Épp a templom oldalában pakolásztunk a bringáknál, amikor a mellettünk álló magyar srác, aki kb. percekkel azelőtt érkezett egy hosszú buszút után Magyarországról, megszólított minket és megkínált a határ előtt vásárolt pizzájából, hogy “ne a hangyák egyék már meg!”. Próbáltuk visszautasítani, de hajthatatlan volt, így hát az történt, hogy egy hónappal a hazaérkezésünk előtt hazai sütésű pizzát ehettünk. :) Mondtuk neki, hogy ezt még meg fogja bánni, mert a váltás miatt a vasárnapi étel több, mint borzasztó, hideg és ecetes, kintről hozatott étel, és nem finom. De erre is csak azt a választ kaptuk, hogy együk meg a pizzát, mert különben ő rosszul fogja érezni magát. :) Vajon estére megbánta-e e jólelkűségét? :) Mindenesetre mi nagyon szépen köszönjük, nagyon jól esett ez a kis finomság indulás előtt! ;)

Leadtuk az összehajtható narancssárga, ausztrál hűtőtáskánkat, amit még az első nagysikerű dumpster diving kalandunk után vettünk a déli féltekén valamikor két éve, hogy ne rohadjon ránk a rengeteg “talált étel”, és közben annyi éppen ekkor érkezett magyarral találkoztunk, hogy a végén velük és néhány velünk együtt most hazainduló magyarral összeálltunk csoportképpé. :)

Kifelé menet Taizé ikonikus harang-kapujában is lőttünk egy képet.

Taizé faluban ekkor érthető okokból nagy volt a forgalom.

Taizé alatt a régi vasúti útvonalon haladó kerékpárúton találkoztunk a hölggyel, aki előző nap egy nagyon hasznos, inspiráló előadást tartott a menekültek helyzetéről a világban. Ő egy jezsuita segélyszervezetnek dolgozik, és nagyon sokat tettek a menekültekért, főleg Szíriában. Merthogy ott országon belül is nagyon sok a menekült.

Első megállónkat hárman kíváncsian szemlélték a bringaút melletti mezőről. :)

Nagy volt a forgalom a bringaúton, ez egy népszerű útvonal Macon és egy Taizétől kb. 40km-re északra lévő város között. Rengeteg családot és iskolás csoportokat is láttunk, gyerekek tucatjával nyomták a málhás kerékpártúrát, néha külön kis csoportokba verődve, pár kilométerre elszakadva a felnőttektől, egy nagyobb gyermek vezetésével, önállóan haladva. Öröm volt ilyet látni.

“Apa az öcsémet húzza, így rám maradt a sátor!” :D

Erzsi Cluny városa mellett szólított le minket magyarul. Először azt hittük, Taizé miatt van itt, de aztán ahogy beszélgetni kezdtünk, kiderült, hogy nem, a férjével nem rég költöztek ide, és ő régebben minden nap 17km-t sétált, ezért találkozhattunk most vele ezen a forgalomtól távoli, csendes kerékpárúton. Vagy 10 percet beszélgettünk vele, így azt is megtudtuk, hogy Pozsony mellől származik és mind a mai napig nagyon szeret hazajárni, és mikor megkérdezte, hogy voltunk-e beteget az utazásunk alatt, szóba kerültek a veseköveim. Mivel van egy lányuk, ezért Erzsi életet is adott, vagyis szült is, és emellett volt veseköve is, így neki végre van összehasonlítási alapja, így megtudtuk tőle, hogy szerinte a vesekő sokkal rosszabb. Erre Zita reakciója valami ilyesmi volt. “Na, jólvan, oké, akkor egyelőre 2:0 a javadra Árpi!” :)

Az alagút bejárata előtt a bringaút valamiért elhagyta a régi vasút nyomvonalát pár kilométerre, és itt néhol igen meredek kaptatókon kellett felmenni, majd közvetlen az alagút előtt egy ilyen meredek lefelén.

Itt találkoztunk ezzel a hölggyel, nem értettük, mit mond nekünk franciául, de le a kalappal előtte, ennyi málhával feltolta a bringáját a 15%-os emelkedőn. Mondtuk neki, hogy már nincs sok hátra a mászásból, és aztán szinte végig lejt majd neki a terep Clunyig.

Az alagút bejárata

1,6km hosszú és bent hideg volt. :)

A túlvége előtt Zita kiszúrta, hogy cseppköves az alagútfal oldala. :)

Az alagút túloldalán egy dombtetőn egy kastély figyel.

A bringaút innentől kertek alatt folytatta.

Egyszer csak egy kukás srác jött velük szembe. Nem hétköznapi szemétszedő volt, ez már elsőre látszott rajta, ezért megálltunk, és megkérdeztük, mi járatban?

Hervé a Földközi-tengertől indult és Párizsig gyalogol kb. 1000km-t, közben ami szemetet lát, azt összeszedi.

Erről a megmozdulásáról blogot is írnak – merthogy a barátnőjével kettesben csinálják, sok a szemét, esténként szelektálják még márkák szerint is, és az egészet dokumentálják, hogy aztán a márkák képviselőit is meg tudják keresni, hogy “Helló, ennyi szemetet generáltok, jó lenne tenni valamit!” – Persze nem csak nekik szól ez az egész, hanem mindenkinek.

A közös fotó sem maradhatott el! :)

Végre nem minket állnak körül, ez az!!! :) Hervé nagy feltűnést keltett a kukájával, és az embereknek tetszett, amit csinált, a képen látható úr rögvest szállást és ételt kínált neki a szomszédos faluban, ám Hervé ezzel nem élt, ugyanis Clunyig tervezett elgyalogolni ezen a napon.

Spontán csacsisimogatás.

“Fogd meg a fülét! Nagyon selymi!” :)

Hála ennek a publikus toalettnek és az oldalába szerelt mosdókagylónak, még le sem kellett szállnom a bringáról a fogmosáshoz! :)

Szőlő a házfalon, errefelé nagy divatja van ennek.

Maconban a folyóparton leültünk piknikezni. Ezt a szatyornyi különböző kekszet a taizéi étkezések alatt gyűjtögettük össze, még azóta is van belőle, mert szinte mindig lehetett repetát kérni ebből is. :)

Itt már 30km-el Macon után, egy út széli parkocskában műanyag palackokból összerakott székeket találtunk.

Ő pedig Claire, aki Bourgban a vendéglátónk volt, és elénk jött 10km-el a város elé, hogy együtt is bringázzunk kicsit.

Claire kisfiának az egyik játéka, sajnos nem technika órán készítették a suliban, pedig ahhoz is nagyszerű lenne. Szóval “csak” vették ezt a napelemes kis fahajót, ami kiválóan szemlélteti egy gyermek számára a napenergia hasznosításának ezen módszerét.

Ez pedig a “konyhai háziállatok” otthona.

A felső tálca tetejére egy árnyékoló alá kerülnek a zöldségmaradékok.

Amit az ott lakó kukacok megesznek, és kikakilnak, majd az egyel alattuk lakó kukacok megeszik a fenti szomszédaik kakiját, aztán ők is kakilnak, így felülről a harmadik szint már így néz ki. Állítólag hétszer kell megennijük a zöldséget, hogy nagyon jó talaj váljon belőle. Mindez a mosogató alatt Clarie konyhájában! :) Nem volt egyáltalán rossz szaga, ellenben zseniális! :) Igaz, kicsit érzékeny rendszer, a kukacok nem szeretik a világosat, és a túl sok kaja sem jó nekik, illetve a túl kevés sem, folyamatosan adagolni kell nekik.

