No, így néz ki a domboldalból a Cukorsüveg-hegy.

De előtte mégegy kép! Sok boldogságot Zsu és Geri! Néha ilyen felkéréseket is kapunk… :) Jó dolgunk van, könnyedén tudunk örömet szerezni másoknak, az ilyet kár lenne kihagyni. Az a repülő pedig nem photoshop, ezen a napon fordult a szél és az öböl felett kanyarodtak a leszállópályára a repülők, elképesztő látvány volt! :)

A favella tetején egy piszkos autóparkolón és rengeteg kukán át elindultunk lefelé ezen a lépcsőn. Ebben a favellában ugyanis már szemétszállíás is működik, persze elég nehézkes, hiszen nincsenek lapos utcák, ahol autók járhatnának, csak meredek lépcsők, de van és működik, csak embereknek kell felvonszolni a favella tetejére vagy aljára a kukákat, mivel csak ezekre a pontokra jut oda a kukásautó. Annak, hogy ilyen “fejlett” ez a favella, ahhoz Michael Jacksonnak is köze van, aki ezért a képen látható falfestményen is látható. És ez most nem vicc, olvassatok tovább és pár képpel lejjebb elárulom, hogyan is történt mindez! ;)

Íme a favella, ahogy a tetejéről látszik, háttérben a Krisztus-szoborral

Ez a favella (más nyelveken csak egy L-el, favela, de valamiért magyarul dupla L-es lett) 35 ezer ember otthona, és 1907-ben kezdtek el idetelepedni az emberek. Azóta is folyamatosan jönnek, nem csak ebbe a favellába, hanem másikakba is, mivel sok vidéki területet nagy szárazság súlyt, ezért itt a városban, ha csak egy ilyen szegénynegyedben is, de sokkal jobb körülményeket találnak. Az, hogy beton- és téglaházakat látunk, valamint betonozott járdákat egy favellában, fejlettségnek számít. Erre is visszatérek még.

Innen láttuk az eddigi legközelebbről a Krisztus-szobrot, de közben igazából már örültünk, hogy nem ott, hanem itt a favellában vagyunk, mert nagyon érdekesnek ígérkezett a túra.

Szemközt a Copacabanatól északra a város állítólag legnagyobb favellája, 200 ezer fős lakossággal. Ezt a számot először nehezen akartam elhinni, aztán beláttam, hogy igaz lehet. Mi egy szinte üres favellában mászkáltunk, ugyanis napközben nincsen nagy élet a favellákban, mindenki lent van a városban, és dolgozik. Ők dolgoznak a konyhán a hostelünkben, ők cserélik és mossák ki az ágynemünket, ők árulnak ételt és mindenfélét az utcákon, ők végeznek minden fizikai és minden egyéb alulfizetett munkát. A minimálbér 769 reál, tehát kb. 76 ezer forint, ezért minimum 44 órát kell dolgozni egy héten, de mivel ez a Magyarországnál drágább Brazíliában semmire nem elég, sokan több műszakban dolgoznak vagy rengeteget túlóráznak, hogy meg tudjanak élni. A 6 milliós Rió lakosságának egyharmada, vagyis 2 millió ember(!!!) él favellákban. Ezért nem hívom őket nyomornegyednek, mert nem azok, csupán illegális területfoglalással létrejött szegényebb lakónegyedek. Az állam ennyi emberrel értelemszerűen nem tud mit kezdeni, a szociális háló nincs olyan fejlett, hogy lakássegéllyel vagy állami lakásokkal megsegítsék őket, így kvázi ez a fajta segítség abban manifesztálódik, hogy az állam hagyja, illetve most már kis mértékben néhol segíti is a favellák létezését. Egy-egy ház egy-egy emeletén átlag 5-8 fős családok élnek, tehát egy olyan néhány szintes ház, ami a képek többségén látható, akár simán 20-30 embernek is otthont adhat. El sem bírom képzelni, mennyi ember hömpölyöghet ezeken a szűk lépcsőkön éjszaka, mikor hazatérnek a munkából, és zajlik itt az élet, vagy amikor valami fesztivált csapnak, mert olyat is szoktak, nem is ritkán. Mert ugye ne feledjük el, hogy Latin-Amerikában vagyunk, itt bulizás és vidámság nélkül nem is élet az élet.

Ezt a favellavári fogaskerekű vasútat, ami, ha jól nézem valójában inkább kábelvasút, szóval ezt a 2006-os választások előtt építették. Brazíliában kötelező szavazni! Ahogy a bátyám írta minap “Messze nem tökéletes rendszer ez a demokrácia, de egyelőre úgy tűnik, nincs jobb.”. 1024 favella van Rióban, ezek nagyrészét különböző bűnbandák, drogbárók irányítanak, három ilyen nagy banda van, a Red Command, a Friends of Friends, és a Third Command. Nyílván van portugál nevük is, de nekünk így mondta a vezetőnk. Azokat a favellákat, amelyeket nem ezek a drogbandák irányítanak, azokat vagy a katonaság felügyeli, vagy, ha stratégiailag fontos területen helyezkednek el pl. a nemrég Brazíliában megrendezett focivébé, vagy a jövőre itt megrendezésre kerülő nyári olimpiai játékok miatt, akkor az UPP nevű, erre a célre létrehozott állami szervezet felügyeli őket. Összesen 38 favellát felügyet az UPP, ezek közül 30 jól működik, 8-ban pedig problémákat vannak. Ez a favella, amiben mi vagyunk, az egyik legbiztonságosabb, mert ezt vette át legelőször az UPP a drogbárók felügyelete alól, mindjárt azt is elárulom, miért.

