Nyomkövetés

A megtett útvonalunk a térképen

Ezt az útvonalat 2013.01.01-én frissítettük utoljára, könnyen lehet, hogy azóta már tovahaladtunk…

View 360°bringa – Megtett Útvonalunk in a larger map
A kékkel jelölt vonal amit kerékpárral, gyalog, vagy kajakkal tettünk meg. A pirossal jelölt vonal az összes többi szárazföldi, motorizált járművel való utazásunkat jelöli, a fekete pedig a repülést. Mi is meglepődtünk, amikor megrajzoltuk ezt a térképet, mert ránézve az látszik, hogy az út nagyobb részét “pirossal” tettük meg. Ez persze nagyon relatív, mert távolságban ugyan lehet, hogy így van, de élményekben, kalandokban és időben az arány teljesen más, legalább 10:1-hez a kerékpár javára! :)

…és hol a valós idejű térképes nyomkövetés?

Jóhír, hogy útközben a Google kitalálta a Latitude szolgáltatást, ami igaz, hogy nem valós idejű, de azért ha haladunk, akkor igyekszünk majd legalább napi szinten frissítgetni rajta a pozíciónkat, amennyire azt a körülmények engedik. Ezt az Aktuális Helyzetünk menüpont alatt láthatjátok

Aktuális hírek

Itt az éppen aktuális üzeneteinket olvashatjátok. Igyekszünk sűrűn hírt adni magunkról, legalább néhány sorban. Legalább annyit, hogy hol járunk, milyen napunk volt, és mennyit haladtunk az adott napokon. Továbbá ugyanitt látható lesz néhány az aktuális legjobb, legérdekes fényképeinkből, illetve, azt, ha valamilyen egyéb fejlemény van, amiről érdemes beszámolnunk. Ha külső oldalakra, kiadványokba írt cikkeink jelentek meg, azt is közölni fogjuk itt:







Hogyan üzenünk ide?

Egyszerűen. :) Van nálunk mobiltelefon, amit összekötöttünk a Twittelo.hu segítségével a Twitterünkkel, amit pedig a Facebook oldalunkkal. Ez utóbbit ágyaztuk be ide az oldalra. Ha sms-t küldünk egy megadott számra, az megjelenik a Twitterünkön, így a Facebook oldalunkon is, tehát itt is. Ennyi a varázslat! ;)

Persze nem csak telefonról tudunk ide üzenni, alapvetően három eszközünk képes erre:

  • A netbookról, közvetlen Facebook-on keresztül. Ez lesz a legritkább, hiszen ehhez wifit kell vadásznunk.
  • Az Amazon Kindle-ről. Reméljük, ez lesz a leggyakoribb, hiszen ez teljesen ingyen van, és kényelmesebb is, mint sms-t irogatni, persze ehhez is kell 3G, de minimum GPRS lefedettség. Ami nincs mindennütt a világban, de azért elég sok helyen lesz ott, ahová megyünk.
  • Mobiltelefonról, sms-en keresztül. Ehhez is kell mobil térerő, na meg tápfeszültés a telefonunkban. Ha valaki tud jó lefedettség térképet, megírhatná nekünk kommentben. Telenor-os a telefonunk.

Mikor nem működik?

Ha ezen tényezők úgy állnak együtt, hogy nem tudunk üzenetet küldeni, akkor elképzelhető, hogy lesznek napok, amikor nem érkezik tőlünk életjel. Kérünk Benneteket, – különös tekintettel a szüleinkre – ilyen esetben ne aggódjatok értünk túlságosan!

Én is hozzászólhatok?

Persze, minden hozzászólást szívesen veszünk, ha gondolatod, kérdésed, ötlete van, vagy csak drukkolnál nekünk, itt megteheted. Azt vegyétek figyelembe, hogy a hozzászólásokat csak akkor tudjuk majd olvasni, és reagálni rájuk, ha lesz netünk. – és időnk is engedi. Az, hogy a Facebook-on, vagy itt az oldalon megjelennek napról napra a tartalmak, nem jelenti feltétlenül azt, hogy online is vagyunk, mert ezeket be lehet előre is időzíteni – amit meg is teszünk, hogy folyamatos tartalommal, olvasnivalóval és élményekkel lássuk el az olvasóközönségünket! :)

Hozzászólni itt lent az oldal alján is tudtok, vagy a Facebookon.
Sőt, ha tetszik a túránk, “lájkolhattok” is minket! ;)

  1. június 1st, 2011 22:13-nél | #1

    Mobil lefedettségi térkép:
    http://www.mobileworldlive.com/maps/

    És egy érdekes példa:
    http://www.mobileworldlive.com/maps/network_info.php?nid=3764&org_id=225&cid=63
    A térkép teljesen hihető. Az ausztrál sivatagban táblák jelzik azokat a részeket, ahonnan lehet mobiltelefonálni. A sivatagban (Outback) megfontolandó a műholdas telefon használata. Tényleg.

