Pakolás közben Zita még nagyon ügyesen lőtt egy képet a várostól délre található vulkánról, amely állítólag a legaktívabb vulkán San Salvadorban. Jövet a városba egész nap uralta a látképet, gyakorlatilag egy napig kerültük a hegyet :)

A posta reggel 8-kor nyitott, és ezt meg kellett várnunk, mert előző két nap hiába jártuk órákig a város utcáit, sehol nem kaptunk képeslapokat, ahogy a postán se, ezért akkor amikor először jártunk itt, még bélyegeket sem vettünk, hiszen nem voltunk benne biztosak, hogy kapunk-e lapokat egyáltalán. Végül Zita szúrt ki egy boltot, ahol profi nyomtatást vállaltak, és itt nyomtattunk ki saját készítésű képeslapokat. Ezeknek a képminősége sajnos bőven hagy kívánni valót maga után, de csak ezt sikerült összehozni. A meglepetés akkor ért minket, amikor most a második látogatásunkkor a postán a néni előkapott egy hatalmas albumot tele képeslapokkal. Hol voltak ezek két napja, mikor egy kollégáját kérdeztük a képeslapokról (postales, vagy tarjeta de postal)?!? Hát, a kolléga nem tudta, hogy vannak képeslapjaink… :o AAuuurgh, ezért jártuk körbe az egész várost? Ezért nyomtattunk saját képeslapot? Némi tanakodás után végül úgy döntöttünk, hogy nem írjuk meg újra a lapokat egy szebb, rendes képeslapra, hanem marad a saját design, mert már így is nagyon késő volt, és reméljük, hogy így is értékelni fogjátok őket. Mikor kitaláltuk ezt a képeslap-kérést, nem gondoltuk, hogy néhol ilyen bonyolult lesz lapokat szerezni, de igazából nem baj, mert jó muri, hogy mindenütt van ez a kis külön küldetésünk. :)

Amivel most is elment az idő, főleg, hogy a postától pár méterre találtuk ezt az óriási használt cipő kereskedést. Már a bicikliről szemet szúrtak nekem a remek futó és túracipők, amelyek sajnos állapottól, típustól, márkától és mérettől függetlenül teljesen össze-vissza voltak pakolva a hosszú sorokra. Itt minden cipő 25 dollárba került, pedig voltak köztük olyanok is, amelyek újonnan talán 150-200 dollárba is belekerülnek. Egy órát is eltöltöttünk itt a cipőket turkálva, és közben gyönyörű, GoreTexes terepfutó- és túracipőket találtunk, Salomon, North Face és egyéb nyugati márkákban, csak hát mint ahogy a legtöbb cipő, ezek is leginkább 39-40-es méretben voltak, és általában női színekben, tehát feltételezhető, hogy ezeket az alig használt cipőket nyugati nők adták le valahol valószínű az USA-ban. Azért így is találtam egy 43-as Asics Trail cipőt, aminek a felső részéről nem mondaná meg senki, hogy használt, csupán a talpán van egy kb. 1mm-es kopás. Ezt 25 dollárról lealkudtam 18 dollárra, és megvettem. A régi, még Darwinban, Ausztráliában 3 dollárért vett futócipőmet otthagytam boltban, és sajnos csak a fizetés után adtam oda, pedig elképzelhető, hogy beszámították volna, mert hátul volt egy kisebb cipőjavító műhelyük is, tehát a cipőket előtte megjavítgatták, és úgy árulták. Azért vettem meg ezt a cipőt közel 5 ezer forintért, mert a réginek már annyira szétfoszlott a talpa, hogy már több pénzt költöttünk e miatt pillanatragasztóra, mint amennyibe maga a cipő került.

Így viszont most van egy szinte vadi új futócipőm, amit szerintem még ki is mostak leadás előtt, vagy soha nem is használtak kültéren, mert nagyon tiszta volt. Egész nap (és azóta is) úgy örülök neki, mint egy gyerek a karácsonyi ajándékának. Ebben a cipőben még legalább 500km-nyi futás benne van, ha nem több, és tegnap felvettem városnézéshez és nagyon kényelmes volt és jól fogta a lábam. Hosszabbat futni még nem sikerült vele, mert azóta, hogy elindultunk San Miguelből, minden nap bringáztunk, pedig ennek már 5 napja. Aznap este egyébként meggoogliztam a cipő árát újonnan, és ebay-en 100 dollár környékéről kezdődött, ami azt jelenti, hogy egy ilyen otthon 30 ezer alatt nem nagyon lehet megkapni. Remélem tényleg jó üzletet csináltam és sokáig fogja bírni! És hogy otthon is lehet ilyen jó cipőket venni használtan ennyiért vagy olcsóbban, mert ha igen, akkor én tuti soha többé nem veszek több futócipőt újonnan tizen-huszonsokezrekért. Mert ugye egy-egy ilyen cipő egy olyan rendszeres futó lábáról, mint amilyen én voltam ezelőtt az út előtt (és remélem újra leszek ezután), maximum egy év alatt lekopik az ember lábáról.

