Alig hagytuk el a várost, máris egy félig kiszáradt tómeder mellett tekertünk a széles, kisforgalmú út szélén

Csúnya felhők közeledtek…

Jó kis erdőkön hajtottunk át, és később egyik percről a másikra elállt az eső, majd pár kilométerrel később egyik méterről a másikra szárazzá vált az aszfalt előttünk. Ha pár kilivel előrébb jártunk volna, megússzuk szárazon ezt a napot. :)

Figyelmeztető táblák a verandán.. :) Megint egy jó értelemben vett “nem normális” emberrel hozott minket össze az út :)

“Üdv a bolondok házában!” :)

Reggel kolibrik látogatták a terasz oldalára akasztott etetőjüket

Most vagy a fényképezőgépünk tréfált meg minket, vagy asszinkron mozgatják a szárnyaikat ezek az apró, már-már rovatszerű madárkák…?

A kis borzos :)

Lynneel búcsúzkodáskor

A főútnál zenét raktunk a füleinkbe…

…és Zita egyből táncra is perdült :)

Amikor több tíz kilométeren ilyen egyhangú a táj, akkor jól jön egy kis muzsika motivációnak :) Vagy spanyol nyelvlecke, merthogy azokat is elkezdtük újra hallgatni, hisz közel van már Mexikó :)

Ha oldalra néztünk, ezt láttuk :) Ezen a napon szerencsénk volt az idővel

Ezeket a bitumen repedéskitöltéseket még a műholdképről is láttam, mikor azt ellenőriztem, hogy van-e itt murvaélet, vagy aszfalt van-e, vagy miből van az út? :)

Ez a környék is National Forest volt, ők ott a távolban ingyen és legálisan táboroznak a guruló házaikkal :) Éljen a természet! De azért Józsim, a tányért forgasd rá a műholdra, mert este nézni akarom a skyt a fotelból! :o

Szép volt az erdő, bár kicsit egyhangú, főleg hogy az út is nyílegyenes volt

Néha jött rajta valami bolond autós…

Vagy egy pár száz méteres lefelé! Rock N’ Roolll!!! Végre gurulunk! Mármint tekerés nélkül is… :)

Régi tűzoltóautó marketing célokra egy kemping bejáratánál

Bérelhető bukócsöves quadok

Ők két quaddal túráztak, és nagyon kedvesek voltak, kaptunk tőlük sült bacont és kontaktokat Mexikóhoz

Zita bele is ült az egyik masinába. Jól rugózott :)

Eper nevű település már csak 19km :)

Később egy nagyobb lefelét is kaptunk, majd még egy pár száz méteres fölfelét, mielőtt megérkeztünk volna Paysonba. Hosszú nap volt, 109km

Devinéknél volt ping-pong asztal, és rájöttünk, hogy bár már több mint 5 éve ismerjük egymást Zitával, de még sosem ping-pongoztunk együtt :) Ezt most jól be is pótoltuk! :)

Devinék fia iskolai project keretében lézerrel kivágta az USA államait egy falapból. Ez számunkra remek kirakósjáték volt… :)

Nem ekkor volt Amerika Zászló nap, de kitalálták, hogy ők csinálnak egyet a suliban, juszt sem akkor, amikor hivatalosan van! :D

3,78 liter tej 647 forintnak megfelelő dollárba kerül (171 forint/liter), tehát Amerikában kb. ugyanannyiba kerül a tej, mint odahaza a tejnek csúfolt fehér híg importlötty, a kérdés csak az, itt mennyivel több hormon van benne? Ja és itt Pharmacynak, vagyis patikának hívják azokat a kisebb szupermarketeket is, ahol a gyógyszerek mellett még sok más alap fogyasztási cikket is kapni… Talán még cigit meg piát is, ezt nem néztük meg. És persze Drive-Thru, mert ugye nehogy ki kelljen szállni a légkondis autóból, abba még a végén belebetegszünk! :)

Arizona a fegyvertartók állama. Erről Devinékkel beszélgettünk, ettől az egész amerikai fegyverbuzulástól őket is kirázza a frász. Ahogy mesélték, ez azért alakult ki, mert hát mindenki úgy érzi, hogy meg kell védenie magát a fegyveres őrültektől. Mert hát tele van velük a tévé, mindennapos az ilyesmi… Csak hogy a nagy számok törvénye alapján így ezen fegyverestartókból kerülnek ki a fegyveres őrültek is, akik ellen ugye védekezni kell – természetesen gépfegyverrel, puskával, pisztollyal, szamurájkarddal és hasonlókkal. A gyerekek meg néha megtalálják ezeket, és mivel tévét elég sokat néznek, tudják, hogy mi ez, és hogy a bácsik mindig a ravaszt húzzák meg a képernyőn… A gondatlan emberek meg néha töltve, élesítve hagyják otthon a fegyverüket, mert hát ki tudja, mikor kellhet épp, jobb ha rögtön kéznél van és azonnal használni tudja… És ilyenkor történnek a szörnyű balesetek. Arizonában több ember veszti életét fegyverek által, mint közúti autóbelesetben. Ami valljuk be, elég szörnyű dolog. És egy fegyverhez kvázi engedély nélkül, magyarán pszichológiai és egyéb vizsgálatok nélkül is hozzá lehet jutni. Miért jó ez? Hát mert a fegyverpiac egy óriási üzlet, ezért a fegyverlobbi olyan erős, hogy mindez évtizetek óta így van és ki tudja meddig így is marad. Nem akarok belegondolni, mi történne egy ilyen helyen mondjuk egy nagyobb gazdasági összeomlás alatt, amikor elmegy az áram egy-két hétre és kiürülnek a benzinkutak és a boltok polcai… A Mad Max amerikai film, ugye?

Ő pedig Harold, Tawn sivatagi teknőse, akit az utcán talált, és hiába kereste a gazdáit, sehol nem találta meg őket, így Harold most Tawn kertjének őre :)

“My Prehistoric Friend” – így hívja Tawn Haroldot. :) – és tényleg, nézzétek meg a lábát! :)

Tawn első este elvitt minket vacsorázni egy olasz-amerikai étterembe. Ez még csak az előétel, egy hatalmas sajtos-fokhagymás kenyér (garlic bread with cheese) :)

És a Chicago style stuffed pizza! :) Hallottunk már róla, de nem is reméltük, hogy lehet még hozzá szerencsénk. Hála Tawnnak, lett! :)

Hmmmm… :) Olyan finom volt, mint amilyennek látszik. És olyan sok is. Talán két szeletet bírtam benyomni belőle itt az étteremben.

Desszertnek a pizzakemencében frissen kisütött csokis brownnit ettünk vaniliafagyival :) Ez is finom és érdekes volt. Nem csak hogy finom ételeket ettünk ezen a helyen, hanem még remek ötletekkel is gazdagodtunk. Hiszen ezeket az ételeket mind otthon is el tudjuk készíteni. :)

Másnap reggel nagy boldogan pakolom be az óriáspizza egy szeletét a mikróba reggeli gyanánt, amikor jön Tawn, és kérdezi, hogy mit csinálok? :) – Reggelit, válaszolom, mire mondja, hogy Óóó, álljak csak le, hát elmegyünk reggelizni is egy helyre! :) A U.S. EGG nevű étterembe vitt minket, ami, bár egy mekiszerű országos láncnak tűnt elsőre, de nem az! Csak néhány ilyen étterem létezik a környéken, és ez nem az a hely, ahová minden nap reggelizni/ebédelni/vacsorázni járnak az emberek, hanem egy ilyen egyedi, izgalmas hely, ahová alkalmakkor járnak csak az emberek. Tawnnak mi jó alkalom voltunk, így ismét egy remek gasztro-élménnyel gazdagodtunk :)

A kávéhoz létezik néhány féle-fajta ízű krém…

Egy mix reggelit kértünk, mert Tawn mondta, hogy ez is bőségesen elég lesz, és igaza volt. Ennek a fele édes volt, a másik fele sós. Jobb oldalt a kerámiahajóban egy baconos-hagymás-szószos tükörtojás látható, míg bal oldalt egy pancake, amit vajjal lehetett megkenni és juhar- vagy csokisziruppal leönteni. És ez is éppolyan finom volt, vagy talán még finomabb, mint amilyennek látszik! :) Értitek már, miért van annyi túlsúlyos ember Amerikában? :)

Az éttermi alkalmazottak minimálbér alatt kapnak fizetést az USA-ban. Gyakorlatilag a borravalókból (tip) élnek, amelyet ilyen módon már bankkártyával is ki lehet fizetni nekik. A kapott borravalót étterme válogatja, hogy a minket kiszolgáló felszolgáló kapja meg, vagy megy egy közös kasszába, ahonnan szétosztják igazságosan, így az egyéb személyzet, takarítók, szakácsok is tudnak részesedni belőle. A mértékére már nem emlékszem, de azt hiszem bizonyos helyeken a 25%-ot is elvárják. Érdekes, nem?

Fali dekoriáció tojástartókból

…és egy másik :)

Megérkezett az új felfüggesztésünk! :) Köszönjük DNM!

Munkaasztalunk Tawn nappalijában. Képeslapírás, címzés, bélyegragasztás… :) Az amerikai bélyegek nem túl kreatívak és színesek, általában kerek formájúak és matricásak, ráadásul a postákon (ha egyáltalán kapni nemzetközi képeslapra megfelelő címletű bélyeget) általában csak egyfélét kapni. Elnézést ezért, nem tudtunk Nektek szép bélyegeket ragasztani!

Tawn igazi művészlélek, gyönyörű otthona van

A fürdőszoba ajtaja felett. Az ilyen dolgoktól nagyon otthonos, meleg és meghitt volt az otthona, és az ilyesmi igazából sok pénzbe sem kerül, csak egy kis idő és tehetség, illetve motiváció kérdése. De ha ez megvan, akkor valószínű maga a “munka” is egy élmény, és utána még szebb, érdekesebb, egyedibb a ház.

A vacsora nagyon finom volt és bőséges – és minden alapanyaga a bioboltok és szupermarketek mögötti szemeteskonténerekből volt

Eliék hűtője…

…és fagyasztója

Jégkrém is volt dögivel, Zita nem kis örömére :)

Zitának nagyon tetszett, hogy 3 fős kisbusz ölése volt a nappali sarkában – biztonsági övvel :)

Zita másnap olyan finom salátát csinált a nálunk lévő maradék zöldségekből és quinoaból, hogy csuda. :) …és az Eliéktől kapott joghurttal valamint fokhagymás pirítóssal együtt isteni finom volt, és valószínű nagyon egészséges is. Bár képről vega kajának tűnik, valójában nem volt az, mert egy csirkekonzerv is belekerült. :) Juhéé, azt se kell már tovább cipelni! :)

Az első biobolt mögött rögtön egy doboznyi zöldséget találtunk a konténerben. A papírdoboz is onnan van.

És a teljes zsákmány! A másfél óra alatt a plafonig pakoltuk a furgon hátulját. Amiben egyébként egy kanapé volt hosszában berakva, mint hátsóülés. Csak így fértek el, a kanapé nagy volt a nappaliba, a kisbusz ülése pedig a furgonba, magyarázták ezt a furcsa cserét, amin sokat nevettünk Zitával. :)

Az igazi jackpot a végtelen sok zöldség és gyümölcs mellett egy doboznyi péksütemény volt. :) Csokis tortaszeletek, muffinok, cheesecake-ek… Hmmm :) Sok finomság volt.

