A napfelkeltét a közeli lagunák oldalából csodálhattuk

A korai indulásra ezért volt szükség. 87km dombos vidéken, málhás biciklikkel nem kevés, ha ezen a napon még valami mást is szeretnénk csinálni azon kívül, hogy este beesünk a végállomásra, akkor érdemes korán elindulni. Arról nem is beszélve, hogy a délutáni hőségben, az erős trópusi napnak kitéve 4km/h-val haladni a 10%-os emelkedőkön egy napozóágy-biciklin olyasvalami, amit még az ellenségeimnek sem kívánnék, a feleségemnek és magamnak pedig csak utoljára. Ezért az ész győzött a lustaság felett és hajnalban indultunk

Érdemes volt korán indulni, rengeteg madarat láttunk :)

Átkeltünk egy erdőalagúton

Aminek a túloldalán még mindig alacsonyan járt a nap, hűvös volt, kellemes biciklis idő, szinte semmi forgalom az úton

17km és az első kisebb emelkedő után, Aticama településen reggeliztünk, itt találtuk ezeket a kockára vágott lombú fákat az étteremmel szemben. Ez valamiért mániája a mexikóiaknak, szinte az összes városka plázáján körben állnak a szögmérővel nyírt lombú fák :)

Na, a táblákból ki tudjátok találni, hol lehet leszüretelni ezt a szép nagy fürt banánt? :)

Óriási jackfruit gyümölcsök az út szélén

Zita megáll előttem az úton, és rögtön jelzi nekem hátra, hogy tegyem én is ezt, de csendben! Mikor mellé érek, akkor látom, hogy apró rákok szaladnak keresztbe az aszfalton. :) Később láttunk többet is, köztük szerencsétlenül jártakat is.

Hála az égnek, vagyis inkább a fáknak, sok árnyékunk volt ezen a napon :)

Egy Zacualpan nevű falucskán álltunk meg, ahol quesadillát rendeltünk egy sarki étkezdében

Ugyanez már készen, megpakolva jóságokkal

Életkép a falu központjából

A falu másik végében hideg kúkuszdiót (cocos helados) árultak, és ezt bizony nem volt szabad kihagynunk! :)

A 15 pesoért cserébe miután kiittuk a kókuszlevet, az emberünk a fehér husát is kivágta a gyümölcsnek, amit egy zacskóban megkaptunk. Csilit és citromot is ajánlott hozzá, de mivel mi még mindig nem vagyunk nagy csilisek, csak utóbbit fogadtuk el

A szemközti benzinkúton megejtettük a kétbetűs kitérőket és fogat is mostunk…

Majd újra úton voltunk

Érdekes felhőalakzatok tornyosultak előttünk – Ezektől talán még nem kell félni (hogy esni fog belőlük)

És ez már La Penita, idáig terveztünk ma tekerni

Erre az estére Tom tengerparti bungalójában kaptunk menedéket. A helyet könnyű volt megtalálni mert a parton volt, és ahogy azt Tom megírta Couchsurfingen, a szomszédban építették a házát a mexikói munkások – állítólag nagyon szorgalmasan dolgoznak. Zita pedig egyből megtalálta a függőágyat :)

Nagyszerű naplementénk volt, még jó hogy eszünkbe jutott, hogy esténként megy egy műsor a Sky-on :D Csak ki kell nézni az ablakon hozzá :)

Tomnak van blendere, ezért vettünk jeget és ledaráltuk a délután vett kókusszal, citrommal és kakaóporral – ez nem volt olyan szörnyű, mint ahogy hangzik, sőt a végeredmény nagyon finom lett. Kiültünk vele az erkélyre, és élveztük a naplementét :)

Ez volt a jutalmunk a 87km-es nap végén :)

Ezen a képen Robert és apukája, Thomas látható

Már a lakásuk előterében két nagyon érdekes dolog fogadott minket. Egy motorral szerelt bicikli és roller

Roberték Tostadával kínáltak minket – ez egy újabb mexikói étel, olajban ropogósra sütött tortillán zöldséges halsaláta

Első este elvittek minket egy étterembe, ahol együtt vacsoráztunk

Előételnek tostadat és cuacamolet, egy állítólag azték eredetű avokadóból készült ételt szolgáltak fel

Ezeregy ilyen tengeri lény, vagy annak váza lógott az étterem mennyezetén, nagyon izgalmas volt az egész étterem

A kép nem nagyon tudja visszaadni, de halászháló, óriási hal állkapcsok és rengeteg kagyló lógott mindenütt

Rég ettünk ilyen igazi éttermi ételt, és itt nagyon finoman főztek – Thomasék igazán jól bántak velünk (volt torta is az étteremben, de Zita tanácsára nem azt kértem, hisz az itt csak mint előétel szerepelt az étlapon – és milyen jól döntöttem hogy hallgattam rá!)

