Az előző bejegyzés végén említett tüskés bigyók a talpunkban

Itt sátraztunk egy rövid éjszakát, mielőtt megérkeztünk Nathanékhez

Nathanék vega burritossal vártak minket. Ez egy mexikói étel, egy palacsintaszerű lapba csavart finomságok, esetünkben tejföl, sajt, és hagymás-paprikás-sült bab.

Mi is tartottunk nekik egy “földrajz órát”, ez egy slideshow volt külön a gyerekek számára kiválogatott fotókkal – Ezt persze a szüleik is nagyon élvezték :)

Nathannek nagyon tetszettek a biciklire szerelt kamerával készült timelapse videók, és támadt egy ötlete…

…Felszereltük a családi autójukra az utánfutót…

…Felpakoltuk rájuk a bicikliket…

…és elindultunk velük…

Fel egy több mint kétezer méter magas fennsíkra, a Kolob-teraszra

Fent kitettek minket Nathanék, és több mint egy órán át, a kezdeti lankás vidék és egy apró emelkedő kivételével végig lefelé gurultunk a meseszép tájban…

…ami folyamatosan változott. :)

Bár megtehettük volna, hogy kevesebb mint egy óra alatt végigszáguldunk a 26km-es útszakaszon, ez hiba lett volna. Ehelyett sokszor megálltunk csodálkozni és persze fotózni…

Zita egy hajtűkanyarban

Miután megmásztuk a rövid emelkedőt, ez a látvány volt a jutalmunk – Zita kedvenc sziklaalakzatai :)

Valóban érdekesen néznek ki – és ellentétben a táj legtöbb részével, ezek közel voltak az úthoz – ha több időnk lett volna, bizisten kisétálunk rájuk

Az időjárással is mázlink volt – július amúgy monszun-szezon itt, tehát simán zuhaghatott is volna az eső…

Mintha egy gyerek rajzolta volna a tájat, nem? :)

Lefeléééé! :)

A Zion-kanyon fölé magasodó sziklák a távolból

Szerintem többet álltunk és néztük/fotóztuk a tájat, mint amennyit bringáztunk :)

Hmmm, ezek között fogunk kirándulni a következő napokban! :) El sem akartuk hinni, hogy máris itt vagyunk a Zion Nemzeti Parkban

Ez a része a parknak (A Kolob-terasz) egyébként kevésbé ismert a turisták körében. Pedig ezt a felvisznek és legurulhatsz dolgot már mások is feltalálták, mert láttunk egy kisebb teherautót a platóján rengeteg biciklivel felhajtani a platóra.

Az út egyébként szinte elhagyatott volt, szinte nem is találkoztunk autókkal

Az én kedvencem a sárga mező volt a benne alvó sziklaóriások látványával – tényleg olyan volt ez, mint valami megálmodott mesevilág. Pedig nem, ez a valóság volt körülöttünk :)

…és valaki itt él, ennek a közepén!

Na ez a két kis erdőfolt nálam végleg kitette a pontot a látványra

Kezdtük megérteni, miért volt olyan lelkes Nathan e túrát illetően

Amíg mi lefelé gurultunk, először úgy volt, hogy a gyerekekkel egy pataknál játszanak és ott megvárnak minket, de aztán Sarahnak haza kellett mennie vacsorát főzni

Még az út is vörös kőből van :)

Ahogy haladtunk lefelé, úgy lett egyre melegebb és úgy változott meg körülöttünk a táj

…és úgy lett egyre eufórikusabb a hangulatunk Zitával

Végül Nathan jött értünk és vett fel a megbeszélt helyen. Pontosabban annak környékén, mert azt beszéltük meg, ha nem lesz a pataknál, mikor odaérünk, szembe megyünk egymással, és majd valahol találkozunk. Ez a valahol egy emelkedővel volt a patak után.

