San Franciscot végül egy hét után hagytuk el, fantasztikus napokat töltöttünk itt, amiből nehéz volt kiszakadni, na meg a kényelemből is, de ha egyszer hívják az embert az új kalandok és az új tájak, akkor bizony menni kell! :) Ez az új táj esetünkben a Yosemite Nemzeti Park volt, ahová úgy terveztük, hogy négy nap alatt jutunk majd el. Persze a valóság végül mindig mást hoz, mint ahogy azt mi előre elgondoltuk… :)

Kifelé San Franciscoból – Biciklivel és BART-al

Elhagyjuk a kényelmes szobánkat – Cyndinél nagyon jó volt itt lenni! :)

Szerelek valamit a bicikli elejére, vajon mi lehet az?

Ááá, egy Brinno TLC200Pro timelapse kamera vízálló tokban, hát persz! :)

Miután kigurultunk Cyndi otthántól, először egy kisebb dombot kellett megmásznunk, hogy a kedvenc utcánkban találjuk magunkat. De minek írok én itt, hiszen az egészről készült egy timelapse videó:

Útközben azért fotózni sem felejtettem el! :)

Micsoda kémény! :)

Kedvenc utcánkon ezúttal végre lefelé gurulva

Zöldhullám bringásoknak! Ez igen! Csak tudd tartani a 20 mérföld/órás sebességet… Mivel ez még ugyanaz a lejtő ami egyenesen a városháza kupolás épületéhez vezet, ez ez nem nehéz feladat :)

Megérkezve a BART-hoz, vagyis a Bay Area Railway Transport metróállomásához leállítottam a videófelvételt, mire Zita rámszólt, hogy ez hiba volt. Nosza, elindítottam újra, és felvettük azt is, ahogy hajléktalanok hada közt betuszkoljuk a liftbe a megpakolt bringákat (fel kellett emelni az orrukat, hogy beférjenek), aztán lent jegyet veszünk, majd újabb liftezés, végül vonatozás következik:

Kifelé Dublinból is

A dublini (ez nem az a Dublin, egy másik itt Kaliforniában, Észak-Amerika és Atlanti-óceán alatt nem jár szupergyors vonat :D) állomáson gondoltam egyet, és 180 fokot fordítottam a kamerán, így most már azt is láthatjuk, mit látna egy egér, ha a biciklim orrán ülve háttal a menetiránynak merev, kigülledt, 120 fokos látószögű szemekkel folyamatosan engem bámulna. :) És valamilyen furcsa oknál fogva csak egy képet rögzítene másodpercenként az agya, ami, ha jól számolom, a valóságnál 30x gyorsabban dolgozná fel ezeket a képeket. :) Íme, ezt látná az egér! :D

Szemfüles és a videót végignézni türelmes egerek észrevehették, hogy egy szakaszon Zita belémkapaszkodva vontatta magát, ugyanis az ő lába nem mozog, míg az enyéim pörögnek… :) Közben persze előttünk is voltak érdekes dolgok:

Bringasávok Dublinban

Figyelj, nehogy elüssön egy bazinagy piros szirénázó tűzoltókocsi!

A városból kiérve kénytelenek voltunk megállni az út szélén, mert az egyetlen pár fékpofa, amelyet előző este nem cseréltem ki a négy párból, most bemondta az unalmast. Vagyis hogy addig kopott, amíg a tárcsa be nem kapta a rugót. Szerelhettem, cserélhettem, majd indultunk tovább, pontosan arról a helyről, ahol az első kép készült:

“Óóóó, bárcsak több lenne ebből!”

“Valahogy így! Na ez már tetszik!” :D

Közben új videót is indítottam, ami később azért lett vicces, mert az autók egy kereszteződésben feltorlódtak és a felvétel alatt talán több százat is megelőztünk belőlük. Mindezt nem is városban, csak városok között…! :o 50 másodperc után már tényleg semmi érdekes nem történik, csak hajtok Zita szélárnyékában. :)

Egy kiló marhahúshoz 20 ezer liter víz – de azért spóroljunk a zuhanyzásnál is! ;)

Mivel csak délutánra sikerült kijutnunk San Franciscoból, elég hamar utolért minket a nap vége. Egy várost elhagyva kinéztem a térképen egy vízparti kis települést sok zöld területtel, gondolván, hogy ott majd biztosan találunk valami sátorhelyet.

