Az avalloni kempinben csigareklám. Mármint megenni… A csigát… Hát, a szöcske megvolt, a kutyát Vietnamban kihagytuk, és azt hiszem, a csiga is kimarad. :)

Ilyet utoljára az USA-ban láttunk. Lakóautóvan utánfutó, rajta a kisautó, ha csak a boltba kell menni, nehogymár a nagy dobozzal menjünk! :o

A napot, mint ahogy azt az előző nap készített szintmetszeten is láthattátok, egy nagy fölfelével kezdtük. Hála az égnek erdőben, így a napsütéssel nem volt gondunk.

…és később sem. :)

Na ez egy érdekes történet! :) Zita ezt a rövidnadrágját ő maga vágra rövidebbre, és varrta vissza a szélét. Ezen a napon furcsa mozgást vélt felfedezni ebből a visszahajtástból, és mikor észrevette ennek forrását, sikítva állt meg mögöttem. Aztán megmutatta ezt a lyukat a nadrágján. Egy méhecske valahogy bekerült a visszahajtás mögé és ezen a lyukon fúrta ki magát, ennek az otthagyott pollennyomok is tanújelét adják. :) Csoda, hogy nem csípte meg Zitát, aki ezek után még azon aggódott, hogy reméli, nem cipelte túl messze a méhet a családjától. :)

Egy molnárka azon a tavon, amelynek a partján megálltunk piknikezni. Tudom, mindenütt ott vannak Európában, minden nap láthatjuk őket, de attól még elképesztő, hogy van egy lény, amelyik jár a víz felszínén! :)

Ebédünk

Na ez a hagyma már csak a szomszédból van. Még mindig nem túl helyi, de sokkal jobb, mint Új-Zéland! :) …és még egy bio matrica is van rajta. Kérdés, jelent-e ez valamit azon kívül, hogy a forgalmazó megvette 2000 euróért a jogot, hogy rátehesse ezt a termékeire. Nincs valami weboldal, ami mélységében megmutatja, hogy melyik ilyen matricázás mit is jelent valójában, legyen az fair-trade, bio, vagy bármi ilyesmi?

Ez már egy másik tó, egy dombbal és 4-5km-el odébb.

Ebbe bele is csobbantunk, mert láttuk, hogy mások is így teszik. Persze én rögtön vittem a sznorkelmaszkomat és a vízálló fényképezőgépünket is a vízbe! :) Ha hazaértünk, a kádba is ezekkel megyek majd csak fürödni! :D Odalent ilyen apró fekete bajszos halak rajait találtam.

Viccesen néztek ki.

Áthajtottunk egy Sziget nevű falun. :)

Valaki szereti a virágokat.

Ez a ház kilógott a sorból, nem csak, mert nem kőből, hanem fából készült, hanem a szolárral is a tetején. Ahhoz képest, hogy Franciaország az egyik legfejlettebb ország a világon, nem sok szolárpanelt láttunk eddig itt, talán ez az első. Nekik sok atomerőművük van, ugye?

Az első tábla, amin már Dijont is látjuk kiírva! :)

Ekkorka útra mi a manónak festenek szaggatott vonalat? :) Mi alig férünk el egy “sávban” a megpakolt fekvőbringákkal, nemhogy egy autó! :)

Egy Essey nevű faluban, az első szabadban lévő embereket, egy kertben piknikező családot megkérdeztünk, hogy hol sátrazhatnánk a környéken baj nélkül? Az anyuka beszélt egy kicsit spanyolul, egy perc beszélgetés után felajánlották nekünk, hogy táborozhatunk a kertjükben. :) Ő pedig a család legifjabb tagja, egy igazi rosszcsont. :)

A család sütögetéshez készülődött, de nem akartunk visszaélni a vendégszeretetükkel, ezért mi is gyorsan gázfőzőt gyújtottunk és megmelegítettük azt a giga adag kuszkuszos csodát, amit a legutóbbi Lidlben zárás után 3 perccel sikerült fölkapni a polcról. A kuszkusznak (a fehér bigyóknak) több mint a felét el kellett tennünk későbbre, annyira sok volt.

Rosszcsontunk azonnal bevette magát a sátrunkba. :)

A kertet egyébként elválasztotta az utca a házuktól.

Mekkora jó cumi már! :D A gyereknek meg már a szeme sem áll jól, látszik rajta, hogy settenkedik valamiben! :)

Ők voltak a ma esti jótevőink. :)

Reggel az apuka egy nagy fehér szatyorral jött oda hozzánk, amiben ezek a lekvárok voltak. :) Ez nagyon kedves volt tőlük, és nagyon megköszöntük, valóban hálásak voltunk érte. De az első reakciónk egymás közt az volt, hogy “Orsi örülni fog ezeknek!” :) És tényleg így lett. :) Zitának egy kisebb üvegbe az egyikből átpakoltak, azt néha eszegeti itt Taizében, de amúgy tényleg Orsié lett ez a négy adag házilekvár. Ha kerékpártúrázókat engedtek be a kertetekbe, és kedveskedni akartok nekik, és nem akarjátok, hogy ezt a kedvességet gyorsan továbbadják másoknak, akkor valami kicsit és könnyűt adjatok nekik! ;) De egyébként meg ajándék lónak ne nézd a súlyát se a térfogatát, és a kedvességet í]y is nagyon értékeltük. És Orsi is! :D

Reggel még álmos volt a kisördög.

Némi enyhe emelkedő után egy faluban fordult a táj, és csak gurultunk, gurultunk lefelé, már nem is láttuk, hová még. Aztán kiértünk az autópálya mellé, aminek az oldalában ezen a szervizúton folytattuk…

…egészen a csatornaparti kerékpárútig, amiről csak ekkor tudtuk meg, hogy földúton vezet! :o

Azért megpróbáltuk. Nem volt rossz, csak a salakkal feltöltött kátyúknál kellett vigyáznunk, azokban elsüllyedt a kerekünk, kerülgetni kellett őket. Itt a képen épp egy zsilip mellett hajtunk el, sajnos az a vasalódeszkás lefelé valójában inkább lépcsős lefelé volt. Mentünk a tökéletesen vízszintes csatorna mellett, és pár kilométerenként meg volt egy pár méteres lefelé egy-egy ilyen zsilip mellett. :)

Mogzó hajót alig láttunk a csatornán, talán csak ezt az egyet.

