“Élj úgy, mintha holnap meghalnál, de tanulj úgy, mintha örökké élhetnél.” –
Mohandász Karamcsand Gandhi

Az árak és az élet a parton

Egy dolgot szándékosan a végére hagytam, ez pedig az Om Beach-en található éttermek szuper árai és választéka. Fontos az elején megjegyezni, hogy ezek többségében nem tradicionális indiai ételek, hanem a turistáknak kitalált finomságok, amelyeket egy indiai otthonban nem, de egy turistagettóban annál valószínűbb, hogy megtalálsz. Ennek ellenére megérdemlik, hogy megemlítsük őket, mert számunkra még így is igen egyedi dolgokat raktak elénk az éttermekben. Zita ezt különösen élvezte, és meg kell valljam, nekem sem volt nehezemre kiadni 100-100 rupit fejenként azokért a királyi reggelikért és a csak alig drágább, de talán még királyibb vacsorákért a hangulatosabbnál hangulatosabb tengerparti éttermekben. Na nem kell ám semmi luxusétteremre gondolni, ezek otthon még büfének is nehezen mennének el, de ez nem is volt baj, ez illett a helyhez és az árképzéshez. A tengerparton egy nádtető alatt kifeszítve néhány függőágy, a homokba ledobva egy-két műanyag asztal és szék. Az étlap egy laminált színes fénymásolat volt, legtöbbször olyan vastagon állt rajta a mocsok, hogy miután választottunk, többet nem nyúltunk hozzájuk, és az ételhez is csak kézmosás után. Nem minden hely volt ilyen, találtunk tisztább(nak tűnő) és rendezettebb helyeket is, de a többségre illett ez a leírás. Ez nem volt baj, szerettük ezeket a helyeket nagyon, meg volt az egésznek a maga hangulata. Jellemző volt, hogy nem egyszer egy-egy boci megállt az étterem kapujában, és csak bámult befelé. Be sose jöttek, mert az valószínű megtanulták, hogy azt nem szabad. Mikor a vacsorából általában más sötétben hazabotorkáltunk a homokban, a mi helyünk, a Dolphin Bay Café előtt mindig egy nagy csoport tehén feküdt békésen. Itt volt a „bázisuk” a part közepén. :) A bambuszkunyhókkal egyébként nem csak a mi helyünk büszkélkedhetett, általános volt ez a felépítés: partra nyíló étterem, és hátul a pálmafák alatt a kunyhók. Voltak, akik annyira minimalisták voltak, hogy ezt a 120-150 rupit sem fizették ki a kunyhóra, hanem egyszerűen a parton a homokban vertek tábort egy tűz körül. A tűzifát a helyiektől vették néhány rupiért, és kitartott addig, amíg elsörözgettek. Mire késő lett és a tűzifa is elfogyott, megfáradtak és rádőltek a táskáikra. Álmaikat egy-két önkéntes parti kutya őrizte. Egyszer mi is csatlakoztunk egy ilyen csapathoz hazafelé a vacsorából. Épp St. Patrick napja volt, és ennek apropójából ropogott a tűz.
Amíg az Om Beach-en nyaraltunk, átlagban 16,4 eurót, vagyis a általam váltott árfolyamon számolva alig több, mint 4400 forintot költöttünk naponta. Ez ugyan több, mint a kitűzött 10 euró per nap, de ha azt nézzük, hogy ez még mindig alacsonyabb, mint a tavalyi átlagunk, és hogy ez volt „A Nyaralásunk”, amikor végig úgy éltünk, mint a kiskirályok egy ilyen csodás helyen, minden nap reggelivel és vacsorával, akkor bizony nagyon megérte! És ebben még a buszozás ára is benne volt Goáról! :) Szóval olcsón laktunk, olcsón ettünk jókat, és összességében olcsón éltünk. Igaz, ehhez az is kellett, hogy nem riksáztunk és a csónakon kívül semmi közlekedésre nem költöttünk, ivóvízre is csak egyetlen egyszer, amikor az 5 literes palackot vettük.

A Goához képest olcsóbb árakat egyébként valószínű annak köszönhetjük, hogy Gokarna pár évvel ezelőtt még szinte teljesen ismeretlen volt a külföldiek előtt. Ide főleg az indiaiak járnak nyaralni (úgy kiabálnak a tengerparton, mint a gyerekek, amikor ruhástul bemennek a vízbe, persze nem messze, mert úszni azt ritkán tudnak), ahogy az előzőekben már írtam, mi is egy indiaitól hallottunk erről a helyről. Persze az utóbbi években már felfedezték külföldiek is, és nem eggyel találkoztunk, aki egy egész szezont, vagy egy egész évet itt tölt. Szóval Gokarna veszélyes hely, könnyen itt ragad az ember, ha megteheti és nem vigyáz! :)

Igyekeztünk minden nap kipróbálni egy új éttermet, de az utolsó napokra már megvoltak a kedvenceink és ott annyira ízlettek az ételek, hogy nem kockáztattunk meg egy bizonytalant.

