Utazási Tanácsadás

Miről van szó?

A 4 éves utazásunkra készülve, majd az alatt, és azt követően, az előadásaink összeállítása és a könyvünk írása közben folytatott kutatómunka által nagy tudásra tettünk szert, ám ezeket sokszor nem egy könyv elolvasása vagy egy előadás meghallgatása adja át a legjobban. Hiszen, ahogy azt leírtuk és el is szoktuk mondani, utazni (és élni) hétmilliárdféleképpen lehet. Mindegyikünk története egyedi, ezért a kérdéseink, a félelmeink és a kíváncsiságunk, az érdeklődési körünk is egyedi. (És ez nagyszerű, hogy így van!) Ha sok benned az utazással, gyalogtúrával, kerékpártúrával, világjárással vagy digitális nomádkodással kapcsolatos kérdés, és nincs kedved hosszú órákat, napokat az internetet bújva tölteni a válaszok felkutatásával, mi örömmel válaszunk Neked személyesen, vagy ha úgy nem megoldható, Skype-on keresztül.

Mik azok a tapasztalataink, amelyek hasznosak lehetnek számodra?

2 évet töltöttünk Ásziában, 3 hónapot Ausztráliában, fél évet Új-Zélandon, majd a Hawaii-szigetek érintésével az amerikai földrészek következtek, ahol 1 évet kalandoztunk. A blogunk tartalomjegyzékét vagy a térképen látható útvonalunkat böngészve láthatod, merre jártunk. Az, hogy „kerékpárral a világ körül”, ne tévesszen meg, egy hónapig gyalogtúráztunk is a Himalájában az Annapurna körül, két hónapot hátizsákoztunk Indiában és egyet Burmában, és rengetegszer hagytuk hátra a kerékpárokat, vagy stoppoltunk velük (és nélkülük) hátizsákos turistaként.

Ezen kívül Zita stoppolt egyedül nőként Európában, végiggyalogolta az El Camino-t, Árpi pedig elkerékpározott Rómáig, Athénig és Párizsig, utóbbit kezdetben a Duna völgyét követve, majd fel egészen Nordkappig, tehát Nyugat-Európát és Skandináviát is bejárta bringával. A nagy utazás óta jártunk Korfun, Albániában és az Azori-szigeteken, hamarosan készülünk Marokkóba és Koszovóba.

Véghezvittünk egy olyan, 4 éves utazást, ami kettőnknek közel 11 millió forintba került (ez elosztva 2 fővel és 1550 nappal napi 3533 forintot jelent – ennyit valószínű Te is elköltesz átlag egy nap idehaza), miközben úgy indultunk el, hogy csak 4 millió forint volt nálunk. 7 millió forintot útközben teremtettük elő: szoktuk mondani, hogy látens digitális nomádok voltunk – nem tudtunk róla, hogy azok vagyunk, mert akkor még nem volt ez a kifejezés a köztudatban. Mindezt újságírással, a saját naptáraink kiadásával, új-zélandi munkavállalással és egyéb ötletekkel tettük meg, amelyeket örömmel megosztunk Veled. Az utazásunk alatt egy 12 ezer fős követőtábort is felépítettünk és partnereket, cégeket is magunk mellé állítottunk – ha valami komoly dolgot forgatsz a fejedben és ilyesmikben is gondolkodsz, örömmel elmondjuk az ezzel kapcsolatos mikénteket, a buktatókat és hogy egyáltalán, hogyan állj neki.

Érdekel! Hogyan lehet jelentkezni?

Olvasd végig ezt a tájékoztatot, majd nyomdd meg az alján a zöld gombot, és írj nekünk egy levelet „Utazási tanácsot kérek!” tárggyal a 360fokbringa@gmail.com-ra, és a törzsében írd le legfeljebb 200 szóban, hogy pontosan hová tervezel utazni, és hogy miként és mik ezzel kapcsolatban a kérdéseid, kételyeid, félelmeid és hogy mit vársz ettől az utazástól, mi a célod vele. Mutatunk egy rossz és egy jó példát erre, hogy megértsd, mire gondolunk:

Sziasztok! Mezei Virág és Bármi Áron vagyunk, nagyon szeretnénk utazni, elsősorban Délkelet-Ázsia érdekel minket, de amúgy minden… Mesélnétek kérlek, hogy hová érdemes menni, hogyan jutunk oda, mit kell megnézni. Nagyon izgatottak vagyunk és már mindjárt indulunk.

