Leimebamba utcáin, a múzeumban és a kolibriknél

Arpi — Tue, 09 Jun 2015 06:00:59 +0000

Oké, folytassuk hát! Most én, Árpi vagyok a billentyűknél, mert be szeretnénk hozni a lemaradást a blogban. Az utóbbi időben felpörögtünk kicsit, már ami az utazást és a biciklizést illeti. Ennek megfelelően sajnos kevesebb időnk és energiánk maradt a blog és a cikkek írására, de a remény hal meg utoljára, én szeretném felhozni a jelenig a blogot, még mielőtt hazaérünk. Folytassuk tehát ott, ahol Zita abbahagyta, vagyis, hogy megérkeztünk Leimebambába.

A főtéren a templom a falu egyik jellegzetessége

No meg a mototaxik! :) Mikor megkérdeztünk valakit, hogy a Tom&Jerry marketing-e a gyermekes emberek felé, a válasz az volt, hogy nem. A járgány tulajdonosa és egyben sofőrje egyszerűen csak szereti ezt a rajzfilmet ezért ilyen mintét csináltatott a háromkerekű csodája köré. :) Itt megmaradnak gyermeknek a felnőttek. Ezen mi sokszor nevetünk, de ez valójában talán nem minden téren olyan rossz dolog.

A járgányról videót is készítettünk, belül is értek minket meglepetések:

Lehet, hogy valójában a világ legmeredekebb utcája nem is az új-zélandi Dunedinben van, hanem itt Leimebambában? Csak “pályázniuk” kéne, hogy ez hivatalossá is válljon. Vajon hogy megy az ilyen pályázás? :)

A bringák már rég egy olcsó hostel udvarán pihentek, de még így is, a repülő csészealjaink nélkül is kíváncsiak voltak ezek a gyerekek ránk, a földükön kívüliekre. Tették ezt kedvesen, aranyosan, nem tolakodóan, így mi is szerettük őket, a végén egy csoportképet is megengedtek. :) Amúgy Peruban a Gringo nem negatív kifejezés, úgy értem, ezzel nem akarnak minket sértegetni, minden külföldit így szólítanak, és nem rosszallásból. Sőt van hogy még becézgetnek is, Gringitonak hívnak minket, meg ilyenek. :)

Nők kalapban, férfiak baseball-sapkában :o

Mint mindenütt, itt Leimebambában is lakik egy (vagy több) helyi Batman! :D

Ahogy körbesétáltunk a néhány háztömbnyi faluban, az egyik utcában az a teljes úttestet beterítő vízfolyást találtunk, amiben a leleményes helyiek a ruháikat mosták.

Mikor kérdeztük, hogy mi ez, áradás-e, vagy valamiféle újfajta művészeti projekt, esetleg így mossák az utcákat, akkor azt a választ kaptuk, hogy “mucho jueva”, vagyis hogy sok eső esett, és megáradt egy patak, amit így vezetnek keresztül a falun.

Az utcát pallókon lehetett keresztezni, a többi utca felé pedig zsákokkal torlaszolták el a víz útját, így szépen szabályozottan csak ebben az utcában folyt a víz.

Még a betonkeveréshez is jól jött ez az utcai patak! :)

Másnap reggel, a pihenőnapunkat egy utcai árusnál kezdtük, aki gyógynövény-italokat árult a kis kocsijából

Így hűtötte a löttyöt

Azok a buborékok bizony nem mozognak, az italnak volt egy enyhén zselés, nyálkás állaga

Az orrunk előtt tette bele a különböző növényekből szerzett alapanyagokat

A délután elindultunk a falutól 3km-re felfelé lévő Leimebamba múzeumhoz, és már útközben is láttunk érdekes dolgokat.

Például ezt a kisbuszt, amit elkezdett visszavenni a természet. :) Nem tudom, biztos én vagyok a beteg, de szerintem ez valahol szép! :)

Fű micsoda műszerfal! :)

Ez már nem megy sehová…

A helyi benzinkút

A műút körbekanyargott a hegyoldalban, de gyalog az egyik kanyart le tudtuk vágni egy lépcsős szerpentinen. Ha jól emlékszem, 330 lépcsőfok volt.

Chachapoyasi szarkofág másolatok a Leimebamba múzeum bejáratánál

Ez az ikon mindenütt ott volt

Ehhez a tóhoz csak több napos gyalogtúra keretében lehet eljutni, innen Leimebambától, erre nekünk sajnos nem volt időnk.

