Nászút a Föld körül » Osa-félsziget

Francois sátrában és Ron dzsungelében az Osa-félszigeten

Zita — Thu, 05 Mar 2015 07:00:48 +0000

Francois, aki hátrahagyta Európát

Előre figyelmeztetek minden kedves olvasót, hogy ebben a bejegyzésben rengeteg kép lesz. Olyan helyszínen voltunk, amit nagyon nehezen lehetne leírni, inkább élvezze mindenki a képeket, és használja a fantáziáját ahhoz, hogy elképzelhesse, ő is ott van, velünk. És előre elnézést kérek, de sajnos nincs állat és növényhatározónk, így az állatokat meg növényeket ránézésre, ősember módra neveztük el, pl “sárga hasú madár” meg “nagyon hosszú hal”, vagy “szúrós fa”. Aki bölcsebb nálunk, kérem, írja meg kommentben, hogy mi a rendes neve az itt bemutatott egyedeknek, mindenki okulására.

Dos Brazosba érkezés egészen elvarázsolt minket. Már a hídon való átkeléskor láttunk olyan hihetetlen aranyos piros hátú madarakat. Éljen, megérkeztünk hát arra a helyre, ami biodiverzitásáról híres, és azonnal állatmegfigyelési élményekkel ajándékoz meg minket. A falu pedig egy alig párszáz (200 – Árpi) lélekszámmal rendelkező kis település, bolttal, templommal, iskolával. Az iskolánál van wifi, ingyenes, bár elég lassú és nem is mindig működik. Viszont ha megy, akkor élvezhetjük a lassú internet előnyét: tudatos és szelektív internethasználat. Nem ekkor fogom megnézni a kiscicás youtube videókat, viszont amit kell – elintézni pár emailt, válaszolni embereknek, utánanézni néhány információnak – arra talán elég. Szállásadónk a faluközponttól mintegy 2-300 méterre lakik, a folyó mellett. Francois Brüsszelből való, de itt találta meg a boldog és nyugodt életet. Neki elege lett az európai stresszes életből, és ide vágyott, valahova ilyen közel a természethez, ahol még őszinték az emberek és érintetlen a természet. Szerinte az európai élet nem áll másból, mint abból, hogy heti 5-6 napot dolgozunk, minden percét utáljuk, stesszelünk, majd a hétvégén “élünk”, felesleges hitelt veszünk fel, hogy boldogabbnak hitt legyen az életünk, majd egész életünkön át a bankok rabszolgáiként azt fizetjük vissza, sőt, a kamat miatt sokkal többet. Hogy ebből az “egészségtelen és őrült mókuskerékből” kitörjön, itt vett földet, és most építkezik. Olyannyira, hogy a házának falai már álltak, de még tető nem volt rajta, amikor mi megérkeztünk. Azalatt a pár nap alatt, amíg mi ott voltunk, a tető is felkerült, pont búcsúzásunk utáni napon költözött fel a házába. Azért fel, mert két emeletes a ház. A földszinten van egy szoba, aminek majd erős vasajtaja lesz, hogy ott tárolja az értékeit. A szomszédos szobácska egy nyitott konyha, és ennek a tetején van az a rész, ahol ő alszik, gyakorlatilag a tetőn, csak erre tetetett 6 oszlopot és arra a tetőszerkezetet.

Az ajtó vezet a majdan zárható szobába, jobb oldalt a konyha (a túloldalról nincs házfal, onnan nyitott), a teteje pedig a szoba lesz, még nincs fent a tetőzet.