Ez már szinte idilli…

Egy turistahajó a zsilipben. Nem tudom, de szerintem nekem dögunalmas lenne egy ilyen hajóút. Ha már az utazás maga a lényeg, és nem az A vagy a B pont ami között haladunk, akkor bringa, vagy gyaloglás. Különben lehet minden más… De a hajó túl lassú és túl passzív. Szerintem. :)

Azért meghalni talán nem halnék meg az unalomtól egy ilyen hajóúton, csak tekernék a hajó mellett az egyik ilyen hajótartozékkal. :D

Dominik és felesége Luzernből tekertek az innen 25km-re lakó rokonukhoz. Habár annyi kerékpártúrázóval találkozunk Franciaországban nap mint nap, hogy általában csak köszönünk egymásnak, nekik megálltunk, mert a térképüket szemlélték, és felajánlottuk segítségünket. Ennek a vége az lett, hogy 10 percet dumáltunk a kerékpárút szélén. :) Meg is hívtuk egymást Luzernbe/Budapestre, ám mi sajnos nem ejtjük útbe Luzern, így nekik kell jönniük. :D Dominikék weboldala: http://www.velofahrer.ch/

Dominik 20 évig használta az előző bringáját, de mivel a gyerekek már kirepültek, most több a szabadidejük, viszont úgy döntött, annak ellenére, hogy ezzel már jóval többet akar tekerni, mint az előzővel, ezt a bringát is legalább 20 évre veszi. :) Ezért van rajta szíjhajtással Pinion váltó, igen, a vázban a pedálnál, ráaádsul az ő testalkatához készített vázban. Hát majd meglátjuk. A Nap Gyermekei srácok is ilyenekkel indultak, és mivel ők gondolom pakolják neki rendesen az ezer kilométereket, hamarosan megtudjuk, beválik-e ez a Pinion! :)

Hajók a csatornán, TGV a vasúti hídon, bringák a kerékpárúton… Franciaországban megvan a helye mindennek. :)

Virginie és Olivier a gyermekeikkel, Tommal és Penelopevel. Láttuk őket, amint Olivier húzta a Virginiéket egy kötéllel, mikor mi pár kilométerrel odébb Dominikékkel beszélgettünk. Aztán itt a bolt előtt találkoztunk, ahová muszáj volt bemennünk, mert már nagyon megéheztünk, hiába már csak 13km volt hátra. De így legalább megismerhettük az ő történetüket is. Amint látjátok, két egészen egyszerűen megpakolt, olcsó, egysebességes kerékpárral utaznak, azért is választották ezt az útvonalat, mert itt a csatorna mentén nincsen szint, tudnak haladni a váltó nélküli bringával is. Ám Virginie bringája még váltó nélkül is bekrepált, nem tudja tovább tekerni, ezért éppen szervizt, vagy Decathlont kerestek, hogy tovább tudjanak rendesen menni, ne csak úgy, hogy húzzák egymást. A bringák egyébként Thaiföldről valóak, ugyanis most repültek haza Franciaországba egy 3000km délkeleti-ázsiai kerékpártúráról, aminek keretében megjárták Laoszt, Kambodzsát, Thaiföldet és Malajziát a gyerekekkel! Ők is nagyszerű élő példái annak, hogy ha valaki menni akar, akkor megy, úgy ahogy van, azzal, amije van. :) Az ő blogjuk a veloboat.over-blog.com , de sajnos még ezt sem volt időm megnézni, hisz most is offline írok.

Bunkók még itt is vannak (Nem magyar sajátosság, semmiről sem helyes ezt mondani, még ha igaz lenne, akkor sem, mert szavakkal rombolni is lehet, nem csak építeni!), emberünk úgy ráparkolt a kerékpárút kijáratára, hogy alig lehetett kiférni tőle padkázás nélkül.

Éééés megérkeztünk Orsihoz, ahol mélyhűtött túrórudikat kaptunk tőle ajándékba! :) Ő meg négy hatalmas üveg lekvárt tőlünk. :D Kicsit várni kellett rá, mert hiába küldtünk neki 3 sms-t a magyar SIM-kártyámról, egyiket sem kapta meg, így éppen nem volt otthon, de mivel nagyon élelmes már előre megosztotta a wifi-kódját velünk levélben, addig sem unatkoztunk a háza előtt várva, amíg gyönyörű narancssárga gumiabroncsú régi Peageot (Hogy írják, hogy “Pözsó”?) országúti kerékpárjával meg nem érkezett. És ahogy azóta már ő is megírta, amit mi is ugyanígy éreztünk: “Mire felértünk az első emeletre, már úgy voltunk, mint régi barátok, akik újra találkoztak.” :)

“Hééé griffmadááár, grifimadár, azottan az én jakóm…” :) Orsi megkínált sörrel, én meg egy ilyen üvegre nem mondok nemet. :)

Orsi összedobott nekünk egy nagyon finom, autentikus, sajtkrémes, zöldséges, pitetészta alapú francia történetet, aminek sajnos elfelejtettem a nevét…

…de nagyon finom volt, még a mi félig már megroggyant, madárlátta sonkakockáinkkal is. :)

Másnap reggel Orsi kikísért minket egy darabon a városnézős gyalogtúránkra menet, mert ő is ment a dolgait intézni a városba.

Próbáltunk Orsi segítségével ilyen dijoni Bubi-bringát bérelni, de végül nem sikerült, úgyhogy gyalogoltunk, így is nagyon jó volt! :)

Egy szőkőkútnál a belváros felé menet. Tudom, ilyen a Margit-szigeten is van, sőt az még zenél is. Csakhogy mi 4 éve nem jártunk Európában, ezért még egy nem zenélő szökőkutat is megnézünk kicsit. :)

Dijon szép.

A postás elektronyos bringán kézbesíti a leveleket.

Ezt remélem azóta már Budapesten is egyre több helyen látni!

Tudom, hülye vagyok, de nagyon tetszenek ezek a cifra kémények! :)

Meg hogy meghagytak ilyen régi fabetétes homlokzatú házakat.

A színház

Egy templom bejáratánál

Bent a templomban az oszlopok alja fával volt körülvéve, amin ha jól gondolom, Noé bárkáján munkálkodtak.

Végre le van írva valahová, mi a különbség a bazilika, a katedrális (magyarul talán székesegyház?), az apátság és a kápolna között. :)

Ilyen kis nyílakkal volt tele a járda szerte a belvárosban…? :)

Meg ilyen számozott táblákkal. :)

Az egyik sétálóutca. Azt elfelejtettem megkérdezni Orsitól, hogy miért a sok zászló?

Place de la Libération, egy félkőr alakú tér, amit 1685 a Palais de Etats elé, “Az egyik legszebb királyi tér Franciaországban” :)

Ezek a “gargoyles”-ek, angolul, magyarul hívjuk őket holmokzati díszeknek, a Notre Dame oldalán vannak, rengetegen. Állítólag egy “moneylender” esküvőjén ráesett az illetőre, vagyis a vőlegényre egy ilyen, ezért aztán leszedték az összeset, és amiket ma látni, azok “csak” 1880 és 1882 között készült vacak, kamu replikák! :D Végülis csak 143-145 évesek…

A Notre Dame óratornyot egy herceg zsákmányolta egy belgiumi háborúból, és 1383-ban a dijoni embereknek ajándékozta, amiért segítették őt a háborúban. Az órától balra látható bádogfickó Jacquemart (talán maga a herceg), akiről a 17. században a városiak elkezdtek viccelődni, hogy milyen gáz már, hogy szegény még mindig nőtlen. Így született Jacquelinee 1651-ben. Aztán 1714-ben szegény bádogasszonyból is vicces csináltak, hogy milyen rossz már, hogy meddő, így született a kis Jacquelinet, majd rá 170 évre a leánytestvér, Jacquelinette. :)

Itt pedig két fellow-tourist akik épp ezt csodálják egy másik zsúfolt sétállóutcával a háttérben.