Itt pedig a Bourg-en-Bresse – Genf szakasz profilja. Eléggé “szívritmuszavaros”! :) Úgy terveztük, hogy megpróbálunk eljutni 85km-ig, és azon a “tetőn” valahol megalszunk, aztán másnap reggel gyorsan összeszedve a sátorfánkat áttekerünk Svájcba, az utazásunk 44. országába, azon belül pedig a francia határhoz nagyon közeli Genfbe, ahol már várt ránk Réka és Peti, na meg engem másnap délután háromkor egy telefonos állásinterjú is. :)

Furcsa volt úgy tekerni, hogy közben ez az állásinterjú pörgött a fejemben, kicsit meg is ölte az élményt, de hát ez van… Claire az első pár kilométerre megint eljött velünk, mutatott nekünk egy Lidl-t, ahol bevásároltunk kicsit, majd kivezetett minket a városból.

Aztán mivel vacak volt az idő, végül lemondta a montizását és inkább velünk tekert tovább a túrabringáján, aszfalton. :) Itt már át is vett Zitától két táskát, még tőlem is át akart venni, csak hogy érezze, milyen az első villán is málhát vinni, de mivel nekünk csupa nagy Ortlieb Backroller Classic táskáink vannak, így neki ezek az első villára szerelt Tubus csomagtartóján szinte már a földet érték, és nem akartam, hogy egy kanyarban, ahol kicsit bedől, kisúrolja az alját, így végül csak egy nagyon rövid próbára raktuk át Zita táskáit neki előre.

Egy kolostor az úttól balra.

Meglepően vadregényes tájon tekertünk, nem is számítottunk ilyesmire ezen a napon.

Ebédelünk. 4 év után rájöttünk, hogy a bringák ülésének szivacsa ilyenkor is nagyszerűen jön – a föld helyett azokon ülünk! :)

Mészkőhegységben járunk, a pihenő- és kilátóhelyen egy tábla mutatja, hogy az ilyen területeken milyen fontos (lenne…) a környezet érintetlensége, mert a végén minden a vízben végzi.

A napon nem nagyon láttuk ezen a napon, de hála az égnek esni sem esett nagyon, így boldogok voltunk. :)

Az előző képen látható hídon átkelve újra elindultunk egy néhány száz méteres fölfelén.

A lányok megálltak erdei bogyót szüretelni.

Az út sehol sem volt kitett, de azért azt a sziklafalat elnézve megnéztem volna felülről is, hol jártunk.

Itt már Clairetől elbúcsúzva (37 közösen megtett kilométer után hazafordult), az egyik útmenti tó partjánál.

Autópályaviadukt. Annyi sok rettentő szegény ország után nagyon furcsa érzés volt látni ilyen, még nekünk, magyarok számára is elképesztő dolgokat. Az autópálya, mielőtt eltűnt ott szemben a hegy gyomrában egy alagútban, előtte még kilométereken át magasan a hegyoldalban, ilyen pilléreken haladt. Észveszejtő sok pénzbe kerülhetett ezt mind megépíteni, de valahogy mégis megérte nekik és mégis megcsinálták.

Óóó, a sífutás… Vajon a következő hazai télen sikerül végre újra űznöm majd, 5 év kihagyás után? :) Jó lenne…

Ott szemben süt a nap! Hát még ilyet, ezt se gondoltuk volna, hogy ez a sok szürke felhő még eltűnik a fejünk felől ezen a napon.

Pedig tényleg. Igaz, ekkor már olyan késő volt, hogy ide le a völgybe már nem sütött be a nap, de tiszta kék ég látványa két nap borús idő után így is elég jó volt. :) A házon pedig az ott egy falfestmény! :)

Egy másik. Fent a jövő, alul a múlt.

Úgy látszik ez itt nagyon népszerű.

Megérkeztünk utazásunk 44. országába, Svájcba! :) Amit egyedül ez az egy tábla jelzett számunkra, volt ugyan valami határátkelő állomás, de ott egy lelket sem találtunk, pedig volt egy naiv álmunk, hogy talán még egy pecsétet is tudunk kérni az útlevelünkbe, de ez így utólag nagyon-nagyon naiv gondolatnak tűnik már. Nemhogy határőrt vagy pecsétet, de még vizet sem találtunk itt, pedig ekkor már rég elfogyott, ami nálunk volt, és már nagyon szomjasak voltunk…

…ezért kb. egy perccel azután, hogy beléptünk Svájcba, rögtön egy bűncselekményt követtünk el! :) 1,5 liter vizet loptunk egy benzinkútról, ahol a falból kiállt egy csap, de annak a feje le volt szedve, így Zita csak a Szingapúrban ajándékba kapott Leatherman Crunch “kráncsi” fogónkkal tudta kinyitni – majd elzárni. :) Azon viccelődtünk, hogy ezt biztos végignézte egy térfigyelő kamera, és hogy vajon Svájcnak van-e kiadatási szerződése Magyarországgal, és most ezért hány évet fogunk kapni… Persze azóta semmi az égvilágon nem történt, hála az égnek a tiszta ivóvíz a világnak ezen a részén még viszonylag ingyenesnek és “korlátlanul rendelkezésre álló” alapvető emberi jognak tűnik.

Részlet a Kiengesztelődés Templomának díszítéséből

Roger testvér látogatása egy calcuttai betegápoló házban, amelyet Teréz anya és a nővérek tartottak fenn.

Roger testvér és más testvérek sírja.

A kis templom, ahol kezdetben a testvérek összegyűltek imádkozni.

Ilyet is ritkán látni: a templom melletti tér üresen, itt voltak a bibliai előadások délelőtt.

Ima után mindenki megy enni

Az “F” sátor – a felnőttek gyülekezőhelye.

Vannak itteni sátrak, van, aki a sajátját hozza.

Első héten igazi luxusban volt részünk, kaptunk egy “cabanát”, vagyis kis faházikót. Nagyon élveztük!

Vidám mosogatás, mindig megy a nagy éneklés vagy viccelődés munka közben.

Ezt a macskát pedig elneveztük Nyaminak, mert nekünk “kellett” etetni. Valaki hagyott ott macskaeledelt, mi pedig adtunk neki minden nap egyet.

A mi kis csapatunk. :)

Az egyik előadás után sorbanállunk kérdezni valamit. Az előadó egy EU-s parlamenti képviselő volt, Philippe Lamberts.

Egy másik érdekes előadás, amelyre már csak Árpi ment el, mert én már csöndes hetemet töltöttem. Egy Jezsuita misszió keretén belül dolgozó nő mesélt a menekültekről és az ezekből fakadó problémákról, esetleges megoldásokról.

Ez pedig a híres taizéi reggeli: csokirúd vajjal és egy zsömlével. Nagyon finom! Ebédre meg vacsorára pedig mindig adnak valami meleg ételt, gyümölcsöt, joghurtot vagy más tejterméket és kekszeket. Egy hatalmas zsák kekszet gyűjtöttünk össze, hogy majd biciklizés közben erőt adjon.

Itt még férfi nem járt – a vízszerelőn kívül. Árpi tehát nagyon kívételes helyzetben volt, hiszen itt ő is ott volt, ő készítette ezt a fotót.