1992-ben elindult egy “reorganization program” amelynek keretében iskolákat, vízvezetékrendszert, szennyvízcsatornákat, orvosi rendelőket építettek és a szemétkezelést is megoldották, így ma sok favella sokkal jobb képet fest, mint akár csak 25 évvel ezelőtt. Nem tiszta már a jegyzeteimből, de úgy tűnik, hogy a katolikus egyház dolgozói felelősek ezekért a fejlesztésekért, és nem pedig az állam.

Abban a favellában, ahol jártunk, hangosbemondó rendszer is van, sőt saját rádiójuk is, így ezen a két csatornán minden az egész közösség részére fontos hirdetményt szét tudnak kürtölni, sokszor hirdetéseket, álláslehetőségeket is így terjesztenek, vagy ha valami baj van, pl. földcsuszamlás, akkor a riadót is ezeken keresztül tudják fújni.

A Santa Marta kápolna előtt Orsival és a vezetőnkkel. Innen kapta a favella is a nevét, tehát a Santa Marta Community-ben jártunk, merthogy manapság már inkább a közösség szót használják, mert ez pozitívabb.

Itt már elektromosság is van, habár elég kaotikusan néz ki. Az utcatáblákat és házszámokat is ezzel együtt vezették be, hogy a fogyasztást ki tudja számlázni az elektromos vállalat az ügyfelei számára. Éppen ezért, mikor utca, vagyis inkább sikátor és lépcsőneveket kellett kitalálniuk, volt, hogy kifogytak a nevekből és egyszerűen csak az utcában lakó család neve lett az utca neve.

Szemben egy másik domboldalban egy favella-lakótelep?

A Coral festékgyár sok itteni kezdeményezést megszponzorált festékkel.

Például ezt is. Ez egy időközben már híressé vált, de utcai festményekkel kezdő, és azokat még ma is folytató falfestő műve, neki a névjegye ez a kis sárga angyal.

Amit aztán még sok helyen felfedeztünk szerte a favellában.

Ez a porta így kívülről egészen pofás, a teraszt még magunknak is elfogadnám…

Csakhogy a teraszról ilyen a kilátás. Mondjuk, ha nem számoljuk az előtért, akkor amúgy elég pazar a látvány ebből a favellából, ahogy gondolom majdnem az összes többiből is, hiszen mindegyik hegyoldalban épült, a Tigoya-erdő nevű hegyvidékes terület egy-egy szeletét befoglalva. Utóbbi egyébként a világ legnagyobb városi parkjaként tartanak számon, és valóban nagy, igazából ezt öleli körbe a város teljes nyugai fele. Sokszor beszélik a favellák kapcsán, hogy pont fordítva, mint ahogy az máshol lenni szokott, itt a legszegényebbeké a legszebb kilátás, a gazdagok pedig lent laknak a betondzsungel rengetegében. Ahol egy aprócska lakást sem lehet kivenni már 1000 reál, vagyis 100 ezer forint alatt, ha pedig valami több személy részére is élhető méretű otthont akarunk bérelni, akkor 2-3000 reálnál kezdődnek az árak, de akkor még a veszélyes utcán parkol az autónk, mert nincs garázsunk, és sorolhatnánk. Szóval baromi drágák a lakbérek Rióban, ahogy más brazil nagyvárosokban is. Ugyanígy az ingatlanárak is elképesztően el vannak szállva.

Egy pizzéria ajtaja. Családi pizza 34 reál, nem sokkal olcsóbb, mint az olcsóbb helyeken lent a városban, hiszen ide gyalog kell felcipelniük minden alapanyagot, beleértve talán a sütöshez szükséges gázpalackot is. Mindeközben azért bankkártyával már itt is lehet fizetni, mert az internet és a telefonvonal már ide is be van húzva.

Egy összedőlt ház két lépcsősor között. Ez mindig szomorú látvány, mert valakik ezzel elvesztették az otthonukat, esetleg az életüket is. Nagy esőzések után mindennaposak voltak a földcsuszamlások, amelyek sokszor egész favellarészeket magukkal sodortak, főleg régebben, amikor még építettek ki vízelvezető csatornákat és csak faházak voltak és azok alá sem tettek rendes vasbeton alapokat. Ez a ház nem úgy dőlt össze, csak egyszerűen régi volt már, és lebontották.

Közeledünk a Michael Jackson térhez! :)

A popkirály szobra a tér sarkában. Vagyis inkább egy nagyobb terasz sarkában, hiszen a völgy felöli oldaláról a térnek Riót látni.

Dzsekóval nem lehet, hogy nem csinálunk közös képet! :)

A helyszínen épp egy crowdfunding kampányhoz forgattak filmet, mikor ott jártunk.

A hölgy minket is felvett, persze előtte megkérdezte, hogy szeretnénk-e szerepelni a filmben. Utána beszélgetni kezdtünk és kontaktot cseréltünk, mert a mi történetünk is érdekelte.

Azt hiszem, ez az a kampány.

Ezt a mozaikot egy nagyon híres művész készítette, aki az olimpiai játékokra és készít műveket.