vagy

Sziasztok! Egy DK-ázsiai utat tervezünk a párommal, már megvan a repjegy Bangkokba, április 1-én indulunk, gyorsan közeleg az időpont, de még rengeteg a kérdésünk, ezért gondoltunk beszélni veletek. Burma, Laosz, Vietnam és Kambodzsa vonz minket leginkább, no meg Thaiföld. Kellenek-e ide vízumok? Oltások? Ha igen, melyek és hol tudjuk őket beszerezni? 20 napunk lesz, és ebből szeretnénk a lehető legtöbbet kihozni. Elsősorban a történelmi és kulturális dolgok érdekelnek minket, na meg a buddhizmus, és a párom a távol-keleti gasztronómiáért is odavan. Ezer kérdésünk van, most csak a legfontosabbak: hogyan osszuk be ezt az időt, hol hány napot töltsünk? Angkor Wat-ra 1 nap elég? Da Lat amúgy is izgalmas hely, vagy csak kávékedvelőknek az? Burma vagy Vietnam+Laosz? Vagy mind együtt is beleférhet ennyi időbe? Kicsit tartunk az utazási blogokon olvasott lehúzásokról (scam), a hőségtől és a maláriától / dengue-láztól is, olvastuk, hogy utóbbit ti is elkaptátok. Hogyan védekezzünk ezek ellen? Nekünk bármelyik hétköznap este jó, minél előbb, b.aron123 néven vagyunk Skype-on. Köszi, ha gyorsan válaszoltok, mert sürget minket az idő! Üdv,Virág & Ádám

Miért szükséges ez a jelentkezés?

Mert így át tudod gondolni, mi az, amit vársz ettől az órától, és mi is fel tudunk rá készülni, így többet tudunk kihozni belőle és hatékonyan töltjük azt. Tudod, az időnk véges, okosan kell bánni vele! ;) Illetve még azért, hogy tudjuk, mi vagyunk-e a megfelelőek, és ez az egy órás konzultáció az-e, amire szükséged van. Előfordulhat például, hogy más, az adott területen nálunk tapasztaltabb utazót fogunk ajánlani Neked, vagy megírjuk, hogy nem biztos, hogy szükséged van erre az órára, mert minden, amit kérdezel, le van már írva a könyvünkben, vagy el lesz mondva a következő előadásunkon. Így Te időt és/vagy pénzt spórolhatsz és a végén mindenképpen a legjobb segítséget kapod.

Hol, mikor és mennyiért?

Egy óra Skype-on adott tanácsadás 5000 forint, a személyes tanácsadás egy órája pedig 8000 forint. Személyesen Budapesten, az Örs Vezér tere vagy a Bosnyák tér környékén tudunk találkozni hétköznap esténként 6 órától. Skype-on ugyanezen időpontok lehetnek a nyerők. Mindkét esetben, ha nem érezzük szükségét másként, csak az egyikünk, jellemzően Árpi lesz jelen, de ha Zitát vagy mindkettőnket szeretnéd, jelezzétek! Természetesen a vonal vagy az asztal túloldalán akár többen is lehettek.

Miért kérünk mindezért pénzt?

Ugyanazért, amiért írásban kell jelentkezni – hogy mindkét fél komolyan vegye a dolgot. Ami ingyen van, azt hajlamosak vagyunk értéktelennek is tekinteni, holott ez nincs mindig így. Az időnk pedig (A Tiéd és a miénk is) véges, ezért drága, és ha már ezt a véges erőforrást egymásnak adjuk, akkor azt tegyük hatékonyan. Nem kívánunk meggazdagodni ebből, csupán azt szeretnénk, hogy a lehető leghasznosabban teljenek ezek az órák, és valamit mi is kapjunk azért, hogy egy órát Rád szánunk.

Ugyanakkor a bizalom is nagyon fontos. Ezért úgy döntöttünk, hogy ha az egy óra elteltével úgy érzed, nem kaptál eleget a pénzedért, és az idődért, akkor előbbit visszakapod. Az idődet nem fogjuk tudni visszaadni, ennyit Neked is kockáztatnod kell. Bízz bennünk! ;) …és bízz a világban is, hidd el, sokkal szebb, sokkal barátságosabb és izgalmasabb hely annál, mint gondolnád! Indulj el, és fedezed fel, mert érdemes, sőt, ez az egyik legjobb dolog, amit az időddel kezdhetsz!

Várjuk jelentkezésed!

Zita és Árpi

Ez tetszik és érdekel. Jelentkezem!

  1. Kriszti
    március 5th, 2018 23:50-nél | #1

    Egy órát volt lehetőségünk Árpival beszélgetni. Néhány e-mailben megbeszéltük a minket érdeklő témaköröket, amiből ő felkészült és rengeteg hasznos információval és ötlettel látott el. Weboldal ajánlatoktól, a vízum kérdésekig mindenben nagyon tájékozott. Jó hangulatú, közvetlen, nyitott beszélgetés megosztott képernyővel, így gyorsan és hatékonyan tudtunk mindent belefoglalni az időkeretbe. Ezúton is köszönjük, ez az óra többszörösen hasznos volt mint az eddigi google kutatásaim!

  1. Még nincsenek visszakövetések
-ként kell bejelentkezned, hogy hozzászólhass