Ez még nem az, csak útközben az autóból lefotóztuk ezt a dísz-vadnyugati “települést” (étterem+szuvenírboltok)

Az előző videó a főút mentén egy parkolóban ér véget. Onnan a Zion Kanyon völgyében folytattuk, ahová nyáron csak az itt közlekedő ingyenes shuttle buszokkal lehet bejutni, vagy gyalog vagy biciklivel. Mivel nekünk pontos célunk volt, és a sziklán szerettük volna eltölteni az időnk nagy részét, a buszt választottuk. Útközben leszálltunk az egyik megállónál megcsodálni ezt a kilátást. Szemközt látható egy vízesés, ez olyannyira nem állandó, hogy Nathan azt mondta nekünk, ő még sosem látta ott ezt a vízesést. :)

Ahogy sétáltunk a sziklánk felé, észre sem vettük, hogy egy őz mellett haladtunk el. Nathan csak mesélt, mesélt, majd mikor kb. 1 méter közel ért az őzhöz, meg sem állva az állat felé mutatott, megjegyezve, hogy “Here is a deer!” – mintha csak egy mohás követ, vagy egy érdekes fát mutatna. Az őz pedig meg se rémült tőlünk, csak nézett egy picit kiváncsian, aztán odébb sétált. Mi is így tettünk, de mi azért kicsit jobban csodálkoztunk, hogy ez itt így megy. :)

Az ott a szikla, annak a tetejére lehet felmenni végig turistaúton. Ami állítólag néhol kicsit kitett… Na ezt megnézzük! :)

Egy ponton hirtelen erős zúgást kezdtünk el hallani, ami azért volt furcsa, mert pár lépéssel korábban még nem hallottuk. Fel is figyeltünk a távolban a sziklák között egy apró vízesésre, de mindez csak pár méteres volt, aztán eltűnt a kövek között. Mint kiderült, csak addig, amíg meg nem töltött egy medencét, ahonnan még nagyobb zuhatagként szakadt alá. Mindennek szemtanúi voltunk, láttuk ahogy elindul fentről egy vízesés, ami előtte nem volt ott. Még szerencse, hogy nem futamodtunk meg egy kis eső miatt, és így most ilyen élményekben lehetett részünk! :)

Az egykori vízszintről árulkodó jelek a sziklában

Lentről, ahonnan pár perce láttuk megszületni a vízesést, elképzelni sem tudtuk, hol vezet fölfelé az út a meredek sziklafalban. Pedig ott volt, és nem is kicsi útról van szó, csak lentről nem látszott

A kilátás visszafelé a kanyonra. Onnan jöttünk! :)

Ahogy felértünk a meredélyen, a kanyonfal és a sziklatorony közötti szorosban folytattuk az úton, ami még itt is nagyon érdekes volt

Majd ez is elindult fölfelé, sűrűn hajtűkanyarokat véve

Közben körülöttünk mindenfelé elképesztő sziklák magasodtak, csodaszép volt

Mókusok is szaladgáltak az úton

Vagy elbújtak a sziklahasadékokban… :)

A kilátás! Pedig még fel sem értünk a peremre

Volt egy rövid szakaszon egy szerpentin is. Nagyon gyorsan és nagyon könnyen vettünk fel sok szintet – hála a remek útnak.

Odafent a peremen, ahonnan kezdődött az igazi Rock N’ Roll, még egy pár WC is volt telepítve… Ha valaki esetleg becsinálna a magasságtól, vagy örömében a látványtól :)

Lent a kanyon aljában fel-le szaladgáltak az apró buszok :)

Mi pedig elindultunk az innentől már láncokkal is biztosított úton tovább a csúcs felé

Közben mások már lefelé jöttek. Nem sokan voltunk a sziklán, mert direkt késő délután mentünk. Állítólag korán reggel sincs nagy tömeg, de napközben itt tolonganak az emberek és sorbanállás van

Na ez már kezd parásan kinézni, de a valóságban nem volt annyira az

Ezek a fák mindenütt kinőnek a sziklából…

Woooohoooooo! :) Ez valóban ilyen félelmetesen nézett ki, de mivel láttunk lejönni embereket, és mivel Nathan csak úgy ment előre, mintha egy délutáni sétára mentünk volna, ezért mi is így tettünk.

Vissza-vissza nézve néha elképedtünk, hogy hol jöttünk fel :)

[caption id="" align="aligncenter" width="600"]Szemben egy másik túraútvonal is volt a kanyon szemközti oldalán

Fent a csúcson nem csak fotózkodtunk, hanem ültünk, ettünk és beszélgettünk is jó egy órácskát.

