San Franciscot végül egy hét után hagytuk el, fantasztikus napokat töltöttünk itt, amiből nehéz volt kiszakadni, na meg a kényelemből is, de ha egyszer hívják az embert az új kalandok és az új tájak, akkor bizony menni kell! :) Ez az új táj esetünkben a Yosemite Nemzeti Park volt, ahová úgy terveztük, hogy négy nap alatt jutunk majd el. Persze a valóság végül mindig mást hoz, mint ahogy azt mi előre elgondoltuk… :)

Kifelé San Franciscoból – Biciklivel és BART-al

Elhagyjuk a kényelmes szobánkat – Cyndinél nagyon jó volt itt lenni! :)

Szerelek valamit a bicikli elejére, vajon mi lehet az?

Ááá, egy Brinno TLC200Pro timelapse kamera vízálló tokban, hát persz! :)

Miután kigurultunk Cyndi otthántól, először egy kisebb dombot kellett megmásznunk, hogy a kedvenc utcánkban találjuk magunkat. De minek írok én itt, hiszen az egészről készült egy timelapse videó:

Útközben azért fotózni sem felejtettem el! :)

Micsoda kémény! :)

Kedvenc utcánkon ezúttal végre lefelé gurulva

Zöldhullám bringásoknak! Ez igen! Csak tudd tartani a 20 mérföld/órás sebességet… Mivel ez még ugyanaz a lejtő ami egyenesen a városháza kupolás épületéhez vezet, ez ez nem nehéz feladat :)

Megérkezve a BART-hoz, vagyis a Bay Area Railway Transport metróállomásához leállítottam a videófelvételt, mire Zita rámszólt, hogy ez hiba volt. Nosza, elindítottam újra, és felvettük azt is, ahogy hajléktalanok hada közt betuszkoljuk a liftbe a megpakolt bringákat (fel kellett emelni az orrukat, hogy beférjenek), aztán lent jegyet veszünk, majd újabb liftezés, végül vonatozás következik:

Kifelé Dublinból is

A dublini (ez nem az a Dublin, egy másik itt Kaliforniában, Észak-Amerika és Atlanti-óceán alatt nem jár szupergyors vonat :D) állomáson gondoltam egyet, és 180 fokot fordítottam a kamerán, így most már azt is láthatjuk, mit látna egy egér, ha a biciklim orrán ülve háttal a menetiránynak merev, kigülledt, 120 fokos látószögű szemekkel folyamatosan engem bámulna. :) És valamilyen furcsa oknál fogva csak egy képet rögzítene másodpercenként az agya, ami, ha jól számolom, a valóságnál 30x gyorsabban dolgozná fel ezeket a képeket. :) Íme, ezt látná az egér! :D

Szemfüles és a videót végignézni türelmes egerek észrevehették, hogy egy szakaszon Zita belémkapaszkodva vontatta magát, ugyanis az ő lába nem mozog, míg az enyéim pörögnek… :) Közben persze előttünk is voltak érdekes dolgok:

Bringasávok Dublinban

Figyelj, nehogy elüssön egy bazinagy piros szirénázó tűzoltókocsi!

A városból kiérve kénytelenek voltunk megállni az út szélén, mert az egyetlen pár fékpofa, amelyet előző este nem cseréltem ki a négy párból, most bemondta az unalmast. Vagyis hogy addig kopott, amíg a tárcsa be nem kapta a rugót. Szerelhettem, cserélhettem, majd indultunk tovább, pontosan arról a helyről, ahol az első kép készült:

“Óóóó, bárcsak több lenne ebből!”

“Valahogy így! Na ez már tetszik!” :D

Közben új videót is indítottam, ami később azért lett vicces, mert az autók egy kereszteződésben feltorlódtak és a felvétel alatt talán több százat is megelőztünk belőlük. Mindezt nem is városban, csak városok között…! :o 50 másodperc után már tényleg semmi érdekes nem történik, csak hajtok Zita szélárnyékában. :)

Egy kiló marhahúshoz 20 ezer liter víz – de azért spóroljunk a zuhanyzásnál is! ;)

Mivel csak délutánra sikerült kijutnunk San Franciscoból, elég hamar utolért minket a nap vége. Egy várost elhagyva kinéztem a térképen egy vízparti kis települést sok zöld területtel, gondolván, hogy ott majd biztosan találunk valami sátorhelyet.

Veteményes a világ végéig

Közeleg a naplemente, ideje táborhelyet találni mára!

Végül eddig a helyig el sem mentünk, már előtte elkezdtünk kérdezősködni. Az első háznál csak egy ijedt nő nézett ki az ablakon, ezért meg se kérdeztük a sátrazást, csak annyit, hogy iható-e a kerti csap vize. Azt mondta, igen, ezért feltöltöttünk belőle egy-egy palackot. Majd hajtottunk tovább. A következő háznál nagyobb szerencsénk volt, Dennis megengedte, hogy a kertjében sátrazzunk, sőt némi beszélgetés után felajánlotta a sokkal csendesebb hátsókertet. Beszélgettünk kb. egy órácskát összesen, elmesélte, hogy ezt a házat és a szomszéd házat az édesapja építette, aki ács. Ő pedig takarmányt termel, füvet növeszt a közeli mezőkön, amit aztán állattartó farmereknek ad el télire. Jó üzlet, csak egyre nagyobb a szárazság. Persze idefelé láttunk plakátokat, hogy zuhanyozzanak az emberek rövidebben, mert Kalifornia vízhiányban szenved. Ami szerintem hülyeség, de mintha erről már írtam volna. Mindegy, most azt is megmutatom, miért hülyeség: waterfootprint.jpg Segítek, egy pound 0,45kg, egy gallon pedig 3,6 liter. Magyarán a marhahúshoz marha sok víz kell! 1 kg hús “előállításához” attól függően hogy milyen állattól való 5000 és 20000 liter víz szükséges. Ugyanennyi krumplihoz 270 liter. Oké, kell a fehérje, de akkor együnk olyan magokat, lencséket, amiben van! :) Félre ne értsetek, nem Dennist vádolom, csak általa jutott eszembe ez megint, de ő csak egy piaci igényre választ adva kezdett el takarmányt termelni és eladni, és lehet, hogy az ő helyében én is pont ugyanígy tettem volna. Sőt, továbbmegyek, vegetáriánusok sem vagyunk, de mikor e sorokat írom, egy vegetáriánus család vendégszobájának sarkában ülök egy asztalnál. Tegnap előtt pizzát sütöttünk nekik, és nem raktunk húst a feltétek közé. Túléltük! Sőt mi több, finom volt! :) Szóval én ezzel most nem azt akarom elérni, hogy mindenki érezzen nagy bűntudatot és menjetek barlangba lakni és mostantól csak magokat meg zöldségeket együnk. :) Csak hogy kezdjünk egy kicsit gondolkodni és változtatni a szokásainkon. :) Visszatérve a zuhanyzóra, láttam a neten keringeni egy állítólag magyar, készülő “találmányt”, egy a zuhanyzó aljára tehető rekeszt, ami megtelik zuhanyvízzel, amit aztán egy mozdulattal a WC-tartályba tudunk dokkolni. Sőt olyan is láttam, hogy egy mosdókagyló van a WC-tartály tetejére szerelve, és a kézmosó víz egyenesen belefolyik, hogy aztán azzal öblítsük le a WC-t. És itt az USA-ban nem tudom, hogy működnek ezek a WC-csészék, de alig engedek beléjük vizet, és valami vákumhatásnak következtében valósággal leszívják a cuccot, így az otthoni WC-k vízhasználatának töredékével működnek. És itt csak ilyen WC-t látni, gondolom erre is törvényük van már. Na, de ennyit a húsról, a WC-kről meg a vízről, most együk meg a vacsoránkat:

Vacsoránk sülthagymás, mustáros, salátás hot-dog, nehogy ránkrohadjon a virsli és a saláta (napközben jég mellett voltak hűtőtáskában)

Igen, virsli volt, talán még húst is láttot valami üzemben. :o Árpi vizet prédikál és húst eszik. :)

Sátrunk Dennisék kertjében

Megengedték, hogy használjuk a kerti barbecuet, azon sütöttük a reggelit is :)

Ezer köszönet Dennisnek a nagylelkűségéért!

