Pakolás közben Zita még nagyon ügyesen lőtt egy képet a várostól délre található vulkánról, amely állítólag a legaktívabb vulkán San Salvadorban. Jövet a városba egész nap uralta a látképet, gyakorlatilag egy napig kerültük a hegyet :)

A posta reggel 8-kor nyitott, és ezt meg kellett várnunk, mert előző két nap hiába jártuk órákig a város utcáit, sehol nem kaptunk képeslapokat, ahogy a postán se, ezért akkor amikor először jártunk itt, még bélyegeket sem vettünk, hiszen nem voltunk benne biztosak, hogy kapunk-e lapokat egyáltalán. Végül Zita szúrt ki egy boltot, ahol profi nyomtatást vállaltak, és itt nyomtattunk ki saját készítésű képeslapokat. Ezeknek a képminősége sajnos bőven hagy kívánni valót maga után, de csak ezt sikerült összehozni. A meglepetés akkor ért minket, amikor most a második látogatásunkkor a postán a néni előkapott egy hatalmas albumot tele képeslapokkal. Hol voltak ezek két napja, mikor egy kollégáját kérdeztük a képeslapokról (postales, vagy tarjeta de postal)?!? Hát, a kolléga nem tudta, hogy vannak képeslapjaink… :o AAuuurgh, ezért jártuk körbe az egész várost? Ezért nyomtattunk saját képeslapot? Némi tanakodás után végül úgy döntöttünk, hogy nem írjuk meg újra a lapokat egy szebb, rendes képeslapra, hanem marad a saját design, mert már így is nagyon késő volt, és reméljük, hogy így is értékelni fogjátok őket. Mikor kitaláltuk ezt a képeslap-kérést, nem gondoltuk, hogy néhol ilyen bonyolult lesz lapokat szerezni, de igazából nem baj, mert jó muri, hogy mindenütt van ez a kis külön küldetésünk. :)

Amivel most is elment az idő, főleg, hogy a postától pár méterre találtuk ezt az óriási használt cipő kereskedést. Már a bicikliről szemet szúrtak nekem a remek futó és túracipők, amelyek sajnos állapottól, típustól, márkától és mérettől függetlenül teljesen össze-vissza voltak pakolva a hosszú sorokra. Itt minden cipő 25 dollárba került, pedig voltak köztük olyanok is, amelyek újonnan talán 150-200 dollárba is belekerülnek. Egy órát is eltöltöttünk itt a cipőket turkálva, és közben gyönyörű, GoreTexes terepfutó- és túracipőket találtunk, Salomon, North Face és egyéb nyugati márkákban, csak hát mint ahogy a legtöbb cipő, ezek is leginkább 39-40-es méretben voltak, és általában női színekben, tehát feltételezhető, hogy ezeket az alig használt cipőket nyugati nők adták le valahol valószínű az USA-ban. Azért így is találtam egy 43-as Asics Trail cipőt, aminek a felső részéről nem mondaná meg senki, hogy használt, csupán a talpán van egy kb. 1mm-es kopás. Ezt 25 dollárról lealkudtam 18 dollárra, és megvettem. A régi, még Darwinban, Ausztráliában 3 dollárért vett futócipőmet otthagytam boltban, és sajnos csak a fizetés után adtam oda, pedig elképzelhető, hogy beszámították volna, mert hátul volt egy kisebb cipőjavító műhelyük is, tehát a cipőket előtte megjavítgatták, és úgy árulták. Azért vettem meg ezt a cipőt közel 5 ezer forintért, mert a réginek már annyira szétfoszlott a talpa, hogy már több pénzt költöttünk e miatt pillanatragasztóra, mint amennyibe maga a cipő került.

Így viszont most van egy szinte vadi új futócipőm, amit szerintem még ki is mostak leadás előtt, vagy soha nem is használtak kültéren, mert nagyon tiszta volt. Egész nap (és azóta is) úgy örülök neki, mint egy gyerek a karácsonyi ajándékának. Ebben a cipőben még legalább 500km-nyi futás benne van, ha nem több, és tegnap felvettem városnézéshez és nagyon kényelmes volt és jól fogta a lábam. Hosszabbat futni még nem sikerült vele, mert azóta, hogy elindultunk San Miguelből, minden nap bringáztunk, pedig ennek már 5 napja. Aznap este egyébként meggoogliztam a cipő árát újonnan, és ebay-en 100 dollár környékéről kezdődött, ami azt jelenti, hogy egy ilyen otthon 30 ezer alatt nem nagyon lehet megkapni. Remélem tényleg jó üzletet csináltam és sokáig fogja bírni! És hogy otthon is lehet ilyen jó cipőket venni használtan ennyiért vagy olcsóbban, mert ha igen, akkor én tuti soha többé nem veszek több futócipőt újonnan tizen-huszonsokezrekért. Mert ugye egy-egy ilyen cipő egy olyan rendszeres futó lábáról, mint amilyen én voltam ezelőtt az út előtt (és remélem újra leszek ezután), maximum egy év alatt lekopik az ember lábáról.