A Zion Kanyon észak felé az Angel’s Landing tetejéről

Így nézett ki a csúcs gerince – nem is olyan rémisztő, mint lentről

Lefelé menet Nathan és Zita ismét előreszaladtak nagy beszélgetve, én meg hátulról paparadzultam :)

Képen nagyon durván néz ki, valójában akinek nincs tériszonya, az simán felsétál :)

Itt már újra lent vagyunk a szorosban, ezen a képen jól látszik, hogy milyen ügyesen építették ki a turistautat. Igazából a láncos részig akár még egy masszívabb kerekesszékkel is fel lehetne jutni. De egy MTB-vel tuti. Na meg lefelé is, annak akinek vannak hozzá elég jó fékei – és bátorsága. :)

Zita, Zita és Edina a Las Vegas táblánál :)

A lányok bevittek minket Las Vegas főutcájára, a Stripre, ahol a sok óriáskaszinó és minden jóság van

Párizs – vagyis egy kaszinó, amit Párizson és az Eiffel-tornyon keresztül adnak el

Ceasars Palace – egy másik témájú óriáskaszinó

Belül

Játékgépek mindenütt, hatalmas csarnokokban, tényleg mint ahogy a filmekben látni…

Mi végül nem játszottunk, pedig úgy terveztük, hogy 1, max. 5 dollárt felteszünk valamire, de mire ideértünk, már nem tűnt ez jó ötletnek, valahogy felkavaró volt látni ezt a rengeteg játékgépet… Zita csak pózol ezen a képen, valójában egy dollárt sem játszottunk el. :)

A rulettasztaloknál

Vannak ilyen óriási LCD kijelzős vesztőgépek is

Elég fényüző az egész Caesar Palace és olyan óriási, hogy azt nehéz volt felfognunk is

Egy felüljáróról a Strip

A bűn városa, és ezt nyiltan hirdetik, szórólapoznak is mindenütt

Van egy szökőkút, ami minden húsz percben előad egy dallamot és közben a szökőkút is “játszik”

Britney és más sztárok is itt lépnek fel néha évekig, minden nap

Tematikus nyerőgépek

Tematikus éttermek

Egy kis zöld az autóút közepén

Megint valamelyik híres európai városra hajazó helyhez közelítünk, felismeritek már?

Velence! :)

A hidakról vízpárát szórnak a gondolásokra

Meg kell hagyni, jól megcsinálták… Bent nem jártunk, de állítólag bent is nagyon durva

Velence legnagyobb látnivalói egy helyre összesűrítve – és nekem úgy tűnt hogy 1:1-ben lemásolva, ugyanakkorában… Vagy legfeljebb egy picit kisebben

Van egy óriáskerék Las Vegasban is (és épül még kettő… :o), ami állítólag nagyobb, mint a London Eye, és mivel Zita és Edina a vendéglátóiparban dolgoznak, tudtak rá nagyon kedvezményes jegyet szerezni, így beszálltunk az egyik üveggömbbe :)

Bent nagyon high-tech volt minden, és arra az esetre, ha a kilátás nem kötött volna le minket, a képernyőkön és a hangszórókon keresztül is folyamatosan szórakoztattak minket

Egy szállodakert felülről

Egy parkoló felülről – Amerika az autók országa, mondjuk látva a távolságokat, ez érthető is. Persze a városok és minden is úgy alakult és épült ki, hogy az autósokat szolgálja. Csak tudjunk leugorni erről a lóról vagy valahogy fenntarthatóvá varázsolni az autózást (is)

A naplementét az óriáskerékről nézhettük végig – Ha jól emlékszem 30 percig tart egy kör rajta – ez az idő nagyon gyorsan elrepült a kapszulában – amiket egyébként bulira is ki lehet bérelni, a padlóból bárpult hajtható elő és legénységet(pultos fiút) is lehet bérelni a bulihoz

Szomszédaink a magasban

A város egy részlete a kerék tetejéről

…és maga az óriáskerék immár esti fényeiben

A kerék után még bementünk a Ceasers Palaceba, mert a lányok mutatni akartak valamit – nélkülük kb. elvesztünk volna ebben a kaszinódzsungelben, hiába van még beltéren is ilyen fancy irányjelző tábla

