Indulás után, ahogy arra már előre számítottunk, a város végében egy hosszú, kiadós emelekedő várt ránk.

A városból kiérve egy üres sivatagban találtuk magunkat.

Forróság nem volt, ellenben szél igen, méghozzá oldal-szembeszél, ami nem volt túl finom. Emellett az idő is elég párás volt, nem túl jó láthatósággal.

Jobbra tőlünk a tengerpart. Hát nem gyönyörű?! :) Nem, nem az! :) Ezt a 67km-t Trujillotól Chaoig (és még egy kicsit utána is másnap reggel) a Panamarican Highway-en, vagyis Peru és Latin-Amerika fő ütőerén, a nagy partmenti úton tettük meg. Volt egy kis leállósávunk, de ennek ellenére eddig ez volt Peruban a legélvezhetetlenebb szakasza az utazásunknak. Gyors forgalom, szemét a városok mentén, és lélektelen, üres sivatag az útmentén mindkét oldalt. Áldottuk a sorsot, hogy végül nem erre jöttünk, dögunalmas kínszenvedés lett volna végig itt bringázni Ecuadortól, arról ugye nem is beszélve, hogy sok szakaszt a rossz közbiztonság miatt amúgy is átbuszoztunk volna. Egy szó mint száz, ha bringával Peruban jársz, amennyire csak tudod, került a Panamarican Highwayt, itt nem jó bringázni és nincs is miért, legalábbis ha a hegyek között szerzett élményekkel hasonlítjuk össze, akkor kb. 10-1 arányban a hegyek nyernek, még akkor is, ha ott sokkal nehezebben és lassabban lehet haladni. Ha Peruban bringázol, csak a hegyek között tedd, akkor is, ha csak kevés időd van, inkább buszozz bele, de tölts minél több időt a hegyek között, mert ott szép igazán az ország. Mi is csak átkötő szakaszként használtuk ezt a 82km-t két hegyi kaland között, és utólag, más itt járt kerékpártúrázókkal is beszélve úgy érezzük, hogy ezt nagyon jól csináltuk így.

Persze azért még itt is látni érdekes dolgokat, csak arányaiban sokkal kevesebbet.

Jézus és a nádból készült huanchacoi csónakok :)

Ugye mondom, hogy nem volt itt semmi izgalmas, csak sivatag…

No meg cukordánültetvények a sivatagban. Honnan a fenéből szedik az öntözéshez a vizet? És egyébként miért ilyen sivatagos errefelé a vidék, el tudja valaki magyarázni? Fent a hegyek között minden csupa zöld volt, itt meg kopár, miért? Miért csak ott csapódik ki az óceánból felvett nedvesség a levegőből, és itt miért nem?

Az útlezárásnál vidáman integettek nekünk.

Mások meg csak néztek, hogy kik ezek a furcsa bringások? :)

Azért a távolban már látni a hegyeket! :) Csak lennénk már köztük, az a zajos, koszos, forgalmas főút nagyon nyomasztó tud lenni a gyönyörű Utcabamba apró, forgalommentes gyönyörű útjai után.

Este Chaoban a szállónk udvarán felfedeztük ezt a… Nem is tudom, minek nevezzem? Giccsparádé? A lényeg, hogy a gyerek beleülhet a lovacskába, és pénzért ezzel a háttérrel lehet vele készíteni egy fotót. Hát nekem nagy pénzt kéne fizetni, hogy ilyet megengedjek majd a gyereknek… :D

Ennyi lett mára a táv. +7,2km, amikor a GPS-ben lemerült az elem, és nem vettem észre. Ilyenkor útvonaltervek a track végéig, ahol elfogyott a kraft belőle, és a nap végén ezt hozzáadom a távhoz. Azért nem veszem észre, hogy lemerül a GPS, mert beállítottam, hogy 10mp után kapcsoljon ki a képernyője. Amikor nem kell vele navigálni, akkor ne ezt nézzem már, hanem a tájat. Meg így az elem is kevésbé merül. Ja, és azért tud lemerülni az elem, mert már nem kötjük rá az agydinamóra az átalakítóval. Minek? Mindenütt van áram, és egy pár AA-val másfél-két napot bír, azokat meg este fel tudjuk tölteni.

Így írjuk a költségeket, hisz nyilván nincs kéznél az Excel mindig, de ez a notesz igen. 9,3-al kell szorzni, hogy forintot kapjunk, a dupla vonal az elválasztó a napok között. Ha számolgattok, láthatjátok, hogy Latin-Amerika drágább, mint Ázsia volt. No meg talán mi is elkényelmesedtünk egy kicsit a 4 év alatt.