A cipővásár után már éhesek voltunk, ezért megálltunk egy pupuseriánál és megettük az utolsó El Salvadori pupusáinkat :)

Közben azt is láttuk, hogyan hordják a helyiek a vizet oda, ahol az nem megy vezetéken

Kifelé menet a városból láttuk az autógumisok karácsonyfáját :)

Aztán újabb sok bocilegelőt

És egy gyönyörű, hosszúfarkú madarat, amilyet eddig még soha

Jobb lesz, ha szorosabbra húzzuk a fékjeinket! :)

Azok a vulkáni szigetek már Hondurashoz tartoznak

Vettünk egy-egy féldolláros fagyit egy az utat járó csilingelő fagyiárustól

Amelyik gyerek nem szeret ülni a szülei bringájának vázán, az egyszerűen csak áll rajta :) – vagy mert még túl pici ülni, azért áll.

Ennek a házfalnak biztosan kisebb az ökolábnyoma, mint egy vakolt, festett, 30-as téglafalnak. :) Cserébe ebben a házban meg is fagynánk, de ugye errefelé csak két évszak van: a nyár és az esős. :)

Ja, és bár nem írtam eddig róla, de ezen a napon is voltak mászások. Reggel egy 300m-es, a délután egy másik, kisebb, ebből gurulunk lefelé a képen

Ez egy szép nap volt a bringázáshoz, csak egy kissé meleg, de ahhoz már hozzászoktunk

A nap képe :) Legalábbis nálam viszi a pálmát :) Mielőtt lekanyarodtunk a határhoz, ott volt ez a hosszú egyenes szakasz észak felé

Balra egy kisebb vulkáni kúppal – Ez már szinte a Dunántúlon is elférne :)

Bocik az úton – egy elütött állatot is láttunk, ott keselyűk voltak az úton

Végtelen bocilegelők…

A határ előtt 4km-el egy ilyen kamionsort előztünk ki… Csak pár száz métert tartott, aztán egy sorompó után újra felszabadult az út

Függőágyban a kamion árnyékában :) Vajon menet közben is be mernék vállalni?

Ez a kötény és a fejen cipekedés elég jellemző El Salvadorra

Ezek a dombok már Hondurasban vannak, a határtól fotózva

Vettünk másfél napnyi hondurasi Colónt, hogy legyen egy kis helyi pénzünk. A fickó azt mondta, hogy 3000 dollárnyi pénz volt a kezében, és hogy nem fél, mert itt is, ott is fegyveres őrök vannak, biztonságos itt. Ez itt a félelmetes, veszélyes Közép-Amerika! El tudnátok képzelni egy embert így sétálgatni 840 ezer forinttal a kezében a magyar-román határon?

….és megérkeztünk Hondurasba! :) Utazásunk 34. országába! :)

Ernesto ekkor már a munkában volt, ezért a búcsúfotón csak a tesója van rajta :) …és az utcájukat őrző biztonsági őr készítette a fotót.

Na, de most már tényleg induljunk el San Salvadorból! :) Alig haladtunk pár sarkot, máris egy csoda jött szembe, vagyis inkább keresztbe: Egy 42B járatszámú busz dupla cifra felső uszonyokkal és hátsó légterelővel. :)

Elefántos állatkert a külvárosban

Miután felkapaszkodtunk 900 méterre 700-ról, egy hosszú lefelé következett az autópályán, ami sokkal barátságosabb volt, mint vártuk. Kevés forgalom, és széles leállósáv, néhol még árnyékot is kaptunk az út menti fák által.

Aztán láttunk érdekes dolgokat is… Sehol nem láttunk annyi fedetlen csatornafedelet eddig, mint itt El Salvadorban. Ezt, ahogy a többit is, már messziről kiszúrtuk, de azért egy ilyen “élmény” után még óvatosabban haladtunk tovább

Mikor leértünk a hegyekből és keletnek kanyarodtunk, az út szélén kókuszt árultak. Itt mi is megálltunk a nagy gurulás után, és megünnepelendő, hogy leadtunk majd egy kilométer szintet, megittünk egy-egy kókuszt

Szekérrel tilos! A grafitisek szerint csak koszos szekérrel…

Azért az vicces, hogy még egy ilyen minőségű, relatív forgalmas úton is száríranak magokat! :)

Rengeteg cukornád szállító teherautó haladt el mellettünk és közben hagyták is el szépen a takarmánynak szállított árút, tele volt cukornád darabokkal az út széle

Ebédre csirkét ettünk rizzsel

Sok helyen égették le a füvet az út környékén

“Gyere már öcsi, hát nem igaz, hogy húzni kell!” :)

Minek ide gyerekülés? :)

Ennek se törik ki a küllője, az tuti! :) Lehet, hogy nekem is ilyen kerékkel kellett volna nyomni a 100napbringát, akkor nem lett volna 13 törött küllőm 8000km-en

Nem tudom, hogyan és miért csinálják ezt a fák, de mindkét irányból láttunk ilyen út fölé bedőlő fákat.