A bicikli kipróbálása. :))

“Azért jöttünk ide, hogy keressünk, vagy hogy folytassuk a keresést imán és csöndön keresztül, hogy kapcsolatba lépjünk belső életünkkel. Krisztus mindig azt mondta, ne aggódj, add magad.” – Graffiti Roger testvér képével

Az avalloni kempinben csigareklám. Mármint megenni… A csigát… Hát, a szöcske megvolt, a kutyát Vietnamban kihagytuk, és azt hiszem, a csiga is kimarad. :)

Ilyet utoljára az USA-ban láttunk. Lakóautóvan utánfutó, rajta a kisautó, ha csak a boltba kell menni, nehogymár a nagy dobozzal menjünk! :o

A napot, mint ahogy azt az előző nap készített szintmetszeten is láthattátok, egy nagy fölfelével kezdtük. Hála az égnek erdőben, így a napsütéssel nem volt gondunk.

…és később sem. :)

Na ez egy érdekes történet! :) Zita ezt a rövidnadrágját ő maga vágra rövidebbre, és varrta vissza a szélét. Ezen a napon furcsa mozgást vélt felfedezni ebből a visszahajtástból, és mikor észrevette ennek forrását, sikítva állt meg mögöttem. Aztán megmutatta ezt a lyukat a nadrágján. Egy méhecske valahogy bekerült a visszahajtás mögé és ezen a lyukon fúrta ki magát, ennek az otthagyott pollennyomok is tanújelét adják. :) Csoda, hogy nem csípte meg Zitát, aki ezek után még azon aggódott, hogy reméli, nem cipelte túl messze a méhet a családjától. :)

Egy molnárka azon a tavon, amelynek a partján megálltunk piknikezni. Tudom, mindenütt ott vannak Európában, minden nap láthatjuk őket, de attól még elképesztő, hogy van egy lény, amelyik jár a víz felszínén! :)

Ebédünk

Na ez a hagyma már csak a szomszédból van. Még mindig nem túl helyi, de sokkal jobb, mint Új-Zéland! :) …és még egy bio matrica is van rajta. Kérdés, jelent-e ez valamit azon kívül, hogy a forgalmazó megvette 2000 euróért a jogot, hogy rátehesse ezt a termékeire. Nincs valami weboldal, ami mélységében megmutatja, hogy melyik ilyen matricázás mit is jelent valójában, legyen az fair-trade, bio, vagy bármi ilyesmi?

Ez már egy másik tó, egy dombbal és 4-5km-el odébb.

Ebbe bele is csobbantunk, mert láttuk, hogy mások is így teszik. Persze én rögtön vittem a sznorkelmaszkomat és a vízálló fényképezőgépünket is a vízbe! :) Ha hazaértünk, a kádba is ezekkel megyek majd csak fürödni! :D Odalent ilyen apró fekete bajszos halak rajait találtam.

Viccesen néztek ki.

Áthajtottunk egy Sziget nevű falun. :)

Valaki szereti a virágokat.

Ez a ház kilógott a sorból, nem csak, mert nem kőből, hanem fából készült, hanem a szolárral is a tetején. Ahhoz képest, hogy Franciaország az egyik legfejlettebb ország a világon, nem sok szolárpanelt láttunk eddig itt, talán ez az első. Nekik sok atomerőművük van, ugye?

Az első tábla, amin már Dijont is látjuk kiírva! :)

Ekkorka útra mi a manónak festenek szaggatott vonalat? :) Mi alig férünk el egy “sávban” a megpakolt fekvőbringákkal, nemhogy egy autó! :)

Egy Essey nevű faluban, az első szabadban lévő embereket, egy kertben piknikező családot megkérdeztünk, hogy hol sátrazhatnánk a környéken baj nélkül? Az anyuka beszélt egy kicsit spanyolul, egy perc beszélgetés után felajánlották nekünk, hogy táborozhatunk a kertjükben. :) Ő pedig a család legifjabb tagja, egy igazi rosszcsont. :)

A család sütögetéshez készülődött, de nem akartunk visszaélni a vendégszeretetükkel, ezért mi is gyorsan gázfőzőt gyújtottunk és megmelegítettük azt a giga adag kuszkuszos csodát, amit a legutóbbi Lidlben zárás után 3 perccel sikerült fölkapni a polcról. A kuszkusznak (a fehér bigyóknak) több mint a felét el kellett tennünk későbbre, annyira sok volt.

Rosszcsontunk azonnal bevette magát a sátrunkba. :)

A kertet egyébként elválasztotta az utca a házuktól.

Mekkora jó cumi már! :D A gyereknek meg már a szeme sem áll jól, látszik rajta, hogy settenkedik valamiben! :)

Ők voltak a ma esti jótevőink. :)

Reggel az apuka egy nagy fehér szatyorral jött oda hozzánk, amiben ezek a lekvárok voltak. :) Ez nagyon kedves volt tőlük, és nagyon megköszöntük, valóban hálásak voltunk érte. De az első reakciónk egymás közt az volt, hogy “Orsi örülni fog ezeknek!” :) És tényleg így lett. :) Zitának egy kisebb üvegbe az egyikből átpakoltak, azt néha eszegeti itt Taizében, de amúgy tényleg Orsié lett ez a négy adag házilekvár. Ha kerékpártúrázókat engedtek be a kertetekbe, és kedveskedni akartok nekik, és nem akarjátok, hogy ezt a kedvességet gyorsan továbbadják másoknak, akkor valami kicsit és könnyűt adjatok nekik! ;) De egyébként meg ajándék lónak ne nézd a súlyát se a térfogatát, és a kedvességet í]y is nagyon értékeltük. És Orsi is! :D

Reggel még álmos volt a kisördög.

Némi enyhe emelkedő után egy faluban fordult a táj, és csak gurultunk, gurultunk lefelé, már nem is láttuk, hová még. Aztán kiértünk az autópálya mellé, aminek az oldalában ezen a szervizúton folytattuk…

…egészen a csatornaparti kerékpárútig, amiről csak ekkor tudtuk meg, hogy földúton vezet! :o

Azért megpróbáltuk. Nem volt rossz, csak a salakkal feltöltött kátyúknál kellett vigyáznunk, azokban elsüllyedt a kerekünk, kerülgetni kellett őket. Itt a képen épp egy zsilip mellett hajtunk el, sajnos az a vasalódeszkás lefelé valójában inkább lépcsős lefelé volt. Mentünk a tökéletesen vízszintes csatorna mellett, és pár kilométerenként meg volt egy pár méteres lefelé egy-egy ilyen zsilip mellett. :)

Mogzó hajót alig láttunk a csatornán, talán csak ezt az egyet.