Veteményes a világ végéig

Közeleg a naplemente, ideje táborhelyet találni mára!

Végül eddig a helyig el sem mentünk, már előtte elkezdtünk kérdezősködni. Az első háznál csak egy ijedt nő nézett ki az ablakon, ezért meg se kérdeztük a sátrazást, csak annyit, hogy iható-e a kerti csap vize. Azt mondta, igen, ezért feltöltöttünk belőle egy-egy palackot. Majd hajtottunk tovább. A következő háznál nagyobb szerencsénk volt, Dennis megengedte, hogy a kertjében sátrazzunk, sőt némi beszélgetés után felajánlotta a sokkal csendesebb hátsókertet. Beszélgettünk kb. egy órácskát összesen, elmesélte, hogy ezt a házat és a szomszéd házat az édesapja építette, aki ács. Ő pedig takarmányt termel, füvet növeszt a közeli mezőkön, amit aztán állattartó farmereknek ad el télire. Jó üzlet, csak egyre nagyobb a szárazság. Persze idefelé láttunk plakátokat, hogy zuhanyozzanak az emberek rövidebben, mert Kalifornia vízhiányban szenved. Ami szerintem hülyeség, de mintha erről már írtam volna. Mindegy, most azt is megmutatom, miért hülyeség: waterfootprint.jpg Segítek, egy pound 0,45kg, egy gallon pedig 3,6 liter. Magyarán a marhahúshoz marha sok víz kell! 1 kg hús “előállításához” attól függően hogy milyen állattól való 5000 és 20000 liter víz szükséges. Ugyanennyi krumplihoz 270 liter. Oké, kell a fehérje, de akkor együnk olyan magokat, lencséket, amiben van! :) Félre ne értsetek, nem Dennist vádolom, csak általa jutott eszembe ez megint, de ő csak egy piaci igényre választ adva kezdett el takarmányt termelni és eladni, és lehet, hogy az ő helyében én is pont ugyanígy tettem volna. Sőt, továbbmegyek, vegetáriánusok sem vagyunk, de mikor e sorokat írom, egy vegetáriánus család vendégszobájának sarkában ülök egy asztalnál. Tegnap előtt pizzát sütöttünk nekik, és nem raktunk húst a feltétek közé. Túléltük! Sőt mi több, finom volt! :) Szóval én ezzel most nem azt akarom elérni, hogy mindenki érezzen nagy bűntudatot és menjetek barlangba lakni és mostantól csak magokat meg zöldségeket együnk. :) Csak hogy kezdjünk egy kicsit gondolkodni és változtatni a szokásainkon. :) Visszatérve a zuhanyzóra, láttam a neten keringeni egy állítólag magyar, készülő “találmányt”, egy a zuhanyzó aljára tehető rekeszt, ami megtelik zuhanyvízzel, amit aztán egy mozdulattal a WC-tartályba tudunk dokkolni. Sőt olyan is láttam, hogy egy mosdókagyló van a WC-tartály tetejére szerelve, és a kézmosó víz egyenesen belefolyik, hogy aztán azzal öblítsük le a WC-t. És itt az USA-ban nem tudom, hogy működnek ezek a WC-csészék, de alig engedek beléjük vizet, és valami vákumhatásnak következtében valósággal leszívják a cuccot, így az otthoni WC-k vízhasználatának töredékével működnek. És itt csak ilyen WC-t látni, gondolom erre is törvényük van már. Na, de ennyit a húsról, a WC-kről meg a vízről, most együk meg a vacsoránkat:

Vacsoránk sülthagymás, mustáros, salátás hot-dog, nehogy ránkrohadjon a virsli és a saláta (napközben jég mellett voltak hűtőtáskában)

Igen, virsli volt, talán még húst is láttot valami üzemben. :o Árpi vizet prédikál és húst eszik. :)

Sátrunk Dennisék kertjében

Megengedték, hogy használjuk a kerti barbecuet, azon sütöttük a reggelit is :)

Ezer köszönet Dennisnek a nagylelkűségéért!

Dennis egyébként sok mást is mesélt, pl. hogy az egyik kisunokáját megtámadta egy terrier-féle kutya és nagyon csúnyán széttépte az arcát, de a kislány hála az égnek túlélte és az orvosok azóta csodát műveltek vele – jól van, boldog kislány. Azóta többször is felszólalt a hasonló esetek kapcsán, merthogy az elmúlt években több gyermek is életét vesztette hasonló kutyatámadások következtében… Na, de mi most guruljunk tovább.