Ez pedig a híres hagoly a Notre Dame északi oldalában. Évszázadok óta úgy tartják, hogy ha megérinted a szívedhez közelebbi bal kezeddel, akkor nagyon szerencsés leszel, mi több, teljesülni fog az, amire közben gondoltál. Ezért már felismerhetetlenségik kopott szegény bagoly, amit 2001-ben súlyosan meg is rongáltak. Viszont ma már 2015-öt írunk, az információs forradalom hajnalát(?), ezért én úgy gondoltam, elég, ha csak lefotózom, a szívemhez közelebbi, bal kezemmel megtámasztva a kamerát, az ügyes és erős jobb kezemmel pedig lenyomva az exponálógombot. Közben azt kívántam, hogy ne mozduljon be a kép! :) …és működött! :) Szerintem ha a szívetekhez közelebbi, bal egérgombbal ráklikkeltek a bagoly képére, és amíg megnyílik a nagyobb kép, addig gyorsan kívántok valamit, az is teljesülni fog! ;)

A Masion Milliére, egy 1483-ban épült (nálam röpke 500 évvel idősebb!) középkori stílusú ház tetején látható macska és bagoly. Utóbbiak megint csak alig száz évesek, a 20. század elejéről valóak. (phh…:D)

Nyúlvadászat egy a füzetünk által említésre sem méltatott ház homlokzatán. :)

Esküvői menet oldmobillal. Nem tudják, hogy bringán a legkirályabb az ilyesmi! :P

Másik részlet két ház találkozásából.

Antiquites – Vajon kapni bent valamit, ami öregebb egyes házaknál?

Dijon szép 2.

Egy “figyelőtorony” a Square des Ducs, vagyis a Hercegek Parkjának oldalában. Inkább dekoratív jellege volt, mintsem védelni.

Esernyőtároló a Szépművészeti Múzeum portáján :)

A múzeum középkori és reneszánsz részlegén az őrök termében található János, a rettenthetetlen (John the fearless, lehet, rosszul fordítottam), és Fülöp, a kopasz sírja. Az oldalukban az a sok-sok szerzetesszobor különféle jótulajdonságokat jelképeznek, amelyekkel az illetők rendelkeztek. Ha jól emlékszem. :)

Ha ismerték volna a titánuimot… Bazi nehéz lehetett ezeket hordani. Melyik királyunk is halt meg úgy, hogy beleesett páncélostul egy folyóba?

Vagy nagyon erős legények voltak ezek a lovagok a középkorban, vagy már akkor is ment az erőfitogtatás. Kinek van hosszabb kardja… Használni már nem lehet, de az nem számit! :)

Buzogány. Ötszáz éve ezzel harcoltak, ma meg propagandával, tömegmanipulációval, médiával, diplomáciával, “cyberfegyverekkel”, drónokkal…

Egy arc alakú fa az egyik téren.

A zászlós utca másik vége, valami diadalívvel, de most már hagy ne piskázzak, mert éjjel 0:22 van és Zitának még megígértem mára, vagyis tegnapra egy talpmasszázst.

Először csak egy Lidl-ös 1,69-es pizzára vágytam, aztán úgy döntöttem, hogy inkább süssünk egyet! :) Nem volt nehéz dolog, hamar begyúrtam a tésztát, a csajok minden feltétet előkészítettek, és fokhagymás-tejfölös répát is csináltunk. Mármint mártogatni, rágcsának.

Készül a finomság, kolbászt is pakoltunk rá! :)

Ez a kép jópár órával később készült, Dave, Orsi egyik helyi haverja átjött és hozott egy csomó sört, mert szülinapja volt, ezért éjfélkor a csajok betették az Alma Együttes Ma van a szülinapom-pom-pom című örökzöldjét és még nagyon vidáman énekeltek is hozzá, ami azért volt rendkívül vicces, mert Dave angol, és egy büdös szót sem ért magyarul. :) Aztán még pizzatortával is felköszöntöttük, amin a gyertya egy darab fokhagymás-tejfölös répa volt. :)

A reggeli búcsú pillanata. :) Orsi, köszönjük szépen, hogy ilyen spontán, last minute fogadtál minket, nagyon-nagyon jóléreztük magunkat nálad, minden perc egy élmény volt, és pihenni is sikerült, a várost is nagyon élveztük, egyszóval nagyon örülünk, hogy “kidobott a gép”. :)

Fixin jártunk, fekvőbringával. :)

Csak valami kastély a szőlősben… :) Burgundiában jártunk, Dijontól kereltre, szinte egész nap végig bortermelő vidéken.

Az első kb. 70km-t a szőlőföldek között kanyargó szervizutakon tettük meg, ez egyébként egy kerékpáros útvonal, ki is volt táblázva, az OpenCycleMap is jelöli.

Néha egész felkapaszkodtunk a tőlünk nyugatra, velünk párhuzamosan húzodó domboldalba, ahonnan jó kilátás volt.

Kőfalakból sem volt hiány.

Falfestmény ügyes, bújtatott reklámokkal.

Nevétse tudom már városra, de szép.

Horizontális almafa, csak hogy könnyű legyen szedni. :)

A macskaköves utcákon középen volt egy sima sáv, igaz nem nekünk, hanem a víznek, de a zakatolásmentes bringázáshoz is jól jött. :)

A szőlőben a forgalom a nullához konvergált.

Legalábbis mi, bringások biztos, hogy többen voltunk, mint az autósok.

Hoppá, már ki van írva Taizé! :) Itt volt egyébként az a bizonyos eső, és buszmegálló, a nap mélypontja.

Viszont a mélyből hamar kirántott minket ez a csudajó, sima, gyors bringaút, ami tök lapos volt, sőt talán még egy icipicit folyamatosan lejtett is, mert…

…ez egy rail-trail, vagyis egykori vasútvonal helyére épített kerékpárút. A vasút pedig ugye nem tudott meredeken fölfelé haladni, főleg nem a gőzmozdonyok, amelyekbe a vizet ilyen “óriás csapokból” engedték bele.

A railtrail a vártnál könnyebben és gyorsabban elvitt minket Taizéig, ami persze egy domb tetején van, hol máshol lenne… :) Szóval a végén kellett egy kicsit mászni, de megérte. :)

A buszpályaudvaron feltöltöttem ismét a kártyámat, és üzentem neki, hogy elnézést, de ez történt, majd felszálltunk egy kék buszra 9 reálért fejenként. Ez egyenest berepített minket a belvárosba, majd onnan tovább a Copacabana felé, ahol a szállásunk volt. Ekkor az egyik öbölben balra nézve pillantottuk meg először a Cukorsüveg-hegyet.