Az ételek Gokarna parti éttermeiben

A reggeli így nézett ki: rántotta hagymával, két tojásból (Onion Omlett), főtt krumpli finom barna szafttal, zöldségekkel (Hash Brown Potatoes), desszertnek Zita erre rátolt még egy fantasztikusan feldíszített gyümölcs salit, és mindehhez járt még innivaló is, bármilyen tea, kávé vagy kakaó, amit kértünk. Ez sose került kettőnknek 200-nál (880 forint) többe, és piszkosul finom volt, és jól is laktunk a végére. Olyannyira, hogy sokszor nem is ebédeltünk. A vacsora még változatosabb volt. Nekem a kedvencem a tojásos, csirkés, vagy a zöldséges tészta (Egg/Chicken/Veg Noodles) volt, de épp a Sizzler-t sem vetettem meg, igaz, ilyet Zita rendelt előszeretettel. Ez a név „hangutánzó” és a sistergésre utal. Az ételt ugyanis egy fatányérba helyezett forró serpenyőben tálalják, amibe valami olajat is raknak, amit meggyújtanak. Így amikor kihozzák a konyhából, még lángol, és ha szerencséd van, ez a láng egészen kitart az asztalodig. Ha nem, még akkor is percekig sercegni fog az étel a serpenyőben.

És ezzel még közel sincs vége a specialitásoknak, ugyanis a Sizzlert három káposztalevélben találod: egyikben a húst vagy tenger gyümölcseit szafttal, a másikban sült krumplit, a harmadikban pedig párolt zöldségeket. Persze ezt már nem adják olyan olcsón, ezért képesek már 120 rupit is elkérni, ezt már nem lehet megúszni 500 forint alatt! :) Csak majdnem. :)

Desszertek, innivalók – A Sós Lassi

Ezen kívül a különböző csokis, kókuszos, citromos és egyéb gyümölcsökkel töltött Pancake-ek (vagyis naaagy palacsinták) voltak a kedvenceink, na és persze Zitának az őrületes fagyikölteményei, közülük is leginkább a „Hello to the Queen”, ami egy banános, csokoládés fagylaltőrület volt, ami már látványra sem volt akármi. Az ilyesmi sem került többe 60-80 rupinál, így lelkiismeret-furdalás nélkül megengedhette magának Zita ezeket a kényeztetéseket. :) Aki ismeri Zitát, az tudja, hogy ilyesmiktől a földöntúli boldogság határait tudja súrolni – bizonyos téren néha ilyen egyszerű lélek tud lenni az én Babám. :)
A kávés, fagylaltos shake-ekről, amit fagyasztott tej összedarálásával készítenek, még nem is szóltam, ahogyan a Lassi-król sem. A Lassi egy nagy-nagy klasszikus ital egész Indiában, curd-ből, vagyis aludt tejből készül, darált jég hozzáadásával, ha jól tudom. A két klasszikus Lassi az édes(cukros) és a sós. Ez utóbbi érdekes ízű, de nem olyan vad, mint elsőre gondolnátok. Persze ez lehet, hogy csak nekünk van így, mert Törökországban és Iránban már megedződtünk az Ayranokon. Egyébként abszolút nem hülyeség innivalóba sót tenni, mert a só egy nagyon alapvető ásványi anyag a szervezet számára. Nem véletlen, hogy ultrafutók előszeretettel isznak sós-cukros-citromos löttyöket, ha nem telik az izotóniás lónyálakra. Nem tudom, említettem-e, amikor először megálltunk egy hétre Jerevánban, a továbbinduláskor újra éreztük, hogy sós az izzadságunk. Ezt onnan tudtuk, hogy a Jereván előtti napokban nem csípett az izzadságunk, de miután egy hétig nem bringáztunk, utána újra csípett – a só, amivel a pihenő alatt feltöltöttük magunkat. Durva! :)

Visszatérve az indiai lassira: nem csak a két alapíz van, a kicsit is szofisztikáltabb étlapokon találni banánost, kókuszost, papayást, mangóst, persze utóbbi kettő szezonális, tehát csak akkor kapni, amikor érik. Ugyanis ezek a dolgok errefelé potyognak az égből! :)

