számítottunk, de erre nem.

Na, mi ez? :)

A házak oldala csak egy növényszárakból összefonott vékonyka rétegből van, szinte átlátni rajtuk.

Ugyanaz, mint két képpel ezelőtt, csak már zsákokba összeszedve.

Egy egész falu környéke tele volt ilyenekkel. Egy paprikafélét szárítottak, azt hiszem ebből készítik az aji (ejtsd: áhi) nevű fűszerüket, amit mártásként, vagy kechup, majonéz mellé még gyorsételekbe is raknak.

Néni virágos kalapban

Egész domboldalakat beterített a sok száradó aji! :)

Itt építik a házfalakat. Ennek kicsit kisebb az ökolábnyoma, mint a tégla/malter/vasbeton házak falának, de mondjuk ebben már októberben is ízekre fagynánk Magyarországon, hiszen ezen szinte még a szél is átfúj, de úgy látszik, ez itt nem baj. :)

Íme egy ilyen ház közelről, mintha csak direkt erre a célra, nekünk, bemutatódarabnak építették volna. :) Azért egy bádoglemez a tetőre még elkél, mert esni bizony azt tud errefelé.

Kész, vége, leértünk, vége a hegyeknek. Maradt a síkság, meg a monokultúrális ipari mezőgazdaság sivársága. Meg a párás szürke idő, és az időközben ránktört brutális szembeszél.

No, merre menjünk, vissza a parton Trujilloba, vagy le délnek Lima felé? :) Barranca pár kilométerrel délre volt attól a ponttól, ahol visszacsatlakoztunk a Panamarican-Highwaybe, így sajnos hátra volt még ez a pár kilométer ezen a sivatagi országúton, amit senkinek nem ajánlok bringával.

A por még hagyján, de a városok környékén az út széle tele van ledobált szeméttel és építési hulladékkal is. Az idő pedig szerintem az év összes napján valami ilyesmi lehet.

A városokban mindehhez még hozzájön az autókkal járó a szmog és a zaj is.

Végre megérkeztünk Barrancába! Persze a városba befelé menet még volt egy 50m-es meredek emelkedő, odabent pedig a cél előtt két sarokkal leküldtek 5 utcával odébb, majd onnan nagy nehezen visszanavigáltunk a buszállomásra, de közben vagy 10 embert meg kellett kérdeznünk, merre van, még akkor is, amikor gyakorlatilag szinte a kapuja előtt álltunk. Mert errefelé a buszállomások csak egy koszos udvarban kapnak helyet, ahová befordul a busz, felveszi a rakományt, aztán megy tovább. A sarokban meg van egy bódé, ahol a jegyet adják. Ja, de ami a képen van: mire a végére értünk, már csak 23-as volt az átlagunk, a sok lapály, szembeszél, meg a végén a gonosz fölfelék és az utálatos Panarmarican-HWY. :) De 105km-t jöttünk és még csak fél kettő van! :)

Ez már a buszból készült, robogunk Lima felé.

Nem csak a filmben, a valóságban is egy sivatagban jártunk.

Milyen lehet egy ilyen helyen, ilyen házakban élni?

“Szolgálunk és védünk!” – vagy valami ilyesmi…

Ez a kép már másnap reggel készült, valahol 4000 méteren

Itt már egész közel vagyunk Cuzcohoz, talán már csak 300km van hátra. :)

Kezdem érteni Eliast, aki magasbiciklivel járta a világot! :)

De hogy áll meg a sivatagban, ahol se fa, se oszlop, aminek neki tudna dőlni? :)

A Nike jel annyira menő, hogy mindkét irányban használják, sőt van hogy tükrözve van egymás mellett.

Ekkor találkoztunk először az Apu nevű párt ikonjával, ami egy focilabda! Ügyes populisták! :D

…és megérkeztünk Cuzcoba! :)