Dennis egyébként sok mást is mesélt, pl. hogy az egyik kisunokáját megtámadta egy terrier-féle kutya és nagyon csúnyán széttépte az arcát, de a kislány hála az égnek túlélte és az orvosok azóta csodát műveltek vele – jól van, boldog kislány. Azóta többször is felszólalt a hasonló esetek kapcsán, merthogy az elmúlt években több gyermek is életét vesztette hasonló kutyatámadások következtében… Na, de mi most guruljunk tovább.

Farkasszemet nézünk a világ leggyorsabb repülőjével

Viszonylag korán, ha jól emlékszem, 7-8 óra körül már sikerült úton lennénk. Igen, ez nálunk korán van. :)

Ez alatt rohad a fű, amitől még finomabb lesz a bociknak

Ilyen pajtákat már láthattunk a filmekből is

Ebédre szégyen szemre egy mekiben álltunk meg, kb. 50 kilométer után. Odakint ekkor már brutális forróság volt, és bár ha nem is sokkal, de nem vagyunk rá büszkék, hogy a mekit támogattuk a kevés pénzünkkel. Azért tettünk így, mert odabent hűvös légkondicionált levegő volt, konnektor és internet. Enni nem is nagyon ettünk, inkább a Powerade-re mentünk rá, és azt hiszem ezen a helyen esett le nekünk, hogy azért az egy dollárért nem csak egy akármekkora pohár izotóniás italt kapunk, hanem ha az elfogyott, amennyiszer szeretnénk, után is tölthetünk. Így is tettünk, vagy négyszer, és még “elvitelre” is kivittünk egy utolsó jeges poharat, amit áttöltöttünk a palackunkba. De ennyire még ne rohanjunk előre, ugyanis Zitának támadt egy ötlete, miközben én a Hawai’ion készült fotókat időzítettem be Facebookra, ő ránézett a Warmshowers-re. És mit látunk? Nosza, egy új tag a közeli Mercedben, két napja még nem volt ott, mikor utoljára néztünk! Írtunk Elainenak, majd fel is hívtuk. Egy srác vette fel, aki azt mondta, majd beszél Elainenel és visszajeleznek. Ennek reményében elindultunk, már csak 48km volt hátra a városig, amit javarészt egy nyílegyenes úton, egy vasúti pálya mellett kellett megtennünk.

Mi nem akadtunk fenn a sineken :)

Végtelen egyenes volt ez az út a sinek mellett

Merced előtt néhány kilométerrel az út baloldalán egy csomó parkoló repülőt fedeztünk fel. A múzeum zárva volt, de azért a parkolójából is elég jól körül tudtunk nézni. Többet között a sebességi világrekordot tartó híres Blackbird is ott parkolt a parkoló oldalában. :) Ezt a gépet anno az 1989-es Guiness rekordok könyvében láttam először még egészen kisgyerek koromban, és sose gondoltam volna, hogy egy példánya mellett fogok egyszer állni a való életben. :) Hát ez a pillanat is eljött, teljesen véletlenül és váratlanul. A gépet egyébként a hidegháború végeztével rögtön ki is vonták a forgalomból – gondolom mert életveszélyes volt, és csak erőfitogtatás végett készítették el. :) De ez csak az én szélsőséges véleményem… :)

Sok böszme nagy repülő volt a repülési múzeumban

Pl. ilyen disznóorrú gépágyús repzaj is

Meg ugye a Blackbird!

Ezt láttuk, ha farkasszemet néztünk vele

De Zita nem tett ilyet, inkább megfogta az orrát :)

Zita 94 vagont számolt meg – Ez legalább egy kilométer hosszú vonatot jelent…

Egy nap pihenő Mercedben Elaineéknél – Steve Jobs őrült-e volt-e, vagy igen?

Mercedbe érve még mindig nem kaptunk választ, ezért begurultunk az első szembejövő mekibe, hogy újra felcsattantjunk a netre. Itt felhívtuk a vonalason is Elainet, aki azt mondta, örömmel lát minket, és azonnal le is diktálta a címét, ami csak 5km-re volt tőlünk. Ez hatalmas örömhír volt számunkra, azt jelentette, hogy valahol várnak, szívesen látnak és nem kell sátraznunk, ráadásul kerékpártúrázóknál lakhatunk megint. :) Zita ennek örömére megjutalmazta magát egy egydolláros fagyival. :)

Apró jutalom a 100 kilométeres nap végén

Útban a ház felé széles kertvárosi utcákon haladtunk és megnéztük a helyi bíróság díszes épületét is.

Éppen azon beszélgettünk, hogy valószínű azért építenek ilyen széles utcákat a kertvárosokban, hogy ha ne adja ég, kimenne a divatból az autó, és tankkal kezdenének el közlekedni az amerikaiak, akkor is elférjenek… :)

Egy a sok szép kertvárosi házból

Elainenél végül két napot maradtunk, a párja elvitt minket bevásárolni egy Grocery Outlet nevű élelmiszerboltba, ahol elvileg a lejárni készülő termékeket árulják, de valójában a legtöbb cuccnak még messze volt a lejárati dátuma, és olyan olcsó volt minden, hogy az szinte már kezdett gyanús lenni. Komolyan mondom, ez a bolt sok tekintetben olcsóbb volt, mint bármelyik magyar. Itt jól bevásároltunk és közben megint rámjött az ötperc, és kitaláltam, hogy nem örülnének-e Elaineék ha pizzát csinálnék vacsorára? Tetszett nekik az ötlet, így begyúrtam másfél kiló lisztből tésztát, ami persze túl sok volt, ezt Zita megint megmondta előre… Így végül az utolsó két pizzából félbehajtott pizza lett vagyis másnapra útravaló. :)
Ezt a napot arra használtuk, hogy blogot írjunk és megírjunk néhány még Hawai’iról beígért képeslapot. A lapok természetesen Hawai’iról valók, de ott végül úgy felpörögtek az események, ahogy San Franciscoban is, ezért amikor Elaine felajánlotta, hogy nyugodtan maradjunk még egy napot, kapva kaptunk az alkalmon, és kihasználva megírtuk a megígért lapokat. Plusz a júniusi naptároldal online háttértartalmáról is teljesen megfelekdeztem e pörgésben és ekkor ezt is pótoltam.

Mindezek mellett természetesen a vendéglátóinkkal is töltöttünk időt, ekkor fedeztem fel a nappali sarkában ezt a régi Macintosht, ami bár soha életemben egyetlen egy Apple terméket sem vásároltam, mégis nagy hatással volt rám. Ennek a gépnek már 83ban grafikus kezelői felülete volt, jobb, mint a win3.1-é, amit először láttam. Oké, ők is koppintottak a Xeroxtól, aztán az MS róluk, de nem ez a lényeg, hanem hogy ők megcsinálták és egy személyi számítógépbe tették, mert hittek benne, hogy ez frankó lesz és ez lesz a jövő. És ez lett a jövő, és nem csak a Maceken, hanem minden személyi számítógépen.

Macintosh 1983-ból! Ki az a Steve? Steve Jobs, vagy Steve Wozniak?

