Ez nem túl kolumbiai, csak annyira, hogy Caliban, Kolumbiában főztük – Gulyásleves a vendéglátóinknak, Felipének és a szüleinek :) Első napunkon Caliban nem is történt nagyon más, csak a közértig sétáltunk le, örültünk hogy egy helyen vagyunk, és ma nem kell tovább menni. Egy hete folyamatosan úton voltunk, közel félezer kilométert toltunk le ezalatt, eleinte nem túl könnyű terepen. Ezek után jólesett egy kis pihenő. :)

Harmadnap már tényleg kimozdultunk… :) Nézzétek milyen seprűje van az itteni utcaseprőknek!

Bicikliút Cali belvárosa felé! Nem rossz!

Kifelejezetten nagyon kellemes!

Egész eddig a pontig. Vagyis ez még mindig hagyján lett volna, ha később csak úgy újrakezdődött volna az út, ahogy végetért, de nem. Pár száz méterrel később a zöld sáv is megszünt, és ott találtuk magunkat egy metrobusz sáv és egy két sávos forgalmas út között. Ha a metrobusz sávjában hajtunk, nem fér el tőlünk az expressz-busz, a másik oldalra meg kb. születni kelltt volna, akkora volt a forgalom. Végül megoldottuk, de egyáltalán nem volt vicces a szituáció, ráadásul ez többször is megismétlődött, így hamar elvesztettük a bizalmunkat ebben a kezdetben jól induló kerékpárútban, és hajtottunk a forgalomban, ahogy szoktuk. Ja, és amint látjátok, normál bringákon voltunk, Felipe kölcsönadott kettőt a városi paripái közül (összesen 8 bringája van), ezeken eleinte nagyon furcsa volt ülni, és odafelé majdnem meg is bántuk a dolgot, én konkrétan veszélyesebbnek éreztem a normál bringán ülni. Hazafelé már megszoktam.

Cali belvárosának egyik terén fából készült, de benzinmotorral hajtott cukornád préselő gép. Most akkor retro vagy sem? Nepálban fémből vannak ezek a gépek, de kézzel hajtják őket…

A jövő fiainak autója, bármit is akarjon ez jelenteni…

Ez a torony állítólag híres, de most nincs netem, se főszerkesztő felettem, így sajnos nem írom meg nektek, mi a neve, és miért híres, milyen stílusban épült, stb…

Itt Latin-Amerikában sokszor negatív marketinggel, vagyis félelemkeltéssel próbálnak eladni mindenféle szuperkenőcsöt és egyéb termékeket. Értsd kint az utcán egyszercsak megpillantasz egy csomó rémisztő betegséget ábrázoló képet, mellette az árult termékkel. Mégis hogy gondolták ezt? “Ha megveszed, nem lesznek ilyen bajaid?” :)

Ez már egy másik, szintén híres templom a folyó mellett

A már emlegetett metrobusz egyik állomása

No, és megérkeztünk az első macskához! :) Egyik kedves olvasónknak nem csak képeslapot, hanem hűtőmágneseket is gyűjtünk, ezért betértünk egy szuvenírboltba, ahol rengeteg macskás hűtőmágnest találtunk, amit először nem értettünk. Aztán kérdeztünk, és megértettük. A városban van egy macskaszobor, ami annyira híres lett, hogy ezt követték ezek a kisebb macska-műalkotások. És nézzétek, milyen vagány bringám van! :)

Íme az El Gato del Rio, vagyis a főmacska, a legelső, amiből ikon lett, jelkép, hőtőmágnes, képeslaptéma, stb… :) Amúgy tudtátok, hogy Törökországban, a Van-tó környékén, amin ha jól emlékszem, Bujna Zoli hazafelé áthajózott, és amit talán Enikő és Balázs is érinteni fog Irán felé menet, szóval ennél a tónál élnek a Van-macskák, amelyeknek a két szeme különböző színű, és amelyek bizonyos példányai annyira szeretik a vizet, hogy akár 10 méter mélyre is leúsznak egy finom halacskáért? :)