  2. toth9857
    június 12th, 2011 14:08-nél | #2

    Sziasztok és sok-sok boldogságot.
    én vagyok az az újhartyáni fazon, aki Benő sms-eit fogadom-közzéteszem. Benő valahol a görög hatáton túl teker már, déli irányba, még távolodva.Ha randevúzni akartok vele, telefonszámok kellenének. Ha adtok egy e-mailt, megírom, hogy mi Benő tervezett utvonala, ami alapján kiszámítható a randevutok helye. Az enyém: dzsinn.sabu@gmail.com., de megadom a telefonszámot is, amin Benővel sms-ezünk. Természetesen, ha gyakorlatibb megoldást mondasz, azt követem én is.
    Szia, és klasszak vagytok
    Misi

  3. sanya
    június 15th, 2011 05:03-nél | #3

    Nagyon ügyesek vagytok!
    Jó pihenést!
    Serge küldött fotókat, de lehet, hogy csak én tudom megnézni őket? Lali papának és Olginak sem sikerült megnyitnia. Átküldtem Árpinak is.

  4. sanya
    június 20th, 2011 19:23-nél | #4

    Serge-től jött képeslap. Köszön mindent. Csodaszép helyen lakik, mindjárt kedvem lett odautazni!
    Sajnos a Facebook-on nem tudok hozzáfűzni, nem tudom hogy kell. Ez már sajnos a korral jár!:D)

  5. Kitlei Gabriella
    július 27th, 2011 15:02-nél | #5

    Sziasztok! Megnéztem az általatok készített térképen az eddigi útvonalatokat és nagyon sajnálom, hogy Bursát kihagytátok, pontosabban, elmentetek mellette. Nem tudom, milyen kitérő lett volna, de talán érdemes lett volna megnézni. Volta ott és nekem nagyon tetszett a mecset, a bazár és a múzeum. További szép utat!

  6. István
    augusztus 6th, 2011 12:55-nél | #6

    Sziasztok!
    Bikemag-on lévő cikkben találkoztam először a 360°bringával és veletek.
    Nagyon megtetszett a túra gondolata, bár jó magam még nem vettem részt hasonlóban sem eddig. :)
    Egy kérdésem lenne, mint elkényelmesedett városlakónak: alapvetően mennyire biztonságos az országúti kerékpározás? Voltak már balesetek, veszélyes helyzetek? Meg lehet szokni, hogy a kocsik 3-4x gyorsabban száguldoznak el tőletek centikre? :)
    És ez a “trend” hogyan változik a túra előrehaladtával? Milyen a különböző népek közlekedési kultúrája?
    Én néha még a városi forgalomban is – amiben már kényelmesen mozgok – szembesülök váratlan helyzetekkel, pedig itt még nincs is akkora különbség az autók és biciklisek sebességében.
    Köszönöm a választ!

    Jó utat kívánok és még sok-sok élményben gazdag boldog pillanatot!

    István

  7. Arpi
    augusztus 20th, 2011 17:30-nél | #7

    @István
    Az országúti kerékpározás nem veszélyes, ha ésszel csinálja az ember. Ilyenekre figyelj oda, hogy mindig legyél jól látható, figyelj oda nagyon a forgalomra, ha mégse látnának, Te legyél az, aki időben megáll, mikor nem adják meg Neked az elsőbbséget. Az outi virsligumija miatt figyelj oda nagyon a villamos és vasúti sínekre, mindig nagy szögben keresztezd őket, mert tipikusan ezeknél lehet hatalmasak zakózni outival, ha nem figyel az ember.

    A közlekedési kultúra változó, a törököknél nem nagyon volt baj semmivel, mert vagy nem volt forgalom, vagy ahol volt, ott volt széles leállósávunk amit gyakorlatilag csak mi használtunk. A grúzoknál ilyen már nincs, és érezzük is… majd írok róla,ha odaért a történet! ;)

    Köszönjük a jókívánságokat, igyekszünk! :)))

  8. Felix
    augusztus 26th, 2011 10:12-nél | #8

    Hello Arpesz, nem tudnatok valahogy a facebook megkerulesevel postazni az uzeneteket? Facebook le van tiltva itt a cegnel, ugyhogy nem tudom munkaidoben olvasni a hireket! A legfrissebb blogbejegyzes meg Istanbulrol szol, de hallom, mar Ormenyorszagban jartok. Koszi :) Udv: Felix

  9. kichikacha
    szeptember 21st, 2011 19:00-nél | #9

    Sziasztok!