Farkasszemet nézünk a világ leggyorsabb repülőjével

Viszonylag korán, ha jól emlékszem, 7-8 óra körül már sikerült úton lennénk. Igen, ez nálunk korán van. :)

Ez alatt rohad a fű, amitől még finomabb lesz a bociknak

Ilyen pajtákat már láthattunk a filmekből is

Ebédre szégyen szemre egy mekiben álltunk meg, kb. 50 kilométer után. Odakint ekkor már brutális forróság volt, és bár ha nem is sokkal, de nem vagyunk rá büszkék, hogy a mekit támogattuk a kevés pénzünkkel. Azért tettünk így, mert odabent hűvös légkondicionált levegő volt, konnektor és internet. Enni nem is nagyon ettünk, inkább a Powerade-re mentünk rá, és azt hiszem ezen a helyen esett le nekünk, hogy azért az egy dollárért nem csak egy akármekkora pohár izotóniás italt kapunk, hanem ha az elfogyott, amennyiszer szeretnénk, után is tölthetünk. Így is tettünk, vagy négyszer, és még “elvitelre” is kivittünk egy utolsó jeges poharat, amit áttöltöttünk a palackunkba. De ennyire még ne rohanjunk előre, ugyanis Zitának támadt egy ötlete, miközben én a Hawai’ion készült fotókat időzítettem be Facebookra, ő ránézett a Warmshowers-re. És mit látunk? Nosza, egy új tag a közeli Mercedben, két napja még nem volt ott, mikor utoljára néztünk! Írtunk Elainenak, majd fel is hívtuk. Egy srác vette fel, aki azt mondta, majd beszél Elainenel és visszajeleznek. Ennek reményében elindultunk, már csak 48km volt hátra a városig, amit javarészt egy nyílegyenes úton, egy vasúti pálya mellett kellett megtennünk.

Mi nem akadtunk fenn a sineken :)

Végtelen egyenes volt ez az út a sinek mellett

Merced előtt néhány kilométerrel az út baloldalán egy csomó parkoló repülőt fedeztünk fel. A múzeum zárva volt, de azért a parkolójából is elég jól körül tudtunk nézni. Többet között a sebességi világrekordot tartó híres Blackbird is ott parkolt a parkoló oldalában. :) Ezt a gépet anno az 1989-es Guiness rekordok könyvében láttam először még egészen kisgyerek koromban, és sose gondoltam volna, hogy egy példánya mellett fogok egyszer állni a való életben. :) Hát ez a pillanat is eljött, teljesen véletlenül és váratlanul. A gépet egyébként a hidegháború végeztével rögtön ki is vonták a forgalomból – gondolom mert életveszélyes volt, és csak erőfitogtatás végett készítették el. :) De ez csak az én szélsőséges véleményem… :)

Sok böszme nagy repülő volt a repülési múzeumban

Pl. ilyen disznóorrú gépágyús repzaj is

Meg ugye a Blackbird!

Ezt láttuk, ha farkasszemet néztünk vele

De Zita nem tett ilyet, inkább megfogta az orrát :)

Zita 94 vagont számolt meg – Ez legalább egy kilométer hosszú vonatot jelent…

Egy nap pihenő Mercedben Elaineéknél – Steve Jobs őrült-e volt-e, vagy igen?

Mercedbe érve még mindig nem kaptunk választ, ezért begurultunk az első szembejövő mekibe, hogy újra felcsattantjunk a netre. Itt felhívtuk a vonalason is Elainet, aki azt mondta, örömmel lát minket, és azonnal le is diktálta a címét, ami csak 5km-re volt tőlünk. Ez hatalmas örömhír volt számunkra, azt jelentette, hogy valahol várnak, szívesen látnak és nem kell sátraznunk, ráadásul kerékpártúrázóknál lakhatunk megint. :) Zita ennek örömére megjutalmazta magát egy egydolláros fagyival. :)

Apró jutalom a 100 kilométeres nap végén

Útban a ház felé széles kertvárosi utcákon haladtunk és megnéztük a helyi bíróság díszes épületét is.