Itt már letértünk az útról Jiquilisco felé

Ők mutatták meg, hogy hol van ez a hely, amikor már a ház előtt álltunk. :) Aranyos a kissrác, ahogy nézi az apját, hogy mit is kell mutatni a kamerába. :)

A főtér sarkában a templom

…és belülről, sok ventillatorral :)

A főtér másik sarkában találtunk egy még nyitvatartó pupusásat, aminek nagyon megörültünk

Itt sülnek a pupusák – A barna részek odaégett sajtdarabok! :)

Zita a hordós káposztát is értékelte, amit El Salvadorban mindig adnak a pupusa mellé

Milyen vagány már ez a háromkerekű! :)

A Parque Central itt nem csak egy egyszerű park volt, hanem egy igazán nagyszerú közösségi tér, kosárpályával…

…karácsonyfával

…játszótérrel…

…hangulatos világító gömbökkel a fákon és ilyen “szokásos fedett tánctérrel”

…sok-sok paddal mindenütt, és kivilágított fákkal…

Ja, és ekkor épp telihold volt! :) Ti is látjátok benne a nyulat, mint a maják?

Reggel kifelé menet a szállásunkról. Mint kiderült, ez valami önkormányzati hely lehetett, mert volt hátul a kertben egy műfüves focipálya és két úszómedence is. Az egész nagyon tipp-topp volt egy pici salvadori faluhoz képest, örültünk, hogy megtaláltuk. A képen érdemes megfigyelni egyébként a csatorna vízelvezető nyílását, aminek kb. 8cm-es, az úttal párhuzamos rései vannak! A háttérben pedig az látható, hogy a helyi piac egy egész utcaszakaszt elfoglal – mert előre is van utca, csak más tér nem lévén, ráépült egy állandó piac! :o Legalább négy ilyen utcaszakasz volt a városkában

Annyira ízlett a pupusas, hogy reggelire is azt ettünk. Két dolog nagyon fontos jó pupusához: friss legyen, tehát az orrod előtt készítsék el és rakják a vaslapra, illetve a sajt! A sajt nem lehet amolyan túró/feta féle sajt, mert az nem olvad meg és nem lesz nyúlós, pedig az olvadt sajtért ugye nagyon oda vagyunk, főleg hogy több mint egy évig Ázsiában még csak nem is lehetett kapni semmi ilyesmit.

Miért jó, hogy láncszemek vannak beépítve a küllők agy felőli végébe? Így rugalmasabb a kerék és jobban lehet vele ugrabugrálni? Vagy ez csak egyszerúen menő, esetleg kényszermegoldás?

Kifelé menet a városkából áthajtottunk a CBD-n. :) (City Business District – Ausztráliában így hívják a nagyvárosok felhőkarcolós üzleti központjait)

Szavazz rám, tele van velem a felüljáró!

Üdv Usulutában! Ez volt a következő városka, amit kereszteztünk. Vagyis ez már nem is volt olyan pici

Életkép az utcáról

Zita éppen egy banános-tejes jégkásának örvend, mellette két biztonsági őr. A Don Pollonál is állt egy puskás fazon, csak ő már nem fért bele a képbe. Minden komolyabb boltnál vagy étteremnél áll egy ilyen shotgunos bácsi, ami nekünk eleinte furcsa volt, de mára megszoktuk. Ők is emberek, a fegyver pedig a munkaeszközük.

…és sorszámuk is van, ami minden esetben jól látható, gondolom ennek is megvannak az okai. Emberünk nagyon kíváncsi volt a bringákra, le se vette róluk a szemét. :) Ilyenkor azért én sem féltem őket annyira, és el merek fordulni pár másodpercre, míg fizetek a pultnál vagy hasonlók.

Pupuseria! :D Ez a rendes neve azoknak az éttermeknek, ahol elsősorban pupusát szolgálnak fel. :)

Kifelé menet a városból kaptunk két El Salvador zászlót egy buszsofőrtől :)

Ebédelni egy nagy, csarnokszerú családi étteremnél álltunk meg, aminek az ajtajában ilyan gumiabroncsból készített székek voltak. Kipróbáltuk őket, a háttámlás verzió nagyon kényelmes volt. :)

Pár száz méterrel odébb meg egy ilyen ház figyelt az út bal oldalán. A ház fala nádpálcákra felfűzött múanyagpalackokból van megépítve

Ugyanez belülről

A bádogtető alján is volt, aminek mondjuk már csak esztétikai értelme volt, más célja nem

A ház előtt még a járda is üdítős fémkupakokból volt kirakva

Bent tele volt a ház ilyen díszekkel

Meg ilyenekkel – ez is mind palackból készült

Nem tudjuk, miért épült ez a ház és mi célt szolgált, vagy mit akart mondani, de érdekes volt. És talán ez a felirat mondd valamit. Kérdezni nem nagyon tudtunk, vagyis tudni tudtunk volna, de a választ valószínű már nem értettük volna, na meg meleg is volt, mert az egész az út napos oldalán volt, ahol majd meg lehetett pusztulni a melegtől, ezért gyorsan vágytunk vissza az árnyékba és a hűsítő menetszélbe.