Állatbőrből, és talán állatfejekből készült chachapoyasi sapkák

Így néznek ki a szarkofágok a hegyoldalban, ahol valójában vannak. Egy ilyen helyre Leimebamba előtt majdnem elmentünk, csak félreértettük a kiírást, azt hittük, 30 perc mototaxival, majd 2 óra gyalog oda az út, és mikor megtudtuk, hogy e két közlekedési mód között nem és, hanem vagy kapcsolat van, már késő volt… Szóval majd ide is jól vissza kell jönni egyszer! :) De legalább most a múzeumban láttuk! :)

Kuelapban ebbe a tölcsér alakú épületbe így temetkeztek

Rengeteg ilyen múmiát is találtak a környéken, főleg az előbb említett tó környékén.

Kérésünkre a múzeumtermet felügyelő férfi megfújta az egyik ott kiállított kagylókürtöt, amit videóra is vehettünk:

Szemben a múzeummal egy Kenti Café nevű kávézó udvarán egy kolibri-itatót fedeztünk fel, és körülötte ezernyi apró kis gyorsszárnyú madárkát, melyeknek a látványával alig bírtunk beteleni, talán egy órát is eltöltöttünk csak őket csodálva.

A fehérhasú zöld pöttyös

Kék galléros

Öltögeti a nyelvét! :)

7 különböző fajtát számoltunk meg. Vagyis lehet, hogy a nőstények, a hímek, és az ifjúság másképpen néznek ki egy-egy fajon belül, szóval lehet, hogy kevesebbet

Nem volt könnyű ilyen éles képet lőni róluk, kb. 20-ból egy sikerült így. :)

Hú, de büszke valaki… :)

Ez a pici volt a másik kedvencünk, szinte már zümmögött, olyan gyorsan csapkodott a szárnyaival

Ó, a barnanyakú, akit nagyon nehéz volt lefényképeznünk, alig mutatta magát. Annál jobban örültünk, mikor megláttuk.

Amúgy hatalmas harc ment, ezen a videón talán jól látszik, mennyien voltak és milyen gyorsan repkedtek:

Kitárt szárnnyal, de mozdulatlanul! :) Ezt elkapni nagyon nehéz volt, mert ugye csak a másodperc tört részéig maradtak így…

A hosszúcsőrű! :) Egyenesen ujjongtunk, mikor először megpillantottuk

Minden állás foglalt! :) Az útikönyv szerint állítólag 5 liter ilyen nektárt elfogyasztanak naponta.

“Tünés innen, ez az én területem!” :)

Gyönyörű színekben pompáztak, és az eső ellenére nagyon aktívak voltak.

Így nézett ki az etető. Vagy inkább itató?

Az egyik kedvencünk

No, hány kolibrit látni a képen? :)

Zita nagyon leleményes volt, és mikor másnap reggel erre bicikliztünk, újra bekéredzkedett ebbe a kávézóba, de ezúttal a Belizebe hozatott új Olympos vízálló és ütésálló kameránkkal, amit legtöbbször csak sznorkelling közben szoktunk igazán használni. Most azonban újra volt értelme elővenni ezt a kamerát, ugyanis ez képes volt 8x lassított felvételben is videót készíteni ezekről a csodálatos kis lényekről, amiket így már látni ügyesen navigálni, nézzétek hogyan mozog a szárnyuk és az egész testük, leszámítva a fejük és a csőrük:

Sajnos e videó csak 240p minőségű, mert azt csak később vettük észre, hogy 4x lassításban felvehettünk volna 720p minőségben is. No de majd legközelebb! :)

Nem bírtunk betelni velük

Hazafelé már mototaxival jöttünk, ez a rács választott el minket a sofőr pilótafülkéjétől, aminek hátuljára a tarifák is ki voltak írva a különböző célállomásokra, vagy onnan vissza Leimebambába

Itt ezt az ételt hívják Tortillának – Egyfajta tojásos, zöldséges lepény, avokádóval

a sarki közértben itt még naturalmente kapni csomagolás nélküli termékeket, igaz nem a környezettudatosság jegyében – gyanítom, hogy senki se jön ide saját újrahasznált szatyorral, hanem mindig új zacskókba mérik ki a különböző lencséket és babokat

No, mára ennyi, a következő fejezetben elindulunk a félelmetesen magas, 3600m magas “Black Mud”, vagyis Fekete Sár hágóba a bicikliken. Hiába keltünk át a Himaláján, és jártunk 4600 méteren a bringákkal a Pamírban, Zita még mindig képes túldémonizálni ezeket a hágóutakat, pedig csak el kell indulni rajtuk fölfelé, és egyszer felér az ember, ennyi az egész. :) Najó, néha tényleg durvák tudnak lenni a meredek emelkedők a megpakolt fekvőbringákkal, de azért tartani nem kell tőlük, eddig mindenen átjöttünk. :)

Nászút a Föld körül » kolibrik

Leimebamba utcáin, a múzeumban és a kolibriknél