Éppen azon beszélgettünk, hogy valószínű azért építenek ilyen széles utcákat a kertvárosokban, hogy ha ne adja ég, kimenne a divatból az autó, és tankkal kezdenének el közlekedni az amerikaiak, akkor is elférjenek… :)

Egy a sok szép kertvárosi házból

Elainenél végül két napot maradtunk, a párja elvitt minket bevásárolni egy Grocery Outlet nevű élelmiszerboltba, ahol elvileg a lejárni készülő termékeket árulják, de valójában a legtöbb cuccnak még messze volt a lejárati dátuma, és olyan olcsó volt minden, hogy az szinte már kezdett gyanús lenni. Komolyan mondom, ez a bolt sok tekintetben olcsóbb volt, mint bármelyik magyar. Itt jól bevásároltunk és közben megint rámjött az ötperc, és kitaláltam, hogy nem örülnének-e Elaineék ha pizzát csinálnék vacsorára? Tetszett nekik az ötlet, így begyúrtam másfél kiló lisztből tésztát, ami persze túl sok volt, ezt Zita megint megmondta előre… Így végül az utolsó két pizzából félbehajtott pizza lett vagyis másnapra útravaló. :)
Ezt a napot arra használtuk, hogy blogot írjunk és megírjunk néhány még Hawai’iról beígért képeslapot. A lapok természetesen Hawai’iról valók, de ott végül úgy felpörögtek az események, ahogy San Franciscoban is, ezért amikor Elaine felajánlotta, hogy nyugodtan maradjunk még egy napot, kapva kaptunk az alkalmon, és kihasználva megírtuk a megígért lapokat. Plusz a júniusi naptároldal online háttértartalmáról is teljesen megfelekdeztem e pörgésben és ekkor ezt is pótoltam.

Mindezek mellett természetesen a vendéglátóinkkal is töltöttünk időt, ekkor fedeztem fel a nappali sarkában ezt a régi Macintosht, ami bár soha életemben egyetlen egy Apple terméket sem vásároltam, mégis nagy hatással volt rám. Ennek a gépnek már 83ban grafikus kezelői felülete volt, jobb, mint a win3.1-é, amit először láttam. Oké, ők is koppintottak a Xeroxtól, aztán az MS róluk, de nem ez a lényeg, hanem hogy ők megcsinálták és egy személyi számítógépbe tették, mert hittek benne, hogy ez frankó lesz és ez lesz a jövő. És ez lett a jövő, és nem csak a Maceken, hanem minden személyi számítógépen.

Macintosh 1983-ból! Ki az a Steve? Steve Jobs, vagy Steve Wozniak?

E kép elkészülte után már töltöttem is le Steve Jobs életrajzát… :)

Rögtön megbolondultam e régi számítógép láttán, és pár perc után megtaláltam Steve Jobs életrajzát a neten magyarul, amit azon nyomban el is kezdtem olvasni. Ezt Nektek is ajánlom, nagyon inspiráló! Ez a csávó egy zseni volt, egy makacs, önfejű, látnok, egy bolond őrült, aki egyébként a saját makacsságának köszönheti szerintem a halálát is, de most maradjunk csak az életénél: ők csináltak az Apple-nél először GUI-t egy személyi felhasználásra szánt számítógépen. Steve Jobs erőltette az iTunes Store-t a kiadóknál addig, amíg valóság nem lett belőle és ezzel új lendületet adott a zeneiparnak. Ők tettek először merevlemezt egy hordozható mp3-lejátszóba (iPod), ezzel megásva a Walkman és a Discman végső sírját, és új korszakot teremtve. Ők tettek érintőképernyőt először egy telefonba (iPhone), aztán a tabletet is kitalálták. Nekem, mint már írtam, sosem volt Apple termékem, de használtam GUI-s PC-t, van már egy levetett okostelefonunk (Androidos) és láttam sok Pixar filmet, amit szintén Steve Jobsnak köszönhetünk, ő hitt benne és teremtett ezzel megint egy új dolgot a világban. Persze rossz értelemben is őrült volt, de nem akarom itt most elmesélni az egész könyvet, olvassátok el Ti is. :) Najó, itt most mégsem kéne illegális tartalmakra linkelni. Aki keres az talál, aki meg a karmáját félti, vagy a könyvkiadókat és a szerző örököseit a csődtől, az megveszi. ;)

Apró kupit csináltunk a nappaliban – Ezt a sok kaját mind felvittük a Yosemitebe!

