Utolsó napunk Punoban egy vasárnap volt, amikor is zárva volt a posta, ezért a képeslapokat – amelyek ezúttal rekordot döntöttek a mennyiség terén! – csak az indulásunk reggelén vittük el a postára. Van még valaki Valérián kívül, aki Peruból várt tőlünk képeslapot, de még nem kapta meg?

Ebben a hotelben laktunk. Hasznos lefényképezni, így nem csak ajánlani tudjuk másoknak, hanem ha valamit otthagytunk, vagy valamiért kapcsolatba kell lépnünk velük, akkor ez az info is a fotósorozatban van.

Falu széli focipálya

Érdekes sziklákat láttunk a tóparton

Itt se járt sok autó.

A tó, ahogy az útról látszik.

Na ez már mindjárt jobb! :) Egy nádassal teli öböl egy tóparti emelkedő tetejéről.

Két indiánfej között hajtottunk át.

Ebédünk: quinoás, húsos zöldséges leves

Volt benne némi meglepetés is. Igen, az ott egy kukac!

Amit nem ettünk meg, annak örültek a kutyák.

Így néz ki egy ilyen étkezde belülről.

Ebben az utcában találtuk a helyet.

Ezek a “Welcome” kapuk és a betonépületek néha egészen szürreálisnak tűntek ebben a magashegyi sivatagban.

Táncosok és egy furulya szoborsor

Na ilyet sem láttunk még eddig! Halszobrok egy oszlopon. Tetejükön madarakkal… :)

Előre csak a nagy semmi! De tudjuk, hogy ez is fog meglepetéseket tartogatni, előbb vagy utóbb.

Mintha pixelarcok lennének a házak.

A régi országút nyomai még láthatóak néhol.

Ez pedig az új út.

Hoppá, mi került a láthatárra balra tőlünk a távolban. Ezek a hegyek már Bolíviában kell, hogy legyenek, a Titicaca-tó túloldalán.

Micsoda sziklaalakzatok! Sok ilyet láttunk.

Zita kérésére lekanyarodtunke gy faluba, hogy elkészüljön ez a kép a szoborral, háttérben a hegyekkel. Én mondtam Zitának, hogy túl nagy lesz a szobor és túl kicsik a hegyek a képen, de ő hajthatatlan volt. Végülis tényleg nem lett olyan rossz, mint vártam. :)

Mindez természetes képződmény!

Keresztforgalom

Megérkeztünk a Juli nevű településre, de itt sem ismerik a vakolatot. :)

Salchipollo! :) Vacsoránk 2,5 solért vagyis kb. 240 forintért fejenként.

Desszertnek churros. Ugyanezt, beleértve egy Salchipollot is egy az étkezdével szemben üldögélő hajléktalan is megkapta, de ennek a jótettnek mi csak a közvetítői voltunk, ezt igazán volt új-zélandi főnökünknek, Vincentnek köszönheti, mi csak e hálás szerepet töltjük be mindebben.

Vendéglátónk, a szállónk vezetője, egy idős nénike, aki egy művész, és alkotásaival bejárta anno egész Európát, nagyon büszkén és aranyosan mesélte mindezt Zitának. :)

Juli temploma, már másnap reggel, kipihenten.

Érdemes egy közelebbi pillantást vetni a harangtoronyra is.

Kicsit összedűlt a téglakerítés a város szélin.

A képen nem látszik, de egy masszív emelkedővel kezdtük a napot.

Cserébe fent kaptunk frankó kilátást a Titicaca-tóra. :)

Úgyhogy itt rögtön jól fogat is mostunk, mert azt reggel elfelejtettük. :)

A lefelé különösen élvezetes volt ilyen háttérrel! :)

Hát igen, ez a kép talán egy norvég fjord oldalában is készülhetett volna. Persze, ha hozzávesszük, hogy itt 3800 méter magasan vagyunk, nincs tengerillat, se éjféli nap, és hogy ez egy teljesen más világ itt Dél-Amerikában, akkor ég és földről beszélünk. :)

Mekkora bundája van! :)

Haltenyészetek. Lehet, hogy innen van a sok “trucha”? :)

Ennek a városkának az oldalában szerelni álltunk meg.

Falrajz ugyanebben a faluban. Ha jól sejtem, a pomata talán pumát jelenthet.

Megálltunk egy ilyen útszéli kis piacon enni.

Sült sajt rizzsel és krumplival. Elég puritán kaja, de igazából jó volt, és ilyet sem ettünk még.

A papucs pártban 100% megbízhatsz! :)

Az első felhők a közelben. Azért árnyékban nem reménykedtünk…

Át kéne rájuk rajzolni a táblát! :)

Miután bekanyarodtunk északnak a Titicaca-tó félszigetére, a táj hullámos lett, vagyis inkább hosszú, lapos fölfelék és lefelék váltották egymást.

Nem tudjuk, pontosan mi történik a képen, valamit tapos az asszony, amit talicskában hozott. A gyerek az alapfelszerelés náluk, mindenhová magukkal viszik a munkába, de miért kell mindezt patakparton? Közben be is áztatja a dolgot?

Ez a kép nem lett megvágva, így kevésbé látszik a lényeg: a fülhallgatóm zsínorjai az orromnál buknak ki a sálkendőm alól. :) Ez a gatya meg még Medellinből van, és eredetileg narancsságra volt, de közben kifakult a naptól. :)

Ezt mind kézzel lekaszálni és bálákba rakni nem lehetett kis meló. És vajon miért csinálják kézzel? A traktor már nem bírja ezt a ritka magashegyi levegőt? Vagy csak egyszerűen nem telik rá, olcsóbb emberekkel végezni ezt a munkát?

Ahogy édesanyja írta: “madárijesztő”! :)

Na ezért szeretek nagyon fotózni! :) Amikor ezt meglátod a tájban, és sikerül keretbe tenni, az nagyon nagy! :) Mert ugye ezt szabad szemmel máshogy látni, itt bezoomoltam, kivágtam a valóság egy részét, egy szűk metszetét, amibe most pont belefért minden csoda. :)

Zita kipróbálta a határ előtti utolsó település hajó alakú játszóterén a csúszdát. :)

Az a kapu ott már a perui-bolíviai határt jelöli. Perszehogy egy meredek emelkedő tetején. :)

Punoba való érkezésünk estéjén, miután beköltöztünk bringástul a szobánkba és lezuhanyoztunk, elmentünk egy ünnepit vacsorázni, ugyanis ezen a napon, június 4-én voltunk 4 éve házasok. :)

Reggelire elmentünk a piacra, melynek alagsorában friss pékárút és sajtot árultak, utóbbi egy zöld levélbe volt beleöntve.

Zita óriási munkába kezdett! :) Látjátok a háttérben az ágyat? Az ott mind képeslap és bélyeg! :)

Este nagy zajt hallottunk az utcáról, kiszaladtunk, és ezt láttuk! :o

Itt tényleg minden nap van valami fesztivál.

Ezek a maszkok (ezen a képen jobbra) elég kemények! :)

Ez a téglalap alakú valami a hátukon igazából a hátrahajtott kalapjuk teteje.

Megérkeztek a lámák és a perui zászlók is! :)

Még az autókat is letakarták ezekkel a tarka pokrócokkal!

Nem tartott egész éjjel a buli, ez már egy másik fesztivál, másnap reggel. Ebbe akkor keveredtünk bele, mikor gyalog a kikötőbe indultunk. A kisláma holtesteket az emberek hátán ekkor még értetlenül néztük. Pár nappal később megtudtuk, hogy ez azért volt, mert itt a kislámák jószerencsét hoznak, legalábbis a helyiek szerint. Igen, ha úgy nézzük, ez szörnyű, mert csak e hiedelem miatt rengeteg kislámát leölnek. Akiket mondjuk valószínűleg csak erre a célra tenyésztettek. De ha a sok száz millió vegetáriánus indiai szemszögéből nézzük, lehet, hogy mi is pont ekkora vadállatok vagyunk, hogy leöljük azt a sok csirkét, marhát, disznót, csak hogy megegyük őket, miközben az nem jó. Kultúrális különbségek. Meredek kulturúlis különbségek! :)

Emberek perui zászlónak öltözve.

Ez csak egy bábú a sapkára építve, de akkor is, sőt így még durvább! :) Mi a manó ez? Próbáltuk megtudni mindennek a történetét, de nem nagyon akartuk megzavarni a vonulókat.

Megint a lámák, van, aki elől, van, aki hátul hordja.

Kiértünk a tömegből, de ezután is maradt még érdekes dolog az utcákon, pl. ez a bicitaxi! :) “confort garantizada – Pioner tours”! :)

Ez már a kikötőzhöz vezető bazársor.

A város a mólóról. Nem sok házat látni bevakolva.

Ugyanez a kép a hajóról, mikor már elhagytuk a kikötőt.

Utastársaink, három európai csajszi szelfibot készlete. Már csak egy nagy tablet hiányzik a harmadikról, hogy teljes legyen a kép! :) Szerintem a GoPro egy “action camera”, arra való, amit a reklámvideókon mutatnak, extrém és élsportolóknak van, hogy felszereld a sílécedre és lezúzzad egy gleccseren, hogy DH versenyzők a sisakjaikra rakják, és hasonlóak. Nagyon látványosak ezek a videók, én is szeretem nézni őket a boltokban, de nem veszek GoProt, nem csak azért, mert méregdrága, hanem mert nincs rajta kijelző, nem tudom megkomponálni a képet, nem tudok rajta semmit állítani, nem tudok vele zoomolni, kevés fénynél vacak minőséget ad, nem csinál nagyfelbontású képeket, és még sorolhatnám. Ezen hiányok nagyrésze videófelvételnél is jelen van, ezért szerintem hétköznapi utazó (és még magunkat is bőven ebbe a kategóriába érzem, mert nem vagyunk extrém sportolók, 4 év alatt csak egyszer döntött fel egy tehén, és még azt is sikerült megörökítenem a sima kézi fényképezőgéppel) számára egy nem jól használható, méregdrága, divatos kütyü, aminek az árából már félprofi, de a fényképezéshez kevésbé értőek által is könnyen kezelhető, nagyon vadul jó fényképezőgépet lehet venni. Azzal nem fogom lezúzni a gleccseren, de ha mondjuk a gleccseren megindul egy lavina, vagy egy őrült GoPros síző, akkor azt gyönyörűen meg tudom örökíteni a völgyből, vagy a biztonságos sípályáról! ;) Szerintem. :)

Ezen a nádasba vágott csatornán hajóztunk ki az Uros szigetekhez

Itt már közel vagyunk! :) Stoptábla hajóknak!

Az előző képen látható kunyhó már egy uszó szigeten van!

Az úszó szigetek szinte összeértek, inkább egy több, hosszú, egybefüggő szigetnek tűntek, mint több kicsinek.

Ezeket a szigetekre eredetileg azért költöztek az emberek, hogy így védjék meg magukat az agresszív, terjeszkedő inkáktól és más népektől. Ma már persze csak azért laknak itt, mert érdekes, és mert naponta sok száz turista látogat e szigetekre, jó üzlet is. Ők erről egyébként mást mondtak, meséltek nekünk mindent, hogy hány száz meg ezer ember lakik itt és hogy még általános iskola is van a szigeteken és csak a gimibe kell kijárni a szárazföldre, de őszintén szólva csak turistákat fogadó helyieket és turistákat láttunk a szigeteken, a legtöbbje pedig üres volt, szóval nem tudom, mennyit kéne mindebből elhinnünk.

“A Mercedes” – Erről később még mesélek.

A legtöbb úszó szigetre kilátót is építettek a turistáknak.

A fogadóbizottságunk. :)

Nem csak a szigetek és a házak, de a hajókat is építenek nádból. Ma már persze csak mutatóba.

Titimarka – Így hívták azt a szigetet, ahová mi kikötöttünk.

A talajt kb. másfél méter mély nád képezi.

Felülről újabb és újabb rétegekkel bővitik ki a szigetet, ami alulról folyamatosan rohad. Ez egy örökké tartó munka, néhány hetente el kell végezni, különben elfogyna a talaj a lábuk alatt. :)

A házak is külön nád talapzaton vannak, ugyanezen okból. Időről időre ezeket is megfogja néhány izmos férfi, és megemeli, míg mások új rétegeket pakolnak be alá, hogy ezek se süllyedjenek bele a vízbe.

A hajóút része volt egy kis idegenvezetés is a szigeten, leültettek minket egy félkör alakú nádfonatra, olyanra mint a kapu volt, csak ez le volt döntve, és ez a fickó mesélni kezdett a térkép előtt. A titi pumát jelent, innen kapta a tó is a nevét mert állítólag ilyen alakja van. :o

Így néz ki a vízből kiemelt keresztmetszete a szigetet képező másfél méter mély nádnak.

A rövid ismertető után természetesen vásárlásra is nyílt lehetőség… :)

Na, ott ültünk! :) Ez a kép már a toronyból készült.

Lehet kölcsön kellett volna kérnünk egy szelfibotot a csajoktól?!? :D

Fentről egy panorámát is lőttem.

Így főznek.

Legalábbis a kirakatban ez volt, picit odébb meg, egy konyhakunyhóban a gázfőző és a gáztartály, amelyek sokkal inkább tűntek úgy, hogy használatban vannak.

Tudtuk, hogy nagyon turistás lesz, és kirakat az egész, mert már sokan mondták nekünk előtte, éppen ezért nem csalódtunk mindezek miatt, ezek ellenére is nagyon érdekes volt.

Természetesen szuveníres standok is voltak a szigeten.

