Ahol az véget ért, ott elkezdődött a sétánk a patakban

A Narrows arról híres, hogy a legtöbb szakaszán a kanyonnak nincsen út, hanem egyszerűen a patakban kell sétálnunk fölfelé a két sziklafal között

Rögtön pár száz méter vízben való sétálás után egy vízesés mellett is elhaladtunk

Kora reggel látogattuk meg ezt a helyet – ekkor még alig voltak rajtunk kívül mások

A kanyar külső ívét jól alávájta a patak

Útközben egy szuper szőrös hernyót is láttunk :)

Sok helyen visszahajlott felettünk a szikla

Azért a térdig érő víz nem volt gyakori, legtöbbször meg lehetett úszni sipcsontközépig merülve

Sőt néha még száraz talajon is tudtunk néhányat lépni :)

Ez az lányok, dumáljatok csak, addig én tudok nyugodtan mindenfelé fényképezni :)

Azért végig nem volt ilyen csudajók a “fények”, keresni kellett a témát és a helyet, hogy szép fotók készülhessenek

Jövőre Sarahék gyermekestül elindulnak egy több hónapos családi európai útra. Mivel maguk tanítják a gyermekeiket, és mivel Nathan Java programozó és így bárhonnan tud dolgozni, ezt minden nagyon bonyodalom nélkül megtehetik. Ugyanezen okból nem vesznek már új autót, ki akarják húzni a régivel (amit szintén használtan vettek) az útig. Ugyanezen okból volt mint beszélgetnünk Sarahval, már nagyon várják ezt az utat. :)

Utelágazokodásh… Utálakodáshoz… Ööö, “nehéz nyelv a magyar.” :) Szóval kettészakadt a kanyonunk, és mi jobbra, a szűkebb járaton keresztül folytattuk, ahol rögtön egy kisebb vízesésen is át kellett másznunk. Na itt már combközépig vizesek lettünk. :)

Szűkül a helyzet!

Nem tűnik nehéz terepnek, de ha belevesszük, hogy a víz néhol 1 méter mély is volt, néhol már gondolkodni is kellett, hogy akkor most hogyan tovább…

Volt, ahol egy kidőlt fa volt a segítségünk

Ahogy mentünk bele a délelőttbe, úgy lett egyre több fény a hasadék alján

Ahol üledéket hagyott a sziklában a patak, ott rögvest kizöldelt a természet

Egy másik apró lény, akkor jött oda hozzánk, amikor leültünk tízóraizni

Voltak, akik a nehezebb utat választották :) Odébb csak bokáig ért a víz

Nagyon bírtuk ezeket a formákat, és a fotózásban is új kihívást adtak

Élveztem nagyon! :) Nézzétek balra a kanyon oldalát! :)

Brutális! :)

Visszafelé menet szembesültünk vele, hogy milyen jól tettük, hogy korán mentünk. Ekkor már néhol kész tömegek voltak a vízben

A kő, amire ki kell mászni! :)

Most más színek voltak, és a nagy fény-árnyék különbségek miett igazából nehezebb volt fotózni, mint korábban, amikor még nem sütött be közvetlenül a nap a kanyonba

Ez látszott fölfelé

Na, a kanyon bejáratánál már ilyen tömeg volt. De minél tovább mentünk fölfelé a patakban, annál kevesebb ember volt. És fent a tetején, kb. egy napi járóföldre még kempingek is vannak, tehát legközelebb nagy hátizsákkal jövünk és egy több napos túra keretében nézünk körbe jobban. :) Azt hiszem érdemes. A Zion ismét egy csodás hely volt, más mint a Yosemite, de a maga nemében legalább olyan érdekes.

Hazafelé menet a kocsiból is volt mint nézni

Nathan a kedvünkért nem a picit gyorsabb főúton keresztül hajtott át Arizonába, hanem a Zionon át, így láttunk új tájakat

A Zion Kanyon elágazása után egy nagy szerpentinen másztunk fel a völgy oldalába, majd egy alagutat kereszteztünk. Ezen az alagúton át amúgy is stoppolni kényszerűltünk volna, mert tilos keresztülbiciklizni rajta

Az alagút túloldalán is folytatódott az egész Zionra jellemző vörös sziklás, fenyőfás terep – A Ziont anno a nyugatiak közül elsőként a mormonok fedezték az indiánok segítségével. Ők nevezték el Zionnak, mert a hely szépsége arra emlékeztette őket. A Mormonok Könyvében, amit ők a biblia kiegészítesékent olvasnak, Zion egy olyan ideális hely, ahol mindenki békében és boldogságban él, mindenki gondoskodik magáról, a családjáról, és ha szükség van rá, akkor a közösség más tagjairól is. Ezt a kanyont és vidékét olyan szépnek találták, hogy elnevezték Zionnak. Hivatalosan először egyébként a hely indián neve volt a nemzeti park neve, de mivel azt képtelenség volt kiejteni, később hivatalosan is átkeresztelték a helyet Zionra.

