Nászút a Föld körül » Leimebamba

Leimebamba utcáin, a múzeumban és a kolibriknél

Arpi — Tue, 09 Jun 2015 06:00:59 +0000

Oké, folytassuk hát! Most én, Árpi vagyok a billentyűknél, mert be szeretnénk hozni a lemaradást a blogban. Az utóbbi időben felpörögtünk kicsit, már ami az utazást és a biciklizést illeti. Ennek megfelelően sajnos kevesebb időnk és energiánk maradt a blog és a cikkek írására, de a remény hal meg utoljára, én szeretném felhozni a jelenig a blogot, még mielőtt hazaérünk. Folytassuk tehát ott, ahol Zita abbahagyta, vagyis, hogy megérkeztünk Leimebambába.

A főtéren a templom a falu egyik jellegzetessége

No meg a mototaxik! :) Mikor megkérdeztünk valakit, hogy a Tom&Jerry marketing-e a gyermekes emberek felé, a válasz az volt, hogy nem. A járgány tulajdonosa és egyben sofőrje egyszerűen csak szereti ezt a rajzfilmet ezért ilyen mintét csináltatott a háromkerekű csodája köré. :) Itt megmaradnak gyermeknek a felnőttek. Ezen mi sokszor nevetünk, de ez valójában talán nem minden téren olyan rossz dolog.

A járgányról videót is készítettünk, belül is értek minket meglepetések:

Lehet, hogy valójában a világ legmeredekebb utcája nem is az új-zélandi Dunedinben van, hanem itt Leimebambában? Csak “pályázniuk” kéne, hogy ez hivatalossá is válljon. Vajon hogy megy az ilyen pályázás? :)

A bringák már rég egy olcsó hostel udvarán pihentek, de még így is, a repülő csészealjaink nélkül is kíváncsiak voltak ezek a gyerekek ránk, a földükön kívüliekre. Tették ezt kedvesen, aranyosan, nem tolakodóan, így mi is szerettük őket, a végén egy csoportképet is megengedtek. :) Amúgy Peruban a Gringo nem negatív kifejezés, úgy értem, ezzel nem akarnak minket sértegetni, minden külföldit így szólítanak, és nem rosszallásból. Sőt van hogy még becézgetnek is, Gringitonak hívnak minket, meg ilyenek. :)

Nők kalapban, férfiak baseball-sapkában :o

Mint mindenütt, itt Leimebambában is lakik egy (vagy több) helyi Batman! :D

Ahogy körbesétáltunk a néhány háztömbnyi faluban, az egyik utcában az a teljes úttestet beterítő vízfolyást találtunk, amiben a leleményes helyiek a ruháikat mosták.

Mikor kérdeztük, hogy mi ez, áradás-e, vagy valamiféle újfajta művészeti projekt, esetleg így mossák az utcákat, akkor azt a választ kaptuk, hogy “mucho jueva”, vagyis hogy sok eső esett, és megáradt egy patak, amit így vezetnek keresztül a falun.

Az utcát pallókon lehetett keresztezni, a többi utca felé pedig zsákokkal torlaszolták el a víz útját, így szépen szabályozottan csak ebben az utcában folyt a víz.

Még a betonkeveréshez is jól jött ez az utcai patak! :)

Másnap reggel, a pihenőnapunkat egy utcai árusnál kezdtük, aki gyógynövény-italokat árult a kis kocsijából

Így hűtötte a löttyöt

Azok a buborékok bizony nem mozognak, az italnak volt egy enyhén zselés, nyálkás állaga

Az orrunk előtt tette bele a különböző növényekből szerzett alapanyagokat

A délután elindultunk a falutól 3km-re felfelé lévő Leimebamba múzeumhoz, és már útközben is láttunk érdekes dolgokat.

Például ezt a kisbuszt, amit elkezdett visszavenni a természet. :) Nem tudom, biztos én vagyok a beteg, de szerintem ez valahol szép! :)

Fű micsoda műszerfal! :)

Ez már nem megy sehová…

A helyi benzinkút

A műút körbekanyargott a hegyoldalban, de gyalog az egyik kanyart le tudtuk vágni egy lépcsős szerpentinen. Ha jól emlékszem, 330 lépcsőfok volt.