A térképem jelölt egy 15km-el rövidebb utat San Miguelbe. Próbáltunk még az étteremnél ennek utánakérdezni. Mikor kérdeztük, hogy aszfaltozott-e, mondták, hogy igen, nagyon, persze… Kérdeztük, hogy van-e domb, mire felmegy (azt sejtettük, hogy nincs, mert egy régi vasútvonal mellett halad), mondták hogy persze, tök lapos. És mindemellé még mosolyogtak is vadul. :) Mikor megérkeztünk az elágazáshoz, ez az út fogadott minket. A képen nem látszik, de nincs aszfalt az úton, ez egy apró, egysávos murvás út, be a dzsindzsába. Ezért nem is vállaltuk be, legfőképp a bringák miatt nem. Most már azokkal a gumikkal és felfüggesztéssel szeretnénk hazatérni, amik most a bringán vannak. Nincs se időnk, se pénzünk újakat szerezni, arról nem is beszélve, mennyi logisztikai feladatot igényel ilyesmit leszervezni a soronkövetkező országokban. Mindez már nem hiányzik nekünk, ennyit nem ér az a 15km, főleg hogy a nagyobb út mentén is rengeteg érdekes dolog van.

Zita lassíts, csak 80 a maximum! :)

Első lökhárítós, gyermeküléses paripa! :)

Sok szép bocilegelőt láttunk az út mentén

Szavazz rám, a szavazófülkében egy nagy X-el húzd majd át a fejemet, jó!? :D

Rózsaszín uszonyos busz, már San Miguelben

A templom San Miguelben, a főtér mellett

Itt laktunk, nem volt rossz, kedvesek voltak, és a második nap a második alkalmazott már a wifi jelszót is elárulta

Jézus, két sassal egy kerékpáron… De legalább tükrök is vannak bőven! :) “Segíts magadon és Isten is megsegít!” :)

Így belülről nézve, mit gondoltok, milyen bolt ez? :) Elárulom, ez egy Brazil Patika! :) Farmacias Brazil, ez volt kint a cégér a bolton. Egyébként hátul tényleg lehetett kapni gyógyszereket is, tehát ez a mindent patikának hívunk dolog valószínű Mexikón át az USA-ból vándorolt el ide is.

Santa Anát egy mellékúton hagytuk el, ahol sokáig kapaszkodtunk egy meredek fölfelében, ahol nem voltunk egyedül bringások. Figyeljétek a nem gyenge visszapillantó tükrét! :)

A közép-amerikai országokban elképesztő mértékű a szemetelés. Otthon a Balkán ehhez képest Svájc!

Sarki közért

10 év múlva ugyanígy egy motorkerékpárral fog itt állni :)

Apuka az USA-ban dolgozik, ezt a mobilszolgáltatók is tudják, ezért vannak külön csomagok, melyekkel olcsóbb az USA-t hívni

A faluvilágban

Festett aljú póznák szegélyezték az utat sok kilométeren keresztül

Mikor végre becsatlakoztunk a főútba, ellaposodott a táj – cserébe a forgalom is megnőtt

“In God Hands” – meg a buszsöfőr kezében is, akik nem ritkán úgy vezetnek mint az őrült – és itt is versenyt csinálnak abból, hogy kinek van szebb, menőbb járgánya

Azért értelmes fejlesztésre is költenek, a képen nem látszik jól, de az ajtó mögött egy érmével működő forgókapus beléptető rendszer van! Az ajtó mögötti ülésen a néni pedig egy élő csirkét visz, jól látjátok! :)

Ez az étterem és bolt együttes a főváros, San Salvador előtti nagy fölfelé alján volt, itt megengedtünk magunknak egy 5 dolláros pizzát a Pollo Camperoból elvitelre, amit az árnyékben ülve fogyasztottunk el. Ezzel jól is laktunk mind a ketten és kicsit rá is pihentünk a 400m-es fölfelére

Erről később beszélgettem az El Salvadoriakkal és azt mondták, hogy nem arról van szó, hogy a busztulajdonos neonáci lenne, hanem inkább csak annyi, hogy valami filmből, vagy valahonnan megtetszett neki egy jelkép, és úgy gondolta, hogy ez is menő, és felmatricázta vele a buszát… :o Mondjuk azért ez is elég meredek, de valamivel megbocsájthatóbb!

