Nászút a Föld körül » Cyndi

San Francisco #3 – A Pier 39 és a Golden Gate Park

Arpi — Mon, 21 Jul 2014 06:00:10 +0000

Az utolsó néhány napunkon San Franciscoban nem maradtunk teljesen tétlenek. Egyik reggel felkerekedtünk, hogy meglátogassuk az oroszlánfókákat a belvárostól északra található híres “Pier 39″ mólónál, amiről az állatokon kívül is sok jót hallottunk már. És ha már arrafelé bringázunk, akkor úgy gondoltuk, hogy érdemes útba ejteni a híres Lombard Streetet is, ami igazából már nem is utca, hanem egy szerpentin. Egy szakaszon ez az utca olyan meredek a várost képező számtalan domb egyikének oldalában, hogy a házsorok között egy apró, bokrokkal tarkított szerpentinen halad.

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Mire ide megérkeztünk, már vagy két-három dombon keresztülhajtottunk, köszönhetően annak, hogy nem elég alaposan terveztem meg az útvonalunkat. A dombok tetején mindig találtunk egy “üres” háztömböt, ahol egy zöld park terült el, általában elég jó kilátással. Ez alól kivétel volt a Russain Hill, amit mi nyugatról közelítettünk meg, és az utolsó két háztömbön már olyan meredek volt, hogy már csak tolni birtuk rajta a bringákat. Fent egy kisebb tömeget találtunk, csak ekkor esett le nekünk, hogy ez igazából itt egy kisebb turistalátványosság is egyben. Még rendőrök is terelgették az utcaszakasz két végén a német, ami Zitának nagyon tetszett. :)

A Lombard Streettől nem sokat kellett gurulnunk – és azt is leginkább lefelé – hogy megérkezzünk a kikötőbe, ami ma már inkább csak turistagettó. A Pier 39 előtt még megálltunk egy m betűs gyorsétteremnél, mert ételt azt elfelejtettünk magunkkal hozni és közben már megéheztünk.

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Amíg faltuk az egydolláros burgereket, elnézegettünk a hömpölygő embertömeget, a csilingelő villamosokat vagy épp a mellettünk lévő pékségben készített állatfigurás süteményeket.

A 39-es móló, Forrest Gump és az oroszlánfókák

Innen már csak pár sarokra volt a Pier 39, ami gyakorlatilag egy nagy moló, tele éttermekkel és középen egy térrel, ahol ottjártunkkor valamiféle cirkuszo produkció ment éppen.

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Az oroszlánfókák felöli oldalon szemtanúi lettünk annak a nagyon furcsa jelenetnek, amit azóta már FB-ra is kitettem.

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Mint utolóag megtudtuk, valójában oktatás folyt, a hálót fogó hölgyet arra próbálták kiképezni, hogy hogyan kell befogni egy oroszlánfókát – és a neoprén ruhás másik hölgy pedig oroszlánfókát játszott. :) Emlékszem, amikor hazavittük ezt a videót az SD-kártyán és este a vacsoránál lejátszottuk Cyndinek, percekig kacagott, és nekünk is sok vidám percet okozott. :)

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Ezt egyébként a Sealion Centerben tudtuk meg, mert már ilyen is van a mólón, ahol az állatokról egy rövid negyed órás előadást is meghallgathattunk. Itt egyébként volt egy nagy monitor, amire egy mikroszkóp képe volt kivetítve, a mikroszkóp alatt peddig egy csepp tengervíz volt.

A pieren még felmentünk egy Bubba Gump nevű étteremhez, amely a Forest Gump után szabadon rákokat és a film által teremtett életérzést árul. :) És az étterem előtt vagy egy pad Forest Gump cipőjével és süteményes dobozával. :)

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Hazafelé, hogy elkerüljük azokat a dombokat, amelyeken idefelé jöttünk, a belváros felé kanyarodtunk, majd onnan a már ismert utcákon keresztül tekertünk vissza Cyndihez.

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Swing, himnusz és görkori a Golden Gate Parkban

Egyik utolsó napunkon Cyndivel kibicikliztünk a lakásától csupán pár saroknyira lévő Golden Gate Parkba. A cél az volt, hogy megmutasson nekünk egy kerékpárboltot, de közben azért a parkban is útba ejtettük egy-két érdekes dolgot. Elsőnek az tűnt fel, hogy a nagy, széles autóutak mind öresek, vagyis hogy inkább az autóktól üresek, de az emberektől nem. Ez a nap ugyanis vasárnap volt, és vasárnaponként lezárják az autók elől a parkon áthaladó utakat, és ellepik őket a bringások, a görkörisok, és bár nincsen indonéziai autómentes vasárnap reggel hangulata a dolognak, de azért elég jó látvány, hogy a szülők a gyerekeikkel szabadon bicikliznek, görkoriznak, futnak ésatöbbi ezen a nagy aszfaltplaccon.
Ennél még királyabb volt az a pillanat, amikor Cyndi odavezetett minket a szintén minden vasárnap, délben megrendezésre kerülő ingyenes swing tánc leckék helyszínére. Igazán vidám hangulat uralkodott a parknak ebben a sarkában, ez a kezdeményezés szerintünk abszolút nyerő, és jó lenne sok ilyet látni odahaza Budapesten is. :)