Mire befejeztük a vacsorát, leszakadt az ég, csak úgy hömpölygött a víz az utcákon. Zita kiült a ház ajtajába nézni az esőt… :)

…és nem csak nézte, hanem fényképezte is! :)

Másnap reggel Thomasék elvittek minket a város fölötti dombra, ahol megnéztük a régi templomot

Szenteltvíz tartó – Bár a templom már csak egy rom, de mivel gyönyörű helyen van és még így is nagyon szép, sok esküvőt és különleges Istentiszteleteket is tartanak néha itt

Lent a városban van rendes templom is

A régi templom mellett volt egy kilátóhely is, amihez tartozott egy kisebb kiállítás is. Itt találtuk ezt a régi bóját, ami még üvegből volt. Hány ilyen törhetett össze a tengeren…

A domb után egy különleges helyre vittek minket, a La Tovara Spingshez, ami egy csatornákkal és mangroove erdőkkel, valamint aligátorokkal és még ki tudja mivel teli vidék… :)

Láttunk egy szép krokodilust :)

És érdekes madarakat. Miféle lehet ez? Talán egy kingfisher? A robusztus csőréből gondolom…

A banda a csónakban

Ezeket a vízre épített házikókat egy ’91-es mexikói film forgatásához építették, amely egy híres 16. századi spanyol felfedezőről szól

Egy teknőspajtást is sikerült elcsípni :)

A hajókázás első állomása egy állatkert volt, itt láttuk ezeket a színes madarakat…

…és egy vadmacskát is…

…meg egy olyan állatot is, aminek még a nevét sem tudom megmondani :)

Ő pedig egy iguana – ó, hogy miért nem vágtam meg ezeket a képeket, mielőtt lekicsinyítettem őket. Ő sokkal nagyobban is látható lehetne, ha nem kapkodok… Mindegy, majd legközelebb.

A második megállója a csónakos túrának egy fürdőhely volt. Igen, egy fürdőhely a krokodilokkal egy vízben! :o – Persze állítólag volt valami háló, vagy valami védelem ellenük. Rengetegen fürödtek, ugráltak a vízbe, még egy étterem is volt a parton, Robert szülei csak onnan figyeltek minket

Sült halacska volt az ebéd e nagyszerű élmények után

A hely szerény volt, de az ebéd nem, nagyon finom volt és bőséges

A délután csendes pihenőt tartottunk mindannyian, majd este kimentünk a szomszéd utcába “San Blas legjobb tacosozójába” :)

Sorban álltak az emberek ezért az ételért – 10 peso volt egy tacos – ez 180 forint, bizony drága… – de hogy az a sült hagyma (cevolla asada) milyen finom volt… :)

A biciklisnek nem szabad felhajtania a felüljárókra – amelyek egyébként Mexikószerte elhagyatottan és porosan állnak, mert az ilyen vidéki helyeken alig használják őket, inkább átlépnek a betonkorláton, mintsem ekkorát kerüljenek

Az első város, ami szembejött, és annak tornyai – itt egyébként máris megálltuk enni

Nagyjából végig ilyen volt a táj és az út ezen a napon

Ha oldalra néztünk, akkor pedig ezt láttuk. Ezekből a sorokba ültetett növényekből készítik a Tequilát! :)

Guadalajara már alig 400km… Igaz, mi kitérünk majd Puerto Vallarta felé is, így nekünk hosszabb lesz. Nem szeretjük az egyenes, egyszerű, könnyű utakat, mint amilyen pl. ez az autópálya! :)

Na azért ez szép volt, nem panaszkodhatunk! :)

Épp megálltunk egy helyen, ahol picit szélesebb volt a leállósáv, hogy dolgainkat intézzük a bokorban, mikor egy szürke újtítpusú VW bogár állt meg előttünk. Csak egy fél perc után esett le, hogy ezek Helenáék, pontosabban Helena és a lánya :) Guadalajarába tartottak, ahol másnap kezdődött a leányzó élete első egyetemi tanítási napja! :) Ez mindig izgalmas, de ők nem rohantak, 6km-el később a fizetőkapuk melletti pihenőhelyen bevártak minket és beszélgettünk egy jót. ŐK alig egy órája indultak autóval Mazatlánból, mi ekkor szinte már egy egész napja tekertünk. :)

Miközben beszélgettünk, mellettünk a kerítésen egy óriási hüllőállat jelent meg – Zita vette észre, és én osontam oda hozzá a kamerával. :)

Kanyar!!! :) Végre vannak kanyarok az útban! :) Már ennek is örülni kell! :)

A nap végén, kb. 15km-el a cél előbb letértünk az autópályáról, és itt láttuk először ezt a táblát: traktoros kalapban! :) Na ne, hogy kalapban, hogy máshogy, ez itt Mexikó! :) A kalap a nemzeti öltözetük része, legalábbis a férfiaknál.

