Archívum

‘hangyák’ cimkével ellátott bejegyzés

Corozaltól Copper Bankig biciklivel és kézzel hajtott komppal

november 17th, 2014 2 hozzászólás

Reggel lenyomtam az ébresztőt, de a telefon bekapcsolt és nem sokkal később egy nagyon furcsa sms érkezett, a DigiCell üdvözölt minket, méghozzá magyar nyelven! :o Hogy a viharba tudnak egy ilyen Isten háta mögötti apró kis országban magyarul? E kérdésre úgy gondoltam, hogy jó lesz egy kicsit aludni, és ezzel hagytam is a telefont. Ám az megint megszólalt, Zoli hívott minket, egy Drangrigában élő magyar család fője, akivel már skype-on keresztül kb. egy hete felvettük a kapcsolatot, és ennek folyományaképpen hozzájuk érkezik meg hétfőn, vagyis 3 nap múlva a másik fényképezőgépünk, amit a haldokló SX160-as helyett vettünk (egy másik SX160-ast :) ). Szóval Zolival jó tíz percet beszélgettünk most már így telefonon is, és mivel ekkor már 8 óra körül járt az idő, végül fel is keltünk, megreggeliztünk és olyan 9:30-kor már kint is voltunk biciklikkel a faluban. Mert Corozalra túlzás lenne azt mondani, hogy város. :) A cuccokat a hotelszobában hagytuk, és elindultunk a Town Hallhoz, vagyis a városházához, ahol egy hatalmas falfestményt csodáltunk meg. Itt most többet mond maga a kép, több fotóból összeillesztve:

Belize története a városháza falfestményén

Ezután jött Santa Rita, vagyis egy ősi piramis romjai, amelyet, ahogy az útikönyv nagyon jól írta, nem volt olyan egyszerű megtalálni, de azért bonyolult se, hiszen itt angolul beszél mindenki, így elég könnyen kértünk útbaigazítást, kb. minden sarkon.

Nem kényelmes, de legalább menő! :)

Újra összefutunk Micheallel

Az útikönyv azt is írta, hogy a hely ingyenes, ám mikor odaértünk, egy fickó egy nyugtafüzetet lobogtatva el akart kérni tőlünk 10-10 belizi dollárt vagyis kb. 1200 forintot fejenként az apró rom meglátogatásáért. Ebből gyorsan kihátráltunk, mert már az utcáról is jól látszott a rom, ahogy az is hogy igazából nem egy nagy szám az egész.

Santa Rita önmagában

…és a bringákkal :)

Ekkor egy ismerős arc, Micheal fékezett le mellettünk a biciklijével. Olvass tovább…

5 napot nyaralunk Mui Ne Beach-en!

március 29th, 2013 Nincsenek hozzászólások

Aki a biciklis élményeinket szereti csak olvasni, az most ne olvasson tovább! :) Ugyanis Mui Ne-ben nem bicikliztünk, vagyis igen, de csak helyben, mindig ugyanott, a szállásunk, a piac, és az kedvenc olcsó éttermeink között. Na jó, az odafelé menetet illetően még tartozom pár kilométerrel. Ezalatt megálltunk cukornádszörpözni a turistabuszok forgatagában, és ekkor találkoztunk egy sráccal, aki éppúgy kesztyűben ült és maszkban a motoron, mint a hölgyek túlnyomó többsége Vietnamban. Csakhogy ő srác volt, és még mindig kánikula volt. Azt hittem, legalább a fiúknak van esze. Ha egyszer valaki szembemenne ezzel a trenddel és azt mondaná annak, aki kérdezi: „én lesz@rom…”, szerintem azzal még menőbb lehetne, mint a világos bőrével, de ez csak az én véleményem.

Aztán elhajtottunk néhány homokdűne mellett, amit a turisták úgy élveztek, mint valami látványosságot. Nekünk eszünkbe nem jutott megállni a forró homoknál, de megálltunk közvetlen Mui Ne után. A város maga egy földnyelven helyezkedik el, és egy halászfalu, ez egyértelműen látható volt a csónakok százai végett. Ám a nyaralóhely nem itt van, az csak a nevét kapta a falutól, a vendégházak, szállodák és éttermek végeláthatatlan sora a falutól keletre húzódik és szinte megszakítás nélkül egész 20km-en hosszan tart a következő nagyvárosig, Phan Thiet-ig.

Ezen a szakaszon kellett nekünk olcsó és jó szállást találnunk, és itt nagyon erős szempont volt most, hogy tetszen nekünk a hely és a hangulata, hiszen három napot terveztünk itt eltölteni pihenéssel. A háromból végül öt lett, úgyhogy végül is kijelenthetjük, hogy sikerült megtalálnunk ezt a helyet. Először egy 7 dolláros szobát találtunk, ezt nem is nagyon értettük, hogy miért ilyen olcsó, hisz ráadásul még nagy is volt, három személyes „family room”, itt még egy nagy képernyő is volt, talán tudtam volna rajta dolgozni is, de végül az egész helyről lemondtunk, mert csak elsőre nézett ki nagyon jól, és különben meg hiába volt olcsó, ha egyszer kihalt volt, és a medence felszínén valami furcsa anyag úszott, a szoba szinte az utcára nyílt, és a tengerpart le volt betonozva az erózia megakadályozása végett.

Végül visszamentünk a Nhat Quang családhoz, őket Zita találta még a helykeresési kálváriánk legelején, és én azt hittem, találunk majd jobbat náluk, de nem így volt. Ez persze nem is baj, mert végül ez a hely tökéletes volt nekünk. A 7 dolláros helyet leszámítva mindenütt 4-5-6 százezres árakat kaptunk, itt pedig megkaptuk a legolcsóbb, legkisebb szobát 225 ezerért, sőt aztán a két plusznapnak az árát utólag levitték 200-ra, szóval aranyosak voltak velünk nagyon. Itt étterem nem volt, mert a szakács szabin volt a Tét hétvége miatt. Ugyanezen okból volt sok hely tele vendégekkel. Amit mi találtunk, ez távol volt a főúttól, hosszan be kellett sétálni a part felé egy nagyon kellemes kis udvaron, ami ügyesen volt kialakítva, a sétány folyamatosan kanyargott és pálmafák vették körbe, mígnem megérkeztünk a szobákhoz. Olvass tovább…