Két szuvenírbolt van Santa Martában, de sajnos a vezetőink ezt előre nem közölték velünk, így alig volt nálunk valami pénz. Azért egy hütőmágnest sikerült vennünk, itt talán jó helyre kerül a pénz.

Rengeteg ilyen helyi művész által készített festményt lehetett kapni.

A második szuvenírboltban megnéztük a Dzsekó klippet is.

Hát az ilyet mi nem tudjuk hazavinni, pedig érdekes.

Ahogy már írtam, manapság már komoly vasbeton alapjai vannak a házaknak. Azért ennyi cementet, követ, téglát meg mindent idecipelni ehhez a rengeteg házhoz a lépcsőkön, akár fentről, akár lentről, de nem lehetett gyenge meló!

“Ha mégegyszer meglátom azt a csirkét, bizisten azonnal széttépem!!!” :)

Ahogy közeledtünk az autóutakkal is összekötött favella aljához, úgy lett egyre több étterem és bolt.

Cirmosból, papagájból és kutyából rengeteg volt a házak körül, utóbbiak sajnos jól tele is szarták a lépcsőket, úgy kellett mindenhol a lábunk elé nézni, hogy aknára ne lépjünk, na és mindez persze némi bűzzel is járt.

Leláncolva.

A Coral-tér, ami a festékcégről kapta a nevét, és nyílván így a festéket is, amiből egy holland testvérpár ezt művelte a házakkal. :)

Mivel ez már a favella legalján volt, úgy gondoltam, most már talán szabad. Egy-két ember rajta van a képeken, mert ezt a teret nem akartam nem lefényképezni, csak azért, mert vannak rajta. Azért az a homokzsákokkal körbevett erőd elég kemény!

4 emelet, de az alját az épületnek innen nem is látni, plusz a tetőn már épül a következő szint.

Így néz ki lentről a favella. Most kb. annak az iskolának a lábánál állunk, aminek a tetőterét fentről lefotóztam (09-es kép)

Lent találkoztunk UPP dolgozókkal, ők kérték, hogy csináljunk egy közös képet. Hogy miért, nem tudjuk, de hát rajtunk ne múljon!

Hmmm… Lehet, hogy vezető nélkül is be tudtunk volna jönni? Ez nem a mi utazási irodánk webcíme.

Nyílván egy motorkerékpárra azért sokaknak futja. De azzal nem tudnak felmenni a lépcsőkön, ezért itt lent parkolnak.

“A gazdagok azért akarnak békét, hogy gazdagok maradhassanak. – Mi azért akarunk békét, hogy életben maradhassunk…”

Ugyanezen falfestmény másik oldala.

Simone és Amanda, vezetőink szociológus és jogi végzettségekkel. Amíg az egyikük végigvezetett minket a favellán, a másikuk fordult az autóval és a favella aljában várt minket. Igazán érdekes, informatív túrát adtak nekünk, ami tényleg megérte a pénzét, főleg, hogy szerencsénkre exklúzív túra volt, vagyis csak mi hárman voltunk a vendégeik. Ennek ellenére is túl lassan haladtunk, mert állandóan kérdéseink voltak, és mindenütt megálltunk, ha nem ezért, akkor, hogy fotózzunk. :)

Autójuk matricája, Rió első híresen elterjedt falfestménye: “Kindness makes kindness” – “A kedvesség kedvességet szül”, vagy valahogy így.

A bazilika. Kívülről elég bizarrul néz ki.

Mellette egy ilyen toronnyal… :o

Belülről viszont meg kell hagyni, elég jó volt, innen már nem zavart, hogy modern, és más, mint a százéves templomaink. De kívülről akkor is rettentő csúnyának találtam, hadd írjam le, épületeket csak nem bántok meg, a tervezője meg ezt tuti nem olvassa. :)

Na ez egy jó sztori, ezen gyakorlatilag egész délután végig nevettünk. Még tegnap reggel a gyalogtúránkon a hölgy idegenvezetőnk elmondta, hogy az a templom, aminek az aljában találkozunk (és ami alatt megnéztük azokat a régi fotókat a városról), nagyon népszerű esküvőhelyszín, ugyanis valami köze van Szent Antalhoz (tán így hívják a helyet…), aki pedig a házasság védőszentje. Ezért aztán sok brazil hölgy imádkozik hozzá, és mivel ezek a brazil hölgyek tudják, hogy sok brazil hölgy imádkozik Szent Antalhoz, ezért úgy gondolják, hogy Szent Antal nagyon elfoglalt, és hogy meghallgassa nagy elfoglaltságában az ő kérésüket egy daliás fehér lovag, vagyis leendő férjük iránt, ezért fogják Szent Antal képét, vagy szobrocskáját, és fejjel lefelé vízbe helyezik, ezzel mintegy megzsarolva Szent Antalt, hogy amíg nem szállítja le nekik a kívánt férfiút, addig úgy marad a vízben. Na már most, ottlétünkkor Orsi és Anna épp hajadonok voltak, vagyis nem randiztak senkivel, és talán még csak kinézett férjjelöltet sem láttak a messze láthatáron. (Nem tudom, mi a helyzet azóta, csajok?) Ezért kitaláltuk, hogy ha majd Anna is itt van, akkor elmegyünk ebbe a templomba, és mi ők is elvégzik ezt a brutális műveletet. Annának persze nem mondtuk el, miről van szó, csak folyamatosan cukkoltuk, mióta megérkezett, hogy “ma még van egy küldetésünk”, “kicsit brutális dolog, de talán tetszeni fog”, “víz kell hozzá…”. Ezzel Annát teljesen felvillanyoztuk, vagy legalábbis kíváncsivá tettük. És mikor odaértünk a templomhoz, találtuk egy ilyen gyertyagyújtó állomást, ahol sok gyertya ki volt aludva, illetve volt, amelyik belül teljesen kiégett, de a szélén megvolt még a Szent Antal kép. Egy ilyen megfogott Anna, és egy szintén ott található pohár vízbe belemártotta. Ez látható a képen. Orsi pár nappal később, egy szoborral végezte el ugyanezt a műveletet a sao pauloi otthonukban, az akváriumban egy szép kis halacska vízébe, mert Orsiról tudni kell, hogy imád búvárkodni és egy jóképű búvároktató pasit szeretne kifogni magának a férfiak tengeréből. :)