E kép elkészülte után már töltöttem is le Steve Jobs életrajzát… :)

Rögtön megbolondultam e régi számítógép láttán, és pár perc után megtaláltam Steve Jobs életrajzát a neten magyarul, amit azon nyomban el is kezdtem olvasni. Ezt Nektek is ajánlom, nagyon inspiráló! Ez a csávó egy zseni volt, egy makacs, önfejű, látnok, egy bolond őrült, aki egyébként a saját makacsságának köszönheti szerintem a halálát is, de most maradjunk csak az életénél: ők csináltak az Apple-nél először GUI-t egy személyi felhasználásra szánt számítógépen. Steve Jobs erőltette az iTunes Store-t a kiadóknál addig, amíg valóság nem lett belőle és ezzel új lendületet adott a zeneiparnak. Ők tettek először merevlemezt egy hordozható mp3-lejátszóba (iPod), ezzel megásva a Walkman és a Discman végső sírját, és új korszakot teremtve. Ők tettek érintőképernyőt először egy telefonba (iPhone), aztán a tabletet is kitalálták. Nekem, mint már írtam, sosem volt Apple termékem, de használtam GUI-s PC-t, van már egy levetett okostelefonunk (Androidos) és láttam sok Pixar filmet, amit szintén Steve Jobsnak köszönhetünk, ő hitt benne és teremtett ezzel megint egy új dolgot a világban. Persze rossz értelemben is őrült volt, de nem akarom itt most elmesélni az egész könyvet, olvassátok el Ti is. :) Najó, itt most mégsem kéne illegális tartalmakra linkelni. Aki keres az talál, aki meg a karmáját félti, vagy a könyvkiadókat és a szerző örököseit a csődtől, az megveszi. ;)

Apró kupit csináltunk a nappaliban – Ezt a sok kaját mind felvittük a Yosemitebe!

A pizza

Zita képeslapokat ír…

Elfogyott az első pizza… A képeslapíráshoz rengeteg energiára van szükség! :)

Fel a hegyre a forró Nap alatt

Másnap reggel tovább indultunk, kezdetben egy csatorna, majd mezőgazdasági földek mentén haladtunk.

Búcsú Elainetől – Köszönjük a vendégszeretetetetetet! :)

Régi gőzmozdony, vagy régi gőzmozdonynak látszó tákolmány, mint marketing eszköz

Az út menti kukoricásban spanyolnyelvűek dolgoztak

Aztán meg nagy üres pusztaságban, enyhén fölfelé.

Ahogy elhagytuk a Merced melletti mezőgazdasági területeket, elég üressé vált a táj

Csak mentünk megint nyílegyenesen, és most még hullámzott is

Egy domboldalban nagyon furcsa, színes, a földből érdekesen kiálló kőzetre lettünk figyelmesek.

Valami ilyesmit kellett bányászni a Dune2-ben, vagy valamelyik C&C-ben, nem?

“Jó lenne, ha kitennétek valami ütcsit a kerékpártúrázóknak, kiszárad az ember ebben a nagy sivatagban…!” :)

Na, ez meg mi a manó? Fogalmunk sincs…

Ahogy az emelkedő elkezdődött, úgy lett egyre több a fa is

Egy kocsmának a kertjében megálltunk pihenni, mert csak itt találtunk árnyékot. Én persze egyből kinyitottam e pihenő gyanánt a Steve Jobs könyvet és lelkesen olvastam tovább a szilícium-völgyi kezdeteket. :) Zita pedig bement a kocsmába, és azzal jött ki, hogy a kocsmáros felajánlotta, hogy felvisz minket a hegyen a következő néhány kilométeren a pickupjával, mert bizony azok nagyon meredek kilométerek, ráadásul az út is szűk és kanyargos, veszélyes. “You know what would be nice? I can take you up to the top of the hill if you want!” – Valahogy így mondta. Mi rövid gondolkodás után ebbe belementünk, elvégre tényleg nagy volt a forróság, és úgy voltunk ezzel, hogy jobba a helyiekre hallgatni, még akkor is, ha nem kerékpáros az illető. Mert tényleg kezdtünk elég szépen megpurcanni a hőségben és nem akartam kitenni Zitát (se magamat) a forró Nap alatt amúgy ránk váró lassú felmenetelnek.

Felirat a kocsma falán: “Ha egy férfi egyedül van az erdőben, és nincs nő a közelben, aki hallja, vajon akkor is téved?” :)

Vannak, akik így utaznak. Mivel a böszme nagy lakóautóval kényelmetlen egynapos túrákra menni, utána kötnek egy kisebb autót… :o

Bringák felpakolva, indulhatunk!

Tényleg csak néhány kilométert vitt fel minket az emberünk, akitől elbúcsúzva megköszöntük kedvességét, majd hajtottunk tovább a valóban most már csak lankás úton.

Egy útszéli dinoszaurus a vaskorból :)

A lankás rész nem tartott sokáig, hamar egy hosszabb lefelében találtuk magunkat.

Ezért hoztak fel minket, hogy aztán leguruljunk? :) (Persze tudtuk előre, hogy ez lesz…

Amit egy fölfelé, és mégegy lefelé követett:

Ez a szintmetszete az útvonalunknak Mercedtől a Yosemite völgyig. Kocsmárosunk az első emelkedő tetejére vitt fel minket. Mariposa a középső, kicsi emelkedő utáni gödörben volt

Megérkeztünk Mariposába

Oldschool épületek

Mariposában feladtuk a postán a képeslapokat, majd pihenőhely után kérdezősködtünk. Éreztük, hogy egyszerűen muszáj, hogy toljunk egy sziesztát, mert különben egyszerűen felforr az agyunk a napon. Erre a célra végül egy public poolt, vagyis egy helyi kis strandot találtunk, ahová egy dollárért nyerhettünk belépést.

Hmmm, most milyen jól jön a félbehajtott pizza :)

Egydolláros public pool, pont mit az amerikai filmekben…

Opciók imára – Táblák a falu határában

Ez a pihenő nagyon kellett, jólesett a hűs vízbe becsobbanni, az árnyékban olvasgatni, és enni, inni, pihenni. A vizet persze Zita még nálam is sokkal jobban élvezte, igaz a teenager úszómester kétpercenként rászólt, hogy ezt nem szabad, meg azt nem szabad. Pl. nem lehet kibontott hajjal úszni, sőt mi több, úszni sem szabad föl-alá, mert azzal zavarjuk a játszó gyerekeket. Aha, oké, micsoda strand! :)
Elég későn indultunk el, talán másfél órával a naplemente előtt. Még egy nagy emelkedő várt ránk, amiről kezdetben, ahogy elindultunk, azt hittük, ki fog fogni rajtunk. Mind a ketten nagyon gyengének éreztük magunkat, talán a víz, talán a hőség szívott ki minket, de az is lehet hogy mindkettő. Ha nem fogadjuk el a kocsmáros szíves felajánlását, tuti, hogy napszúrást kaptunk volna abban a fölfelében, mert még így is alaposan megpurcantunk.

Az utolsó nagy emelkedő alaposan megizzasztott minket

Végül valahogy csak feljutottunk naplementére a hágóba, szépen lassan, türelmesen, nyugodtan feltekertünk, középen egy 5 perces pihenővel, folyamatosan sok folyadékot fogyasztva. A hágóban volt egy kapubejáró egy furcsa fenyőfával, itt kezdtünk kérdezőskörni.

Ezalatt a fenyőnek álcázott átjátszóadó alatt sátraztunk

Megengedték, hogy a kertbe sátrazzunk. Felállítottuk a mobil otthonunkat, de a talaj tele volt szúros bogáncsokkal, ezért végül a matracokat nem fújtuk fel, ki ne lyukadjanak, hanem csak a hálózsákokra feküdtünk, ennyi elég is volt, hiszen még éjszaka is meleg maradt az idő, nem kellett nagyon takaróznunk. A vacsora készítése közben az egész család – érdekes módon egyesével-kettesével – odajött hozzánk köszönni és megnézni a furcsa utazókat és azok biciklijét. Kedvesek voltak mind, különösen a kutyás indián hölgy, aki elmesélte, hogy a nyílhegy, amit a földön talált a veteményesben, valószínű az őseitől való, mert ők itt éltek generációk óta, már a nyugati ember érkezte előtt is.

Kíváncsi házigazdánk, egy amerikai őslakos (“indián”) hölgy

Vacsoránk, Cynditől kapott quinoa a maradék virslivel, magokkal és rizzsel – és sok hagymával! :D

Történt 2014. június 17-20. között, bicikliztünk 69, 102 és 59 kilométereket, megírva és beszerkesztve július 18-án.

