Neda, Alireza, és a világ legmagasabb zászlója Teheránban
Teheránban sikerült kifognunk egy, az adatlapjuk után nagyon kedves házaspárt Couchsurfing-en, és még Tabrizban voltunk, amikor visszaírtak, hogy szeretnének fogadni minket, ezért rettentően örültünk, hogy úgy indulunk el Teherán felé, hogy már tudjuk, hogy lesz kiknél maradnunk a fővárosban. Jó érzés volt így közeledni az óriási városhoz, különösen, hogy alig vártuk, hogy megismerjük Neda-ékat. Az érkezés aztán nem úgy sült el, ahogy szerettük volna, így az első találkozás egy rendőrség előtt volt velük, na de mint már írtam, aztán levették magukról a komoly álarcot, és ezzel mi is felszabadultunk.
Neda-val és Alirezával nagyszerű napokat töltöttünk együtt, két nagyon kedves, nagyon okos embert ismertünk meg bennük. Rengeteget meséltek Iránról, és a világról is, merthogy elég sokfelé utaztak már. Mind a ketten tájépítészek (Landscape Architecture), legújabb projectjük, amit épp az ottlétünk alatt nyertek meg, az egy új, óriási zászló körüli park megtervezése. 
Ez a zászló (gondolom iráni zászló, ezt meg se kérdeztük, de elég egyértelmű…), ha elkészül, a világ legnagyobb zászlaja lesz, ha jól emlékszem 140 méter magas. Egy dombtetőn fog megépülni Teherán közepén, és Alirezaék a domb körüli park és sétányok tervét fogják elkészíteni, illetve tették is már meg a project „pre-sales” fázisában, már ha tervezésnél lehet ilyesmiről beszélni. A tervezés mellett még egyetemre is járnak, mind a ketten PhD-znek.
Teheránban egyébként van egy nagy TV-torony is, ami 400m magas és egy időben ez volt a világ legmagasabb tornya, mára már visszacsúszott a 4. helyre. A városban egyébként nem sokat jártunk, semmilyen nevezetességet vagy „kötelező látnivalót” nem néztünk meg, csak a lakóhelyünk környékén mászkáltunk, illetve akkor, amikor Iszfahánba utaztunk, és amikor a türkmen nagykövetséget látogattuk meg, utóbbi megérdemel pár szót. Olvass tovább…
Zita szülinapja szeptember 16-án volt, ami a második teheráni napunkra esett. Első nap sikerült elég jól összeismerkednünk Neda-val és Alireza-val, így nem volt nehéz rávennem őket, hogy részt vegyenek és segédkezzenek a Zita ellen készülő meglepetések előkészítésében. Előző este lefekvés előtt elég fáradtnak és elgyötörtnek éreztem magam, ráadásul egy fejfájás is gyötört, mindezek ellenére reméltem, hogy jól fog sikerülni Zita szülinapja. 
A Quazvin utáni kb. 100km-es hátralévő távot nem terveztük bringával megtekerni, nem csak azért, mert nagyon húzós lett volna, hanem azért is, mert nem kívántunk továbbra is fulladozni az egyre növekvő autóforgalomban. Hallottuk Teheránról, hogy a világ egyik leg légszennyezettebb városa, és el se mertük képzelni, milyen lehet ez a 20 milliós város, ha már 100km-el előtte ilyen zsúfolt és büdös a főút. Azt viszont tudtuk, hogy nem a kerékpárban ülve akarjuk megtudni. A másik fontos dolog, ami miatt a stoppolás mellett döntöttünk, az szerdai nap volt. Úgy voltunk vele, hogy ha még ezen a napon sikerül megérkeznünk Teheránba, akkor másnap, csütörtökön van esélyünk felkeresni a türkmenisztáni nagykövetséget. Ha másnap érkeztünk volna csak meg, biztos, hogy csak pénteken értünk volna a követsége, viszont pénteken 90%, hogy zárva találtuk volna, mivel Iránban a péntek az egyetlen munkaszüneti nap a héten. Ezek miatt a dolgok miatt úgy döntöttünk, hogy egye meg a fene a kilométereket, a Tabriz-Teherán szakasz 610km-es távjából 500-at már letekertünk, dolgunk volt Teheránban, és úgy éreztük, ez az utolsó 100km nem nyújtott volna sok újat, ellenben elkéstünk volna a nagykövetségről és megfulladtunk volna forgalom bűzétől. Szóval kiálltunk az út szélére integetni. A hüvelykujjunkat nem nyújtottuk az ég felé, mert tegnap este megtanultuk, hogy az csúnya dolgot jelent… :) 3 percet nem kellett várnunk, és megállt nekünk egy pontosan olyan kék, üres platós furgon, amilyet már kinéztünk magunknak. Sok ilyen szaladgált az utakon és méretre pont megfelelt arra, hogy feldobjuk a bringákat hátra a raktérbe és elrobogjunk rajta Teheránig. Így is tettünk, emberünk segítőkész volt, felraktuk együtt a bringákat, én felültem melléjük hátra, Zita pedig előre az anyósülésre az emberünk mellé.
Legutóbbi hozzászólások