A pizza

Zita képeslapokat ír…

Elfogyott az első pizza… A képeslapíráshoz rengeteg energiára van szükség! :)

Fel a hegyre a forró Nap alatt

Másnap reggel tovább indultunk, kezdetben egy csatorna, majd mezőgazdasági földek mentén haladtunk.

Búcsú Elainetől – Köszönjük a vendégszeretetetetetet! :)

Régi gőzmozdony, vagy régi gőzmozdonynak látszó tákolmány, mint marketing eszköz

Az út menti kukoricásban spanyolnyelvűek dolgoztak

Aztán meg nagy üres pusztaságban, enyhén fölfelé.

Ahogy elhagytuk a Merced melletti mezőgazdasági területeket, elég üressé vált a táj

Csak mentünk megint nyílegyenesen, és most még hullámzott is

Egy domboldalban nagyon furcsa, színes, a földből érdekesen kiálló kőzetre lettünk figyelmesek.

Valami ilyesmit kellett bányászni a Dune2-ben, vagy valamelyik C&C-ben, nem?

“Jó lenne, ha kitennétek valami ütcsit a kerékpártúrázóknak, kiszárad az ember ebben a nagy sivatagban…!” :)

Na, ez meg mi a manó? Fogalmunk sincs…

Ahogy az emelkedő elkezdődött, úgy lett egyre több a fa is

Egy kocsmának a kertjében megálltunk pihenni, mert csak itt találtunk árnyékot. Én persze egyből kinyitottam e pihenő gyanánt a Steve Jobs könyvet és lelkesen olvastam tovább a szilícium-völgyi kezdeteket. :) Zita pedig bement a kocsmába, és azzal jött ki, hogy a kocsmáros felajánlotta, hogy felvisz minket a hegyen a következő néhány kilométeren a pickupjával, mert bizony azok nagyon meredek kilométerek, ráadásul az út is szűk és kanyargos, veszélyes. “You know what would be nice? I can take you up to the top of the hill if you want!” – Valahogy így mondta. Mi rövid gondolkodás után ebbe belementünk, elvégre tényleg nagy volt a forróság, és úgy voltunk ezzel, hogy jobba a helyiekre hallgatni, még akkor is, ha nem kerékpáros az illető. Mert tényleg kezdtünk elég szépen megpurcanni a hőségben és nem akartam kitenni Zitát (se magamat) a forró Nap alatt amúgy ránk váró lassú felmenetelnek.

Felirat a kocsma falán: “Ha egy férfi egyedül van az erdőben, és nincs nő a közelben, aki hallja, vajon akkor is téved?” :)

Vannak, akik így utaznak. Mivel a böszme nagy lakóautóval kényelmetlen egynapos túrákra menni, utána kötnek egy kisebb autót… :o

Bringák felpakolva, indulhatunk!

Tényleg csak néhány kilométert vitt fel minket az emberünk, akitől elbúcsúzva megköszöntük kedvességét, majd hajtottunk tovább a valóban most már csak lankás úton.

Egy útszéli dinoszaurus a vaskorból :)

A lankás rész nem tartott sokáig, hamar egy hosszabb lefelében találtuk magunkat.

Ezért hoztak fel minket, hogy aztán leguruljunk? :) (Persze tudtuk előre, hogy ez lesz…

Amit egy fölfelé, és mégegy lefelé követett:

Ez a szintmetszete az útvonalunknak Mercedtől a Yosemite völgyig. Kocsmárosunk az első emelkedő tetejére vitt fel minket. Mariposa a középső, kicsi emelkedő utáni gödörben volt

Megérkeztünk Mariposába

Oldschool épületek

Mariposában feladtuk a postán a képeslapokat, majd pihenőhely után kérdezősködtünk. Éreztük, hogy egyszerűen muszáj, hogy toljunk egy sziesztát, mert különben egyszerűen felforr az agyunk a napon. Erre a célra végül egy public poolt, vagyis egy helyi kis strandot találtunk, ahová egy dollárért nyerhettünk belépést.