Egy másik macska. Ahogy anno mifelénk tehenekkel csinálták, itt ezeket a macskaformákat használták “vászonként”, vagyis különböző művészek különböző alkotásokat hozhattak ki ugyanabból az “üres macskaformából”. :)

A kilátás egy másik híres templomtól a városra

Ettől a templomtól

Ami így néz ki belülről

Egészségetekre Bander! Ezt Kata, Samu és a Te egészségedre ittam, ahogy kérted, egy Poker sört Kolumbiában! :) Más barátaim egészségére is illene innom, de az az igazság, hogy a szilveszteri kérdésetekre (“Mi van veled, iszol rendesen?”), a teljes válaszom az, hogy a sörfogyasztásom átlag 2 sör / országra csökkent. De majd otthon, ha lesz társaság hozzá, igyekszem ezt pótolni! ;)

Este nem tekertünk egyenst haza, hanem egy téren találkoztunk sok másik bringással, ugyanis Caliban is vannak ezek a minden héten azonos napon megrendezett közös tekerések, amikor néhány száz bringás végigmegy együtt egy útvonalon a városban. Sajnos ezen a napon az eső eléggé elmosta ezt az eseményt, így végül Felipe-t megvárva úgy döntöttünk, hogy inkább egyenest hazatekerünk. Ehhez Zita ügyesen szerzett két kukászsákot a közeli boltból, amiket három helyen kilyukasztva esőkabátként használtunk, mert a rendes dzsekijeink ekkor nem voltak nálunk.

Amíg az eső elálltára vártunk hiába, szemben egy tábla különböző információkat mutatott. Érdekes módon Cali időjárása mellett mindig valamilyen olyan város jelent meg, ahol még az éppen aktuális helyi időjárásnál is sokkal cudarabb, általában legalább 15 fokkal hidegebb volt. Talán egy szándékos proganda része? Londonban lehet, hogy több a munkalehetőség és jobbak a bérek, de nézzétek, ott csak 5 fok van, hát ki akar ott élni, mikor itt örök tavasz van? (némi monszunnal fűszerezve, de ez most mellékes)

Jó, hogy nem siettünk el, mert így még láttunk néhány érdekes dolgot. Pl. ezt a hangszórós bringát.

Sárhányó PET-palackból, upcycling a la Colombia

Másnap Felipe testvérével, Camiloval, aki a Bogota bringás mozgalmak talán legnagyobb vezéralakja, és mellesleg a tesójához hasonlóan ő is nagy bringapolós. Az a kezében egy ütő. :)

Hoppá, mi készül itt? :)

Felipe és az általa toborzatt kis csapat minden héten egyik este kivonul egy helyszínre, és felfestenek néhány méter kerékpárutat, amit a bringás szervezetek a városvezetéssel korábban már megterveztek, de aztán itt le is állt a dolog – a kivitelezést végül a bringások önszervezően végzik, saját pénzből és adományokból, és ezt a városvezetés hagyja. Így 10 méter kerékpárút felfestésének költsége kimerül a festékköltségban, ami egy ekkora szakaszra kb. 2400 forint. Vagyis egy kilométer kerékpársáv felfestése 240 ezer forint. Otthon mennyi lehet? És főleg mi történne, ha ugyanezt megpróbálnánk odahaza? :) Bilincsben vinnének el a rendőrök a helyszínről… Itt semmi ilyesmitől nem kellett tartani, Felipeék bicikliből még kordont is alkottak, hogy az autók ne hajtsanak a friss festésre, és míg dolgoztunk, több rendőrautó is elhaladt mellettünk, akik ránk sem hederítettek.

Természetesen mi is beszálltunk a munkába, elvégre ki tudja, megadathat-e még az életben, hogy kerékpársávot fessünk? :) Mekkora buli már! :)

Kész az első bringa jel! :)

Felipeék profin nyomták, előre ki volt gondolva minden, kihúztak egy vagy 100 méteres kötelet, hogy egyenes legyen a szaggatot vonal, zebrára nem festettünk, és hasonlók…

Felipe beleegyezésével az egyik jel mellé felvéshettük a neveinket. :) Egy kis nyom magunkról meg a kis utunkról a nagyvilágban. :) Most nem tudom megnézni, pontosan hol van ez a felfestés, de ugyanezen kép mellé a Facebook oldalunkon megírtam.