Na ez durva! :) Valahogy a kaszinó mögött és a szállodák alatt (de a mélygarázs felett!) egyszer csak egy kacskaringós utcákból álló bevásárlóközpontba jutottunk. De mivel odakint hőség volt, ezt is befedték, és belégkondícionálták, de a mennyezetet olyanra festették, mintha bárányfelhős ég alatt sétálnánk. Cirkusz ez a javából, felnőttek Disneylandje – Ahogy Zita (az én Zitám) mondta :)

Ez se volt gyenge, egy teljesen automatizált, robotbábúkat felvonultató jelenet zajlott le tűz és vízeffektekkel. Az egész valami ókori történet akart lenni, de lévén a szereplők nem élők voltak és a háttérben Nike meg CheeseCake Factory logók díszelegtek, az egész kicsit mesterkélt volt, még úgy is, hogy amúgy nagyon profin meg volt csinálni. Azért érdekes volt látni ezt is.

Újra Zita kényelmes otthonában, feleségem ismét főzött valami finomat

Zita elvitt minket egy igazi jó hamburgert enni. Ez is egy meki szerű hely volt, de mégis nagyon más. A minimalista designú étteremben nem volt minden agyonfestve marketinggel és az étlapon csak 2-3 féle hamburger volt, plusz sült krumpli és üdítő. A hamburger viszont tényleg nagyon finom volt, mert bár gyorsétteremben voltunk, mégsem tűnt annyira gyorsétterminek. És talán még egy fokkal egészségesebb is volt a mekisnél vagy a társaiénál

Szégyenlem, de már nem emlékszem, milyen főzelék volt ez. De finom volt, emlékszem hogy büszke voltam a feleségemre, mikor megkóstoltam. Mikor feleségül vettem, még nem volt a konyhában sok tapasztalata, de már nagyon ügyes. Persze az nem igaz, hogy zsákbamacskát vettem volna, hisz előtte megnéztem az anyukáját is! ;)

Ó jajj, ez még most is fáj, hetekkel később. Rendeltünk új SPD cipőket (ugyanazt, ami nekem kettő, Zitának három évig bírta, hisz ez azt jelenti, hogy akkor az új cipőkkel már garantált, hogy kibírjuk hazáig – Specialized Tahoe cipőkről van szó) és a hozzájuk való stoplikat, de az egyik csomagból mire megérkezett, kiesett az a kis ovális fémkarika a két lyukkal, ami a csavarok alá kerül. Sajnos ezzel nem foglalkoztunk az első las vegasi napjainkon, csak az utolsón, persze indulás előtti este.

…és ekkor jöttem rá, hogy a régi stopliból, mivel azok nagyon le és elkoptak, nameg összerohadtak, nem tudom kivenni ezeket az alátéteket, mert az őket tartó csavarok elnyíródtak, összerozsdásodtak a cipőtesttel… Ekkor kezdtem nekiállni a régi cipőmnek a svájci bicskánk fűrészével…

Fűrészeltem, fűrészeltem, de hiába… nem tudtam hozzáférni a hiányzó alátét régi példányához. Persze azért kitaláltam valamit, másnap egyikünknek sem kellett működő SPD cipő nélkül elindulnia.

A búcsú Zitától

Éééés elindultunk Las Vegasból! :) Összesen 8 napot töltöttünk a városban, na nem azért, mert ez volt minden álmunk, ennyit Las Vegasban lenni, hanem mert kissé meg voltunk fáradva a Yosemite, és a sok sátrazós nap után, és sok elintézni valónk is volt. Zitához sok holmink érkezett ebay-en (vagyis pontosabban Évához, aki elhozta nekünk), és sok-sok cikket és bejegyzést, sőt még néhány riportot is innen írtunk meg, na és megterveztük részleteiben az út további szakaszát is. Sőt, további pótalkatrészt is kellett rendelnünk, de erről majd később. A lényeg, hogy ezermillió köszönettel és nagy hálával tartozunk főleg Zitának, de Edinának, Terinek és Évának is a segítségükért és a társaságukért, és hogy ilyen nagyszerű, szuper kényelmes helyünk volt erre a hosszú időre. Ezúton is ezer köszönet! – A képen pedig, ha jól sejtem választási plakátok láthatóak – tele van ilyenekkel minden üres telek.