Hmmm, most milyen jól jön a félbehajtott pizza :)

Egydolláros public pool, pont mit az amerikai filmekben…

Opciók imára – Táblák a falu határában

Ez a pihenő nagyon kellett, jólesett a hűs vízbe becsobbanni, az árnyékban olvasgatni, és enni, inni, pihenni. A vizet persze Zita még nálam is sokkal jobban élvezte, igaz a teenager úszómester kétpercenként rászólt, hogy ezt nem szabad, meg azt nem szabad. Pl. nem lehet kibontott hajjal úszni, sőt mi több, úszni sem szabad föl-alá, mert azzal zavarjuk a játszó gyerekeket. Aha, oké, micsoda strand! :)
Elég későn indultunk el, talán másfél órával a naplemente előtt. Még egy nagy emelkedő várt ránk, amiről kezdetben, ahogy elindultunk, azt hittük, ki fog fogni rajtunk. Mind a ketten nagyon gyengének éreztük magunkat, talán a víz, talán a hőség szívott ki minket, de az is lehet hogy mindkettő. Ha nem fogadjuk el a kocsmáros szíves felajánlását, tuti, hogy napszúrást kaptunk volna abban a fölfelében, mert még így is alaposan megpurcantunk.

Az utolsó nagy emelkedő alaposan megizzasztott minket

Végül valahogy csak feljutottunk naplementére a hágóba, szépen lassan, türelmesen, nyugodtan feltekertünk, középen egy 5 perces pihenővel, folyamatosan sok folyadékot fogyasztva. A hágóban volt egy kapubejáró egy furcsa fenyőfával, itt kezdtünk kérdezőskörni.

Ezalatt a fenyőnek álcázott átjátszóadó alatt sátraztunk

Megengedték, hogy a kertbe sátrazzunk. Felállítottuk a mobil otthonunkat, de a talaj tele volt szúros bogáncsokkal, ezért végül a matracokat nem fújtuk fel, ki ne lyukadjanak, hanem csak a hálózsákokra feküdtünk, ennyi elég is volt, hiszen még éjszaka is meleg maradt az idő, nem kellett nagyon takaróznunk. A vacsora készítése közben az egész család – érdekes módon egyesével-kettesével – odajött hozzánk köszönni és megnézni a furcsa utazókat és azok biciklijét. Kedvesek voltak mind, különösen a kutyás indián hölgy, aki elmesélte, hogy a nyílhegy, amit a földön talált a veteményesben, valószínű az őseitől való, mert ők itt éltek generációk óta, már a nyugati ember érkezte előtt is.

Kíváncsi házigazdánk, egy amerikai őslakos (“indián”) hölgy

Vacsoránk, Cynditől kapott quinoa a maradék virslivel, magokkal és rizzsel – és sok hagymával! :D

Történt 2014. június 17-20. között, bicikliztünk 69, 102 és 59 kilométereket, megírva és beszerkesztve július 18-án.

Látogatás a Matenadaranban

A Matenadaran, és elötte az örmény ábécé megalkotója, valamint tanítványa

Az első napunkon Jerevánban bementünk a városba, Laci munkahelyére a Matenadaran-ba, ahol a világ legrégebbi kéziratait őrzik, archiválják, és állítanak ki néhányat közülük. Volt szerencsénk a kiállítást is meglesni és valóban nagyon érdekes volt, nekem leginkább a réges-régi világtérképek tetszettek, percekig el tudtam őket nézegetni. A „percekig” nálam már rengeteg időt jelent egy ilyen múzeumban. Laci kollégái nagyon kedvesek voltak velünk, azonnal kaptunk egy-egy kávét, és le tudtunk ülni néhány órára internetezni, amíg egy áramszünet meg nem állította a routert. Laci az otthonról küldött csomagot is átadta nekünk, így boldog tulajdonosai lehettünk több kiló kolbásznak, csokoládénak és két hatalmas rúd téliszaláminak, na és persze a legfontosabbat nem hagyhatom ki, egy vadonás új, 8 órás akkumulátoridővel bíró, 1,2kg-os netbooknak. Indulás előtt úgy döntöttem, hogy nem veszünk új netbookot, mert jó lesz a régi, de Isztambulban szembesülnünk kellett vele, hogy mivel sok időt töltünk a net előtt, ezért az egy darab netbook egy szűk keresztmetszet, hiszen oly ritkán találtunk ingyenes internetet, és ilyenkor persze mind a ketten szívesen töltenénk az időt a net előtt, de ilyenkor az egyikünk mindig „üresben állt”, és általában nem nagyon tudta mivel elfoglalni magát, amíg a másik netezett. Az 1-2 órás aksiideje sem volt már túl jó a régi notinak, sokszor azért nem tudtam tovább naplót írni, mert lemerült a jószág. Egy szó mint száz, Isztambul után úgy döntöttünk, hogy beruházunk mégegy netbookra, kerül, amibe kerül. Szükségünk van rá, 21. századi, netfüggő hülyegyerekek vagyunk, számunkra a számítógép esszenciális eszköz, millió dologhoz szükséges: térképek letöltéséhez, tárolásához, útvonaltervek elkészítéséhez, fényképek és videók tárolásához, szerkesztéséhez, rendszerezéséhez, kommunikációhoz az otthoni családdal, barátokkal, vendéglátóinkkal… Már csak azért sem baj, ha kettő van belőle nálunk, mert így ha az egyik bekrepál, nem állunk ott kukán-bambán gép nélkül. Ja, és hogy miért otthonról hozattuk? Ragaszkodtam a magyar billentyűzethez. :) Miután megörvendtünk a csomagunknak, kimentünk a városba Lacival enni Jereván legjobb Shaurmájából egy nagyon jó kis gyorsbüfében. A shaurma olyasmi, mint a kebab, de nem teljesen az, mondjuk úgy, hogy „örmény kebab” – és valóban nagyon finom.