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

A Swing Dance után tettünk egy kisebb kerülőt egy helyre, ahol egy zenekar játszott, ráadásul az érkezésünkkor éppen az amerikai himnuszt, ha jól tévedek.

Ezután jöttek a görkoris táncosok,

majd a Hippie Hill, az “itt kezdődött minden”-domb :) Vagyis a hippi forradalom. :) Ami persze nem igaz, mert az az emberekben belül kezdődött, és még most is tart, csak kissé átalakult. De azért persze kell, hogy ilyen helyszíneket is hozzárendeljenek, tulajdonítsanak az ilyen életérzéseknek, vagy ha úgy tetszik, mozgalmaknak.

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

A hippidomb után már tényleg nem volt más hátra, csak a biciklibolt. Egy kisebb vagyont elköltöttünk, de végül sárhányót azt nem kaptunk, pedig azért indultunk. :) De egy pumpát vettünk, amit azóta többször is használtunk, és nagyon jól szuperál. A régi nagyon vacak volt, három-négy bárig is csak nehezen bírtuk vele felpumpálni vele a kerekeket, ezzel viszont eddig minden esetben sikerült annyira felpumpálni őket, hogy ki is rúgták magukat a felni mellől – ami nagy szó, mert ezzel eddig mindig nagyon megszenvedtünk. Persze a szappanos víz az most is kell még, de úgy néz ki, most már ezzel a pumpával elegendő lesz, és nem kell még külön emiatt szilikonsprét is magunkkal cipelni. A pumpa mellé nekem még egy sisakot is vettünk, hiszen a régit azt lassan már egy éve használtam úgy, hogy az már eleve használt volt – és hát kezdett elég ramatyul kinézni, és nem akartuk megvárni, hogy szétessen a fejemen, látszott rajta, hogy igazából már csak a Nap ellen véd és a tükrömet tartja csak. Ez az új sisak viszont már biztosan kibírja hazáig.

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

A Mauna Keáról lefelé jövet a fékpofákat egyik oldalt állító csavar körül megolvadt a műanyag. Most már csak szerszámmal lehet forgatni – Mondjuk a kerék miatt annyira nem lehet kézzel hozzáférni, hogy eddig is csak szerszámmal tudtuk állítani, szóval ez számunkra nem változtatott semmin. :)

Ja, és még fékbowdeneket is vettünk, erre azért emlékszem, mert aznap este egész nagy szerelést tartottam, kicseréltem több, már szintén nagyon elhasznált, rozsdás fékbowdent a bicikliken, és három pár fékpofát is. Egyedül az én hátsó fékpofáimat hagytam békén, de igazából ezt is ki kellett volna még ott cserélni. Mert végül erre is sort kellett hogy kerítsünk pár nappal később – de akkor már az út szélén a forró Nap alatt. Másnap reggel ugyanis tovább indultunk a nagyszerű San Franciscoból, ahol remek napokat töltöttünk, hála a jó hangulatú városnak és Cyndi, valamint Anikóék szuper vendégszeretének! :) Köszönjük!

San Francisco #2 – A Golden Gate híd

Arpi — Fri, 18 Jul 2014 06:00:30 +0000

Cyndinél ezen a reggelen a maradék tésztából újabb pizzákat készítettünk, köztük egy pesztós, zöld pizzát is, spenóttal, fetával és magokkal. Ez annyira jól sikerült, hogy pont mikor ezeket a sorokat írom, vacsorára megismételjük e zöld pizzát. :)

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

A korai reggelinél négyen ültünk Cyndi teraszán, ugyanis előző nap megérkezett a házhoz Tom is, egy angol bringás, aki innen indul nagy útjára szintén délnek. Ő a parton fog haladni és Mexikóban majd a Baja félszigeten, ahonnan komppal kel majd át a szárazföldre, hogy folytassa az útját talán egészen Dél-Amerikai legdélebbi pontjáig.

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Az Alcatraz és az átkelés a hídon

Cynditől csak az utca végéig kellett kitekernünk, máris rajta voltunk egy hosszú sugárúton, ami egyenesen ahhoz a parkhoz vezetett minket, ami már a híd déli lábának is otthont ad.