Ebédelni legtöbbször nem mentünk el étterembe. Vagy nem ettünk napközben, vagy csak keveset. A maradék májkrémből és kolbászból kétszer megebédeltünk. Bár az éttermekben is nagyon jókat ettünk, de nekem ezek az ebédek voltak a csúcsok. :) Tudom, ez valahol gáz, de ez van! :)

Állatok Om Beach-en

Nem elég, hogy az éttermekben finomat, olcsón és látványosan tálaltak, az egyik étteremben még addig is volt szórakozásunk, amíg az ételre vártunk. Egy macska és a kiscicája feljöttek a tetőtéri étterembe, és ott randalíroztak nekünk. Ahogy az emberek, úgy a macskák is nagyon közvetlenek errefelé, és nem ismernek távolságot. A kismacska többször felmászott az ölünkbe, vagy elbújt a derekunk mögött. Amikor az asztalra is felugrott, akkor persze azonnal repült egy nagyot, mert azért ez már egy kicsit sok volt. Persze ha nem vagyunk ott, simán felmászik mindenhová. Így viszont nem hagytuk, ellenben egy kiváló játékot az találtunk neki: rájöttünk hogy a macskák kontinenstől függetlenül imádnak játszani a papírgalacsinnal. A kis dög teljesen megkergült a papírdarabtól és a végtelenségig tudta kergetni. Csak akkor hagyta abba, amikor valami más elterelte a figyelmét.

Egyik este lefekvés előtt Zita felhívta a figyelmem egy hatalmas pókra, ami éppen az ágyunk mellett, a falon időzött. Egyikünk sem látott még ekkorát, kb. 10-12cm átmérőjű volt, és elég félelmetesnek hatott. Zita otthon az összes kis állat és bogár jóbarátja és mindent megfog, kimenekít mindenkit a házból, akinek nem ott van a helye, de ezekhez az állatokhoz nem mer nyúlni. Azt mondja, ezek mások, ezeket nem ismeri! :) Én otthon sem vagyok annyira jóban velük, de ezúttal rám, mint bátor férfira hárult a nemes feladat, hogy kezdjek valamit a pókkal. Csak meg kellett piszkálnom egy papírdarabbal és már el is iszkolt. Ezek után persze mindig ügyeltünk arra, hogy zárva tartsuk a táskáinkat. Erre azért is szükség volt, mert egy-két, a helyhez tartozó macska előszeretettel vendégeskedett nálunk. A legnagyobb természetességgel mászkáltak a kis kunyhók tetején, vagy sétáltak be az ajtónkon és ugrottak fel az ágyra körbeszaglászni. Elég könnyű volt kitelepíteni őket, csak ki kellett hajítani valami apróságot a homokba, a macska utána szaladt, és az ajtó bezárult mögötte. Ezen kívül, mint már írtam, kutyák és tehenek voltak a part állandó lakói, na és persze a delfinek az öbölben, igaz, őket csak első nap láttuk. Majmok hála az égnek nem voltak a környéken.

Csak boldognak lenni, épp most, itt

Egy szó mint száz, fantasztikusan jól éreztük magunkat Gokarnán. Reméltük, hogy jó lesz „a nyaralás”, de azt nem hittük, hogy túlszárnyalja majd a várakozásainkat. Nagyon kellett már ez a kis kikapcs., mert bizony rendesen ki lehet készülni az ilyenfajta utazásban, amit mi művelünk. Low-budget, hasmenés-hányás, olcsó szállodák, vonatozás, buszozás, minden nap alkudozás, India 360 fokban körülöttünk az összes mocskával, sokszínűségével, őrületével és gyönyörűségével. Szóval meg lehetne őrülni, de nem szabad!
Sőt, egy dologra rájöttem ezek alatt a napok alatt. Vagyis mondjuk inkább úgy, hogy megtapasztaltam, megéltem kicsit. Zita azt hiszem ezt már rég tudja és eszerint is éli majd minden percét, de nekem el kellett jutnom idáig, hogy ráérezzek erre. Mégpedig arra gondolok, hogy minden pillanat egyedi, és mulandó. Ezért meg kell élnünk, a lehetőségekhez képest minél jobban, minél inkább, minél tartalmasabban és szebben. Mert huss, elszáll, eltűnik, elmúlik, és már sose lesz ugyanolyan, már sose lesz ugyanaz. Az a pillanat már elmúlt. Mindig csak a most van, és ezt kell élvezni! Ha erre igazán mélyen rá tudsz döbbenni, akkor ez egyszerre szabadít fel és okoz örömöt. De ez egyfajta tudatos öröm, mert tudom, hogy most ez a pillanat szép, mert szépnek akarom megélni és nem hagyom, hogy a körülmények negatívan befolyásoljanak. Nem hagyhatom, mert ez az én pillanatom és én jól akarom megélni. Próbálhatom lefényképezni, vagy megismételni, de sosem lesz ugyanaz, mert azok már következő pillanatok lesznek. Ha teljes életet akarok élni, meg kell tanulnom élvezni a Most-ot!
Csakhogy ez a mai világunkban már nagyon nem egyszerű, mert születésünk óta pumpálják belénk a mesterséges vágyakat, így lassan már a lét egyenlő magával a vágyakozással, és azt érezzük, hogy ha nem vágyunk valamire vagy valahová, akkor igazából szinte már céltalan a létünk – holott ez nagyon nem így van. Attól még hogy megéled a „most”-ot és élvezed a pillanatot, még nem kell, hogy céltalan legyél.