Útban a Strip felé – útba esett kifelé menet a városból. Tulajdonképpen az egész városon át kellett vágnunk, a délnyugati csücskéből indultunk és ÉK felé hagytuk el.

Előttem van észak, és nyugat, jobbra a nap kél, meg a repülők is arra vannak. És délről jöttünk. :)

Van, aki fest, mások meg (jobbra) timelapse videót készítenek :D

Juhééé, Las Vegas! :) Egy centet sem buktunk, de élményekkel gazdagabbak lettünk itt is! :)

Kápolna Las Vegasban: Illetékteleneknek belépni tilos, fegyverrel őrzött terület! – Esküvő a kápolnában: 1000 dollár! :) Najó, csak viccelek, nem láttunk ilyeneket, de az tény, hogy zárva volt és a közelébe sem lehetett menni, nem úgy mint mondjuk egy európai társánál. Itt a pénzről szól minden.

Ebből a piramis alakú kaszinóból(?) fent egy függőleges fénynyalábot lőnek ki, ami állítólag még az űrből is látszik. Amikor először láttam, egyedül futottam sötétedéskor, kb. 10km-re voltam tőle és egy hatalmas, sötét viharfelhőt világított meg alulról. Ez csak pár nappal volt a függetlenség napja után, és egy pillanatra tényleg úgy látszott, hogy egy űrhajó szállott Las Vegas felé és éppen felrobbantják a várost egy gyilkos lézernyalábbal :)

New York, Las Vegas :) Fake felhőkarcolók, valószínű kaszinó, vagy talán szálloda van a belsejükben. Nekem innen a távolból úgy tűnt, még az ablakok is csak festettek, és beton az egész.

Zita régi cipője…

…most végleg feldobta a talpát. Budapest – Las Vegas, 3 év és 26400km – ebből javarésze Ázsiában. Megszolgálta! :) Utódját, egy ugyanilyet csak csodaszép kék női színben az én csodaszép kékszemű feleségemnek 40 dollárért vettük ebay-en, míg az enyémet végül csak a Specialized honlapján keresztül kaptuk meg 75 dollárért. Mindkét esetben még rájött az árra egy kb. 15 dolláros postaköltség, de még így is nagyon megérte egy ilyen jó cipőt ennyiért. – A Striptől pár blokknyira keletre, arra, amerre már a monorailes magasvasút sem jár, találtunk Yelp.com-on egy még vasárnap is nyitva tartó kerékpárboltot. És mivel ez a nap vasárnap volt, kifelé menet a városból először ide hajtottunk. Itt tudtunk venni gumitömlőt, mert abból elfogyott a tartalék, és 2 dollárért kaptunk Zita stoplijába a hiányzó alátétből egyet. Csak azt nem értettük, hogy hogyan lehet az, hogy egy modern, fejlett országban, ahol elméletileg gondolkodó emberek laknak, ott az eladó kivette az amúgy 15+ dolláros stoplicsomagból az alátétet, és eladta nekünk két dollárért. Ezután hogy adja el a hiányos stopliszettet? 13 dollárért fogja árulni, és várja, hogy megvegyék?

Ráesett egy kókuszdió a vállára a fáról? Elcsúszott a mekiben a frissen felmosott padlón? Karambolozott az autójával? Perelje szét az agyát az illetőnek! Mi segítünk, hívjon most, és hamar milliomost csinálunk önből a balesete által! …és mellesleg mi is jól járunk… és mellesleg az amerikai törvényhozás egy kabaré… :)

Itt utálom a mekit nyíltan, de közben be kell valljuk megint, mivel Zita defektet kapott és semmilyen helyen nem közvetítették a fociVB döntőt, végül jobb híján megint egy mekibe ültünk be sziesztázni, megtöltöttük a már kicsit kopottas poharunkat üdítővel, és az ingyenwifin streamelve egy magyar forrásról végignéztük a fociVB döntőjét. Ez vicces volt, mert a mi streamünk valahogy előbb jött mint a szomszéd asztalnál tableten néző srácoké, ők némi fáziskéséssel őrjöngtek az eseményeken. :)

Megtaláltuk a ludast!