…és ahogy az sokszor lenni szokott, most is találtunk virágokat! :o

Több cipó kenyér, eper és rengeteg zöldség… De még csak nagyon sérültek vagy rohadtak sem voltak

Eliék házilag készített vízálló bringástáskája, festékesdobozból és anyagdarabokból, valamint pár csavarból, alátétből és egy aluminium kampóból összerakva

Mindenkinek volt ilyen, nagyon kreatív kis csapattal hozott össze minket az út :)

Hazafelé menet a nekünk ajándokozott holmikkal Zita csomagtartóján :) Marcinék örültek a sok banánnak, és egyéb finomságnak, nem zavarta őket, hogy a kukákból vannak, sőt igazából motiválta őket a zsákmányunk arra, hogy ők is kipróbálják egyszer a dumpsterdivingot – Itt USA-ban van is miért, arányaiban valószínű itt dobják ki a világon a legtöbb élelmiszert.

Azért a boltba is el kellett mennünk, Zita útközben fotózta ezt a szurikátát, tele volt velük a környék…

Este gombapörit készítettünk Marcinéknak, a zsákmányolt és vett élelmiszerekből, sok zöldséggel és rizzsel – Na ez már full vega kaja volt, nem szándékosan, de így sikerült. És nagyon finom volt! :)

A vacsorát helyben készített sörrel öblítettük le, a képen már Marcinék egyik nagy cimborája látható, amint egyedi módon tölti ki a sört a sörfőzde által kiadott, visszaváltható, 1 gallonos üvegből. A sörfőzdében egyébként Marcin részesedést vásárolt, így féláron kapja a sört, és ha valóban sikerült a tervnek megfelelően terjeszkednie a sörfőzdének (ami várható, mert errefelé nagyon felfutóban vannak ezek a pici, helyi sörfőzdék a nagy sörgyárakkal szemben), akkor még bevétele is lesz a dologból. De ha nem, még akkor is megéri a dolog, ha elég sok sört isznak… :)

Marcinék is nagy Catan rajongók, megtaláltuk a társasjátékot és néhány kiegészítőjét a nappalijukban, és amikor rákérdeztünk, örömmel benne voltak egy partiban. A 6 fős kiegészítővel játszottunk hatan, Marcin nyerte meg a játékot.

A játék közben felmerült az ötlet, hogy másnap mi is menjünk Marcinékkal sziklát mászni. Ők minden hétvégén mennek és nagy lelkesen hívtak minket. Mivel mi még sosem másztunk sziklát, és nagyon hívtak, végül igent mondtunk, hiszen ki tudja, adódik-e ilyen lehetőség még egyszer az életben. Arizona legmagasabb hegyének oldalában, egy 45 perces gyalogtúra után megérkeztünk a sziklák aljához.

Nem mászott mindenki egyszerre, a mászás megterhelő, hirtelen kell nagy erőket kifejteni, amiben elfárad az ember – ilyenkor jó csak nézni a másikat, ahogy küzd fölfelé a sziklán

Azt mondták, odáig majd mi is fel tudunk mászni… Aha, persze! :)

Zita nekirugaszkodik! Bátran nekiindult, mikor én még teljesen meg voltam szeppenve, hogy most akkor tényleg sziklát mászunk? Természetesen Marcin előtte felmászott és elhelyezte a kötelet, így végig nagy biztonságban voltunk, ha kicsúsztunk azonnal megfogtak minket és egy métert sem estünk.

Marcin vigyázott ránk, biztatott és tanított minket. Persze olyanokat mondott, hogy csak pislogtunk. Elsőre lehetetlennek tűnő helyekre kellett fel- és átlépnünk, vagy apró peremekben megkapaszkodni… Persze amikor néha sikerült, akkor kiderült, hogy igaza volt és nem is volt olyan lehetetlen a javasolt lépést – csak annak tűnt, nekünk, kezdők számára.

…ééés második próbálkozásra valóban feljutott odáig Zita, ameddig mondták, hogy felfog! :) Nagyon ügyes volt, kezdetben jobban, magasabbra mászott, mint én.

Aztán jöttem én… De ez a szakasz elsőre rajtam is kifogott

“Oké, feljutottam, de most hogyan tovább?” :)

Innen talán jobban látszik, meddig sikerült felmásznia

…éés nekem is sikerült! :) Brutál nehéz volt, azt hittem leszakad a karom, és lábbal is hatalmasat kellett lépni.

Én eddig jutottam, az a hasadékba kézfejet beszorítós és úgy kapaszkodós rész már végképp kifogott rajtam, ekkor már kezeim, karjaim, lábaim mind remegtek a megeröltetéstől… :)

A szomszéd falon egy női csoport nagyon komolyan nyomta

Átmentünk egy másik részhez, ahol Zitának egy könnyebb, rövidebb sziklán sikerült felmászni a kiszögellt rész legtetejéig – Nagy volt a sikerélmény, mert nekünk, abszolút kezdőknek még ez is nagy kihívás volt! :)

Néhol akkorákat kellett terpeszteni, hogy azt hittem el sem ér odáig a lábam…

Ez azt hiszem nem egy idális sziklamászó testtartás, a fenekem és vele így a súlypontom is túlságosan távolt van a sziklától :)

Nekem is sikerült, bár a közepén egy résznél, azt hittem, nem győzöm erővel. A sziklamászás nagyon más, mint a bringatúra, utóbbinál az erődet egész napra szépen be kell osztani, míg itt egy lépésnél vagy kapaszkodásnál hirtelen minden erődet oda kell tenni. Persze az is lehet, hogy mi csak egyszerűen borzasztó gyengék voltunk, és ezért éreztük így, mert mintha Marcin mesélt volna olyat, hogy itt is azon múlik minden, hogyan osztod be az erődet az egész falra, és hogyan tartod meg magad minél könnyebben két nehéz lépés közötti pihenőben. Szóval ide technika kell!

Ami Marcinnak volt egy kevés… :)

Sziklamászás közben meg tud fájdulni az ember nyaka… :) Mert annyit néz fölfelé a többiekre a sziklán.. Ez ellen Zita inkább lefeküdt a földre és kényelembe helyezte magát. :)

Marcin haverja nagyon durván nyomta

Enyhén visszahajló falakon is felkapaszkodott…

Marcin Cliffhangert játszik :)

A sziklamászók jegygyűrűje hajlékony, így nem törik szét és nem sért meg sziklamászás közben :)

Ezeket a kütyüket a hasadékokba beleszorítva lehet biztosításra használni

Így néz ki egy mászócipő – jól tapad a talpa a sziklán és az orrával kis peremekben is meg lehet kapaszkodni

Kifelé menet a városból kereszteztük a 66-os utat.

A város szélén Eli egyik lakótársával futottunk össze

Így akció közben is megcsodálhattuk a festékesvödrögkből készített bringástáskákat. :)

Reggel még sötétben keltünk, és velünk a szeretetéhes pupikutya is – egyből el is kezdett körbeugrálni minket… Ahogy sejtettük, induláskor követett minket ki az országútra. Zita visszavitte és betette egy pickup platójára, de onnan is kiszökött és újra utánunk eredt. Én kicsit türelmetlen voltam, mert már pirkadt, és a kutya miatt nem tudtunk időben elindulni. Zita ismét visszatekert a kutyával, és próbálta felébreszteni (hajnali 6-kor…) a házigazdáinkat, de nem nyitottak ajtót. Póráz nem volt a kutyán, se nyakörv, ezért Zita a ház mellett az udvaron betette a pupikutyát egy feje tetejére állított lyukacsos műanyag doboz alá, amire rátett egy rozsdás vasalót. Ez közel sem volt ideális megoldás, de mivel félő volt, hogy a kutya megint egy másodperc alatt kiszabadul és megint utánunk fut, ezen nem gondolkoztunk, hanem tekertünk gyorsan elfelé. Szegény Zitát ez az egész nagyon megviselte, nagyon megsajnálta az állatot és nagyon sajnálta, hogy így bánt vele, és hogy nem tudta vele megértetni, hogy ezt az elsőre kegyetlennek tűnő dolgot érte és nem ellene tette. Egész nap kérdezgetett, hogy ugye nem lesz baja a kutyának, és ugye jó dolga lesz majd az új gazdáinál? Utóbbit nem tudom, de az biztos, hogy ezzel nem ártottunk a kutyának, életrevaló kis eb volt, és hangos is tudott lenni, biztos, hogy perceken belül kiszabadult (de ezt már nem várhattuk meg, hiszen akkor ismét utánunk eredt volna az országútra, ahol ha lerázzuk, ki tudja, hogy visszatalált volna-e, arról nem is beszélve, hogy az autók veszélyeztették volna), valószínű egyszerűen lelökte magáról az amúgy üreges rekeszt, vagy kiásta magát, de legrosszabb eset is csak az lehet, hogy addig hangoskodott (és ezt már tette akkor is, amíg ott voltunk), amíg ki nem jöttek kiszabadítani a házból. – Már sajnálom, hogy türelmetlen voltam ezen a reggelen, mert Zitát megviselte az eset, 100 kilométerrel később, a nap végén, amikor letette magáról a biciklizés terhét, ki is jött rajta és elsírta magát, leginkább azért, mert ilyen módon kellett otthagynunk ezt a szeretetéhes kis lényt és nem tudtuk – még most se tudjuk – mi lett vele. :(

Navajo szuveníresbódék – hajnalban még üresen, de azért az OPEN molinó 0-24 kint van :)

Szemben a kanyon túloldalán, arra a sziklaperemre, aminek az aljában előző nap végigszáguldottunk, már süt a nap

Hála az út mellett magasodó sziklaperemnek, az első néhány órát végig árnyékban tekerhettük – ami nagyon jó volt, mert itt aztán tud hőség lenni…

Már napon :) de korán reggel még elviselhető volt, még ezen a fölfelén is

Egy templomnál ért véget az emelkedő első, meredekebb szakasza, ha jól emlékszem 400 métert másztunk fel idáig

Ez a templom egyébként egy mormon templom volt, de mivel délelőtt nincs egyik nap se szertartás, a kapu zárva volt és sehol se volt egy lélek. Így csak egy fa árnyékában ültünk le a földre pihenni és enni

Az előző napi Navajo szuveníresektől tanult Navajo szavaink :)

Ekkor még nem tudtuk, mi ez, csak sejtettük, hogy köze van a Navajo indiánokhoz…

Történt egy kis bibi a kerékpárommal. Amikor legutóbb cseréltem a gyorskötözőket a láncvezető csövön, egyik oldalt nem tettem alájuk gumitömlő darabot, így az egyik gyorskötöző leesett a végéről, és – én sem értem hogy hogyan -, de ez lett a vége, eltört az a fémdarab, ami ezt a csövet tartja. Végül gyorsan megoldottuk a dolgot, a patentszemet a láncon megkeresve szétbontottam azt és lehúztam róla a szabadon mozgó, letört darabot. Azóta is a táskámban van, és arra vár, hogy egy heggesztőmester visszaragassza a letört darabot… :) Amíg szereltünk az út szélén egyébként megállt egy lakóautós család és megkérdezték, hogy segíthetnek-e, elvigyenek-e, de két üveg víz kivételével mindenre nemet mondtunk. Jólesett a figyelmességük és a segítőkészségük. Na meg a hideg víz is az ekkora már ismét forró sivatagban.

A terep a templom óta egyébként már csak enyhén emelkedett – Akár 15-el is tudtunk rajta hajtani.

5930 láb magasan, felértünk a hágóba! :)

Lefelé is csak enyhén lejtett ezért tekernünk is kellett… De azért még így is nagy királyság volt így suhanni több tíz kilométeren keresztül.

A Gap nevű helyen megálltunk ebédelni és pihenni. Itt egy benzinkút volt csak és két bolt, meg valami településféle. A benzinkútnál semmiféle pihenőhely nem volt (mindenki maradjon csak ülve a légkondicionált autójában…), ezért az épület mögötti közösségi ház parkolójának sarkában, egy fa alatt találtunk menedéket a nap elől. Miután megfőztük és megettük az ebédünket, elnyújtóztunk pár percre.

Majd újra útra keltünk

Az út egy darabig tovább lejtett, és közben érdekes képződményeket láttunk

Zitának nagyon tetszettek ezek a réteges színek

Itt már letértünk a főútról kelet felé, Tuba City irányába. Ezen az utolsó, talán 20km-es szakaszon két nagy emelkedő volt, egy 50 méteres az elején és egy 100 méteres közvetlen a város előtt

De még mielőtt a második emelkedő aljába odaértünk volna, nagyon furcsa, kézzel festett táblákra lettünk figyelmesek, amelyek azt mondták, hogy “Dinosaur Tracks”, vagyis dinó nyomok! …és egy balra nyíl. Mikor közelebb értünk, láttuk hogy bár murvás úton, de nincs 100m kitérő a dolog, ezért bevállaltuk. Egy kősivatag közepén néhány Navajo szuveníresbódét találtunk, és egy nagy tábla azt hirdette, hogy ingyenes a parkolás. Na jó, akkor letámasztjuk a bringákat és megnézzük mi ez. Egy Navajo fickó persze egyből mellettünk termett…

Kettőt sem kellett lépnünk, máris egy lapos, agyagos területen találtuk magunkat, ami tele volt nagy három ujjú lábnyomokkal. És mi már ezeken álltunk, sőt emberünk vizet locsolt némelyikbe, amit végképp nem értettünk… Kérdeztük, miért teszi? – Hát hogy a fotón jobban látszódjanak a dinó lábnyomok? Micsoda? És hogy van az, hogy mi csak úgy mászkálhatunk ezeken? Igaziak ezek? – Kérdeztem meg egyenesen. A válasz az volt, hogy igen, ezek 150 millió éves velociraptor lábnyomok.

Közben az egyik bódé oldalán egy dinó rajzot fedeztem fel, olyat ami amúgy nem illik ide az USA-ba, inkább Ázsiába vagy valami hasonló helyre – itt mondjuk elmenne ha láthatóan egy gyerekrajz lenne, de ez valami reklámféle akart lenni

Aztán ennél a táblánál végképp gyanús lett minden, és mondtuk, hogy köszönjük szépen a vezetést, de sajnos nincs sok pénzünk és nem tudunk fizetni az idegenvezetésért. Erre a fickó morcos lett (kb. 1 perce se foglalkozott velünk…) egyből visszasétált a bodéjához, és közben hangosan mormogta, hogy “Hááhh, nincs pénzük…” – Nekem azért volt gyanús az egész, mert az én meglátásom szerint, ha ezek tényleg igaziak lennének, akkor itt már rég egy Dinosaur Track Visitor Centernek kéne lennie, esetleg vidámparkkal meg miegymással, de minimum egy múzeumszerű bemutatótárlat üveglapokkal, gyorséttermekkel, stb… Később meggoogliztam mikor legközelebb lehetőségem nyílt rá, és azt találtam, hogy a dolog igazi. Legalábbis ezt írják több helyen is, persze ez még nem jelenti azt, hogy valóban az. De ha mégis, akkor csak azt tudom elképzelni, hogy ez itt valami Navajo terület, és ezért nem engedik a Navajok, hogy itt ilyen épüljön, hanem maguk próbálnak meg a dologból profitálni – a maguk módján.

Erre állítólag még több van, csak ki kell ásni őket…

A szuvenírgyártók is alkalmazkodtak a helyi témához… :)

Már megint ezek a kör alapú apró házak… Mi lehet ez? Utána kell majd járnunk. – Útban Tuba City felé, az utolsó emelkedő előtt.

A Navajok olyan fura nyelvet beszélnek, hogy a 2. világháborúban az ő nyelvükön kommunikáltak a rádiókon hogy a japánok ne tudják kitalálni, miről beszélnek – nem is sikerült nekik, lövésük sem volt, miről van szó, mert a Navajok ráadásul révuszokban beszéltek, anyahajó helyett szarvast mondtak, bázis helyett forrást, stb…

Azt hiszem elfelejtettem megírni, de San Franciscoba a bankkártyák mellett érkeztek a csomagban új zászlók is – a régiek már nagyon kopottak voltak… :)

Este a kempingben a sátorállítás előtt mennék a WC-re, amikor látom, hogy az ajtón van egy nyílás egy kártyának. Kiabálok vissza Zitának, hogy “Te, kaptunk a recepción belépőkártyákat a mosdókhoz?!” – Mire bentről, a WC-ről kiszól egy férfihang így magyarul: “Egy pillanat!” :o Egy Vancouveri-tatai 6 fős családdal sikerült összefutnunk, akik sok év után most tudtak összehozni egymással egy találkát, és lakókocsival utazzák körbe pár hét alatt Amerika ezen vidékeit. Nagy volt az öröm, este és reggel is nagyokat beszélgettünk, na és kaptunk tőlük nagyon finom házi paprikás kolbászos szendvicseket, amiket azon nyomban fel is faltunk. :) Sőt, egy apró csomagot is haza tudtunk juttatni általuk, aminek én azért örültem nagyon, mert nem csak egy kis holttehertől szabadultunk így meg, hanem két apró ajándékot is sikerült egy-egy kísérőlevéllel hazaküldenem, de erről most nem is írok többet, mert még az is előfordulhat, hogy a címzettek is olvassák, és igazából a meglepetés és gesztusértéke a nagy ezeknek az ajándékoknak. :) Köszönjük a társaságotokat, a finom falatokat és a segítséget, egy élmény volt találkozni Veletek! :)

Másnap reggel a kempingből kikecmeregve az első dolog volt, amit megpillantottunk a szemközti múzeum oldalában, az ez az épület volt. És végre azt is megtudtuk, hogy az ilyen tradícionális Navajo otthonokat Hogannak hívják.

Bent kellemes hűvös volt – Odakint hőség

A múzeumépület maga is egy Hogan

A múzeum egyetlen alkalmazottja (a mellette lévő közel ugyanakkora szuvenírboltot leszámítva) ez a férfi volt, aki mellékállásban, amikor nem a vendégekkel foglalkozott, egy tradícionális navajo esküvői kosarat készített a recepciós pult mögött

A kosár és a mintájának a jelentése

A múzeum belülről

Imaének babáknak

Az idők folyamán kialakult különböző típusú hoganek makettjei (lent) és egy sweathole (hátul), egy “Izzadólyuk” – Ennek belsejébe tűzben felforrósított köveket hordtak és spirituális (és valószínű praktikus okok miatt is) célból beültek izzadni 15 percre, aztán pedig földdel kenték be az összeizzadt testüket. Mindezt vadászat előtt, így nem volt talán többé annyira ember szaguk, mint előtte..?

Nakai – Akik csavarognak

Egy Hogant a műzeum közepén is felépítettek – A kijárat mindig kelet felé néz, ahogy ebben az esetben is

Tábla a múzeum bejáratánál – Rajta a magyar “Szia!” is! :)

…és a kijáratnál Eszterbe botlottunk, egy magyar túrakerékpáros hölgybe! :) Ez nem volt teljesen véletlen, de azért lévén egyikünknek sem volt már térereje több száz kilométer óta, némi szerencse is kellett hozzá. :) Eszter észak felé haladt, mi pedig dél felé, és 4-5 napja tudtunk utoljára beszélni, azóta ő is és mi is csak itt a városban találtunk wifit. Eszter és Zita a képen főznek, méghozzá egy nagyon komfortos, kitolható oldalú lakóautóban. Ennek az a története, hogy Eszter szintén mormon, akár csak Nathanék, és a közeli mormon templom mögött a parókia mellett, egy ilyen célre fenntartott lakóautóban kapott szállást. …és egy bemutatkozás és egy kérdés után mi is. :) Ami azért elég nagy jófejség volt tőlük, lévén mi nem is vagyunk mormonok, csak Eszter újonnan megismert barátai :)

A vacsoránk csirkepörkölt volt, finomat főztek a lányok :)

A pöriből a vendéglátónk is kapott :)

Eszter iPad-et használ utazó irodának, amelyet nekünk is megmutatott és a rajta lévő Dots nevű játék azonnal függőséget alakított ki mindkettőnknél :) 428 pont a rekordom, de azóta már sikerült leszoknom róla, legalább egy hete nem játszottam! (az pedig egy rejtély, hogy miért nem használjuk a jobb felső sarkot a játékban – ahogy az a képernyő zsírfoltjaiból jól látszik)

Na ez egy másik rejtély, segítsetek megfejteni nekünk! Én eddig úgy tudtam, hogy kalória= energia és ebből tudunk biciklizni. Na most ez a kis doboz itóka azt mondja, hogy 5 órára elegendő energiát ad (5 óra légkondicionált helyiségben történő alváshoz, hogy 100km bringázáshoz sivatagi hőségben végig felfelé 50kg-os rekukkal? :D), de ugyanakkor nincs benne cukor és kalória is összesen csak négy egység. Én tudok rosszul valamit, vagy egyszerűen kamu, amit ráírtak?

Reggeli a kényelmes lakókocsinkban

Így nézett ki kívülről

A püspök és gyermekei

Csoportkép :)

Eszterrel együtt gurultunk le azon a kegyetlen emelkedőn, ami két nappal ezelőtt megszivatott minket. A 100 méter emelkedő a városba jövet egy forró kanyonban volt, ahol állt a levegő. Aztán amikor azt hittük, hogy már felértünk, még egy hosszú, egyenes, árnyékmentes utcán is fel kellett tekernünk. De legalább kifelé menet lejtett! :)

Mivel a következő szakaszon rengeteg fölfelé lett volna és az időjárás maradt ugyanaz a forró, száraz őrület, ami eddig volt ezeken az “alacsonyabb” területeken, ezért stoppolni kezdtünk, meg se próbáltuk ezt a szakaszt bringázni, az egyrészt kegyetlen lett volna, másrészt hajnalok hajnalán kellett volna indulnunk, de azt már lekéstük. A harmadik pickupos, akit Zita megkérdezett, egy nagyon kedves navajo bácsi volt, elfelejtettük a nevét, pedig még a kormányon lévő márkajelzésbe is oda volt vésve egy szívecske mellé. :) Ez a kép már a kocsiból készült, ahogy haladtunk fölfelé, és zöldült a táj, a szívünk is nagyot enyhült, mert bár szép volt, de ez a sivatagi szakasz kezdett kicsit nyomasztóan forró lenni.

Jótevőnk sok érdekeset mesélt az úton, többek között azt is, hogy a nagymamája 103 évig élt – persze egyből megkérdeztük, hogy mi lehetett ennek a titka, mire a hunzákéhoz kísértetiesen hasonló választ kaptunk: egész életében sokat dolgozott, csak a család által termelt ételeket ette, és mindig szoros, szorgos közösségben élt a családjával és a törzsével, akik nagyon szerették egymást és nagyon odafigyeltek egymásra.

Mikor lepakoltunk, a biciklit is megszemlélték :)

Nem vittek el minket egészen Flagstaffig, csak egy pontig, ahonnan “már végig lejt”, persze ez nem így volt, hullámzott a táj, de ez nem zavart minket, 25 kilométert sem kellett megtennünk a gyönyörű zöldben, aminek nagyon örültünk. :)

Közben egész házakat láttunk elszáguldani az úton… :)

Sok árnyékot kaptunk a felhők által, a végén már attól kellett félnünk, hogy talán meg is ázunk.

Reggel a napfelkelte előtt keltünk, és mire megérkeztek az első igazi fények, már a bicikliken voltunk.

Kihajtottunk a bekötőúton a nagy hosszú rétre, amin az országút is haladt.