Délután hazamentünk Lacihoz ahonnan este átmentünk Vahagn-ékhoz ruhát mosni, mert náluk volt mosógép. Persze végül nem csak ruhamosás lett belőle, hanem gyakorlatilag vendégségbe mentünk, mert amíg zúgott a mosógép, a nappaliban terített asztalnál nagyot beszélgettünk és persze lakomáztunk. Nagyon-nagyon közvetlen és vendégszerető nép ez az örmény.

Laci otthona

Innentől inkább témák mintsem napok mentén írom le azt a 8 napot, amit Jerevánban töltöttünk, mert így sokkal célszerűbbnek látom. Kezdjük rögtön Lászlóval, akinél végül mind a 8 napot töltöttük. Laci egy nagyon szerény kis földszinti lakásban él Jereván északi részén. A lakótelep első látásra isten háta mögötti koszos panelnegyednek tűnt, de ahogy egyre több időt eltöltöttünk ott, úgy tűnt egyre inkább egy barátságos, kedves otthonos helynek, ahol nagyon közvetlenek és barátságosak az emberek, akik biztonságban és békében élnek egymás közt, egymással. És Laci lakásáról is kiderült, hogy valójában a legnagyobb az egész házban, mert az övé a régi kapusszoba, ahova egy kis fürdőszoba és mellette egy apró konyhasarok van beiktatva, és egy kisebb szoba is, de az összes többi lakás csupán akkora, mint az ő lakásában a kisszoba, mivel az épület régen egy kollégium volt. Lacinak van egy kutyája, Jack, aki egész éjjel ugat, és nem hagyja aludni a házat. Vagyis hogy pontosítsunk, Jack valójában nem Laci kutyája, hanem a ház kutyája, viszont mindig Laci ajtaja előtt tanyázik, így őt boldogítja a leginkább.

Laci lakását egy-két nap alatt igen belaktuk, amit ő szemlátomást egyáltalán nem bánt. Zita nagyon szépen kitakarított és rendbe rakott mindent, és a második nap a bringákra is úgy rápakoltunk, mintha csak a nappali szerves részét képeznék. El is döntöttük, hogy mielőtt elmegyünk, rábeszéljük és felregisztráljuk Lacit a couchsurfingre, hogy ha mi már nem leszünk itt, nehogy magányos legyen itt egyedül ebben a szép kis lakásban. Na nem mintha erre nagy esélye lenne, mert Lacit már fűvel fával össze próbálták itt hozni, és valóban találna is magának itt jóravaló örmény feleséget könnyedén, mivel az európai férfi itt unikumnak számít, mert állítólag az örmény férfiak nem bánnak túl jól a feleségükkel, ezért újabban sok nő inkább a szingliséget választja – vagy egy európai férjet, aki rendesen bánik vele. Laci viszont jelenleg „szerelmes az összes örmény nőbe”, és amíg ez az állapot nem múlik el, nem érzi, hogy meg tudna igazán állapodni valakinél. :)