Miközben a hostel recepcióján vártunk a sorunkra, egy kijelzőn hirdetések mentek, és az egyik közülük a már oly sok városban népszerű “ingyenes” városnéző gyalogos túrát mutatták. Az ingyenes azt jelenti, hogy a végén Te döntöd el, hogy adsz-e (“tip based – borravaló alapú”) valamit, vagy, hogy adsz-e egyáltalán. Voltunk már két ilyen vároznéző túrán, a medellini nagyon jó volt Kolumbiában, a cuzcoi Peruban viszont kevésbé nyűgözött le minket. Most úgy voltam vele, hogy ez szinte mindenképpen jobb, kell hogy legyen, mint útikönyv és térkép alapján saját magunknak nekiindulni a városnak, és ha másra nem, egy bemutatkozó, bevezető túrának biztos elmegy majd. És még pont odaértünk a kijelölt gyülekezőhelyre, ami ezalatt az óra alatt volt a belvárosban egy téren. A cuccainkat hozzánk hasonló utazókéval együtt elzárhattuk egy helyiségbe a hostelbe, hiszen oda csak délután 1 után checkolhattunk be. A metró ide 3,70-be került és gyorsan, hatékonyan eljuttatott minket

Amíg a későkre vártunk, légkondikat fotóztam. A gyalogtúrára egyébként nem kellett előzetes online regisztráció.

Zita és Orsi ugyanezen idő alatt elmentek kávét venni.

Először ennek a nagyon régi épületnek az alagsorába sétáltunk be, ahol egy-két rajzott láthattunk arról, hogyan is nézett ki régen a város. 365 éve így.

290 éve.

191 éve.

105 éve.

16 éve. És ma is nagyjából ugyanígy néz ki, ez az a tér, ahol kezdődött a túra, középen az órával.

A brazil nemzeti olajtársaság székhelye – egy ocsmány épület! :) – A túravezetőnk is rondának hívta, de szerintem is az.

Pár utcával odébb meg ilyen házak vannak.

Betértünk egy cukrázdában, ahol megnéztük egy brazil nemzeti édességet, a Brigadeirot. Az utcán, igaz kisebbet, de később találtunk 1 reálért is. :)

Coxinha de Galinha – A sült tésztában belül fűszeres csirkehús darabok vannak.

Ez a brazil Pilvax-kávéház, nagy múltú, történelmi vendégeket anno magáénak tudó híres kávéház – érthető miért volt minden olyan drága odabent. :)

Bringás rendőrök

Apró részletek. Ha én lettem volna a túravezető, ilyenekre legalább egy “Nézzétek!” erejére felhívtam volna a vendégeimet figyelmét.

Ezt láttuk, ha felnéztünk.

Egy híres szórakozóhely negyed, ahová állítólag inkább beülnek munka után estig az emberek, hogy megvárják, míg elül a csúcsforgalom, hogy “gyorsabban” hazaérjenek. Micsoda logika! :D

Kicsit hátrébb egy nagyon takaros kis utcában találtuk magunkat.

Anno az jelentette a státuszszimbolumot, hogy milyen a házad utcafrontja. Érthető, hisz nem volt még autó, se mobiltelefon.

Falfestmény. Anno rengeteg rabszolgát hurcoltak ide Afrikából, így ma Brazília lakossága nagyon sokszínű.

Ugyanez az utca egy másik szögből, a tér felől.

Vezetőnk sokat beszélt az ország történelméről is. Brazília ugye portugál gyarmat volt, és 1808-ban Napoleon befenyítette az akkori, amúgy pocsék portugál királyt, John the 6th-et, hogy harcoljon velük Anglia ellen, különben lemészárolja őt és a családját is. Ehhez képest az angolok csak azzal fenyegették meg, hogy lerombolják a hajóflottáját. Erre a király 15 ezer emberrel és a királyi családdal egyetemben elmenekült Portugáliából, méghozzá ide, Brazília felé. Ebben az angolok segítették, cserébe megnyitották a kikötőiket az angol hajók számára. Hogy a királynak ez a lépése egy gyáva, vagy okos jövőbelátó tett volt (tudták, hogy itt van arany!), azon még ma is vitatkoznak. John the 6th fia és unokája már itt lett megkoronázva Rióban, ami azért érdekes dolog, mert portugál királyt Portugálián kívül, szinte a világ másik oldalán koronáztak meg, az országán kívül, és addig nem nagyon történt ilyen. Amúgy a király utódai már tökösebbek voltak, kikiáltották a köztársaságot, felszámolták a rabszolgáságot, igaz, utóbbit állítólag angol nyomásra.

Ennyit a töriről, most csodáljátok meg ezt a lámpaoszlopot! :)

A brazil zászló. Az egyik értelmezésben a szalag az egyenlítő, a 26 csillag az államok +1 a federal, központi állam, Brazíliaváros, a kék a köztársaság színe.

Micsoda felfüggesztése van a platós teherriksának! :) Sok ilyet láttunk a városban.

No, ez is valami nagyon brazil, a Havaianas papucsok. Ez nem más, mint a vietnámi papucs, vagy a jandals, amit Új-Zélandon is ugyanígy árultak a szuvenírboltok, csak más néven és más sztorival, ott csupán azért, mert a Kiwik adtak nekik egy vicces nevet (Japanese Sandals = Jandals), itt meg azért, mert a brazilok is magukénak kiáltották ki, úgy tűnik, ez a márka nagyon ügyesen marketingelt. :)

Elkérik az árát, négy ezer forint egy papucsért, csak mert nagyon brazil! :) Ügyes!

Na, mi majd ilyen helyeken fogunk enni, ha végre elfogynak a Sao Pauloból hozott szendvicseink! :)

Itt már Cinelandiában.

Ezt a környéket Párizsról mintázták.

És egyfajta kultúrális központ, itt van a színház, egy könyvtár és hasonlók. Cserébe azoknak, akik e kezdeményezés előtt itt éltek, favellákba kellett költöznie, mert kirakták őket az otthonukból és nem kárpótolták őket rendesen.

Csoportunk. Háttal piros pólóban a vezetőnk

A színház

Itt már a Lapa nevű környék felé járunk. Ez egy régi vízvezeték, amin egykor egy ilyen villamos járt, aztán volt egy baleset és leállították. Most újra mennek a próbajáratok, ez látható a képen is, mert szeretnék a jövő évi riói nyári olimpiára újra megnyitni.

Ez a villamos egy szimbóluma lett a környéknek, ez látszik a falfestményen is.

Éééés a túránk végeztével megérkeztünk a Lapa lépcsőkhöz, ahol épp ez a jelenet fogadott minket. :) Úgy látszik ez a kutyus nem értékeli eléggé az effajta művészetet! :)

Ezt a tarkára csempézett lépcsőt ez a chilei fickó díszítette fel a világ minden tájáról először kukázott és vásárolt, majd kapott csempékkel 1990-től 2013-ig. Utána nevezték el a lépcsőt Escadaria Selaron-nak.

A lépcső alján, jobb oldalt található ez a turisták által nagyon közkedvelt rész, ide mindenki felmászott egy fotóra.