Itt már az emelkedő tetején, az M1-M7 bevezetőjén San Salvadornak :) (a fölfelé kemény volt mint az atom, de erre most ne pazaroljunk szavakat) – Ezt a vulkánt kerültük meg délről – Északról is meg lehetett volna, de az egy kisebb, hullámosabb, hosszabb út lett volna, ezért úgy gondoltuk, hogy inkább egyben vállaljuk be és az autópályán, ahol több helyünk van az autók mellett

San Salvador látképe az M1-M7 bevezetőről :)

Egy mormon templom, úgy látszik itt is van közösségük

A(z egyik) főtéren, ide beszéltük meg a találkozót a vendéglátónkkal

Rögtön még ezen az estén, némi beszélgetés és a zuhanyzás után Ernesto elvitt minket egy Pupuseria negyedbe. A Pupuseria az az étterem, ahol a pupusát (ejtsd: pupuszát) kapni. A pupusa pedig nem más, mint El Salvador legjellemzőbb, legtipikusabb eledele. Kb. mint nálunk a gulyásleves. Csak ez igazából egy töltött tortilla. A tésztája vagy rizsből, vagy kukoricából készül, forró olajos vaslapon sütik ki, a töltelék pedig legjellemzőbben sajt és/vagy bab, chicharron(tepertő), vagy ezek vegyesen, illetve van még egy-két zöldséges verzió is. Julio Guatemalavárosban annyit beszélt a pupusáról, hogy már alig vártuk, hogy kipróbáljuk a nagy kedvencét. Nekünk is egyől az lett és azóta vagy még háromszor ettünk. :)

Itt már másnap, szombaton ebédnél vagyunk, Zita ismét elkészítette a Zsuzsi-féle sörös-fokhagymás csirkét – nagyon ízlett Ernestonak és a testvérének

A délután meglátogattuk Erndeto nagymamáját, ahol a karácsonyfán bevásárlókosár díszek voltak! :o :)

Vacsorázni egy menzaszerű étterembe mentünk, ahol tipikus El Salvadori (ilyenkor az El is kisbetű kéne hogy legyen?) ételeket adtak. Azok a gombócok nagyon finomak voltak, tojásból és még valamiből voltak.

A pupusa frissen készült, arra várni kellett, a várakozáshoz pedig sorszámot kaptunk :)

Itt készül a pupusa nagyüzemben :)

A világnak ezen a részén, hogy ne kelljen elmosni a műanyagtányért, egy-egy fóliát tesznek mindegyik tetejére. Ebből következik, hogy a tányérnak már nem is kell tömörnek lennie, elég egy ilyen rácsos verzió… A szemét meg csak gyűlik, jobb esetben elégetik, rosszabb esetben csak szétfújja a szél…

Másnap Zita megirigyelve a guatemalai kalácsos sikeremet, ő is elkészítette az övéit :) Ugyanolyan finomak lettek, és ezzel is megleptük a vendéglátóinkat. :) Meg egy kicsit magunkat is. :)

Ugyanaz a tér napközben

Ernesto elvitt minket egy plázába, amit először nagyon furcsálltunk, mert hát nem vagyunk épp plázába járós fajta, de aztán mindenre fényderült. Ernesto megtudta, hogy Zita szereti a kávét (talán a profilunkon van írva?), ezért elvitt minket egy kávézóba, ahol a bartista, vagyis a kávé készítő mester néhány éve bartista világbajnokságot nyert. Ez a kávézó, vagyis azóta már kávézólánc egyik kávézója volt a plázában. A kávé pedig még nekem is ízlett, pedig én nem vagyok egy nagy kávés. Drága sem volt, 2-3 dollár volt egy közepes csésze. El Salvador egyébként anno rengeteg kávét termelt és sokan nagyon meggazdagodtak ebből, de mára már nem akkora kávénagyhatalom, mint egykor volt.

Balra lent látható a kávéház ajtaja. Ezt az épületet egyébként nem a plázával építették, mert már előtte is itt állt, tehát a plázát e köré az épület köré építették, és meghagyták benne, mint épületet az épületben. :)

Természetesen az összes kapható kávé hazai volt

Útban a városközpont felé – Épül a metrobus, persze már évek óta át kellett volna adniuk, de mikor meséltem a 4-es metrót, arra még ők is csak pislogtak. :) Ez itt még csak 1-2 éve késik, és már nagyon úgy néz ki, hogy hamarosan befejezik.