A cipővásár után már éhesek voltunk, ezért megálltunk egy pupuseriánál és megettük az utolsó El Salvadori pupusáinkat :)

Közben azt is láttuk, hogyan hordják a helyiek a vizet oda, ahol az nem megy vezetéken

Kifelé menet a városból láttuk az autógumisok karácsonyfáját :)

Aztán újabb sok bocilegelőt

És egy gyönyörű, hosszúfarkú madarat, amilyet eddig még soha

Jobb lesz, ha szorosabbra húzzuk a fékjeinket! :)

Azok a vulkáni szigetek már Hondurashoz tartoznak

Vettünk egy-egy féldolláros fagyit egy az utat járó csilingelő fagyiárustól

Amelyik gyerek nem szeret ülni a szülei bringájának vázán, az egyszerűen csak áll rajta :) – vagy mert még túl pici ülni, azért áll.

Ennek a házfalnak biztosan kisebb az ökolábnyoma, mint egy vakolt, festett, 30-as téglafalnak. :) Cserébe ebben a házban meg is fagynánk, de ugye errefelé csak két évszak van: a nyár és az esős. :)

Ja, és bár nem írtam eddig róla, de ezen a napon is voltak mászások. Reggel egy 300m-es, a délután egy másik, kisebb, ebből gurulunk lefelé a képen

Ez egy szép nap volt a bringázáshoz, csak egy kissé meleg, de ahhoz már hozzászoktunk

A nap képe :) Legalábbis nálam viszi a pálmát :) Mielőtt lekanyarodtunk a határhoz, ott volt ez a hosszú egyenes szakasz észak felé

Balra egy kisebb vulkáni kúppal – Ez már szinte a Dunántúlon is elférne :)

Bocik az úton – egy elütött állatot is láttunk, ott keselyűk voltak az úton

Végtelen bocilegelők…

A határ előtt 4km-el egy ilyen kamionsort előztünk ki… Csak pár száz métert tartott, aztán egy sorompó után újra felszabadult az út

Függőágyban a kamion árnyékában :) Vajon menet közben is be mernék vállalni?

Ez a kötény és a fejen cipekedés elég jellemző El Salvadorra

Ezek a dombok már Hondurasban vannak, a határtól fotózva

Vettünk másfél napnyi hondurasi Colónt, hogy legyen egy kis helyi pénzünk. A fickó azt mondta, hogy 3000 dollárnyi pénz volt a kezében, és hogy nem fél, mert itt is, ott is fegyveres őrök vannak, biztonságos itt. Ez itt a félelmetes, veszélyes Közép-Amerika! El tudnátok képzelni egy embert így sétálgatni 840 ezer forinttal a kezében a magyar-román határon?

….és megérkeztünk Hondurasba! :) Utazásunk 34. országába! :)

Ernesto ekkor már a munkában volt, ezért a búcsúfotón csak a tesója van rajta :) …és az utcájukat őrző biztonsági őr készítette a fotót.

Na, de most már tényleg induljunk el San Salvadorból! :) Alig haladtunk pár sarkot, máris egy csoda jött szembe, vagyis inkább keresztbe: Egy 42B járatszámú busz dupla cifra felső uszonyokkal és hátsó légterelővel. :)

Elefántos állatkert a külvárosban

Miután felkapaszkodtunk 900 méterre 700-ról, egy hosszú lefelé következett az autópályán, ami sokkal barátságosabb volt, mint vártuk. Kevés forgalom, és széles leállósáv, néhol még árnyékot is kaptunk az út menti fák által.