Ami szerintem csodálatos ebben a történetben, hogy egyetlen egy fickó, csak mert itt élt a lépcső oldalában és gondolt egyet, másfél évtized alatt létrehozott egy új nevezetességet a város számára, ami már sokak szerint a legizgalmasabb, legjobb dolog Rióban. De még szerintem is benne van a TOP3-ban mindenképp. A városvezetés csak annyit tett, hogy mindezt hagyta, illetve most már valamiféle védettséget is élvez a lépcső. Selaron egyébként előbb befejezte már a lépcsőt, de addigra úgy belejött a csempézésbe, hogy úgy gondoltam, nem áll le, és folyamatosan cserélgetni kezdte a csempéket, ezzel egy állandóan változó dolgot létrehozva és fenntartva. Úgy írta, hogy haláláig folytatni fogja ezt az életművét, és ez így is történt. 2013-ban tisztázatlan körülmények között elhúnyt, azt beszélik, hogy akár az is lehet, hogy gyilkosság áldozata lett.

Ez a terhes nő az egész lépcsőn több helyen visszatér, volt valami személyes története egy terhes nővel, de részleteket nem árult el róla sehol.

Hoppá-hoppá, látjátok mi van ott fent jobbra a kolumbiai chiva busz felett? :)

Ezzel muszáj volt nekünk is egy közös fotót készítenünk, így végül mi is felmásztunk majdnem ugyanoda, ahová mindenkinek muszáj volt. :) A felettünk lévő platformon Orsi mosolyog. :)

Ő lőtte rólunk ezt a képet, mert “Hogy legyen rólunk is” – ezért ebben a bejegyzésben lesz még pár ilyen. Nem mintha nem készülne minden nap legalább egy ilyen, így kb. már van 1500 ilyen fotónk, de Orsit nem akartuk leállítani, mert öröm volt nézni, hogy élvezi a fotózást, meg hogy itt lehet Rióban. :)

Egy kis maori manó Új-Zélandról?

Selaron írása a saját szavaival angolul a lépcső jobb alsó aljában. Itt azt írja, a lépcsőt a brazil emberek előtti tisztelgés jegyében díszítette így fel.

Na ez ritkaság, hogy így le tudjuk fényképezni a lépcsőt, általában tele van turistákkal, de amikor itt jártunk, épp volt valami csodával határos módon egy perc üresjárat.

Zita megtalálta a kedvenc cserepét! :)

Orsi fotóz! :)

Valahol még az udvar fala is tele volt csempézve.

A lépcső teteje felé (nem a legtetején, mert amit lentről látni, az valójában nem a teteje, ott csak elfordul jobbra a lépcső) a nagy brazil zászlóban található ez a három mellű nő! :o

Felmenni a lépcső tetejére azért is jó volt, mert onnan ilyeneket láttunk. :)

Egy megfestett fa a lépcső aljában lévő utcában.

Két sarokra a lépcsőtől egy nem túl bizalomgerjesztő terecske sarkában egy ázsiaiak által üzemeltetett étteremben ezeket a finomságokat ettük.

Már az olimpia alkalmából készített, egyedi egy reálos érmék.

Hírdetés egy buszmegállóban – portugálul így hívják a terminátor filmeket. :) Hogy is van szlovákul? Valami eletricka, igaz? :)

A 411-es buszra szerettünk volna felszállni, ami egyenest elvitt volna minket a Cukorsüveg-hegy felvonójának aljába. Csakhogy ez errefelé nem megy ilyen egyszerűen. A buszokat le kell inteni, különben nem állnak meg, tépnek a sofőrök, mint a vadállat, valószínű csak le kell tudni x darab kört egy nap, aztán mehetnek haza minél előbb, legalábbis abból, ahogy vezetnek, és hogy két napja Sao Pauloban éjjel már rég nem volt busz, mikor mi szerettünk volna felszállni egy elméletben akkor még közlekedő járatra, abból erre következtetet. A leintés nem megy egyszerűen, mert amint látjátok, nincs buszmegállógödör, a buszok meg jönnek, mint a meszes, akkor is, ha egy busz épp bent áll a megállóban, és mi ettől nem látjuk, milyen buszok jönnek még mögötte. Ez történt velünk is, mikor megláttuk, hogy egy 411-es busz készül épp a bent álló busz megelőzésére kb. 80km/h-s sebességgel, már rég késő volt, hiába integettünk és ugráltunk neki, elhúzott, az utasok le vannak szarva, csak érjen haza a focimeccsre! Szerencsére kb. 15 perc múlva jött egy újabb 411-es és akkor már rutinosan felálltunk egymástól 10-10 méterre hogy semmiképpen sem legyen takarásba a közeledő busz járatszáma. Még így se volt egyszerű leinteni, de végül sikerült. Ehhez képest a BKV egy leányálom, minden gyengesévével és hátrányával együtt.

Voltak már gombok is a buszon, de azért még a régi leszállásjelzőt sem szerelték le. :)

Grafitti

Már a felvonónál, várva a libegőre a négyszáz valahány méter magas Cukorsüveg-hegyre. Egy vagyon volt, 62 reál fejenként, de úgy voltunk vele, hogy nehogy már ne menünk fel ide, ha már itt vagyunk.

Íme a jegy. Oda-vissza, merthogy sziklátmászva is fel lehet menni, sőt talán valami nagyon kitett ösvény is van, de mivel volt elég kalandunk mostanában, ezekben most nem is gondolkodtunk. Ha valaki mászva megy fel, este azt hiszem ingyen lejöhet a felvonóval.

Innen is jól látszott a Krisztus-szobor, bár elég apró volt a távolban, ez a kép 16x-os zoommal készült a felvonóból.

Egy favella ahogy a felvonó ablakából látszot. A favellák a hegyoldalakba illegálisan letelepedett szegényebb emberek lakhelye, ezekről még lesz szó bővebben a következő bejegyzésben.

Látszik, hogy a laposabb, völgy aljában található területeken terül el a város gazdagabbik része, itt vannak az amúgy méregdrága lakások, az irodák, a hivatalok. A domboldalban pedig ott laknak, akik lent nem tudnak kifizetni egy lakbért. Arányaiban, és abszolút is nagyon sokan vannak ilyenek Rióban, de erről bővebben a következőkben! ;)

Itt már a felvonó második szakasza előtt várva.

És a felvonón, már majdnem a legtetején. Ez bizony valóban pazar látvány! :) Balra a távolban az ott a híres Copacabana tengerpart, jobbra pedig látszik a legmagasabb sziklatornyon a Krisztus-szobor.

Ugyanez a teraszról fotózva az egyik kabinnal.

Na és velünk. :) Milyen ügyes volt Orsi, hogy pont két dombot komponált a fejünk mögé! :D

Ezeknek a tornyoknak tényleg nem volt jobb helyük, mint a város legnagyobb jelképe mögött?! :)

A Copacabana!!