Az utolsó néhány napunkon San Franciscoban nem maradtunk teljesen tétlenek. Egyik reggel felkerekedtünk, hogy meglátogassuk az oroszlánfókákat a belvárostól északra található híres “Pier 39″ mólónál, amiről az állatokon kívül is sok jót hallottunk már. És ha már arrafelé bringázunk, akkor úgy gondoltuk, hogy érdemes útba ejteni a híres Lombard Streetet is, ami igazából már nem is utca, hanem egy szerpentin. Egy szakaszon ez az utca olyan meredek a várost képező számtalan domb egyikének oldalában, hogy a házsorok között egy apró, bokrokkal tarkított szerpentinen halad.

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Mire ide megérkeztünk, már vagy két-három dombon keresztülhajtottunk, köszönhetően annak, hogy nem elég alaposan terveztem meg az útvonalunkat. A dombok tetején mindig találtunk egy “üres” háztömböt, ahol egy zöld park terült el, általában elég jó kilátással. Ez alól kivétel volt a Russain Hill, amit mi nyugatról közelítettünk meg, és az utolsó két háztömbön már olyan meredek volt, hogy már csak tolni birtuk rajta a bringákat. Fent egy kisebb tömeget találtunk, csak ekkor esett le nekünk, hogy ez igazából itt egy kisebb turistalátványosság is egyben. Még rendőrök is terelgették az utcaszakasz két végén a német, ami Zitának nagyon tetszett. :)

A Lombard Streettől nem sokat kellett gurulnunk – és azt is leginkább lefelé – hogy megérkezzünk a kikötőbe, ami ma már inkább csak turistagettó. A Pier 39 előtt még megálltunk egy m betűs gyorsétteremnél, mert ételt azt elfelejtettünk magunkkal hozni és közben már megéheztünk.

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Amíg faltuk az egydolláros burgereket, elnézegettünk a hömpölygő embertömeget, a csilingelő villamosokat vagy épp a mellettünk lévő pékségben készített állatfigurás süteményeket.

A 39-es móló, Forrest Gump és az oroszlánfókák

Innen már csak pár sarokra volt a Pier 39, ami gyakorlatilag egy nagy moló, tele éttermekkel és középen egy térrel, ahol ottjártunkkor valamiféle cirkuszo produkció ment éppen.

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Az oroszlánfókák felöli oldalon szemtanúi lettünk annak a nagyon furcsa jelenetnek, amit azóta már FB-ra is kitettem.

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Mint utolóag megtudtuk, valójában oktatás folyt, a hálót fogó hölgyet arra próbálták kiképezni, hogy hogyan kell befogni egy oroszlánfókát – és a neoprén ruhás másik hölgy pedig oroszlánfókát játszott. :) Emlékszem, amikor hazavittük ezt a videót az SD-kártyán és este a vacsoránál lejátszottuk Cyndinek, percekig kacagott, és nekünk is sok vidám percet okozott. :)

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Ezt egyébként a Sealion Centerben tudtuk meg, mert már ilyen is van a mólón, ahol az állatokról egy rövid negyed órás előadást is meghallgathattunk. Itt egyébként volt egy nagy monitor, amire egy mikroszkóp képe volt kivetítve, a mikroszkóp alatt peddig egy csepp tengervíz volt.

A pieren még felmentünk egy Bubba Gump nevű étteremhez, amely a Forest Gump után szabadon rákokat és a film által teremtett életérzést árul. :) És az étterem előtt vagy egy pad Forest Gump cipőjével és süteményes dobozával. :)

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Hazafelé, hogy elkerüljük azokat a dombokat, amelyeken idefelé jöttünk, a belváros felé kanyarodtunk, majd onnan a már ismert utcákon keresztül tekertünk vissza Cyndihez.

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Swing, himnusz és görkori a Golden Gate Parkban

Egyik utolsó napunkon Cyndivel kibicikliztünk a lakásától csupán pár saroknyira lévő Golden Gate Parkba. A cél az volt, hogy megmutasson nekünk egy kerékpárboltot, de közben azért a parkban is útba ejtettük egy-két érdekes dolgot. Elsőnek az tűnt fel, hogy a nagy, széles autóutak mind öresek, vagyis hogy inkább az autóktól üresek, de az emberektől nem. Ez a nap ugyanis vasárnap volt, és vasárnaponként lezárják az autók elől a parkon áthaladó utakat, és ellepik őket a bringások, a görkörisok, és bár nincsen indonéziai autómentes vasárnap reggel hangulata a dolognak, de azért elég jó látvány, hogy a szülők a gyerekeikkel szabadon bicikliznek, görkoriznak, futnak ésatöbbi ezen a nagy aszfaltplaccon.
Ennél még királyabb volt az a pillanat, amikor Cyndi odavezetett minket a szintén minden vasárnap, délben megrendezésre kerülő ingyenes swing tánc leckék helyszínére. Igazán vidám hangulat uralkodott a parknak ebben a sarkában, ez a kezdeményezés szerintünk abszolút nyerő, és jó lenne sok ilyet látni odahaza Budapesten is. :)

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

A Swing Dance után tettünk egy kisebb kerülőt egy helyre, ahol egy zenekar játszott, ráadásul az érkezésünkkor éppen az amerikai himnuszt, ha jól tévedek.

Ezután jöttek a görkoris táncosok,

majd a Hippie Hill, az “itt kezdődött minden”-domb :) Vagyis a hippi forradalom. :) Ami persze nem igaz, mert az az emberekben belül kezdődött, és még most is tart, csak kissé átalakult. De azért persze kell, hogy ilyen helyszíneket is hozzárendeljenek, tulajdonítsanak az ilyen életérzéseknek, vagy ha úgy tetszik, mozgalmaknak.

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

A hippidomb után már tényleg nem volt más hátra, csak a biciklibolt. Egy kisebb vagyont elköltöttünk, de végül sárhányót azt nem kaptunk, pedig azért indultunk. :) De egy pumpát vettünk, amit azóta többször is használtunk, és nagyon jól szuperál. A régi nagyon vacak volt, három-négy bárig is csak nehezen bírtuk vele felpumpálni vele a kerekeket, ezzel viszont eddig minden esetben sikerült annyira felpumpálni őket, hogy ki is rúgták magukat a felni mellől – ami nagy szó, mert ezzel eddig mindig nagyon megszenvedtünk. Persze a szappanos víz az most is kell még, de úgy néz ki, most már ezzel a pumpával elegendő lesz, és nem kell még külön emiatt szilikonsprét is magunkkal cipelni. A pumpa mellé nekem még egy sisakot is vettünk, hiszen a régit azt lassan már egy éve használtam úgy, hogy az már eleve használt volt – és hát kezdett elég ramatyul kinézni, és nem akartuk megvárni, hogy szétessen a fejemen, látszott rajta, hogy igazából már csak a Nap ellen véd és a tükrömet tartja csak. Ez az új sisak viszont már biztosan kibírja hazáig.

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

A Mauna Keáról lefelé jövet a fékpofákat egyik oldalt állító csavar körül megolvadt a műanyag. Most már csak szerszámmal lehet forgatni – Mondjuk a kerék miatt annyira nem lehet kézzel hozzáférni, hogy eddig is csak szerszámmal tudtuk állítani, szóval ez számunkra nem változtatott semmin. :)

Ja, és még fékbowdeneket is vettünk, erre azért emlékszem, mert aznap este egész nagy szerelést tartottam, kicseréltem több, már szintén nagyon elhasznált, rozsdás fékbowdent a bicikliken, és három pár fékpofát is. Egyedül az én hátsó fékpofáimat hagytam békén, de igazából ezt is ki kellett volna még ott cserélni. Mert végül erre is sort kellett hogy kerítsünk pár nappal később – de akkor már az út szélén a forró Nap alatt. Másnap reggel ugyanis tovább indultunk a nagyszerű San Franciscoból, ahol remek napokat töltöttünk, hála a jó hangulatú városnak és Cyndi, valamint Anikóék szuper vendégszeretének! :) Köszönjük!