Chachapoyasi szarkofág másolatok a Leimebamba múzeum bejáratánál

Ez az ikon mindenütt ott volt

Ehhez a tóhoz csak több napos gyalogtúra keretében lehet eljutni, innen Leimebambától, erre nekünk sajnos nem volt időnk.

Állatbőrből, és talán állatfejekből készült chachapoyasi sapkák

Így néznek ki a szarkofágok a hegyoldalban, ahol valójában vannak. Egy ilyen helyre Leimebamba előtt majdnem elmentünk, csak félreértettük a kiírást, azt hittük, 30 perc mototaxival, majd 2 óra gyalog oda az út, és mikor megtudtuk, hogy e két közlekedési mód között nem és, hanem vagy kapcsolat van, már késő volt… Szóval majd ide is jól vissza kell jönni egyszer! :) De legalább most a múzeumban láttuk! :)

Kuelapban ebbe a tölcsér alakú épületbe így temetkeztek

Rengeteg ilyen múmiát is találtak a környéken, főleg az előbb említett tó környékén.

Kérésünkre a múzeumtermet felügyelő férfi megfújta az egyik ott kiállított kagylókürtöt, amit videóra is vehettünk:

Szemben a múzeummal egy Kenti Café nevű kávézó udvarán egy kolibri-itatót fedeztünk fel, és körülötte ezernyi apró kis gyorsszárnyú madárkát, melyeknek a látványával alig bírtunk beteleni, talán egy órát is eltöltöttünk csak őket csodálva.

A fehérhasú zöld pöttyös

Kék galléros

Öltögeti a nyelvét! :)

7 különböző fajtát számoltunk meg. Vagyis lehet, hogy a nőstények, a hímek, és az ifjúság másképpen néznek ki egy-egy fajon belül, szóval lehet, hogy kevesebbet

Nem volt könnyű ilyen éles képet lőni róluk, kb. 20-ból egy sikerült így. :)

Hú, de büszke valaki… :)

Ez a pici volt a másik kedvencünk, szinte már zümmögött, olyan gyorsan csapkodott a szárnyaival

Ó, a barnanyakú, akit nagyon nehéz volt lefényképeznünk, alig mutatta magát. Annál jobban örültünk, mikor megláttuk.

Amúgy hatalmas harc ment, ezen a videón talán jól látszik, mennyien voltak és milyen gyorsan repkedtek:

Kitárt szárnnyal, de mozdulatlanul! :) Ezt elkapni nagyon nehéz volt, mert ugye csak a másodperc tört részéig maradtak így…

A hosszúcsőrű! :) Egyenesen ujjongtunk, mikor először megpillantottuk

Minden állás foglalt! :) Az útikönyv szerint állítólag 5 liter ilyen nektárt elfogyasztanak naponta.

“Tünés innen, ez az én területem!” :)

Gyönyörű színekben pompáztak, és az eső ellenére nagyon aktívak voltak.

Így nézett ki az etető. Vagy inkább itató?

Az egyik kedvencünk

No, hány kolibrit látni a képen? :)

Zita nagyon leleményes volt, és mikor másnap reggel erre bicikliztünk, újra bekéredzkedett ebbe a kávézóba, de ezúttal a Belizebe hozatott új Olympos vízálló és ütésálló kameránkkal, amit legtöbbször csak sznorkelling közben szoktunk igazán használni. Most azonban újra volt értelme elővenni ezt a kamerát, ugyanis ez képes volt 8x lassított felvételben is videót készíteni ezekről a csodálatos kis lényekről, amiket így már látni ügyesen navigálni, nézzétek hogyan mozog a szárnyuk és az egész testük, leszámítva a fejük és a csőrük:

Sajnos e videó csak 240p minőségű, mert azt csak később vettük észre, hogy 4x lassításban felvehettünk volna 720p minőségben is. No de majd legközelebb! :)

Nem bírtunk betelni velük

Hazafelé már mototaxival jöttünk, ez a rács választott el minket a sofőr pilótafülkéjétől, aminek hátuljára a tarifák is ki voltak írva a különböző célállomásokra, vagy onnan vissza Leimebambába