Aztán láttunk érdekes dolgokat is… Sehol nem láttunk annyi fedetlen csatornafedelet eddig, mint itt El Salvadorban. Ezt, ahogy a többit is, már messziről kiszúrtuk, de azért egy ilyen “élmény” után még óvatosabban haladtunk tovább

Mikor leértünk a hegyekből és keletnek kanyarodtunk, az út szélén kókuszt árultak. Itt mi is megálltunk a nagy gurulás után, és megünnepelendő, hogy leadtunk majd egy kilométer szintet, megittünk egy-egy kókuszt

Szekérrel tilos! A grafitisek szerint csak koszos szekérrel…

Azért az vicces, hogy még egy ilyen minőségű, relatív forgalmas úton is száríranak magokat! :)

Rengeteg cukornád szállító teherautó haladt el mellettünk és közben hagyták is el szépen a takarmánynak szállított árút, tele volt cukornád darabokkal az út széle

Ebédre csirkét ettünk rizzsel

Sok helyen égették le a füvet az út környékén

“Gyere már öcsi, hát nem igaz, hogy húzni kell!” :)

Minek ide gyerekülés? :)

Ennek se törik ki a küllője, az tuti! :) Lehet, hogy nekem is ilyen kerékkel kellett volna nyomni a 100napbringát, akkor nem lett volna 13 törött küllőm 8000km-en

Nem tudom, hogyan és miért csinálják ezt a fák, de mindkét irányból láttunk ilyen út fölé bedőlő fákat.

Itt már letértünk az útról Jiquilisco felé

Ők mutatták meg, hogy hol van ez a hely, amikor már a ház előtt álltunk. :) Aranyos a kissrác, ahogy nézi az apját, hogy mit is kell mutatni a kamerába. :)

A főtér sarkában a templom

…és belülről, sok ventillatorral :)

A főtér másik sarkában találtunk egy még nyitvatartó pupusásat, aminek nagyon megörültünk

Itt sülnek a pupusák – A barna részek odaégett sajtdarabok! :)

Zita a hordós káposztát is értékelte, amit El Salvadorban mindig adnak a pupusa mellé

Milyen vagány már ez a háromkerekű! :)

A Parque Central itt nem csak egy egyszerű park volt, hanem egy igazán nagyszerú közösségi tér, kosárpályával…

…karácsonyfával

…játszótérrel…

…hangulatos világító gömbökkel a fákon és ilyen “szokásos fedett tánctérrel”

…sok-sok paddal mindenütt, és kivilágított fákkal…

Ja, és ekkor épp telihold volt! :) Ti is látjátok benne a nyulat, mint a maják?

Reggel kifelé menet a szállásunkról. Mint kiderült, ez valami önkormányzati hely lehetett, mert volt hátul a kertben egy műfüves focipálya és két úszómedence is. Az egész nagyon tipp-topp volt egy pici salvadori faluhoz képest, örültünk, hogy megtaláltuk. A képen érdemes megfigyelni egyébként a csatorna vízelvezető nyílását, aminek kb. 8cm-es, az úttal párhuzamos rései vannak! A háttérben pedig az látható, hogy a helyi piac egy egész utcaszakaszt elfoglal – mert előre is van utca, csak más tér nem lévén, ráépült egy állandó piac! :o Legalább négy ilyen utcaszakasz volt a városkában

Annyira ízlett a pupusas, hogy reggelire is azt ettünk. Két dolog nagyon fontos jó pupusához: friss legyen, tehát az orrod előtt készítsék el és rakják a vaslapra, illetve a sajt! A sajt nem lehet amolyan túró/feta féle sajt, mert az nem olvad meg és nem lesz nyúlós, pedig az olvadt sajtért ugye nagyon oda vagyunk, főleg hogy több mint egy évig Ázsiában még csak nem is lehetett kapni semmi ilyesmit.

Miért jó, hogy láncszemek vannak beépítve a küllők agy felőli végébe? Így rugalmasabb a kerék és jobban lehet vele ugrabugrálni? Vagy ez csak egyszerúen menő, esetleg kényszermegoldás?

Kifelé menet a városkából áthajtottunk a CBD-n. :) (City Business District – Ausztráliában így hívják a nagyvárosok felhőkarcolós üzleti központjait)

Szavazz rám, tele van velem a felüljáró!