A hegytől északra lévő városrészek az öböl túloldalán. Márming a kis öböl túloldalán, ami a belvárost választja el a Cukorsüveg-hegytől. A naplemente miatt jöttünk fel ekkor, de igazából ezeket a perceket leszámítva sokkal szebb lett volna, ha a délutáni bárányfelhős, kék eges, szikrázó napsütésben jövünk fel ide, no de ezt ugye nem tudhattuk előre, mint ahogy azt sem, hogy másnap is hasonlóan borús idő lesz egész nap.

No, ez a városrész már a nagy öbölnek a túloldalán van, a keleti oldalán, a nyugati oldalt pedig a belváros található, azokkal a látnivalókkal, amelyeknél a délelőtt jártunk.

ÓÓóóó, a repülőtér! :) A belváros közvetlen tőszomszédságában, egy mesterséges szigeten van ez a repülőtér, ahová ha jól tudom csak belföldi járatok szállnak le. Ha Rióba repülővel érkeztek, érdemes ezt is számításba venni, ugyanis széliránytól függően van, hogy azok a gépek, amelyek ide szállnak le, egy az Cukorsüveg-hegy és a város közti öböl felett megtett éles kanyarral fordulnak rá a leszállópályára, ami nem lehet gyenge élmény a repülő utasainak! :)

Te jó ég, mindjárt nekimegy a hajónak!!!! :)

A maja piramis alakú bazilika. Mögötte az ikerfelhőkarcolókba vajon az egy kereszt akar lenni?

A hegy lábánál egy egykori erőd.

Felkapcsolták a villanyt a Krisztus-szobornál.

Itt már esti fényeiben a város. Eredetileg nem akartunk ilyen későig maradni, de pont, miután beszedtem a timelapse kamerát a felvételből (ami így sajnos nem lett túl érdekes ezért fel sem töltöttem), találkoztunk egy magyar párral, akikkel jó 20 percet beszélgettünk még, aztán láttam Orsin, hogy nagyon-nagyon élvezi, hogy itt lehet, ezért még ezután is maradtunk egy kicsit. Eközben besötétedett és a város fénybeborult, én meg próbáltam nem bosszankodni azon, hogy miért nem köszönt ránk az a magyar páros 2 perccel előbb. :D

Igazából ez, és az előző kép lehet, hogy Orsi műve, ekkor ő használta a fényképezőgépünket nagy-nagy örömmel. :)

Itt már a Copacabana mögötti háztömbök egyik kocsmájában. Ezekben a vendéglőkban nem csak sört és más szeszeket, hanem ételt is felszolgálnak. Mikor odamentünk erre a helyre körbeszaglászni, egyből leszólítottak minket a vendégek, és kíváncsian érdeklődték, hogy honnan és mi járatban. Mikor ez a magát kedvesre ivott illető meghallotta, hogy magyarok vagyunk, egyből előjött drakulával, és fel is húzta a gallérját, nehogy nyakon harapjuk. :) Vicces volt, hogy ittas létére nem aggresszív vagy hangoskodó, bátor lett, hanem épp, hogy azzal viccelődött, hogy ő rettentően fél tőlünk. :) Ezen felbátorodva Orsival el is készítettem ezt a drakulás fotót! :)

Aztán le is ültünk, mert igazából megtetszett a hely, autentikus volt, relatíve olcsó, és egyáltalán nem turistás, mi voltunk az egyetlen nem helyiek, viszont mindenki kedves volt velünk, a korcsmáros is. De miért árulnak pillanatragasztót a piák között?!?! :D

Így nézett ki a pult. Az üveg alatt az ételek.

Orsi halat, mi rántott csirkét ettünk, hatalmas adag rizs, saláta és fekete bab járt az ételhez, Zitával csak egy adagot rendeltünk ketten, de két hatalmas szelet húst kaptunk. Lehet, csak azért, hogy a kedvünkre legyenek, ezt már sosem tudjuk meg.

Az egy literes üveges sör 7-800 forint átszámolva. Ha azt nézzük, hogy a Copacabanan vagyunk Rio de Janerioban, egy kocsmában, nem is rossz! :) Ja, és igen, ittunk egyet Orsival (Zita nem sörözik), csak mert ugye az orvos megmondta, hogy az is jó a vesekőre, én meg kezdtem leállni a gyógyszerekről és átállni a sörre, hogy Pítörrel egészen érzékletesen fel tudjuk majd eleveníteni a régi szép időket! :)

A Copacabana sellője nevű bárban ültünk. :)

Az utcáról így festett a hely. Talán elsőre nem ezt várnánk egy kocsma közönségétől, de itt rettentő kedvesek és segítőkészek voltak velünk, aki tudott más nyelven, mint a portugál, az egyből odajött hozzánk, nem csak, hogy a kíváncsiságát oltsa az idegen személyekkel szemben, hanem hogy felajánlja segítségét, tolmácsolását, ha bármi kérdésünk, kérésünk van.

Itt már egy tapioca utcai árusnál.

Nem tudom, miből készül ez a dolog, de fehér darálék formájában szórják egy teflon serpenyőbe, amiben vastag palacsintaszerű étel készül belőle, feltétnek pedig édes és sós dolgokat is lehet bele kérni, akár vegyesen is.

Itt próbáltam egy csoportképet csinálni az árusokkal és a lányokkal, valamint a tapiocával együtt, de hát nem kiégett a vakutól az utóbbi! :)

A buszállomástól 13km-t kellett bringáznunk Sao Pauloban a magyar házig, ahol már vártak minket.

Útközben szerintem megmásztuk a város legmagasabb pontját, legalábbis a környékbeli sok adótorony erről árulkodott. Aztán láttunk érdekes falfestményeket is.

Mindez sok méter magasan, ehhez már komoly állványzat is kellett, ez már több, mint egyszerű grafitti.

A város egyébként sokkal biciklizhettőbb és kevésbé kaotikusabb volt, mint vártuk. Legalábbis ahol mi jártunk.

Itt már a magyar házban. :)

Az első este még nem találkoztunk magyarokkal, de töltött káposzta félre volt rakva nekünk. :)

Zitának közben volt hozzá lélekjelenléte, hogy ezen nagyszerű pillanatokat is megörökítse. Végül is tény, hogy emlékezetes nap marad az életemben, az biztos.

…bekötötte a bal karomba ezt az infúziót.

Jobb oldalt, a fehér hosszúkás folt! Mi lehet az? Van valami a tüdőmben? Aztán leesett… :) Az új-zélandi jádé nyakláncom hátulja, az elülső részét, a “bátorság-követ” a vállamra vetettem, de arról megfeledkeztem, hogy a hátsó részén is van egy apró kő. Erre csak hosszan gondolkodás után sikerült rájönnünk, hogy ezt látjuk a röntgen képen.

Jobbra lent nézzétek, 88,9% Masculino, vagyis “férfias” vagyok a röntgen szerint. :) Ha a 100% a max, és efölé nem lehett menni, az az abszolút férfi, akkor ez egész jó, nem? Csak azt nem értem, ezt miért egy mellkasröntgennel kell megállapítani?! :)

Hazafelé a metróban, már túl az őrületen.