Ez már szinte idilli…

Egy turistahajó a zsilipben. Nem tudom, de szerintem nekem dögunalmas lenne egy ilyen hajóút. Ha már az utazás maga a lényeg, és nem az A vagy a B pont ami között haladunk, akkor bringa, vagy gyaloglás. Különben lehet minden más… De a hajó túl lassú és túl passzív. Szerintem. :)

Azért meghalni talán nem halnék meg az unalomtól egy ilyen hajóúton, csak tekernék a hajó mellett az egyik ilyen hajótartozékkal. :D

Dominik és felesége Luzernből tekertek az innen 25km-re lakó rokonukhoz. Habár annyi kerékpártúrázóval találkozunk Franciaországban nap mint nap, hogy általában csak köszönünk egymásnak, nekik megálltunk, mert a térképüket szemlélték, és felajánlottuk segítségünket. Ennek a vége az lett, hogy 10 percet dumáltunk a kerékpárút szélén. :) Meg is hívtuk egymást Luzernbe/Budapestre, ám mi sajnos nem ejtjük útbe Luzern, így nekik kell jönniük. :D Dominikék weboldala: http://www.velofahrer.ch/

Dominik 20 évig használta az előző bringáját, de mivel a gyerekek már kirepültek, most több a szabadidejük, viszont úgy döntött, annak ellenére, hogy ezzel már jóval többet akar tekerni, mint az előzővel, ezt a bringát is legalább 20 évre veszi. :) Ezért van rajta szíjhajtással Pinion váltó, igen, a vázban a pedálnál, ráaádsul az ő testalkatához készített vázban. Hát majd meglátjuk. A Nap Gyermekei srácok is ilyenekkel indultak, és mivel ők gondolom pakolják neki rendesen az ezer kilométereket, hamarosan megtudjuk, beválik-e ez a Pinion! :)

Hajók a csatornán, TGV a vasúti hídon, bringák a kerékpárúton… Franciaországban megvan a helye mindennek. :)

Virginie és Olivier a gyermekeikkel, Tommal és Penelopevel. Láttuk őket, amint Olivier húzta a Virginiéket egy kötéllel, mikor mi pár kilométerrel odébb Dominikékkel beszélgettünk. Aztán itt a bolt előtt találkoztunk, ahová muszáj volt bemennünk, mert már nagyon megéheztünk, hiába már csak 13km volt hátra. De így legalább megismerhettük az ő történetüket is. Amint látjátok, két egészen egyszerűen megpakolt, olcsó, egysebességes kerékpárral utaznak, azért is választották ezt az útvonalat, mert itt a csatorna mentén nincsen szint, tudnak haladni a váltó nélküli bringával is. Ám Virginie bringája még váltó nélkül is bekrepált, nem tudja tovább tekerni, ezért éppen szervizt, vagy Decathlont kerestek, hogy tovább tudjanak rendesen menni, ne csak úgy, hogy húzzák egymást. A bringák egyébként Thaiföldről valóak, ugyanis most repültek haza Franciaországba egy 3000km délkeleti-ázsiai kerékpártúráról, aminek keretében megjárták Laoszt, Kambodzsát, Thaiföldet és Malajziát a gyerekekkel! Ők is nagyszerű élő példái annak, hogy ha valaki menni akar, akkor megy, úgy ahogy van, azzal, amije van. :) Az ő blogjuk a veloboat.over-blog.com , de sajnos még ezt sem volt időm megnézni, hisz most is offline írok.

Bunkók még itt is vannak (Nem magyar sajátosság, semmiről sem helyes ezt mondani, még ha igaz lenne, akkor sem, mert szavakkal rombolni is lehet, nem csak építeni!), emberünk úgy ráparkolt a kerékpárút kijáratára, hogy alig lehetett kiférni tőle padkázás nélkül.

Éééés megérkeztünk Orsihoz, ahol mélyhűtött túrórudikat kaptunk tőle ajándékba! :) Ő meg négy hatalmas üveg lekvárt tőlünk. :D Kicsit várni kellett rá, mert hiába küldtünk neki 3 sms-t a magyar SIM-kártyámról, egyiket sem kapta meg, így éppen nem volt otthon, de mivel nagyon élelmes már előre megosztotta a wifi-kódját velünk levélben, addig sem unatkoztunk a háza előtt várva, amíg gyönyörű narancssárga gumiabroncsú régi Peageot (Hogy írják, hogy “Pözsó”?) országúti kerékpárjával meg nem érkezett. És ahogy azóta már ő is megírta, amit mi is ugyanígy éreztünk: “Mire felértünk az első emeletre, már úgy voltunk, mint régi barátok, akik újra találkoztak.” :)

“Hééé griffmadááár, grifimadár, azottan az én jakóm…” :) Orsi megkínált sörrel, én meg egy ilyen üvegre nem mondok nemet. :)

Orsi összedobott nekünk egy nagyon finom, autentikus, sajtkrémes, zöldséges, pitetészta alapú francia történetet, aminek sajnos elfelejtettem a nevét…

…de nagyon finom volt, még a mi félig már megroggyant, madárlátta sonkakockáinkkal is. :)

Másnap reggel Orsi kikísért minket egy darabon a városnézős gyalogtúránkra menet, mert ő is ment a dolgait intézni a városba.

Próbáltunk Orsi segítségével ilyen dijoni Bubi-bringát bérelni, de végül nem sikerült, úgyhogy gyalogoltunk, így is nagyon jó volt! :)

Egy szőkőkútnál a belváros felé menet. Tudom, ilyen a Margit-szigeten is van, sőt az még zenél is. Csakhogy mi 4 éve nem jártunk Európában, ezért még egy nem zenélő szökőkutat is megnézünk kicsit. :)

Dijon szép.

A postás elektronyos bringán kézbesíti a leveleket.

Ezt remélem azóta már Budapesten is egyre több helyen látni!

Tudom, hülye vagyok, de nagyon tetszenek ezek a cifra kémények! :)

Meg hogy meghagytak ilyen régi fabetétes homlokzatú házakat.

A színház

Egy templom bejáratánál

Bent a templomban az oszlopok alja fával volt körülvéve, amin ha jól gondolom, Noé bárkáján munkálkodtak.

Végre le van írva valahová, mi a különbség a bazilika, a katedrális (magyarul talán székesegyház?), az apátság és a kápolna között. :)

Ilyen kis nyílakkal volt tele a járda szerte a belvárosban…? :)

Meg ilyen számozott táblákkal. :)

Az egyik sétálóutca. Azt elfelejtettem megkérdezni Orsitól, hogy miért a sok zászló?

Place de la Libération, egy félkőr alakú tér, amit 1685 a Palais de Etats elé, “Az egyik legszebb királyi tér Franciaországban” :)

Ezek a “gargoyles”-ek, angolul, magyarul hívjuk őket holmokzati díszeknek, a Notre Dame oldalán vannak, rengetegen. Állítólag egy “moneylender” esküvőjén ráesett az illetőre, vagyis a vőlegényre egy ilyen, ezért aztán leszedték az összeset, és amiket ma látni, azok “csak” 1880 és 1882 között készült vacak, kamu replikák! :D Végülis csak 143-145 évesek…

A Notre Dame óratornyot egy herceg zsákmányolta egy belgiumi háborúból, és 1383-ban a dijoni embereknek ajándékozta, amiért segítették őt a háborúban. Az órától balra látható bádogfickó Jacquemart (talán maga a herceg), akiről a 17. században a városiak elkezdtek viccelődni, hogy milyen gáz már, hogy szegény még mindig nőtlen. Így született Jacquelinee 1651-ben. Aztán 1714-ben szegény bádogasszonyból is vicces csináltak, hogy milyen rossz már, hogy meddő, így született a kis Jacquelinet, majd rá 170 évre a leánytestvér, Jacquelinette. :)

Itt pedig két fellow-tourist akik épp ezt csodálják egy másik zsúfolt sétállóutcával a háttérben.