Cyndinél ezen a reggelen a maradék tésztából újabb pizzákat készítettünk, köztük egy pesztós, zöld pizzát is, spenóttal, fetával és magokkal. Ez annyira jól sikerült, hogy pont mikor ezeket a sorokat írom, vacsorára megismételjük e zöld pizzát. :)

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

A korai reggelinél négyen ültünk Cyndi teraszán, ugyanis előző nap megérkezett a házhoz Tom is, egy angol bringás, aki innen indul nagy útjára szintén délnek. Ő a parton fog haladni és Mexikóban majd a Baja félszigeten, ahonnan komppal kel majd át a szárazföldre, hogy folytassa az útját talán egészen Dél-Amerikai legdélebbi pontjáig.

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Az Alcatraz és az átkelés a hídon

Cynditől csak az utca végéig kellett kitekernünk, máris rajta voltunk egy hosszú sugárúton, ami egyenesen ahhoz a parkhoz vezetett minket, ami már a híd déli lábának is otthont ad.

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Ezen az úton elhaladtunk egy szép nagy kupolás épület mellett, majd a parkban találtuk magunkat, ezzel egyben a hídhoz vezető út legmagasabb pontján. Itt egy Inspiration Point nevű helyen gyönyörű kilátásunk nyílt az öböl egy részére, és a rajta található híres börtönszigetre, az Alcatrazra.

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Innen talán már egy kilométert sem kellett tekernünk, persze most is gyönyörű bringasávokon vagy ha nem, akkor szinte üres, autómentes utakon, mígnem egy rövidebb lefelé aljában végre megpillantottuk a nagy piros hidat. :)

A bringasáv véget ér – használják az egész sávot! – Oké! :)

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Ez kell nekünk! :)

Az első találkozásunk a híddal :)

Erről a kilátópontról aztán még továbbtekertünk valamiféle egykori katonai betonbunkerekig, ahonnan még izgalmasabb kilátás nyílt a hídra, mert ekkor pont szembe volt velünk.

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Amerikában még nem nagyon találkoztunk jobbkezes kereszteződésekkel, inkább gyakoribb a minden irányból stoptáblás kereszteződés, ilyenkor sorban elengedjük egymást, aki először érkezett, az hajthat be először, majd sorban a többiek. …és működik.

Még néhány száz méter lefelé gurulás után megérkeztünk egy nagy parkolóba, ami már a híd déli lábánál lévő látogatóközponthoz tartozott. Itt jó nagy tömeg volt és valamiért megint úgy éreztük, hogy “követnek minket”. Látjátok a következő kép mögött azt az üres teret, a szemléltető piros kábelköteg mögött?

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Na, oda ültünk le megenni egy-egy szelet pizzát, és mire elővettük az ételt, már hatalmas tömeg állt körülöttünk és a biciklijeink körül. De amíg mi oda nem mentünk, a tér üres volt, mintha csak azt gondolták volna az emberek, hogy oda nem szabad menni. :) Na mindegy, ez csak egy kis érdekesség, amit akkor nem értettünk, és kicsit zavart minket, hogy kinéztünk egy kellemesen üres helyet a tízóraira, de mire beleharaptunk az ételbe, már turisták hada vett körül minket, hogy a fejünk felett elkészítsék a százegyedik fotójukat a hídról. :)
A lakoma után ennek mi magunk is nekiálltunk, felkerekeztünk a hídra a rámpán, majd elindultunk a híd keleti oldalán lévő gyalogos és kerékpáros részen a híd túloldalára.

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Már a látogatóközpontnál feltűnt nekünk egy fickó, aki lefényképezte a magyar zászlós biciklinket, és egy nagy magyar zászlós és címeres tetoválás volt az egyik karján, de furcsa mód mégsem szólt hozzánk egy szót sem, pedig látnia kellett, hogy a biciklik hozzánk tartoznak. Annyira furdalt minket a kiváncsiság, hogy végül a híd első pillérje előtt bevártuk a srácot, és megkérdeztük tőle angolul, hogy magyar-e? :) A rejtély csak annyi volt, hogy ő valójában ausztrál, de a nagypapája magyar volt, és ezért van a karján egy ilyen tetkó. :)

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Kilátás a Hawk Hillről

Ezután már kíváncsiságunkat kioltva tekerhettünk át a Golden Gate híd északi oldalára, ahonnan még tovább kapaszkodtunk Hawk Hill nevű kilátóhelyre. Ehhez, ha jól emlékszem, 200m-t kellett másznunk, de megérte, mert odafentről gyönyörű kilátás nyílt a hídra, az alatta elterülő öböl bejáratára és mögötte San Francisco belvárosára.

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Itt szűk egy órát eltöltöttünk, és közben elhatároztam, hogy ide visszajövök, és egy timelapse-et készítek a naplemente alatt erről a kilátásról. Mert sajnos ekkor voltam olyan balga, és a timelapse kamerát otthon hagytam.

Lefelé menet még megálltunk egy-két másik, lentebbi kilátóhelyen is fényképezni, aztán ahol jöttünk, ugyanarra hazatekertünk. Útközben láttunk egy bringás rendőrt, egy érdekes táblát és egy fatörzsekből összerakott furcsa, magas tornyot a parkban, amit nem igazán tudtunk mire vélni, nyilván valami művészeti alkotás akart lenni. :)

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Késő délután, eszmélve, hogy itt már nem ugyanakkor megy le a nap, mint egy héttel ezelőtt Hawai’i Nagy Szigetén, még néhány órát maradtunk a kényelmes kis alagsori otthonunkban, majd megbeszéltük Zitával, hogy ők Cyndivel csak a hídig bicikliznek ki megnézni a Holdat, én pedig feltekerek megint a kilátóhelyre, és amikor végeztem a timelapse-el, akkor legurulok és lent találkozunk.

Péntek 13, és az Óriás-Hold San Francisco felett

Zenét hallgatva tekertem végig ismét a már ismert úton, és a végén fel a kilátóhoz. Most egy kicsit jobb színek voltak, mint napközben, lőttem pár fotót, majd felállítottam a timelapse kamerát.

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Amíg az felvett, úgy terveztem, hogy majd naplót írok, ezért magammal is hoztam a netbookot, ám erre végül nem került sor. Először egy motorkerékpárossal dumáltam, aki egészen Paraguaytól idáig utazott két keréken, majd egy másik sráccal, egy helyivel dumáltam, aki elmesélte, hogy a Yelp.com-nak dolgozik. Ez a weboldal itt az USA-ban nagyon népszerű, szolgáltatásokat és üzleteket lehet vele értékelni, úgy mint pl. a szállodákat és a túrákat a Tripadvisor.com-on. Csakhogy ez mindenre kiterjed, és mindenki ismeri, és használja is. Ha tehát valahol bunkók veled, egyszerűen megírod a Yelp.com-on az adott üzlet profiljára, leértékeled őket nulla csillagra, és máris elgondolkodnak, hogy ez így nem lesz jó, esetleg elbeszélgetnek a kollégával, hogy miért volt jó bunkónak lenni? Ugyanígy, ha egy üzletben kedvesek, és segítőkészek, vagy csak egyszerűen nagyszerűek a termékeik és/vagy a szolgáltatásaik, akkor ők hamar kitűnnek a többiek közül és a Yelp még több vevőt hozhat nekik. Egy ilyen elkéne már odahaza is, szerintem zseniális ötlet. Ugyanez a srác előzőleg az Ubernél is dolgozott, ami pedig egy szintén referenciák és mobileszközök által működtetett “taxi-app”, ami ellen sokszor tüntetnek is a taxisok egy-egy országban a bevezetése előtt, mert hát az, hogy kiválaszthatod, hogy melyik közelben lévő jófej taxissal akarod magad elfuvarozni, mindezt ráadásul csak egy mobilappon keresztül ahol aztán te magad is értékeled a fuvarosod – ez alapjaiban forgatja fel a piacot, de a végén mindenki jól jár, vagy legalábbis a vevő mindenképp, mert olcsóbban jobb szolgáltatást kap. Emberünk persze a mi történetünktől is oda volt, de ezt már ismeritek, ezért inkább arról mesélek, hogy jár minden nap munkába: az öböl északi oldalán lakik és San Francisco belvárosában dolgozik. Reggel kompra száll, a hajón olvas, tanul, vagy egyszerűen csak alszik, majd a túloldalt partot érve, egyszerűen besétál a munkahelyére öt perc alatt. Ez mekkora jó lehet már, egy hajóval munkába járni. :) Nem kell vezetned, de még csak a forgalommal, átszállásokkal sem bajlódni, csak felszállsz egy hajóra, ahol sétálni, netezni, aludni is tudsz. Nekem már-már álomszerűnek tűnik az egész.