Kifelé menet a templomtól azzal hecceltem a lányokat, hogy meglássák, Szent Antal hamarosan jeleket (vagyis férfiakat!) fog küldeni, és ha ők nem veszik ezeket a jeleket (nem csapnak le a férfiakra), akkor Szent Antal előbb vagy utóbb meg fog fulladni. De ez már a csajok lelkén fog száradni, én szóltam nekik mosom kezeimet, nekem nem lesz részem Szent Antal fulladásos halálában. :)

A templom után bementünk megnézni a színház melletti könyvtárat, amelynek aulája így néz ki alúlról.

És íme! :) Az utcán vettük, a nevét már elfelejtettem, de ez egy kukoricapép volt, ízben hasonlított a tejberizsre, és ahogy azt is, ezt is nagyon jól megbolondította a tetejére szórt fahéj. :)

Az egy reálos brigadeiro

És tessék, hát nem megmondtam, ugye megmondtam!!! :) Szent Antal első küldötte, hogy enné meg a fene a Blutooth technológiát, Anna ezt a vonatot elszalasztotta, saját elmondása szerint tudatosan (pedig ha láttátok volna a zöld sportcipőjét a srácnak!), az történt ugyanis, hogy visszatértünk Annával is Selaron lépcsőjéhez, és Anna már mászni kezdett a jobb oldali platformokra, amikor ez a srác beelőzte. Közben Anna mobilja az én kezemben volt és én lent álltam, Annára vártam, hogy fotózhassam, de ő intett, hogy fotózztam a srácot, aki éppen a legfelső platform tetején szelfizte magát. Áhá, a kis ravasz ez az Anna, gondoltam, mert a srác észrevette, hogy őt is lefotóztam, és miután sikerült Annát is lefényképezni, már lent, a lépcsős platformok aljában odalépett Annához a srác, hogy elkérje tőle a fotót. Működik Szent Antal vízbefojtásos technikája! Brutális, de működik, igaza van a brazil nőknek, keményen kell bánni a szenteinkkel! Egy óra sem telt el, és nézzétek! Csakhogy Anna tovább hagyta fuldokolni Szent Antalt, Blutoothon küldte át a srácnak a fotót, így se az e-mail címét, se a facebook profilját, se semmit nem tudnak egymásról, megint néhány méter közelségbe kéne kerülniük egymással, hogy felvegyék újra a kapcsolatot, és akkor már ugye rögtön egyszerűbb lenne simán verbálisan, mint Blutoothon, de erre már vajmi kevés az esély, hiszen Brazília egy bazi nagy ország. Szent Antal tovább fuldokol, utolsó erejéből talán megpróbál majd mégegy férfit küldeni Annának ezen az estén. Anna utólag elmondta, hogy igazából azért kérte, hogy fotózzam le a srácot, mert kicsit röhejes volt, hogy azért mászott fel a piros platformok tetejére, hogy ott készítsen egy szelfit magáról. Igaz ami igaz, ezt lent is megtehette volna, és ha saját magát csak a kép egyik apró sarkába helyezi, akkor talán a lényegből, vagyis Selaron lépcsőjéből is látszódott volna valami. De csak azért, mert valaki nem tud fotózni, és egy picit egoista, mint manapság mindannyiunk, még nem kéne szegény Szent Antalt… Na mindegy. :) Gondolom már elegetek van Szent Antalból, pedig még közel sincs vége!!! :)

Találkoztunk egy, ha jól emlékszem pécsi magyar hölggyel és a szintén ott tanuló brazil évfolyamtársnőjével. Együtt kirándultak Brazíliában. Erasmus, nagyon szeretünk! :)

Egy közös kép a csajokkal. Jó dolgom volt, három nővel várostnézni, ráadásul tetszenek nekik a vacak poénjaim. :)

Zita szúrta ki, egy kis szentély a metróaluljáróban. Természetesen ahogy a buszok, úgy a metró is kapus rendszerű volt, lehetetlen lógni rajta, vagy legalábbis túl kockázatos megpróbálni.

Napi kétszer 15 perc ingyen wifi az aluljáróban. Ha át tudod írni a hálókártyád MAC-címét, akkor végtelen. :)

Itt már újra a Copacabana környékén, a csajok gyümölcsturmixoznak. Eközben Szent Antal egyre csak fuldokol…

Kimentünk a Copacabana tengerpartjára is, Orsival madarat lehetett volna fogatni, később, egy nappali időpontban ha jól emlékszem be is mentek a vízbe, azt írták.