Üdv Usulutában! Ez volt a következő városka, amit kereszteztünk. Vagyis ez már nem is volt olyan pici

Életkép az utcáról

Zita éppen egy banános-tejes jégkásának örvend, mellette két biztonsági őr. A Don Pollonál is állt egy puskás fazon, csak ő már nem fért bele a képbe. Minden komolyabb boltnál vagy étteremnél áll egy ilyen shotgunos bácsi, ami nekünk eleinte furcsa volt, de mára megszoktuk. Ők is emberek, a fegyver pedig a munkaeszközük.

…és sorszámuk is van, ami minden esetben jól látható, gondolom ennek is megvannak az okai. Emberünk nagyon kíváncsi volt a bringákra, le se vette róluk a szemét. :) Ilyenkor azért én sem féltem őket annyira, és el merek fordulni pár másodpercre, míg fizetek a pultnál vagy hasonlók.

Pupuseria! :D Ez a rendes neve azoknak az éttermeknek, ahol elsősorban pupusát szolgálnak fel. :)

Kifelé menet a városból kaptunk két El Salvador zászlót egy buszsofőrtől :)

Ebédelni egy nagy, csarnokszerú családi étteremnél álltunk meg, aminek az ajtajában ilyan gumiabroncsból készített székek voltak. Kipróbáltuk őket, a háttámlás verzió nagyon kényelmes volt. :)

Pár száz méterrel odébb meg egy ilyen ház figyelt az út bal oldalán. A ház fala nádpálcákra felfűzött múanyagpalackokból van megépítve

Ugyanez belülről

A bádogtető alján is volt, aminek mondjuk már csak esztétikai értelme volt, más célja nem

A ház előtt még a járda is üdítős fémkupakokból volt kirakva

Bent tele volt a ház ilyen díszekkel

Meg ilyenekkel – ez is mind palackból készült

Nem tudjuk, miért épült ez a ház és mi célt szolgált, vagy mit akart mondani, de érdekes volt. És talán ez a felirat mondd valamit. Kérdezni nem nagyon tudtunk, vagyis tudni tudtunk volna, de a választ valószínű már nem értettük volna, na meg meleg is volt, mert az egész az út napos oldalán volt, ahol majd meg lehetett pusztulni a melegtől, ezért gyorsan vágytunk vissza az árnyékba és a hűsítő menetszélbe.

A térképem jelölt egy 15km-el rövidebb utat San Miguelbe. Próbáltunk még az étteremnél ennek utánakérdezni. Mikor kérdeztük, hogy aszfaltozott-e, mondták, hogy igen, nagyon, persze… Kérdeztük, hogy van-e domb, mire felmegy (azt sejtettük, hogy nincs, mert egy régi vasútvonal mellett halad), mondták hogy persze, tök lapos. És mindemellé még mosolyogtak is vadul. :) Mikor megérkeztünk az elágazáshoz, ez az út fogadott minket. A képen nem látszik, de nincs aszfalt az úton, ez egy apró, egysávos murvás út, be a dzsindzsába. Ezért nem is vállaltuk be, legfőképp a bringák miatt nem. Most már azokkal a gumikkal és felfüggesztéssel szeretnénk hazatérni, amik most a bringán vannak. Nincs se időnk, se pénzünk újakat szerezni, arról nem is beszélve, mennyi logisztikai feladatot igényel ilyesmit leszervezni a soronkövetkező országokban. Mindez már nem hiányzik nekünk, ennyit nem ér az a 15km, főleg hogy a nagyobb út mentén is rengeteg érdekes dolog van.

Zita lassíts, csak 80 a maximum! :)

Első lökhárítós, gyermeküléses paripa! :)

Sok szép bocilegelőt láttunk az út mentén

Szavazz rám, a szavazófülkében egy nagy X-el húzd majd át a fejemet, jó!? :D

Rózsaszín uszonyos busz, már San Miguelben

A templom San Miguelben, a főtér mellett

Itt laktunk, nem volt rossz, kedvesek voltak, és a második nap a második alkalmazott már a wifi jelszót is elárulta

Jézus, két sassal egy kerékpáron… De legalább tükrök is vannak bőven! :) “Segíts magadon és Isten is megsegít!” :)

Így belülről nézve, mit gondoltok, milyen bolt ez? :) Elárulom, ez egy Brazil Patika! :) Farmacias Brazil, ez volt kint a cégér a bolton. Egyébként hátul tényleg lehetett kapni gyógyszereket is, tehát ez a mindent patikának hívunk dolog valószínű Mexikón át az USA-ból vándorolt el ide is.