Tudom, tudom, ez rohadt közhelyes és ezerszer ezerféleképpen mindenki elmondta és leírta már, de én itt most igazán gyakoroltam is Gokarnán, és ez nagyon jó volt nekem végre. Kiülni egy sziklára a parton, élvezni a tenger állandóságát, ülni és lenni, játszani a szájharmonikámon, élvezni az egyszerű létet, és tudatában lenni annak, hogy most jó, és most szép, és nem akarni ennél többet, nem gondolkodni a múlton és nem várni a jövőt, csak boldognak lenni, épp most, itt.

Nyaralni megyünk, mert kell egy kis lazítás

Zitának már nagyon rég meg volt ígérve egy hét a tengerparton, szigorú semmittevéssel – már amennyire az ilyesmi kitelik tőlünk. Ez ellen én sem igazán ellenkeztem, mert egy-két dolgon keresztülmentünk az elmúlt 9 hónapban, és India sem az a hely, ahol az ember könnyen le tud nyugodni, és fel tudja dolgozni az élményeket. Ezért kivettünk egy hét szabadságot. Akartunk egy hetet, amikor tényleg semmit nem csinálunk, semmilyen látványosságot nem nézünk meg, senkivel nem találkozunk, nem kanapészörfölünk és nem biciklizünk, nem vonatozunk, hanem vagyunk egy helyen, és üresedünk, leülepítjük az élményeket, és csak úgy vagyunk. Egy tengerparton! :) Ezt eredetileg Goán terveztük, de még Delhiben megkaptuk azt az infót, hogy ha egy kicsit tovább megyünk a parton Délnek, át Karnataka államba, akkor Gokarna mellett találunk tengerparti bambuszkunyhókat 100 rupiért. Goán ennek csak négy-ötszöröséért találtunk volna hasonlót, ezért megfogadtuk a tanácsot.

Séta az Om Beachre

Dileepan-ék ezen a reggelen céges kajakozásra indultak, így ki tudtak dobni minket a buszállomáson. Egy kb. három órás, egy átszállásos buszutazás után megérkeztünk Gokarnára. Innen az Om Beach nevű partra 150 rupiért akartak elvinni a riksások, mondván, hogy 9km a táv. Én a térképemről és az útikönyvből pontosan tudtam, hogy van a partokhoz közelebb egy gyalogút is, ami csak 4km és 40 perc alatt megjárható. Mi ezt céloztuk meg. Vettünk magunkhoz egy kis vizet meg némi kápét egy bankautomatából, és elindultunk. Hamar fel kellett kaptatnunk egy kopár dombtetőre. Itt aztán pirított minket a nap rendesen, ezért az egyetlen fa árnyékában megálltunk, ledobtuk magunkról a Hello Journey-ket, és bekentük magunkat naptejjel. Rá az izzadt bőrre, nyámi! :) Az első part még nem az Om Beach volt, hanem egy másik, hosszú egyenes öböl. Ennek a legelején megálltunk egy étteremben, és rögtön meg is ettük a riksán spórolt összeget. :) Kellett ez a pihenő a tengerparti étterem árnyékában, mert a déli hőség hamar kikezdett minket.
Ebéd után még volt hátra bőven a menetből. Végigsétáltunk a közel 1km hosszú parton, majd a túloldalán fel egy kb. 80 m magas sziklás dombra, aminek a háta mögött már a várva várt Om Beach-re ereszkedtünk le.