Rettentő egyszerű lesz a szoba berendezése. Már van egy (itt helyben készített) aluminium elemetes ágya, ebben fog aludni és így van plusz egy ágy, ha vendég jön. Lesz fent egy fürdőkád (micsoda kilátással!), egy kis dohányzóasztal meg egy-két babzsák szék. Amikor megérkeztünk, szinte elrettenve néztem, hogy mégis hogyan lesz ebből a betonkockából lakható ház, biztos bolond szegény, de miután elmagyarázott mindent, rájöttem, zseniális. Tökéletes, letisztult, semmi felesleg. Hát, a kád. De Francois azt mondta, mindig, egész életében saját kádról álmodott, és ha egyszer úgy adódik, hogy kiadja ezt a helyet, akkor sokat dob majd az értékén. Ó, igen, oldalfalak sem lesznek a szobán, csak duplán, vagy triplán rétegelt háló derékmagasságig, hogy az utcafrontról ne lehessen belátni, mivel nagyon szeret meztelenül lenni, a folyó felé pedig hajóskötél, hogy semmi se akadályozza a kilátást. A telekre pedig permakulturás étel-kertet tervez (A helyes magyar kifejezés élelmiszer termelő erdőkert – Árpi), ami pár év (inkább 6-10 év, mire önfenntartó lesz a rendszer, nagyon éghajlat és ügyesség, és tapasztalat függő – Árpi) munka után egyszerűen csak eltartja az embert, csak szüretelni kell járni. Ottlétünkkor meglátogatta őt két másik utazó, az egyikőjük egy barátjának a barátja, így kapta Francois az ajánlást, hogy hívja meg őket. Ugyanis Lief és David utazásuk során sok helyen besegítenek permakuturás kertekben, Davidnak pedig meg is van a tudása ahhoz, hogy a semmiből egy ilyet kiépítsen, a helyi viszonyokat figyelembe véve.

Francois, Lief és David

És a legtündéribb kutya, amit eddig láttam. Shiba

Minden kutyának van szempillája, vagy csak Shivával volt a Teremtő ilyen kacér?

Íme a “kész” ház! Francois olyan boldog volt… Nem is csodálom, hisz pár nap alatt látja álmát megvalósulni. Igen, itt nem hónapokig tart az építkezés, ez egy másik klíma. :) Francois 6 hete vette a földdarabot

Amíg nem lesz kész teljesen a ház, illetve majd utána az önkétesek használatára itt van ez a sátor, ebben alszunk mindannyian. Figyelemre méltó, hogy 6 hét alatt micsoda fejlődést vitt véghez itt Francois, ha minden jól megy, a telekre beköltözésétől kezdve 2 hónap alatt mindene meglesz.

Francois telke mögött található a folyó, amelyben aranyásók vájtak ki medencéket, hogy könyebben tudjanak arany után kutatni. Sajnos, vagy szerencsére, túl sok aranyat ezen a szakaszon nem találtak, így felhagytak itt a kereséssel – viszont a mélyedések ittmaradtak utánuk. Micsoda luxus, hogy “saját” fürdőmedencéje legyen az embernek a természetben.

“Welcome to Paradise!” A két medence közül ez a hosszabbik, és Francois tervezi, hogy mélyebbre vájja, így lesz egy hosszú úszómedencéje, valamint a “jacuzzi”, az ülős medence, aminek mi gyakori használói voltunk.

De nem csak Francois van itt külföldiként, aki ide képzelte el az életét. Van itt egy izlandi páros, akik szintén a környéken vettek egy jóval nagyobb telket, és ők is permakulturás food-forest-et építenek itt. Párszor volt szerencsénk találkozni velük, volt, hogy az esti tábortűzre is benéztek. Érdekes, hogy pont egy ilyen zsákfaluban talált magánat telket több európai is. De rajtuk kívül még más is van itt, igaz, az ő története kicsit más.

Bolita és Dos Brazos

Itt él egy másik fazon is, Ron Kanadából. Eladta otthon mindenét, és ideköltözött 36 évesen. Úgy tekint magára, mint gondnoka a természetnek, nem mint tulaja a földterületnek, amit megvett. Neki közvetlen a Corcovado Nemzeti Park mellett van földje – jobban mondva dzsungelje -, itt épített fel az akkori élettársával egy hotelt. Inkább dzsungelszállást. Az erdőben pedig ösvényeket vágtak, azokat térképre tették, jelzéseket tettek ki, így létrehozva kb. 14 km hosszú túraútvonalakat, ami igen csalogató, hiszen mivel közvetlen a Nemzeti Park mellett van, esélyes, hogy sok érdekes állatot láthatunk (az állatok nem ismerik az emberek által húzott, csak térképen létező határokat), illetve van négy szép vízesés is, ahol fürödni is lehet. Ron is szeret amúgy meztelenkedni, és eléggé megszállotja is ennek. Mindahányszor találkoztunk vele, valahogy mindig úgy terelte a beszélgetést, hogy utalhasson arra, milyen jó nudistának lenni, és hogy mi is nyugodtan vetkőzzünk meztelenre, és járjuk úgy a természetet! Ekkor még nem is gondoltam, hogy ez tényleg meg fog történni…

A Bolitás térkép

A Bolitás ház, ez az a hotel, amihez 20 perces túra vezet fel a hegyre, szűk ösvényen. Ide nem jön gurulós-bőröndös turista, vagy legalábbis nem a bőröndjével! :)

Nagyon tüchtig kis konyhája van a szállásnak, szelektív kukákkal, főzővel, mosogatóval, és még kis csodoládét és instant tésztát is kínáló megvásárolható készlettel is, ahol minden be van árazva, és a pénzt egy perselybe kell bedobni.