Ötödik defektünk ezen az úton. Mind az öt esetben az ilyen fémszálaktól történt a defekt, és mindig fejlett országokban. Érdekes, hogy pont ahol gondolnánk, Ázsiában nem kaptunk egyetlen defektet sem. Well, az igazi “fejletlen” Ázsiában nem, ugyanis Törökország és Malajzia között egyetlen defektünk sem volt. Mindig csak a fejlett országokban, ahol ezek az óriási kamionok döngetik az utakat az óriási, rengeteg kerekeikkel, amelyek abroncsait hátrahagyják mikor defektet kapnak. Az ilyen abroncsokban vannak ezek az apró fémszálak, amelyek képesek átszúrni a Schwalbe Marathon Plus defektvédelmét. Később az USA-ban még két defektet kaptunk, szintén ezek miatt. Tehát defektek száma eddig összesen: 7. Ebből 1 Törökországban, 1 Malajziában, 1 Ausztráliában, 1 Új-Zélandon és 3 az USA-ban.

Nem, nem ettünk mekis kaját, ezeket a szendvicseket én készítettem és bár ezen a képen épp nem látszik, de jól meg voltak rakva zöldségekkel is és nagyon finomak voltak. Bent azért nem volt pofánk enni… :)

Pálmafának álcázott átjátszótorony… :)

Még ki sem értünk Las Vegasból, megint meg kellett állni, mert éreztük, hogy kikészít minket a hőség. Egy nagy lefelében azt hittük, hogy majd végre lehűt minket a menetszél, de az olyan forró volt, hogy már csípte a szemünket is és egyáltalán nem hűsített le minket, olyan volt, mintha egy légkeringtetéses sütőben bicikliztünk volna. Ez nem volt vicces, ezért megálltunk egy kis boltnál és bemenekültünk a légkondi alá. Bent nem találjátok ki, mit találtunk az élelmiszerboltban! Játékgépeket… :o

Super Size üdítőspohár – avagy hogyan vedd magadhoz egyszerűen a két napra elegendő kalóriamennyiséget folyadék formájában. Értitek már miért annyira sokan kövérek az amerikaiak? Itt nem a minőség számít, hanem a méret és a mennyiség, a látszat.

Ping pong? Mi az? Itt az amerikai verzió lassan ismertebb lesz, mint az eredeti játék. Beer pong és Zombie Card Game a bolt polcain. És mi még azt hittük, hogy némelyik ázsiai kultúra őrült… :) Well, minden kultúrának vannak jó és rossz oldalai, a lényeg, hogy mindig a jó dolgokat lessük el mindenhonnan. És elnézést, hogy ennyit szapulom az Amerikából eredő kanszumerizmust, de most hagy mondjam el, hogy ide is (bár kezdetben némi előítélettel, de) nyitott szívvel jöttünk és itt is rengeteg jó dolgot láttunk (a kép témája nem tartozik ezek közé :D) és sok-sok remek emberrel találkoztunk akiktől sokat tanultunk és gazdagodtunk azáltal, hogy találkoztunk. Legyen szó itt élő magyarokról, más bevándorlókról, vagy őslakos amerikaiakról.

Végre, kiértünk Las Vegasból! :) De a hátam még mindig izzadt, valaki kapcsolja már ki a hajszárítót!

Well Done, magunk mögött hagytuk ezt a minden értelemben őrült várost. :)

Mások sem tudják, mit tegyenek jó dolgukban. :)

Azért nincs forgalom, mert az autópálya mellett, egy azzal párhuzamos alternatív úton haladtunk. Ahol naplemente előtt nagyon szép fényeket kaptunk, és végre az idő is lehűlt egy picit (talán 40 fokra) az elviselhető értékre, így nagy feeling volt itt és ekkor biciklizni, főleg egy ilyen mozgalmas nap után.