Itt ezt az ételt hívják Tortillának – Egyfajta tojásos, zöldséges lepény, avokádóval

a sarki közértben itt még naturalmente kapni csomagolás nélküli termékeket, igaz nem a környezettudatosság jegyében – gyanítom, hogy senki se jön ide saját újrahasznált szatyorral, hanem mindig új zacskókba mérik ki a különböző lencséket és babokat

No, mára ennyi, a következő fejezetben elindulunk a félelmetesen magas, 3600m magas “Black Mud”, vagyis Fekete Sár hágóba a bicikliken. Hiába keltünk át a Himaláján, és jártunk 4600 méteren a bringákkal a Pamírban, Zita még mindig képes túldémonizálni ezeket a hágóutakat, pedig csak el kell indulni rajtuk fölfelé, és egyszer felér az ember, ennyi az egész. :) Najó, néha tényleg durvák tudnak lenni a meredek emelkedők a megpakolt fekvőbringákkal, de azért tartani nem kell tőlük, eddig mindenen átjöttünk. :)

Aprajafalván – Kuelap, a kerek házak fellegvára 3000 méteren

Zita — Mon, 08 Jun 2015 06:00:02 +0000

Mindenki készüljön fel, sok kép lesz ma is. :))

Este, amikor megéreztünk Tingo Viejoba (Régi Tingo-ba, az új város pár száz méterrel magasabban fekszik), rögtön találtunk szállást, bár én vaciláltam egy kicsit, szeretek mindig legalább két helyet megnézni. Volt is egy másik hely, de akkora sötétség volt a faluban (legalább is azon a részen), hogy feladtam a keresést, pedig ott volt egy köpésre (az egész falu kb 10 ház…) – de ezt már csak reggel vettem észre, nappali világosságnál. Mindegy is, így sikerült elég érdekes élményeket szerezni. Három dolog volt, amin “kiakadtunk”, ezt most leírom sorban, így azt hiszem egyszerűbb. Először is nem volt kulcs a szobához. Azt ígérte a muki, hogy majd másnap hajnalban, amikor mi elindulunk 6-kor Kuelap megnézésére, akkor majd ő kinyit egy másik szobát, ahova van kulcs, és ott biztonságban leszek a cuccaink. Na reggel sehol senki, hova tesszük a táskákat? Kitaláltuk, hogy az ablakok (mindegyik szobán amúgy) úgy vannak kialakítva, hogy nincs zár rajtuk. A középső ablak-elem csúsztatható, így azt fundáltuk ki Árpival, hogy bezárjuk a szobát, és majd az ablakon keresztül visszamászunk. Szoba bezárva, ablak behúzva, irány Kuelap. Mikor visszatértünk, az ajtó nyitva volt. – hmmm – Semmi nem hiányzott, és állítólag senki sem járt a szobában. (Szellemek járnak…) A másik dolog, igazából nem nagy cucc, csak mégis, benne van a szoba árában, meg ilyenek – a meleg zuhany (forróról nem is merek álmodni). Na, az nem működött. Ekkor a muki levitt minket a saját szobájába, hogy ott működik. Ott sem működött. Tudjátok, este, sötétben, hidegben érkeztünk… ilyenkor nagyon morál romboló a hideg víz, de mit lehet tenni? Szívom a fogam és há-ke-egy beugrom alá és igyekszem nem sikítani. :)) A zuhany meg azért kell, mert a napközbeni izzadt-poros-zsíros-naptejes fél centis réteget még morál rombolóbb a bőrön hagyni. A harmadik dolog két részből áll. Az első egy jó adag kommunikációs elcsúszás. A muki mondta, hogy hajnalban 6-kor kell indulni a háztól, 15 perc séta fel Tingo Nuevo-ba az ösvény, ott lesz tourist busz, ami majd jól elvisz minket Kuelap-ba, ami sok-sok kilométerre van innen – mert az autóút kerül egy hatalmasat, vagy fene tudja hány órás gyalogtúra fölfelé. 6 előttre lett ígérve a reggeli (meg az is, hogy a táskáinkat átpakoljuk, ugye), de sehol senki. Senora, Senor! – Kiabáltunk reggel, mire az egyik nő előkerült, és gyorsan összedobott nekünk reggelit. Meg ugye útravalót is, ebédnek, de ezt is csak olyan septében és … jaj, én mondtam nekik, hogy este készítsék el nekünk, de nem akartak már ezzel foglalkozni, “manana” “majd holnap!” – hát nem is lett belőle semmi, csak hideg rizs valami csirkedarabbal.