Ilyen víztározók mellett tekertünk el…

Ezen a gyönyörű úton, ami gyakorlatileg szinte teljes egészében csak a miénk volt. Ilyen kora reggeli órában még mindenki szunyált, nem volt forgalom.

Nagy királyság volt így tekerni, élveztük is nagyon, és örültünk, hogy ilyen hamar megkezdtük ezt a hosszú napot.

A kemping, ami jövet tele volt. De nem is baj, ez így volt jó, nagyon jól éreztük magunkat az erdőben.

A terep hullámzott egy kicsit, kék rétszakasz között néha meg kellett mászni egy rövidebb emelkedőt, aztán megint jöhetett a lapos, hosszú rész

Találkoztunk egy másik bringással is, Kanadából indult, ha jól emlékszem.

Volt nála térkép, ami nagyon jól jött, mert így legalább megtudtuk a helyneveket, amelyek felé tartunk. Valamikor a délután folyamán terveztünk leérni erre a környékre, hogy északról megkerüljük a Grand Kanyont a Marble Canyon nevű helyen (jobb felső sarok) hogy valahol azután tábort verjünk.

Az előző fölfelé egy másik szögből :)

…és itt vagyunk a következő réten, kezdődhet a következő száguldás!

Az egyik hosszabb emelkedő tetején felértünk egy lapos gerincre, ahol több kilométer hosszann ki volt égve az erdő. Ezt is érdekes volt látni.

A terep folyamatosan hullámzott kicsit, és ezeket a rövid, de olykor meredek dombokat olykor megpróbáltam lendületből megtekerni. Csak azt nem vettem figyelembe, hogy még mindig 2500m-el a tengerszint felett vagyunk. Az egyiken annyira meghajtottam magam, hogy mire felértem, azt hittem, kiköpöm a tüdőm, szó szerint kapkodni kellett a levegőt, és úgy éreztem, hogy hiába zihálok, nem bírok elég levegőt venni. Persze aztán csak nem fulladtam meg és pár másodperccel később már jobb volt. Zita nem próbálkozott ilyen bolondságokkal, hagyta hogy elfogyjon a lendülete és szépen feljött mögöttem türelmesen az emelkedőn. Én pedig megvártam, és konstatáltam magamban, hogy sok értelme volt rohannom. :)

A táj újra erdős lett a Jacob’s Lake közelében, de most már eltűntek a rétek.

Egész Jacob’s Lakeig gyönyörű volt az egész út, még bizonyos fokig a kiégett erdő is.

A Jakob’s Lakei elágazásnál begurultunk a Visitor Center melletti árnyékos, pados részre ebédelni, és az épületbe is bementünk. Bent a fickó nagyon rendes volt, a kérdésemre, hogy hol tudom bedugni az egyik kütyümet tölteni, azt válaszolta, hogy adjam neki oda, majd ő bedugja hátul egy konnektorba. Így fel tudtam tölteni a netbookot, arra az esetre, ha maradna erőm a nap végére naplót írni. Ez jó érzés volt. Odabent pedig egy dombornyomott térkép is volt, amin nagyszerűen látszott az ezen a napon megtett (sárga szaggatott bal lent) és a még tervezett útvonalunk (piros vonal jobbra a kanyonhídig és picit tovább a túloldalán). Durva terep, meg kell hagyni, ilyet én is építettem otthon vízből meg homokból anno a homokozóban, csak kicsit kisebben. :) …és most itt vagyunk, az igazi, naaagy Grand Kanyonnál! :)

…és ebédet főzünk, mert magától nem gurul a bicikli, még akkor se, ha ezen a napon amúgy sok lefelénk volt

Már csak össze kell keverni és ráborítani a másik lábosban kifőtt tésztát

Mikor már pakolni készültünk, odajött hozzánk Raz, egy nagyon kedves pakisztáni fickó, akivel nagyon érdekes volt beszélgetni. Most volt túl a sokadik válásán, valahogy úgy mondta, hogy itt Amerikában el van cseszve a társadalom, nem csak a megunt termékeket, hanem egymást is eldobálják az emberek. Ő most emiatt kicsit kivan, ezért eljött ide, hogy a természetben legyen. Amikor pedig a szülőhazájáról kezdett beszélni, még ennél is sokkal szomorúbb lett, elmesélte, hogy nagyon szereti a hazáját, de sajnos szörnyű dolgok történnek odahaza, Pakisztánban egyszer kitalálták, hogy hadsereg kell, mert különben le fogja rohanni őket India. Lett is hadsereg, ám az akkorára nőtt, hogy mostanra gyakorlatilag átvette a hatalmas, és hát nem éppen megfelelően kormányoznak, szörnyű ami ott van. Miközben ezt mesélte, látszott, hogy tényleg nagyon szereti a hazáját és szinte a szíve megszakad érte, már látszódtak a könnyek a szeme sarkában, ahogy mesélt. Együttéreztünk vele, mert hát tényleg láttuk egy szeletét a csodaszép országánák és a pakisztániak igazán a szívünkbe lopták magukat. Ezt elmondtuk neki is, és azt is, hogy ezt egyszer a tévében is elmondtuk, le is írtuk párszor cikkekben és a blogon, és még sok-sok embernek személyesen is elmeséltük. Ezzel sem sikerült sok örömöt csalni az arcára, de azért az együttérzésünknek valószínűleg örült. Még integettünk is neki, mikor kikanyarodott a parkolóból, mire odagurult még hozzánk, és átnyújtotta a névjegykártyáját, és egy 20 dollárost. Mi utóbbi miatt ellenkezdtünk, de végül hiába, azt mondta, ne aggódjunk ezen, ez csak pénz, szívesen adja, és különben is, ha pénzre van szükségünk, csak jöjjünk Amerikába, itt lehet pénzt csinálni, legalább azt lehet, ha más sok jót nem – búcsúzott el tőlünk keserédesen.

A Jacob’s Lake után még egy kicsit erdőben mentünk, még pár kilométert hullámzott a táj, aztán…

Aztán elindultunk lefelé a forró sivatagba!

Magunkalatt láttuk az országutunk folytatását, ahogy kigyóként kanyarog a végtelen tágas semmibe

Egy parkolóban megálltunk szusszanni a nagy lefelé száguldásra, és megnézni a kilátást

Majd keresztülsuhantunk a kígyón

…és leértünk a nagy lapályra!

E szakasz szépségéhez kétségtelenül az is hozzátett, hogy néhány lankás részt kivéve végig enyhén lejtett egészen a kanyon fölötti hídig

Óóó, ezt a képet meg akartam picit vágni, mielőtt lekicsinyítem e bejegyzéshez. Na most már mindegy, ezért nem keresem elő újra az eredetit, majd talán a 2015-ös 360°bringa falinaptárhoz… :)

Megálltunk egy kiállónál, ahol a naptól már jócskán kifakult információs táblák azt mesélték nekünk, hogy innen indul a Honeymoon Trail, vagyis a Nászút-ösvény. :) Oké, mi már rajta vagyunk egy ideje! :)

Elképesztő szép volt az ég ezen a napon

A már említett lankás rész… Persze nem volt vészes, a nagy hőség ellenére sem. Merthát amióta leértünk ide ebbe a sivatagba, a hőmérséklet is megugrott kissé az erdőhöz képest

Néha kilátszódott a Grand Kanyon ezen felsőbb szakaszának egy-egy része

Az út bal oldalán a Rim, vagyis a perem – mindig nagyszerű tájképet biztosított :)

Mivel se éhesek, se szomjasak, se nyűgösek, se különösebben fáradtak nem voltunk, a bringázás ezen az úton tényleg akkora nagy élmény volt, mint ahogy azt ez a kép sugallja. Ez nincs mindig így, de most így volt! :)

Közeledünk a Dwellers Cliff nevű helyhez, már látszanak a házak a távolban

Itt szusszantunk egyet, mert hát hiába a enyhe lefelé, azért tekerni azt kellett és a hőség is kivett belőlünk

Talán egy kilométert sem haladtunk a Dwellers Cliff állomása után, mikor az út bal oldalán furcsa sziglaalakzatok sokaságára lettünk figyelmesek. Egy fickó még szuveníreket is árult mellettük, ebből is látszott, hogy itt valami látnivaló van. Egyes sziklák alá apró kabinokat építettek, úgy hogy a visszahajló szikla biztosította(? :o) hozzájuk a tetőt

Több ilyen szikla is volt, de nem mindegyik alá építettek házat

Az egyik nagyobb szikla köré egy egész komoly ház volt építve. Persze már romokban hevert

Az előző kép más szögből

“Induljunk már!” :)

Egy-egy mellék-kanyon egészen az út széléig nyúlt, és be lehetett látni az aljukra

Irány tovább!

A táj nem gyengült egy fikarcnyit sem, sőt…

A Marble Canyon egy nagyon apró helyiség volt, egy-két bolttal, étteremmel, egy benzinkúttal, egy hotellel és egy repülőtérrel. Utóbbinak a kifutópályáján nem volt aszfalt, de sorra szálltak le a kis gépek, hozták a turistákat. Akik kicsöppenve a vadonba annyira nem találták magukat, hogy még minket is megkérdeztek, merre van az arra (a benzinkútnál voltak emberek, náluk lehetett bejelentkezni a szállóba) – mi pedig egy mosoda-zuhanyzó-WC szolgáltatásokat nyújtó egység mosodájában találtunk egy ingyenesen használható légkondicionált helyiséget, ide ültünk be enni és vettünk két 1 dolláros hideg üdítőt is, hogy valami lónyállal leöblíthessük az út porát a torkunkon. Fantasztikus szakaszt tudtunk a hátunk mögött, és ezt ünnepeltük meg ezekkel az “Arizona” márkajelzésű üdítőkkel

A Kanyon a hídról – itt már jóval kisebb, mint ott, ahol a turisták zöme látja

Elnéztem az időt egy órával, így már alig volt hátra valami a napból a sötétedésig

Arra is gondoltunk, hogy a Navajok által felállított, napközben szuvenírek árulására használt bodékban alszunk

Mert egyre közeledett a naplemente… Ezek a sziklák nappal is vörösek, de talán nem ennyire, most a lemenő nap fénye festette őket ilyen élénkre

Végül az első szembejövő Navajo telepre kanyarodtunk le, itt koszos udvarokat, és rendetlen házakat találtunk, ráadásul a legtöbbjükben nem volt senki. Végül az egyik háznál zörgött a légkondi és bentről fények szűrődtek ki – itt találtunk embereket, akik nagyon kedvesek voltak, és megengedték, hogy a szomszéd háznál (ami egyébként a hölgy anyukájáé, aki ekkor nem volt otthon) sátrazhatunk. Mivel itt is tele volt minden azzal a szúrós bizével, egy autóroncsokkal teli betonplaccot sepertün fel a mama kertjében, és oda állítottuk fel a sátrunk hálófülkéjét, amiben így már fel mertük fújni a matracainkkat. A Navajo családhoz (ahová talán nem tartozik bele a férfi, mert ő egy “sápadtarcú” kaukázusi fajta volt, de szintén nagyon kedves) ezen a napon csapódott oda egy kiskutya, akit elmondásuk szerint kitettek, és magára hagytak. Ez a kutya egy eszméletlen szeretetéhes dög volt, Zita meg is szeretgette, aminek a vége az lett, hogy a sátorunk oldalához bújva aludt, még sokáig nyöszörögve további szeretetért.