De emberünk az adott helyről is mesélt, ahol álltunk a kamerák felett. Ha jól emlékszem, 9:22-kor kelt fel a Hold, méghozzá pont a város felett. Ahhoz, hogy ezt így lássuk, írtó nagy mázli kellett, mert barátunk elmondása szerint itt ezen a kilátóhelyen legtöbbször fagyos, hideg szelek fújnak és sokszor a híd és az egész öböl is felhőben áll (ami mondjuk a timelapsenek lehet, hogy jól állt volna: mozgó felhők közül kikandikáló híd), és egy évben kb. csak olyan 50 nap van, amikor ilyen gyönyörű tiszta az idő, mint ezen a napon. Ami egyébként július tizenharmadika, péntek volt, és mellesleg telihold is volt, ráadásul úgy, hogy a Hold nagyon közel járt a Földhöz, ezért a megszokottnál nagyobbnak láthattuk. Ilyen állítólag száz évben egyszer van, amit kétlek, mert hát azóta többször olvastam szuper-Holdról a magyar sajtóban is… :) Mondjuk most nem péntek 13-án volt, és most nem San Franciscoban voltunk, tehát száz év igaz vagy sem, ez az este valóban speciális volt, és valóban szerencsésnek éreztem magam, hogy itt lehetünk, csak azt sajnáltam kicsit, hogy Zita nincs közvetlenül mellettem, csak pár kilométerrel lejjebb, a híd északi (a képeken bal) lábánál. A Hold fölkelte valóban varázslatos volt, ahogy az egész este is, a város fényeivel, és ezzel a monumentális híddal, amely az 1937-es elkészülte után 27 évig a világ leghosszabb függőhídja volt.

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Történt 2014. június 13-án, bicikliztünk 51km-t (én kicsit többet, de az nem számít)

A Konából Los Angelesbe tartó repülőn nem sokat sikerült aludnunk. Bár a repülőút csak valami 6-7 órát tartott, de mivel ugye keletre haladtunk, ott pár órával korábban kelt fel a nap, mint ott ahonnan indultunk, így már fent is volt, mikor leszálltunk. Egy-két óránk volt az átszállásra, hamar megtaláltuk a kapunkat az oaklandi géphez, meglepő módon még sokat sétálni sem kellett, pedig azt vártam, hogy egy ekkora város repterén majd kilométereket kell sétálni a másik repülőhöz, de nem így volt. Sőt, még ingyenes wifijük is volt, így gyorsan eltelt az idő.

Los Angeles – Oakland – San Francisco az égen át

A Los Angelesből Oaklandbe tartó járat már egy jóval kisebb gép volt, és érdekes módon, itt már el tudtunk kicsit szundítani. Persze nem sokáig, mert alig értük el az utazómagasságot, már kezdtünk is ereszkedni.

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

A reptéren egy ilyen tábla fogadott minket, a közepén a jól látható “Üdvözlet” felirattal :)

A reptéren hamar megkaptuk a holmijainkat és helyet foglaltunk egy padnál odakint a kapuk mellett. Itt nekiálltunk nagy álmosan összeszerelni a bringákat. Ráértünk, mert még délelőtt volt, és Cyndi azt írta, hogy este 6 órától lesz otthon. De hogy húzzuk ki addig alvás nélkül..? Ilyen gondolatok jártak a fejemben, miközben olyan fáradt és álmos voltam, hogy legszívesebben ledőltem volna aludni pár órát egy padra. Ezzel Zita is hasonlóan volt, de végül nem léptük meg.

California az Egyesült Államok messze legjobb gazdaságával rendelkező állama

Amíg a bicikliket szereltük, odajött egy Sheriff, de most nem küldött el minket, sőt, megengedte, hogy készítsünk vele a fényképet. Megkérdeztem tőle, hogy mi a különbség egy rendőr és egy sheriff között, de már nem emlékszem a pontos válaszára, azt hiszen az, hogy az egyik az államnak dolgozik, a másik a megyének.

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Miután a gumibelsőt is kicseréltük az egyik kerekemben, mert abból pumpáláskor kiszakadt a szelep, elindultunk végre.

Hamar találtunk egy bringautat…

…ami hamar véget ért és folytathattuk az épülő magasvasút mellett az autók között.

A szeptemberre elkészülő különága a vasútnak egyenesen a reptérig fog nyúlni, de addig is, kénytelenek voltunk bebiciklizni egy fővonal menti megállóhoz. Mivel ezen a szakaszon a vasút magasvasútként működött, a jegyeket csak automatákból lehetett megvenni, amihez Zitát kértem meg amíg én a bringákra vigyáztam, és többen is a “segítségére” siettek, értsd, pénzt várva megmutatták a jegykiadó autómata működését. Szóval itt már láttunk egy-két furcsa alakot, de Zita is, én is, és egy személyzetis is figyelt, nem történt semmi. Beszálltunk a liftbe, mert pont befértünk bringástul, és fent is olyan táblák fogadtak minket, hogy mindenki nagyon figyeljen az értékeire, és senkitől ne fogadjunk el ételt vagy italt. Mi ez, welcome back to India? :)

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

A kijelző pontosan kiírta, mikor jön a mi vonatunk, amire gond nélkül fel tudtunk szállni, ezekben a kora délutáni órákban szinte üres volt. Odabent volt egy ülések nélküli szakasz a vagonban, ahová pont elfért a két felmálházott biciklink, és végre leülhettünk kicsit pihenni. A San Francisco-öblöt egy alagúton kereszteztük és azután már lent is maradtunk a földalatt, a vonat metróként folytatta. A Civic Centernél szálltunk le, ahol volt egy kisebb kavarodásunk a lifttel, először ugyanis rossz emeleten szálltunk ki róla, egy másik peronra kerültünk. Tolhattuk vissza a gépeket egy keskeny folyosón a metróalagút oldalába, majd újra be a hugyszagú liftbe. Ekkor elgondolkodtam, hogy nem lett volna jobb biciklizni keresztül a hídon, vagy hajóval átjönni a San Francisco félszigetére, de mivel hullafáradtak voltunk, és ezekről az opciókról többen egymástól függetlenül is lebeszéltek minket, végül a tanácsukra a BART-ot használtuk.

San Francisco utcáin

Az aluljáróból végül csak egy mozgólépcsőn tudtunk feljönni, mert a legutolsó liftbe nem fértünk be.

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Bicikliszállítás a városi buszon

A felszínre felérve elénk tárunk végre San Francisco, ráadásul rögtön a központja. Nagy épületek, hippi bringások, soks színes ember, rohanás… És hideg szél! Fel kellett öltöznünk, olyan hűvös volt. Az aluljáróban sikerült 180 fokkal megkavarodni, így teljesen rossz oldalt és irányban jöttünk fel. Fordulhattunk, de ezzel nem volt baj, egy zebrán megoldottuk, majd még bringasávunk is volt. Mivel még több mint három óránk volt hatig, pár sarok után visszafordultunk és egy patináns, kupolás épület felé vettük az irányt. Közelebb érve kiderült, hogy ez nem a helyi katedrális, hanem a városháza. :) Egy Lincoln szoborral is találkoztunk, meg sok szivárványos zászlóval, hiszen San Francisco híres a nyitottságáról és az itt élők szabad gondolkodásmódjáról, még azt is hallottuk, hogy ez a világ “meleg fővárosa”.

