Archívum

‘infúzia’ cimkével ellátott bejegyzés

Az utolsó utáni napok Belizeben – Infúziót és szurit kapunk

december 17th, 2014 8 hozzászólás

Még mindig Belizeben vagyunk. Nem így terveztük, de így alakult. Reggel 7-kor keltünk, én kiszaladtam a bankba készpénzt felvenni, addig Zita kását készített reggelire. Már ezt nem bírta megenni, mondta, hogy WC-re kell rohangálnia. Konzultáltunk egymást közt, végül azt beszéltük meg, hogy megpróbáljuk. Elindultunk, lepakoltam mindent az első emeletről, felmálháztam a bringákat, mindent magam, hogy tehermentesítsem a kedvesemet.

A búcsúzkodáskor – Már ekkor is sejtettük, hogy lehet kár volt összepakolni, mert úgy köszöntünk el a barátainktól, hogy viszlát Budapesten – vagy 20 perc múlva…

A “kacsás ház” Punta Godrában

Az egyirányú utcák miatt ki kellett tekernünk a Front Street északi végéhez, ahol ez a tábla fogadott minket, ezúttal világosban

Kitekertünk a hajótársaság irodájához, a nő már megismert tegnapról, rögtön kérte az útleveleinket. Azt nem kapott, sőt, még mi kértünk tőle, elnézést, mert végül azt beszéltük meg Zitával, hogy ez így nem lesz jó. Az út 1 óra 10 perc, a hajón nincs WC, és Zitának már megint mennie kellett. Mentünk is, de vissza Brendanékhez. Olvass tovább…