Árpi kedvence egy befőttesüvegben lógó led-izzó, szigorúan napelemes-aksis rendszerről töltve. :) Az én kedvencem sajnos nem lett lefotózva: egy vastag bambusz hosszában kettévágva, felakasztva. A bambuszban természetes módon vannak elválasztó falak, és ezek azonos távolságra vannak egymástól. Ezzel egy igen praktikus és szuperül kinéző evőeszköztartót lehet készíteni.

Ligia és Wilberth, a faluban található egyik bolt tulajdonosai. Francoának nincs asztala, így ide jött Árpi dolgozni. Így barátkoztunk össze velük, Ligia tanította angolra Wilberthet. Olyan kedvesek voltak, hogy meghívtak minket kávéra és egy-egy szelet tejfölös kenyérre. Ők a fővárosból valók, de ezt az életet sokkal békésebbnek és boldogabbanak tartják.

Természetes kerítés: vesszőket földbe szúrnak, kerítés szerűen, az pedig szépen kihajt. Nem tudom, ez a vessző-leszúrásos módszer otthon is működik-e; de itt olyan termékeny a természet, hogy bármilyen növényi anyagot eldobsz, az ott ki is hajt.

…két elveszett turista… :( figyelembe véve a dátumot, azt hiszem, ők már nem fognak soha előkerülni…

És a hirdetés a legújabb szúnyog által terjesztett betegségről, a chikungunyáról. Kiejtve valahogy úgy hangzik, mint az angol “chicken” meg a magyar “gúnya”, csak rövid u-val. Amikor először hallottam erről a betegségről egy másik turistától, még viccelődtem is vele, hogy mi lesz, csirkévé válunk, ha elkapjuk? :) Amúgy nem halálos, szóval no para.

Bővítik a templomot. A meglévő épület köré húzzák fel az új falakat. Praktikus!

És akkor íme, a sok kép:

Ide gyűjtöttem össze az összes természettel, növénnyel, állattal kapcsolatos képet. Figyelem, sok lesz! Szép túrát jártunk végig a Bolitában, illetve a faluban is láttunk egy-két érdekes dolgot. Szóval mély levegő, vágjunk bele.

Sárga hasú kismadár

A piros hátú madár, és a tojó, homlokegyenest más színekben.

Érdekes virág

Ennek a másik szép virágnak …

… ilyen érdekes dinnye kinézetű termése van. Az elszáradt virág ott látható a termés tetején.

Erre mondta azt Árpi: “na ez meg mi a maki?”

Kilátás a Bolita legmagasabb ponjáról. Itt láttunk arakanga vagyis a vörös ara vagy sárgaszárnyú ara papagályt repülni! Lefényképezni már nem bírtuk, mert túl gyors volt. :)

Nagyon érdekes volt, ahogy a levelek, mint valami falfestés, vagy tetoválás, szinte a fa részévé válnak.

Indák / léggyökerek

Az előbb bemutatott futó-levelek.

Egyszer csak a megszokottól eltérő zajra lettünk figyelmesek. Íme, egy épp-nem-repülő repülő-banán, vagyis tukán, amit a helyiek hívtak így (legalább is Mexikóban), ugyanis amikor messziről látod repülni, a nagy csőrének csak a sárga, íves részét látod, ami nagyon hasonlít egy banánra.

Ide-oda szálldosott, nagyon nehéz volt lefényképezni. Ez a kettő lett a legjobb kép.

Soklábon álló fa, ráadásul jó tüskés is. Vajon mitől védi ennyire magát?

Tereptarka gyík, sokáig megfagyva állt, reménykedve, hogy ez a nagy ragadozó nem veszi észre és nem eszi meg. Remélem nem hoztuk rá a szívinfarktust. Biztos stresszes egy ilyen találkozás az állatoknak, de ez valahol természetes is nekik, hisz nem mi vagyunk az egyetlen potenciális ragadozói.

Egyszer csak ezt az aranyos kis denevért pillantotta meg Árpi. Én simán elmentem volna mellette.

Odaálltam, hogy érzékeltethessük a méretét a fának. Mesébe illő, elvarázsolt erdő kinézetet kölcsönzött a természetnek a sok kacskaringós gyökér.

Mi az ilyen selymes levelet csak nyuszifülnek hívjuk.

Az egyik vízesésnél ünnepeltük meg a 33-ezres kilométert. Itt Árpi fürdött is.

Visszafelé a folyóban mentünk – erre Ron azt mondta, ez az igazi fénypontja a túrának, az összes utazó, akik megtették ezt a szakaszt, mind ujjongva tértek vissza, hogy milyen csodás túra is volt ez. Ha nem ezt az utat választjuk, akkor ugyanazon az ösvényen kellett volna visszamenni, amin idefelé jöttünk.

A dzsungel és a folyó. Hopp, mi van ott hátul?

Kincskeresők tanyája! Na jó, nem. Megélhetési aranymosók. (Csak ez így nem hangzik túl jól.)

Árpi kedvenc képe. Tényleg körülölelt minket a természet. A következő képen meztelenek leszünk, takarjátok be a szemeiteket!

És beteljesedett Ron jóslata, tényleg le kellett vetkőzni. Vicces volt ruha nélkül, de cipőben lenni.

Előttünk két aranymosó megy, épp a meztelen rész után találkoztunk velük, remélem nem láttak meg minket!

Nagyon buzgón átalakították a folyó medrét, hogy könyebben hozzájuthassanak az aranyhoz. Mennyi munka! Remélem megérte nekik…

Érdekes színes levelek

Ennek a növénynek a rendes zöld, és a színes levelei is becsavarodtak, szép látványt nyújtva. Vajon mi célból veszi fel ezt az alakot?

És egy másik, aprónak nem mondható levél. Esernyőnek lehetne használni, akkora.

Víz alatti csodák

Hogy ne csak a szárazföldi csodákat mutassuk be, íme néhány kép Francois medencéiből, vagyis a folyóból. Mikor első napokon ott fürödtünk, éreztük, hogy valami csiklandozza a lábunkat, de nem is gondoltam volna, hogy ilyen félelmetes szörnyek laknak itt a vízben. És mennyien voltak! Azért nem láttuk őket korábban, mert esőzések miatt zavaros volt a víz, mostanra tisztult ki.

Árpi búvárkodik – (A frászt Kedvesem, ez Te vagy! :D – Árpi)

Ez a rák-homár keverék csípkedte a lábainkat! Elég ilyesztően néz ki az ollóival.

Itt egy világosabb testű változat

Nagyon hosszú hal. (Remélem értékelitek ezeket a pontos halmeghatározásokat.)

Foltos farkú kishal

Porszívó-hal

És az éles szeműeknek: hal iskola, vagy hal-gyűlés. A bal oldali mondja, a többi ül és hal(l)gatja.

Ennyi! Vége. Tudom, kicsit tömény a sok kép, de annyi mindent láttunk itt pár nap alatt, hogy azt nehéz bemutatni. Mi meg olyanok vagyunk, hogy minden kis fűszálat percekig tudunk nézni, ha valamiért felkelti az érdeklődésünk, és készítünk vagy 8 képet. No, ebből a nagy kollekcióból kell ez a pár kép kiválogatva (Árpi által), megírva általam.

Egy nagyon izzadságos nagyon hosszú nap naplója

Zita — Fri, 27 Feb 2015 07:00:44 +0000

Reggel korán keltünk, mert tudtuk, hogy nagyon gonosz emelkedők várnak még ránk. A képen: Árpi lustálkodik, pedig már a szúnyoghálót is elbontottam fölüle.

Még benéztünk a pálmaolaj ültetvényre (a ház mögött volt, nem kellett messzire menni), épp itt játszottak a kutyával a gyerekek, meg egy pajtásuk. A sok piros bogyó a földön a termés, ami lepotyogott szüret közben.

Még hűvösben. Reméltük, hogy szép napunk lesz.