Azért hívják Om Beachnek, mert itt Indiában van egy hindu ikon, vagy én nem is tudom mi, de a lényeg, hogy Om-nak mondják, és a jel úgy néz ki, mint egy 3-as. Na, hát az Om Beach valójában két öböl, amiket ha fentről nézünk, úgy néznek ki, mint egy 3-as.

Bambuszkunyhónk az Om Beach közepén, a Dolphin Bay Café-ban

A hármasnak a közepén, a két öböl között, a Dolphin Bay Café-ban sikerült szállást találnunk. Igaz, nem a hőn áhított napi 100 rupiért lett bambuszkunyhónk, hanem az öt éjszakára 600-ért, vagyis napi 120-ért. Ez jó árnak számított, mert mindenütt 150-ről indítottak. Amíg Zita leült a kiszemelt helyen, én körbejártam, és körbekérdeztem. Miután körbejártam a fél partot, azután is a Dolphin Bay Café maradt a legolcsóbb, sőt a legszimpatikusabb hely is. Családias volt a hangulat, és barátságosnak tűnt a vezetőség. Később beigazolódott, hogy valóban azok. Szóval itt vertünk tábort 5 napra, és nem bántuk meg. Utólag kijelenthetjük, hogy nagyon beválasztottunk. A hely úgy nézett ki, hogy ha kiléptünk az étterem ajtaján, akkor még 20 métert kellett sétálnunk a tehenek, kutyák, és sziklák között homokban, hogy az Arab-tenger habos hullámai nyaldossák a lábunkat. Ha hátrébb mentünk az étterem nádteteje alatt, az asztalok között, a pult mellett találtunk egy ajtót a bambuszkunyhókhoz. Két folyosó két oldalán nyíltak az apró 8-10nm-es kunyhók. Már maga a folyosó is fedett volt, a házikók pedig valóban házikó alakúak voltak, rendes tetővel, természeten szintén kókusz pálmalevél fonatból. Szóval igazából nem is bambuszkunyhó volt ez, de mindenki így hívta, és kunyhónak kunyhó volt, természetes anyagból volt ez is, ezért ezzel nem is nagyon kötözködtünk. :) Bent a kunyhóban nem volt semmi, csak egy térdig érő betonemelvény, ami maga volt az ágy. Illetve volt még konnektor, lámpa, és ventilátor. A tetőn és úgy általában mindenütt elég sok lyuk volt a házban, tehát ha esett volna az eső bizonyos, hogy beáztunk volna. De nem esett :) Pedig szezon végén voltunk ott, március 16-tól 20-ig. Az egy hét azért nem jött össze teljes egészében, mert a második Mandrem Beachi látogatásunk eredetileg nem volt benne a tervben, Gokarna után pedig kötött volt a program néhány találkozás miatt, ezért nem csúszhattunk.

Szóval volt egy nagyon jó kis kunyhónk, amivel boldogok voltunk. Közel volt a zuhanyhoz és a WC-hez is. Ezzel azt hittük, baj lesz, de végül semmi problémánk nem származott ebből, sőt külön jó volt, hogy nem kellett mindig zárni az ajtónkat, mert kiláttunk a zuhanyból. Egy nap három-négy zuhanyt is vettünk, mert csak így bírtuk a hőséget. Fürdéshez édesvizet minden reggel egy csapat srác hozott, hatalmas tartályokban a fejükön cipelve. Ezt beleöntötték a két folyosó találkozásánál található nagy kék víztárolóba, ahonnan egy nagy vödörrel vihettük a zuhanyhoz. A zuhanyban kis kancsók voltak, ezekkel tudtuk merni a vizet a vödörből, hogy magunkra öntsük. Ezt a rendszert, ami egyébként már Törökország óta minden országban láttunk, Bucket Shower-nek hívják. Persze működhet csappal is vödör helyett, de nekünk csapunk itt most nem volt. Illetve volt, a WC-kben. A mellékhelyiségekhez nem kellett hordani a vizet, oda volt vezetve és a kis csapokból meg tudtuk tölteni a kancsókat, így tudtunk mosdani, vagy leöblíteni a WC-n a végterméket. A helyiek, már szintén Törökország óta, nem használnak WC papírt (ez alól talán részben kivétel Grúzia és Örményország), hanem a vízzel való módszer a megszokott. Ennek következménye, hogy Indiában a népszerűbb turistahelyeken elkérnek akár 40 rupit, vagyis 180 forintot egy guriga WC papírért. Már csak anyagilag is megéri leszokni róla. :) Nekünk ez csak részben sikerült. Én igyekszem úgy időzíteni a medvecsalád érkezését, hogy azt egy egész teljes fürdés, egy zuhanyzás kövesse. Ezt nem olyan nehéz megtenni, mert ahogy már írtam, egy nap többször fürödtünk. Na, ennyit erről a témáról.