A család kutyája követett minket Tingo Nuevo-ba, szeret együtt menni a turistákkal.

Jó későn, 6:15-kor indultunk el gyalog a 15-percesnek ígért útra. Ami 30 perces lett. Hallottuk este beszélni őket, hogy “6:30″ meg “busz”, de mivel nem értettük, hogy ezt mint konkrétumot mondják, vagy csak beszélgetnek róla, hogy van-e akkor és tényleg akkor van-e, ezért nem tulajdonítottunk neki különösebb figyelmet. Bezzeg amikor rohanva 30 perc lett a 15 percből, fent pedig fejcsóválva mondták nekünk a helyiek, hogy “a busz már elment”, akkor nagyon mérgesek lettünk. “Majd jön másik, olyan 9-10-11-12-du3-kor” Kb ennyire pontosan tudták megmondani, hogy mikor jön a busz. “Talán jön” – ez lett a vége. Hát vártunk.

Árpi 4 sarokkal arrébb a másik útvonalon, én itt várom a jószerencsét. Ez a két útvonal van, amin mehetnek a buszok. Szétváltunk és úgy várakoztunk, nehogy elszalasszuk.

Aztán el is ment Árpinál egy busz. Nem állt meg, pedig külföldiek ültek rajta és rá volt írva, hogy “servicio turistico”. Aztán egy órával később nálam is elment egy ugyan ilyen busz. Ekkor durrant be a pumpa, hogy mi az, hogy nem állnak meg?!? Még integetett is nekem a sofőr a mutatóujjával, hogy á-á, nem áll meg. Ekkor adtuk fel és füstölögve mentünk vissza a hostelbe, hogy leüvöltsük a fejéről a haját. Persze ennél kulturáltabban adtuk elő, csak érzékeltetni szerettem volna, milyen mérgesek voltunk, én biztosan. A muki persze védekezett, hogy így meg úgy, ezt felesleges is taglalni. Végül telefonált, hogy mikor meg hogy megy busz (olyan, amelyik valamiért nem vett fel), és leszervezett egyet, ami itt a hotelnél vett fel minket. A szépsége a dolognak, hogy lehet ugye idegenvezetőt kérni, és van angol nyelven is (kb jár a jegyhez, nem sokkal drágább), mi pedig még tegnap este mondtuk neki, hogy akkor telefonáljon a kontaktnak, hogy angol nyelvű van-e, és mennyibe kerül, hátha drágább. Ha telefonált volna, tudták volna, hogy ott várunk, ha esetleg arra gondolnátok, hogy csak foglalás után lehet ilyen buszra felszállni. Szóval nem szólt a drága senkinek, sehova nem telefonált, felküldött minket hajnalban a “talán van busz”-ra, ehelyett aludhattunk volna egy jót és kényelmesen felszállhattunk volna 10 órakor ugyanarra a buszra, amivel végül mi is mentünk. Hiába a két év Ázsia, hiába nyomjuk itt a latinos feelinget Dél Amerikában, amikor valaki az időnket lopja el mert tutyimutyi és nem képes nyíltan kommunikálni, az nagyon fel tud idegesíteni. Si ay bus / no ay bus ennyit kellett volna csak mondania.

Várakozás közben

Macska sarok

Kutya utca – mindenkinek megvan a felségterülete.

A kilátás az alsó és felső Tingo falvak közötti ösvényről az Utcubamba völgyére. Jobbra látható egy kis barna ösvény fel a hegyre, na az a gyalogút Kuelaphoz, 1200m szinttel, 3, 4 vagy 5 óra szintidővel fölfelé, attól függően, kit kérdez az ember. :) Mivel ez elvileg valamiféle pihenőnapunk volt 3 nap fölfelé való bringázás után, úgy gondoltuk, hogy ezt mégsem lépjük meg, ha már vannak mikrobuszok is. Amúgy állítólag jövőre egy libegőt is elkezdenek majd építeni, de efelől vannak kétségeim.

Sárgában a csak spanyolul beszélő idegenvezető. Elég jól értettük a lényeget, amíg el nem fáradtunk a figyelésben/megértésben. Utána angolul beszélő utasok segítettek nekünk.