Homokszobor

Beültünk egy a tegnapihoz hasonló kocsmába, vagyis amint látjátok, most a kocsma elé, az utcára vacsorázni. Itt is nagyon kedvesek voltak velünk, és valamikor a vacsoránk vége felé leült mellénk egy kaliforniai srác, aki másnap kezdte meg itt a tanulmányait egy helyi egyetemen, amit úgy hívnak, hogy “Puki” :) De a lényeg! :) Annával összekacsintva megkérdeztem a sráctól, hogy “Nem ismered véletlenül Szent Antalt?” :D Najó, csak majdnem, de tényleg hajszál híján múlt, hogy feltegyem neki ezt a kérdést, mert előtte ezen nevetgéltünk, hogy a csajoknak ez egy jó pasifelszedős szöveg lehetne, csak hát ők félénkek voltak ilyet lépni, meg ugye nyílván ez a pasi sem tetszett nekik, és igazából nem is ismerkednek ennyire direkt módon, az egésszel csak mókázni akartunk a délután folyamán. Viszont eszembe jutott, hogy ugyanez a dolog akár visszafelé is működhet, pasilekoptatós szövegként. Pl. ha egy fickó valami nagyon béna dumával közelít a lányok felé, csak annyit mondanak neki mosolyogva, hogy “Hát Téged sem Szent Antal küldött”, és ezzel elfordulnak a valószínűleg ekkor már csak értetlenül maga elé bambuló fickótól. :) Ezeken nagyon jókat mulattunk, amiben talán már egy picit a söröcskének is része volt, persze túlzásba ma sem estünk, én továbbra is csak szigorú orvosi előírásra ittam. :)

A buszpályaudvaron feltöltöttem ismét a kártyámat, és üzentem neki, hogy elnézést, de ez történt, majd felszálltunk egy kék buszra 9 reálért fejenként. Ez egyenest berepített minket a belvárosba, majd onnan tovább a Copacabana felé, ahol a szállásunk volt. Ekkor az egyik öbölben balra nézve pillantottuk meg először a Cukorsüveg-hegyet.

Miközben a hostel recepcióján vártunk a sorunkra, egy kijelzőn hirdetések mentek, és az egyik közülük a már oly sok városban népszerű “ingyenes” városnéző gyalogos túrát mutatták. Az ingyenes azt jelenti, hogy a végén Te döntöd el, hogy adsz-e (“tip based – borravaló alapú”) valamit, vagy, hogy adsz-e egyáltalán. Voltunk már két ilyen vároznéző túrán, a medellini nagyon jó volt Kolumbiában, a cuzcoi Peruban viszont kevésbé nyűgözött le minket. Most úgy voltam vele, hogy ez szinte mindenképpen jobb, kell hogy legyen, mint útikönyv és térkép alapján saját magunknak nekiindulni a városnak, és ha másra nem, egy bemutatkozó, bevezető túrának biztos elmegy majd. És még pont odaértünk a kijelölt gyülekezőhelyre, ami ezalatt az óra alatt volt a belvárosban egy téren. A cuccainkat hozzánk hasonló utazókéval együtt elzárhattuk egy helyiségbe a hostelbe, hiszen oda csak délután 1 után checkolhattunk be. A metró ide 3,70-be került és gyorsan, hatékonyan eljuttatott minket

Amíg a későkre vártunk, légkondikat fotóztam. A gyalogtúrára egyébként nem kellett előzetes online regisztráció.

Zita és Orsi ugyanezen idő alatt elmentek kávét venni.

Először ennek a nagyon régi épületnek az alagsorába sétáltunk be, ahol egy-két rajzott láthattunk arról, hogyan is nézett ki régen a város. 365 éve így.

290 éve.

191 éve.

105 éve.

16 éve. És ma is nagyjából ugyanígy néz ki, ez az a tér, ahol kezdődött a túra, középen az órával.

A brazil nemzeti olajtársaság székhelye – egy ocsmány épület! :) – A túravezetőnk is rondának hívta, de szerintem is az.

Pár utcával odébb meg ilyen házak vannak.

Betértünk egy cukrázdában, ahol megnéztük egy brazil nemzeti édességet, a Brigadeirot. Az utcán, igaz kisebbet, de később találtunk 1 reálért is. :)

Coxinha de Galinha – A sült tésztában belül fűszeres csirkehús darabok vannak.

Ez a brazil Pilvax-kávéház, nagy múltú, történelmi vendégeket anno magáénak tudó híres kávéház – érthető miért volt minden olyan drága odabent. :)

Bringás rendőrök

Apró részletek. Ha én lettem volna a túravezető, ilyenekre legalább egy “Nézzétek!” erejére felhívtam volna a vendégeimet figyelmét.

Ezt láttuk, ha felnéztünk.

Egy híres szórakozóhely negyed, ahová állítólag inkább beülnek munka után estig az emberek, hogy megvárják, míg elül a csúcsforgalom, hogy “gyorsabban” hazaérjenek. Micsoda logika! :D

Kicsit hátrébb egy nagyon takaros kis utcában találtuk magunkat.

Anno az jelentette a státuszszimbolumot, hogy milyen a házad utcafrontja. Érthető, hisz nem volt még autó, se mobiltelefon.

Falfestmény. Anno rengeteg rabszolgát hurcoltak ide Afrikából, így ma Brazília lakossága nagyon sokszínű.

Ugyanez az utca egy másik szögből, a tér felől.

Vezetőnk sokat beszélt az ország történelméről is. Brazília ugye portugál gyarmat volt, és 1808-ban Napoleon befenyítette az akkori, amúgy pocsék portugál királyt, John the 6th-et, hogy harcoljon velük Anglia ellen, különben lemészárolja őt és a családját is. Ehhez képest az angolok csak azzal fenyegették meg, hogy lerombolják a hajóflottáját. Erre a király 15 ezer emberrel és a királyi családdal egyetemben elmenekült Portugáliából, méghozzá ide, Brazília felé. Ebben az angolok segítették, cserébe megnyitották a kikötőiket az angol hajók számára. Hogy a királynak ez a lépése egy gyáva, vagy okos jövőbelátó tett volt (tudták, hogy itt van arany!), azon még ma is vitatkoznak. John the 6th fia és unokája már itt lett megkoronázva Rióban, ami azért érdekes dolog, mert portugál királyt Portugálián kívül, szinte a világ másik oldalán koronáztak meg, az országán kívül, és addig nem nagyon történt ilyen. Amúgy a király utódai már tökösebbek voltak, kikiáltották a köztársaságot, felszámolták a rabszolgáságot, igaz, utóbbit állítólag angol nyomásra.

Ennyit a töriről, most csodáljátok meg ezt a lámpaoszlopot! :)

A brazil zászló. Az egyik értelmezésben a szalag az egyenlítő, a 26 csillag az államok +1 a federal, központi állam, Brazíliaváros, a kék a köztársaság színe.

Micsoda felfüggesztése van a platós teherriksának! :) Sok ilyet láttunk a városban.

No, ez is valami nagyon brazil, a Havaianas papucsok. Ez nem más, mint a vietnámi papucs, vagy a jandals, amit Új-Zélandon is ugyanígy árultak a szuvenírboltok, csak más néven és más sztorival, ott csupán azért, mert a Kiwik adtak nekik egy vicces nevet (Japanese Sandals = Jandals), itt meg azért, mert a brazilok is magukénak kiáltották ki, úgy tűnik, ez a márka nagyon ügyesen marketingelt. :)

Elkérik az árát, négy ezer forint egy papucsért, csak mert nagyon brazil! :) Ügyes!

Na, mi majd ilyen helyeken fogunk enni, ha végre elfogynak a Sao Pauloból hozott szendvicseink! :)

Itt már Cinelandiában.

Ezt a környéket Párizsról mintázták.

És egyfajta kultúrális központ, itt van a színház, egy könyvtár és hasonlók. Cserébe azoknak, akik e kezdeményezés előtt itt éltek, favellákba kellett költöznie, mert kirakták őket az otthonukból és nem kárpótolták őket rendesen.

Csoportunk. Háttal piros pólóban a vezetőnk

A színház

Itt már a Lapa nevű környék felé járunk. Ez egy régi vízvezeték, amin egykor egy ilyen villamos járt, aztán volt egy baleset és leállították. Most újra mennek a próbajáratok, ez látható a képen is, mert szeretnék a jövő évi riói nyári olimpiára újra megnyitni.

Ez a villamos egy szimbóluma lett a környéknek, ez látszik a falfestményen is.

Éééés a túránk végeztével megérkeztünk a Lapa lépcsőkhöz, ahol épp ez a jelenet fogadott minket. :) Úgy látszik ez a kutyus nem értékeli eléggé az effajta művészetet! :)

Ezt a tarkára csempézett lépcsőt ez a chilei fickó díszítette fel a világ minden tájáról először kukázott és vásárolt, majd kapott csempékkel 1990-től 2013-ig. Utána nevezték el a lépcsőt Escadaria Selaron-nak.

A lépcső alján, jobb oldalt található ez a turisták által nagyon közkedvelt rész, ide mindenki felmászott egy fotóra.

Ami szerintem csodálatos ebben a történetben, hogy egyetlen egy fickó, csak mert itt élt a lépcső oldalában és gondolt egyet, másfél évtized alatt létrehozott egy új nevezetességet a város számára, ami már sokak szerint a legizgalmasabb, legjobb dolog Rióban. De még szerintem is benne van a TOP3-ban mindenképp. A városvezetés csak annyit tett, hogy mindezt hagyta, illetve most már valamiféle védettséget is élvez a lépcső. Selaron egyébként előbb befejezte már a lépcsőt, de addigra úgy belejött a csempézésbe, hogy úgy gondoltam, nem áll le, és folyamatosan cserélgetni kezdte a csempéket, ezzel egy állandóan változó dolgot létrehozva és fenntartva. Úgy írta, hogy haláláig folytatni fogja ezt az életművét, és ez így is történt. 2013-ban tisztázatlan körülmények között elhúnyt, azt beszélik, hogy akár az is lehet, hogy gyilkosság áldozata lett.

Ez a terhes nő az egész lépcsőn több helyen visszatér, volt valami személyes története egy terhes nővel, de részleteket nem árult el róla sehol.

Hoppá-hoppá, látjátok mi van ott fent jobbra a kolumbiai chiva busz felett? :)

Ezzel muszáj volt nekünk is egy közös fotót készítenünk, így végül mi is felmásztunk majdnem ugyanoda, ahová mindenkinek muszáj volt. :) A felettünk lévő platformon Orsi mosolyog. :)

Ő lőtte rólunk ezt a képet, mert “Hogy legyen rólunk is” – ezért ebben a bejegyzésben lesz még pár ilyen. Nem mintha nem készülne minden nap legalább egy ilyen, így kb. már van 1500 ilyen fotónk, de Orsit nem akartuk leállítani, mert öröm volt nézni, hogy élvezi a fotózást, meg hogy itt lehet Rióban. :)

Egy kis maori manó Új-Zélandról?