Egy festékesvödörbe adományokat is gyűjtöttünk a festés alatt, amit szerintem Felipeék nem csináltak elég hatékonyan. Sokszor volt, hogy többen is üresjáratban voltak, ilyenkor a legcsinosabb hölgynek ki kellett volna állni ezzel a vödörrel, és gyűjteni az adományokat, hiszen az egész megmozdulásnak messze a legszűkebb keresztmetszete egyelőre a pénz. Hetente egy vödörnyi festékre van pénzük, ezt is javarészt egy étteremtől kapják, de ennyi csak 20-30 méternyi sáv felfestésére elég, így a meglévő 200km-nyi kerékpárút… Hát számoljátok ki, elég sokára fog elkészülni… Addigra kezthetnék is előlről, hiszen annyi idő alatt újraaszfaltozzák a város útjait. De nem féltem Felipeét, okos gyerek, amúgy logisztikus, és egy amerikai egyetemen is végzett, szakdolgozatként egy felfüggesztéses, hipi-szupi trike-ot épített, amit rettentően élvezett, és suli ide vagy oda, amúgy is elkészített volna magának. :) Biztos, hogy ezen a téren is fel fogja találni magát.

Felipe a búcsúzásunkkor. Hát igen, egy ilyen bringához kigombolt ing és csajozós napszemcsi is dukál! :)

Mivel a fent írt okok miatt már csak meghatározott – és elég kevés – időnk áll rendelkezésre Sao Pauloig, ezért nem tudunk (vagy talán, ha nagyon akarnánk, tudnánk, de nem akarunk, mert hülyeség) egészen a repülőig végig biciklizni, az borzasztó nagy rohanás lenne, amiben elveszne a lényeg. Ezért próbálunk okosan kiválasztani szakaszokat a teleportálásra, illetve a bringázásra, hogy jusson is, és maradjon is, hogy haladjunk, miközben lássunk is, és a veszélyes/unalmas/nehéz szakaszokat elkerüljük. Persze utóbbi, vagyis a “nehéz kategória sokszor egybeesik az izgalmassal és a széppel, ezért majd meglátjátok, hogy sokszor lesz, hogy épp a legvadabb szakaszok keresztezésére választjuk a biciklit a busz helyett. :) Calitól Ipialisig egy éjszakai buszjáratot választottunk, ahol a busz kézzel volt festve! (oké, a szélvédőn matrica van, de a teste frankón spray-vel volt festve!)

Másnap reggel, Ipiales, a határváros utcáin

Érdekes falfestmény

Collectivos – max 80km/h – így hívják errefelé a kisebb, helyi közlekedésre használt buszokat

A városszéli piacon – úgy tűnik, zöldhagyma szezon van! :)

Kutya a hagymásban

Papas = krumpli! Nem kell ide Duolingo, se Pimsleur audioleckék, elég járni a latin-amerikai országokat. :) Persze a papas az egyik első szó volt, amit hosszú hónapokkal ezelőtt megjegyeztünk

Ez milyen gyümölcs?

Sok idős nénit láttunk kalapban, ez valami helyi viselet lehet.

Zita azt mutatja, hogy a levesbevaló zöldségeket egységcsomagban is meg lehet venni.

Salchipapas = Salchicha + Papas, vagyis kolbász plusz krumpli :) Finom! :)

Zita kapott valami piros zselét habbal a tetején, ajándékba a jobb oldali hölgytől, csak mert érdeklődött, és látta rajta, hogy idegen. Szeretnék egyszer ilyen sztorikat hallani a leendő vendégeinktől is, mikor jönnek haza a vásárcsarnokos élményeikkel! :)

Kissrác poncsóban, csak úgy járkált magában

A helyi lángos

Nem vegáknak való vidék!