De minket inkább az érdekelt, hogyan is van ez az úszó nádsziget… Hozni kellett volna a sznorkelmaszkokat, hogy ennyi eszünk nem volt! :) Mondjuk azt ne feledjük, hogy még mindig 3800 méter magasan vagyunk, és még így szikrázó napsütésben, a felhőtlen ég alatt is kellett a pulcsi, valószínű ezért nem jutott eszünkbe beúszni a szigetek alá körülnézni. :)

Na itt van a Mercedes hajó! Legalábbis nagyon büszkén így hívták a szigetlakók a felpimpelt emeletes nádcsónakjukat, amiben csak a nád ősi, a katamaránszerű hajótestet és a felépítményt már a turisták számára fejlesztették a modernkorban – és a Mercedes nevet is ők adták neki, ami nekik nagyon tetszett… :) Ami viszont nekünk nem tetszett, hogy alig fél óra ittlét után máris tessékeltek fel arre a fizetős hajóra, hogy átmegyünk a “Capital Island”-ra, vagyis a főváros-szigetre, és arra nem voltak hajlandóak egyértelmű választ adni, hogy az a hajó, amivel jöttünk, szintén átmegy-e, és van-e lehetősünk ingyen azzal is átmenni, vagy ha most nem szállunk fel pluszpénzért erre, akkor itt ragadunk és nem látjuk a másik szigetet? Szóval végül mi is fizettünk, mint az összes többi turista, de ez a dolog nem tetszett, bár mosolyogtak hozzá, de közben erőltették, hogy szálljunk fel a csónakra és fizessünk érte.

Szép volt, érdekes volt ez a sziget, de tényleg nagyon lehetett végig érezni, hogy mi vagyunk a pénzes, nyugati turista, ők pedig elsősorban a pénzünket szeretnék, mást nemigen.

Kár, mert amúgy nagyon érdekes hely. Az útikönyv írt egy távolabbi úszó sziget csoportról is, ahol még valóban a hagyományos, ősi, eredeti módon élnek emberek a tavon, ám oda csak szervezett út keretében lehet menni (mert ide elméletben csak egy oda-vissza hajójegyet vettünk, de valójában már ez is egy ilyen összehangolt turistaút volt), ami jóval drágább, ráadásul az igazi szigetlakók nem szeretik, ha fényképezik őket, így ott nem szabad fotózni. Ezek miatt ezt az opciót végül nem próbáltuk ki, főleg, hogy az útikönyvünk már 6 éves volt, és félő, hogy ezalatt azok a szigetek is elturistásodtak. Ha már úszó szigetek és tavon élő emberek, Mianmarban az Inle-tavi úszó kerteket, az ottani piacot, és a tavon lévő pagodákat sokkal inkább éreztük eredetinek és igazán még ma is élő, működő dolgonak, mintsem a turistáknak odarakott kirakatnak. Ugyanezt a jelenséget próbálja bemutatna A Part című film Leonardo DiCaprioval. A filmben Thaiföldön néhányan felfedeznek egy rejtett kis paradicsomi szigetet, ahol a helyi drogtermesztők békében hagyják őket élni, de különben a sziget teljesen el van rejtve a turisták hordája elől, és ezt próbálják tudatosan így is tartani az ott élő nyugatiak, hogy megmaradjon az ő kis paradicsomuk olyannak, amilyen. Thaiföldön aztán tényleg látni a valóságban is, hogy a pár évtizede még teljesen egyedi, barátságos, romantikus kis helyek mára teljesen elvesztették egyediségüket és sztandardizált tizenkettő egy tucat turistagettókká váltak. Pl. ahol a filmet forgatták, azon az elhagyott, rejtett kis szigeten, annak a belső öblében, ahová ha minden igaz, csak valami barlangon vagy lagunán át lehet bejutni a tengerről, ott manapság állítólag már kaszinók állnak. Kicsit abszurd, hogy pont a film miatt, hiszen azáltal lett ismert és közkedvelt az a hely, hogy a film bemutatta, és aztán a helyi utazási irodák kihasználva e marketing erőt, utakat kezdtek oda szervezni.

Mercedesünket egy apró motorcsónak tolja…

Hmm, itt nekem valami bűzlik. Ne mondja nekem senki, hogy ezeket a nagy bádog és fa csarnokokat megemelik, hogy alápakoljanak egy újabb réteg nádat.

Megérkeztünk a “fővárosba”.

Ahol még napszítta, kifakult képeslapokat is lehetett kapni, sőt postaláda is volt.

No meg étterem. Ahonnan egy férfi azonnal kiviharzott, mikor megérkeztünk, és hangosan kiabálni kezdte, hogy mi kapható. Természetesen a falusi áraknál minden 5-6x drágább volt. :)

Haltenyésztő medence, hátul a WC-k felé. Ide egyébként elméletben már nem volt szabadott mennünk.

Több Mercedes is befutott, míg a szigeten voltunk.

Amíg a többi turiszt evett, mi leültünk egy csendes sarkába a szigetnek.

Így néz ki a nád keresztmetszete.

Volt nálunk vízálló fényképezőgép, így amennyire a karunk hossza engedte, “benéztünk” a sziget alá. :)

Itt is volt torony, így innen is csináltam panorámát. A képen a sziget két oldalsó széle valójában egyetlen oldala a szigetnek, tehát ez a panoráma közel 360 fokos. Pl. az a csónak, ami mindkét szélén a képnek rajtavan, egy és ugyanaz.

Úszó focipálya? Vajon megborul a pálya lejtése, ha a épp bal szélen támadnak, és minden védő és támadó egyazon oldalán helyezkedik el a szigetnek? Ha igen, lehet, hogy itt egészen más taktikával kell játszani a focit, különben borul az egész, aztán játszhatnak vízipolót, vagy vízihokit foci helyett! :D

Nem ezzel, de egy ilyen hajóval utaztunk ki a szigetekre mi is.

Az egész nem volt több 2-3 óránál, és minden negatívum ellenére azért bőven megérte és nagy kár lett volna kihagyni.

Holnap ott fogunk végigbringázni a parton! :)

Mederkotró(?) vasszörnyeteg a kikötőben.

Hazafelé beugrottunk a piacra.

Vettünk kokalevelet, hogy teát főzzünk belőle, nagyon jó a gyomornak, és ez itt tök legális, nyíltan árulják, rágják, isszák az utcán.

Ettünk egy Salchipollot is, messze nem a legegészségesebb étel, de 2,5-3 solért ár/tápanyag arányban eléggé verhetetlen.

Kezdetben még a hegyek árnyékában tekertünk, és rettentő hideg volt, talán fagyott is. Indulás után nem sokkal ezért megálltunk felvenni még néhány réteget és kesztyűt, sapkát.

Aztán ránksütött a nap, és ezzel legalább 20 fokot ugrott a hőmérséklet, egyik pillanatról a másikra. Neki is kellett vetkőznünk.

Csak elképesztő tájak! :)

A hágó előtt újabb havas csúcsokat pillantottunk meg.

És nem bírtuk ki, meg kellett állni megint, ezúttal enni! :)

Jobbról jöttünk, balra megyünk, de a kettő között előbb még betolunk egy kis csokoládét az arcba! :) Ezt a Trangulát csak ajánlani tudjuk, nagyon finom, helyi márka.

Lámalegelők mellett hajtottunk el.

Azok a kőkerítéssel elkerített részek karámok, és egy-két házat is ki lehet szúrni.

Először azt hittem füst, de Zitának volt igaza, egy hőforrás gőzölgött így.

Felértünk!!! :) 4338 méter magas, és most már azt is tudjuk, hogy Abra La Raya-nak hívják ezt a hágót, ami egyébként a legmagasabb pontja ennek az országútnak Cuzco és Puno között.

Ezért egy puszi is jár! :) Elképesztő, hová el lehet vele menni, ezért nagyon szeretem az én Zitámat. :) Ezért is, meg még rengeteg sok másért.

Tudom, volt már kétszer, de erre mindig jó egy pillantást vetni. Szóval most ott állunk a tetőn, és innentől jobbra, vagyis előre egy naaaagy nagy lapos rész jön, ez bizony már a híres Altiplano nevű fennsík, ami már Bolíviába is átnyúlik. Az az utolsó “szívritmuszavar” pedig egy 200 méteres emelkedő Puno előtt, amit a vasút ugyan megkerül a Titicaca-tó partján, de mi az országúton áthágunk rajta.

A hágóból igen jó kilátások nyíltak, itt sok busz is megáll, hogy körbenézhessenek az utasai.

Na meg, hogy vásárolhassanak az éppen ezért idetelepedett árusoktól! :) Az S.S.H.H. egyébként a mosdó rövidítése errefelé, nem tudom pontosan, miért és hogyan, csak hogy a Higiénico szó benne van. :)

Iszunk. Ma egy ilyen szemüvegbe fényképezős nap van, csak mert rámjött. :)

Madárka enyhe punk hajlamokkal. :)

11 nyamvadt kilométeren több, mint másfél órát szenvedtünk fölfelé 7km/h-s átlaggal és ez csak a nettó idő. Hiába, nem magashegyi nép a magyar! :) De azért ide is feljöttünk, mindegy milyen lassan vagy gyorsan, a lényeg, hogy itt vagyunk, és még bőven maradt időnk a nap hátralévő részére, ami már könnyebb kell, hogy legyen.

Bezony, gurulunk lefelé, csak úgy száguldoztunk mint a golyó! :)

Nagyon nagy élmény volt, a jutalomjáték két napnyi mászás után! :)

Repülünk!!! :) Néha tényleg úgyérezni a rekun, mintha valami vadászgépben ülnénk és repülnénk az út felett. :) Persze nem akkor, amikor fölfelé húzzuk, akkor inkább lompa elefántnak érzem magam, na de ilyenkor…! :)

Nem úgy tűnik, mintha állatok taposták volna ki ezeket a szabályos teraszokat. Elképzelhető, hogy még ilyen magasságban, ezekben a hegyoldalakban is termelnek valamit.

Lefelé újra alaposan be kellett öltöznünk, hogy meg ne fagyjunk.

A felhők ma is gyönyörű játékot játszottak az égen.

A vályog, ha tető nélkül magára hagyják…

Sokszor hátranéztünk gyönyörködni, ebből az irányból sem lehet kutya dolog megmászni a hágót! :)

Helyi asszony a gyermekével.

Nem lehet egyszerű itt élni.

Mindenki minket néz, mi meg őket! :)

Itt így jelölik a vasúti átkelőt.

Utazik a család.

Plakát a helyi szupersztárról az ebédlőnkben.

Ebédre alpaka pörköltet ettünk, került kemény 5 solba, ha jól emlékszem. Ugyanezért, ha városban, ne adja az ég, turistaközpontban akarod enni, simán van 15-20 sol, vagy akár még sokkal több is.

Ahogy kikanyarodtunk a faluból a főútra a délutáni szakaszra, velük találtuk szembe magunkat. Vicces, ahogy leültek a platóra és csak a nyakuktól fölfelé látszanak ki. :)

Hiába dobott Zita csókot nekik, csak rám figyeltek.

Ismét UFO-k vagyunk. :)

Végre valahára megpillantottunk egy vonatot! :) Látva a sebességét (csida lassú volt) érthető volt, miért nem láttunk eddig sokat belőle, csoda hogy még használja valaki és jár, hiszen busszal valószínű sokkal gyorsabb ez az út.

Ez az őrült buszos kis híján elsodort minket, centikkel mellettünk húzott el, nem volt normális.

Pillangó, amit egy technikai szünet alatt fedeztünk fel.

Itt álltunk meg második ebédre.

Ritka, hogy ilyen pici adagot adjanak.

Ezért rátoltunk egy-egy utcán vett kukoricát, majdnem akkora szemei voltak, mint egy ujjpercünk. Itt sajttal adták, a sózni nem szokták, ezért Zita leleményességével utóbbit egy szemközti étteremből kértük.

Taposnunk kell, minimum 55-el kell ezen az úton hajtani! :)

Na most lebuktam! :) Én is alapítottam egy politikai pártot. :)

A délutánt búzamezők között töltöttük egy széles, lapos völgyben. A szintmetszeten látható nagyon enyhe lefeléből egyébként semmit nem lehetett érezni, ez itt valóban síkság.

És valóban megművelik a hegyoldalt is, elképesztő!

Itt már Pucarában, Zita mutatja az utcai árus néniknek, honnan valóak vagyunk.

Pucara állítólag ezekről a tetődíszekről híres, noha mi idefelé jövet még a hágó előtt egy-két faluban sokkal több ilyet láttunk, mint itt.

Valami fesztivál volt a főtéren, ami rengeteg emberrel és árussal járt, no meg jó nagy zajjal és kosszal. Ezekhez már egy kicsit fáradtak voltunk, mire ideértünk és már csak egy szállásra vágytunk, amit ezen az estén nehezen sikerült megtalálnunk.

De miután meglett, azért még erőt vettünk magunkon és gyalog kimentünk megnézni a bulit, ami nagyon furcsa volt. Diszkósított helyi zenére fehér maszkot és tradícionális női ruhát viselő férfiak táncoltak és énekeltek a színpadon, amit nem nagyon sikerült összeraknunk, hogy miért?!

Mindezt hatalmas, a színpad előtti részen erősen alkoholmámoros tömeg vette körül.

Egy sűrített tejes, kakaószirupos churros azért befigyelt nálunk, ezt már sokkal inkább élveztük. :)

Mivel a vízszűrőnk végleg eldugult és erre az utolsó pár latin-amerikai hétre már értelmetlennek és lehetetlennek találtuk a szükséges alkatrész beszerzését, ezért ekkor már csak így csináltunk magunknak ivóvizet a csapvízből: egy merülőforralóval a termoszunkban jó alaposan felforraltuk. Mert ugye itt 100 fok alatt is felforr már a víz a nagy magasság végett.

Ennyi lett ez a nap. A 116km talán nem tűnik olyan soknak, de ha tekintetbe vesszük, hogy 4300 és 3600 méter között mozogtunk és nettó 7 és fél órán át, akkor már érthető, miért fáradtunk el olyan borzasztóan a nap végére.

Másnap reggel, Pucarát elhagyva.

Ezen a napon is elképesztő tájakon gurultunk.

Ahogy közeledtünk Punohoz, úgy sűrűsödtek ezek a hosszú, egyenes szakaszok.