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a galériához

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a galériához

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a galériához

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a galériához

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a galériához

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a galériához

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a galériához

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a galériához

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a galériához

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a galériához

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a galériához

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a galériához

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a galériához

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a galériához

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a galériához

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a galériához

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a galériához

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a galériához

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a galériához

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a galériához

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a galériához

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a galériához

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a galériához

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a galériához

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a galériához

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a galériához

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a galériához

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a galériához

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a galériához

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a galériához

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a galériához

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a galériához

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a galériához

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a galériához

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a galériához

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a galériához

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a galériához

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a galériához

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a galériához

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a galériához

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a galériához

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a galériához

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a galériához

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a galériához

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a galériához

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a galériához

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a galériához

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a galériához

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a galériához

26482km-t kellett bicikliznünk, hogy megérkezzünk a táblához! :) Végre, megértettük, Bison=Bölény, Buffalo=Bivaly! :)

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a galériához

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a galériához

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a galériához

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a galériához

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a galériához

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a galériához

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a galériához

Ahol az véget ért, ott elkezdődött a sétánk a patakban

A Narrows arról híres, hogy a legtöbb szakaszán a kanyonnak nincsen út, hanem egyszerűen a patakban kell sétálnunk fölfelé a két sziklafal között

Rögtön pár száz méter vízben való sétálás után egy vízesés mellett is elhaladtunk

Kora reggel látogattuk meg ezt a helyet – ekkor még alig voltak rajtunk kívül mások

A kanyar külső ívét jól alávájta a patak

Útközben egy szuper szőrös hernyót is láttunk :)

Sok helyen visszahajlott felettünk a szikla

Azért a térdig érő víz nem volt gyakori, legtöbbször meg lehetett úszni sipcsontközépig merülve

Sőt néha még száraz talajon is tudtunk néhányat lépni :)

Ez az lányok, dumáljatok csak, addig én tudok nyugodtan mindenfelé fényképezni :)

Azért végig nem volt ilyen csudajók a “fények”, keresni kellett a témát és a helyet, hogy szép fotók készülhessenek

Jövőre Sarahék gyermekestül elindulnak egy több hónapos családi európai útra. Mivel maguk tanítják a gyermekeiket, és mivel Nathan Java programozó és így bárhonnan tud dolgozni, ezt minden nagyon bonyodalom nélkül megtehetik. Ugyanezen okból nem vesznek már új autót, ki akarják húzni a régivel (amit szintén használtan vettek) az útig. Ugyanezen okból volt mint beszélgetnünk Sarahval, már nagyon várják ezt az utat. :)

Utelágazokodásh… Utálakodáshoz… Ööö, “nehéz nyelv a magyar.” :) Szóval kettészakadt a kanyonunk, és mi jobbra, a szűkebb járaton keresztül folytattuk, ahol rögtön egy kisebb vízesésen is át kellett másznunk. Na itt már combközépig vizesek lettünk. :)

Szűkül a helyzet!

Nem tűnik nehéz terepnek, de ha belevesszük, hogy a víz néhol 1 méter mély is volt, néhol már gondolkodni is kellett, hogy akkor most hogyan tovább…

Volt, ahol egy kidőlt fa volt a segítségünk

Ahogy mentünk bele a délelőttbe, úgy lett egyre több fény a hasadék alján

Ahol üledéket hagyott a sziklában a patak, ott rögvest kizöldelt a természet

Egy másik apró lény, akkor jött oda hozzánk, amikor leültünk tízóraizni

Voltak, akik a nehezebb utat választották :) Odébb csak bokáig ért a víz

Nagyon bírtuk ezeket a formákat, és a fotózásban is új kihívást adtak

Élveztem nagyon! :) Nézzétek balra a kanyon oldalát! :)

Brutális! :)

Visszafelé menet szembesültünk vele, hogy milyen jól tettük, hogy korán mentünk. Ekkor már néhol kész tömegek voltak a vízben

A kő, amire ki kell mászni! :)

Most más színek voltak, és a nagy fény-árnyék különbségek miett igazából nehezebb volt fotózni, mint korábban, amikor még nem sütött be közvetlenül a nap a kanyonba

Ez látszott fölfelé

Na, a kanyon bejáratánál már ilyen tömeg volt. De minél tovább mentünk fölfelé a patakban, annál kevesebb ember volt. És fent a tetején, kb. egy napi járóföldre még kempingek is vannak, tehát legközelebb nagy hátizsákkal jövünk és egy több napos túra keretében nézünk körbe jobban. :) Azt hiszem érdemes. A Zion ismét egy csodás hely volt, más mint a Yosemite, de a maga nemében legalább olyan érdekes.

Hazafelé menet a kocsiból is volt mint nézni

Nathan a kedvünkért nem a picit gyorsabb főúton keresztül hajtott át Arizonába, hanem a Zionon át, így láttunk új tájakat

A Zion Kanyon elágazása után egy nagy szerpentinen másztunk fel a völgy oldalába, majd egy alagutat kereszteztünk. Ezen az alagúton át amúgy is stoppolni kényszerűltünk volna, mert tilos keresztülbiciklizni rajta

Az alagút túloldalán is folytatódott az egész Zionra jellemző vörös sziklás, fenyőfás terep – A Ziont anno a nyugatiak közül elsőként a mormonok fedezték az indiánok segítségével. Ők nevezték el Zionnak, mert a hely szépsége arra emlékeztette őket. A Mormonok Könyvében, amit ők a biblia kiegészítesékent olvasnak, Zion egy olyan ideális hely, ahol mindenki békében és boldogságban él, mindenki gondoskodik magáról, a családjáról, és ha szükség van rá, akkor a közösség más tagjairól is. Ezt a kanyont és vidékét olyan szépnek találták, hogy elnevezték Zionnak. Hivatalosan először egyébként a hely indián neve volt a nemzeti park neve, de mivel azt képtelenség volt kiejteni, később hivatalosan is átkeresztelték a helyet Zionra.

Egy második, rövidebb alagút

Ha itt biciklivel mentünk volna, egy napba is beletelt volna, annyiszor megálltunk volna fotózni…

Ahogy kiértünk a parkból, kilaposodott a táj

Majd végül végleg kitágult minden és egy hatalmas pusztaságban találtuk magunkat.

Az előző bejegyzés végén említett tüskés bigyók a talpunkban

Itt sátraztunk egy rövid éjszakát, mielőtt megérkeztünk Nathanékhez

Nathanék vega burritossal vártak minket. Ez egy mexikói étel, egy palacsintaszerű lapba csavart finomságok, esetünkben tejföl, sajt, és hagymás-paprikás-sült bab.

Mi is tartottunk nekik egy “földrajz órát”, ez egy slideshow volt külön a gyerekek számára kiválogatott fotókkal – Ezt persze a szüleik is nagyon élvezték :)

Nathannek nagyon tetszettek a biciklire szerelt kamerával készült timelapse videók, és támadt egy ötlete…

…Felszereltük a családi autójukra az utánfutót…

…Felpakoltuk rájuk a bicikliket…

…és elindultunk velük…

Fel egy több mint kétezer méter magas fennsíkra, a Kolob-teraszra

Fent kitettek minket Nathanék, és több mint egy órán át, a kezdeti lankás vidék és egy apró emelkedő kivételével végig lefelé gurultunk a meseszép tájban…

…ami folyamatosan változott. :)

Bár megtehettük volna, hogy kevesebb mint egy óra alatt végigszáguldunk a 26km-es útszakaszon, ez hiba lett volna. Ehelyett sokszor megálltunk csodálkozni és persze fotózni…

Zita egy hajtűkanyarban

Miután megmásztuk a rövid emelkedőt, ez a látvány volt a jutalmunk – Zita kedvenc sziklaalakzatai :)

Valóban érdekesen néznek ki – és ellentétben a táj legtöbb részével, ezek közel voltak az úthoz – ha több időnk lett volna, bizisten kisétálunk rájuk

Az időjárással is mázlink volt – július amúgy monszun-szezon itt, tehát simán zuhaghatott is volna az eső…

Mintha egy gyerek rajzolta volna a tájat, nem? :)

Lefeléééé! :)

A Zion-kanyon fölé magasodó sziklák a távolból

Szerintem többet álltunk és néztük/fotóztuk a tájat, mint amennyit bringáztunk :)

Hmmm, ezek között fogunk kirándulni a következő napokban! :) El sem akartuk hinni, hogy máris itt vagyunk a Zion Nemzeti Parkban

Ez a része a parknak (A Kolob-terasz) egyébként kevésbé ismert a turisták körében. Pedig ezt a felvisznek és legurulhatsz dolgot már mások is feltalálták, mert láttunk egy kisebb teherautót a platóján rengeteg biciklivel felhajtani a platóra.

Az út egyébként szinte elhagyatott volt, szinte nem is találkoztunk autókkal

Az én kedvencem a sárga mező volt a benne alvó sziklaóriások látványával – tényleg olyan volt ez, mint valami megálmodott mesevilág. Pedig nem, ez a valóság volt körülöttünk :)

…és valaki itt él, ennek a közepén!

Na ez a két kis erdőfolt nálam végleg kitette a pontot a látványra

Kezdtük megérteni, miért volt olyan lelkes Nathan e túrát illetően

Amíg mi lefelé gurultunk, először úgy volt, hogy a gyerekekkel egy pataknál játszanak és ott megvárnak minket, de aztán Sarahnak haza kellett mennie vacsorát főzni

Még az út is vörös kőből van :)

Ahogy haladtunk lefelé, úgy lett egyre melegebb és úgy változott meg körülöttünk a táj

…és úgy lett egyre eufórikusabb a hangulatunk Zitával

Végül Nathan jött értünk és vett fel a megbeszélt helyen. Pontosabban annak környékén, mert azt beszéltük meg, ha nem lesz a pataknál, mikor odaérünk, szembe megyünk egymással, és majd valahol találkozunk. Ez a valahol egy emelkedővel volt a patak után.

Ez még nem az, csak útközben az autóból lefotóztuk ezt a dísz-vadnyugati “települést” (étterem+szuvenírboltok)

Az előző videó a főút mentén egy parkolóban ér véget. Onnan a Zion Kanyon völgyében folytattuk, ahová nyáron csak az itt közlekedő ingyenes shuttle buszokkal lehet bejutni, vagy gyalog vagy biciklivel. Mivel nekünk pontos célunk volt, és a sziklán szerettük volna eltölteni az időnk nagy részét, a buszt választottuk. Útközben leszálltunk az egyik megállónál megcsodálni ezt a kilátást. Szemközt látható egy vízesés, ez olyannyira nem állandó, hogy Nathan azt mondta nekünk, ő még sosem látta ott ezt a vízesést. :)

Ahogy sétáltunk a sziklánk felé, észre sem vettük, hogy egy őz mellett haladtunk el. Nathan csak mesélt, mesélt, majd mikor kb. 1 méter közel ért az őzhöz, meg sem állva az állat felé mutatott, megjegyezve, hogy “Here is a deer!” – mintha csak egy mohás követ, vagy egy érdekes fát mutatna. Az őz pedig meg se rémült tőlünk, csak nézett egy picit kiváncsian, aztán odébb sétált. Mi is így tettünk, de mi azért kicsit jobban csodálkoztunk, hogy ez itt így megy. :)

Az ott a szikla, annak a tetejére lehet felmenni végig turistaúton. Ami állítólag néhol kicsit kitett… Na ezt megnézzük! :)

Egy ponton hirtelen erős zúgást kezdtünk el hallani, ami azért volt furcsa, mert pár lépéssel korábban még nem hallottuk. Fel is figyeltünk a távolban a sziklák között egy apró vízesésre, de mindez csak pár méteres volt, aztán eltűnt a kövek között. Mint kiderült, csak addig, amíg meg nem töltött egy medencét, ahonnan még nagyobb zuhatagként szakadt alá. Mindennek szemtanúi voltunk, láttuk ahogy elindul fentről egy vízesés, ami előtte nem volt ott. Még szerencse, hogy nem futamodtunk meg egy kis eső miatt, és így most ilyen élményekben lehetett részünk! :)

Az egykori vízszintről árulkodó jelek a sziklában

Lentről, ahonnan pár perce láttuk megszületni a vízesést, elképzelni sem tudtuk, hol vezet fölfelé az út a meredek sziklafalban. Pedig ott volt, és nem is kicsi útról van szó, csak lentről nem látszott

A kilátás visszafelé a kanyonra. Onnan jöttünk! :)

Ahogy felértünk a meredélyen, a kanyonfal és a sziklatorony közötti szorosban folytattuk az úton, ami még itt is nagyon érdekes volt

Majd ez is elindult fölfelé, sűrűn hajtűkanyarokat véve

Közben körülöttünk mindenfelé elképesztő sziklák magasodtak, csodaszép volt

Mókusok is szaladgáltak az úton

Vagy elbújtak a sziklahasadékokban… :)

A kilátás! Pedig még fel sem értünk a peremre

Volt egy rövid szakaszon egy szerpentin is. Nagyon gyorsan és nagyon könnyen vettünk fel sok szintet – hála a remek útnak.