Alvókocsis kabin :) Avagy egy függőágy átlósan kifeszítve egy előttünk haladó teherautó rakodóterében – és frankón aludtak is benne! :)

Szép épületek, csak épp az a szögesdrót nem kéne. Apropó, biztonság! Ernesto elmesélte, hogy mi a szomorú helyzet El Salvadorban: a polgárháború alatt kimenekült egy csomó rossz arc is az USA-ba, de őket idővel kiutasították onnan, ezért hazatértek, és itthon El Salvadorban alapítottak hatalmas bűnbandákat a polgárháború után. “Védelmi pénzt szednek a falvakban a szegény polgároktól, akiknek így végképp nincs választása kimozdulni onnan, mivel az apró földjeikből élnek, és hála e “védelemnek” így már megtakarításaik sincsenek, ha pedig elhagynák a falut, akkor már földjük se lenne, amit művelhetnének. Ez még önmagában talán kezelhető helyzet lenne, ám ezek a gengszterek létszámban többen vannak, mint az országban állomásozó katonaság és rendőrség együtt véve, ezért az állam sem tud velük mit kezdeni.

Az egyik nagy templomban a városközpontban

Az oldalkápolna

A nemzeti palota

A karácsonyfa a főtéren – Eléggé vad, meg kell hagyni, nem cifrázták túl!

El Salvador del Mundo, avagy a világ megmentője – mindenhonnan lehet egy kis spanyolt tanulni :)

A főtér – Elég ramaty állapotban volt. Ha csak egy valamit az országban, akkor legalább ezt a helyet takaríthatnák

A templom kívülről, amiben az előbb jártunk

Egy tömbbel odébb átsétálunk egy másik térre. De mi az a csúnya raktárépület ott?

Hoppá, egy katolikus templom! :)

Ernesto elmesélte nekünk, hogy ezt a templomot direkt építették kívülről csúnyára és belülről szépre, nem pedig arról van szó, hogy takarékossági szempontból átépítettek egy raktárat/piaccsarnokot templommmá, mint ahogy feltételeztem.

A keresztút állomásait jelképező szobrokat a maradék betonvasakból és egyéb építési hulladékokból készítették el

A polgárháború alatt sajnos e templomban is folyt vér

Az ajtón ma is láthatóak a golyónyomok

Ismét a másik főtéren. Mikor elmentünk itt autóval, még kilátszott a Hold is a felhők felett, és épp gyönyörű telihold volt. Én csak későn kapcsoltam, mire megfordultunk és leparkoltunk az autóval, már eltűnt a Hold, pedig oltári jó fotó lehetett volna együtt ezzel a Föld-szoborral… Tanulság: mindig légy jelen és cselekedj most! :)

A tesókkal

Ez a karácsonyfa bezzeg nem bádogból, hanem fényből volt

A szebbik kalácsot Ernesto nagymamájának ajándékoztuk

Majd közösen a családdal fölfaltuk! :)

Csoportkép a karácsonyfa előtt, ami így már szinte nem is látszik. :) Ezen az estén fényképvetítést tartottunk az 1700 képes slideshownkból. Természetesen nem néztük végig az összes képet, mert akkor még mindig ott lennénk, de mindenki választhatott magának egy neki tetsző országot, és azt megmutattuk, arról meséltünk. A végén még egy kis tapsot is kaptunk. :)

A délután elvittek minket egy helyre, és útközben sikerült végre lefotózni azokat a mutatványosokat, akik errefelé a piroslámpáknál produkálják magukat. Ez Mexikó óta sok helyen így van.

Egy szuveníres/kézműves “Art” piacra mentünk, ahol láttunk kókuszdióból faragott majmokat :)

…és a nemzeti szeszt is, ez az ő Unicumjuk :) Szegények… :) Merthát semmi nincs olyan jó, mint az Unicum! :D

Így néz ki El Salvador. A lakosság 7 millió fő körül van, ezzel a legsűrűbben lakott országnak számít Közép-Amerikában

Üdv El Salvadorban! :) Az ország neve annyit tesz “A megmentő”, ez egy rövidítése az 1525-ben adott teljes nevének: Provincia de Nuestro Señor Jesus Cristo, el Salvador del Mundo, magyarul valahogy így hangzana: Jézus Krisztus urunk, a világ megmentőjének provinciája – és hát ugye így nem lehet manapság egy országot hívni, ezért lett a rövidítés :)

Van itt minden, jó lesz nekünk! :)

Azt szavakkal nehéz visszaadni, néha milyen nehéz a fölfelékben húzni a gépet, de ezek csak pillanatok, amiken túl lehet tenni magunkat – mert már nagyon jól megtanultuk az évek alatt, hogy utána mindig jönnek a jó élmények is

Zita beszaladt egy útszéli temetőbe, mert ez mindig érdekes, és minden országban kicsit (vagy nagyon) más…

Én ezt az időt a szemközti padon értékes pihenésre használtam, kellett is megint! :)

KSzép időnk volt, de a nap már kezdett alacsonyan járni, az nyilvánvaló volt, hogy az eredeti célunkig, Santa Anáig ezen a napon nem tudunk eljutni, de ez nem is zavart minket, én konkrétan örültem, hogy élek, és hogy azért még így is meg tudjuk csinálni az emelkedő tetejéig, ahol van egy kisebb városka