Spuri az olcsó ivóvízért!

Nézzük, hogyan sikerült az a bizonyos nagy semmittevés. Hát nekem kezdetben volt egy menetem, rögtön második nap visszafutottam Gokarnába. Ennek oka a pénz volt és a műanyagpalackok. Nem meséltem még, de Goán Dileepan-éktól lezuhant a harmadik emeletről a Katadyn vízszűrő pumpánk. Kint száradt az erkélyen darabokra szedve, és megfeledkeztünk róla. Délutánra megerősödött a szél, és a kerámia betétet leszámítva lefújta az egészet a bozótosba. Hála az égnek a pumpatestnek semmi baja nem lett, de a aktív szén betét oldalt kiszakadt és a tetején a zár is kiesett, így kiszóródott belőle egy kevés aktív szén. A lyukat el tudtuk tüntetni, de az aktív szenet nem mertük indiai forrásból pótolni, így azóta fenntartásokkal szűrünk vele vizet. Vagyis igyekszünk a tablettát is használni amikor vizet tisztítunk. A tablettát viszont nem nagyon lehet jól kettétörni, és egy tabletta 5 liter vízhez való, nekünk viszont ekkor épp nem volt öt literes víztartályunk, mert az előző valamikor nem sokkal ezelőtt kilyukadt és nem vettünk újat, mondván, minek. Hát most megszívtuk, mert az Om Beach-en a palackos víz litere mindenütt egységesen 20 rupi volt (88 forint), és mivel egy nap alsó hangon 6 liter vizet simán megittunk ketten, nem akartuk kitenni magunkat ennek a napi minimum 120 rupis, vagyis több mint 500 forintos költségnek. Az öt nap alatt egy nagyobb halom műanyagpalackot is magunk mögött hagytunk volna, és a dolog anyagi vonzatán túl ez is nagyon zavart volna minket.

Maradt tehát az a verzió, hogy átpumpálunk édesvizet a harmadik üres szénpatronnal rendelkező vízszűrő pumpánkon, majd az öt literes tartályba beledobunk egy víztisztító tablettát. Ehhez azonban szükségünk volt egy öt literes víztartályra, ami Om Beach-en nem volt kapható. Bolondok lennének öt literenként árulni a vizet, amikor a buta nyugati turista megveszi azt literenként 20 rupiért is, ha nincs más. Szóval összekötve a kellemest a hasznossal, első reggel sportcipőt húztam, és visszafutottam egy kis pénzzel, a fényképezőgéppel és egy vászonszatyorral a négy kilométerre lévő Gokarnába – A spórolás és a fenntarthatóság nevében! :) A futás mondanom sem kell, piszok jól esett, és nagyon élveztem, annak ellenére, hogy már hőség volt délelőtt is, és derekasan leizzadtam, mire az első bolthoz megérkeztem. Vettem két kenyeret is, mert tudtam, hogy van még nálunk a kolbászból és a májkrémből, amikhez majd jó lesz. Bolt ugyanis egyáltalán nincs Om Beach-en, csak éttermek. Nem üres palackot szereztem – az kockázatos lett volna -, hanem vettem egy teli 5 literest 45 rupiért.