Víz-víz, tiszta víz

Laci lakásában egyébként (mint Jereván számos kerületében) csak délelőtt, illetve este 6 és 10 között van víz. Ez nem olyan durva ám, mint elsőre hangzik, csak meg kell tanulni ezzel együtt élni. Például célszerű az elzuhanyozott vizet lavórokban és vedrekben megtartani, hogy aztán bármikor le tudjuk öblíteni velük a WC-t, akkor is, amikor a csapból nem folyik víz. Ez a korlátozás engem egyébként megint csak nagyon elgondolkodtatott, mennyire nagyon pazarlunk a vízzel, amikor és ahol bőven rendelkezésünkre áll. Miért ne használhatnánk mindig ezt a módszert, hiszen a zuhanyzáskor elhasznált víz nem mérhetően koszos és csak enyhén szappanos, tökéletes lenne még a WC leöblítéséhez is, ehelyett megy azonnal a csatornába. Csak mert így szoktuk meg, nem biztos, hogy így helyes. 7 milliárdan vagyunk a Földön, ahol az ivóvízkészlet véges és csak nagyon lassan megújuló, sokkal lassabban, mint ahogy fogyasztjuk azt(sokmilliárd liter számra feleslegesen), miközben valahol már most is nagy probléma az iható víz beszerzése. Valakitől egyszer azt a választ kaptam az olajcsúcs kapcsán kérdezve, hogy ne pörögjek az olajon, mert előbb lesz probléma a víz: 20 év múlva 1 liter víz ára sokkal drágább lesz, mint 1 liter benziné… Nem tudom, mi az igazság, de félő, hogy meg fogjuk látni.

Laci GO Jereván

Na, és akkor végül essen szó magáról Laciról is, mert nem ám egy hétköznapi figuránál hédereltünk 8 napot Jerevánban. Szamosújváron 13 évesen tudta meg egy véletlen folytán, hogy nagymamája örmény, és így ő is örmény származású. Az akkori Romániában nem volt jó kisebbségnek lenni, ezért nagymamája nem akarta terhelni őt a magyar mellett egy második, az örmény kisebbséggel. Laciban ezek után igencsak felébredt az örmény öntudat, a szamosújvári templom padlásán rálelt rengeteg nagyon régi és nagyon értékes örmény kéziratra, ezeket mind-mind befotózta, és a fotókat elhozta ide a nagy kézirattárba Jerevánba, a Matenadaranba. A szamosújvári temetőt is ő térképezte fel újra. Két éve pedig fogta magát, álmodott egy merészet, és vett egy repülőjegyet Jerevánba, mert mindig is érezte, mióta tudta, hogy örmény vér csörgedezik az ereiben, hogy itt a helye. Itt aztán nehezen talált állást, de otthonról mindig kapott biztatást, hogy még maradjon, és próbálkozzon, amíg csak tud, ne jöjjön haza, hanem ragadjon meg minden lehetőséget, amit csak tud. A taktika végül bejött, és nem is akárhol, hanem a híres Matenadaranban, a nagy kézirattárban kapott archiválói állást. A fizetése nagyon szerény, de ezzel máshol is így lenne Örményországban. Viszont nagyon szeret ott dolgozni, mert szereti, amit csinál és nagyon-nagyon jó társaságra lelt a munkahelyén. Mindenben segítették a kezdeti nehéz időkben, kísérték mindenhová, megmutatták neki a várost, és hogy hogyan megy itt az élet. Laci szorgalmasan tanulta az örményt, dalokat fordított le hallás és szótárazás után magyarra, és tanulta, tanulta, gyakorolta rengeteget az örményt, mígnem másfél év után már-már anyanyelvi szinten meg nem tanulta beszélni azt. Ennek mindenki a csodájára járt, mert az örmények egy nagyon nehéz nyelvnek tartják a nyelvüket (az is…), és senkit nem láttak még, aki megtanult volna ilyen hamar a nyelvükön. Lacinak mondjuk szerencséje volt olyan szempontból, hogy nem tudott oroszul, így rá volt kényszerülve, hogy minél előbb megtanuljon vagy oroszul, vagy örményül, hiszen ezt a két nyelvet beszélik itt Örményországban. Laci persze az örményt választotta, hiszen szíve álma az volt, hogy megtanulja az örmény nyelvet. És hogy egyszer itt éljen, Örményországban, