Archívum

‘vonatjegy vásárlás’ cimkével ellátott bejegyzés

Jakarta #2 – Az autómentes vasárnap reggel

augusztus 23rd, 2013 Nincsenek hozzászólások

Emlékeztek Henry-re és Jamie-re? Na, ezt a bejegyzést most Henry-nek köszönhetjük, legalábbis azt, hogy legjobb reményeim szerint ma meg fog születni és a magyar reggel 8-ig még fel is fogom tölteni. Itt már 8:33 van, de ez kész lesz 8-ig! :) Szóval Henry-ék Londonból Sydney-be tekertek és bár én anno fekvő gipszel voltam otthon miközben, ha jól emlékszem, Zita a Camino-t járta, de még így is, mikor megláttam, hogy Henry-ék jönnek Budapestre, írtam nekik, hogy fekvőgipsszel, és nagy szeretettel várom őket, és ők eljöttek. :) Micsoda szerencse, mert így nem csak, hogy akkor kaptam tőlük egy nagy adag inspirációt amiből még most is van, hanem tegnap este meg tudtam kérdezni mailen Henry-t, hogy mennyire szigorúak a Darwin-i leszálláskor a vámosok a kerékpárok tisztaságát illetően. Motor és autó Ausztráliába való bevitelekor a kerekeknek és az egész motortérnek, az egész járgánynak tökéletesen tisztának kell lennie, se por, se olaj nem lehet rajta sehol, mert azzal nem őshonos életfajták juthatnak be a szigetre. Ezért hát tegnap nekiálltunk Zitával, ő cipőket, táskákat mosott, én elkezdtem szétkapni a bringám, de miután már órák óta sikáltam a hosszú láncomat és beáztattuk dízelbe is hogy leoldjuk róla a sok gempát, rájöttem, hogy ha ezt tényleg teljesen ki akarom sikálni a láncszemek között is, az beletelhet akár egy napba is, hiszen a mi láncunk háromszor hosszabb, mint egy normál kerékpáré. Ahelyett, hogy nekiestem volna az amúgy szükségesnél még jobban megtisztítani ezeket az olajos részeket (a lánckerekek már készen, csillognak), írtam Henry-nek és megkérdeztem, mi volt a tapasztalatuk. Ő ma reggelre válaszolt, hogy még mindig Sydney-ben van és majd megihatunk egy sört, na meg hogy semmi gáz nem volt a bringákkal, ők koszosan be tudtak jutni velük. Mi azért még folytatjuk a mosást és a pakolást, de most azzal, hogy nem kell egész nap a láncot pucolnom, nyertem egy kis időt, amit felhasználok írásra, hogy ne csak mi, hanem az útinapló is haladjon kicsit.

Eső, pokol és vonatjegyvásárlás

Jakartában második nap reggel a hosszú hajóút és az előző esti, ha jól emlékszem olyan éjfélkörülig tartó közös „fun-ride” után érthető okokból elég fáradtak voltunk, ezért csendes pihenőnk volt egész délelőtt. Délután leszakadt az ég, pont úgy ahogy Bintanban pár nappal ezelőtt, itt is úsztak az utcák… Ezt a szomszéd gyerekek szemmel láthatóan nagyon élvezték, játszottak, ugráltak a vízben.