Az aktív szén és a víztisztító pumpánk kálváriája

Itt egyébként már nem ásványvíznek (mineral water) hívják a palackos vizet, hanem csomagolt ivóvíznek (packaged drinking water), és alig tartalmaz valami ásványi anyagot. „Reverse Osmosis, Ultra Violet treatment and ozonation” – ez szerepel az üvegeken, tehát elég sok kezelésen átesik a víz, mire a palackba kerül, legalábbis ezt írják, és valóban, olyan semmilyen íze van, mikor isszuk. Visszafelé már nem ment a futás, mert a nagy palackot kellett cipelnem. De legalább fel tudtam tenni a hátamra a vászonszatyorban, és így egy gyorsabb gyalogtempóban haza tudtam caplatni. Természetesen mire visszaérkeztem Zitához, egy liter már hiányzott belőle, ennyit legalább ki is izzadtam.
Történt egyszer, hogy Zita jön hozzám, hogy képzeljem el, mekkora hülyeséget csinált. Én megpróbáltam mindent, de nem ment, így a végén szabad lett a gazda: tengervizet szűrt át a pumpán. Reggelente ugyanis ő magára vállalta a vízszűrést, és néhány nap után feltűnt neki, hogy a WC csapokból folyó víz sokkal kevésbé zavaros, mint amit reggel a fiúk a fejükön hordanak a nagy kék tartályba. Hát Zita ezért elkezdte azt átpumpálni, és csak több liter után vette észre, hogy baj van, amikor a pumpa már nehezen volt hajtható. Ilyen mindig előfordul vele, de nem ilyen gyorsan, csak 5-10 liter után. Most azonban gyorsan bekeményedett, és ez Zitának gyanús lett, ezért megkóstolta a vizet. És sós volt! :) A pumpa kerámia betétjét ezután a szokásos módon megtisztítottuk majd az egészen átpumpáltunk egy kis édesvizet. Ezután ugyanúgy működött, mint azelőtt, és azóta is. :) Szóval a Katadyn Vario vízszűrő még a sósvizet is bírja. Szegény vízszűrő már kapott rendesen: Kirgizisztánban tehénszaros vizet szűrt, Kínában belefagyott a víz, Indiában, Goán, lezuhant a harmadikról, most meg itt Gokarnán tengervizet szűrtünk vele. De még azóta is működik, és valószínűleg jól, mert soha nem volt olyan betegségünk, ami bizonyosan a szűrt, de rossz víz miatt lett volna. Olyan viszont volt, hogy ellazultunk és nem szűrtünk, majd rögvest baj lett – lásd Pushkarban.

A Katadyn-hoz persze azok után, hogy kihullott belőle az aktív szén harmada, rendeltünk pót dolgokat Delhibe. Mire odaérünk, ezek is odaérnek: egy kerámia betét, 4 aktív szén töltet, egy aktív szén betét. Amikor elkezdtünk utánajárni a dolgoknak, kiderült, hogy egy aktív szén töltet 400 liter vízhez elegendő. Ezt valószínű már amúgy is túlhaladtuk, tehát eleve szükséges volt a csere. A kerámiabetét 2000l vizet bír, ezzel még jól állunk, de mivel nem foglal nagy helyet, ebből is rendeltünk egy tartalékot. Ki tudja, mit tett vele a fagyás. A szén betét pedig az a kis tartály, oldalt körben összehajtogatott – és így nagy felületű, és nagy vízáteresző képességű anyaggal. Ez sérült meg, és ezt foltoztuk be. Ennek ellenére a zuhanás után következő 20-30 liter vízben apró széndarabok voltak. Ettől megijedtünk egy kicsit, de épp a legjobbkor, egy olvasónk megkeresett minket egy levélben, ahol egy csomó információt közölt velünk a vízszűrésről és kérésünkre egy barátján keresztül az aktív szénről is. Igaz, addigra már mi magunk is utána olvastunk a dolognak egy kicsit: szóval az aktív szén (activated carbon) egy fantasztikus dolog, méghozzá azért, mert képes megkötni a legkülönbözőbb féle vegyi anyagokat. Nem csak víz-, de légszűrőkben és még számos területen alkalmazzák. Egyik felfedezője anno úgy demonstrálta ezt a tulajdonságát az aktív szénnek, hogy nagy orvosközönség előtt bevett valamilyen méregből halálos adagot, majd rátolt egy kis aktív szenet, aztán mosolygott tovább. Az aktív szén megkötötte a szervezetében lévő mérgeket és ez által semlegesítette őket. Hogy ez csak legenda, vagy valóban megtörtént, nem tudom, de ha valós történet, akkor bizony bátor fickó volt az illető és biztos volt a dolgában! :)

Az aktív szén kígyó-, és skorpiómarás ellen is jó lehet, de vigyázni is kell vele. Jobb, ha gyorsan kiürül a szervezetből, mert olyan, a szervezet számára fontos ásványi anyagokat is megköthet, ami amúgy szükséges a léthez. Szóval óvatosan a széntablettával! :) Mert még a fogamzásgátlót és az antibiotikumokat is képesek semlegesíteni! :) Ja, és a legjobb, amit már csak a rendelésünk leadása után tudtunk meg: India a legprofibb az aktív szén előállításában. Ha jól emlékszem, kókuszfa szenéből készítik, és a felülete, vagyis megkötő képessége 3000 „egység”/gramm, és ez az érték már 1400-tól nagyon jónak számít. Nekünk nem tudom, milyen szenünk van és lesz, de majd jól elfogom olvasni a dobozán, ha megérkezett.

Hogyan igyak Indiában tiszta vizet, és legyek fenntartható egyszerre?

