És azt azért tegyük hozzá, hogy így ezekben a tömegekben összegezve legalább 10.000 bangladesivel találkoztunk “szemtől-szembe”, de soha sehol senki nem akart nekünk bajt, nem akart minket se bántani, se meglopni! Pedig ennyien a két hónap alatt ott álltak pár centire a táskáinktól, a GPS-től, a zsebeinktől… Szóval ez azért nagy szó, valljuk be! Kevés, biztonságosnak hitt nyugati országban történt volna ez ugyanígy. Szóval amellett, hogy 1-2 napon a két hónapból őrületbe kergettek minket, minden tiszteletem az övék. Mindezt úgy, hogy Banglades a világ egyik legszegényebb országa! Ez azért komolyan elgondolkodtató, és csodálatos, nem? :)

Amúgy Előd történetét nem ismertük, elég kemény, reméljük hamarosan kiszabadul a srác. Ha megyünk Bolíviába, kerüljük majd minden politikai vagy mozgalmi csoport társaságát. Ezt a viktimilógiai szempontot nem értem… Miért kéne, hogy Te légy az áldozat? Miért kéne, hogy mi legyünk? Nem érezzük és nem is éreztük magunkat áldozatnak, Bangladest mi választottuk, és sejtettük hogy nem lesz könnyű, noha azt nem képzeltük, hogy ilyen kihívásaink lesznek. :) Ez csak az út velejárója volt, a része.

Egyébként, Árpi, nem érzem úgy, hogy elvesztetted az önkontrollodat. Először ők vesztették el, tömegesen, és erre nem lehet másképp reagálni. Továbbra is hálás vagyok Nektek, egyrészt a szórakoztató beszámolóért, másrész azon amúgy is sziklaszilárd meggyőződésem újabb megerősítéséért, hogy bizonyos országokba nem utazunk (lásd Tóásó Előd kalandja Bolíviában). Viktimológiai szempontból nézve a dolgot, felötlik a kérdés: miért az a lúzer ül évek óta dutyiban, miért Árpiékat ingerlik halálra a bangladesiek? Miért nem én vagyok az áldozat? Mert nekem nem kell közvetlenül tapasztalnom egyes országok cudar viszonyait, anélkül is tudok róluk, és kerülöm őket, mint a pestist. Nem kell a sz@rt az aroomra kenni, hogy tudjam, hogy büdös…

@Juliusx
A fekvőbringa előnyeiről/hátrányairól a fenti menü “Fekvőbringa” pontja alatt olvashatsz, igaz, azok még a kezdeti tapasztalatok, ott a hátrányok között még nincs benne az amit itt Bangladesben megtapasztalunk: a mérhetetlen figyelemfelkeltés amit a bringákkal okozunk. Ez egy nagy hátrány, azt hiszem most már messze a legnagyobb, de ezt nem is sejtettük, amikor elindultunk. Bangladesben ez olyan mértékű volt, hogy szívesebben bringáztam volna normál kerékpárral, vagy egyáltalán nem, mint ahogy azt néhányszor tettük is, viszont a lovat lecserélni nem volt alkalmunk, és nem is szeretnénk, nagyon jó lesz ez még Ausztrália és Amerika végtelen, üres országútjain, ahogy a végén Európában is. Ezt a bringát olyan helyekre találták ki, nem Bangladesre. :)

@Gyuri
Egy jó muszlim nem értené, miért bámulod a szépen semmit nem láttató ruhába bújtatott feleségét, hisz hát nem látszik belőle semmi, el van takarva :) …és behívna magához ebédelni. Annál azért jóval összetettem a helyzet, mint hogy simán kihasználjuk a helyieket, ez nem így van. Sadek két órát várt ránk, mikor tettem volna jobbat vele, ha csak úgy továbbhajtok? Nekik nagyon fontos a vendégszeretet és nagyon boldogok, ha adhatnak és megismerkedhetnek egy idegennel. Az egy dolog, hogy a találkozás elején patáliáztunk, de látnod kellett volna az arcukat, amikor a szabadságharcukról meséltem és kérdeztem, vagy amikor az ételt elénk rakták és nézték, hogy boldogan falunk. Ekkor nagyon örültünk, hogy nem hajtottunk tovább, és nem csak azért, mert ételt tettek elénk. Nekik más az értékrendjük, nagyon boldogok voltak miattunk, és mi örültünk, hogy ezt nem vettük el tőlük, ez egy win-win szituáció itt és minden ilyen vendégszerető ázsiai országban, talán emlékeztek, Törökországban volt, hogy veszekedtek értünk. Ugyanakkor azért mi Magyarországról jöttünk és mi is érezzük, hogy ez sajnos nekünk, nálunk nem normális és igyekszünk nem kihasználni őket. Ezen a napon pl. Sadek-éktől azért is álltunk tovább, mert sejtettük, hogy ha maradunk, azzal önhibánkon kívül, de bajt okozhatunk nekik, mint ahogy az ország elején, a 6 tanártestvérnél jöttek a szomszédok sorra megnézni a két idegent és megtelt az udvar. :)

Bangladest nem bánjuk, néha kemény volt, nagyon kemény, de a szép élmények itt is kiszakítják a mérleg pozitív oldalát. Amikor magunkból ki vagyunk fakadva, akkor pedig nem ordibálom, hogy Magyarországról jöttem, mert közben egyrészt nem vagyok magamnál, vagy ha egy kicsit mégis, akkor az a részem nem büszke saját magamra, éppen ellenkezőleg, inkább eltűnnék és megszünnék létezni, vagy felszállnék az égbe, vagy én nem is tudom. Sok-sok óra eltelt úgy a bringán ülve, hogy próbáltam kizárni a külvilágot, nem reagálni rájuk, vagy legalábbis nem nagatívan. Volt, hogy én szólítgattam le az úton embereket, azért szóltam hozzájuk két jó szót menet közben, hogy aztán lássam őket nevetni, mosolyogni, és azt érezzem, hogy jó emberek ők, és a világ jó és senki nem akar rosszat nekünk. De ez sajnos nem volt elég, mert jött a bumm…! :(

@Krisztián2
Mindjárt, mindjárt jön, már csak pár óra, igaz, Ti még alszotok, de itt már 10:13 van, és én írom a következő bejegyzést, ami majd pénteken jelenik meg! ;)

@Arpi
Nem cseréltünk testet, nem ilyen nagy kaland a történet: Zita bejelentkezve maradt és én véletlenül a nevében írtam kommentet, amit aztán a “Haladó Szerkesztés” alatt átjavítottam a saját nevemre és e-mail címemre, és ezeket ki is cserélte a rendszer, de az avatar maradt a régi :)