Zita egyszercsak lefékezett előttem, majd az úttest közepére mutatott. Egy óriás pók keresztezte az aszfaltsávot. Sajnos nem tudtuk lefényképezni csak mikor már a túloldali fűben elbújt, de higyjétek el, óriási volt, kb. tenyérnagyságú! :)

A naplemente előtti fényekben mindig élmény suhanni

Hosszúra nyúlt már az árnyékunk, ideje megállni valahol!

Egy apró városkában, Escuinapa de Hidalgo-ban álltunk meg éjszakára

180 pesoért vettünk ki egy szobát. Próbáltuk odébbtolni az ágyat, hogy jobban beférjenek a bringák, de meg se mozdult! :) Le volt betonozva és csempézve az alja! :)

Egy takoszozó-quesadillájó-vámpírozónál vacsoráztunk. Mert a mexikóiaknak van egy “Vampiros” nevű ételük is. :)

Csak most tudtam meg, hogy a “szaknyelv” úgy hívja, amit ilyenkor csinálok, hogy “food-porn”, vagyis étel-pornó! :) Én erre még sosem gondoltam. Szerintem ételeket pont olyan érdekes lefényképezni, megosztani mint pl. tájakat… E vacsora alatt a 89km alatt elégett kalóriákat próbáltuk meg visszapótolni.

A bácsi, aki a zászlót tartja, annak az étteremnek a tulajdonosa, ahol reggeliztünk. És mint kiderült, annak a szállodának is, ahol este aludtunk. Az oldalról nyitott “nádtetős” épületben olcsó ételek voltak, konnektor és wifi – utóbbiakat most nem használtuk, csak észrevettük, hogy vannak.

Alig haladtunk két sarkot a reggelizőhelyről, erre a falfestményre lettünk figyelmesek. Persze egyből elnyerte rajongó tetszésünket! :) Íme nélkülünk és rekuk nélkül, ahogy FB-on ígértük.

Persze elkészítettük a rekus verziót is, nagyon szerényen a hagyományos bicikli elé helyezve a fekvőkerékpárt. :)

Én sem maradhattam le erről a képről :) – Ti mit rajzolnátok a kép jobb szélére, a bringás elé?

Feliz Viaje – Szó szerint: “Boldog utazást!” :) Reméljük, szép napunk lesz ma is.

Ezen a napon már nem autópályáztunk, de amint láthatjátok, az autópályával párhuzamos, másik út is nagyon hasonló volt. Kb. ugyanakkora forgalom ment rajta, viszont nem volt rajta széles padka számunkra, és picit jobban kanyargott.

Épp a félbevágott hegy felé tartunk

Itt picit közelebb volt hozzánk a táj

Megálltunk egy faluban enni, inni és pihenni. A fedett teraszos helyen néhány helyi pihent, a srácok egy XBOX-ból épített játékgépen játszottak valami szörnyes, gyilkolós FPS-el, amihez 5 percenként kellett érméket dobálni a gépbe – a controllerek meg egy-egy rozsdás vassal voltak odarögzítve a játékgéphez.

Bezzeg a zabálnivalóan aranyos kislány a biciklijén ült és babázott :)

Random Bubbles of Happiness 2 – A kislányok szív alakú piros lufit kaptak tőlünk, a fiúk pedig ezüstszínű kardot. Persze utóbbival egyből elkezdtek harcolni egymással, mire az egyiknek a pengerésze kipukkadt és csak egy rajzolt péniszre kísértetiesen hasonló valami maradt az egészből. Ettől egyből kitört a nagy nevetés, és a fiú nagy rötyögve és diadalittasan elindult az új formájú lufival az apja felé – “Nézd mit kaptam a külföldiektől!” – mi meg fogtuk a fejünket, és félig már kínunkban, de mi is nevettünk a bandával. :)

A mexikóiak nagyon nagy hányada – túlnyomó többsége – katolikus, és valóban nagyon vallásosak. Legnagyobb nemzeti szentjük, a Guadalupei Szűzanya, vagyis Mária egyik helyi megjelenése – ennek tisztelegnek a teherautó feliratán is