Ugye mondom! :) Így zoommal készített képen szépek, és talán még inspirálónak is tűnhetnek, de valójában elég unalmasak tudnak lenni, akkor már inkább hegyi szerpentin vagy szelíd dombok, vagy valami… De mondjuk itt legalább ha nem is az út mellett, de voltak hegyek a távolban és az érzés, hogy nagyon magasan vagyunk. Ehhez képest pl. Ausztrália még sokkal egyhangúbb is tud lenni. :)

Nem csoda, hogy ilyenkor egy visszaintegetésnek is nagyon tud már örülni az ember! :)

Ahol először próbáltunk ebédelni, ott találta Zita ezt a bábút, valamilyen közelgő helyi fesztiválra készítették.

Végül a főút mellett nem kaptunk ebédet, így le kellett kanyarodnünk egy kis faluba, aminek csak a széle érte a főutat.

A főtér melletti utcácskában találtuk ezt az apró éttermet, aminek egyetlen pici helyisége volt, itt ettek felnőttek és iskolás gyerekek egyaránt. Egy asszony főzött az udvaron, és miután leültünk, kérdezés nélkül hozta nekünk a levest, majd a másodikat. Az egész fejenként három solba került!

A falu temploma

Belülről

Életkép az utcáról :)

A falu leszállópályája. :) Legalábbis ezzel vicceltünk, mert a főtéren fel volt festve ez az “utca”, de hogy minek, mikor a két oldalán még kétszer ennyi hely volt, azt nem értettük. :)

Ez remek kis kitérő volt, nem csak hogy jóllaktunk, hanem kicsit fel is töltődtünk a hosszú, egyhangú szakaszok után.

Amelyekből eztán sem volt hiány… :)

Ez itt már Juliaca, a Puno előtti nagyváros.

Itt újfajta riksákat fedeztünk fel.

Ez a káosz az Altiplano egyszerűsége után szinte sokkoló volt. De azért boldogultunk benne. :)

Nagyhangszorós mobilárus

A gyereknek külön kis kuckója van, ami esernyővel védve van a naptól, elől meg még egy függőmérleg is van.

A varrók és varrógépárusok utcájában.

A fogorvosok utcájában. Pontosabban ez ugyanaz az utca, mint az előző, csak egy másik szakasza.

Ez a kutyafej valamilyen okból rettentő népszerű volt a bicitaxisok körében

Ezt a rengeteg tornyot nem értettem, ennyi mobilszolgáltató még Peruban sincs.

Mire kp-t is sikerült szerezni, majd abból bélyeget venni (mert bankkártyával nem lehetett a postán fizetni), nagyon elfáradtunk, ezért úgy döntöttünk, hogy az utolsó rövid szakaszra, amin az az emelkedő is volt a legvégén, buszra szállunk. Ez a hölgy mondta el, hol a buszállomás.

A buszon ilyen idegennyelv füzeteket árultak, felszállt egy muksó, kiosztott egy csomót, aztán mielőtt leszállt, vagy a füzetet kérte vissza, vagy pénzt kért érte.

Punoban a buszállomáson összerakva magunkat és a bringákat még egy dolgunk volt hátra, betekerni a központba és ott egy olcsó, de kényelmes hotelt találni. Miközben ezen törtük magunkat, egy kisebbfajta fesztiválba keveredtünk.

Egy iskolás csoport vonult fel. Puno a fesztiválok városa, legalábbis ezt írta az útikönyv és ez már rögtön érkezésünkkor beigazololódni látszott.

Végre nincs tovább. Fárasztó volt ez a négy nap és közel 400km. Itt most egy pár nap pihenőt terveztünk és hogy megnézzük a titicaca-tavi úszó szigeteket, illetve megünnepeljük a házasságkötésünk 4 éves évfordulóját. :)

A számok erre a napra. Természetesen a busz ebben nincs benne, akkor ki volt kapcsolva a GéPéSz. :)

A vendéglátónk kutyái az udvaron.

A konyhában. A tarka terítős asztal alatt a barna foltok rohangáló tengerimalacok. Így vannak szabadon a konyhában, hogy kéznél legyenek, mikor kell egy kis hús az ételhez… :o Armando, a vendéglátónk elmondta nekünk, hogy azért terjedt el errefelé a tengerimalac, mint háztáji állat, mert bundája van, így sokkal jobban bírja az Andok ilyen magasságában gyakran előforduló nagy hidegeket, ellentétben a csirkével, amit ugyanezért ezen a vidékeken már nem nagyon lehet tartani. Végül is valóban, ez tök logikus! :)

Armando egyébként egy biosztanár a helyi iskolában, akit előző este 1 sarokra a lakhelyétől kérdeztünk meg, hogy tud-e valamilyen olcsó helyet éjszakára. Így aludtunk végül náluk 10 solért, vagyis kb. 930 forintért.

Checacupe főutcáján.

A főtéren nem kellett féltenünk a bringákat, egy kíváncsi szem mindig vigyázva csodálta őket! :)

Az ősi inka gyalogoshíd környéke, ez az, amit már előző este kiszúrtunk, de akkor már sötét volt, és fáradtak voltunk, siettünk menedéket találni.

A természetesen már csak kórhűen felújított, de nem eredeti inka híd mellett volt egy “colonial”, vagyis gyarmati időkből való híd is.

Zita rámerészkedett! :)

A templom a főtéren. Kívülről ez se tűnik különlegesnek…

Bezzeg belülről! :)

Egy külön teremben nagyon régi falfestmények is voltak.

Az oltár

Az oldalfalak tele voltak ilyen festményekkel, nagyon öregnek tűntek és ezek is csupa arany (?) keretben voltak. Nem gondoltuk volna, hogy egy ilyen kis falucskában ilyen templom van. Félre ne értsetek, nem a sok arany tetszik, sőt az valójában nem tetszik nekünk, viszont a tény, hogy ez így fennmaradt sok száz éven át. …abba bele se merek gondolni, miket láthatnánk, ha valamilyen oknál fogva a spanyol hódítók nem pusztítják el az érkezésükkor meglévő kultúrális tárgyakat és helyeket. Hallottunk ilyen történeteket, hogy rengeteg inka aranytárgyat úgy ahogy volt, beolvasztottak, hogy aztán… Pl. ilyen templomokba kerüljenek. Ha innen nézzük, akkor viszont szomorú a történet.

A parkot egy mozgássérült férfi öntözte, ez milyen jó már! :)

Még egyszer visszasétáltam a hídhoz, amíg a reggelinkre vártunk, annyira szép volt, hogy nem bírtam beletni a látvánnyal. :)

Itt már elindultunk, ez egy iskolaudvar, ahogy a főútról látszik.

Ez pedig egy kresztábla! :o Mi akar ez lenni? Cirmos cica? Esetleg ocelot?

Gyermekszállítás perui módra. Ők csak a szomszéd faluig mentek, de azért az is megvolt vagy 8-10km…

A gyermek nem bírta levenni a szemét a furcsa bringákról. :)

Vigyázat, kecses acélvázú országútis kerékpárosok az úton! :)

A folyó túloldalán lévő falvakat ilyen hidak kötötték össze a főúttal.

Előltöltős kargóbringa, amivel most éppen csak egy kollégát szállítanak. :)

Hellóóó! :)

Vajon mit jelenthet spanyolul? :)

Vályog. Itt leginkább csak ezzel dolgoznak, legalábbis vidéken nem látni mást. Beton csak a városokban van, az egyszerű embereknek valószínű nem is telne rá. Amit a képen láttok, az vályog, fa, és egy vékony hullámos bádoglemez a tetőn. Ennek így mondjuk az ökolábnyoma is töredéke egy vasbeton-tégla házénak, de ez egész biztos nem vezérelte őket a választásban. És az egyik fal már le is van festve, miközben nyílászárók még alig! :)

Volt, hogy pár kilométert kanyar nélkül maradtunk. :)

Nem látni betont, se vöröstéglát.

No, milyen szépen meszelt, politikailag semleges házikó! :) Amely előtt egyébként kézzel szedik le a levágott kukoricahalmokról a kukoricacsöveket.

Hú apám, ez a társadalom sem lehet túlságosan megosztott politikailag, vagy hát legalábbis nem ellenségesek egymással a különböző poltikai nézeteket valló emberek, az tuti! :) Hiszen akkor ők már rég egymásra gyújtották volna a házaikat, vagy legalábbis egy boltos pl. biztos nem hagyná, hogy “Apu”-t fessenek a boltjára, mert ezzel elvesztené a papucsosok, a fiások, az indiánosok és minden más párt hívőit a vásárlói köréből. Ez pedig valószínű itt nem történik meg, mert rengeteg üzleten is láttunk ilyenfajta festéseket. Lám, még az egyszerű (akár analfabéta!) peruiaktól is van mit tanulnunk. “Szeressük egymást gyerekek!” :) Gyűlölettel soha semmit nem fogunk megfelelően megoldani, max. további gyűlöletet szítunk, ez pedig egy nagyon, nagyon rossz út, ami nagyon szar helyre vezet!

Eskü, véletlenül lettek birkák ezen a következő képen!!! :) Mikor még válogattam őket, nem tudtam, hogy mit fogok írni az előző képhez.

Ahogy már írtam tegnap, itt keményen dolgoznak a nők is.

Mert egyszerűen csak szép. Végre nem egy párt ikonja van a falra festve.

Turistabuszokat látok a távolban! Itt van valami érdekes, szimatoljunk csak körbe! :)

Igen, inka romok! A kör alakú épület talán a chachapoyasiak hatásának köszönhető. Ki tudja… Mi biztosan nem, ugyanis se időnk, se pénzünk volt ide bemenni, csak a hátsóbejárattól, távolról csodáltuk meg ezt a két épületet. Ez a kép is soxoros zoomal készült.

Így hívják a helyet. Ha erre jártok, esetleg térjetek be és majd meséljétek el, milyen volt! :)

Megint egy hölgy nagy csomaggal a hátán, és hát ő sem fiatal.

No, itt van a vasbeton is, fő a bővíthetőség. Azt, hogy mennyire nagyon nem illik bele a környezetbe ez az üvegablak, talán Ti is érzitek a többi fotót is látva.

Egy templom az úttól balra, ebben mondjuk tuti nincsenek sok száz éves festmények! :)

Azokkal a pallókkal nem lesz egyszerű hazatekerni. Az a durva, hogy egy ilyen vályog-fa-bádog/cserép házat gyakorlatilag egy ilyen kargóbringával össze lehet hordani, hisz ez már elbír egy nagyobb gerendát is, a föltekert bádoglemez pedig meg sem kottyan neki. A vályogtáglákat és a cserepeket pedig lehet helyben szárítani/égetni.

Hoppáré, ahogy haladunk és új választói körzetekbe érünk, úgy változnak a falfestmények is. Megérkeztünk a lámapárt fenségterületére! :) “Ezek mekkora lámák lehetnek…” :D

Itt már csak a völgyben lehet növényt termeszteni, a domboltal esetleg még legeltetést elbír, de többet nem.

A helyi tigrisbatman! :)

Egy nagyobb várost kereszteztünk, ahol megebédeltünk egy Menu-s étkezdénél, majd egy ilyen utcai mozgóárustól vettünk három rúd csokit, hisz 4000 méter fölé igyekeztünk, oda pedig kell az ilyesmi a túléléshez! :)

Egy valószínütlenül nagy, kastélyszerű épület az át mellett. Ez nem volt jellemző errefelé, vajon kié volt és mi célt szolgált?

Egy falu behajtójánál óriási cuy, vagyis tengerimalac szobor, sas, és lámafélék. :)

Balra a völgy túloldalán egyre inkább szorványtelepülések képét mutatták a házak.

Irány 4000m! :)

Vessünk mégegy pillantást erre a szintmetszetre! Tegnap 101km-t jöttünk a bal szélétől, tehát ma illene kereszteznünk a kb. 4300m magas hágót. Haha… Ha az ilyen egyszerű lenne! Csak hogy reggel a nézelődéssel elment az idő, és kimerültünk a tegnapi napon, amire a mai nap még csak rátett. Na jó, lehet, hogy máshogy is fáraszt kicsit a magasság, csak nem érezni ezt annyira nyilvánvalóan. Vagy csak mi puhultunk el, ezt már nem mondja meg senki. (vagy mindkettő! :D) Szóval a lényeg, hogy ezt a tervezt (a hágón való átkelést) elvetettük, amiben annak is nagy szerepe volt, hogy a fáradtságunkat realizálva elkezdtem nézegetni a GPS-en a következő településeket, és a hágó előtti utolsó helynek a neve “Aguas Calientes” volt, vagyis “Meleg Vízek” :)

A tájra nem lehetett panasz ezen a napon.

Egy másik templom egy útmenti dombon, elbírná már valamelyik párt támogatását. :)

Na neee, tengerimalac párt, ilyen is van? :)

Ja igen, közben egy vasúti sinpár is kanyargott mellettünk a völgyben, megnyugtatva minket, hogy evégett talán sosem lesz brutál meredek a fölfelé, hiszen ha a vasút is fölmegy a hágóba, és szerpentint sem jelöl az út sehol egészen Punoig, akkor talán nem lehet vészes, különben a vonat elkaparna a sineken! :)

Valójában csak különböző típusú tengerimalacokat árultak, természetesen nem háziállatnak… :)

Az asszony kalapban, szoknyában és tradícionális tarkában, a férfi hátizsákkal, baseball sapkában. Úgy tűnik, a nők jobban tartják a hagyományokat.

Nem tudom, miért, de ez a lapos völgy rajta a tarka mezőkkel, meg felette ezekkel a hihetetlen felhőkkel nagyon tetszett.

Valahogy még a felhők, meg úgy az egész táj, az egész érzés valahogy olyan más volt már ilyen magasan.

Vasúti karbantartók. Igazi vonatot ezen a napon nem láttunk, pedig egész nap látótávolságba voltak a sinek.