Egy második, rövidebb alagút

Ha itt biciklivel mentünk volna, egy napba is beletelt volna, annyiszor megálltunk volna fotózni…

Ahogy kiértünk a parkból, kilaposodott a táj

Majd végül végleg kitágult minden és egy hatalmas pusztaságban találtuk magunkat.

Az előző bejegyzés végén említett tüskés bigyók a talpunkban

Itt sátraztunk egy rövid éjszakát, mielőtt megérkeztünk Nathanékhez

Nathanék vega burritossal vártak minket. Ez egy mexikói étel, egy palacsintaszerű lapba csavart finomságok, esetünkben tejföl, sajt, és hagymás-paprikás-sült bab.

Mi is tartottunk nekik egy “földrajz órát”, ez egy slideshow volt külön a gyerekek számára kiválogatott fotókkal – Ezt persze a szüleik is nagyon élvezték :)

Nathannek nagyon tetszettek a biciklire szerelt kamerával készült timelapse videók, és támadt egy ötlete…

…Felszereltük a családi autójukra az utánfutót…

…Felpakoltuk rájuk a bicikliket…

…és elindultunk velük…

Fel egy több mint kétezer méter magas fennsíkra, a Kolob-teraszra

Fent kitettek minket Nathanék, és több mint egy órán át, a kezdeti lankás vidék és egy apró emelkedő kivételével végig lefelé gurultunk a meseszép tájban…

…ami folyamatosan változott. :)

Bár megtehettük volna, hogy kevesebb mint egy óra alatt végigszáguldunk a 26km-es útszakaszon, ez hiba lett volna. Ehelyett sokszor megálltunk csodálkozni és persze fotózni…

Zita egy hajtűkanyarban

Miután megmásztuk a rövid emelkedőt, ez a látvány volt a jutalmunk – Zita kedvenc sziklaalakzatai :)

Valóban érdekesen néznek ki – és ellentétben a táj legtöbb részével, ezek közel voltak az úthoz – ha több időnk lett volna, bizisten kisétálunk rájuk

Az időjárással is mázlink volt – július amúgy monszun-szezon itt, tehát simán zuhaghatott is volna az eső…

Mintha egy gyerek rajzolta volna a tájat, nem? :)

Lefeléééé! :)

A Zion-kanyon fölé magasodó sziklák a távolból

Szerintem többet álltunk és néztük/fotóztuk a tájat, mint amennyit bringáztunk :)

Hmmm, ezek között fogunk kirándulni a következő napokban! :) El sem akartuk hinni, hogy máris itt vagyunk a Zion Nemzeti Parkban

Ez a része a parknak (A Kolob-terasz) egyébként kevésbé ismert a turisták körében. Pedig ezt a felvisznek és legurulhatsz dolgot már mások is feltalálták, mert láttunk egy kisebb teherautót a platóján rengeteg biciklivel felhajtani a platóra.

Az út egyébként szinte elhagyatott volt, szinte nem is találkoztunk autókkal

Az én kedvencem a sárga mező volt a benne alvó sziklaóriások látványával – tényleg olyan volt ez, mint valami megálmodott mesevilág. Pedig nem, ez a valóság volt körülöttünk :)

…és valaki itt él, ennek a közepén!

Na ez a két kis erdőfolt nálam végleg kitette a pontot a látványra

Kezdtük megérteni, miért volt olyan lelkes Nathan e túrát illetően

Amíg mi lefelé gurultunk, először úgy volt, hogy a gyerekekkel egy pataknál játszanak és ott megvárnak minket, de aztán Sarahnak haza kellett mennie vacsorát főzni

Még az út is vörös kőből van :)

Ahogy haladtunk lefelé, úgy lett egyre melegebb és úgy változott meg körülöttünk a táj

…és úgy lett egyre eufórikusabb a hangulatunk Zitával

Végül Nathan jött értünk és vett fel a megbeszélt helyen. Pontosabban annak környékén, mert azt beszéltük meg, ha nem lesz a pataknál, mikor odaérünk, szembe megyünk egymással, és majd valahol találkozunk. Ez a valahol egy emelkedővel volt a patak után.