Bármennyire is szenvedtem, azért amikor szépet láttunk, akkor megálltunk fényképezni :)

Megérkeztünk a városkába, még világosban! :)

Bár a képen pont úgy néz ki, mintha veszekedés történne, de ilyesmiről szó sem volt. Egy emelkedő tetején megállt mellettünk egy autó, és egy család pattant ki belőle, hogy ők szeretnének velünk egy fényképet készíteni. Erre egy páros is ott termett, akikről kiderült, hogy bringások, és hogy a tűzoltóságon laknak

De előtte még készítettem egy balul sikerült panorámaképet a mellettünk lévő hosszú falfestményről

Ők a brazil-uruguayi bringás páros, Mariana és Luis Enrique, 5 hónapja bicikliznek, Panamától indultak és 2000 kilométert tettek meg eddig

Ezeket a holmikat a tűzoltóktól, illetve Marianáéktól kaptuk, a képeslapon olvasható a blogjuk címe is, ahová spanyolul és portugálul írnak. A lenti mondat valami olyasmit jelent magyarul, hogy “Az utazás nem csak arról szól, hogy új helyeket látogatunk meg, hanem hogy új módon tekintünk a dolgokra.” – nem igazán sikerül ennél jobban megfogalmazni, de értitek, ugye?! :)

Ilyen általában akkor történik, ha forró helyen vagy közvetlen napfény alatt tartjuk a felfújt matracot hosszú ideig. De mi ezt már azelőtt tudtuk, hogy megvettük a matracokat, ezért erre nagyon figyeltünk, és sose tettük ki őket napnak vagy hőnek. Most mégis megtörtént ez, és Zita utólag már emlékszik is rá, azt hitte az éjjel, hogy én rugdosom a matracát, miközben az valójában belülről összeszakadt két rekesze között.

Reggel még közösen örömködtünk egyet az újévnek

A mi bringáinkat már nem merték kipróbálni a tűzoltók :)

Valamikor délelőtt 10 óra környékén elindultunk, ekkor láttuk az utcára kikanyarodva ezeket a lámpásokat az egyik út fölé benyúló hatalmas fán

A városban több falfestményt is találtunk, ez például azt reklámozza, hogy a házban tojás kapható :)

A plaza, vagyis a főtér közepén

A templom a főtér oldalában

Tábla bokorba rejtve :)

Kifelé menet a városból – Elseje lévén, nagyon csöndes volt minden, üresek voltak az utcák – élveztük nagyon! :)

Azért a buszállomáson volt némi élet

Falfestmény egy hotel oldalán :)

Itt már kint a városból, egy vulkán látványa tárult elénk – valószínű ezt láttuk előző nap is Guatemalából. Vajon mi lehet az az egyenes nyiladék rajta? Egy lávafolyás nyoma? Vezeték biztos nem, mert annyira nem egyenes, és megnéztem a nagyfelbontású képen, nem fut ott semmi, nincsenek oszlopok se…

Apró téglagyár az út szélén

Ez a kemenceépület felül tele volt téglákkal

Fémszobor az út mentén

Egy döglött bogár – Kár hogy nem tettünk mellé semmit, így nem látszik, hogy kb. akkora volt, mint a fejem! :o

Kreatív! :)

Ezt a képet ide a blogra elfelejtettem megvágni, de Facebookon volt már, a lényege, hogy a busz elülső szélvédőin van két nagy piros batman matrica! :) Az útikönyvünk szerint egyszer egy az országot bemutató fotópályázaton egy olyan fotó lett a nyertes, aminek az volt a címe, hogy El Salvador három szuperhőse. A fotó egy asztalt ábrázolt, rajta három bekeretezett képpel. Az egyiken Jézus, a másikon Superman, vagy valamelyik másik hollywoodi szuperhős, a harmadikon pedig egy Amerikában dolgozó rokon volt – merthogy a polgárháború és a nehéz anyagi lehetőségek végett nincs olyan család El Salvadorban, amelyiknek ne lenne legalább egy az Egyesült Államokban élő és dolgozó rokona.

Egy ilyen rokon rögtön le is szólított minket a Santa Ana felé menet félúton lévő falunak a plazajában, ahol megálltunk pihenni. Itt egy kókuszt ettünk és megettük a reggelire vett pizza maradékát, miközben egy srác odajött hozzánk, hogy Chicagóból valóak vagyunk-e? :) Mire mondtuk, hogy nem, mi budapestiek vagyunk. :) Milyen kár, merthogy ő Chicagóban él, csak most hazajött az ünnepekre két hétre a családjához… :)

A főtér melleti templom

Lovasszobor a templom kupolájának tetején

Azt hiszem itt is gondolkodás nélkül megőrülnek az amerikai kultúráért, vagy bármiért, ami nyugati, hisz az mind nagyon menő… És itt is a lestrapált amerikai iskolabuszokat használják tömegközlekedési eszköznek.