Odafent a peremen, ahonnan kezdődött az igazi Rock N’ Roll, még egy pár WC is volt telepítve… Ha valaki esetleg becsinálna a magasságtól, vagy örömében a látványtól :)

Lent a kanyon aljában fel-le szaladgáltak az apró buszok :)

Mi pedig elindultunk az innentől már láncokkal is biztosított úton tovább a csúcs felé

Közben mások már lefelé jöttek. Nem sokan voltunk a sziklán, mert direkt késő délután mentünk. Állítólag korán reggel sincs nagy tömeg, de napközben itt tolonganak az emberek és sorbanállás van

Na ez már kezd parásan kinézni, de a valóságban nem volt annyira az

Ezek a fák mindenütt kinőnek a sziklából…

Woooohoooooo! :) Ez valóban ilyen félelmetesen nézett ki, de mivel láttunk lejönni embereket, és mivel Nathan csak úgy ment előre, mintha egy délutáni sétára mentünk volna, ezért mi is így tettünk.

Vissza-vissza nézve néha elképedtünk, hogy hol jöttünk fel :)

[caption id="" align="aligncenter" width="600"]Szemben egy másik túraútvonal is volt a kanyon szemközti oldalán

Fent a csúcson nem csak fotózkodtunk, hanem ültünk, ettünk és beszélgettünk is jó egy órácskát.

A Zion Kanyon észak felé az Angel’s Landing tetejéről

Így nézett ki a csúcs gerince – nem is olyan rémisztő, mint lentről

Lefelé menet Nathan és Zita ismét előreszaladtak nagy beszélgetve, én meg hátulról paparadzultam :)

Képen nagyon durván néz ki, valójában akinek nincs tériszonya, az simán felsétál :)

Itt már újra lent vagyunk a szorosban, ezen a képen jól látszik, hogy milyen ügyesen építették ki a turistautat. Igazából a láncos részig akár még egy masszívabb kerekesszékkel is fel lehetne jutni. De egy MTB-vel tuti. Na meg lefelé is, annak akinek vannak hozzá elég jó fékei – és bátorsága. :)

Zita, Zita és Edina a Las Vegas táblánál :)

A lányok bevittek minket Las Vegas főutcájára, a Stripre, ahol a sok óriáskaszinó és minden jóság van

Párizs – vagyis egy kaszinó, amit Párizson és az Eiffel-tornyon keresztül adnak el

Ceasars Palace – egy másik témájú óriáskaszinó

Belül

Játékgépek mindenütt, hatalmas csarnokokban, tényleg mint ahogy a filmekben látni…

Mi végül nem játszottunk, pedig úgy terveztük, hogy 1, max. 5 dollárt felteszünk valamire, de mire ideértünk, már nem tűnt ez jó ötletnek, valahogy felkavaró volt látni ezt a rengeteg játékgépet… Zita csak pózol ezen a képen, valójában egy dollárt sem játszottunk el. :)

A rulettasztaloknál

Vannak ilyen óriási LCD kijelzős vesztőgépek is

Elég fényüző az egész Caesar Palace és olyan óriási, hogy azt nehéz volt felfognunk is

Egy felüljáróról a Strip

A bűn városa, és ezt nyiltan hirdetik, szórólapoznak is mindenütt

Van egy szökőkút, ami minden húsz percben előad egy dallamot és közben a szökőkút is “játszik”

Britney és más sztárok is itt lépnek fel néha évekig, minden nap

Tematikus nyerőgépek

Tematikus éttermek

Egy kis zöld az autóút közepén

Megint valamelyik híres európai városra hajazó helyhez közelítünk, felismeritek már?

Velence! :)

A hidakról vízpárát szórnak a gondolásokra

Meg kell hagyni, jól megcsinálták… Bent nem jártunk, de állítólag bent is nagyon durva

Velence legnagyobb látnivalói egy helyre összesűrítve – és nekem úgy tűnt hogy 1:1-ben lemásolva, ugyanakkorában… Vagy legfeljebb egy picit kisebben

Van egy óriáskerék Las Vegasban is (és épül még kettő… :o), ami állítólag nagyobb, mint a London Eye, és mivel Zita és Edina a vendéglátóiparban dolgoznak, tudtak rá nagyon kedvezményes jegyet szerezni, így beszálltunk az egyik üveggömbbe :)

Bent nagyon high-tech volt minden, és arra az esetre, ha a kilátás nem kötött volna le minket, a képernyőkön és a hangszórókon keresztül is folyamatosan szórakoztattak minket

Egy szállodakert felülről

Egy parkoló felülről – Amerika az autók országa, mondjuk látva a távolságokat, ez érthető is. Persze a városok és minden is úgy alakult és épült ki, hogy az autósokat szolgálja. Csak tudjunk leugorni erről a lóról vagy valahogy fenntarthatóvá varázsolni az autózást (is)

A naplementét az óriáskerékről nézhettük végig – Ha jól emlékszem 30 percig tart egy kör rajta – ez az idő nagyon gyorsan elrepült a kapszulában – amiket egyébként bulira is ki lehet bérelni, a padlóból bárpult hajtható elő és legénységet(pultos fiút) is lehet bérelni a bulihoz

Szomszédaink a magasban

A város egy részlete a kerék tetejéről

…és maga az óriáskerék immár esti fényeiben

A kerék után még bementünk a Ceasers Palaceba, mert a lányok mutatni akartak valamit – nélkülük kb. elvesztünk volna ebben a kaszinódzsungelben, hiába van még beltéren is ilyen fancy irányjelző tábla

Na ez durva! :) Valahogy a kaszinó mögött és a szállodák alatt (de a mélygarázs felett!) egyszer csak egy kacskaringós utcákból álló bevásárlóközpontba jutottunk. De mivel odakint hőség volt, ezt is befedték, és belégkondícionálták, de a mennyezetet olyanra festették, mintha bárányfelhős ég alatt sétálnánk. Cirkusz ez a javából, felnőttek Disneylandje – Ahogy Zita (az én Zitám) mondta :)

Ez se volt gyenge, egy teljesen automatizált, robotbábúkat felvonultató jelenet zajlott le tűz és vízeffektekkel. Az egész valami ókori történet akart lenni, de lévén a szereplők nem élők voltak és a háttérben Nike meg CheeseCake Factory logók díszelegtek, az egész kicsit mesterkélt volt, még úgy is, hogy amúgy nagyon profin meg volt csinálni. Azért érdekes volt látni ezt is.

Újra Zita kényelmes otthonában, feleségem ismét főzött valami finomat

Zita elvitt minket egy igazi jó hamburgert enni. Ez is egy meki szerű hely volt, de mégis nagyon más. A minimalista designú étteremben nem volt minden agyonfestve marketinggel és az étlapon csak 2-3 féle hamburger volt, plusz sült krumpli és üdítő. A hamburger viszont tényleg nagyon finom volt, mert bár gyorsétteremben voltunk, mégsem tűnt annyira gyorsétterminek. És talán még egy fokkal egészségesebb is volt a mekisnél vagy a társaiénál

Szégyenlem, de már nem emlékszem, milyen főzelék volt ez. De finom volt, emlékszem hogy büszke voltam a feleségemre, mikor megkóstoltam. Mikor feleségül vettem, még nem volt a konyhában sok tapasztalata, de már nagyon ügyes. Persze az nem igaz, hogy zsákbamacskát vettem volna, hisz előtte megnéztem az anyukáját is! ;)

Ó jajj, ez még most is fáj, hetekkel később. Rendeltünk új SPD cipőket (ugyanazt, ami nekem kettő, Zitának három évig bírta, hisz ez azt jelenti, hogy akkor az új cipőkkel már garantált, hogy kibírjuk hazáig – Specialized Tahoe cipőkről van szó) és a hozzájuk való stoplikat, de az egyik csomagból mire megérkezett, kiesett az a kis ovális fémkarika a két lyukkal, ami a csavarok alá kerül. Sajnos ezzel nem foglalkoztunk az első las vegasi napjainkon, csak az utolsón, persze indulás előtti este.

…és ekkor jöttem rá, hogy a régi stopliból, mivel azok nagyon le és elkoptak, nameg összerohadtak, nem tudom kivenni ezeket az alátéteket, mert az őket tartó csavarok elnyíródtak, összerozsdásodtak a cipőtesttel… Ekkor kezdtem nekiállni a régi cipőmnek a svájci bicskánk fűrészével…

Fűrészeltem, fűrészeltem, de hiába… nem tudtam hozzáférni a hiányzó alátét régi példányához. Persze azért kitaláltam valamit, másnap egyikünknek sem kellett működő SPD cipő nélkül elindulnia.

A búcsú Zitától

Éééés elindultunk Las Vegasból! :) Összesen 8 napot töltöttünk a városban, na nem azért, mert ez volt minden álmunk, ennyit Las Vegasban lenni, hanem mert kissé meg voltunk fáradva a Yosemite, és a sok sátrazós nap után, és sok elintézni valónk is volt. Zitához sok holmink érkezett ebay-en (vagyis pontosabban Évához, aki elhozta nekünk), és sok-sok cikket és bejegyzést, sőt még néhány riportot is innen írtunk meg, na és megterveztük részleteiben az út további szakaszát is. Sőt, további pótalkatrészt is kellett rendelnünk, de erről majd később. A lényeg, hogy ezermillió köszönettel és nagy hálával tartozunk főleg Zitának, de Edinának, Terinek és Évának is a segítségükért és a társaságukért, és hogy ilyen nagyszerű, szuper kényelmes helyünk volt erre a hosszú időre. Ezúton is ezer köszönet! – A képen pedig, ha jól sejtem választási plakátok láthatóak – tele van ilyenekkel minden üres telek.

Útban a Strip felé – útba esett kifelé menet a városból. Tulajdonképpen az egész városon át kellett vágnunk, a délnyugati csücskéből indultunk és ÉK felé hagytuk el.

Előttem van észak, és nyugat, jobbra a nap kél, meg a repülők is arra vannak. És délről jöttünk. :)

Van, aki fest, mások meg (jobbra) timelapse videót készítenek :D

Juhééé, Las Vegas! :) Egy centet sem buktunk, de élményekkel gazdagabbak lettünk itt is! :)

Kápolna Las Vegasban: Illetékteleneknek belépni tilos, fegyverrel őrzött terület! – Esküvő a kápolnában: 1000 dollár! :) Najó, csak viccelek, nem láttunk ilyeneket, de az tény, hogy zárva volt és a közelébe sem lehetett menni, nem úgy mint mondjuk egy európai társánál. Itt a pénzről szól minden.