Kedvenc képem erről a napról. :)

Éééés iiigggeeen!!! :) Megérkeztünk Augas Calientesbe! :)

A strand már a főútról látszott, ráadásul egy hófolttal a háttérben, viszont falut azt nem találtunk, de kétségbe nem estünk, tudtuk, hogy kell lennie valami szállásnak, mert idefelé jövet több embert is megkérdeztünk, és mondták, hogy van.

Jájjájáájjáááj, miért szeretem én úgy a havas hegyek látványát? Mondjátok, ez valami betegség? Vannak mások is így ezzel, vagy egyedül “szenvedek” ebben a betegségben? :)

A strand bejárata előtt asszonyok ilyen hordókban sütöttek valami finomat! :)

Halat és csirkét kínáltak, azt ettük, ami valószínűleg helyibb, vagyis a halat választottuk. :)

A bejárat mellé balra fel volt sorolva, hogy mi minden jóság van a vízben mg-ra kimérve, jobb oldalt pedig a szolgáltatásokat sorolták fel.

A hal mellé természetesen leveskét is kaptunk, valami főtt rizs volt benne.

“Privado” medencét kértünk, mert ez is csak pár száz forintba került és így nem kellett semmilyen ruhánkat bevizeznünk, az ugyanis lehet, hogy napokig nem száradt volna meg, ha mondjuk másnap beborul az idő, ezt pedig nem akartuk megkockáztatni, és különben is, így kényelmesebb volt. A bal felső sarokban lévő csatornán jött be az iszonyatosan forró termálvíz, amihez a műanyagcsőből tudtunk hidegvizet engedni, hogy elviselhető hőmérsékletre hüljön. Elméletben 45 percet maradhattunk itt, de ehhez már a pénztárnál hozzátették hogy “Cisas poquito más” vagyis “akár egy picit többet is”, ám erre nem volt szükség, mert a forró víz olyan hamar kiszívta a maradék erőnket is, hogy jobbnak láttuk befejezni a fürdőzést és inkább korán nyugovóra térni, hiszen holnap is várt ránk nap.

Ez volt a mai adag. :) Amint látjátok, éppen hogy, de 4000 méter felett éjszakáztunk. A tempónk nem valami egetverdeső, de hát szinte egész nap csak fölfelé tekertünk, nagy magasságban. Napfelkelte 10 és fél óra múlva, legalább aludni bőven van időnk, ránk is fért! :)

Az egyetlen főútat néztük ki magunknak erre a célra, melynek szintmetszete ezen a képen látható. A szűk 400km-t 4 nap alatt terveztük megtenni.

Első reggel a nagyszerű cuzcoi szállónkat korán elhagyva egy ilyen utcai árusnál reggeliztünk zsömleszerű pékárút helyi sajttal, és quinoa-italt.

Kifelé menet a városból az út végig lejtett, így gyorsan és könnyedén elhagytuk a kaotikus forgatagot, pláne hogy még Superman is az üldözőink között volt, ezúttal busszal! :)

Először egy benzinkútnál álltunk meg pisilni, ott rögtön körünk gyűlt néhány érdeklődő perui férfi, akikről végül mi is készítettünk egy fotót – azután hogy ők is rólam és a bicikliről. :)

A vastagbetűs részt valahogy úgy lehetne magyarra fordítani, hogy “Gazdag/Finom tengerimalac fesztivál”! :) Merthogy ők ugye megeszik ezt az állatot.

Ahogy elhagytuk a várost, két túrabringást pillantottunk meg szembetekerni velünk. Természetesen vidám csengetések és integetések közepette megálltunk egymásnak, így megtudhattuk, hogy Denise-el és Charlessal (Hogyan kell pontosan leírni az ilyen külföldi tulajdonneveket a -val, -vel ragokkal?) hozott össze minket az út, ők Quebecből valóak és ha jól megnézitek a képet, látható, hogy ők is Take-a-Look márkájú sisakra vagy szemüvegre szerelhető türköket használnak, mint mi, ők is Schwalbe Marathon gumikülsőkön gurulnak, csak ők a Mondial típust használják, ami Charlse elmondása szerint egyszer neki 20 ezer kilométert is kibírt, és ők is Ortlieb táskákban hordják a holmijaikat, amelyek nekünk már 4 éve bizonyítanak, és még mindig garanciálisak! Valamint ők is Rohloff agyváltót használnak, amit állítólag egy életre vesz az ember. :) A vázaik egyébként Surly márkájuak, ez is nagyon népszerű a hosszútávú kerékpártúrázók között, de ez már nem egyezik a miénkkel. :)

Csnegő világutazóknak! :) Óriási! :)

Ja, és a lámpánk is ugyanaz, Lumotech IQ Fly Senso Plus. Ezt eddig én se tudtam, most kerestem meg rajta a márkanevet és a típust, hogy ideírjam, ez ugyanis a bringával jött, már eleve bekötve az első kerékben forgó agydinamóra. Ezen a lámpán hátul van egy off/auto/on kapcsoló, a középső állásban egy fényérzékelő kapcsolja fel és le a lámpát, tehát amikor a fény erőssége egy bizonyos szint alá esik, a lámpa magától felkapcsol és nekünk még csak előre se kell hajolni ehhez. Ez különösen jól jön, mikor pl. 30 alagutat keresztezünk egyetlen nap alatt, és érdekesség, hogy (Made in Germany) általában szinte másodpercre és méterre pontosan ugyanott szokott felkapcsolni Zitával a kettőnk lámpája, mikor úgy esik, hogy sötétedésig bringázunk, vagy mondjuk brutálisan beborul felettünk az ég.

A kabalaállatok cipelése is egy újabb közös dolgunk volt Deniseékkel. :) Ezek nagyon örömteli találkozások tudnak lenni, hiszen a világ más tájékáról valóak vagyunk, mindketten távol a saját otthonunktól, és mégis, rögtön sok-sok hasonlóságot fedezünk fel egymásban, szinte azonnal. Volt is miről beszélgetnünk velük, szerint fél órát álltunk az út szélén és csak dumáltunk nagy-nagy lelkesen. :)

Charles és Denise blogját a http://chardenvelomonde.blogspot.ca oldalon éritek el. Nekünk sajnos még rápillantani sem volt időnk, hiszen a sajátunkkal is vagy két hónap lemaradásban vagyunk, de talán Nektek lesz! ;)

Ahogy elbúcsúztunk, őket rögtön megtámadta egy fekete véreb! :)

Alig kellett néhány kilométert tekernünk, és egy apró hágóban máris egy inka romnál találtuk magunkat.

Le nem gépelem, mert ebbe beletörnének az ujjaim vagy a billentyűk, de a lényeg, hogy így hívják ezeket a romokat, jobbra látni is őket az útról, szóval nehéz eltéveszteni.

Ezeken a lépcsőkön azért nem lehetett egy életbiztosítás közlekedni. :)

Ottjártunkkor régészek dolgoztak a helyszínen.

Talán valami kaputemplom lehetett…?

Lefelé menet gurulva a hágóból.

Éééés itt vagyunk, mikor először megpillantottuk ezeket a tetődíszeket, Facebookon már írtam róluk, jó szerencsét hoznak a ház lakóinak.

Ezeknél még láttunk sokkal cifrábbat is, de a tehénkék (vagy bikák?), a létra, a zászló (ami azért vicces számomra, mert a bátyám és az én jelünk az oviban anno ez a kettő volt, csak már arra nem emlékszem, kinek melyik volt… :D), az edény és a keresztre kötözött ágacskák a legtöbb ilyen díszen mind jelen voltak. Jó lenne tudni ezeknek a pontos jelentését, és azt hiszem a Facebook poszton linkelt Wiki-oldalon némelyikre kitérnek, de ezt most nem tudom előkeresni, offline írom ezt a bejegyzést, és itt, ahol vagyunk fél óra internet 2 euróba kerül, ezért valószínű csak villámgyorsan és csoportosan feltöltöm majd ezeket az írásokat és képeket, ahogy sikerül őket internet nélkül megírni, szóval ne várjatok utánajárást és linkelést, mert az most nagyon drága lenne nekünk. Ha mégis lesz, az azt jelenti, hogy sikerült valahol relatíve olcsóbb mobilinternetet vásárolni. :)

Akarnak ők zöldek lenni, csak itt még a fogyasztói társadalom most fejlődik ki, még csak most tartanak befelé az “egyre gyorsabban egyre többet egyre nagyobbat” végtelen, sötét alagútjába, amiből közben a nyugat már próbál kimászni.

Néni a gyermekével. Errefelé mindenki ilyen színes kendőkben hordja a gyermekét.

Minden faluban él egy Batman. Vagy több… :)

Ebédszünetnél volt őrzője a bringáknak. :)

Egy igazi véreb volt. :)

Na jó, igazából rettentő aranyos volt, még járni sem bírt rendesen, de máris nagyon játékos volt. :)

Ez pedig az ebédünk első fogása, zöldséges tésztás leves.

Quinoát szitálnak.

Így néz ki közelebbről.

Egy templom a következő faluban. Kívülről nagyon egyszerűnek tűnt, de belül tele volt festményekkel és arany díszekkel. A belépéshez valami nevetségesen magas összeget kellett volna fizetnünk, ezért nem mentünk be.

Helyette inkább a kilátást csodáltuk tovább.

A templom mögötti temető. Ez is más minden országban, minden kultúrában.

Láncfűrész szállítása bringán! :o

Idős nénike battyog velünk szemben az út szélén.

Hoppá, akkor ez most azt jelenti, hogy valakinek a házból eltörött a szerencséje? Érdekes, hogy itt meg egy nap és egy hold is felkerült a kereszt két oldalára.

Ez volt a legcifrább tetődísz, amit sikerült kiszúrnunk. Ásó, dárda, kakas, patkó, van itt minden kérem! :)

Sok nőt láttunk fizikai munkát végezni, ilyen téren abszolút egyenlőség van itt a nemek között, sőt mintha talán egy picit több asszonyt láttunk volna a odakint dolgozni, mint férfit.

Itt is válogatják, pakolják a quinoát az út szélén.

A szárítás folyamata, mikor a magok (?) még a növényen vannak.

Itt már a szártól külön.

És még a száron.

Óriás véreb perui zászlóban. :)

Quinoa “szüret”.

Helyi politikai hirdetés egy vályogházra festve. Vajon mit csinálnak, ha az adott illetőről időközben kiderül, hogy velelyéig korrupt, és sikkasztott, lenyúlt, mutyizott vagy botrányos nyilatkozatott tett? Átfestik a házat?

Hogy a tájról is legyen fotó. Mindez ugye olyan 3300m magasan.

Iskolából hazafelé tartó gyerekek integetnek ránk. Ahogy sok hasonló helyen a világban, itt sincs menza a suliban, hanem dél körül 1-2 órára hazamennek a gyerekek enni, esetleg besegíteni a háztáji munkákba. Ezért van az, hogy annyit látni vonuló diákokat, hiszen négyszer teszik meg az otthon és az iskola között egy nap az utat, így még késő délután is egyszer, utoljára.

De hol az apuka? :) Valószínű valahol hajtja az igát.

Főggúhíd beton oszlopokkal, fémsodronyból és fából.

Ezen a képen sokat nevettünk. Nem látszik jól, de a bal oldali kis házra, vagy inkább csak falra egy “fia” nevű, fa ikonnal magát hirdető párt festménye látható, amit mi különösen viccesnek találtunk így az “apu”-s, nála nagyobb ház oldalában. :) Apu és fia indulnak a választásokon, vajon ki fog nyerni? :)

Ahogy Ázsia úgy Latin-Amerika egyik érdekessége és nehézsége is abban rejlett, hogy mindenféle típúsú, fajtású, méretű és hajtású közlekedési eszközök egyazon útfelületet használják. Ebben Ázsia egyébként még durvább volt, Indiában a láb nélküli, magát egy gördeszkaszerű lapon kézzel húzó hajléktalan és a képen látható kamionnal azonos méretű, de annál sokkal lepukkantabb hatalmas dögök osztoznak ugyanazon az úton.

Hölgy tradícionális ruhában.

Persze, hogy a csomagtartóba is elfér néhány utas!

Salchipapas, csakhogy a kurmpli nem virslivel van, hanem csirkenyak darabokkal.

Kíváncsi gyerekek az étterem ajtajában. Itt nem áll meg a turistákat szállító busz, így nem sok külföldit láttak még.

Az “igazi” salchipapas, vagyis inkább a városi verzió, virslivel. Majonézzel laktató, jó zsíros, valószínű jó egészségtelen étel.

Vannak limitált egy solosok, amelyeket különböző perui nevezetességek vannak.

Veszélyes kanyar, csökkentsd a sebességed! Eyszerű ez a spanyol, mint az 1×1! :)

Csak úgy egy ház oldalán. :o

Pallós bejárat.

Gyűlik a kukorica, a teraszon és az ablakban is.

Pár száz méterrel felettünk, a völgyet övező hegyeken már kopárság van, fa nincs.

Terelik haza az állatokat, ideje lesz nekünk is valami éjszakai szállás után nézni!

Csak még annyit, hogy ő itt José, a vacsoránkat a családja éttermében felszolgáló, nagyon aranyos és kedves fiú.

Aki érdeklődésünkre elmondta, hogy egész gyűjteménye van az egyedi egy solos érmékből, és igen, van neki Machu Picchus is. Kérdeztük, hogy van-e kedve cserélni, mire azt mondta, erről meg kell kérdeznie anyukáját. Végül, mikor a visszajárót hozta nekünk, volt közte egy ilyen egy solos, amit mosolyogva adott át nekünk, és közben kezével jelezte, hogy egy szóval se említsük, mert az édesanyja nem tud róla. :) Ez nagyon kedves volt tőle.

Hajnalban 4 óra körül keltünk és Aguas Calientesből 2km-t sétálva elérkeztünk az első belépőhelyre, a híd lábához, ahol már néhányan várakoztak. Mire eljött az 5 óra és a nyitás ideje, már szép kis sor gyűlt fel előttünk. 5-kor az őrök odaálltak a gyalogoshíd lábához, és az útlevelünket illetve a belépünket ellenőrízve elkezdtek sorban átengedni mindenkit.