A táj változatlanul dombos és zöld – szeretjük! :)

Egyik naptárfotónak a Mexikó nyugati-parti hónaphoz jó-e lesz pl. ez a kép? :)

Az előző munkám által a dunaújvárosi kőolajfinomítóban (“Nem fog nekik sikerülni! Hát miért nem próbálnak valami olyannal, ami már majdnem finom? Például krumpli! :D”) is megfordultam, ahol a biztonsági oktatáson azt mondták, hogy ha egy ilyen gömbtartály felrobban, ott több száz méteres körzetben senki nem marad életben. Szóval óvakodjatok a gömbtartályoktól – ha megjelenik egy az otthonotokban, azonnal fussatok! :)

San Francisco? Már megint? :) Tele van velük Mexikó… Elgondolkodtatok már azon, hogy ha a spanyolnyelvűek Nuevo Zealandanak hívják Új-Zélandot, és mi is Új-Zélandnak, akkor New Yorkot pl. miért nem hívjuk Új-Yorknak? Vagy pl. San Francisco városát Szent Ferencnek, vagy Szent Ferencvárosnak? :)

Balra szép

Előre is szép

Balra falu

130 pesoért találtunk szállást. Rákérdeztünk egy útszéli vendéglőben a hotelre, mire a szomszéd kapura mutattak, ahol semmi nem volt kiírva. Bent az udvaron ilyen kocsibeállók mögött voltak a szobák

A szobánk és a benne található fürdő-“szoba” :)

Ahogy a szállásunk, úgy a vacsoránk is egyszerű volt: quesadilla con friholes, vagyis sajtos tortilla babbal :) Kellett is az eledel a 97km-es nap végén

Reggel korán indultunk, már a reggeli előtt beleraktunk a lábainkba vagy 20km-t

Itt reggeliztünk

Én tortát (szendvicset) ettem, míg Zita ezt a set-breakfastet, drága volt, 45 peso, de cserébe nagy adagot adtak, végtelen sok tortilla járt hozzá, és a zöldséges, babos sonkás rántotta akkora adag volt, hogy még nekem is jutott belőle :)

Kereszteztük az “Autopista”-t – mert ítt így hívják az autópályát :)

Santiago Ixcuintlába érve az út két szélén mozaikok magasodtak

Elég jól nézett ki és több tíz méter hosszan tele volt a fal ilyenekkel

A fehér-sárga templom is jól nézett ki a napsütésben

Rio de Janeiro mini edition? :)

Csak egy random sarki fotósbolt :)

Ki biciklin, ki lovon…

Ez már egy másik városka, Villa Hidalgo

Itt megálltunk inni valamit a helyi fagyizó-gyümölcsléző komplexumban

Így nézett ki belülről

Na ez egy nagy sztori! :) Ő Pedro Simon, vagyis Simon-atya, a dohányzó, tequilázó, csokoládéimádó helyi szent :) A mexikóiaknak vannak ilyen furcsa, az egyház által nem elismert szentjeik, állítólag még a drogdílereknek is vannak itt “védőszentjeik”… :o

San Blas felé robogva már egész apró, keskeny úton haladtunk – ahol szembejött ez a VW bogár :)

San Blas környékén rengeteg csatorna és különböző elárasztott területek találhatóak, ahol halat “termesztenek” :)

Száradó ruhák és étterem :) San Blas határában

San Blas kapuja, ide volt megbeszélve a találkozónk a vendéglátónkkal. 105km itt fejeztük be a napot.

Útban Helena felé a belvárosba

Helana a “legbelebb belvárosban” lakik, közvetlenül a bazilikával szemben, a Plaza oldalában

Első este Helena elfoglalt volt, ezért csak kettesben mentünk ki enni Zitával a közeli Mercadohoz. Ebben most sem kellett csalatkoznunk, a piac oldalában remek tacos-torta pultot találtunk egy kedves hölggyel és nagyon finom, olcsó ételekkel…

…közvetlenül a villanyórák szomszédságában! :)

Állítólag ezek a nyitott taxik csak itt találhatóak meg Mazatlánban

Másnap egy finom tortával, és egy Origo cikk megírásával kezdtem a napot. Merthát valamivel meg kell keresni a tortáravalót is, nem igaz? Najó, meg mert nagyon szeretek írni. És nagyon szeretem a mexikói tortát :)

A fenekünkön ülést persze pár óra után meguntunk

Hotel cégér egy hordóból készült szemetesen :)

Az egy zebra az útra festve! Egy zongorazebra! :) (meg egy hátul nyitott rózsaszín bogárhatú)

Mazatlán óvárosa tele van nagyon hangulat kis utcácskákkal

Ajtók, ablakok, színes falak (villanyórák)

A tornyok jó tájékozódási pontot adnak, ha elvesznénk az utcák között

A parton megtaláltuk egy híres helyi zongorista szobrát :)

Azt hiszem ő is rokona a zongoristának – Helena próbálta elmagyarázni a szobrok történetét, de belebonyolódtunk, és nem sikerült megjegyezni.