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Ezen az úton elhaladtunk egy szép nagy kupolás épület mellett, majd a parkban találtuk magunkat, ezzel egyben a hídhoz vezető út legmagasabb pontján. Itt egy Inspiration Point nevű helyen gyönyörű kilátásunk nyílt az öböl egy részére, és a rajta található híres börtönszigetre, az Alcatrazra.

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Innen talán már egy kilométert sem kellett tekernünk, persze most is gyönyörű bringasávokon vagy ha nem, akkor szinte üres, autómentes utakon, mígnem egy rövidebb lefelé aljában végre megpillantottuk a nagy piros hidat. :)

A bringasáv véget ér – használják az egész sávot! – Oké! :)

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Ez kell nekünk! :)

Az első találkozásunk a híddal :)

Erről a kilátópontról aztán még továbbtekertünk valamiféle egykori katonai betonbunkerekig, ahonnan még izgalmasabb kilátás nyílt a hídra, mert ekkor pont szembe volt velünk.

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Amerikában még nem nagyon találkoztunk jobbkezes kereszteződésekkel, inkább gyakoribb a minden irányból stoptáblás kereszteződés, ilyenkor sorban elengedjük egymást, aki először érkezett, az hajthat be először, majd sorban a többiek. …és működik.

Még néhány száz méter lefelé gurulás után megérkeztünk egy nagy parkolóba, ami már a híd déli lábánál lévő látogatóközponthoz tartozott. Itt jó nagy tömeg volt és valamiért megint úgy éreztük, hogy “követnek minket”. Látjátok a következő kép mögött azt az üres teret, a szemléltető piros kábelköteg mögött?

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Na, oda ültünk le megenni egy-egy szelet pizzát, és mire elővettük az ételt, már hatalmas tömeg állt körülöttünk és a biciklijeink körül. De amíg mi oda nem mentünk, a tér üres volt, mintha csak azt gondolták volna az emberek, hogy oda nem szabad menni. :) Na mindegy, ez csak egy kis érdekesség, amit akkor nem értettünk, és kicsit zavart minket, hogy kinéztünk egy kellemesen üres helyet a tízóraira, de mire beleharaptunk az ételbe, már turisták hada vett körül minket, hogy a fejünk felett elkészítsék a százegyedik fotójukat a hídról. :)
A lakoma után ennek mi magunk is nekiálltunk, felkerekeztünk a hídra a rámpán, majd elindultunk a híd keleti oldalán lévő gyalogos és kerékpáros részen a híd túloldalára.

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Már a látogatóközpontnál feltűnt nekünk egy fickó, aki lefényképezte a magyar zászlós biciklinket, és egy nagy magyar zászlós és címeres tetoválás volt az egyik karján, de furcsa mód mégsem szólt hozzánk egy szót sem, pedig látnia kellett, hogy a biciklik hozzánk tartoznak. Annyira furdalt minket a kiváncsiság, hogy végül a híd első pillérje előtt bevártuk a srácot, és megkérdeztük tőle angolul, hogy magyar-e? :) A rejtély csak annyi volt, hogy ő valójában ausztrál, de a nagypapája magyar volt, és ezért van a karján egy ilyen tetkó. :)

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Kilátás a Hawk Hillről

Ezután már kíváncsiságunkat kioltva tekerhettünk át a Golden Gate híd északi oldalára, ahonnan még tovább kapaszkodtunk Hawk Hill nevű kilátóhelyre. Ehhez, ha jól emlékszem, 200m-t kellett másznunk, de megérte, mert odafentről gyönyörű kilátás nyílt a hídra, az alatta elterülő öböl bejáratára és mögötte San Francisco belvárosára.

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Itt szűk egy órát eltöltöttünk, és közben elhatároztam, hogy ide visszajövök, és egy timelapse-et készítek a naplemente alatt erről a kilátásról. Mert sajnos ekkor voltam olyan balga, és a timelapse kamerát otthon hagytam.

Lefelé menet még megálltunk egy-két másik, lentebbi kilátóhelyen is fényképezni, aztán ahol jöttünk, ugyanarra hazatekertünk. Útközben láttunk egy bringás rendőrt, egy érdekes táblát és egy fatörzsekből összerakott furcsa, magas tornyot a parkban, amit nem igazán tudtunk mire vélni, nyilván valami művészeti alkotás akart lenni. :)

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Késő délután, eszmélve, hogy itt már nem ugyanakkor megy le a nap, mint egy héttel ezelőtt Hawai’i Nagy Szigetén, még néhány órát maradtunk a kényelmes kis alagsori otthonunkban, majd megbeszéltük Zitával, hogy ők Cyndivel csak a hídig bicikliznek ki megnézni a Holdat, én pedig feltekerek megint a kilátóhelyre, és amikor végeztem a timelapse-el, akkor legurulok és lent találkozunk.