Biztonsági üveges peron, a metróéval egyszerre nyíló ajtókkal. Fent egy kijelzőn animáció mutatja, hogy segítsük a vakokat és aki rászorul, hogy engedjük ki az ajtókon a leszállókat, mielőtt felszállunk, illetve, hogy álljunk a mozgólépcsőn a jobb oldalra, hogy aki siet, bal oldalt tudjon haladni.

Vasárnap volt, és ahogy kimentünk gyalog, hogy kerékpárboltot és szupermarketet találjunk, láttuk, hogy több út belső sávját kibójázták és lezárták a bringások számára.

A kereszteződésben (gondolom önkéntesek) megállították a bringásokat, hogy ne hajtsanak át a piroson. Volt mindenütt lámpa is, szóval igazából gondolom csak oktatási jellege volt, vagy hogy nehogy valami baleset történjen és negatív visszhangot kapjon a dolog a médiában. Ez a bringás vasárnapot ugyanis, mint később megtudtuk, nem a bringás szervezetek nyomására hozták, hanem a jelenlegi városvezetés egyik populista intézkedése volt. Ami mondjuk nálam kicsit ellentmond a mondat elejével, de hát ezt hallottuk. :)

Bringás piknik egy piac sarkában. Mindez három sarokra a magyar háztól.

A piac.

Itt már a szupermarketben. Úgy döntöttünk, érdemes még egy hetet várnunk, és akkor ötödáron veszünk majd Európában ugyanilyen csokit. Nem nagyon találtunk egyetlen tábla csokoládét sem 10 reál, vagyis kb. 1000 forint alatt.

Nekiestem a bringám szétszerelésének. Igaz, ekkor még több mint egy hét hátravolt a repülőútig, de azon a héten úgy terveztük, hogy Rio de Janeiroban és Peti barátoméknál Belo Horizontéban leszünk, azzal a megnyugtató tudattal, hogy Sao Pauloban már össze vannak csomagolva a repüléshez a holmijaink, beleértve a bringákat is. Szétszedni pedig azért kellett, mert ezúttal nem speciális sportfelszerelésként, vagyis bringás poggyászként adtuk fel őket, hanem hagyományos csomagokként. Van egy szabály, miszerint a Brazíliából induló járatokon már a turistaosztályon is 2x32kg feladott poggyászt biztosítanak az utasok számára a 10kg kézipoggyász mellé. Ez benne volt a repülőjegy árában, tehát semmit nem kellett érte pluszban fizetnünk, ami nagyon jó, hiszen volt már, hogy 250 dollárt is ki kellett fizetnünk a bringák repülőre rakásáért (és Európában volt olyan is, hogy csak 25 eurót, sőt egyszer egy belföldi finn járaton nekem teljesen ingyen volt), tehát amikor a repülőjegyet választottuk, nálunk ez is egy fontos szempont volt. A gond ezzel csak az, hogy ezek a csomagok, amelyekből összesen 4 db és 128kg-nyit adhatunk fel (+20kg kézben) egyenként csak 158cm-es élhosssz összeggel rendelkezhetnek. Magyarán, ha van egy kerékpárváz darab, ami egy méter hosszú, akkor azt egy olyan dobozba kell belegyömöszölni, aminek a másik két éle már csak mondjuk 20 és 38cm-esek lehetnek.

Közben mások is dolgoztak, ásták az árkot a Magyar Ház udvarán, ami egyébként ezidőtájt pontosan emiatt hivatalosan zárva volt.

Szétszerelés közben felfedeztem újabb töréseket az aluminium csomagtartón. Érthető, ha átgondoljuk, micsoda terhetek (nem egyszer 40kg-t!), micsoda utakon vittünk végig, és közben meg, ha megemeljük a leszerelt csomagtartót, talán 1kg sincs.

Ott is eltört. Ezeket egyébként csak műanyag gyorskötözővel orvosoltam később. Ekkor írtam levelet a Nazcáéknak, Moniquenak és Henknek Hollandiába, hogy milyen kopóalkatrészek cseréjére lesz szükségünk Párizsban és hogy el tudnák-e nekünk küldeni. Nem csak, hogy gyorsan, készségesen, precízen és pozitívan válaszoltak, hanem még a postaköltséget is beleértve az egészet teljesen ingyen és bérmentve, támogatásként küldték el nekünk. Ilyet az út elején is csináltak, ráadásul akkor ők maguk ajánlották fel, egyszer csak kaptunk tőlük egy e-mailt, hogy látják a fotókon, hogy már kopott a lánckerék, és küldenének új láncot, lánckerekeket, csak adjunk egy címet. :) Szóval ilyen elképesztően jó háttértámogatásunk van a kerékpárjaink szüleitől, ami után szinte már szégyellem, hogy nem sikerült kitérőt tennünk hozzájuk Hollandiába, és ezt meg is írtam nekik. Amiatt is szégyellem magam kicsit, hogy mindezt a fantasztikus kerékpárjaink törött csomagtartójáról szóló kép alá írom csak le. Az idő nagyrészében nagyon boldogok vagyunk a biciklijeinkkel, éppen ezért ezt nem is szoktam külön leírni, ez olyan természetes dolog. Arról sem szoktam külön említést tenni, hogy az út nagyrészében makkegészségesek vagyunk, mindig csak akkor van szó ilyen dolgokról, amikor valami baj van. Pedig a bringákon látszik, hogy egy műszaki evolúció eredményei, remek a tervezésük, öröm rájuknézni olyan remekül néznek ki még ilyen kopottan is, és szuper, stabil úttartásuk van, na és nem utolsó sorban rendkívül strapabíróak. Sok alkatrész német, ami már eleve önmagáért beszél. Német gyártmány a felni, a két agy (elől dinamóval, hátul agyváltóval), a sárhányók, a lámpák. A többit nem tudom, de a tárcsafékjaink Avid BB7-esek, amelyeket sokan úgy tartanak számon, mint a legjobb mechanikus tárcsafékek a piacon. Ezt még úgy is alá tudom írni, hogy mi legtöbbször párját 2 dollárért vásárolt, utángyártott ócska kínai fékpofákkal használtuk őket. Szóval a bringáink nagyon össze vannak rakva! :) És most nagyon szét kellett szednem őket, annyira, mint még soha.

Ülés, csomagtartó és hajtás nélkül már egészen csupasznak tűnik, mintha már nem is bringa lenne, hanem valami közvetlen lábbal hajtható járgány. :)

Ez a középső rész, a három vázrész találkozásánál és a felfüggesztésnél, ezt volt a legnehezebb szétkapni, ez az a rész, amit teljesen még sosem kellett szétszednem.

Persze azért sikerült, de közben sok fotót csak azért csináltam, hogy majd össze is tudjam rakni, ha leszálltunk a nagy pocsolya túloldalán Európában! :)

Juhééé, kész vagyok! :) Még jó, hogy a kerekeket akkor sem lehetne sokkal kisebb dobozba tenni, ha szétbontanám őket, az lenne még oltári meló újraépíteni őket. De ezt nem kell majd, a kerekekt nem bántjuk, igazából ezeket volt a legkönnyebb kivenni a bringából.