A parttól északra van ez a domb, érdekes színes házakkal tele

Mazatlán a helyi törzsi nyelven szarvazst jelent, innen kapta a nevét a város, ezért a szarvasszobor

Ez a motoros csávó tényleg nagy ikon lehet, ha még ide is felfestették

Bementünk az ördög barlangjába, de csak egy 10m hosszú, üres üreg volt… :)

Na ez egy jó sztori! :) A csávó, akit a képen láttok, soha nem ugrott be a szikláról a vízbe, noha vagy tíz percen át folyamatosan úgy tett, mintha erre készülne, és közben még integetett is, hivogatta a kíváncsi embereket. Aztán egyszercsak egy fürdőgatyás félmeztelen fickó feltűnt a házak felől, és felment a sziklára, lepacsizott a haverjával, akit a képen láttok. Utóbbi csak amolyan marketing ember volt, mert az igazi ugró, aki megérkezett, nem akar egész nap a sziklán állni. :) Szóval valószínű osztozkodnak. És hogy min? Hát a nézelődöktől beszedett “tip for the diver” pénzen. :)

Erre a napra még tartogatott nekünk esti programot Helena, ezért ennyi városnézéssel be is értük (nem is volt nagyon sokkal több látnivaló), és betértünk egy kis pizzériába, ahol olcsón árulták a pizzaszeleteket. Itt a falon nagyon érdekes posztereket láttunk, egyik oldalt rajzfilmfigurák és rajzfilmhősök voltak…

…a másikon sztárok és zenészek :) Szegény Paul Walker már nem élhette meg a Fast & Furious 7. részét, pedig itt Mexikóban a poszterkészítők már megelőlegezték neki…

És az esti program: Helana magánszigetére mentünk kajakozni és sznorkellezni! :)

Helana egy barátjával volt egy kajakban, mi pedig Zitával

Ott a sziget! A Madarak Szigete

Na jó, igazából nem Helena szigete ez, csak szeret idejárni, és sokszor csak övé az egész sziget, ezért viccelődött így. :) Miután ez a kis vitorlás eltűnt a partról, tényleg csak miénk lett a sziget – meg a madaraké. :)

Kb. egy órát voltunk a szigeten, áztattuk magunkat, úszkáltunk…

…és sznorkeleztünk! :) Rossz volt a láthatóság, így nem sok halat láttunk, de ezt a kis jópofa lényt sikerült kiszúrni, ahogy a sziklábabújva várja, hogy végre eltűnjön ez a furcsa nagy lény a nagy szemeivel meg ezzel a fekete egyszemű dobozzal, amit az orrom elé tol. :)

Ezért hívják Madarak Szigetének. Helena szerint most még nem is volt sok madár, máskor több szokott lenni, sokkal több.

Hazafelé evezve jó kis naplementénk volt, ez így volt betervezve :)

A partról sem volt gyenge a szín-játék :)

Ez már nem a naplemente, hanem a következő nap hajnalban a napfelkelte! :) Ugye mondtam, hogy nem unatkoztunk, se nem tétlenkedtünk Mazatlánban e két nap alatt! :) Hajnalban felmásztunk az El Faro nevű világítótoronyhoz, ami állítólag a gibraltári után a második legmagasabb a világon. Na nem ám maga a torony épülete, hanem csak annak a tengerszinttől számított magassága…

…ami 159 méter. És kiválóan rálátni innen a városra, hiszen az egész domb, amin a világítótorony van egy a várostól délre található félszigetet alkot

Így ni! Így már értitek, igaz? Előttem van észak és Mazatlán, mögöttem a világítótorony, meg a Csendes-óceán, jobbra a nap kél

Mindjárt jön a bűvös pillanat, és elkezdődik a nap! :) Érdekes volt, hogy a naplementét, és a napfelkeltét is láttuk, jó volt belegondolni, milyen kerek a világ. :)

Kis csapatunkkal is készítettünk egy képet.

A félsziget nyakánál található egy szenyvíztisztító állomás (mi több kilométerrel északra úsztunk ettől a helytől előző este)

Íme a félsziget a világítótoronnyal. 325 lépcsőfok vezetett fel a tetejéig. Azért csak ennyi, mert az elején csak egy egyszerű, meredek út vitt

Második nap délután elvitt minket Helana a helyi kórházba, hogy ismétlőoltást kapjunk tífuszhoz és meningitiszhez (agyhártyagyulladás), mert már több mint három éve volt, mikor ezeket először kaptuk, és a sárga füzetünk azt mondta, ezekből 2015-ben újra kell kapnunk. A kórházban segített nekünk fordítani, és amikor a növérek válaszoltak neki, hangosan felnevetett. Kiderült, hogy a boltja (és az emeleten az otthona) tőszomszédságában van az a doki, aki az ilyen vakcinákat adja. :) De sajnos nem volt neki, és csak 3500 pesoért tudta volna beszerezni darabját. Az meg vagy 70 ezer forint, vagy mennyi… Ennyiért otthon egy fél tucat oltást kaptunk… Szóval elnapoltuk a dolgok későbbre.

E hatalmas kudarcélményre be kellett nyomni egy-egy tortát! :D

Ezt szeretjük, amikor képek is vannak, így előre láthatjuk hogy (nagyjából) mit fogunk kapni, és tanulni is tudunk, amíg az ételre várunk :)

Helenának ezen a délutánon volt egy tévés interjúja a stúdióban, és mesélt a tévéseknek rólunk, aminek a vége az lett, hogy kijöttek és a plázán minket is jól meginterjúvoltak – persze angolul. :) (Magyarországon vajon leülve a földre velünk a riportercsaj?)

Az intejrú után az operatőr srác és a riporterhölgy nem tűntek még el rögtön, hanem egy kisebb buli kerekedett annak örömére, hogy nem veszett el a mikrofon. Azt ugyanis a hölgy letette, amikor felült kipróbálni a bringánkat, aztán a nagy élmény hatására ott felejtette. Teljesen kivolt kb. 2 percig, amíg Helena meg nem találta a mikrofont, és vissza nem hozta neki. :)

Hála az égnek nem fordult át hajnalig tartó táncba és ivászatba a dolog, Jázminék 20-30 perc örömködés és tánc után elköszöntek, mi pedig felmentünk megenni az időközben már bőven megfőtt zöldborsófőzeléket, amit Zita készített el valamilyen teleportálós módszerrel az interjú és a táncolás között/alatt. :)

Másnap reggel búcsúzkodáskor, Helenával és Helena lányával, aki következő nap kezdte meg tanulmányait az egyik guadalajarai egyetemen

A parttól a főút felé menet – Később 90 fokot jobbra fordultunk és elkerültük a hegyeket, a partmenti út már lapos volt

Ne sétálj gyorsabban, mint 20km/h! :)

Félsziget Guaymas határában

Kis útmenti “koszos” éttermek, ezekre áhitoztunk Ázsia után már majd egy éve – Most végre szembejöttek

Vigyázz a kockatehenekkel! :)

Találkoztunk egy amerikai bringással, aki hazafelé tartott közép-amerikai kerékpártúrájáról. A kétszer két sáv plusz leállósávos autópályaszerű úton simán megfordult, majd amikor 10 perc beszélgetés után elbúcsúztunk, simán szembetekert a forgalommal a belső sáv belsejében. Nézzétek hol tartja a táskáját, a kormányon! :) Állítólag az USA-ban lépten-nyomon megállítják igazoltatni a rendőrök, mert gyanúsnak nézik, pedig ő csak bringázik. Bezzeg Mexikóban soha semmi gondja nem volt. :)

Az ott az eső széle a távolban – Igen, ezen a napon még hátszelünk volt! :) …és pont az előző néhány perces megállónak köszönhetően elkapott minket az eső, egy perc alatt bőrig áztunk a hatalmas zuhéban. 2km-el később meg már száraz volt az út… Később egy útszéli vendéglőben megálltunk tacost enni és átöltöztünk száraz ruhába.

“Hogy tud ekkorára megnőni egy kaktusz?!” :)

Felhőalakzatok előttünk :)

Megkérdeztük a rendőröktől a börtönt és a rendőrség udvarát, de nem hajlottak az ötletre… :)

Végül találtunk egy kertesházat, ahol volt normális gyep is a sátrunkhoz. Itt megismerkedtünk a családanyával, Sofiával, és a gyermekeivel. Ő a kisebbik, akinek rögtön felpumpáltunk és hajtogattunk egy lufikardot azokból a lufikból, melyeket Pittől kaptunk. :) Random Bubbles of Happines!

A srác bringáján is szereltünk, de az első féket kiakasztva hagytam, ahogy volt, nehogy fejreálljon a bringával a kissrác :)

Aztán földrajzórát is tartottunk, amire már a szomszédok is csatlakoztak :)

A banda! :) Hamar összebarátkoztunk, nem volt nehéz, még úgy sem, hogy alig makogtunk valamit spanyolul

Elmentünk a faluba vacsorázni, természetesen tacost :) A zöld lé itt elöl avokadó-szósz, a barna ital pedig cebada (ejtsd: “szevádá”), ami nem más, mint árpa-szörp – nagy kedvencünk lett! :)

Találtunk egy óriásbékát a ház tövében

A ház kutyája – Mexikóban nagyon szeretik az apró szobacirkálókat – bár ez a kutya azt hiszem nem csivava, de jó ha tudjuk, hogy a csivava, vagyis a Chihuahua nem csak egy kutyafajta, hanem egy népcsoportnak és Mexikó legnagyobb államának is a neve – valószínű innen kapta a kutyafajta is a nevét. :)

Végül sátrat sem kellett állítanunk, a ház melletti nyitott, de tetővel bíró garázsban aludhattunk, az ott parkoló pickup kisteherautó platóján

Reggel a búcsúzkodáskor készítettünk egy csoportképet

Sofia kérte, hogy írjuk rá a nevünket a garázs oldalában lévő holdalakú faldíszre, és mi gondoltunk egy nagyot, és nem csak a nevünket, hanem a 27000km-t is ráírtuk, hiszen előző nap sikerült beletenni a kerekeinkbe ezt a távot a budapesti indulás óta – csak az üres autópályán nem volt hol ünnepelni, ezért vártunk az alkalomra. :) …és milyen érdemes volt! :)

Sofiáéknál nagyon jól éreztük magunkat, és sok új szót tanultunk, újabb ízelítőt kaptunk a mexikói vendégszeretetből, amely most teljesen spontán volt

Ciudad Obregónba menet – Ez nem pont az a Mexikó, amiről álmodtunk, de legalább széles az út

Na ez már jobban tetszik! :) Tudtátok, hogy a Burritos valójában “kis szamarak”-at jelent? A Burro szamarat, a Burrito szamárkát jelent, az S a végén pedig többesszám. Anno az USA déli részén egy fickó egy szamárról árulta ezt az ételt, de mivel nem tudták, hogy hívják a tortillába tekert finomságokat, se a fickót, aki árulja, azért csak a szamárra hivatkoztak, így lett végül az étel neve is Burritos – Bár itt a wikipédián nem pont így magyarázzák, de mi így hallottuk a mexikói barátainktól

Feltűnt valami furcsa a bácsi kerékpárján? :)

Büszkén mutatta a házilag a biciklihez barkácsolt első váltót – valószínű nem fért el máshogy a vázon, ezért készített egy ilyen megoldást.

Később esőt kaptunk, megálltunk egy benzinkút teteje alatt, majd egy OXXO-nál. Utóbbi helyen a fagyit a boltba hordó kisteherautóstól kaptunk két fagyit :)

Az autópálya fizetőkapuinál gépfegyveres rendőrök nézték meg az útleveleinket. El is vitték egy percre, talán lefénymásolni őket

Helyi bringás :)

Ezen a napon sem volt túl izgalmas a táj…

Navojoaig tekertünk, ahol nagy meglepetésünkre a legolcsóbb szállodai szoba 320 peso volt. Ezt lealkudtuk 250-re…

…majd nagy meglepetés ért minket! :) Megjelent a szálloda tulajdonosa (bordó pólóban, mellette a barátnője, csíkos ingben a recepciós srác), és visszaadta a 250 pesot, mondván, hogy ez az ő nászajándéka nekünk! :o Köpni-nyelni nem tudtunk meglepetésünkben és örömünkben! :) És még vacsorát is hozott nekünk később, de beszélgetni nem nagyon tudtunk, mert el kellett menniük valami családi ünnepségre. Jólesett ez a kedvesség, és a szoba is e hosszú, fárasztó nap végén, hiszen végig erős szembeszélben tekertünk

Reggel a hotel utcájából kikanyarodva egy csapat kalapos mexikóit pillantottunk meg – Talán a buszra vártak

Kifelé menet a városból megnéztük a helyi templomot

Belülről így festett…

Ő talán az esőben ázott kerékpártúrázók védőszentje lehet – Ugyanis már délelőtt esni kezdett, és ide tudtunk behúzódni az eső ellen

Mikor kimerészkedtünk az eső után, Zita felfedezte ezt a kaktuszt

A virágja közelebbről

Még kétszer eláztunk útközben, és az egyik megállónknál ezt az óriásszöcskét vettük észre a bokrokban

Zitának elszakadt az egyik Rohloff váltóbowdenje a markolatváltó végénél. Ekkor bennem is elszakadt valami, mert már harmadik napja tekertünk egy borzasztóan egyhangú úton, és ezen a napon már megint szembeszélben, és állandó esőben… és ekkor még ez is jött!

A közelben rendőrök helyszíneltek egy árokbacsúszott autó kihúzásánál, őket kértük meg, hogy vigyenek el minket valahová, ahol tudunk szerelni. Egy kb. 10 km-re lévő útszéli állomásra vittek minket, itt volt az ő rendőrörsük is, egy kis étterem, egy benzinkút és egy OXXO. Utóbbi helyen megebédeltünk, majd telihassal nekiálltunk szerelni a váltót az üzlet eresze alatt

Szédszedve látszott, hogy már a másik, váltóoldali végén is elkezdett szétfoszlani a bowden…

És íme az elszakadt vége – tartalék természetesen volt nálunk, de a két bowdent teljseesn kicserélni, méretrevágni és beállítani a váltót nem egy könnyű művelet. Főleg, hogy eddig még csak egyszer csináltam, Laoszban, kb. másfél évvel ezelőtt.

Egy pickupostól kapott kalapáccsal jobb híjján így tudtuk méretre vágni a bowdent… De ez is kockázatos volt, ha felfoszlik, nem tudjuk befűzni a váltóoldali végen lévő henger apró lyukaiba, és lőhetjük az egészet… Persze végül sikerült, de paráztunk nagyon. Na és szegény ajándékba kapott Leatherman Crunch, ennek a kalapácsolásnak biztos nem örült. De kibírta! :)

Eddig még csak egyfajta benzinkutat láttunk Mexikóban, a Pemexet – Valószínű állami kézben van, sőt szinte le merném fogadni!

A szerelést már csak sötétedésre sikerült befejezni, és persze nem akartunk ezen a barátságtalan helyen maradni, sőt mi több, nekem teljesen elegem lett ebből a jellegtelen, lélektelen autópályán való tekerésből. Elkezdtünk kérdezősködni a benzinkútra bekanyarodott pickuposok körében, és a második fickó azt mondta, el tud minket vinni biciklistül egy darabon. Felpakoltunk hát, és bekuporodtunk a biciklik mellé. Ez a kép már a kiszálláskor készült San Miguel előtt a fizetőkapuk után

Ahonnan már tök sötétben, de széles leállósávban, jól kivilágítottan tekertünk át a közeli San Miguel falucska kapujáig, ahol nagy fesztiválhangulat volt utcai árusokkal. Mivel éhesek voltunk e nem akármilyen nap végén, ettünk egy hot-dogot. Ezzel nagyon beletaláltunk, nagyon finom, sülthagymás, baconbe csavart virslis finomságot kaptunk, ha jól emlékszem 12 pesoért.

Itt sütik a hagymát, mustárosan! :)

San Miguelben nem volt szálló és táborhelykereséshez már rég túl késő és sötét volt, ezért úgy döntöttünk, hogy mivel az autóút csöndes és széles padkás, ezért betekerünk rajta a 15km-re lévő Los Michis városába. Ott találtunk egy szállót, ahol sikerült szobát kapnunk 150 pesoért. Ehhez internet is járt, amin láttuk, hogy kaptunk egy meghívást Couchsurfingen Ramséstől. Egy újoncról volt szó, és mivel nem volt még referenciája (tudom, ez a legtöbb tagnál inkább visszatartó tényező, de nálunk éppen hogy motiváló dolog volt, hogy mi adhatjuk meg az első CS-élményét és remélhetőleg pozitív referenciáját a srácnak. Ezért felvettük vele a kapcsolatot, és másnapra válaszolt, telefonon is tudtunk beszélni, és megegyeztünk, hogy átgurulunk hozzájuk, és maradunk náluk egy napot. Ez nagyszerű döntés volt, Ramséssel és a hugával nagyon jókat dumáltunk, az apukájuk is hamar befogadott minket, 10 perc beszélgetés után a konyhaasztaluknál azzal állt fel a dolgára indulva, hogy “Mi casa es tu casa”, vagyis hogy érezzük otthon magunkat, “az én házam a ti házatok is”. Este tartottunk nekik egy kis előadást a képeinkből, akkor készült ez a fotó :)

Ramsés nemsokára Kolumbiába utazik, ezért különösen jól jött neki az első, általában nehezebben megszerezhető – és természetesen pozitív – referencia a Couchsurfingen.