Fent az első buszok megérkezése előtt már ekkora tömeg volt a bejáratnál, ami 6-kor nyitott ki. Ekkor érkeztek meg az első buszos csoportok is.

Bejutás után közvetlenül még tényleg nem lehetett sokat látni.

Néha konkrétan semmit!

…aztán csak elő-elő bújtak a mások fotóján már százszor látott ismerős formák. :)

Balra alattunk is vannak felhők, lent abban a völgyben, amin keresztül tegnap megérkeztünk. Ha ebben a völgyben kitisztulni látszik az idő, az azt jelenti, hogy pár perc múlva a Machu Picchu nyerge is kitisztul. Legalábbis ezen a napon így volt.

Én és a játékszerem. :) Felvétel közben természetesen nem értem hozzá.

Igazából így is szép volt, de azért vártuk, reméltük a napot is.

…és eljő! :) Komoly, hogy még a ház ajtaján is átsütütt és bevilágította a ködöt. :) Ez a ház, ami egyébként még sok képen látszódni fog, valami őrház vagy micsoda, legalábbis a neve alapján. Hogy az inkák őrháza volt, vagy a romok modernkori rablói elleni őrház, azt már nem tudom. Sok ilyen történetet nem fogok mesélni, ugyanis ezeknek kétes a valóságtartalma, a régészek mai napig csak találgatnak egy csomó dologról, pl. még azt se tudják biztosan, hogy mezőgazdasági központ volt-e a Machu Picchu, vagy a király magashegyi nyaralóhelye… :) Ezek után érdemes mindent kétkedéssel fogadni, amit a fizetett idegenvezetők és színes útikönyvek tényként mesélnek nekünk erről az amúgy tényleg csodálatos és misztikus helyről.

Miután leállítottam a timelapse-t, mert csak szürkeséget vett, elindultunk fölfelé a több mint 3000m magas Machu Picchu Montana nevű hegyre.

Ahová ilyen vadregényes ösvény vezetett. :)

Vagyis inkább hívjuk lépcsőnek! :)

A köd eloszlására várva leültünk egy lépcsőkanyarban, ahol Zita megvarta a még Ausztráliában szerzett hátizsákomat, amin ekkor már jó 5cm-es lyuk tátongott a felső cipzárja mentén.

Balra alattunk felszakadt a felhőzet, és a Hydroelectrica gyönyörű völgye tárult fel előttünk. Tegnap ott szálltunk ki a mikrobuszból, és onnan sétáltunk át Aguas Calientesbe, közben megkerülve az egész Machu Picchut, vagyis annak gerincét.

Miközben mi a panorámát élveztük, a lábunk mellett ilyen apró szörnyetegek közlekedtek. :)

Kb. a csúcsra vezető út 2/3-ánál fordultunk vissza, ugyanis időközben elkezdett a romok körül eltűnni a felhőzet, mi pedig úgy voltunk vele, hogy fentebbről csak kisebbnek látszik majd a Machu Picchu, a magasság, vagy a teljesítmény hajszolása pedig végképp nem vonzott minket, tudtuk, hogy sok vár még ránk ma is és holnap is, a 3000m se csigázott fel minket, hiszen pár napja még 4000m-en bringáztunk.

Éppen ezért visszafordultunk, és az egyik lépcsőkanyarban csudajó kilátóhelyet találtunk, ahol le is telepedtünk. Ezt a kilátást élveztük innen. :)

Vagy, ha a zoomot kicsit kijebb tekertük, ezt. :)

Egyre kevesebb felhővel és több napsütéssel!

Ismét letettem a timelapse-et, ezúttal egyszerre kettőt is. Miközben a gépek kattogtak, megismerkedtünk Terryvel és Eddel, akik San Franciscoból valók, és olyan jót beszélgettek velünk, hogy a végén még meg is hívtak magukhoz. Kár, hogy már jártunk ott ezen az úton és egy darabig most valószínű nem megyünk… De talán ők eljönnek majd Budapestre! :)

Az állatkert ide is velünk utazott, Bucó, Nyuszi, Malacka és Bulcsú is nagyon élvezte a Machu Picchut! :D

Közeliket is érdemes volt lőni, elképesztő lehetett anno ez a város, nagyon megnéztem volna fénykorában!

Ez egy kb. 180 fokos panoráma arról a helyről, ahonnan az alábbi három timelapse készült.

Nem is zavaró az embertömeg, alig látszik. :) Itt fent ahonnan ez a kép készült, nincs is tömeg. Csak percenként egy-kettő lógó nyelvű turista érkezik, a csúcsra mennek, ahová mi már nem vágyunk, mert ennél jobb kilátóhelyet el sem tudnánk képzelni. :) A körpanoráma persze biztos szép fentről, de hegyeket már láttunk milliónyit…

Itt egészen extrém sport lehetett a mezőgazdaság. :)

Na itt már azért látszanak az emberek.

A Wayna Picchu teteje. Ebből a szögből lehetetlennek tűnik, de vezet fel ide lépcső, minden nap 200-200 ember mehet ide csak fel délelőtt és délután, mert különben túl nagy lenne a tömeg. Ezért persze hónapokkal előre foglalni kell, és egy vagyonba kerül. Cserébe elmondható, hogy ott voltunk, és látszik szemből a Machu Picchu, sokkal több földterasszal, mint a mi képeink bármelyikén. :)

A legteteje. Egy-két ember kiszúrható a képen, és egy ház is.

No és akkor nagy totálban az egész, immár teljesen felhő nélkül! :)

Ugyanez zoom nélkül, ahogy mi is láttuk.

És 16x zoommal egy részlet. Innen milyen jól lehetne közvetíteni egy itt rendezett tájfutó világbajnokságot! :) Na majd egyszer, ha olimpiai sportág lesz is Peruban rendezik az olimpiát! :D

Ez legalább 45 fokos lejtő, és ezt anno az inkák megművelték! :o

Mindeközben a közelben is apró csodák vettek minket körül, sőt mi több, ránkmásztak.

Ez a kép pedig azért érdekes, mert két dubaiban élő magyar stuardess hölgy készítette rólunk, velük is nagyon jót beszélgettünk.

11 felé elindultunk lefelé a lépcsőkön, ideje körbenézni a romoknál is.

Egy pontról látható volt a távolban Aguas Calientes.

Ott ni! :) Még a vonat is bent áll! :)

Zita beült a legjobb helyre egy szép “mi a Machu Picchunál” fotóhoz.

Fel is állítottam az állványt és megcsináltuk A fotót kettőnkket. :)

Meg az állatkertünkkel. :)

Talán a legkedvencebb panorámán, nagyjából ugyanonnan. Balra lent látható a völgy, amin tegnap végigsétáltunk, szemben a romok mögött a Wayba Picchu, jobbra az őrház, mögötte pedig az az elképesztően meredek, benőtt sziklatorony, ami mögött Aguas Calientes található a völgy aljában.

Azért ezeket az épületeket gondolom felújították, nem létezik, hogy mind ilyen szépen megmaradt 500 éven át pont a födémig. Persze, ha így is van, akkor is csodaszép!

A másik kedvencem, az íves földteraszokról készítve. Ahogy azt a tájfutótérképen láthatjátok, valójában talán 60 fok különbség sincs az ív két vége között, csak a kép csalóka egy kicsit. :)

Zita itt nem pózol, bár úgy tűnik, de valójában csak a letörés alatt újra találkozott a San Franciscoi barátainkkal és nekik magyaráz valamit nagy hevesen. :)

Ezek már szinte utcák!

A Fa! :) (Máthé Istvánnak)

Van, ahová tetőt is építettek

Egy másik tipikus képeslap szög, valahonnan az őrház mellől

Ugyanez panorámában

A kapu a városba

Az Aguas Calientest elrejtő sziklatorony. Milyen jó, hogy itt van, különben látszódna a városka a romoktól, az pedig illúzióromboló lenne… :)

Hát ezt is megéltük, itt vagyunk.

Szép kilátásban nem lehetett hiányuk az itt élő inkáknak, az tuti!

A három ablakos épület. Azok az épületeknek, amelyeket ilyen nagy, simára csiszolt kövekből építettek, különleges szerepük volt, templomok vagy adminisztratív, kormányzati központok voltak.

Lehet jobban jártak volna az apró téglával, miat a lakóházaknál használnak?

Ez a kő arról híres, hogy a csúcsai állítólag a négy égtáj felé mutatnak. És tényleg majdnem egész pontosan így van, ellenőriztük. :)

Ez sem lakóház volt, legfeljebb csak az emeleten. És vajon azok a kiálló kövek mi célt szolgáltak?

A híd lent a völgyben, amelyen tegnap délután gyalog átkeltünk.

A távolban látható egy bevágás a hegyoldalban, na az a híres inka-ösvény, ott szemben, abból a nyeregből pillantják meg először a Machu Picchut azok a túrázók, akik ezen az ősi útvonalon közelítik meg ezt a helyet.

Ez a kő is nagyon fontos valamiért…

Azért az milyen komoly már, hogy az európai házakhoz egészen hasonló szerkezetű épületeik voltak!

Lentről, a romok közül a három ablakos épület és a fenti őrház.

Maja piramisnak is elmenne, közben csak “mezőgazdagsági terület” :)

De most komolyan, mire valók ezek?

A lámáknak free roaming volt a romok között. :)

Vajon csak a meseszép környezet miatt építették ide ezt a várost az inkák?

A két nagy szikla egy kondorkeselyű szárna

Itt pedig a feje

Az az üreg a két szikla (szárny) között pedig a gyorma, oda helyezték be neki az áldozatokat.

Forrásuk is volt a lépcsővárosban

A Fa közelről :)

Ilyen falakat Cuczoban is láttunk

Egyika a sok olyan apró helynek, amit csak kordon mögül szemlélhettünk meg

Lassan a kijárat felé vettük az irányt, nagyon élveztünk itt lenni, de hosszú nap volt, korai keléssel, és ekkora már kiélveztük magunkat e varázslatos helyen, fáradni kezdtünk, vissza vágytunk már Aguas Calientes kényelmébe, ahová még azért hosszú út vezetett, hiszen lefelé sem buszoztunk.

Micsoda esernyőkalap! :o Ha befúj alá a szél, akkor igazából lehet, hogy van értelme.

Egy utolsó kép, mielőtt búcsút intünk ennek a helynek. Itt is látható, hogy igazából mennyi sok terasz van a város körül, és mind északnak néz, ami ugye a déli féltekés dél, magyarán onnan süt többet a nap. Ügyesek voltak ezek az inkák, meg kell hagyni!

Na most már csak egy dolog van hátra, a lefelé!

De előtte még a kijáratnál nyomtunk egy ilyen pecsétet az útlevelünkbe. :) Úgy is csak 5 évig érvényesek, amiből kettő már lement, a maradék három nagyrészét meg valószínű otthon fogjuk tölteni, vagy legalábbis az Schengenen belül, szóval nem kár a helyért :)

Lefelé, hogy gyorsabban repüljön az idő, elkezdtem megszámolni a lépcsőfokokat, de aztán rájöttem, hogy a végső lépcsőszám igazából nem egy bizonyos szám, mert az attól függ, hogy merre megyünk. Pl. ahol Zita áll, onnan ő egy lépcsővel kevesebbet lép.

Inka lépcső! :)

A sárga a gyalogút, vagyis a lépcsősor, a szerpentin pedig a buszút.

Én ennyit számoltam, de simán lehet, hogy másnak más szám jön ki, szerintem pontatlan is voltam. Nem pont a bejárattól számoltam és nem is a romoktól, hanem a bejárat alatti műúttól kezdtem.

Ő Alan, vele még az első, felhős timelapse felvétel közben találkoztunk hajnalban, megtanítottuk egy-két trükkre a tükörreflexes fényképezőgépén, cserébe elbeszélgetett velünk, és a végén, pont mikor megérkeztünk Aguas Calientesben és már nagyon éhesek voltunk, megjelent előttünk a táskáját a vasúti pályaudvar felé húzva, és nekünk ajándékozott néhány szendvicset és almát, amit ő a szállodájában kapott, de már nem volt rá szüksége. :)

Így érkezik a gáz a városba

A piacon. Az emeleten van olcsó étterem, talán a legolcsóbb a városban

Kedvenc hamburgerünk :)

Cangreburguer! :) A narancsos híd (puente naranja) keleti lábánál, egy nagyon kedves hölgy árulja este 7-től hajnali 4-ig.

Itt már másnap, hazafelé.

Újra Cuzcoban. A hosszú és fárasztó, egy teljes napos hazaút után megengedtünk nekünk egy pihenőnapot, amikor ezt a finomságot találtuk. Gorfibundában virsli és sajt darabok, mustárral és majonézzel leöntve. :) Nagyon finom volt, és csak 1 solba került, bevágtunk vagy hármat-hármat. :)

Így készül

Sajnos az egyszerű fáradtságon kívül sem volt gondtalan ez a néhány nap, ugyanis a combjain erőst viszkettek, a Machu Picchu előtti éjjel például arra ébredtem, hogy teljes erőmből vakarom őket és már nem bírom megállni, nem bírom abbahagyni. Ettől persze bedagadtak és volt amelyik fel is fakadt. Nem tudjuk pontosan, mitől volt, talán bedbugs, megmutattam több patikában is, csak antihisztamint mondtak rá, amitől valóban is múlt az egész rémálom néhány nap alatt. Zita nem kapta el, neki semmi baja nem volt.

Visszatértünk a piacra reggelizni, ahol Zita hatalmas adag kávét kért. A nagy bögre meleg tejjel van tele, ezt önti fel sűrű kávéval.

Én a kakaót választottam

Friss vaj. Az italokon kívül finom szendvicseket rendeltünk.