Azért már ez is művészi, ha nem is éri el a pakisztáni mértéket, de azért érdekes! :)

Úgy tűnik a 218-as buszjárat vonalán kerekeztünk :)

3 órára minek hotelszoba? Annyi idő alatt ki sem tudja rendesen pihenni magát az ember…? :)

Santa Anába beérkezve valahogy pont egy piacnegyedre keveredtünk be

Ez a kötény errefelé elég jellemző

Élet nem sok volt az utcákon, de kosz annál több

Marianáék tanácsára a Hotel Livingstonban szálltunk meg 15 dollárért – A szállodához az utat egy kedves bringás (jobbra) mutatta meg

Még labdázni is lehetett az utcákon, annyira üresek voltak – pedig Marianáéknak nem tetszett Santa Ana, azt mondták, túl zsúfolt, túl városias… Hát január elsején nem, az biztos! :)

A Choco Panda egy errefelé népszerű kakaós ital

A belvárosi piac sem volt tisztább, mint a másik

Egy dobozos pepsi, vagy egy igazi kókusz, amit az orrod előtt csapolnak meg? Melyiknek van jobb marketingje? Melyik az egészségesebb? Melyik vásárlásával támogatsz arra érdemesebb embert? Melyik előállítása, szállítása és tárolása jár kisebb környezeti hatással? A kókuszban csak kb. két deci folyadék van, de a húsa is ehető, és azt is behűtik, azért van a kocsin a piros hűtőtáska. Mindkettő fél dollár, kb. 133 forint. :) Te melyiket választanád? Ezeket a kérdéseket jó lenne feltenni magunkban minden egyes vásárlás(=szavazat a holnapi világra) előtt! ;)

Sakkjátszma a plázán

Hoppá-hoppá, hát mi van ott kérem? Akkor mi nem is a főtéren ácsingózunk? Ezt a látványt megpillantva rögtön elindultunk felé

Az előbb látott templommal szemben a városháza

A templom mellett a színház épülete

És a templom közelről. Lévén újév, Zita ötletére vettünk egy gyertyát 15 centért, és odabent meggyújtottuk és leraktuk egy erre a célre odarakott tálcára. Ma pedig a költségeket feljegyezve a szupertáblázatba jót nevettünk, hogy akkor ezt most hová írjuk fel, melyik kategóriába tartozik a költség? Kultúra/Szórakozás, vagy Kommunikáció? :D

“Szavazz rám!” (Óóó, most látom a Hotel Libretad koszos cégérét, hát ez lehet, még olcsóbb is lett volna, mint a Livingston? Na majd legközelebb… :D)

Itt is ment a játék

A templom előtt egy utcai árus majonézben és reszeltsajtban megforgatott kukoricát árult 80 centért. Ezt nem tudtuk kihagyni! A néni egyébként 4 féle szószt is öntött a kukoricákra, de mi ezekből csak egyet kértünk, a mustárt – így is elég vad volt, de egyébként ízlett, meg is lepődtünk, hogy mennyire nem volt rossz! :)

Egy kis kézi szerszámmal egy nagy jégtömbről lereszelt jégkása, citrommal és egyéb szószokkal, na és persze az elmaradhatatlan csilivel! :)

Filmes DVD-k – természetesen mindegyik teljesen jogtiszta! :) (a frászt, a többségük kézikamerás moziból felvett ótvar kalózmásolat)

Tortaaaaa! :) Újra megleltük mexikói kedvencünket, 1,25-ért olyan csuda finom szendvicset ettünk egy konténerbe berendezett kis utcai étteremben, hogy csuda :) A szomszéd CD boltból közben a Yo No Se Manana szólt :)

Míg vacsoráztünk, ránksötétedett és a plázán felkapcsolták a díszkivilágítást

Így már a városháza is egészen máshogy festett

Az amúgy nagyon laza, boldog, kedves, barátságos, tipikus latin-amerikai hangulatba valahogy ez a tábla annyira nem ízlett, de sajnos ez is a része. Hozzá kell tennem, hogy ha ésszel mozog az ember ezekben az országokban, akkor azért elég kicsi az esély rá, hogy bármi baja történjen, csak kerülje el a nyóckerszerű helyeket, pláne éjszaka. Több vendéglátónkat is megkérdeztünk errefelé, hogy mit gondolnak az országukról, és bevallották, hogy veszélyes, és vannak bajok, de mikor megkérdeztük, hogy vele történt-e valaha valami, hozzátették, hogy nem, soha semmi, ki sem rabolták ki őket egyszer sem.

A városháza oldalról

A város másik templomát, a katolikus templomot is meglátogattuk, ahol épp egy jófej idős pap fejezte be a misét. Itt leültünk kicsit.