Megálltunk egy benzinkút-étterem-bolt-óriásparkoló helyen, ahol egyszer csak egy olyan pickup állt meg, aminek furcsa fehér cucc volt rakodva mindenhová az aljára, mintha csak havat vert volna fel magára. Persze ahhoz 50 fokkal hidegebb kellett volna, hogy legyen. Valójában arról volt szó, hogy egy kis off-road túrán voltak a Halál Völgyének azon a részén, ahol egy sósivatag van. Amit a Zita a kezében tart, az egy az autó aljáról leesett sótömb. Ezen a helyen ránk sötétedett, kérdeztünk táborhely után, az út túloldalára mutattak, hogy ott szabad. Ott csak bokrok és kövek voltak, és az erős szél mindenféle szemetet fújt magával. Hátul találtunk egy lakókocsit, megörültünk, hogy lesznek szomszédaink és általuk talán szélárnyékunk, de mikor odaértünk, csalódnunk kellett, a jármű szét volt verve és elhagyatott volt. Az egész környék barátságtalan volt, és az eget már viharfelhők borították, ugyanakkor még mindig forróság volt, ahhoz legalábbis túl melegnek tűnt az idő, hogy csak úgy a szabadban itt aludjunk. Valószínű már csak a hőség miatt sem működhetett volna ez. Ezért aztán elkezdtük kérdezgetni a benzinkútra beálló pickuposokat. A negyedik fickó visszakérdezett: “És akkor majd a fejemhez tartjátok a pisztolyt?” – mire mi így válaszoltunk: “Nem, nem, dehogy is, nincs nálunk pisztoly, mi baltával dolgozunk…” – Ez tetszhetett neki, mert azt mondta, elvisz minket. Jó két órát autóztunk, közben láttam a Virgin River Gorgeban olyan útszakaszokat, ami biciklivel nagyon para lett volna, mert útfelújítás miatt csak egy mindkét oldalt betonsávval korlátolt helyen tudtunk volna haladni, nagyon közel a nagyon gyors és sűrű forgalomtól. Emberünk két óra alatt két bringanapnyira teleportált minket és végül egy olyan elágazásnál tett ki minket, ahonnan csak 5km-re volt már Toquerville – a falu, ahol Couchsurfinggel szállásunk volt egy nagyon érdekesnek ígérkező családnál.

Épphogy csak elköszöntünk a fuvarosunktól, az elhagyatott kereszteződésben fél percre rá egy másik autós állt meg mellettünk. Joe-val hozott össze minket a véletlen, aki csak azért hajtott le itt az autóútról, hogy kinyújtóztassa a tagjait. Joe maga is nagy bringás, és most egy értekezletre igyekezett, mert amúgy szolár megoldásokkal foglalkozó céget vezet. Amikor nem bringázik, merthogy ő maga is nagy bringatúrás és épp nála volt az amerikai túrakerékpárosok körében nagyon ismert Adventure Cyclist magazin legújabb száma, amiben éppen rekumbensekkel foglalkoztak és a címlapon is egy rekus volt látható. Joe pedig éppen Európában szeretne legközelebb biciklizni, de valami sík terepen, mert már nem bírja úgy, mint régen. Rögtön javasoltam is neki a Duna menti útvonalat a Fekete-erdőtől a Fekete-tengerig. :) Hát most mondjátok meg, micsoda “véletlenek” vannak. Van erre az angolnak egy nagyon jó szava, de most nem jut az eszembe. De most komolyan, hogy történhet ilyen? Elvisznek vagy 200km-re mikor már éjszaka van, és ahol kitesznek, ott jön egy csávó, akinél van egy olyan magazin, amin épp olyan furcsa bicikli van, mint a miénk. És épp tudok neki remek tanácsokkal szolgálni, és épp olyan dologgal foglalkozik, amivel talán egyszer én is szeretnék. Amikor ilyenek történnek az emberrel, akkor akaratlanul is belegondol abba, hogy mi van, ha odafentről valaki vagy valami mozgatja ezeket a szálakat, mert hát hogy lehet ilyesmi véletlen? – Joe-val jó 20 percet örvendeztünk egymásnak, kontaktot cseréltünk, és végül hiába unszoltuk, hogy nem kell, mert csak összegyűrődik nálunk, nekünk ajándékozta az újságot. :)