A piac felső részében szuvenírárusokat is találtunk. Itt nem vettünk még semmit, minden Bolíviából való volt, oda meg még ezután mentünk, ezért úgy gondoltuk, okosabb, ha várunk, olcsóbb is lesz, és cipelnünk is kevesebbet kell majd. :)

Helyi, tarka mintás jegyzetfüzetek. Mindent kitalálnak, ami eladható.

Az utcán egy demostrációba botlottunk. Valami zöld dolog volt, a békával átsétáltak a felállított kék-zöld sávon.

Ez aztán a tarka népviselet! :)

Képeslapokat válogatunk. :) Annyit kértetek, hogy nagytételben kellett vásárolnunk! :D Mindenkinek megérkezett, aki Machu Picchusat kért?

Valami nagy felvonulás ment a főtéren is.

Cuzcoba azért jöttünk, mert egy nagyváros, egy jó kiindulópont a Machu Picchuhoz, ahová busszal és egyéb motorizált közlekedési eszközökkel, csak két apró hátizsákot cipelve terveztünk eljutni, hogy aztán ide visszatérve innen ismét a bringákon folytassuk majd a Titicaca-tó és Bolívia irányába. A képen nem tudjuk, melyik híres templom látható. Szégyen vagy sem, de amikor egy városhoz 10-nél több látnivalót sorol fel az útikönyv és egyiket sem emeli ki különösen, akkor már végig sem olvassuk, csak bolyongunk a városban, és hagyjuk magunkat elveszni.

Cuczo belvárosa talán egész Peru legnagyobb turistagettója, nem csak a Machu Picchu miatt, hanem mert a város, és környéke is sok érdekes látnivalót tartogat maga körül. Persze egyik sem olyan izgalmas, mint a Machu Picchu, de csak azért, mert nagyon magasan van a léc.

A főtér melletti háztömbnél bolyongva.

Ezekről az erkélyekről is nevezetes Cuzco.

Lámpaszerelő az egyik kisebb téren. Ebben semmi nevezetes nincs, egyszerűen csak tetszett. :)

Egy másik templom.

A sétálóutca

Az óváros egyik kapuja

Lámpaoszlop fényes dísze

A San Pedro piac – Elmentünk egy free walking tourra, hogy ha már magunktól nem tudjuk rávenni magunkat a városban való sétálásra, akkor követünk egy tömeget, na meg egy vezetőt. Egy hasonlón már Medellinben is voltunk, az nagyon jó volt, ez ahhoz képest gyenge volt, és a vezetőnk sem volt annyira szimpatikus az alul feszülős, felül bő sportnadrágjában, és mert a nála 40 évvel idősebb német nyugdíjasokat velünk együtt állandóan “chicos”-nak, vagyis “srácok”-nak szólította. Ha már megittak volna egy sört együtt, vagy megbeszélték volna, hogy “tegeződünk”, vagy valami hasonló, azt mondom oké, de így nyitni, ilyen fizimiskával… Na mindegy, azért rossz nem volt, csak azt hiszem, az van, hogy Medellin nagyon magasra tette a lécet. :) A végén azért mi is beledobtunk egy 10 solost, vagyis kb. 900 forintot a tarsolyába, hiszen 2,5 órát beáldozott számunkra az életéből, és mert különben lehet, hogy tényleg nem jöttünk volna el erre a helyre, amiért kár lett volna. Szóval ezek a gyalogtúrák úgy ingyenesek, hogy a végén adományt adsz, vagyis annyit, amennyit akarsz.

A piacon az asszonyok hangosan árulják a reggelit

Úgy tűnik, csak egy árlista készítő mester dolgozik a városban, és neki is csak egyetlen sablonja van. :)

Van itt minden kérem! :) Egy ilyen zacskó quinoa Kaliforniában 6x ennyit kóstál, mint itt, nyugaton most ez a legújabb szuper egészséges étel.

Finom helyi sajtokból sem volt hiány.

Passz. Tengeri valami… Talán.

Óriási lepénykenyér

Ennek is külön sora volt.

A rahangot itt még nyers fatörzs tartja! :)

Látkép a főtérről

Vezetőnk (húúú, majd én is megkapom a fizimiskámért, ha előadást tartunk…) remek nadrágjában jobbra, mellette két, állítólag inka törzsi ruhába öltözött ember. Vezetőnk is beöltözhetett volna inkább inkába, szerintem egyből nagyobb sikere lett volna! :) A két, a képen csak egy fej erejéig jelen lévő lámákkal és lámákhoz hasonló állatokkal körbevett emberünk később egy zenés előadást is tartott, ami érdekes és szép volt egyébként, csak sajnos én marha egyben felvettem az egész 5 percet full HD-ban, és az így keletkezett sok száz megás fájlt azóta se volt lehetőségem feltölteni. Ezért bocsánat! A végén lehetett CD-t venni tőlük, és adományt adni nekik, mi is beledobtunk 4 solt.

Jobb oldali emberünk egy tradícionális, autentikus inka nótákat tartalmazó CD-vel árnyékolja az arcát! :)

Ezen az utcán bizony az inkák is jártak-keltek anno, a két falat ugyanis még ők építették. Vagy legalábbis az itt élő népek, mert az inka szó természetesen egyfajta gyűjtőnév, amit a király szóból eredeztetnek és a spanyol hódítok ragasztottak rá az itt élőkre. De valójában van saját nevük is, ami teljesen más, és vannak altörzseik, megkülönböztetik egymást, stb, stb… Szóval a kép nem olyan egyszerű, hogy voltak az inkák, ők laktak Dél-Amerikában, és kész, egyrészt nem csak ők voltak, és… és ebbe ne menjünk bele, baromi pici vagyok én történésznek és szerintem már is túl nagy hülyeségeket írtam le.

Sarokerkély

A gyalogtúra következő állomása egy étterem volt, ahol Ceviche-t, vagyis citromlével, tejjel és mindenféle fűszerekkel marinált nyers hal, egy tradícionális perui étel.

Szembeültették a csapatot egy vakítóan világos ablakkal, hogy csak a bemutatót tartó szakács és az önkéntes utánzója körvonalait láttuk. :) Én gyorsan le is ültem oldalt, melléjük, hogy azért lássak is valamit, mert úgy esett, hogy ez az önkéntes Zita lett. :) Szóval Zita, követve a mesterszakács élpéseit, elképszített egy tányér Cevichét. :)

Íme! :) Mivel ugye nyers halról van szó, így főzni vagy sütni nem kellett, nem tartott sokáig az egész. :) Ezután meg is lehetett kóstolni, és mivel csak egy-két csoporttag volt hajlandó csipegetni a két tányér ételből, végül egy kevésbé szégyenlős sráccal hármasban faltuk fel az egészet, miközben a csapat többi tagja már az utcán sétált. :)

Természetesen kifelé menet kaptunk egy kis papírt egy kedvezményes menüről, csak most, csak nekünk, ha később visszatérnénk. :) 25 solból vidéken két napig ketten jól lakunk, 5x 2 fogással, és ezekkel a menúkkel is ki tudtunk fogni érdekes ízeket, nem csak truchából, vagyis pisztrángból ettük ettük degeszre magunkat Peruban, hanem egyszer még az alpakahúst is megkóstoltuk. Az alpaka egy a lámával rokon állat, szintén errefelé őshonos.

Oké, bevallom, ezt a képet paparazzi módjára készítettem. De cserébe elismerem, hogy ha rólunk készítenek a megkérdezésünk nélkül olyan képet, amiről nem is szerzünk tudomást, az nekünk se fáj. :)

Egy másik utcában megcsodáltunk egy újabb ősi inka falat. Ezek a kiálló pöckök állítólag arra szolgáltak, hogy a kötelet beléjük akasztva tudják húzni ezeket a hatalmas téglákat, sokszor sok tíz, vagy állítólag száz kilométert is. Merthogy Cuzco 3300m magasan található, ide már nem elég a gyékényből szőtt fal, na meg ugye ők egy hierarchikus birodalom voltak, palotákat, erődöket is építettek.

Nem semmi, hogy milyen pontosak az illesztések. Meg hogy milyen random alakúak a téglák, mintha csak valami gyerek rajzolta volna őket. :)

Tipikus utcakép – najó, inkább erkélykép – a belvárosból.

A templom a főtéren

A főtér, vagyis a Plaza de Armas. Erre a névre egy olyan fura magyarázatot adott a vezetőnk, ami egyáltalán nem passzolt azzal a ténnyel, hogy szerte Peruban minden városkában ugyanígy hívják a főtereket. Szóval most vagy lódított, vagy itt Cuczoban hívták így a főteret, és innen terjedt tovább az egész országra.

Nem, itt még nem azt ünneplik, hogy Obama kijelentette, hogy szabad a házasság az egész USA-ban az azonos neműek között is, ez csupán Cuzco város zászlaja.

A főtéri templom egy másik szögből

A gyalogtúrát egy Secret Garden nevű szórakozóhelyen zártuk, ahol elkészítették az orrunk előtt egy nagy üvegben a Pisco Sour nevű szintén nagyon híres perui szeszesitalt, vagy koktélt, ha úgy tetszik, amiből aztán mindenki kapott egy pohárkával.

Mindeközben megérkezett egy banda is, akik egész érdekes muzsikát toltak.

A buszpályaudvarig egy városi busszal fejenként 25 centtért jutottunk el. Ahogy leszálltunk a buszról, ez a fiatalember fogadott minket, és egy kisebb hordányi barátja, akik mint próbáltak minket meggyőzni, hogy menjünk velük fejenként 50-40-30-25 solért Santa Mariáig. Egy autó meg is állt előttünk, amiben már ült két helyi, szóval már csak két utasra vártak. Hallottunk erről a cselről, miután beszállunk és fizetünk, ők kiszállnak, és folytatják az utasvadászatot, mi meg várunk a további kettő, igazi utasra, ki tudja, meddig. :)

A busz csak 15 sol volt Santa Mariáig, de ezt a busztársaságot nem ajánljuk. A többit meg nem ismerjük, de a Ben Hur elég szörnyű volt.

Várakozás közben unalmamban befotóztam a Machu Picchu jegyemet. Jó, hogy a vércsoportomat és a magasságomat nem írták rá!

A pályaudvar sarkában. :)

Az indulások és egy telefonszám, ahol foglalni lehet. Még hasznos lehet, ha Ti is ezt az utat választjátok a vonat vagy a gyalogtúra helyett. Na, itt például fotón mutatják, hogy van rötyi a buszon. A miénken is volt, csakhogy raktáknak használták, így mi nem fértünk hozzá. Itt viszont lehet reklamálni, hogy ott a kép! :)

Az Origo cikkben említett csodakapszula zacskójának hátoldala. A jobb eredmény érdekében ne piálj, ne egyél zsírosat, ne cigizz, ne egyél csípős ajit, ne igyál kávét, se szénsavasat! :) Magyarulj élj egészségesebben, miközben ezt szeded, így jobban leszel, és majd jól azt hiszed, hogy ezektől a tablettáktól, és majd jól veszel még belőlük, mi pedig gazdagok leszünk! :) Ügyes, meg kell hagyni. Én még hozzátenném, hogy mellette napi szinten, vagy legalább heti három alkalommal sportolj is, valamint amikor úgy érzed, hogy már káros nem csak az egészségedre, a környezetedre és a teljesítményedre az, hogy ideges, stresszes vagy, akkor vegyél be egy képzeletbeli leszarom tablettát is mellé. Ha nagyon ideges vagy, akkor akár kettőt, hármat is, sőt adj belőle akörülötted lévőknek is, mert bizony ez egy ragályos kór! :) Ja és természetesen ezt a szupergyógytablettát is elég képzeletben bevenned, csak tarts be mellé az utasításokat! :) Garantáltan jobban fogod érezni magad egy hét után, ha nem, akkor az összes pénzt visszaadom, amennyibe neked ez a jótanács került! :) Húú, hazaértünk, elmegyek kuruzslónak, jól megy ez nekem! :D

A száguldó buszból fotózva. Bikaviadal aréna?

Itt az a bizonyos szerpentin fel 4300m-re, egy másik fotón. Itt látható, hogy az út nem kanyarodik vissza saját maga alá, csak szemközt vette fel a szintet, majd a völgy ezen oldalán folytatta az emelkedést. Igazából tényleg lehet, hogy nem volt olyan mereek, mint a legtöbb perui emelkedő, de még így is durva volt. És bár tudom, hogy “lefelé a szar is gurul”, de azért igenis irigyeljük azt a kedves origos hozzászólónkat, aki ennek a hágónak a túloldaláról, 4300m-ről legurult 1200m-re egy szervezett túra keretében. Nem tudom, mennyibe kerül manapság, de már biztos több, mint 150 dollár a 4 napos program.

A puupikutya, aki felejthetetlenné tette ezt a buszutazást. :)

“Hát hogy mondjam el nekik, hogy már nagyon kell kakilni?!?” :) Az Origon érhető okokból átírták a “rájött a magashegyi cifrafosás” végű mondatomat. :)

Santa Mariában a mosás és a 6 solos menú ebéd után elindultunk Colin McRae barátunk Corollájában Santa Teresa felé, rögtön egy romváros részen keresztül.

Én ültem jobb elől a mitfárer ülésen, de ilyen dolgom nem volt, sofőrünk ismerte jól az utat, én csak kihajolva fénykéezgettem a hajmeresztő földutat.

Még így ferdén is érezni, hogy bizony meredek a hegyoldal alattunk, ha itt lecsúszunk, kampó.

Én nem tudom, hogy ez csak nálunk van így, de itt is arcokat láttunk a sziklában. Ti is látjátok őket?

Amikor szembe is jöttek, a miénkhez hasonló sebességgel, akkor néha megállt bennük az utó, és szorítottuk a majrévasat rendesen, miközben a két sofőr egy halálosan laza kormánymozdulattal kitért egymás elől, volt, hogy közben le sem lassítva.

Ez a kis fahíd gondolom azért van ott, hogy ha megárad a folyó, akkor a gázlót kikerülve ezen át tudjanak hajtani. Mi most a gázlót használtuk, nem volt magas a vízállás.