Mi végül ezt a sülthalat választottuk

Ezt a tányért kaptuk, már nem emlékszem pontosan mennyiért, de pár száz forint volt.

Ékszerárús “esernyője” :)

Hát itt árulják ezeket a giccsparádés képeket! :)

Talán ugyanaz az ismeretlen gyümölcs, csak most zöldben?

A Szent Biblia hangoskönyvben, közvetlenül mellette bolíviai csajos DVD… :)

Swarci best of, és pankrációs DVD. Számunkra egyelőre érthetetlen okokból, de azt vettük észre, hogy errefelé igen népszerű a pankráció (“Wrestling”), az összes (másolt-)DVD bolt előtti kijelzőkön ezek a műbunyók mennek, amiket látva egy másik rejtély fogalmazódott meg bennem: hogy a viharba képesek ezek a showk egész nagy csarnokokat, stadionokat megtölteni emberekkel, amikor ezer méterről látni rajta, hogy egy primitív bunyós színház az egész??!!?

Falovak – Láttunk is kisgyerekeket játszani ilyennel.

Hagyományait örző asszony, érdekes fejfedővel. Kérdésünkre megengedte, hogy lefényképezzük! :)

No, igazából ez az, amiért nem indultunk el egyből Ecuador felé! :) A Santurio Nuestra Senora de Las Rajas templom egy kanyon oldalába épült, amelyben az előtte lévő térrel együtt már egyben egy hidat is képez. Nem tudom teljesen felidézni a legendát, de valami olyasmi, hogy egyszer egy kislány hangokat hallott a völgyben, ezért szent helynek nyilvánították, majd egyre nagyobb templomokat építettek ide, egyre nagyobb zarándokhely lett, és végül íme, a legújabb verzió. Mintha felvonó póznáit is láttuk volna épülni a környéken…

Ugyanez távolból, a környezettel

Gyógyulások, vagy imameghallgatások esetén az emberek emléktáblákat helyeznek el a templomba vezető lépcső mentén

A gyógyultak mementóképpen itthagyták a levetett, már nem szükséges mankóikat, egyféle köszönet- és bizonyságtételképpen

A kápolna a templom alsó szintjén

Tudom, nagyon hülye vagyok, de engem ez a sötét tégla a világos fugával a Wolfeinstein 3D-re emlékeztetett… :)

Freskó a lépcsőházban

Kilátás a kanyon oldalára a templom teraszáról. Még egy vízesés is helyet kapott! :)

Belülről

Másik szögből

Az oltárnál kilátszott a csupasz szikla, amire a templomot építették

Egy buszsofőr köszönete a sziklafalon

Érdemes volt a büfésor feletti lépcsőket is megmászni, ahonnan ilyen kilátás nyílt a templomra

Itt ebédeltünk is egyben, egy napi menüt kértünk kettőnkre

Szemből

Kifelé menet a szuvenír- kegytárgy- és büfésoron láttunk Cuy-t, vagyis sült tengerimalacot. Errefelé ez teljesen normális étek, azt nem tudom, hogy háziállatnak tartják-e, de valószínűleg nem, vagyis csak úgy, mint mi a csirkét.

Itt sül az állat. Hát nem tudom, Zita szerint illene megkóstolnunk, ha már itt vagyunk… Ha így is lesz, biztos nem egy ilyen helyen, ahol 10 dollárba is belekerül, hanem valahol vidéken, ahol állítólag 1 dollárért is odaadnak egy egész sült tengerimalacot.

A tengerimalacot nem, de a helyi lángost sajttal megkóstoltuk. Inkább volt fánk íze, édes volt.

Jó pénzért a parkoló mellett lámagolni is lehet… :)

A helyi taxitársaság festett logója

ReggelinkAlejandriában :) – Kellett is a táp dögivel

Itt reggeliztünk – Terasz bambuszból és hullámpalából

Alejandriába egy apró poros földúton tértünk be, amely mellett sok egyszerű, kis házat találtunk – Ezeknek még a falai is fiatal, kihajtogatott bambuszágakból vannak

Itt talán jobban látszik. Figyeljétek a virágtartót az ajtó és az ablak között! Az is bambusz! :)

A falu központjában bezzeg már minden tiszta beton volt, ez már nem rohad el, nem kell újra rakni 7 évente. Igaz, hogy bányászni kell, gyártani és szállítani, ami összességében sokkal több meló, energia és pénz, de nem baj.