Miután elállt az eső, Andi-vel bementünk a motorján a városba, hogy megvegyük a vonatjegyeket, gondolván, hogy mégse olyan jó ötlet azt az utolsó pillanatra hagyni. Ezt jól gondoltuk, mert ahogy odaértünk egy óra óriási dugókban való csalinkázás után a vasútállomásra, kezdődtek a bajok. Először is nem volt vonat a nekünk legjobb időpontban, másodszor sorban állni kellett egy előre kitöltött jegyigénylő lapocskával, harmadszor, mikor sorra kerültünk, kiderült, hogy arra a vonatra, és úgy alcuzammen semmilyen vonatra nem lehet feltenni biciklit, vagy ha mégis, azt nem náluk kell intézni, hanem a kargó osztályon. Magyarán, ha sikerül is feljuttatni a bringákat egy vonatra, esélytelen, hogy egy térben, vagy legalább egy vonaton utazzunk velük. :( Andi átszaladt a kargósokhoz, megkérdezte, mik a lehetőségek, és azzal a hírrel jött vissza, hogy másnap este mégis van egy vonat, amivel mi is, és a kargó vagonban a bringák is el tudnak utazni Yogyakartába! Remek, megvettük hozzá a jegyeket a pénztárnál, majd mentünk a kargósokhoz is jegyet venni a bringákhoz. Öööö, mégsem jó az a vonat, holnap nem jár! – közölték velünk. Áááááááááááá, embör, most vettem rá jegyet félmillió rúpiáért (10e Forint), ezt miért nem tudtad előbb mondani?! A jegyet visszaváltani már nem tudtuk, evett minket a fene, vagyis inkább engem és a pénzünket. A bicikli tuti nem utazik tőlünk külön vonaton, mert hogy itt Indonéziában nem tudnának rá kellőképpen vigyázni és megsérülne vagy elkeveredne, az tuti. Bicikli nélkül vagy sérült biciklivel meg ugye meg vagyunk lőve. Annyira élvezzük és szeretjük a bringázást, hogy hosszútávon enélkül utazni nem is nagyon szeretnénk. Az, hogy bringával vagyunk, annyit ad az élményekhez, hogy még most, közel két év után is úgy éreztük, bringázva akarjuk felfedezni Indonézia szigetét, amennyire csak lehetséges. A vonatra most azért volt szükség, mert Jáva hosszú sziget (NY-K irányban), és a keleti vége, ami Balival szomszédos, innen még nagyon messze van, az igazi látnivalók pedig csak Yogya környékén kezdődnek (Borobudur, Prambanan, Bromo), a sziget amúgy nagyon zsúfolt is, a legsűrűbben lakott az összes közül, ezért aztán úgy voltunk, hogy a rendelkezésre álló két hónapban inkább itt bringázunk kevesebbet, és majd Balin meg a Balitól keletebbre lévő, csendesebb szigeteken töltünk el több időt Pápua felé menet. Olvass tovább…

A Holi Fesztiválunk Aurangabadban

április 9th, 2012 6 hozzászólás

Két tatkal ticket please, Goára, de gyorsan! :)

Aurangabadban maradtunk még egy napot Ellora barlangtemplomjainak meglátogatása után. Erre két okunk volt: az első a vonatjegy vásárlási rendszer, a másik a Holi fesztivál.

Indiában a vonatokra háromféleképpen lehet jegyet vásárolni. 1, A tourist quota-ból, vagyis a turisták számára fenntartott, vonatonként változó számú jegyekből, de csak a nagyobb állomásokon. Nekünk nem volt „ekkora” az állomásunk Aurangabadban. 2, Interneten, vagy „booking office”-okon keresztül bármikor, bárhonnan, feltéve, ha van még jegy az adott vonatra. Ehhez általában hónapokkal előre meg kell venni a jegyet. Hónapjaink se voltak Aurangabadban! :) Szóval maradt az utolsó verzió, vagyis az úgy nevezett tatkal ticket vásárlása. A tatkal jegy kicsit drágább, mivel ezek is „félretett” vonatjegyek. Ezeket a „last minute” jegyeket csak a vonatra felszállást megelőző nap reggel 8 órától a vasútállomásokon, vagy délelőtt 10 órától az interneten lehet megvásárolni, amíg a „készlet” tart. Vagyis érdemes minél előbb megvenni őket, feltéve ha nem akarunk megint napokat buszozni ebben a hatalmas Indiában. Miután láttuk Ellorát, tudtuk, hogy Zita már javulóban van, és az is tudtuk, hogy a másik ajantai sziklatemplom együttesre már nem vagyunk kíváncsiak (az még messzebb, 100km-re volt tőlünk, és állítólag kevésbé szép). Szóval eldöntöttük, hogy megyünk! Ahhoz, hogy jó eséllyel kapjunk vonatjegyet másnapra, reggel a 8 órás pénztárnyitásra odamentünk az aurangabadi vasútállomásra. Már ekkor 10 méteres sor állt, de legalább sor! Sor állt, nem pedig tömeg, és Indiában már ez is nagy szó! :) Mikor sorra kerültünk, kiderült, hogy nem elég a jegykérelmi lapot kitölteni, és megmutatni az útleveleinket, hanem szükség van az utóbbi iratok fénymásolatára is. Olvass tovább…