Hydroelectrica előtt a völgy oldalából így tört elő a víz. Sofőrünk azt mondta, ez nem természetes, hanem ember alkotta zuhatag, nyilván valami köze van a vizerőműhöz.

Ekkor még nem tudtuk, hogy amit látunk, az már a Machu Picchu Montana nevű hegy, amire szintén jó a belépünk. :)

“Kedves látogató! Szeretettel látunk a Machu Picchunál. Ez a hely az emberiség kulturális és természeti öröksége, ezért egy szent hely, jelképe a nemzeti öntudatunknak, ezért kérünk Téged, tiszteld és tartsd rendben.” – vagy valahogy így szól a fáma. Ez tényleg egy nem akármilyen sarka a bolygónknak, de ha jól kinyitjuk a szemünket, mindenütt találhatunk ugyanennyi, vagy akár még több csodát. Ezért én a Machu Picchu-t lecserélném a Föld nevű bolygóra, a nemzetit pedig emberire, és kitenném ezt mindenhová, letölteném minden ember fejébe, jó mélyen, ha tudnék ilyet. :) Na jó, meg még azt is hozzátenném, hogy sok millió szintén rettentő érdekes és izgalmas növényi és állati (és gomba) faj otthona, ezek közül a legokosabbak, és ezáltal a legnagyobb erővel és hatalommal bíróak mi lettünk, az emberek, ezért miénk a legtöbb felelősség, hiszen jelenlegi tudásunk szerint sehol az univerzumban nem létezik ez az életnek nevezett csoda. Még azt se tudjuk egészen pontosan, miért, mi célból vagyunk itt, de máris romboljuk a bolygón az életet, miközben annyi remek, jó dologra is képesek vagyunk, ami megkülönböztet minket a többi földi fajtól. Lehet, hogy jelenleg csak a leghatalmasabbak vagyunk közülük, de a legokosabbak még nem, mert a legtöbb másik faj nem pusztítja a saját élővilágát? Ezen a bolygón a legnagyobb érték nem az olaj, nem a földgáz, nem a szén, nem az uránium, nem is az arany, hanem az élet és a tudás. Becsüljük hát meg őket! ;)

Hydroelectrica vasútállomása

A menetrend. Még szintén hasznos lehet. A tarifák ne tévesszenek meg, ezek a helyieknek szólnak, nekünk valami 18 dollár, ha jól emlékszem. Azt nem tudom, itt lehet-e jegyet venni nekünk, gringóknak, vagy csak Cuzcoban, esetleg online, ennek nézettek utána, ha innen vonatozni akartok.

Ha pedig gyalogolni szeretnétek, ahogy mi is, akkor itt, ezen a ponton higyjetek a táblának, és vágjatok le jobbra, ugyanis a sinek Z alakban másznak föl a völgy oldalába, de értelemszerűen Te, a két lábadon meredekebben is fel tudsz mászni, mint a vonat a sineken, így nem kell akkorát kerülnöd, mint a sihuhu. :)

Hoppáré! Azt ott fent az inkák építették legalább 500 évvel ezelőtt! :) Hát ők sem voltak tériszonyosok, az egyszer biztos! :D

Itt koppantunk, hogy a sinek végetérnek a semmibe. Pár métert innen visszafelé sétálva aztán találtunk egy ösvényt fölfelé, de ha előzőleg nem olvastam volna valahol, hogy van egy levágás és ha nem lett volna nálunk a hepe esze (GPS spanyolul), akkor itt bizony erősen vakartuk volna a fejünket! :)

A kanadai párossal sétáltunk együtt a sinek mentén. Nekik is van egy a mi minden milleniumi, vagyis minden ezer kilométeres ünneplésünkhöz hasonló ünnepük, minden nap felírják valahová, hogy hanyadik napjuk ez az utazásukon, és készítenek vele egy fotót. Ez lehet tájkép, vagy csoportkép, bármi. A mai fotójukat itt a sineknél velünk készítették el. :)

Ez volt a leghosszabb híd, de ennek volt külön gyalogos átkelője. A többi híd csak apró mellékpatakokon vitte át a sineket, és csak pár méter hosszúak voltak, viszont azokon csak a talpfákon lépkedve tudtunk átkelni, alattunk a néhány méteres mélységgel.

Talán ugyanaz a ház, de most oldalnézetből.

A teljes kilátás a völgyre, és a fenti gerincre, ahol a Machu Picchu található.

….és jött a vonat! :) Persze már messziről hallottuk döbörögni, úgy kellett várni hogy végre jöjjön és le tudjuk fényképezni. Erre meg nem bemozdult! :D De a lényeg: a vonat nem para, messziről hallani, és nem egy TGV, még kisgyerekes családokat is láttunk itt sétálni Aguas Calientes felé.

Aguas Calientesben, ahogy már írtam az Origon, megint velünk volt a szerencsecsillagunk, azonnal találtunk egy relatíve nagyon olcsó szállást, és miután lefürödtünk, kimentünk még sétálni a városba. A két szélső bábúra először azt hittem, hogy igazi emberek, és pénzt kérnék a fotózásért. :) Lehet kezdek kicsit paranoid lenni a gringólehúzások terén. :)

Pedig nem kellenne. Végül Aguas Calientesben nem csak olcsó szállást, hanem olcsó ételt is találtunk. Az északnyugatról érkező kisebbik folyón lévő, alulról a másik híd a Narancshíd, helyi nevén Puente Naranja (ejtsd: naranha), annak a keleti lábánál este 7-től hajnali 5-ig egy nagyon kedves néni árulja Peru szerintünk legjobb, leggazdagabb hamburgerét, még pepinot, vagyis uborkát is tesz bele, ami errefelé nem jellemző. Ha pedig éttermi, kétfogásos ételre vágyunk, akkor ugyanezen híd nyugati oldalán, rögtön az utca kezdeténél, annak déli oldalában van egy étterem, ahol sikerült 9 solért menüt ettünk. Ezek, tekintve, hogy hol vagyunk, nagyon olcsó árak itt. De egyébként ha felsétálunk ugyanezen folyó nyugati oldalán, a vele párhuzamosan haladó sétállóutcán, az tele van éttermekkel, minél feljebb megyünk, annál olcsóbb, a tetején már csak 25 sol egy családi pizza, a hamburger sültkrumplival pedig 8 sol, persze ezeket mi nem próbáltuk ki. Az utca legvégén pedig ott van a termálfürdő (10 sol), amiről Aguas Calientes a nevét kapta. A másik nevét – Machu Picchu Puebla – a romok közelsége végett kapta. A szállásunk a legdélebbi teljes téglalap alakú háztömb nyugati sarkában volt, ajtaja a sinekre néz.

A már említett sétálóutca, ami a termálfürdőhöz vezet fel. Autók, és a velük járó szmog, bűz, és zaj itt nincs. :)

A térképen sötétszürke színnel és nagy sárga nyíllal jelölt szuvenír-piac (mercado de artesans vagy valami ilyesmi)

Már a sinek környéke is annyira turistás volt, hogy először ezt néztük főutcának.

Gyerekek a szállodánk előtt. Mindig van néhány kíváncsi szempár, akik a bicikliket csodálják. Már bánjuk, hogy nem kezdtük el őket fotózni a legelejétől, ahogyan a kezükkel mutogatják az elöl való pedálozást egymásnak, vagy vakargatják a fejüket, hogy mi a manó ez, vagy fényképeznek, egymást hivogatják… – Ezekből az állóképen is jól érthető jelenetekből a bicikli körül mára már egészen vicces kis gyűjteményt rakhattunk volna össze. :) Ráadásul mind különböző arcú, börszínű és ruházatú (kultúrájú) emberekből, és csak a bicikli lett volna ugyanaz mindegyik képen! Ajj, de kár, na majd legközelebb, vagy valaki más, aki fekvőbringával indul körbe, majd megcsinálja! :)

A reggelire várva. Csak boltnak tűnik, de a néni főzött is, finom sült halat kaptunk reggelire! :)

Elindultunk lefelé a 2600m-en fekvő faluból, és a következő település határában rögtön zsebtolvajokra figyelmeztető tábla várt ránk! :o :D (Ugye mindenkinek leesett, hogy csak vicceles, és ez csak egy gyalogosátkelő! :) )

A kilátás visszafelé a völgyre

Lent 1500 méter környékén már szárazabb volt a táj.

Hordják a házfalnak valót, majd pár képpel és pár száz méterrel lejjebb meglátjátok, mire gondolok! ;)

Itt már sokkal kevesebb zöld volt, és rengeteg barna szikla.

Itt érkeztünk meg a völgy aljába, ahonnan már csak enyhén lejtett az út. Az idáig tartó első 31 kilométert 51 perc alatt, vagyis 36-os átlaggal zúztuk le. Persze mert lejtett, mint az őrület, csak a fékeket kellett húznunk, semmit nem pedáloztunk. :) Bezzeg fölfelé jövet ugyanennyi szintet felmászni több, mint egy napig tartott… :)

Bocsánat a kitérőért, szóval újra Peruban vagyunk, lefelé menet Barrancába egy ilyen “indizsünösz” vagyis őslakos “indián” szobor mellett is elhaladtunk.

Basszus, hogy még a sziklákra is politikai pártok ikonjait kell festeni…

Sajnos valahol ezer méter alatt begurultunk ezekbe a szürke felhőkbe, és innentől már nem láttuk többé a kék eget, beszürkült a táj is. Ebből is látszik, hogy közeledtünk a Csendes-óceánhoz.

Fenyő! :) Valahogy mindenféle növényzetre (vagyis inkább azok teljes hiányára) számítottunk, de erre nem.

Na, mi ez? :)

A házak oldala csak egy növényszárakból összefonott vékonyka rétegből van, szinte átlátni rajtuk.

Ugyanaz, mint két képpel ezelőtt, csak már zsákokba összeszedve.

Egy egész falu környéke tele volt ilyenekkel. Egy paprikafélét szárítottak, azt hiszem ebből készítik az aji (ejtsd: áhi) nevű fűszerüket, amit mártásként, vagy kechup, majonéz mellé még gyorsételekbe is raknak.

Néni virágos kalapban

Egész domboldalakat beterített a sok száradó aji! :)

Itt építik a házfalakat. Ennek kicsit kisebb az ökolábnyoma, mint a tégla/malter/vasbeton házak falának, de mondjuk ebben már októberben is ízekre fagynánk Magyarországon, hiszen ezen szinte még a szél is átfúj, de úgy látszik, ez itt nem baj. :)

Íme egy ilyen ház közelről, mintha csak direkt erre a célra, nekünk, bemutatódarabnak építették volna. :) Azért egy bádoglemez a tetőre még elkél, mert esni bizony azt tud errefelé.

Kész, vége, leértünk, vége a hegyeknek. Maradt a síkság, meg a monokultúrális ipari mezőgazdaság sivársága. Meg a párás szürke idő, és az időközben ránktört brutális szembeszél.

No, merre menjünk, vissza a parton Trujilloba, vagy le délnek Lima felé? :) Barranca pár kilométerrel délre volt attól a ponttól, ahol visszacsatlakoztunk a Panamarican-Highwaybe, így sajnos hátra volt még ez a pár kilométer ezen a sivatagi országúton, amit senkinek nem ajánlok bringával.

A por még hagyján, de a városok környékén az út széle tele van ledobált szeméttel és építési hulladékkal is. Az idő pedig szerintem az év összes napján valami ilyesmi lehet.

A városokban mindehhez még hozzájön az autókkal járó a szmog és a zaj is.

Végre megérkeztünk Barrancába! Persze a városba befelé menet még volt egy 50m-es meredek emelkedő, odabent pedig a cél előtt két sarokkal leküldtek 5 utcával odébb, majd onnan nagy nehezen visszanavigáltunk a buszállomásra, de közben vagy 10 embert meg kellett kérdeznünk, merre van, még akkor is, amikor gyakorlatilag szinte a kapuja előtt álltunk. Mert errefelé a buszállomások csak egy koszos udvarban kapnak helyet, ahová befordul a busz, felveszi a rakományt, aztán megy tovább. A sarokban meg van egy bódé, ahol a jegyet adják. Ja, de ami a képen van: mire a végére értünk, már csak 23-as volt az átlagunk, a sok lapály, szembeszél, meg a végén a gonosz fölfelék és az utálatos Panarmarican-HWY. :) De 105km-t jöttünk és még csak fél kettő van! :)

Ez már a buszból készült, robogunk Lima felé.

Nem csak a filmben, a valóságban is egy sivatagban jártunk.

Milyen lehet egy ilyen helyen, ilyen házakban élni?

“Szolgálunk és védünk!” – vagy valami ilyesmi…

Ez a kép már másnap reggel készült, valahol 4000 méteren

Itt már egész közel vagyunk Cuzcohoz, talán már csak 300km van hátra. :)

Kezdem érteni Eliast, aki magasbiciklivel járta a világot! :)

De hogy áll meg a sivatagban, ahol se fa, se oszlop, aminek neki tudna dőlni? :)

A Nike jel annyira menő, hogy mindkét irányban használják, sőt van hogy tükrözve van egymás mellett.

Ekkor találkoztunk először az Apu nevű párt ikonjával, ami egy focilabda! Ügyes populisták! :D

…és megérkeztünk Cuzcoba! :)

Az a fránya időjárás is hogy nem akkor volt tiszta, amikor mi túráztunk!

Hazafelé a reggelizőhelyre menet belebotlottunk egy kisebb fesztiválba. Sok óvodás csoport volt kint, mindenféle egyen színekbe öltöztetve, saját csoportunk/óvodájuk nevét hirdető és éjlenző táblákkal.

Azután pedig egy csoport mindenféle-fajta tarka népi ruhába öltözött lány meg fiú jött szembe. Itt valami készül!

Nem rezes, de banda.

Volt egy színpad, ahol ének előadásokat tartottak, a színpad előtt pedig táncoltak.

Valamiért a magyar néptáncra emlékeztetett, főleg amikor párosan táncoltak. Lehet, mégis Dél-Amerikából lovagoltunk át Ázsián keresztül Európába? :)

Három Kalap meg a színpad.