A folyóhoz leérve egy vasútvonalat kereszteztünk

Húú, biztos, hogy erre kell menni? Hááát, a GPS ezt mondja…

No, ez azért elég para volt, mert egy kb. 40cm-es sávunk volt a bringázásra a hídon, miközben a korlát csak néhány acélsodrony volt. Persze nem volt semmi gond, a híd stabil volt, ezen teherautók is átmennek (legalábbis később jött egy szembe a híd túloldalán).

Itt Zita még tekeri a bringát, de később már csak tolni tudtuk, csúszós, saras, köves volt az út, nem volt túl finom így fölfelé haladni.

De mikro felértünk, ez a kilátás fogadott minket, és az időközben rákezdett eső is abbahagyta. :) Ezért már megérte az a 15-20 perc szenvedés. :)

Kilátás balra

…és szembe. Az a vékony vonal a folyó túloldalán a vasútvonal, amit a híd előtt kereszteztünk.

Ez a madárka kíváncsian figyelt minket az útszéli kerítésen ülve, és hagyta magát lefotózni. Bezzeg egy perccel utána egy kőkorláton ülő mókus egyből elmenekült a kamerám elől, amint meglátott minket.

Ez hatalmas volt, a Hondát Cannondale-re cserélte! :) Kíváncsi lettem volna, hogy vajon haverok, vagy csak úgy két vadidegen leállíotta egymást az úton, és a bringás megengedte, hogy a motoros kipróbálja a járgányát. :) Mivel egy nagy lejtőn történt ez, és csak rajtuk túlhaladva, hátrafelé fotóztam le őket (tudjátok az ősmagyarok is hátrafelé nyilaztak a lóról! :D), ezért nem mentünk vissza ezt megkérdezni.

Ja, közben már visszaértünk az aszfaltozott útra, a földutas kitérővel kb. 30km-t és vagy 1000m szintet spóroltunk, bőven megérte, gyorsabb, könnyebb és valószínű szebb is volt. Itt meg egy földcsuszamlás leszakította a fél utat. Valószínű már jóideje, mert a perem mellé hordott földkupacból növények nőttek ki. :)

Kávé! Hatalmas kávéültetvények mellett tekertünk fel egy kb. 5-600 méteres emelkedőn. Mármint vertikálisan, fölfelé volt ennyi. :)

Így! :D

A Jet csokival semmi sem lehetetlen. Ráadásul még érdekes matricákat is elrejtettek a csomagolásukban, állatokról, növényekről és mindenféle természeti értékről.

Ez itt kérem a helyi volánbusz! :) Hátul kétoldalt egy-egy platón vagy nyolcan is elférnek, noha ez kívülről nem látszik.

A sok kávé…

Zita kíváncsi volt, és szétbontott egy szemet

Már majdnem felértünk az emelkedő tetejére, mikor Zita észrevette ezeket a rózsaszín banánokat. :) (és meg kellett állnunk, uuuuarrrgh! :) Fölfelé nem szeretek megállni, szeretek minél előb felérni és fent a hágóban/hegycsúcson élvezni, hogy megcsináltuk. Persze tudom, ezzel sok minden mellett elmehetek, de hát ezért jó, hogy velem van a feleségem! :)

A hágóban volt egy kis bolt-büfé-szerűség, ahol ez a macska, akit én csak kunyerátornak hívtam, fel-alá járkált köztünk a falatokat várva.

Zitától végül kapott ételt, és még joghurtot is, aztán meg simogatást. Szerintem sose volt ilyen jó dolga. :)

Lefelé felöltöztünk, én betörősálban, Zita a “betörősapkájában” :)

A gerinc nyugati oldalán ebbe a széles, lapos völgybe zúztuk le

Lent a völgyben ilyen “creppy” fák alatt suhantunk. A terep itt már tükörsima volt, és gyors, egyenletes tempóban tettük meg a maradék 20km-t.

La Virginiában, amíg Zita egy hotelben kérdezősködött az árak után, addig odajött hozzám egy fekvőkerékpáros helyi kolléga :)

Érdekes építés… :) Nekem hiányoznak róla a csomagok, így olyan üres, csak egy csontváz… :) De hát én már csak ilyen hülye vagyok. A mi Nazca Gaucho 2×26-os bringáinkba eddig összesen kb. 37 ezer kilométer lehet az előző túrákat is beleszámolva, és hát ebből kb. 36500km biztos, hogy csomagokkal volt. :) De talán több is…

A kolléga más furcsa bringákat is hajt, a jobb oldali képen ő látható

Este kimentünk egy “kínai” étteremben, ami amolyan latin-amerikai kínai volt, ugyanúgy csirkét ettünk babbal és rizzsel, csak itt a rizs közé néhány főtt szójacsíra volt keverve… :) Hiába, valamivel meg kell, hogy különböztessék magukat a többiektől. De egyébként ezért nem haragszunk, mert árban ugyanannyi volt, mint a normál, helyi étel. Ja, és a személyzet, mikor épp nem kellett senkit kiszolgálniuk, az egyik hátsó asztalnál társasjátékott. :) Kapitalizmus latin-amerikai módra! :D Tesszük a dolgunk, de közben minden perc játék. :)

A Perro kutyát jelent, a Caliente pedig meleget, forrót. Tehát Forró Kutya, vagyis Hot Dog! :D Főt tojással!?! :)

Itt már másnap reggel vagyunk, épp reggeliztünk, mikor az utcán megjelent a kalap-maffia egyik tagja. Már ide is átszivárogtak Cartagénából, elképesztő! Azért se veszek kalapot, van sisakom! :)

La Virginiától egy hosszú, széles, lapos, észak-dél irányú völgy nyugati oldalában folytattuk tovább Cali városa felé. A völgy keleti oldalában ment a főút, itt a nyugati szélén pedig egy kisebb, alsóbbrendű út, ami itt északon, ahol kevés volt a település, elsősorban mezőgazdasági célokat szolgált ki. No meg minket. A háttérből egy négy kocsis cukornádat szállító kamion közelít, én meg ha jól emlékszem, épp hátsó fékpofát cserélek Zita biciklijén.

Valami ég a csatorna túloldalán – Később láttuk, hogy a már levágott nád maradékát égették el

Hazafelé a munkából. Ki a hóna alatt, ki a lába között, vagy mellett viszi az ásót. :)

Ez a tábla azt akarja mondani, hogy hamarosan elfogy alólunk az aszfalt és felváltja a murva

Még La Virginiában, mikor kérdezgettem, hogy mennyire aszfaltozott ez az út, azt a választ kaptam, hogy csak néhány kilométernyit nincs aszfalt, viszont “mucho polvo”, vagyis nagyon poros az út… Hát, ekkor megértettük, mire gondoltak. Ezt mind az arcunkba kaptuk, elég vacak volt.

500 méter múlva cukornádvonatok kanyarodhatnak ki elénk, vigyázzunk! :)

Ajj, már megint… Zitát 1 másodperc múlva teljesen ellepte a porfelhő. Nekem meg még kb. 3 másodpercem maradt elrakni a kamerát és ráhajtani a táska zsebét, hogy ne kapjon port.

Ők meg közben csak néztek minket…

Itt már La Unidad határában, ahol végül az éjszakát is töltöttük

Este vacsora után betértünk egy kis boltba, ahol Jet csoki után kérdeztünk, és volt nekik egy egész dobozzal. Sőt, még albumuk is volt, amit teljesen ingyen megkaphattunk! :) Emlékeztek még a WWF albumra a gyerekkorunkból? (kérdés a 30 év körüli olvasóinknak), no ez hasonló, de ezerszer profibb, színesebb és érdekesebb! No és spanyol, így minket minden matrica kétszeresen tanít új dolgokra. :)

Az albumban összesen 300 matricának van hely, és a különböző állat- és növényfajokról van egy néhány mondatos, érdekességekre koncentráló leírás, valamint egy kis ábra mutatja, hogy mekkora az élőlény, illetve hogy milyen szinten veszélyeztetett

…és vannak benne földrajzi témák is.

Zita ragasztgat. :) Nagyon élvezzük… Egy csomag csoki 200g és 12 darab kb. három kocka csokinak megfelelő csokiszelet van benne, no és ugyanennyi matrica. Ez került 3000 pénzbe, vagyis kb. 300 forintba. Nekünk nagyon megéri, mert nem csak gyors és finom energiapótlást ad a bringázás közben, hanem ilyen sok apró örömöt is. :) Tudjátok, amit gyerek korban nem lehetett teljes egészében kiélni, mert apu-anyu nem szülte se nem izzadta a pénzt és/vagy nem akarta elkényeztetni a kicsi fiát/lányát, azt most mi felnőttként, de jó értelemben még mindig kicsit gyerekként most megengedjük magunknak. :)

Most képzeljétek el, hogy kibontotok egy szelet csokoládét, és megtaláljátok benne a Mount Everestet! :) Micsoda élmény volt… Vagy amikor valami olyan helyet, vagy állatot találtunk a csokipapírban, amit ezen az úton láttunk életünkben először (mondjuk ilyen rengeteg van, az ezelőtti életünkhöz mérten is…), az nagyon nagy volt! :) Egyébként a képen pont az eddig felfedezett egyetlen hibás matricát tartom, ugyanis ha megnézitek, a fekete-fehér keretbe csak a hegycsúcsot kéne beleragasztani, és a matricán pedig az egész oldalnyi hegy van. Később, egy másik csokiban megtaláltuk a helyes, kijavított matricát is, amit ennek a tetejére ragasztottunk. :)

Itt már a reggelinél. Ennél a lekicsinyitett képnél már nem látszik, de fent a Wifi jel mellett a falon ott egy másik ikon, hogy állatot behozni tilos. :) Persze a személyzet rá sem hederített az ebre. :)

No, és akkor ehhez vegyük hozzá, hogy este a közvilágítás is tud ilyen hézagos lenni… Egy ilyenbe belelépni nagyon nem lehet jó.

Ezen a napon tovább folytattuk a völgy nyugati oldalában, ahol az út néha felkapaszkodott egy-egy kisebb, 50-100 méter magas kis hágócskába – gondolom könnyebb volt itt vezetni, mint lent a mocsárban vagy “drága termőföldeken” át. Ja, és a képen épp annak örülünk, hogy felértünk az egyik ilyen rövid emelkedőt

Lent meg a síkon a fák között suhanunk :)

Zita ötletére letértünk egy kis meg nem mondom milyen nevű faluba, ahol volt egy kis zarándokhely, vagyis templom, ahol “meggyógyulnak a betegek”, és hasonló csodák történtek és történnek

Kérdeztem a templom előtti szuvenírárust, hogy a fáradtság ellen is jó, de ezen csak nevetett :)

Inkább kegytárgy árús, ha szakszerű akarok lenni. Ezt Zita jobban tudná, de már alszik, és ezért most nem fogom felkelteni. A lányok meg csak odajöttek kérdezősködni… Az árusunktól pedig még egy kis szentképet is kaptunk és néhány szem pékárút. :)

Kifelé a faluból ez a Chevrolette Chiva jött szembe :)

Aztán a főúton egy másik – Úgy látszik vegyesen teherszállításra is előszeretettel használják.

Ebédünk. Ketten ettünk egy menüt, levest és főételt, elég is volt.