Ez pedig a híres hagoly a Notre Dame északi oldalában. Évszázadok óta úgy tartják, hogy ha megérinted a szívedhez közelebbi bal kezeddel, akkor nagyon szerencsés leszel, mi több, teljesülni fog az, amire közben gondoltál. Ezért már felismerhetetlenségik kopott szegény bagoly, amit 2001-ben súlyosan meg is rongáltak. Viszont ma már 2015-öt írunk, az információs forradalom hajnalát(?), ezért én úgy gondoltam, elég, ha csak lefotózom, a szívemhez közelebbi, bal kezemmel megtámasztva a kamerát, az ügyes és erős jobb kezemmel pedig lenyomva az exponálógombot. Közben azt kívántam, hogy ne mozduljon be a kép! :) …és működött! :) Szerintem ha a szívetekhez közelebbi, bal egérgombbal ráklikkeltek a bagoly képére, és amíg megnyílik a nagyobb kép, addig gyorsan kívántok valamit, az is teljesülni fog! ;)

A Masion Milliére, egy 1483-ban épült (nálam röpke 500 évvel idősebb!) középkori stílusú ház tetején látható macska és bagoly. Utóbbiak megint csak alig száz évesek, a 20. század elejéről valóak. (phh…:D)

Nyúlvadászat egy a füzetünk által említésre sem méltatott ház homlokzatán. :)

Esküvői menet oldmobillal. Nem tudják, hogy bringán a legkirályabb az ilyesmi! :P

Másik részlet két ház találkozásából.

Antiquites – Vajon kapni bent valamit, ami öregebb egyes házaknál?

Dijon szép 2.

Egy “figyelőtorony” a Square des Ducs, vagyis a Hercegek Parkjának oldalában. Inkább dekoratív jellege volt, mintsem védelni.

Esernyőtároló a Szépművészeti Múzeum portáján :)

A múzeum középkori és reneszánsz részlegén az őrök termében található János, a rettenthetetlen (John the fearless, lehet, rosszul fordítottam), és Fülöp, a kopasz sírja. Az oldalukban az a sok-sok szerzetesszobor különféle jótulajdonságokat jelképeznek, amelyekkel az illetők rendelkeztek. Ha jól emlékszem. :)

Ha ismerték volna a titánuimot… Bazi nehéz lehetett ezeket hordani. Melyik királyunk is halt meg úgy, hogy beleesett páncélostul egy folyóba?

Vagy nagyon erős legények voltak ezek a lovagok a középkorban, vagy már akkor is ment az erőfitogtatás. Kinek van hosszabb kardja… Használni már nem lehet, de az nem számit! :)

Buzogány. Ötszáz éve ezzel harcoltak, ma meg propagandával, tömegmanipulációval, médiával, diplomáciával, “cyberfegyverekkel”, drónokkal…

Egy arc alakú fa az egyik téren.

A zászlós utca másik vége, valami diadalívvel, de most már hagy ne piskázzak, mert éjjel 0:22 van és Zitának még megígértem mára, vagyis tegnapra egy talpmasszázst.

Először csak egy Lidl-ös 1,69-es pizzára vágytam, aztán úgy döntöttem, hogy inkább süssünk egyet! :) Nem volt nehéz dolog, hamar begyúrtam a tésztát, a csajok minden feltétet előkészítettek, és fokhagymás-tejfölös répát is csináltunk. Mármint mártogatni, rágcsának.

Készül a finomság, kolbászt is pakoltunk rá! :)

Ez a kép jópár órával később készült, Dave, Orsi egyik helyi haverja átjött és hozott egy csomó sört, mert szülinapja volt, ezért éjfélkor a csajok betették az Alma Együttes Ma van a szülinapom-pom-pom című örökzöldjét és még nagyon vidáman énekeltek is hozzá, ami azért volt rendkívül vicces, mert Dave angol, és egy büdös szót sem ért magyarul. :) Aztán még pizzatortával is felköszöntöttük, amin a gyertya egy darab fokhagymás-tejfölös répa volt. :)

A reggeli búcsú pillanata. :) Orsi, köszönjük szépen, hogy ilyen spontán, last minute fogadtál minket, nagyon-nagyon jóléreztük magunkat nálad, minden perc egy élmény volt, és pihenni is sikerült, a várost is nagyon élveztük, egyszóval nagyon örülünk, hogy “kidobott a gép”. :)

Fixin jártunk, fekvőbringával. :)

Csak valami kastély a szőlősben… :) Burgundiában jártunk, Dijontól kereltre, szinte egész nap végig bortermelő vidéken.

Az első kb. 70km-t a szőlőföldek között kanyargó szervizutakon tettük meg, ez egyébként egy kerékpáros útvonal, ki is volt táblázva, az OpenCycleMap is jelöli.

Néha egész felkapaszkodtunk a tőlünk nyugatra, velünk párhuzamosan húzodó domboldalba, ahonnan jó kilátás volt.

Kőfalakból sem volt hiány.

Falfestmény ügyes, bújtatott reklámokkal.

Nevétse tudom már városra, de szép.

Horizontális almafa, csak hogy könnyű legyen szedni. :)

A macskaköves utcákon középen volt egy sima sáv, igaz nem nekünk, hanem a víznek, de a zakatolásmentes bringázáshoz is jól jött. :)

A szőlőben a forgalom a nullához konvergált.

Legalábbis mi, bringások biztos, hogy többen voltunk, mint az autósok.

Hoppá, már ki van írva Taizé! :) Itt volt egyébként az a bizonyos eső, és buszmegálló, a nap mélypontja.

Viszont a mélyből hamar kirántott minket ez a csudajó, sima, gyors bringaút, ami tök lapos volt, sőt talán még egy icipicit folyamatosan lejtett is, mert…

…ez egy rail-trail, vagyis egykori vasútvonal helyére épített kerékpárút. A vasút pedig ugye nem tudott meredeken fölfelé haladni, főleg nem a gőzmozdonyok, amelyekbe a vizet ilyen “óriás csapokból” engedték bele.

A railtrail a vártnál könnyebben és gyorsabban elvitt minket Taizéig, ami persze egy domb tetején van, hol máshol lenne… :) Szóval a végén kellett egy kicsit mászni, de megérte. :)

Mielőtt kidobtuk, lefényképeztük. Így nézett ki a régi láncvezető cső a bringámon, mielőtt lecseréltük.

Első dolgunk bevásárolni volt indulás után. Emlékszem, amikor Mexikóban beszéltük a mexikóiakkal, hogy nem Chili con Carne, hanem Carne con Chili, akkor még nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar eljön az idő, amikor ezt újra látom.

A már ismert úton a Decathlon és társai felé elhagytuk a várost, ami után ilyen búzamezőkön találtuk magunkat.

Zita új “state of the art” SON agydinamója, amit garanciálisan cserélt ki a német gyártó. Gömb alakú, így jó kis fotókat lehet vele csinálni! :) így “belülről” még sosem láttuk a kerekeinket! :)

Már-már giccsesnek tűntek a gyönyörű pofás francia falvak. És kb. kivétel nélkül végig ilyeneket kereszteztünk.

Zita gyűjteményébe. :) Nem teszek ám ki ide minden ilyen fotót, úgyhogy lesznek majd újak is benne. A kérdés az, mikor lesz erre ideje?