    Nagyon szuper a honlap! Orulok, h masok is nekivagtak egy vilag-koruli bicikli turanak!
    Eletetek legnagyobb elmenye lesz!

    Ket evig en is tekertem, Azsiaban es Latin Amerikaban. Ha barmi infora van szuksegetek, nyugodtan irjatok.

    Jo tekerest!

  10. Borbely Katalin
    szeptember 27th, 2011 20:01-nél | #10

    Szervusztok! Laci edesanyja vagyok Marosvasarhelyrol. Veletlenul figyeltem fel Ratok, Laci emlitese hivta fel a figyelmemet. Nincs kifejezes ra, hogy milyen orommel toltott el a sok reszletes leiras, nem is tudjatok elkepzelni mit jelent nekunk, hogy kozelebb hoztatok hozzank a Fiunk eletet. Koszonjuk Nektek, csodalunk es ezentul nyomon kovetunk Titeket, szivunk minden melegevel kivanunk tovabbi jo utat, sok elmenyt es nagyon sok szeretetet:
    Kati neni

  11. sanya
    szeptember 28th, 2011 10:08-nél | #11

    Kedves Kati!
    A Zita édesanyja vagyok. Nagy örömet szerzett számomra, hogy egy ilyen értékes emberkével hozta össze a sors a Gyermekeimet. Egy jereváni ismerősöm, Anahit küldött hozzá, mert ő épp nyaralt. Így tudtunk némi hazait és szükséges tárgyakat küldeni részükre, amit Laci vett át. Köszönök mindent gyermekeim nevében is.
    Kati néni ( ha te, akkor én is néni, bár mi tegeződhetnénk, ugye? )

  12. Borbely Katalin
    szeptember 30th, 2011 17:42-nél | #12

    @sanya
    Orommel tegezodhetunk, tehat: Szia! Nincs mit egymasnak koszongessunk, azt hiszem anyai szivunkkel tokeletesen ertjuk egymast, csodalom a Gyermekeidet es az enyem is csak gazdagodott az Ok ismeretsegukkel.
    Tiszta szivbol kivanok minden jot Nekik es Neked, hogy boldogan es buszken olelhesd majd magadhoz Oket,
    Kati

  13. november 7th, 2011 15:40-nél | #13

    Üdv világjárók !

    Pár hónapja én is naponta keresem az új beszámolóitokat és nagy élvezettel olvasom azokat.
    Nem vagytok egyedül, sokan gondolunk rátok.
    További szép utat és jó egészséget kívánok !

    Feri

  14. Olgi
    november 7th, 2011 19:56-nél | #14

    Sajnos egyre ritkábbak az életjelek. Legutóbb, pénteken, amikor Sary-Tashba eljutottak a hóvihar, a 4655 m hágó után, 3 nap pihenőre készültek és várták a határnyitást. A következő uticél Kashgar, Kína.
    Az útvonalterv: http://www.gpsies.com/map.do?fileId=cqrhxadzrlnyhwic
    Remélem ma sikerült elindulni. Amint kapunk, hírt, megosztjuk mindenkivel.

  15. Harkányi Lajos
    november 8th, 2011 00:55-nél | #15

    Mikor leírtátok és érdekesnek találtátok a “tehénszarral fűtött szobát” az jutott eszembe, hogy ehhez nem kellett volna elmenni ilyen messze Magyarországról. Miért ? Azért mert az 1950-es évekbe, mikor Ráksiék kitelepítették a Hortobágyra a rendszerrel nem szimpatizáló értelmiséget (többek között egy anyai famíliánkból származó nagybátyámat Torzsay Lénárdot és feleségét Elza tantit csak azért mert svábok voltak és Lénárd bácsi csendőr akadémián volt vezető tanár) nekik is olyan elszállásolás jutott ahol így ment a fűtés éveken át. Hát igen ezt hozták ránk a szovjet felszabadítóink. Persze jobb így hogy ezt a technikát a Pamírban ismertétek meg és nem abban az érában jutott osztályrészül.
    További szerencsés utazást és jó erőnlétet kíván Nektek Lali papa és Éva mama

  16. január 12th, 2012 20:43-nél | #16

    @Harkányi Lajos
    Nagybátyám dr. Kiss József Lénárd bácsi leányát Hildát vette feleségül.
    Nagyon kérem, mivel családfával foglalkozom./csak a magaméval/
    Lénárd bácsi Torzsán született 1887.07.31.-én. Meghalt Münchenben 1965.02.??.-án.
    Szeretném felvenni magával a kapcsolatot, mert több adat hiányzik Lénárd bácsiról.
    Üdvözlettel: Kiss Ferenc

  17. Dawood
    január 19th, 2012 09:47-nél | #17

    I am from Pakistan. It was very pleasing to know that you are in my country. Please make me know how was your experience about being in Pakistan. However, have a good, pleasant and adventurous ride. That is infact a very unique honeymoon.