Viszik a túlméretes holmit. Közben a biztonságért felelős emberke meg csak úgy ül a száguldó jármű oldalán. :) Európában ilyenért agyonbüntetnék…

A délután napot is kaptunk, no meg jó száguldós, egyenes, lapos szakaszokat! :)

Egy traktor emlékmű az út szélén :)

Ahogy Zita írná: “Árpi fái…” :D

No, hát megérkeztünk Bugába! :) Nem terveztünk ebbe a városba jönni, mert Buga a völgy keleti oldalán van, így 7km kerülőnkbe került, de a csodatemplom mellett reggel azt mondták, hogy “muy bonito”, meg hogy turistico és végül hagytuk magunkat rábeszélni a kitérőre, végül is mit veszthetünk? 14km-t síkon, mi az, 40 perc tekerés ezen a szép, könnyű tájon? :) Így hát itt kötöttünk ki éjszakára. A templomhoz pont naplementekor érkeztünk meg, és szerencsénkre rögtön be is mentünk, amit azért tettünk jól, mert másnap reggel hatalmas tömeg volt.

Akkora a templom, hogy már LCD kijelzők is kellenek, hogy megfelelő hatékonysággal működjön a mise :)

Oldalt hátra lehet menni ehhez a kereszthez, ami valószínűleg az egész helynek a lelke, ez lehet a gyógyító, csodatevő dolog.

Természetesen a templom mellett rengeteg kegytárgybolt sorakozott – Buga valamiféle kolumbiai Guadalupe lehet, csak talán kisebben

Szállodaszobánk ajtaját nem lehetett lelakatolni, ezért ki kellett feszíteni a lakatot befogadó kampót, majd kaptunk egy másik, kisebb lakatot, ami már ráfért, és így el tudtuk hagyni a szobát, hogy elmenjünk vacsorázni

Pihenő… Több mint 100km-t toltunk ezen a napon

Zita nagyon rákattant erre a kapcsolóra :)

Reggel a szállónk folyosóján találtam ezt a képet. Giccs a köbön: pandák, huskey, pillangók, páva, hattyúk, álomszép ház, a háttérben meg a Hallstadti-tó Ausztriából, aminek kb. 8000km körzetében nem élnek pandák a természetben… :D Arányok, logika, kompozíció, minden mindegy, nem számít, csak még ezt a papagájt is tegyük oda a közepére, mert úgy még jobb lesz! :) …és az emberek ezt megveszik!?!? :o Amúgy láttunk már olyan falinaptárat is, amin Lotus, meg Lamborghini meg ilyen szuper sportatók voltak, de közben egy festékcéget reklámozó naptár volt…

Ez a fickó a kisfiával a reggelinél mellénk ült, kiválóan beszélt angolul, mert élt az USA-ban is, elmesélte, hogy nemrég rákja volt, visszament Amerikába, hogy megműtsék, de a felesége nem akart vele menni, mert “a bolt, az üzletet vinni kell”, nem támogatta a betegség alatt, amiből végül aztán így is felgyógyult, és aztán, mikor látta, hogy a másik fél miatt reménytelen a házassága, noha ő szereti a gyermeke anyját, egyik reggel imádkozás után odament a feleségéhez, és kijelentette, hogy válni szeretne. Azóta új életet kezdett, most készül földet venni és állatokat tartani egy kis farmon. – Szóval ilyen emberi történetet is kaptunk a péksüti mellé reggelire. :)

A maffiafőnök éppen USB-s retro táskarádiót vásárol egy utcai árustól :)

Bambusz Chiva, természetesen a turisták számára…

Útban visszafelé a csendes, forgalommentes nyugati oldalára a völgynek

Árpi fái második

Emlékmű egy körforgalom közepén Caliban. Ez híres lehet, mert később egy képeslapon is láttuk.

Chiva tetőponyvával – így végülis ez már egy emeletes busz, hiszen nem ritkán a tetején is utaznak, ha nem emberek, de csomagok biztos

Bicikliút!!?!? Olyan rég nem láttunk ilyesmit, hogy szinte már el is felejtettük, hogy ilyen létezik… :)

No, itt a bizonyíték, hogy keményebb vagyok, mint a beton! :) Nekidöntöttem a bringámat egy betonoszlopnak, erre az kidőlt! :D

Felipe, a Warmshowers-ös vendéglátónk épp nem volt otthon, mikor megérkeztünk az otthonához, de a szomszédai így is nagyon jól elszórakoztattak minket.