Itt a trolit Zero Emission Vehiclenek hívják :)

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Úgy voltunk vele, hogy biztos Cyndihez menet is látunk majd még ezt azt, ezért elindultunk az otthona irányába. A bazilika, akarom mondani a városháza mögötti utcán találtunk egy bringasávot, ezen haladtunk fölfelé, és ezt azért is nagyon jó volt így, mert akárhányszor visszanéztünk, a kupola mindig ott volt pont mögöttünk az utcával szemben, és ez nem akármilyen látvány volt.

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Közben nagyon érdekes házakat is láttunk, nem győztünk fényképezni, nagyon tetszett mindkettőnknek a város. Bár csak pár sarokba voltunk a belvárostól, de a széles utcán a forgalom szinte elhanyagolható volt. És ahogy haladtunk föfelé az emelkedőn, úgy lett sarokról sarokra egyre meredekebb az utca.

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Mígnem felértünk a domb tetejére, ahol egy kétháztömbnyi parkot találtunk az utca bal oldalán. Ez volt a dombtetőn, és innen remek kilátás nyílt a felhőkarcolós belvárosra és a közeli házakra. Itt szusszantunk egy kicsit és persze tovább kattogott a fényképezőgép. Hát itt vagyunk San Franciscoban, ezt is megéltük! :) Észrevettem, hogy bármennyire is várom, vagy bármennyire is előre megálmodom, megtervezem előre a dolgokat, ez mind nem számít, úgy értem, hogy csak a jelen van, amit épp megélsz. Az idő pedig pörög, ha akarjuk, ha nem, ha várjuk, ha nem. Most itt vagyunk, hamarosan Mexikóban leszünk, aztán újabb országokban. És ez így van jól, de ezzel meg kell tanulni együtt élni. Jó ezt a naplót írni, és jó előre tervezni is, de a lényeg az mindig itt és most van, és hogy az adott pillanatban mennyire vagyunk jelen, abból mennyit tanulunk, mennyit élünk meg belőle. Ha erre tudatosan figyelünk, akkor azzal nagyon jó, értékes pillatokat kaphatunk. Hogy ne csak utólag értékeljük, milyen jó volt nekünk, vagy ne csak előre álmodozzunk, hogy majd milyen jó lesz, ha… vagy ott, vagy akkor… Aztán amikor ott vagyunk, akkor csak úgy hagyjuk, hogy átfolyjunk a pillanaton. Persze ez nekünk, nekem se sikerül mindig, ez valami olyasmi, amit egy életen át lehet tanulni és gyakorolni.

A parkból kikanyarodva egy nő hajtott el előttünk a kereszteződésben, egy hosszú, masszív kargó-biciklin, amin két gyerekülés volt. Ez baromira tetszett, és sikerült is lefényképeznem.

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

San Francisco egyből nagyon megtetszett nekünk, csak ennyi domb ne lett volna a városban. :) A park után azt hittük, hogy nincs már több mászás, de tévedtünk, hátravolt még egy utolsó nagy emelkedő, aminek a végéből már tényleg csak lefelé volt. Elkanyarodtunk jobbra a Golden Gate Park sarkánál és egy kis utcában megtaláltuk a keresett címet. 3 perc volt még hátra hatig, felhívtuk Cyndit, hogy merre jár, elmondta, hogy mindjárt itt van.

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

A ház színéhez választottak autószínt?

Cyndi megérkezett, és kinyitotta nekünk a mi kis külön bejáratú, alagsori, de nagyon fényes szobánk ajtaját. Külön kis lakosztájt kaptunk itt lent, egy szép színes szobát, ággyal és asztallal. Viva Warmshowers.org! Ez ám a kényelem, hú de jó érzés volt valakihez, valahová megérkezni. Már jó ideje talpon voltunk, és a repülés mind a kialvatlanság, mind a velejáró stressz (a bringák, csomagok épsége, szét- és összeszerelés), nagyon megviselt minket. Jó volt már csak a tudat is, hogy itt és most ennek végre vége, most már pihenhetünk. Ezt én annyira komolyan vettem, hogy amíg Zita zuhanyzott, addig én hozzá is láttam. És mivel még koszos voltam, nem akartam az ágyra feküdni, gondoltam eldőlök egy kicsit a földön, és szusszanok egy öt percet, amíg Zita fürdik. Közel lehettem ahhoz az állapothoz, amihez Zita is a Mauna Keára menet hajnalban. Ahogy ledőltem a puha padlószőnyegre, úgy ahogy voltam elaludtam, és arra se ébredtem fel, ahogy Zita kijött a fürdőszobából – se arra, hogy lefényképezett.

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Tudom, ez nem éppen a legillendőn megérkezés egy ismeretlen-ismerős vendégségébe, de mivel Cyndi is kerékpártúrázik, ezt teljesen megértette, és később, mikor felkeltem, együtt nevettek rajtam Zitával, hogy mennyire kiütöttem magam. Aznap este Cyndi főzött, főtt kukoricát krumplipürével és steakkel.

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Vacsora közben elmesélte, hogy nem csak kerékpártúrázik, hanem madarászkodik is, már ha ezt így mondják. És pár hét múlva indul egy madarász-kerékpártúrára a keleti partra, amihez már be is vásárolt egy-két fontos felszerelést. Amúgy Cyndi nővér egy kórházban, és ha jól emlékszem, a különböző májproblémával küzdő beteggel konzultál, és találják ki a diagnózis alapján, hogy kinek milyen kezelés és milyen gyógyszerek kellenek a gyógyuláshoz. Erről a munkájáról szenvedéllyel beszélt, és elmesélte, hogy milyen érdekes sok különböző emberrel találkozni odabent a kórházban is, és hogy mennyire nem egyszerű a gyorsan fejlödő egyészség- és gyógyszeriparral tartani a tempót, és mindig a legújabb, az adott esetre leghatásosabb gyógymódot kitalálni a betegnek. A vacsora alatt azt is megbeszéltük, hogy másnap mi főzünk, vagyis egész pontosan sütünk, méghozzá pizzát.

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Másnap egész délelőtt aludtunk, mint a bunda, így gyorsan elment a nap, gyakorlatilag csak a közeli szupermarketbe mentünk ki vásárolni. Ez könnyűnek hangzik, de valójában nem az, mert minden országban másak a fogyasztói szokások, és minden boltban máshol vannak a termékek és máshogyan vannak a kedvezmények, akciók. Ebből mindig kitalálni a legolcsóbb megoldásokat, megtalálni a legolcsóbb, de még egészséges ételeket egy sok ismeretlenes egyenlet megoldásával ér fel. Ilyenkor mindig sok szempont szerint kell járni a polcokat, legyen minél inkább “eredetibb”, vagyis minél kevésbé feldolgozott és minél inkább olyan, mint ahogy azt a természet megteremti nekünk, de egyben legyen olcsó is, és ne kelljen egyszerre egy kartonnal megvenni belőle… Szóval nem egyszerű, pláne, hogy tudjuk, hogy itt USA-ban a GMO-s, vagyis génmódosított cuccok legálisak és elég szépen be is terítik a piacot. Amire pedig organic van írva, már az sem jelent semmit, mert persze nyilván erős lobbizással elérték, hogy ezt ráírhassak sok olyan zöldségre, ami valójában nem az. Pl. a lilahagyma itt olyan hatalmas, hogy azt már Ti is megjegyeztétek, és valóban, életünkben nem láttunk ekkora zöldségeket, és olyan gyanúsan olcsók, hogy nem is belegondolni, honnan, hogyan vannak. Itt a mainlanden vásárolni már tényleg alig drágább, mint Magyarországon, pláne, hogy mi ugye csak a három évvel ezelőtti árakra emlékszünk. Persze van ami drágább, például nincsenek olyan jó kenyerek, azok is már csak gyárban készülnek és mind csomagoltak, szóval ez pl. 2-3x drágább. És sok mindent kettes-hármas csomagokban árulnak, hogy egyből többet vegyél, de itt Kaliforniában törény kötelezi őket, hogy ha rá van írva valamire, hogy 2 db. három dollár, akkor kötelesek eladni neked 1 db-ot is másfél dollárért. :) És vannak termelői piacok is, ahol elméletben helyi, bio termékeket árulnak, csak hát nekünk azt mindig mindenütt megtalálni, megvárni és megfizetni… Az most kissé nehézkes lenne, de majd eljön ez az idő is, ha újra stationary-ak leszünk. :)