Ebből a piramis alakú kaszinóból(?) fent egy függőleges fénynyalábot lőnek ki, ami állítólag még az űrből is látszik. Amikor először láttam, egyedül futottam sötétedéskor, kb. 10km-re voltam tőle és egy hatalmas, sötét viharfelhőt világított meg alulról. Ez csak pár nappal volt a függetlenség napja után, és egy pillanatra tényleg úgy látszott, hogy egy űrhajó szállott Las Vegas felé és éppen felrobbantják a várost egy gyilkos lézernyalábbal :)

New York, Las Vegas :) Fake felhőkarcolók, valószínű kaszinó, vagy talán szálloda van a belsejükben. Nekem innen a távolból úgy tűnt, még az ablakok is csak festettek, és beton az egész.

Zita régi cipője…

…most végleg feldobta a talpát. Budapest – Las Vegas, 3 év és 26400km – ebből javarésze Ázsiában. Megszolgálta! :) Utódját, egy ugyanilyet csak csodaszép kék női színben az én csodaszép kékszemű feleségemnek 40 dollárért vettük ebay-en, míg az enyémet végül csak a Specialized honlapján keresztül kaptuk meg 75 dollárért. Mindkét esetben még rájött az árra egy kb. 15 dolláros postaköltség, de még így is nagyon megérte egy ilyen jó cipőt ennyiért. – A Striptől pár blokknyira keletre, arra, amerre már a monorailes magasvasút sem jár, találtunk Yelp.com-on egy még vasárnap is nyitva tartó kerékpárboltot. És mivel ez a nap vasárnap volt, kifelé menet a városból először ide hajtottunk. Itt tudtunk venni gumitömlőt, mert abból elfogyott a tartalék, és 2 dollárért kaptunk Zita stoplijába a hiányzó alátétből egyet. Csak azt nem értettük, hogy hogyan lehet az, hogy egy modern, fejlett országban, ahol elméletileg gondolkodó emberek laknak, ott az eladó kivette az amúgy 15+ dolláros stoplicsomagból az alátétet, és eladta nekünk két dollárért. Ezután hogy adja el a hiányos stopliszettet? 13 dollárért fogja árulni, és várja, hogy megvegyék?

Ráesett egy kókuszdió a vállára a fáról? Elcsúszott a mekiben a frissen felmosott padlón? Karambolozott az autójával? Perelje szét az agyát az illetőnek! Mi segítünk, hívjon most, és hamar milliomost csinálunk önből a balesete által! …és mellesleg mi is jól járunk… és mellesleg az amerikai törvényhozás egy kabaré… :)

Itt utálom a mekit nyíltan, de közben be kell valljuk megint, mivel Zita defektet kapott és semmilyen helyen nem közvetítették a fociVB döntőt, végül jobb híján megint egy mekibe ültünk be sziesztázni, megtöltöttük a már kicsit kopottas poharunkat üdítővel, és az ingyenwifin streamelve egy magyar forrásról végignéztük a fociVB döntőjét. Ez vicces volt, mert a mi streamünk valahogy előbb jött mint a szomszéd asztalnál tableten néző srácoké, ők némi fáziskéséssel őrjöngtek az eseményeken. :)

Megtaláltuk a ludast!

Ötödik defektünk ezen az úton. Mind az öt esetben az ilyen fémszálaktól történt a defekt, és mindig fejlett országokban. Érdekes, hogy pont ahol gondolnánk, Ázsiában nem kaptunk egyetlen defektet sem. Well, az igazi “fejletlen” Ázsiában nem, ugyanis Törökország és Malajzia között egyetlen defektünk sem volt. Mindig csak a fejlett országokban, ahol ezek az óriási kamionok döngetik az utakat az óriási, rengeteg kerekeikkel, amelyek abroncsait hátrahagyják mikor defektet kapnak. Az ilyen abroncsokban vannak ezek az apró fémszálak, amelyek képesek átszúrni a Schwalbe Marathon Plus defektvédelmét. Később az USA-ban még két defektet kaptunk, szintén ezek miatt. Tehát defektek száma eddig összesen: 7. Ebből 1 Törökországban, 1 Malajziában, 1 Ausztráliában, 1 Új-Zélandon és 3 az USA-ban.

Nem, nem ettünk mekis kaját, ezeket a szendvicseket én készítettem és bár ezen a képen épp nem látszik, de jól meg voltak rakva zöldségekkel is és nagyon finomak voltak. Bent azért nem volt pofánk enni… :)

Pálmafának álcázott átjátszótorony… :)

Még ki sem értünk Las Vegasból, megint meg kellett állni, mert éreztük, hogy kikészít minket a hőség. Egy nagy lefelében azt hittük, hogy majd végre lehűt minket a menetszél, de az olyan forró volt, hogy már csípte a szemünket is és egyáltalán nem hűsített le minket, olyan volt, mintha egy légkeringtetéses sütőben bicikliztünk volna. Ez nem volt vicces, ezért megálltunk egy kis boltnál és bemenekültünk a légkondi alá. Bent nem találjátok ki, mit találtunk az élelmiszerboltban! Játékgépeket… :o

Super Size üdítőspohár – avagy hogyan vedd magadhoz egyszerűen a két napra elegendő kalóriamennyiséget folyadék formájában. Értitek már miért annyira sokan kövérek az amerikaiak? Itt nem a minőség számít, hanem a méret és a mennyiség, a látszat.

Ping pong? Mi az? Itt az amerikai verzió lassan ismertebb lesz, mint az eredeti játék. Beer pong és Zombie Card Game a bolt polcain. És mi még azt hittük, hogy némelyik ázsiai kultúra őrült… :) Well, minden kultúrának vannak jó és rossz oldalai, a lényeg, hogy mindig a jó dolgokat lessük el mindenhonnan. És elnézést, hogy ennyit szapulom az Amerikából eredő kanszumerizmust, de most hagy mondjam el, hogy ide is (bár kezdetben némi előítélettel, de) nyitott szívvel jöttünk és itt is rengeteg jó dolgot láttunk (a kép témája nem tartozik ezek közé :D) és sok-sok remek emberrel találkoztunk akiktől sokat tanultunk és gazdagodtunk azáltal, hogy találkoztunk. Legyen szó itt élő magyarokról, más bevándorlókról, vagy őslakos amerikaiakról.

Végre, kiértünk Las Vegasból! :) De a hátam még mindig izzadt, valaki kapcsolja már ki a hajszárítót!

Well Done, magunk mögött hagytuk ezt a minden értelemben őrült várost. :)

Mások sem tudják, mit tegyenek jó dolgukban. :)

Azért nincs forgalom, mert az autópálya mellett, egy azzal párhuzamos alternatív úton haladtunk. Ahol naplemente előtt nagyon szép fényeket kaptunk, és végre az idő is lehűlt egy picit (talán 40 fokra) az elviselhető értékre, így nagy feeling volt itt és ekkor biciklizni, főleg egy ilyen mozgalmas nap után.

Megálltunk egy benzinkút-étterem-bolt-óriásparkoló helyen, ahol egyszer csak egy olyan pickup állt meg, aminek furcsa fehér cucc volt rakodva mindenhová az aljára, mintha csak havat vert volna fel magára. Persze ahhoz 50 fokkal hidegebb kellett volna, hogy legyen. Valójában arról volt szó, hogy egy kis off-road túrán voltak a Halál Völgyének azon a részén, ahol egy sósivatag van. Amit a Zita a kezében tart, az egy az autó aljáról leesett sótömb. Ezen a helyen ránk sötétedett, kérdeztünk táborhely után, az út túloldalára mutattak, hogy ott szabad. Ott csak bokrok és kövek voltak, és az erős szél mindenféle szemetet fújt magával. Hátul találtunk egy lakókocsit, megörültünk, hogy lesznek szomszédaink és általuk talán szélárnyékunk, de mikor odaértünk, csalódnunk kellett, a jármű szét volt verve és elhagyatott volt. Az egész környék barátságtalan volt, és az eget már viharfelhők borították, ugyanakkor még mindig forróság volt, ahhoz legalábbis túl melegnek tűnt az idő, hogy csak úgy a szabadban itt aludjunk. Valószínű már csak a hőség miatt sem működhetett volna ez. Ezért aztán elkezdtük kérdezgetni a benzinkútra beálló pickuposokat. A negyedik fickó visszakérdezett: “És akkor majd a fejemhez tartjátok a pisztolyt?” – mire mi így válaszoltunk: “Nem, nem, dehogy is, nincs nálunk pisztoly, mi baltával dolgozunk…” – Ez tetszhetett neki, mert azt mondta, elvisz minket. Jó két órát autóztunk, közben láttam a Virgin River Gorgeban olyan útszakaszokat, ami biciklivel nagyon para lett volna, mert útfelújítás miatt csak egy mindkét oldalt betonsávval korlátolt helyen tudtunk volna haladni, nagyon közel a nagyon gyors és sűrű forgalomtól. Emberünk két óra alatt két bringanapnyira teleportált minket és végül egy olyan elágazásnál tett ki minket, ahonnan csak 5km-re volt már Toquerville – a falu, ahol Couchsurfinggel szállásunk volt egy nagyon érdekesnek ígérkező családnál.

Épphogy csak elköszöntünk a fuvarosunktól, az elhagyatott kereszteződésben fél percre rá egy másik autós állt meg mellettünk. Joe-val hozott össze minket a véletlen, aki csak azért hajtott le itt az autóútról, hogy kinyújtóztassa a tagjait. Joe maga is nagy bringás, és most egy értekezletre igyekezett, mert amúgy szolár megoldásokkal foglalkozó céget vezet. Amikor nem bringázik, merthogy ő maga is nagy bringatúrás és épp nála volt az amerikai túrakerékpárosok körében nagyon ismert Adventure Cyclist magazin legújabb száma, amiben éppen rekumbensekkel foglalkoztak és a címlapon is egy rekus volt látható. Joe pedig éppen Európában szeretne legközelebb biciklizni, de valami sík terepen, mert már nem bírja úgy, mint régen. Rögtön javasoltam is neki a Duna menti útvonalat a Fekete-erdőtől a Fekete-tengerig. :) Hát most mondjátok meg, micsoda “véletlenek” vannak. Van erre az angolnak egy nagyon jó szava, de most nem jut az eszembe. De most komolyan, hogy történhet ilyen? Elvisznek vagy 200km-re mikor már éjszaka van, és ahol kitesznek, ott jön egy csávó, akinél van egy olyan magazin, amin épp olyan furcsa bicikli van, mint a miénk. És épp tudok neki remek tanácsokkal szolgálni, és épp olyan dologgal foglalkozik, amivel talán egyszer én is szeretnék. Amikor ilyenek történnek az emberrel, akkor akaratlanul is belegondol abba, hogy mi van, ha odafentről valaki vagy valami mozgatja ezeket a szálakat, mert hát hogy lehet ilyesmi véletlen? – Joe-val jó 20 percet örvendeztünk egymásnak, kontaktot cseréltünk, és végül hiába unszoltuk, hogy nem kell, mert csak összegyűrődik nálunk, nekünk ajándékozta az újságot. :)

Bishop tele volt ilyen táblákkal, és tényleg így néz ki a város + kismillió autó meg modern üzlet, reklámtábla

Egy patika… :)

Az utcakép Bishopban

Kimentünk a város végébe stoppolni…

…de nem jártunk sok sikerrel, mindenki 55 mérfölddel húzott el mellettünk

Erősen sütött a nap, forróság volt és nagyon nagy szembeszél (szembe fújt volna, ha biciklizünk…) ezért én inkább máshogy hasznosítottam a Las Vegas táblánkat :)

100 Fahrenheit – Amikor Fahrenheit bácsi kitalálta ezt a hőmérsékletskálát, a 100-ra lőtte be az emberi test hőmérsékletét. Picit tévedett, 100 Fahrenheit 37.777 Celsiusnak felel meg, a testünk pedig alapesetben csak 37 fok :) Köszi Randynek ezen infókat! :)