Utakoból nincs hiány Franciaországban, és még a harmad-, negyedrendű utak is gyönyörűen le vannak aszfaltozva.

Valami várfal, erődfal lehetett egykor?

Közlekedési tükör, lámpa egy pár tucat fős apró faluban! :o Egész Nepálban egy ilyen lámpa van Katmanduban, a fővárosban, azt is lekapcsolták, mert a kutya rá se hederít! :)

Egy erdei pihenőhelyen megálltunk ebédelni. Hogy mik vannak itt Európában, elképesztő! :)

Látva ezt az erdei térképet, furcsa bizsergést éreztem magamban, és egy hang így szólt: “Most felveszed a futócipőd, és mégy futni, mert az jó lesz neked!” :)

…és jó lett nekem, hajajj, de még milyen jó!!! :) Akkora jót rohantam, hogy csuda! Nagyon-nagyon jól esett, a terep végig érdekes volt, sziklák, dombok, fák, avar, tudjátok a tájfutók szlogenjét: “Stadionunk a természet” :)

Páfrány is volt dögivel, nagyon élveztem, hogy bújkálni, ugrálni is kell, nem csak egy parkban vagy ami még rosszabb, aszfalton, járdán, műúton futni.

Fent egy dombtetőn

Volt jó kilátásom is. :)

Egy darabig a kék, majd a piros jelzést követtem, de nem nagyon törődtem aztán velük, inkább fordultam, hogy ne fussak el túl messze, és egy szép kört leírva hamar visszaérjek a Zitámhoz.

Határkő! :) Hát ilyet is rég láttam…

Valaki bunkert épített… Valószínű gyerekek. Gyerekként mi is ástunk egy gödröt a Péterhalmi-erdőben, ami aztán fel is került a róla készült tájfutó térképre.

Otthon kevés olyan erdőnk, vagy tájfutó nyelven “terepünk” van, ahol ennyi és ekkora sziklák vannak.

Hát igazán kocogósra vettem, mert tudtam, hogy ezen a napon még bringázni is kell, plusz ugye ebben a sok fotózás meg sziklákon való ugrálás is benne van. Igazából csak a futás élményéért mentem ki, meg hogy egy kicsit ma is végezzem ezt a fajta mozgást is, szokja a lábam, az izületeim.

Zita után én is megebédeltem. Direkt erre a célra készítettünk szendvicseket, és volt nálunk a termoszban melegvíz (hála Zitának), és még jóféle brazil kekszeink is voltak Pítöréktől. :)

Mondom, hogy az összes francia falu szinte már giccses! :)

Zita anschlussában.

Szélkakas helyett széllúd? :)

De ez még jobb! :) A mindig széllel szemben szántó parasztbácsi! :)

Nem látszik jól, de a fenti kisablakban van egy kerámiakakas.

Megálltunk makrózgatni…

…mert televolt pillangókkal és más dongókkal egy bokor.

Csíkos antennás pillangó felülről…

…és oldalról.

Fontainebleau, egy kastélyos turistaváros utcáin

Hoppá, azt hiszem megtaláltuk a délutáni piknikezőhelyünket! :)

Ezek aztán kémények a javából! :)

Te jó ég, és ez simán lehet, hogy több száz éves… Itt aztán volt, van gazdagság.

Kifelé menet a kastélyparkból néhány száz métert egy ösvényen tettünk meg. Itt egyszer csak egy pattanást hallottam az első kerekemtől, majd egy hangos küllőkattanást a hátsókeremnél. Ez a fadarab pattant be a kerékbe, és blokkolta le azt, felgyűrve a hátsó sárhányomat, pont, mint anno Zitának Queenstownban, Új-Zélandon. Csak hogy érezzétek, mennyire begyűrte a sárhányót: a végének valahol a fotó jobb alsó sarka alatt kéne lennie, nem ott hátul.

Csak ezúttal szerencsésebbek voltunk, megtaláltuk az elpattant csavarokat, és úgy néz ki, egyelőre a sárhányóm is egybemarad, csak szépséghibás lett. De amúgy ez a rész a csomagtartó alatt van, tehát úgysem látja soha senki.

Átmegyünk a TGV vasútvonal alatt.

Vizet kértünk tőlük, de banánt és egy helyi étel konzerv változatát is kaptuk tőlük! :) Lám, nem kell ahhoz anyagi szegénységben élnie valakinek, hogy jófej és segítőkész legyen! :)

Ezt kaptuk. :) Autentikus Cassoulet! Buta módon ezt azóta sem ettük meg, úgy gondoltuk, még autentikusabb lesz, ha átcipeljük fél Franciaországon és csak aztán bontjuk fel. :) De egyébként, bár nem tudtuk, hogy az is Cassoulet, de ekkor pont volt nálunk egy ennél nagyobb, a Chili con Carnével azonos méretű konzerv, ami szintén ilyen étel volt, és megettük és finom volt! :)

Megérkeztünk a városkába, ahol táborozni terveztünk ezen a napon!!! :)

Egy nyakik fekete olajos, autóját az utcán szerelő férfit kérdeztünk meg, hol tudnánk csendben, békében felállítani a sátrunkat, ahol senkit nem zavarunk. Tört angollal, nagyon kedvesen válaszolt, azt mondta, hogy egy focipályát keressünk a település szélén. Így is tettünk, egy pár sarokkal később két hölgy elvezetett minket a park mögött lévő focipályához, amit különben sose találtunk volna meg. Itt először vacsorát főztünk, a már említett konzervet hagymával, sonkakockákkal megbolondítva. És már fürdővizünk is volt a 10 litere Ortlieb zuhanyzsákban, amit a hölgyektől kaptunk Zita kezdeményezésére. (Én le se fürödtem volna ezen a napon, ha Zita nem szerviroz zuhanyvizet)

Íme a vacsink. A szendvicsgyártásból hátramaradt sajtot és salátát is ettük hozzá.

Reggel végre nem felejtettem el lefotózni, hol aludtunk.

Az következő városba jelölt a térképem egy Intermarchét, de mivel ez az Aldi előbb jött szembe a 35 centes helyben sütött bagettjét reklámozva, ezért ide tértünk be elemózsiáért.

Aminek egy részét rögtön fel is faltuk. Reggelire pesztós puhasajtos lilahagymás kenyér! Kell ennél jobb? :) Igen, bevallom, én pesztó helyett felvágottal ettem.

Reggelizőhelyünk az Aldi parkolója volt.

Ugyanezen településen egy pajtából átalakított nyilvános vécét találtunk, ami már-már zavarbaejtően modern akart lenni belülről.

Már megint ezek a lámpák…

Valaki nagyon kreatív volt! :)

:)

Nagyon bírtuk az ilyen félig fa homlokzatú házakat.

Meg az ilyen apró csodákat. Az ilyenektől nagyon szerethető tud lenni egy hely.

Tiszta, rendezett, szép, békés. Kezdjük kapizsgálni, miért volt úgy oda minden ázsiai és latin-amerikai barátunk bármely nyugati országért, ahol életében járt.

Báááááááááááááááhhh! Új-Zélandról való a lilahagymánk!?!? ÁÁÁÁÁÁááááá, ez még a Lidlből van, hogy a jó viharba éri meg nekik Franciaországban új-zélandi termesztésű lilahagymát árulni? Ha még indonéz lenne, vagy tudomisén… De Új-Zéland? Az egy drága ország, ott óránként többér szedtük a szőlőt, mint amit előtte Magyarországon az IT-ban kerestem. A hagymát pedig nehéz ipari mezőgazdasági keretek között termeszteni… Nem értem ezt, és persze bosszantó, de próbálok rajta nem bosszankodni.

Egy Meki-Lidl párosnál feltöltöttem pár bejegyzést és aztán egy árnyékos parkolóba visszavonulva megfőztük a Chili con Carnét, amit friss bagettel fogyasztottunk.

Akciós volt a puhasajt, pár centbe került, nem bírtuk a polcon hagyni. Aztán meg alig bírtuk megenni. :)

Ez a kép már szinte Magyarországon is készülhetett volna, nem?

A lemenő nap fénye megvilágított egy érdekes alakú felhőt. Ezt már a táborhelyünkről fotóztuk.

A holtágba be is csobbantunk.

Táborhelyünk.

Reggel müzlit ettünk, aztán csupán pár kilométerre volt az auxerri Lidl, ahol gyorsan bevásároltunk, majd behajtottunk a városba, és ilyen utcákon csalinkáztunk.

Auxerre városának egyik nagy temploma a sok közül.

Nagyon bírtuk az utcákat.

Hogy nem korhad el? Alig van eresze a házaknak, ha oldalt veri az eső a falat, nem rohad el ez a sok fa?

A folyópartról visszanézve a belvárosra.

Ugyanez a hídról.

Van nálunk bagett, meg finom rávalók, mehetünk! :)

Egy kerékpáros útvonalat követtünk, ami néha egész érdekes helyeken vitt minket át.

Miután kereszteztük egy hídon, ráfordultunk egy csatorna melletti útra. Ezekkel a csatornákkal keresztbe-kasul tele van Franciaország, egykor a közlekedési hálózat szerves részét alkották, de sok közülük (Vagy talán mind? Kétlem…) még ma is működik, de ma már csak turistahajókat látni rajtuk, mint például ezt is.

A csatorna mentén utak is vannak, hiszen egykoron lóval vontatták a hajókat a vizen. Legalábbis valaki egyszer így mesélte nekem, ha jól emlékszem az a kedves bácsi, akivel anno együtt tekertünk ki Párizsból a 100napbringa alatt egy pont ugyanilyen csatorna mentén.

Mivel a csatornák viszonylag síkak is, és eleve volt mellettük egy út mindenütt a vontatás és szervizelés végett, ezért ma ezek az utak tökéletesen kapóra jönnek kerékpározásra. És sok ki is van építve gyönyörű kerékpárútnak. Zseniális! :)

Na ezért csak “viszonylag síkak”! :) A képen Zita egy zsilip és zsilipház között hajt el, ilyenekkel tele vannak a csatornak, 2-3 méteres szintkülönbségeket hidalnak át a csatornákon.

Csatornamenti piknikezőhelyünk

…és irány tovább! Ejj, de könnyű az élet! :) És lám, a hajókon is ott vannak a bringák, nem egyszer elektromos járgányok. Hajózni a csatornákon, aztán elektromos bringázgatni a kényelmes bringautakon. A sok őrület után, amin keresztül mentünk, ez szinte már unalmasnak tűnik. Szinte! Merthogy amúgy nem volt az, nem éreztük egyetlen nap egyetlen pillanatát sem unalmasnak még Európában, ez csak most így eszembe jutott.

Monokultúra

Erdő! :) E kép, és az előző között ránkszakadt az eső, de mivel nem volt komoly, se hosszú, csak kivártuk egy fa alatt. Jobb híján, ugyanis a franciáknak nincsenek széles ereszeik, máshová nem is tudtunk volna beállni.

Egy völgyben haladtunk kényelmesen, egyenletesen fölfelé, alig 1-2%-os emelkedőn.

Ez is gyakori Franciaországban. Még két országgal ezelőtt be sem vakolták a házakat, itt mindegyikre öröm ránézni, olyan szépek.

Ezt a képet a laptopom monitorjáról már az avalloni mekiben készítettem, ahol nem csak a netelérés, hanem a konnektor miatt is telepedtünk be. Meg Zita nagy örömére megengedtünk magunknak egy fagyit, csak hogy ne érezzük magunkat bunkónak, meg hogy legyen egy kis öröme a feleségemnek. :) A kép azért készült, mert itt újraterveztünk. Az egész úgy kezdődött, hogy Couchsurfingen kerestem tagokat, akik valahol Avallon és Taizé között laknak, ugyanis ekkor már csak 3 napi bringaföldre voltunk Taizétől, de még 4 napunk volt vasárnapig, amikortól vártak minket. Ezért gondoltam tök jó lenne valahol valakinél eltölteni egy napot. Kid dobott ki elsőnek a gép? “Orsi” – egy magyar lányt Dijonban, aki 18 perce volt online! :o Azért dobta ki a találati lista, mert a város neve, amire rákerestem, egyben egy egyetem neve is Dijonban. Ha már így, akkor klikk, és nézzük meg, ki ez az Orsi. Már nem emlékszem, miket írt a profilján (mint két nappal később megtudtuk, ő maga sem :D), de az biztos, hogy jókat, és az egyik fotóján egy bringán ült, ezért ezek után már meg se néztem a referenciáit, hanem egyből elkezdtünk konzultálni Zitával, hogy mi legyen? Menjünk, ne menjünk? Kis kerülő, de tök jó lenne, és akkor Dijont is látnánk… Végül a GO mellett döntöttünk, írtam Orsinak, aki még akkor rögtön válaszolt, hogy otthon lesz, és szívesen lát minket. :) Juhééé, megvan az új cél, van cél, és valahol várnak ránk, ez mindig nagyon jó érzés! :) Ráadásul nézzétek azt a vasalódeszka-lejtőt a végén! :) Az utolsó 58km Dijon előtt egy nagy egybefüggő lejtő lesz! :) Ha holnap megmásszuk ezeket a dombokat itt a bal oldalt, holnap után már csak le kell gurulnunk Orsihoz, ahol másfél nap pihenő vár ránk! :) Én persze a fejemben egyben elkezdtem megtölteni ezt a másfél napot mindenféle dologgal, mert hát ha valaki, én nem tudok megülni a seggemen. :) Majd kimegyek futni! Kimegyünk megnézni a várost! Sütünk egy pizzát, megnézünk egy filmet együtt… Mondjuk ez tényleg mind pihentető tud lenni, kivéve talán a városnézést, na de “ha már egyszer itt vagyunk” ugyebár. :)

Avallon se csúnya hely.

Ez a kapus torony különösen pofás volt.

A túloldalról, zoomolva. Régen nem vettem észre az ilyen részleteket, sokkal kevesebbet használtam a zoomot a fényképezőgépen.

Ezen a terecskén vacsoráztunk, mert megint sutyiban terveztünk kempingezni lent a völgyben valahol a patakparton, ahol majd senkit nem zavarunk. Nézzétek a jobb oldali sárga épület tornyának alját! :) Kilátszik a lépcsőház alja, még pont elfér alatta az ajtó! :)

Zúzzuk lefelé a völgybe.