Selaron írása a saját szavaival angolul a lépcső jobb alsó aljában. Itt azt írja, a lépcsőt a brazil emberek előtti tisztelgés jegyében díszítette így fel.

Na ez ritkaság, hogy így le tudjuk fényképezni a lépcsőt, általában tele van turistákkal, de amikor itt jártunk, épp volt valami csodával határos módon egy perc üresjárat.

Zita megtalálta a kedvenc cserepét! :)

Orsi fotóz! :)

Valahol még az udvar fala is tele volt csempézve.

A lépcső teteje felé (nem a legtetején, mert amit lentről látni, az valójában nem a teteje, ott csak elfordul jobbra a lépcső) a nagy brazil zászlóban található ez a három mellű nő! :o

Felmenni a lépcső tetejére azért is jó volt, mert onnan ilyeneket láttunk. :)

Egy megfestett fa a lépcső aljában lévő utcában.

Két sarokra a lépcsőtől egy nem túl bizalomgerjesztő terecske sarkában egy ázsiaiak által üzemeltetett étteremben ezeket a finomságokat ettük.

Már az olimpia alkalmából készített, egyedi egy reálos érmék.

Hírdetés egy buszmegállóban – portugálul így hívják a terminátor filmeket. :) Hogy is van szlovákul? Valami eletricka, igaz? :)

A 411-es buszra szerettünk volna felszállni, ami egyenest elvitt volna minket a Cukorsüveg-hegy felvonójának aljába. Csakhogy ez errefelé nem megy ilyen egyszerűen. A buszokat le kell inteni, különben nem állnak meg, tépnek a sofőrök, mint a vadállat, valószínű csak le kell tudni x darab kört egy nap, aztán mehetnek haza minél előbb, legalábbis abból, ahogy vezetnek, és hogy két napja Sao Pauloban éjjel már rég nem volt busz, mikor mi szerettünk volna felszállni egy elméletben akkor még közlekedő járatra, abból erre következtetet. A leintés nem megy egyszerűen, mert amint látjátok, nincs buszmegállógödör, a buszok meg jönnek, mint a meszes, akkor is, ha egy busz épp bent áll a megállóban, és mi ettől nem látjuk, milyen buszok jönnek még mögötte. Ez történt velünk is, mikor megláttuk, hogy egy 411-es busz készül épp a bent álló busz megelőzésére kb. 80km/h-s sebességgel, már rég késő volt, hiába integettünk és ugráltunk neki, elhúzott, az utasok le vannak szarva, csak érjen haza a focimeccsre! Szerencsére kb. 15 perc múlva jött egy újabb 411-es és akkor már rutinosan felálltunk egymástól 10-10 méterre hogy semmiképpen sem legyen takarásba a közeledő busz járatszáma. Még így se volt egyszerű leinteni, de végül sikerült. Ehhez képest a BKV egy leányálom, minden gyengesévével és hátrányával együtt.

Voltak már gombok is a buszon, de azért még a régi leszállásjelzőt sem szerelték le. :)

Grafitti

Már a felvonónál, várva a libegőre a négyszáz valahány méter magas Cukorsüveg-hegyre. Egy vagyon volt, 62 reál fejenként, de úgy voltunk vele, hogy nehogy már ne menünk fel ide, ha már itt vagyunk.

Íme a jegy. Oda-vissza, merthogy sziklátmászva is fel lehet menni, sőt talán valami nagyon kitett ösvény is van, de mivel volt elég kalandunk mostanában, ezekben most nem is gondolkodtunk. Ha valaki mászva megy fel, este azt hiszem ingyen lejöhet a felvonóval.

Innen is jól látszott a Krisztus-szobor, bár elég apró volt a távolban, ez a kép 16x-os zoommal készült a felvonóból.

Egy favella ahogy a felvonó ablakából látszot. A favellák a hegyoldalakba illegálisan letelepedett szegényebb emberek lakhelye, ezekről még lesz szó bővebben a következő bejegyzésben.

Látszik, hogy a laposabb, völgy aljában található területeken terül el a város gazdagabbik része, itt vannak az amúgy méregdrága lakások, az irodák, a hivatalok. A domboldalban pedig ott laknak, akik lent nem tudnak kifizetni egy lakbért. Arányaiban, és abszolút is nagyon sokan vannak ilyenek Rióban, de erről bővebben a következőkben! ;)

Itt már a felvonó második szakasza előtt várva.

És a felvonón, már majdnem a legtetején. Ez bizony valóban pazar látvány! :) Balra a távolban az ott a híres Copacabana tengerpart, jobbra pedig látszik a legmagasabb sziklatornyon a Krisztus-szobor.

Ugyanez a teraszról fotózva az egyik kabinnal.

Na és velünk. :) Milyen ügyes volt Orsi, hogy pont két dombot komponált a fejünk mögé! :D

Ezeknek a tornyoknak tényleg nem volt jobb helyük, mint a város legnagyobb jelképe mögött?! :)

A Copacabana!!