Kis erkély és a cik-cak minta. Erről lesz még később szó.

Így nézett ki valaha – Kerek házak tömkelege, ugye, hogy tiszta Aprajafalva a Hupikék Törpikékből? :)

No, innen én, Árpi veszi át a billentyűzetet, mert Zita most épp képeslapokat ír. Bevallom, egy-két képhez az előzőeknél is beleírtam. :)

A bejáratnál természetesen szuveníreket is kapni. Kuelapot sokszor hasonlítják a Machu Picchuhoz, de miközben előbbit évente egymillióan is meglátogatják, addig Kuelapot csak átlag napi százan. Hiába, itt nincs olyan gyönyörű kilátás, de történelmileg tényleg nagyon érdekes, csak ez még ugye önmagában nem vonza az embereket…

A régészek úgy véli, hogy a chachapoyasi emberek központja volt itt Kuelapban. Ők egy az inkáktól különálló népcsoport volt, fejlett kultúrával, és kereskedtek is a környező népekkel, azonban amikor jöttek az inkák, ők nem akartak behódolni nekik, hiába próbálkoztak náluk először diplomáciai módszerekkel, a chachapoyasiak nem voltak hajlandóak engedni a kultúrájukból és az életvitelükből, így végül az inkák leigázták őket. Aztán nem sokra rá jöttek a spanyol gyarmatosítók is…

Odafelé menet kb. egy kilométert gyalogolni kellett, közben találtuk ezt a fosszíliát a járólapnak lerakott kőben… Idegenvezetőnk azt mondta, hogy annyi van belőlük, hogy már nem gyűjtik, nem rakják külön őket, csak beépítik őket ahová kell… Szóval ezeken lépkedtünk Kuelap felé! :o

Az erődváros fala. A régészek szerint védelmi célokat szolgált

Mert ugye csak ilyen járatokon lehetett feljutni a várost képező felső szintre, ezt pedig elég jól lehetett védeni.

Íme a feljárat. Látni itt patáktól megkoptatott köveket, amiből a régészek úgy vélik, hogy már a chachapoyasiak is tartottak lámákat

Ugyanez felülről, oldalt az első kerek alapú házzal, amit megpillantottunk

Kuelap 3000 méter magasan egy hegygerincen terül el, az a keskeny sáv a hegyoldalban az út, amin feljöttünk a mikrobusszal

Amikor kisütött a nap, Árpi megkergült és mint aki megveszett, mindent abban a fél percben akart lefényképezni, amíg a napfény mindent ilyen szépen kiszínezett :)

Egy-egy üregben csontokat találtunk, erre az idegenvezetőnk hívta fel a figyelmet, ezek állítólag 500 vagy több éves chachapoyasi emberek csontjai… A chachapoyasi romokat ezen a környéken sajnos elég sokan fosztogatták pénzszerzés céljából, és ez a helyzet állítólag csak a közelmúltban normalizálódott, részben sajnos csak azáltal, hogy már minden eddig felfedezett helyet kifosztottak, amit pedig még nem, az őrzött helyeken és múzeumokban van.

Egy másik kerek ház, a pad nem korabeli, az 21. századi! :)

Vajon volt köztük hierarchia, és a magasabb szinten magasabb rangú családok laktak?

Ezek a minták csak a chachapoyas kultúrára jellemzők, és valamit jelképeztek, amit elfelejtettem. :) Zita kisegített: úgy gondolják, hogy a minél több rombusz minél nagyobb nemességet jelentett, legalábbis abból, hogy sok rombuszos házból keveset, kevés rombuszosból pedig sokat találtak, erre következtetnek. Na tessék, ezek szerint volt hierarchia köztük.

Ismét egy minta és a kedvenc parazita növényem

Nem, ez nem egy korabeli beltéri rötyi, hanem ezekbe az üregekbe temetkeztek, házon belül

Kell azért egy ilyen kép is, hogy lássátok, nem egy ablak nélküli budapesti szobából guglizzuk össze ezt a sok érdekességet :D

Idegenvezetőnk magyaráz, sajnos ugye csak spanyolul, aminek kb. csak a felét értettük. Balra, mögötte az a perem minden házban jelen volt, talán valamiféle konyhapult lehetett. Annak a hozzánk közelebb eső végében van egy fekete lyuk, na abban az üregben tartották a tengerimalacokat! Természetesen fogyasztásra, és nem háziállatként. Legalábbis ez volt az idegenvezetőnk elmondása, de akkor, ha így van, miért hívják Guinea Pignek angolul ezt az állatot? Eddig azt hittem, Új-Guineából való, és azért hívják így, de most akkor összezavarodtam.