Nem tudom, mennyire látható, de már úgy 8 óra magasságában alig volt rajtam ruha, még a hasamon is feltűrtem a pólót, amit soha nem tettem eddig. Őrület meleg volt és a hullámzó táj, a sok kaptató nem segített sokat…

Erről beszél Zita. Tényleg elég brutális volt, főleg ebben a hőségben. Paráztunk is, hogy ne kapjunk napszűrást, néha kevés volt az árnyék. Meg lélektanilag is sokkal jobban kikészít minket az ilyen, mintha mondjuk meg kéne mászni egy, azaz egyetlen egy nagyobb hágót egy nap. – Árpi

Ezt a lepkét az úttesten találtam, szerencsétlenül vergődött. Csorgott rólam a víz, de nem tudtam megállni, hogy ne “mentsem meg”. Csak amikor felsegítettem a kezemre, és jobban megnéztem, akkor vettem észre a csodálatos ezüst vonal mintázatot a szárnyain. A szárnya felső vonalán egy nagy vastag sávban, lent két vékony sávban volt rajta az ezüst minta. Bárcsak jobb képet is csinálhattam volna! Szikrázott a napon, mint valami csillámpor, gyönyörű volt. Egy ilyen kis “jelentéktelen” lepke, és mégis micsoda elegancia!

Épp felfrissülünk egy lefelében. A sok ruha hátul szárad. Este kimostam, de olyan párás volt a levegő, mintha ködszitálás lett volna, így nem hogy megszáradtak volta a ruhák, szerintem még vizesebbek lettek.

Megálltunk ezt a kilátást megcsodálni, amikor…

…észrevettünk valami sokkal izgalmasabbat a bokorban.

Igen, az új kedvencünk, a levélvágó hangyák. :)

Itt tartottak, amikor megálltunk. Tíz peccel később…

Szinte elhordták az egész levelet.

Itt jól látszik, ahogy a egy-egy hangya, mint a körző, körberág egy-egy szeletet. Másik hangyák jöttek, és elvitték, amit levágtak, nem a vágó cipekedett.

Na még egy, ígérem, több kép nem lesz ebben a témában! :))

A bordó-barna lábakon álló rácsos doboz az utcai kuka. Amíg otthon ki kell tenni a kukát az utcára, itt eleve ki van rögzítve. És azért van így megemelve, hogy a kutyák ne cincálhassák szét a szemetet, rumlit hagyva maguk után.

Avatár rajongók, figyelem. Itt van a szent fa magja! :) Vegyem ezt egy jelnek?

Összefutottunk Elmarral és Ellennel. Képzeljétek, túrabakancsban tekernek. Mert hogy nem akarnak több cipőt cipelni és hogy amúgy is sokat túráznak… Hát, mi csak pislogtunk ezen… Nem tudom, hogy nem rohad bele a lábuk a bakancsba.

Bordásszíj hajtású Rohloff.

És 20.000 km-ert futott Schwalbe Marathon Mondial.

És egy kis Rudy Project reklám. :))) Egyébként Tűzföldről Alaszkába tekernek. (Bakancsban….!!) Minden elismerésünk! (Nem csak a bakancs miatt) :)

A végső lefelé. Hát ezt sem hittem volna, hogy elérkezik. Olyan szinten szenvedtünk, hogy azt nem tudom szavakkal visszaadni. És hihetetlen módon izzadtunk, szerintem megittunk ma legalább 8 liter vizet.

Másféle táj. A dombos dzsungelből a lapos tengerpartra érkeztünk.

Na ezzel a helikopterrel se megy már senki sehová…

A dombmászós nap a számok tükrében. 3 óra 39 perc alatt tettünk meg 44,45km-ert. Még 24,8 van hátra. Eddigi átlagsebességünk 12,1 km/h.

És akinek még könnyű, mert nem kell tekernie: Cuki baba faülésben. Szeretjük az ilyen házilag készített praktikus eszközöket. Nem szaladnak a boltba megvenni a legújabb modelt, talán mert nincs is rá pénzük. Viszont fa va, kreativitás van, helyzet meg van oldva.

Dos Brazos felé le kellett térni a főútról, egy murvás útra. 8 km volt még szállásadónk címéig.

Útközben is láttunk érdekes dolokat. Egy helyi kocsma-étteremnél épp ment a vadnyugati buli, szinte mindneki lóval jött. A fényképen nem látszik, de körben mindenhol lovak “parkoltak”.

Bent meg folyt a buli! Épp valami táncverseny féleség mehetett, ők az utolsó parkettem maradt páros, a férfi hátán látszik az a cédula, amin a versenyzők sorszáma volt rajta.

Ez a fajta csudaszép madár többször átrepült előttünk az úton. Eleinte azt hittük, a hasa piros, de nem, a hátán van nagy zakó, és az ilyen rikító vörös.