  18. február 11th, 2012 23:32-nél | #18

    bocsi hogy beleszólok, de ha van itthon aki frissítené a megtett út térképét, annak biztos Árpiék is örülnének, és az érdeklődőknek is látvány lenne. Ja és nem kerül milliókba, egy kék vonal időnkénti meghosszabbítása. Sorry vagyok

  19. február 12th, 2012 05:06-nél | #19

    Igazad van, ezt sűrűbben kéne frissíteni, de mindig elfelejtem.

  20. június 5th, 2012 13:40-nél | #20

    @Arpi
    Szia Árpi!
    Frissítsd a kék vonalat!
    Gratulálok a túrátokhoz!
    Mariann (BikeToAsia – Félix anyukája)

  21. pecsenye
    június 22nd, 2012 09:57-nél | #21

    Sziasztok!
    Én csak most bukkantam az oldalatokra, ráadásul véletlenül. Minden elismerésem, sok sikert kívánok. És mától figyelem az oldalt! Nagy hajrá!

  22. július 25th, 2012 08:36-nél | #22

    Sziasztok

    Nemrég találtam meg az oldalatokat. Csodálatos és merész dolog az amit csináltok. 2010-ben elstoppoltam Darjeelingbe a Csoma Sándor sírhoz. Ha van lehetőségetek hozzatok a sírról egy maréknyi földet. Tudom, hogy minden gramm számít, de ha van egy lehetőségetek akkor ne hagyjátok ki ezt. Darjeelingtől 13 km-re van egy hegy, a helyiek elmagyarázzák, hogy hol van… csodálatos napfelkeltét lehet látni onnan reggel 5.30 kor (visszafele Siliguri irányába kell menni 8 km-et és onnan egy kis kolostor melletti hegyre kell felmászni, van lehetőség bringával is feljutni). Ha lehet ne hagyjátok ki, mert a Kandzendzsönga eszméletlenül szép reggeli látványa egy életre megmarad. Ha van lehetőségetek intézzetek egy nap alatt a Polgármesteri Hivatalban Darjeelingbe Sikkimi belépőt, megadják a pecsétes papírt és a Sikkim pecsétet az útleveletekbe. Megéri rátenni azt a 30 km-et, mert Sikki kicsiben Tibet – eszméletlenül szép és van esélyetek találkozni menekült tibetiekkel akik a hágón át menekülnek át a kínai hatóságok elől. Ne hagyjátok ki a Himalayai Állatkertet és a Hegymászó intézetet. Üdv. Zoli

  23. peeeete
    március 11th, 2013 10:50-nél | #23

    Jé, frissült a térkép. :) Nagyon jó, mert én még csak Hanoiig jutottam el, és így könnyebb lesz követnem a következő bejegyzéseket.
    (Esetleg az útvonal és költségtáblázatból nem töltötök fel egy frissebbet, az 500 napos táblázat Bangkokban sajnos véget ért?)
    Ha már a térképeknél és egyebeknél járunk: az Aktuális helyzet azért nem működik, mert Kambodzsában vagytok? (Túl sok információhoz szoktunk hozzá, már hiányzik, ha valami nincs meg.:) )

  24. március 11th, 2013 11:28-nél | #24

    @peeeete
    Azért nem működik az aktuáis helyzet, mert elfelejtettem frissíteni kb. egy hete. :) De Neked most itt elárulom, hogy Phnom Penh-ben vagyunk! ;) Még egy éjszakát, aztán irány Siem Riep. Az útvonalas térképet is csak azért frissítettem, mert tegnap tartottunk itt egy előadást, és azon hülyén nézett volna ki, ha csak Hanoi-ig van meg. Sajnos sok ezekkel a meló, és nem jut idő mindenre, meg el is felejti az ember, annyi dolog van állandóan. Egy bejegyzéssel simán van minimum 2-3 óra munka, mert nem csak megírni kell, hanem képeket is kell hozzá válogatni, megvágni, átnevezni, újraméretezni, aztán szöveg közé tenni… :) Szóval van meló bőven. :) De ezt mi választottuk, úgyhogy azért is élvezem!!! :) Mégha néha már kezd egy kicsit unalmassá is válni (a monotón részek), akkor is.

-ként kell bejelentkezned, hogy hozzászólhass