Péntek 13, és az Óriás-Hold San Francisco felett

Zenét hallgatva tekertem végig ismét a már ismert úton, és a végén fel a kilátóhoz. Most egy kicsit jobb színek voltak, mint napközben, lőttem pár fotót, majd felállítottam a timelapse kamerát.

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Amíg az felvett, úgy terveztem, hogy majd naplót írok, ezért magammal is hoztam a netbookot, ám erre végül nem került sor. Először egy motorkerékpárossal dumáltam, aki egészen Paraguaytól idáig utazott két keréken, majd egy másik sráccal, egy helyivel dumáltam, aki elmesélte, hogy a Yelp.com-nak dolgozik. Ez a weboldal itt az USA-ban nagyon népszerű, szolgáltatásokat és üzleteket lehet vele értékelni, úgy mint pl. a szállodákat és a túrákat a Tripadvisor.com-on. Csakhogy ez mindenre kiterjed, és mindenki ismeri, és használja is. Ha tehát valahol bunkók veled, egyszerűen megírod a Yelp.com-on az adott üzlet profiljára, leértékeled őket nulla csillagra, és máris elgondolkodnak, hogy ez így nem lesz jó, esetleg elbeszélgetnek a kollégával, hogy miért volt jó bunkónak lenni? Ugyanígy, ha egy üzletben kedvesek, és segítőkészek, vagy csak egyszerűen nagyszerűek a termékeik és/vagy a szolgáltatásaik, akkor ők hamar kitűnnek a többiek közül és a Yelp még több vevőt hozhat nekik. Egy ilyen elkéne már odahaza is, szerintem zseniális ötlet. Ugyanez a srác előzőleg az Ubernél is dolgozott, ami pedig egy szintén referenciák és mobileszközök által működtetett “taxi-app”, ami ellen sokszor tüntetnek is a taxisok egy-egy országban a bevezetése előtt, mert hát az, hogy kiválaszthatod, hogy melyik közelben lévő jófej taxissal akarod magad elfuvarozni, mindezt ráadásul csak egy mobilappon keresztül ahol aztán te magad is értékeled a fuvarosod – ez alapjaiban forgatja fel a piacot, de a végén mindenki jól jár, vagy legalábbis a vevő mindenképp, mert olcsóbban jobb szolgáltatást kap. Emberünk persze a mi történetünktől is oda volt, de ezt már ismeritek, ezért inkább arról mesélek, hogy jár minden nap munkába: az öböl északi oldalán lakik és San Francisco belvárosában dolgozik. Reggel kompra száll, a hajón olvas, tanul, vagy egyszerűen csak alszik, majd a túloldalt partot érve, egyszerűen besétál a munkahelyére öt perc alatt. Ez mekkora jó lehet már, egy hajóval munkába járni. :) Nem kell vezetned, de még csak a forgalommal, átszállásokkal sem bajlódni, csak felszállsz egy hajóra, ahol sétálni, netezni, aludni is tudsz. Nekem már-már álomszerűnek tűnik az egész.

De emberünk az adott helyről is mesélt, ahol álltunk a kamerák felett. Ha jól emlékszem, 9:22-kor kelt fel a Hold, méghozzá pont a város felett. Ahhoz, hogy ezt így lássuk, írtó nagy mázli kellett, mert barátunk elmondása szerint itt ezen a kilátóhelyen legtöbbször fagyos, hideg szelek fújnak és sokszor a híd és az egész öböl is felhőben áll (ami mondjuk a timelapsenek lehet, hogy jól állt volna: mozgó felhők közül kikandikáló híd), és egy évben kb. csak olyan 50 nap van, amikor ilyen gyönyörű tiszta az idő, mint ezen a napon. Ami egyébként július tizenharmadika, péntek volt, és mellesleg telihold is volt, ráadásul úgy, hogy a Hold nagyon közel járt a Földhöz, ezért a megszokottnál nagyobbnak láthattuk. Ilyen állítólag száz évben egyszer van, amit kétlek, mert hát azóta többször olvastam szuper-Holdról a magyar sajtóban is… :) Mondjuk most nem péntek 13-án volt, és most nem San Franciscoban voltunk, tehát száz év igaz vagy sem, ez az este valóban speciális volt, és valóban szerencsésnek éreztem magam, hogy itt lehetünk, csak azt sajnáltam kicsit, hogy Zita nincs közvetlenül mellettem, csak pár kilométerrel lejjebb, a híd északi (a képeken bal) lábánál. A Hold fölkelte valóban varázslatos volt, ahogy az egész este is, a város fényeivel, és ezzel a monumentális híddal, amely az 1937-es elkészülte után 27 évig a világ leghosszabb függőhídja volt.

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Történt 2014. június 13-án, bicikliztünk 51km-t (én kicsit többet, de az nem számít)