Szép ruhás lányok elölről – és

– hátulról. Gazdagon díszített ruháik vannak. A háttérben egy másik térségből származó páros, a különbség felismeréséhez nem kell néprajzkutatónak lenni :))

Az igazság pillanata! Két nagyon segítőkész és kedves segítőnkkel pózolok. Tényleg minden tőlük telhetőt megtettek, amennyit csak tudtak, ezért nagyon hálásak voltunk.

Elhagyjuk Hurarazt, már azt hittem, sosem szabadulunk innen. :))

“Gyere amiga igyál sört!” – Ebbe a kis helyi buliba boltottunk bele. Mondtuk nekik, hogy nem iszunk, mert vezetünk. “Ugye, te sem iszol, amikor vezetsz?” … a ‘miért ne innék ha vezetek’ tekintet nem volt túl bíztató, választ nem kaptam.

“Angyal Bár” és egy feldíszített kereszt. Vajon valami vallásos ünnep lehetett, vagy a kereszt csak úgy épp ott volt?

Szép táj fogadott minket a szmogos város után.

Valami sárga magot szárítottak. Azt monták, ez evésre lesz, de a nevét nem mondták meg.

Életkép – az univerzális hordozó kendő.

Egy kis fel, egy kis le. Amikor túráztunk és felhős rossz idő volt, azzal bíztattuk magunkat, hogy sebaj, legalább majd a biciklizéshez hűvös időnk lesz! Na, hát jól megfricskázott minket az időjárás. :)

Pofás kis templom, extra nagy kereszttel az ajtón, csak hogy senkinek ne legyen kétsége az épület rendeltetésére vonatkozólag.

Az ilyen képek azért készülnek, hogy megmutassuk, a hétköznapi dolgok, mint pl egy egyszerű falusi ház hogyan néz ki országról országra.

Helyi régészeti lelet mása lehet.

Havas hegyek

Ha van tüzelő, akkor talán tűz is akad. Itt még rövidnadrágban vagyok, de amint lement a nap, három réteg ruhát kellett magunra venni.

A mezők mögötti hegyek esti fényben.

Ezen az ágyon valamiért sokat vaciláltunk. Elkezdtünk bepakolni, majd visszacuccoltunk az étkezőbe, hogy a matracainkon a földön aludjunk, majd mégegyszer visszapakoltunk. Nem értem, miért volt ilyen nehéz megállapodnunk.

És reggel, a csípős hidegben fénylenek a mező mögötti hegyek.

Már kipakoltunk, várunk a reggelire. A kislány, Nieves Celis igazi kacagás-bomba.

:)

Reggeli közös kép.

Kackac kukac, Árpi játszott vele és azt is nagyon élvezte, meg a biciklit is.

A kutyának huskykat megszégyenítően ragyogó, világító kék szemei vannak! Kár, hogy morcos volt velünk, nincs a szemeiről kép…

Az ajtót nézzétek! Nem igazán a mi méretünk… :))

Árpi lesből fotózta a madarakat. Amikor Nieves Celis, a kislány észrevette, hogy Árpinak mi keltette fel az érdeklődését, akárhányszor leszállt egy madár a tetőre, hangos sikoly-kacagás közben mutatott a madárra, ezzel elzavarva a madarat és ellehetetlenítve a fotózást, na de hát jó móka volt, nem? :)

Ez egy igazán jó kép lett!

A kedvenc képem.

Amikor ilyen szép a táj, akkor nagy öröm biciklizni, még ha fárasztó, akkor is!

És ünneplünk! 36.000 km! :)))) Köszönjük, hogy velünk vagytok és hogy szurkoltok nekünk minden nap! Köszönünk minden bíztatást és támogatás! :))

Megyünk bele a végtelenbe.

Őrzi a nyájat.

Gyönyörű hely állatokat legeltetni.

Találkoztunk Szent Ferenc helyi verziójával. Ilyen extrahosszú nyakú lámák biztos nem voltak Assisiben, de rövid nyakúak sem az biztos!

Jaj, de figyelmes! Nehogy fázzon Szent Ferenc feje, kötött neki valaki egy sapkát.

Az őrült család.

A maci, vagy mi a szösz hátul utazik, hogy lássa a tájat. (Fanni, gondolunk rád! A te macid is hol jobbra, hol balra nézett a Szegedig tartó úton! :))

Még egy vicces egybeesés: Joáo-nak május 22-én, Árpinak május 23-án, Valerie-nak május 24-én (a találkozás napján) van a születésnapja! :))

A gyerekek az utat nagyon élvezik, elképesztő, micsoda élmény és tapasztalat ez nekik.

És ott suhan jövőbeni önmagunk, nekünk is ideje indulni.

És a jóhír: Innen (többnyire) már csak lefelé megy az út.

Sok a szerpentin, és egy szép vízesés is kedveskedik nekünk a kanyarban.

Úgy szeretem az ilyen szép sziklákat!

Mi volt előbb? A ház a sziklán, vagy a szikla és lett rajta a ház? Ha ez utóbbi, ki ilyen antiszociális, hogy a folyó közepén lévő sziklára építkezzen? :))

Ilyen, amikor megy le a nap és még mindig nem értünk oda. Ahova süt a nap, az szép, ahol árnyék van, ott hideg van.

A fényviszonyok miatt ez a nap utolsó képe. Tudom, tudom, sötét, meg nem sok látszik és kicsit homályos is, de nézzétek csak ott a nagy sötét hegyoldalban az a fehér halmazt! Az ott egy falu! A meredek hegyoldalban, úgy, hogy csak szamárösvény vezet oda. (Nem, mi nem oda tartunk.) A mi városkánk, Cajcay még pár kilométer előre, jobb lesz belehúzni, hogy mihamarabb odaérjünk, mert hamarosan cudar hideg lesz!

Induláskor kicsit kitisztult az idő, aminek nagyon megörültünk.

A térkép közepén található a Santa Cruz völgy, na azon gyalogoltunk végig keletről nyugatra ezen a napon.

Íme a völgy, ahogy a térképen is látszott, annyira egyenes, hogy így végig látni rajta. Azok a havas hegyek ott szemben már a mai végállomásunk, a Rio Santa völgyének túloldalán vannak, és Cordilleras Negrasnak hívják őket. Ebből következik, hogy igazából nem kéne havasnak lenniük, hiszen ez a név kb. annyit takar, hogy “Fekete-hegység”, de hát a kedvünkért megbolondult mostanság az időjárás, és lehavazta ezt is. :)

Még egyszer ugyanez tágabb zoommal

Egy pici tavacskában az ég tükre, lent pedig a völgy, a többiek valahol odalent gyalogolnak. :)

Csak épp jó kilátás! :)

Ez a hegy a 6025m magas Artesonraju, amiről vezetőnk utólag elmondta, hogy ez szerepel a Paramount Pictures filmek bevezetőjében. Ennek mi nagyon örültünk, és élveztük a tudatot, hogy mostantól ahányszor csak ilyen filmet fogunk nézni, mindig eszünkbejutnak majd ezek a szép élmények. :) Ezt ki is írtuk a Facebook falunkra e kép mellé, mire kiderült, hogy Endre és Erika, a Miradoros páros is tudnak egy hasonló hegyet Bolíviában, amiről ugyanezt beszélik. :) Aztán jött Tawn Gale barátunk az arizonai Phoenixből, és némi netes nyomozás után kiderítette, hogy azt a rajzot, ami alapján ma egy a valósághoz megtévesztésig hasonló számítógép animációt látunk a filmek elején, valójában egy észak-amerikai hegy látványa ihlette, még abból az időkből, amikor az efféle természetfotózás egyáltalán nem volt népszerű, magyarul az alkotó emlékezetből skiccelte fel a hegyet. :)

Na de nem baj, voltak itt más szép hegyek is. :)

Pedig tényleg nagyon hasonlít rá! :)

Ezekre a hegyekre láttunk rá a térkép tetejéről

Jobbra volt egy kis szúrós is

Sajnos az Alpamayo felé, amiről a kilátóhely kapta a nevét és ami szintén egy ikonikus, szép hegy, egyáltalán nem láttunk rá a felhők miatt.

Lefelé menet a kilátóból megálltunk makrózni is

Az milyen, hogy amíg én megálltam ezt fotózni, és Zita 20 méterrel előttem várt rám, addig ő is lőtt egy szinte pont ugyanilyen képet a másik fényképezőgéppel!? :)

Tüskés virág :)

Újra lent a Santa Cruz völgyében egy rövid erdős sávon vágtunk át

Majd kiértünk erre a nagy lapos homok- és kősivatagra, ahol utolértük a szamarainkat.

Itt azért nem nő ennél komolyabb növényzet, mert hóolvadáskor akkora ár önti el a völgyet, hogy az elsodort mindent és igazán a talaj se állandó.

Zita felett az a néhány apró pont a csapatunk többi tagja! Nincsenek is olyan messze tőlünk.

A völgy oldalról

Vas lehet valahol a kőzetben, hogy így megszínezi a patak a medrét

A patakon átlépve a völgy bal oldalában nagyon barátságos kis ösvényünk volt.

Meeekkora virágbokor már! :)

Chris előreszaladt, és kicsit később lépte át a patakot, ahol így járt! :) Milyen jól tette, hogy levette a cipőjét.

Egy-két gleccser még innen is ránk kacsintott a magasból.

Felettünk sorra zubogtak a vízesések, egymást érték…

Megérkeztünk a tó partjára

Egy másik, velünk szembe haladó csapat szamárkaravána. Vajon ez egy prémium túra és a hűtőtáskában lehet, hogy sörök vannak? :)

Ezzel a séróval biztos nagy nőcsábász lehetsz barátom! :) Érdekes volt látni, hogy az itt legelő, félig szinte már vadon, de mindenképpen nagyon szabadon tartott tehenek sokkal tisztábbnak és egészségesebbnek tűntek, mint amiket az út mentén szoktunk látni.

Szamarakat is láttunk, csak úgy, szabadon, emberi felügyelet nélkül, messze minden civilizációtól. Vajon ők vadszamarak, vagy csak ekkora birodalmat hagytak nekik a gazdáig, mint ez a 20km hosszú völgyszakasz? Végül is hová szökne, a völgy egy zsákutca, a szamár meg annyira nem hülye, hogy oda menjen, ahová nem talál vizet és legelőt.

Volt némi sár itt is, de ez semmi nem volt az első naphoz képest, és mivel közben a nap is szépen kisütött, a kedvünk is felhőtlenül derűs volt.

Ezt a képet elfelejtettem megvágni, de aki szemfüles, az így is ki tud szúrni rajta egy szürke madárkát! ;)

Egy kócos vörös, ez a legújabb, 2015-ös divat a Santa Cruz völgyben

Egy négy fülü, egy fejű, de két testű szamár!!! :)

A kép talán nem adja vissza, de úgy éreztük magunkat, mint akik a paradicsomban sétálnak. Végig enyhén lejtett a terep, a kevés pocsolya között gyerekjáték volt ugrabugrálni az eddigiekhez képest, és a táj csodaszép volt, sütött a nap, és mi nagyon élveztünk minden lépést itt. :)

Sziklából kinővő szürke alien növény, ilyenekkel lehet a Marsot is be lehetne telepíteni! :) Hogy tud valami kinőni a puszta sziklából, ott nincs is talaj!?

Kaktusz – Ahogy mentünk lejjebb, egyre többféle növényt láttunk

Ugye mondom, hogy földi paradicsom! :) Első mexikói vendéglátónknak kéne már írni egy e-mailt, és elküldeni az ilyen képeket, hogy lássa, milyen messze jutott a táska, amit ajándékba adott nekünk, és hogy még mindig boldogan használjuk.

Néha egész közel haladtunk a patakhoz.

Ezt a gyönyörű kolibrit én szúrtam ki, és Zita bíztatására másztam át a kőkerítésen, hogy ilyen egész közelről le tudjam fotózni (természetesen még így is a max. 16-os zoommmal). A fején szinte már nem is tollas, inkább bolyhos, szőrös, még szempillaszerű valamilyei is vannak. :)

Kedvenc parazitáim épp kivégeznek egy patak közepére nőtt fát. Nem tudják, hogy ebbe ők is belepusztulnak? Vagy ez már nem lényeg, rég repordukálták magukat?

Itt futni sem lenne rossz. A völgyről készült tájfutótérkép rá is férne egy 20cmx3m-es papírra. :D

Ekkor már a vezetőnk maradt hátul Lilivel, de mi sem voltunk sokkal előttük, mert állandóan megálltunk fényképeket készíteni.

Nem tudom miért, de nagyon tetszik az a hatalmas kőszikla lent a pataknál.

Lovakat is láttunk szabadon a völgyben

Itt szinte a zöld mező felett zubog a patak. Valójában tényleg a fű szintje felett zubog, de mivel oldalt egy szakadékban folytatja, nem folyik ki a rétre.

Fekete-fehér tehén – Ha tudná, mi mindenre lenne képes… De talán nem is tudja, ezért teljesen jámbor. Ezek csak úgy ültek a turistaösvény mellett és unottan nézték a vonuló túrázókat.

Az ilyen zubogókkal tele volt a völgy

A völgy a kijárata előtt meredeken elindult lefelé

A végén még egy gyíkot is kiszúrtunk az erdőben! :)

…és visszaérkeztünk a civilizációba! :) Az Ott már a Rio Santa völgye!

Ennek ellenére azért még volt hátra bőven és e hosszú nap végén, fáradtan nem volt túl finom a csúszos, poros lefelében menetelni. Persze már nagyon húzott minket a megérkezés élménye. :)

Ilyen betoncsatornákon vezetik el a patakvizet, gondolom öntözésre.

Onnan jöttünk.

Az első házaknál megtaláltuk a két izraeli srácot és Christ, barátunk éppen nyújtja a vádliját.

Hát ez jó muri volt! :) Végül mégsem bántuk meg, hogy elmentünk rá.