Miután visszamentünk Bishop belterületére, ahol lassabban hajtottak az autók, felvettek minket. Már az előző kép is a kocsiban készült, a kinti hőmérséklet mutatójáról. Egy kedves férfi vett fel minket a nagy piros pickupjával, és Lone Pine-ig vitt minket, pedig csak Independence-ig (másnap volt júli4 – Independence day) ment volna, de elvitt minket a plusz 15 mérföldre lévő következő városig. Közben sok érdekeset mesélt a környékről, egy híres börtönről és hogy mennyi filmet forgattak errefelé…

Sofőrünk ötletére egy komolyabb táblát is készítettünk

De hiába… Sötétedés előtt egy órával feladtuk. A táblával viszont másnap történtek érdekes dolgok. A helyiek azt hitték, hogy koldulunk mert a koldusok szoktak ekkora táblákkal az út szélén állni. Ez először nekünk sem esett le, csak mikor már a második hölgytől kaptunk pénzt, és mikor erről másoknak meséltünk. Mégsem volt jó ötlet a tábla. Szegény jóakaróinkat jól összezavarhattuk, amikor nem akartuk elfogadni elsőre a pénzt, meg amikor végül erősködésükre végül mégis elfogadtuk aztán névjegykártyát adtunk nekik webcímmel meg mindennel. Ha előbb látjuk a mi táblánkhoz hasonló táblákkal koldulókat, nem készítünk ekkora táblát. A két adományból egyébként már majdnem kijött volna egyikünknek egy buszjegy a következő forgalmasabb útig, csak ezzel meg az volt a baj, hogy a következő busz az ünnep miatt csak 4 nappal később indult… :)

Egy kedves család háza melletti legelő sarkában kaptunk engedélyt a sátrazásra. Ez a kép már másnap reggel készült. Este látszott a Tejút az égen, gyönyörű naplementénk és napfelkelténk volt, a távolban pedig az egyik csúcs a sok közül a Mount Whitney, négyezer-valahányszáz méter magas, ha Alaszkát nem számolnánk, ez lenne a legmagasabb csúcs az USA-ban.

Reggeli kilátás a sátrunkból… Ha eddig nem értettük, miért nem vettek fel minket, itt most megértettük. :) Szép volt még egy napot maradni ezen a vidéken.

A ház, ami mellett sátraztunk

Nem látszik, mert vastagon le van vakolva, de ez egy szalmabála ház! :)

Közös fotó a családdal, akik megengedték, hogy náluk sátrazzunk. Ezúton is ezer köszönet! :)

Szégyeljük, de amíg stoppoltunk, többször megfordultunk a mekiben. Bent ugyanis légkondi volt, és 1 dolláros “termékek” (mert hát ételnek ki tudja, hogy nevezhető-e) így amíg az egyikünk bevásárolt, a másik kint állhatott az épület előtt stoppolva, és így nem veszítettünk időt és esélyt. És jeges italt is annyiszor tölthettünk után amennyiszer csak akarsz(kicsit csalva az előző nap vett poharunkba – elviekben csak same day, vagyis azonos nap lehet refill-t, vagyis újratöltést csinálni. (semelyik családnak sem jutott eszébe egy pohárból inni, mindenki megveszi a külön poharakat mindenkinek, nehogy fel kelljen állni és újratölteni. Kifelé menet kidobják a műanyagpoharat és nem használják újra) De nézzük csak, mi van az ajtóra írva? Az itt árult ételek és italok rákot és egyéb bajokat okozhatnak. Hoppá. Legalábbis Californiában így tudják… De valószínű az egész világon így van, mert mindenütt ugyanazt az ipari sz@rt árulják. És mindemellé még odaírják, hogy “We Care”, ők törődnek velünk… Hát persze, minden mekiben ott a játszótér és a gyerek menü, törődnek velünk, hogy biztosan a következő generációk is náluk költsék el a pénzüket.

Zita bokát villantott, de sajnos ez sem működött… :)

Délelőtt fél 11 körül egy sárga autó állt meg mellettünk, és a benne ülő páros azt mondta, hogy Las Vegasba tartanak, és el tudnak vinni minket. :)

Némi turpisság volt a dologban, ugyanis pár perc múlva kiderült róluk, hogy Éváról és Randy-ről van szó. :) Őket az interneten keresztül ismerjük, és meg is volt beszélve velük, hogy Las Vegasban találkozunk. Ők Los Angelesből indultak el oda ezen a reggelen, és a kedvünkért kitérőt tettek, hogy – abban az esetben, ha addig nem jön senki, aki elvisz minket – felvegyenek minket és ne kelljen itt állnunk ki tudja meddig. Csakhogy arról volt szó, hogy Éva apró autójával jönnek, amivel csak a cuccainkat és talán a bringákat tudják elvinni. Ehelyett reggel végül Randy kocsijával indultak útnak, amiben viszont tönkre volt épp menve a légkondi. Ez hatalmas áldozathozatal volt részükről, hiszen nagy kitérőt tettek értünk egy nagyon forró vidéken. Légkondi hiányában még így autóval sem mertük bevállalni a Death Valley-t, a Föld egyik legforróbb vidékét itt nyár elején. Kerülőt tettünk Las Vegas felé és útközben találkoztunk limonádét áruló gyerekekkel. Errefelé divat az ilyenfajta zsebpénzgyűjtés…

Mikor megkérdeztem a gyerekeket, hogy mire gyűjtenek, elmondták, hogy július negyedikei tüzijátékra! :o Mindjárt más íze volt a tőlük vásárolt limonádénak… :D :( Legalább nyári táborra, vagy valami értelmes dologra gyűjtöttek volna. Na de nekem nincs jogom rájuk haragudni, 15 éves koromig csak a számítógépes (ráadásul single player, ohh God…) játékokat püföltem, az se sokkal jobb mint a tüzijáték durrogtatása.

Rettentő izgalmas vidéken teleportáltuk keresztül magunkat az autóval :)

“Hol laksz? – Az autópálya 239-es kijáratánál, a ZZyzx úton! Hol?!?” :D

Útközben láttunk egy újfajta erőművet (Ivanpah Solar Power Facility): egy csomó tükörrel a napsugarakat a tornyok tetejére koncentrálják, ahol így gőz keletkezik, ami turbinákat hajt meg. Ekkor még úgy tudtuk, a magas sókoncentrátum miatt, amit erre a célra használnak, az egész még éjszaka is képes működni, de sajnos később, mikor meggoogliztam, kiderült, hogy ez nem így van, ez az erőmű csak akkor termel áramot, amikor süt a Nap. Azért így se rossz! :) Hisz talán a tükrökhöz és a gőzturbinához nem kellenek olyan spéci ritkafémek, mint a szolárpanelekhez…

Még meg sem érkeztünk Las Vegasba, már elkezdődött… :)

Las Vegasban Zitánál laktunk, bár ő érkezésünkkor nem volt otthon, így ezen a képen sincs rajta, csak a szuper finomra sikerült galuskás csirkepörköltje. :) Na meg Éva, Randy és Teri :)

Kicsit szárazság volt az elmúlt években…

A gát a tó felöli egyik parkolóból

Ezekben az oszlopokban ömlik be a víz a turbinákhoz

Emlékmű a gát oldalában

Csak ekkorka táskákkal mászkálhatunk a környéken, nehogy felrobbantsuk a gátat… Pisztoly, fegyver sem lehet nálunk. Ezt ugye azért kell külön kiírni, mert sok amerikai államban fűnek-fának szabadon lehet fegyvere, hogy meg tudja magát védeni a fegyveres őrültektől! Micsoda őrült logika! :D :(

A gát fentről, a mellé épített hídról fényképezve. A híd azért kellett, mert a gátat nem a mai forgalomhoz méretezték, ahogy Ti is láttátok a timelapse-en, jó kis dugó alakult ki rajta.

Csoportkéééép! :) Mondd: Saaajt! :D

Vigyázat, sivatagi teknőc veszély! :)

Szép formás, színes kövek mindenütt, ez a Red Rocks

Érdekes dolgokat tud alkotni az erózió…

Éva épp nagy szenvedéllyel mesél valamit, ahogy jószokása! :) Zita nappalijában tartottunk fényképes élménybeszámolót a tévén, amit Éva és Randy himalájai beszámolója követett, ők ugyanis a tavaszi szezonban megjárták az Everest alaptábort. Mutattak őrült videókat a luklai repülőtéren való landulásukról, és elmesélték, hogy pont amikor felértek az alaptáborba, aznap történt az a szörnyű tragédia, amiben 16 sherpa elvesztette az életét. Éváék látták, ahogy helikopterrel lehozzák a holtesteket a gleccserről. Közben egy pakisztáni fickó, aki a nők egyenlőségére próbálja felhívni a figyelmet, behívta őket egy alaptábori sátorba, és miközben megvendégelte őket süteménnyel, elmesélte, hogy a lánytestvérével együtt másztak az Everestre, és ő kétszáz méterrel a csúcs előtt megállt, és hagyta, hogy a testvére egyedül mássza meg a csúcsot, hogy ne ő kerüljön a rivaldafénybe, hanem az, hogy egy pakisztáni nő is képes megmászni a világ legmagasabb hegyét! :) Ezt nevezem önzetlenségnek! Ezzel emberünk egyben azt is feladta, hogy idén megmássza a hegyet, hiszen a sherpák a történt tragédia miatt már nem másztak ebben a szezonban, és nélkülük kvázi lehetetlenség megmászni A Hegyet. Éva egyébként lefelé menet magashegyi betegség tüneteit észlelte magán, és elég rosszul volt, de végül egy hosszú menet után leértek kellően alacsony magasságba és rendbe jött. A kalandjaikról egyébként hamarosan olvashattok egy angol outdoor portálon, ahová Éva is és én is írtunk már, és talán egy hét múlva útjára is indul a weben – reméljük nagy sikerrel! :)

Megtaláljátok az embereket a tájban? :)

Micsoda hely! :) Reméljük fotósunk nem csak az embereket, hanem az embereket a tájban fotózta! :)

Jump! :) As Always :)

Formák

Kicsit odébb más arca volt a tájnak, de még mindig Red Rocks

Beteg dolog…

Ez nem egy benzinkút, hanem egy drive-in ATM – mivel nagy a forróság, jó, ha nem kell kiszállnod a kocsiból, miközben KP-t veszel föl. Na és persze kényelmes is, és az amerikai nagyon szeret kényelmes lenni. :)

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

…de az is lehet, hogy a “Lifesavers” gumicukortól táltosodott meg! :)

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Ez a tábla azt meséli el, hogy a mellettünk lévő fa, és az annak magjait kedvelő madár hogyan élnek együtt. Egyetlen ilyen madár egy év alatt akár 35 ezer (!!!) magot is elrejt a földbe vájt üregekbe. Egyszerre 80 magot is képes magánál tartani a madár, és ezeket akár 7 mérföld messze is elviszi. Óriási, nem? :)

Alig látszik a képen, de hátul mögöttünk a bódéra ki van írva, hogy 9945 láb magasan vagyunk, vagyis 3030m-en. :)

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Ezek az úgynevezett mésztufa tornyok a tavon. Hogy hogyan jöttek létre és mi a szerepük a helyi élővilág létezésében, kiderül a cikkből! ;)

Látjátok azt a sok apró fekete pontot a kép jobb alsó sarka felé? Azok ott mind legyek! :)

A bal oldali légy körül azért van ilyen furcsa burok, mert néhány centiméterrel a víz felszinte alatt van! :o De nem halott. A hamarosan megjelenő cikkből minden titok kiderül! ;)

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!