Közben nagyon faja kilátásaink voltak a város alsóbb részeire. Csak szegény fékeink hangoskodtak azon, hogy már megint megállunk a száguldásból fotózni. :)

Lépcsők

Az első emeleti lakásba csak az utca feletti gyalogos felüljárón lehet bejutni. :)

Kíváncsi leszek, hogyha innen továbbindulunk vasárnap délután Taizéből, ezután is ennyire fogjuk-e csodálni ezeket a “hétköznapi francia falvakat”, amelyek egyébként itt is jelen vannak, Taizé maga is egy ilyen pofás kis álomszép kőházas falvacska egy dombtetőn.

Hát a sunyikempinges terveinket keresztbehúzta a 11,2 eurós luxuskemping. Ennyibe került kettőnknek ugyanis a völgy aljában található kemping. Forró zuhannyal, hűtővel, árammal(a közös helyiségben), asztallal, székkel, wifivel. Arra gondolván, hogy már úgyis mindjárt otthon vagyunk, és már amúgy is a szüleim pénzéből utazunk, és amúgy is dögöljek meg, ha nem találok pár hónapon belül újra munkát az IT-ban… Szóval úgy voltunk vele, hogy ez bőven megéri nekünk.

Természetsen nem volt luxuskemping valójában, csak számunkra. Amúgy egy átlagos, jól felszerelt nyugat-európai kemping volt.

Ennyi lett mára. :) Érdekes, hogy ekkor 9:33-kor ment csak még le a Nap. Mert ugye már (végre!!! :D) ugyanabban az időzónában vagyunk, mint odahaza, de azért még mindig, légvonalban is több, mint 1000km-re nyugatabbra, az pedig sok, talán 1/24-ede is lehet a Föld kerületének ezen a magasságon, ami ugye 1 óra különbséget jelentene.

Odafelé az első sarkon máris kiszúrtunk egy fekvőbringást, aki egy hagyományos bringás lánnyal tekert fel egy enyhe emelkedőn, egy csomaggal.

Fölfelé a lányt a csomagtartójánál megtolva segítette egy kicsit. :)

Ilyen szerencsére volt nálunk, mert tegnap a reptéren beváltottuk a Johntól az esküvőnkre – vagyis Zita menyasszonytáncáért – kapott 20 fontost euróra.

Ééééés a narancsos tallért! :) Ilyet négy éve nem ettem, jó igaz, ez már 1 euró volt, 310 forint, de hát néha kell egy kis dőzsölés, és különben is, ez már 100 nap bringás idők óta egyik fontos materiális alapja volt a boldogságomnak ezért 4 év hiányolás után most első dolgunk volt, hogy ez is belekerült az őrült nagy bevásárlókosárba. :)

Sárga citrom!?!? :)

Ez a doboz kopóalkatrész már Violáéknál vár minket, mikor megérkeztünk hozzájuk. Ezer köszönet érte Moniquenak és Henknek, a Nazca kerékpárok “szüleinek”! :)

Ezt a pompás házat már futva is láttam, nem messze van Violáéktól.

Az első 10km-t még rendes autóúton tettük meg.

Aztán egy vasúti vonalat, illetve a vasút menti parkos sávot követő kerékpárútra tértünk rá, ami egészen a város szívéig vitt minket. Ezt az útvonalat az OpenCycleMap is jelöli egy vastag piros vonallal.

A bringaútról egy óvatlan pillanatban jobbra néztünk, és ezt láttuk! :)

Kereszteződés már a belvárosban.

Építkezés miatt ideiglenes bringaút, betonozva, korlátozva és sárgával festve! :o

Füvesített villamospálya

“Tankolják” az elektromos autót! :) Hát már ilyen is van itt? Párizs mindenben élen jár.

Érdekes megoldás, meg kell hagyni! A városban több helyen is láttunk ilyen parkolókat. Ehhez polgári engedelmesség is kell, hisz amint a háttérben látjátok, senki más nem parkolt rá az eletromos autó töltőállomásra.

Autolib’-nek hívják a rendszert, biztos találtok róla infót az interneten.

Pont, mikor ott jártunk, akkor érkezett vissza az elektromos autójához egy hölgy. Ha ugyan az övé és nem egy újabb közösségi közlekedési módot láttunk.

Szembe egyirányú utca, behajtani tilos, kivéve kerékpárosoknak. Sőt, nekünk még sáv is fel van festve, ha jobban megnézitek.

Szervizúton

Itt már nagyon a belvárosban. Ekkor már az autók között kellett haladnunk, de nem éreztük emiatt veszélyben magunkat, mert sokkal gyorsabban haladtunk, mint ők. :D Egyedül csak attól féltem, hogy ránknyija valaki az ajtóját, de erre éppen ezért ügyeltünk is.

Első utunk a Notre Daamhoz vezetett

Itt láttuk ezt a rekumbens turistariksát.

Elsőkerékhajtás elektromos rásegítéssel, óriási hangszórókkal! :) Nem kell Ázsiába meg Dél-Amerikába menni, hogy furcsa járgányokat lássunk! :)

Óriási tömeg volt, hatalmas sor állt a Notre Damehoz, ezért végül be sem mentünk. Viszont egy a bringák után érdeklődő spanyol családdal nagyon jól elbeszélgettünk spanyolul, ami tök jó érzés volt. Erre egy éve még nemigen lettünk volna képesek. Remélem sikerült valahogy szintentartani ezt a kis spanyoltudásunkat, pl. spanyolajkú vendégek fogadásával odahaza. :)

Egy részlet

Itt már a Szajna partján. Úgy látszik mindenütt van ilyen szerelmes lakat őrület, biztos a lakatlobbi indította el! :)

Itt már az Eiffel-torony lábánál, szelfibot árusok között cikázva. :) Az illető, aki a képen látszik, utánam is szólt, hogy “You don’t need a selfie-stick”, talán vásárlásra ösztönző kérdés volt, talán arra gondolt, hogy nekem tényleg nem kell, mert elég a karom. Mert ezt a fotót úgy készítettem, hogy közben előrefel néztem és bicikliztem. :)

A bagett és az Eiffel-torony. Ekkor még a bagett elérhetőségének extázisában léteztünk. :)

38 ezer kilométer! :) A táblán látható Taizé is az itteni hagymatornyos templom jelképében, aztán az Alpok, majd a Hősök tere! :) És mivel a reptértől csak 9km-t bringáztunk, valóban ezen a napon, ezen a városnéző túrán értük el ezt a távolságot a kerékpárokon. Sőt, utólag megnéztem, és szinte még az Eiffel-torony is teljesen stimmel, mert induláskor 37970-nél állt a számláló, hazaérkezéskor pedig 38032-nél, és hát nagyjából az Eiffel-toronynál fordultunk. :)

Hazafelé nagyjából ugyanott hajtottunk végig, csak egyszer tértünk le véletlenül a vasút másik oldalára.

Ennyi lett a vége. Jó volt csomagok nélkül, vagyis részemről egy táskával kerékpározni, egész más élmény volt, sokkal könnyedebbek, fürgébbek voltunk, az új hajtással pedig sokkal simábban, kellemesebben mennek a bringák, a régi már nagyon kopott volt, furcsa zajokat adott, kattogott, épphogy nem szalajtott még. Ez így sokkal jobb, simább érzés most.

Viola és Adrien tejben-vajban fürösztettek minket, nagyon jó dolgunk volt nálunk, amit ezúton is köszönünk! :)

Utólag jutott eszembe, hogy nem is csináltunk közös képen mind a négyünkkel. De talán elhiszitek, hogy én is ott voltam! :)