Ez még nem az, csak útközben az autóból lefotóztuk ezt a dísz-vadnyugati “települést” (étterem+szuvenírboltok)

Az előző videó a főút mentén egy parkolóban ér véget. Onnan a Zion Kanyon völgyében folytattuk, ahová nyáron csak az itt közlekedő ingyenes shuttle buszokkal lehet bejutni, vagy gyalog vagy biciklivel. Mivel nekünk pontos célunk volt, és a sziklán szerettük volna eltölteni az időnk nagy részét, a buszt választottuk. Útközben leszálltunk az egyik megállónál megcsodálni ezt a kilátást. Szemközt látható egy vízesés, ez olyannyira nem állandó, hogy Nathan azt mondta nekünk, ő még sosem látta ott ezt a vízesést. :)

Ahogy sétáltunk a sziklánk felé, észre sem vettük, hogy egy őz mellett haladtunk el. Nathan csak mesélt, mesélt, majd mikor kb. 1 méter közel ért az őzhöz, meg sem állva az állat felé mutatott, megjegyezve, hogy “Here is a deer!” – mintha csak egy mohás követ, vagy egy érdekes fát mutatna. Az őz pedig meg se rémült tőlünk, csak nézett egy picit kiváncsian, aztán odébb sétált. Mi is így tettünk, de mi azért kicsit jobban csodálkoztunk, hogy ez itt így megy. :)

Az ott a szikla, annak a tetejére lehet felmenni végig turistaúton. Ami állítólag néhol kicsit kitett… Na ezt megnézzük! :)

Egy ponton hirtelen erős zúgást kezdtünk el hallani, ami azért volt furcsa, mert pár lépéssel korábban még nem hallottuk. Fel is figyeltünk a távolban a sziklák között egy apró vízesésre, de mindez csak pár méteres volt, aztán eltűnt a kövek között. Mint kiderült, csak addig, amíg meg nem töltött egy medencét, ahonnan még nagyobb zuhatagként szakadt alá. Mindennek szemtanúi voltunk, láttuk ahogy elindul fentről egy vízesés, ami előtte nem volt ott. Még szerencse, hogy nem futamodtunk meg egy kis eső miatt, és így most ilyen élményekben lehetett részünk! :)

Az egykori vízszintről árulkodó jelek a sziklában

Lentről, ahonnan pár perce láttuk megszületni a vízesést, elképzelni sem tudtuk, hol vezet fölfelé az út a meredek sziklafalban. Pedig ott volt, és nem is kicsi útról van szó, csak lentről nem látszott

A kilátás visszafelé a kanyonra. Onnan jöttünk! :)

Ahogy felértünk a meredélyen, a kanyonfal és a sziklatorony közötti szorosban folytattuk az úton, ami még itt is nagyon érdekes volt

Majd ez is elindult fölfelé, sűrűn hajtűkanyarokat véve

Közben körülöttünk mindenfelé elképesztő sziklák magasodtak, csodaszép volt

Mókusok is szaladgáltak az úton

Vagy elbújtak a sziklahasadékokban… :)

A kilátás! Pedig még fel sem értünk a peremre

Volt egy rövid szakaszon egy szerpentin is. Nagyon gyorsan és nagyon könnyen vettünk fel sok szintet – hála a remek útnak.

Odafent a peremen, ahonnan kezdődött az igazi Rock N’ Roll, még egy pár WC is volt telepítve… Ha valaki esetleg becsinálna a magasságtól, vagy örömében a látványtól :)

Lent a kanyon aljában fel-le szaladgáltak az apró buszok :)

Mi pedig elindultunk az innentől már láncokkal is biztosított úton tovább a csúcs felé

Közben mások már lefelé jöttek. Nem sokan voltunk a sziklán, mert direkt késő délután mentünk. Állítólag korán reggel sincs nagy tömeg, de napközben itt tolonganak az emberek és sorbanállás van

Na ez már kezd parásan kinézni, de a valóságban nem volt annyira az

Ezek a fák mindenütt kinőnek a sziklából…

Woooohoooooo! :) Ez valóban ilyen félelmetesen nézett ki, de mivel láttunk lejönni embereket, és mivel Nathan csak úgy ment előre, mintha egy délutáni sétára mentünk volna, ezért mi is így tettünk.

Vissza-vissza nézve néha elképedtünk, hogy hol jöttünk fel :)

[caption id="" align="aligncenter" width="600"]Szemben egy másik túraútvonal is volt a kanyon szemközti oldalán

Fent a csúcson nem csak fotózkodtunk, hanem ültünk, ettünk és beszélgettünk is jó egy órácskát.

A Zion Kanyon észak felé az Angel’s Landing tetejéről

Így nézett ki a csúcs gerince – nem is olyan rémisztő, mint lentről

Lefelé menet Nathan és Zita ismét előreszaladtak nagy beszélgetve, én meg hátulról paparadzultam :)

Képen nagyon durván néz ki, valójában akinek nincs tériszonya, az simán felsétál :)

Itt már újra lent vagyunk a szorosban, ezen a képen jól látszik, hogy milyen ügyesen építették ki a turistautat. Igazából a láncos részig akár még egy masszívabb kerekesszékkel is fel lehetne jutni. De egy MTB-vel tuti. Na meg lefelé is, annak akinek vannak hozzá elég jó fékei – és bátorsága. :)