A bringám, ahogy még se Ti, se én nem láttam soha. :)

Itt már egy buszon, mert este vendégségbe voltunk hivatalosak. A lényeg a képen a kapurendszer. Csak elől lehet felszállni, és hátul leszállni, ahhoz hogy hátrakerülj, át kell menni a kapun, és lecsippantani a mágneskártyát, vagy a menetiránynak oldalt ülő személyzettől venni egy jegyet, ha jól emlékszem, 3,5-ért, vagyis kb. 350 forintért. Sokan felszálltak, de nem mentek még át a kapun, hanem leültek elől. Később hallottuk, hogy ez azért van, mert akinek mágneskártyás bérlete van, az egy megkezdett utazást változatlan áron folytathat az első csippantás után még 2 vagy 3 órát, már nem emlékszem. A lényeg, hogy azért nem mentek át a kapun és ültek le rögtön hátul, hogy ezzel perceket nyerjenek, és időben tovább utazhassan egy utazás árából, így akár egy oda-vissza utat is meg tudnak járni. Mivel van egy személyzet is a rendszerben, nekem eléggé lehetetlennek tűnt lógni a buszon, legalábbis konfrontálódás nélkül.

Annával és Orsival. Annát régről ismerem, ő már második éve dolgozik Sao Pauloban, és ami vicces, hogy amikor felvettük a kapcsolatot a Magyar Házzal, ők épp ott laktak, ahol aztán mi is, mert még albérletet kerestek. Még egy pici jegyzetet is találtunk a neveikkel a hűtőn a magyar házi hátsó kvártélyunkban, tehát egy pár nappal azelőtt, hogy mi megérkeztünk, még ők is ott laktak. Ami azért vicces, mert Annát kb. 7 éve nem láttam, erre teljesen véletlenül kikötünk pont ugyanazon a helyen, ahol pár napja ők is laktak, és ami vagy 8000km-re van Magyarországtól. :) Száz szónak is egy a vége, Anna áthívott minket magukhoz egy nagyon finom vacsorára, ahol remekül éreztük magunkat, és megbeszéltük, hogy mivel ők is szeretnék Riót megnézni, sőt Anna másodjára is, mert elsőre annyira tetszett neki, ezért, és mert nem épp a világ legbiztonságosabb vidéke az a város külföldi lányoknak egyedül mászkálni, a jövő héten amennyire a munkájuk engedi, együtt megyünk Rióba, vagy legalábbis eltöltünk ott együtt pár napot. Most, hogy így írom, most esik le, hogy igazából Annát is ismertem az indulás előtti életemből, így már három ilyen személy van, akivel az úton találkoztunk. Momó, Anna és Pít. Ővelük is csak az utazás utolsó egy évében sikerült végül találkozni.

Már nem tudom, hogy Annáéknál, vagy a Magyar Házban, de Zita ezt az ősgyönyörűség találta.

Az első bekezdés vége! Úgy látszik ez már 80 éve is benne volt a levegőben. Lehet akkor még a szeszt gondolták a világmegmentő megújuló energiaforrásnak, és szóba se került a szél, a nap és a víz. A napot még megértem mondjuk a szolár egy viszonylag új technológia, de engem most az gondolkodtat el, hogy 80 éve így vélekedtek, akkor 80 év múlva – ha még leszünk – miben fogunk gondolkodni? :)

Leandroval, az egyik tulajjal. Mögötte Celia, aki szintén nagyon kedves volt velünk.

Még köszönni is alig bírtunk, máris lelkesen kérdezték, honnan, mi járatban (tényleeg?), és kávéval, süteménnyel kínáltak minket.

Még a konyhai eszközeik is kerékpárszerszámokra hajaztak. :)

Elfelejtettem a portugál nevét, de ez egy brazil nemzeti eledel, sajtos kenyér, sajtos pogácsa, de nem olyan, mint a miénk, ebben egyenletesen terül el az olvadós sajt és valahogy nagyon jó az egész, főleg mikor friss.

A Thule termékek egy régi VW kisbuszra voltak felaggatva, sőt a hátsó ülések egymásnak voltak forgatva, ezzel egy kis tárgyalótermet létrehozva a bolt közepén. :)

Gyönyörű bringáik vannak, öröm volt körbejárni a boltban.

Még egy minimúzeum is volt a bejárat mellett.

Zita felpróbált néhány sisakot, ezzel a halálfejessel biztos, hogy rettentően népszerű lenne Mexikóban! :)

Úgy tűnt, mindenből a legjobbat, legspeciálisabbat forgalmazzák, nem volt ez másképp a nyergekkel sem. (Brooks)

Mikor Zita bringáját pakoltuk, felfedeztük az egyik potyautasunk lakhelyét a váz és a csomagtartó találkozásánál, azon a helyen, ami a fémbilincsek alatti gumitömlődarabokkal el voltak fedve mindvégig. fémbilincsek azért voltak itt a bringán, hogy megelőzzék a folyamatosan túlterhelt csomagtartó törését. Ezt a szerepüket el is látták, itt nem tört el többé Zita csomagtartója, és még egy póknak is lakhelyet nyújthattunk ezzel. :)

Az egyik doboz, lezárása előtt.

Este végre megismerhettük a vendéglátóinkat, Lórántot és Lizit, akik, ha nem tévedek, a Sao Pauloi Magyar Ház alapítói, vagy legalábbis mindenképpen közéjük tartoznak, ahogyan az itteni magyar közösség oszlopos, központi tagjai is egyben, már hosszú évtizedek óta. Sok érdekeset meséltek e téren, amiben főleg a korukat teljességgel meghazudtoló lelkesedés volt figyelemre méltó számomra. És az, hogy főleg ők meséltek, ami igazából tök jól esett nekünk, mert a saját történeteinket néha már kicsit unjuk. :) Ők viszont lelkesen meséltek, és minket is hasonló lelkesedéssel és csodálattal kezeltek, és ehhez még az út részleteibe sem kellett különösebben beavatni őket, egyszerűen a kezdetektől így álltak hozzánk. Nagyon jót beszélgettünk velük, és inspiráló volt minden szavuk, és abszolút nem csak azok, amelyekben a mi teljesítményünket méltatták. Szóval ezúton is ezer köszönet Nektek Lizi és Lóránt, nagyszerű volt veletek találkozni és nagyon nagy segítség volt, hogy a Magyar Házban lehettünk.

Volt köztársasági elnökünk állítólag nagyon fáradt volt egy hosszú út után, mikor itt járt, és miután tiszteletét tette, ahogy az megillet, fent a könyvtárszobában ledőlt aludni, miközben az ajtó előtt őrt állt mellette a személyi őre.

4 éves se voltam, amikor itt járt a Szent Jupát legénysége. Azóta már más magyarok is körbevitorlázták a Földet.