A hegytől északra lévő városrészek az öböl túloldalán. Márming a kis öböl túloldalán, ami a belvárost választja el a Cukorsüveg-hegytől. A naplemente miatt jöttünk fel ekkor, de igazából ezeket a perceket leszámítva sokkal szebb lett volna, ha a délutáni bárányfelhős, kék eges, szikrázó napsütésben jövünk fel ide, no de ezt ugye nem tudhattuk előre, mint ahogy azt sem, hogy másnap is hasonlóan borús idő lesz egész nap.

No, ez a városrész már a nagy öbölnek a túloldalán van, a keleti oldalán, a nyugati oldalt pedig a belváros található, azokkal a látnivalókkal, amelyeknél a délelőtt jártunk.

ÓÓóóó, a repülőtér! :) A belváros közvetlen tőszomszédságában, egy mesterséges szigeten van ez a repülőtér, ahová ha jól tudom csak belföldi járatok szállnak le. Ha Rióba repülővel érkeztek, érdemes ezt is számításba venni, ugyanis széliránytól függően van, hogy azok a gépek, amelyek ide szállnak le, egy az Cukorsüveg-hegy és a város közti öböl felett megtett éles kanyarral fordulnak rá a leszállópályára, ami nem lehet gyenge élmény a repülő utasainak! :)

Te jó ég, mindjárt nekimegy a hajónak!!!! :)

A maja piramis alakú bazilika. Mögötte az ikerfelhőkarcolókba vajon az egy kereszt akar lenni?

A hegy lábánál egy egykori erőd.

Felkapcsolták a villanyt a Krisztus-szobornál.

Itt már esti fényeiben a város. Eredetileg nem akartunk ilyen későig maradni, de pont, miután beszedtem a timelapse kamerát a felvételből (ami így sajnos nem lett túl érdekes ezért fel sem töltöttem), találkoztunk egy magyar párral, akikkel jó 20 percet beszélgettünk még, aztán láttam Orsin, hogy nagyon-nagyon élvezi, hogy itt lehet, ezért még ezután is maradtunk egy kicsit. Eközben besötétedett és a város fénybeborult, én meg próbáltam nem bosszankodni azon, hogy miért nem köszönt ránk az a magyar páros 2 perccel előbb. :D

Igazából ez, és az előző kép lehet, hogy Orsi műve, ekkor ő használta a fényképezőgépünket nagy-nagy örömmel. :)

Itt már a Copacabana mögötti háztömbök egyik kocsmájában. Ezekben a vendéglőkban nem csak sört és más szeszeket, hanem ételt is felszolgálnak. Mikor odamentünk erre a helyre körbeszaglászni, egyből leszólítottak minket a vendégek, és kíváncsian érdeklődték, hogy honnan és mi járatban. Mikor ez a magát kedvesre ivott illető meghallotta, hogy magyarok vagyunk, egyből előjött drakulával, és fel is húzta a gallérját, nehogy nyakon harapjuk. :) Vicces volt, hogy ittas létére nem aggresszív vagy hangoskodó, bátor lett, hanem épp, hogy azzal viccelődött, hogy ő rettentően fél tőlünk. :) Ezen felbátorodva Orsival el is készítettem ezt a drakulás fotót! :)

Aztán le is ültünk, mert igazából megtetszett a hely, autentikus volt, relatíve olcsó, és egyáltalán nem turistás, mi voltunk az egyetlen nem helyiek, viszont mindenki kedves volt velünk, a korcsmáros is. De miért árulnak pillanatragasztót a piák között?!?! :D

Így nézett ki a pult. Az üveg alatt az ételek.

Orsi halat, mi rántott csirkét ettünk, hatalmas adag rizs, saláta és fekete bab járt az ételhez, Zitával csak egy adagot rendeltünk ketten, de két hatalmas szelet húst kaptunk. Lehet, csak azért, hogy a kedvünkre legyenek, ezt már sosem tudjuk meg.

Az egy literes üveges sör 7-800 forint átszámolva. Ha azt nézzük, hogy a Copacabanan vagyunk Rio de Janerioban, egy kocsmában, nem is rossz! :) Ja, és igen, ittunk egyet Orsival (Zita nem sörözik), csak mert ugye az orvos megmondta, hogy az is jó a vesekőre, én meg kezdtem leállni a gyógyszerekről és átállni a sörre, hogy Pítörrel egészen érzékletesen fel tudjuk majd eleveníteni a régi szép időket! :)

A Copacabana sellője nevű bárban ültünk. :)

Az utcáról így festett a hely. Talán elsőre nem ezt várnánk egy kocsma közönségétől, de itt rettentő kedvesek és segítőkészek voltak velünk, aki tudott más nyelven, mint a portugál, az egyből odajött hozzánk, nem csak, hogy a kíváncsiságát oltsa az idegen személyekkel szemben, hanem hogy felajánlja segítségét, tolmácsolását, ha bármi kérdésünk, kérésünk van.

Itt már egy tapioca utcai árusnál.

Nem tudom, miből készül ez a dolog, de fehér darálék formájában szórják egy teflon serpenyőbe, amiben vastag palacsintaszerű étel készül belőle, feltétnek pedig édes és sós dolgokat is lehet bele kérni, akár vegyesen is.

Itt próbáltam egy csoportképet csinálni az árusokkal és a lányokkal, valamint a tapiocával együtt, de hát nem kiégett a vakutól az utóbbi! :)