Itt reggeliztünk, illetve innen vittünk magunkkal packlunchot is, mert a térképen úgy láttuk, hogy nem nagyon lesz település estig az úton.

Kb. 15km-rel délre Chaotól végre letértünk a nyomasztó Panamarican Highwayről… Erre az útra, ami nem töltött el minket túl sok bizakodással. Egy cement és/vagy aszfaltgyárból hordták innen kifelé a teherautók az anyagok. Hála az égnek, a valóságban nem volt olyan szörnyű a maguk után húzott porfelhő, mint ahogy az ezen a képen látszik. Az út egyébként valamiféle privát út, sorompós, kapuőrös, fel is írták a nemzetiségünket, de ezen felül simán bejuthattunk, és a túloldalt a kiementnél semmit nem kérdeztek. Ha nem erre mentünk volna, vagy 50km-el és sok szinttel hosszabb lett volna.

Áhá, hát innen volt vízük a cukornád ültetvényekhez! Kibetonozott csatorna, ami még a hegyek gyomrában is halad…

Néhány errejáró finn vicces kedvében lehetett. :)

A homoksivatagból kősivatagba érkeztünk

Elég vacak volt az út minősége, rázott, és nehéz volt rajta a haladás

Újabb gyöngyszem a gyűjteménybe. – Itt meg valami külszíni fejtés mellett haladtunk el.

Na végre, valami barátságos vidék. Ez már a Rio Santa, vagyis a “Szent folyó”-ból öntözik, ennek a folyónak a völgyében fogunk fölfelé haladni az elkövetkezendő pár nap – konkrétan az útinaplóban csütörtökig, ha sikerül mindent megírnom zsinórban. :)

Megérkeztünk a Tanguche nevű

Találtunk egy kis boltot, ahol le tudtunk ülni egy tuskóra, itt ettünk meg az ebédünket némi vásárolt üdítővel és süteménnyel együtt.

Itt voltak ezek a gyerekek is, akik kíváncsian lesték minden mozdulatunkat. :)

Aztán befordultunk a szárazföld felé, és végre már magunk előtt láttuk a hegyeket. :)

Babakocsit csak városokban láttunk már hónapok óta, ott is csak nagyon keveset.

Itt az út, bár földút volt, de olyan szépen le volt döngölve, mintha csak aszfalt lett volna, szépen suhantunk. Sajnos csak pár kilométert tartott így a falu után.

A völgy féli oldala. Középen a folyó környékén minden zöld, a túloldalt pedig ott húzódik az aszfalozott út. Aki délről érkezik a part felől, annak ez a túloldali út a nyerő, de aki északról, mint mi, annak ez a 125-ös számú kis út jobban megéri, ha ezt a kevés terepet kibírja a bringája. Amit ki kell, hogy bírjon, hiszen a kanyonban később ennél még sokkal durvább is jön. Feltéve, ha később nem aszfaltozzák végig az egész útszakaszt.

Hiába a folyó mellett haladtunk, voltak azért kaptatók is, de nem sok és nem is meredek.

Szép, szép, de kicsit kietlen… Miért áradozott mindenki annyit a Cañón del Patoról?! Eddig nem nagy szám… Igaz, még meg sem érkeztünk, várjuk ki a végét! :)

Kaktuszok és kövek

Vagy csak kövek

Kiértünk a főútra a 215-ösről, ennél a hídnál volt a másik kapu és a másik őr.

Aszfalt, óóó igen, szeretünk téged!!! :) Sokkal könnyebb és gyorsabb lett így a haladás.

Egyből nagy lendületet kaptunk, ami kellett is, mert már a nap végén jártunk.

Megérkeztünk Chuquicarába, ez egy apró falu egy útelágazkodásnál. Mivel a következő település sok tíz kilométerre volt, egyértelmű volt, hogy itt szállunk meg.

Ennyi volt a táv mára, Chao és Chuquicara között. Közben a tenger mellől felmásztunk közel 500m magasra is. Már csak 2600m van hátra! :) Függőlegesen… :D

A faluban egyetlen egy szálló van, ha nyugat felől jössz, az első étteremmel szemben, jobb oldalt. Ez a puritán szoba 15 solba került.

Este még kimentünk sétálni, de igazán nem volt itt mit látni. Rövid bazársor, két étterem, rendőrőrs, ennyi a falu. :)

Gyerekek játszanak. :)