Egy biztos, szép kilátásban nem szűkölkedhettek anno a kuelapi chachapoyasiak – A Chachapoyas egyébként valami olyasmit jelent, hogy a felhők emberei, vagy a felhők harcosai, erről is sok variációt hallottunk.

Újabb minták

A perui száz solos bankjegyen is ezek a minták vannak, ami nagy szó, mert Peruban tudtommal ez a legnagyobb bankó, átváltva, ATM és egyéb banki költségek után kb. 9300 forintot ér jelenleg. Egy két fogásos ebéd 4-5 sol a “menu”-t kínáló étkezdékben, a turistagettóktól távol.

Ugyanaz a bejárat, amit már lentről megmutattam. Ezt nem keresztezhettük az omlásveszély végett.

Az az egy szem ép ház a szemléltetés végett lett fölépítve, az alapja eredeti, a többi korhű, de ma épített.

Ugyaninnen van egy panorámánk is

Egy arcminta az egyik ház sarkában

Ebbe a tölcsér alakú épületben középen egy üreg van, amibe temetkeztek.

Ez már az erődváros legvégében volt, abban a végében, ahová megérkeztünk, csak ugye először a lábához, a fal aljához. Itt ért véget a túra, innen már csak visszafelé gyalogoltunk ott, ahol jöttünk. …és itt is készítettem egy panorámafelvételt! :)

Ebben a házban is jól látszik a temetkezési üreg, és a konyhaasztal… Na meg a kilátás.. :) Ha kidobtak egy csontot az ablakon, azt lehet, hogy egy 1000 méterrel lentebb lakó kutya ette meg! :)

Ezen a képen két lámát rejtettünk el! :)

A kedvenceim. Sokszor felhő lepheti el ezt a hegygerincet, mert ez a sok moha csak úgy nő…

Bárhol megjegyzem, hogy milyen szépek, rögtön azt a választ kapom, hogy dehát ez egy parazitanövény! :) Ez így van, de attól még szerintem szép! :)

A lámánk közelről

Napfényben még jobbak!

Ugye mondom, piros tölcsérek a mohás fákon, hát nem gyönyörű? :)

Najó, ebből elég volt, menjünk haza! Ez persze még jó 20 perc sétába és vagy két óra buszozásba telt… :)

Lefelé menet a kapuban

A néni krumplis-fűszeres-zöldséges olajban kisütött történetet árult, amit megkóstoltunk, finom volt.

…gombaházakban lakunk, és mindig vidámak vagyunk… :) Kuelap alaprajza

Visszafelé még durvább járólapokat fedeztünk fel! :)

Ez már hazafelé a buszból. Az ott szemben Kuelap, a hegygerinc tetején, jobb oldalt láttok egy világos peremet, na az nem természetes sziklaletörés, hanem a kuelap városfal! :)

Szállodánk, ahol a sok hajnali kaland ért minket, ez már másnap reggel, induláshoz készülődve

Tengo Viejoból tovább mentünk fölfelé mentünk Utcubamba (ejtsd: Utkubamba, pedig az Utcu nekünk is jobban tetszik…) völgyében Leimebamba felé, ami csak 47km és néhány száz méter szintre volt tőlünk, így egy könnyű, kellemes napnak néztünk elébe

Tengo Viejo déli végében, az előző híd előtti kanyarból indul fel a gyalogösvény Kuelaphoz, azoknak, akik vágynak egy kis gyalogtúra élményre, és meg szeretnék spórolni a mikrobusz árát. Az ösvényről azt is írták, hogy az esős évszak végén (azaz pont, mikor ott jártunk) különösen saras lehet, ezért eszünkbe se jutott megpróbálni, szivatjuk magunkat eleget a bringákon! :D

A völgyben. Itt már kisebb a folyó, de még mindig igen vad.