Egy nagyon vicces dolog történt a pénztárnál. Nem vittünk csak kézpénzt és nem gondoltunk rá, hogy most sok napra előre bevásárolunk, ezért végül nem tudtunk mindent megvenni, amit a futószalagra pakoltunk. A kakaópor ott maradt az amúgy rettentő kedves és segítőkész pénztárossrácnál. Aztán a blokkon az árakat ellenőrizve láttuk, hogy annak hátulján egy egydolláros kedvezményt adó kupon van, pont olyan Nesquick kakaóra, amire nekünk már nem maradt pénzünk. Összeszámoltuk az aprónkat és így a kuponnal még pont meg tudtuk venni, ha jól emlékszem, valami 30 cent se maradt a tárcánkban. :) Hát most ehhez szóljatok hozzá! :) Még a konszumerizmus szerencsecsillaga is ránkragyog :)

Hazafelé menet a sarkon láttunk egy kerékpárboltot, amely elé ki voltak pakolva azok a hosszúkás, több holmit, gyereket, vagy kutyát is szállítani képes kerékpárok az utcára, amelyekből egyet tegnap is láttunk. Nagyrészük elektromos hibrid volt, és ez a tény nagyon elgondolkodtatott. Azt hiszem, mi városlakók, főleg odahaza nagon konzervatívak vagyunk a városi közlekedést illetően. Vagy autó, vagy tömegközlekedés, vagy kerékpár. De ezeket nagyon kevesen kombináljuk. Pedig az összecsukható kerékpár és az elektromos kerékpár nagyon jó alternatívák erre. Jó tudom, tél is van nálunk, fagy meg jég meg eső. Szerintem – remélem – ezen eszközök térnyerésével át fog rendeződni a jövőben a városkép, Budapesten is. (Mikor indul már el végre a BuBi? :) )

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

A pizza nagyon jól sikerült az este, de annyi tésztát begyúrtam, hogy végül a felét elraktuk későbbre. A társaságot nem csak Cyndi és mi képeztük, hanem Cyndi egyik macskája, Thomas is, aki egyébként egy hatalmas, kövér macska.

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Rokonlátogatás a Szilícium-völgyben

Mivel az IT-s innovációk melegágyának számító Szilícium-völgy angol neve Silicon Valley, sokan – ahogy kezdetben sokszor mi is – tévesen Szilikon-völgynek mondják magyarul, de ez nem helyes. Tehát a Szilícium-völgyről van szó. :) Anikó pár héttel a San Franciscoba való érkezésünk előtt vette fel velünk a kapcsolatot, mert szeretett volna velünk találkozni. A kedves vacsorameghívásra örömmel igent mondtuk, és ha jól emlékszem, ő csak ezután árulta el, hogy tulajdonképpen mi távoli rokonok is vagyunk. :) Anikó nagymamája unokatestvére volt Lali papának. :) Kicsi a világ… :) Anikó egy tűzpiros Ford Mustanggal jött értünk, és még beszélni nem képes, de már több mint 50 jelet megtanult kislányával. Anikó ugyanis otthon jeltolmács volt, itt Kaliforniában pedig kismamákat oktat babajelbeszédre. Erről már szó volt a Facebook oldalunkon egyszer, amikor Új-Zélandon találkoztunk egy pakisztáni-holland párossal, akik szintén így tanították kommunikációra a gyermeküket. Az apróságok számára megtanulni a kezükkel mutogatni egyszerűbb feladat, mint a beszéd elsajátítása, ezért ily módon hónapokkal, vagy akár egy évvel is előbb meg tudnak tanulni kommunikálni a szüleikkel. Pl. hogy vécére kell menniük, hogy éhesek, vagy álmosak, vagy csak egyszerű állatneveket, így ki tudják fejezni magukat, ami öröm, és könnyebbség mind a babának, mind pedig a szülőnek. Gondoljunk csak arra, mennyi bűzös pillanatot és pelenkát megspórolhatunk, ha ezáltal előbb lesz szobatiszta a gyermekünk? :) Anikó egyébként elmondta, hogy a legtöbb szülő ott követi el a hibát, hogy túl hamar feladja a tanítást. Mert eleinte ugyan azt láthatjuk, hogy a gyermek gyorsan tanulja meg a kézjeleket, de aztán a legtöbb esetben bekövetkezik egy két-három hetes, vagy hónapos szünet, amikor semmit nem mutogat vissza, de ez nem azt jelenti, hogy nem figyel és nem tanulja az általunk mutogatott jeleket. Ilyenkor nem szabad abbahagyni, mert a baba egyszer csak rá fog jönni, hogy ő is mutogathatja ezeket a jeleket, és elindul a kommunikáció. :) Pl. amikor Anikó kislánya végzett a fürdőszobában, nagyon ügyesen és aranyosan mutatta a kezével, hogy “készen vagyunk”. :)

Anikóék San Franciscotól kb. 15km-re délre, a Szilícium-völgy környékén élnek, ugyanis Anikó párja a VmWare-nél kapott munkát. Nem terveztek ideköltözni, de amikor a LinkedIn-en keresztül megjött a megkeresés és aztán a munkaajánlat, átgondolták a helyzetet, és döntöttek. Ez bátor lépés volt, úgyhogy aki most irigyli a szép piros autót tőlük, az gondoljon abba bele, hogy amikor kijöttek, Anikó még nem nagyon beszélt angolul, és otthagyták Magyarországon a családjukat, a barátaikat, az egész életüket, hogy itt új életet kezdjenek.

A vacsora, amelyre Anikó a kívánságunkra rántott csirkecombokat sütött ki tejfölös uborkasalátával, nagyon jó hangulatban telt és nagyon jólesett igazi magyar ételeket enni. Előételnek még zöldségleves is volt, és desszertnek előkerült egy-egy piros pöttyös eredeti túrórudi a fagyasztóból. Ilyet India óta nem ettünk, persze csak akkor, ha nem számoljuk a Gold Coasti barátainktól kapott szintén nagyon finom házi készítésű túró rudikat. :)

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Valaki egyszer írta nekünk, hogy mi egyfajta nagykövetek vagyunk, hát ez valamilyen formában tényleg igaz, mert nagyon sok külföldön élő magyarral is találkozunk ezen az úton, és nagyon érdekes ennyi féle sorsot és élettörténetet megismerni. És ha ezeknek mindig a pozitív oldalára koncentrálunk inkább, akkor nagyon tisztán láthatjuk, hogy ez egy csodás világ, tele nagyszerű lehetőségekkel, milliónyi forrással a boldog élethez, bárhonnan is induljon és bárhol is éljen az ember.

Anikóékkal tölteni ezt az estét nagyon-nagyon jó volt, és ezúton is hálás köszönet érte. Egyúttal egy kérésem is lenne itt a szüleim felé. A szobámban lévő beépített szekrény bal alsó vagy bal felső részében van egy piros dosszié, amiben megtalálható a még Lali papa által készített családfánk. Ezt légyszi fotózzátok be és küldjétek át nekem, hogy el tudjam juttatni Anikóéknak! :) Köszönjük! :)

És nagyon köszönjük a szíves vendéglátást is, remélem egyszer viszonozhatjuk Budapesten! ;)

Történt 2014.06.10-11-12-én, bicikliztünk 12km-t, megírtam július 12-én.