A csomagot egyébként természetesen az internetről rendeltem, és a jó ég tudja, honnan küldik majd el Delhibe. Ezért aztán volt bennem a fenntarthatóság terén egy kis rossz érzés, amikor leadtam a rendelést az internetes áruházban. Hiszen az egészet azért is csináljuk, hogy ne terheljük a környezetünket a műanyaggal, de ha ezt csak úgy tudjuk elérni, hogy a világ másik feléről rendelünk csomagot (mert Indiában az egyetlen Katadyn képviseletet lehetetlen volt utolérni), akkor lehet, hogy adtunk egy nagy pofont a sz@rnak. Azt mérni, hogy mi a fenntarthatóbb, elég nehéz. Szóval ember legyen a talpán, aki ebben a mai őrült komplex világban megpróbál igazán fenntarthatóan létezni! Persze semmi sem lehetetlen és apró lépésekkel bárhová el lehet jutni (pl. a Földet is körbe lehet bringázni), és folyamatosan törekedni és napról napra okosodni azt lehet! :)

Szerintetek amúgy hogyan vagyunk fenntarthatóbbak? A vízszűrő pumpával és a víztisztító tablettákkal, vagy a műanyag palackokkal? A másik kérdés, hogy hogyan olcsóbb? :) Ezt már könnyebb lenne kiszámolni, de inkább nem teszem meg, hanem egyszerűen a fenntarthatóbb módot választjuk, a vízszűrőt. Már csak azért is, mert simán lesz olyan hely – ahogy eddig is volt – ahol nem, vagy csak nehezen kapni palackos vizet, ezért tehát az eredmény igazából lényegtelen, mert a vízszűrő mindenképp szükséges felszerelésünk. Az olvasónk barátjától olyan infót is kaptunk, hogy az aktív szénnel szűrt víz alacsony ásványi anyag tartalma miatt már önmagában is okozhat(!) hasmenést. Persze most már azt is tudjuk, hogy az itteni palackos víz sem gazdagabb, szóval igazából mindegy, melyiket választjuk.

És most már azt is tudjuk, és érezzük, hogy a tiszta, egészséges víz, mekkora kincs. Látjátok, most is oldalakat írtam a vízről, mert ez nekünk valós probléma itt Indiában. Erre is megtanít minket ez az út – kismillió más dolog mellett -, hogy értékeljük a tiszta vizet. Otthon „természetes”, hogy a tiszta, egészséges víz folyik a csapból, de itt nem. És nekünk a palackos víz sem megoldás, mert már zavar minket a műanyag palack, és mert anyagilag is “fáj”.

Derrick Jensen írta egyszer, és nagyon megmaradt bennem:
„Ha úgy tapasztalod, hogy az ételed a boltból jön, a vized meg a csapból, akkor a halálodig fogod védelmezni azt a rendszert, ami neked ezt megadja, mert az életed függ tőle. Ha úgy tapasztalod, hogy az ételed egy tájtól jön, a vized meg egy pataktól, akkor a halálodig fogod védelmezni a tájat és a patakot, mert az életed függ tőle.” - Fordítás Jankó András által, ebben a nagyszerű írásában, amit szintén nagyon ajánlok elolvasásra!

Ezúton is nagy-nagy köszönet “Dzsozi”-nak és a barátjának, aki segítségünkre volt az információkkal, sokkal okosabbak lettünk vízből és vízszűrésből ezekben a hetekben!
Na, ennyit a vízszűrésről, meg az aktív szénről! :)

Delfinek a tengerben!

Kanyarodjunk egy kicsit vidámabb témához, a sós vízhez, vagyis a tengerhez. Természetesen még első nap a legelső dolgunk volt, amint lepakoltunk a kunyhónkba, hogy becsobbanjunk a tengerbe. Ehhez a keleti öblét választottuk a hármasnak, és ahogy beljebb úsztunk, nem akartunk hinni a szemünknek. Delfinek uszonyait láttuk! :) Nem hittük volna, hogy ez a pillanat ilyen „hamar” el fog jönni, mindketten azt hittük, hogy talán majd valahol Indonézia, vagy Ausztrália környékén fogunk először delfineket látni. Azóta hallottuk, hogy még az Adriában is vannak, de ezt akkor még nem tudtuk, ezért egy nagy-nagy csodának éltük meg a látványukat. Ami persze csak az uszonyaikban merült ki, mert amikor közelebb úsztunk, sajnos eltűntek, és a következő napokban már egyáltalán nem láttuk őket. Ennek ellenére fantasztikus volt ez a találkozás, és nagyon tetszett nekünk. Én először kicsit bátortalanul közeledtem feléjük, mert „mi van, ha cápa?”, de persze nem az volt, hanem delfin, méghozzá a félénkebb fajtából.