Forgalom alig volt a keskeny úton, talán egy autó két percenként. Mondanom sem kell, ezt felettébb élveztük! :)

A folyó túloldalán lakók ilyen kis kocsikban húzzák át magukat a folyó felett ott, ahol nincs híd.

Szárad a hús, mosolyog rajtunk a perui anyuka!

Zita ragaszkodott egy ilyen kép elkészjtéséhez. Találtunk egy elhagyott vécécsészét az út szélén… :)

Rücskös sziklafal és horror-fa egy képen. És igen, sajnos picit szemerkélt az eső, de nagyon nem büntetett minket, végül esőkabátot sem vettünk és ez jó döntés volt.

Ezek az erkélyecskék a környékre jellemzőek. Na nem a márkajelzés rajtuk…

Connexion powered by solar! :)

Falukép

Az esős évszak vége – ideje rendbe tenni a víz okozta károkat az útban

Ebédünk – Nagyon finom volt és végre egy kicsit változatos, meg is lepődtünk, hogy egy pici faluban ilyet kapunk.

Valaki más is szívesen evett volna belőle… :) Balra a kancsóban az ott erjesztett és ezáltal enyhén szénsavas cukornádlé volt, hát ilyet sem ittunk még!

A nagy zöld, félbevágott gyümölcs egy Chirimoya, a piros tomate de arbol, vagyis a paradicsomfa gyümölcse (vagy zöldsége, én ezt már nem bírom követni…), amiből leginkább leveket készítenek, és a limon, egy édeskés citrusféle

Ez az étterem, ahol ettünk a nádtetős hely volt, ahol azt hiszem egyébként meg is lehetett volna szállni. Emelett volt a kék épületben egy kis bolt, ahol…

…a falban volt egy kis múzeumszekrény…

…mindenféle kincsekkel…

….például ilyen leletekkel. Állítólag televan a környék a chachapoyas kultúra nyomaival, az emberek a kertjeikben ilyeneket találnak.

Garázsfüggöny :) Bent meg figyel a moci. Ez már egy következő faluban. Azt hiszem itt nem lehet rossz a közbiztonság! :)

Újabb falukép

Na ide nem mentünk fel, megnézni ezeket a sziklafalba épített temetkezési házakat… :( A következő bejegyzésben, ahol látunk róluk majd maketteket, leírom, miért nem.

Szilveszter és Csőrikés mototaxi delfinnel! :) Végül is csak 1000km ide a tenger…

No, ez már más autentico! :)

A falvak mellékutcájában már nincs aszfalt.

Szavazz a fa-pártra X-el! Csak a törzsük már lekopott…

Ajj, de szép volt… És végig nagyon enyhén emelkedett csak, amit alig éreztünk.

Kivéve az utolsó pár kilométert Leimebamba előtt, ahol kikerültük a szomszédos falut, ott volt egy kis emelkedő. Ha Ti erre tekertek, csak menjetek be a faluba, van út kifelé a túloldalán is vissza a főútra, így megússzátok a mászást.

Ez még a falvak előtt készült, nagyon élveztük ezt a fajta tájat és a csendes, keskeny utat.

Mikulásvirág. Nálunk cserépben nő, náluk 3 méteres bokorban. Ha jól tévedünk és ez tényleg az…

Egy másik virág, bogárral

Windows XP alapértelmezett háttér :)

Meg se akartam érkezni, olyan szép volt! :)

Leimebamba határában ezt a szerpentines emelkedőt kaptuk aztán, amin fel sem tudtunk menni, mert földcsuszamlás miatt zárva volt. Szerencsére ebből a kanyarból vezetett fel egy másik, macskaköves, és még sokkal meredekebb utca a főtérre, amin a helyiek nagyon kedvesen és kérés nélkül segítettek feltolni a bringákat. Ráaásul olyan gyorsan tolták a gépeket fel, hogy mi alig bírtuk velük tartani a tempót! :)

Fent a főtéren pedig… Kezdődik majd a következő bejegyzés, amit holnap ugyanebben az időben publikálunk, ahogy szoktuk, magyar idő szerint reggel 8-kor. Van köztetek, aki ezt így tudja, vagy mindenki olvas minket, amikor van rá ideje? :)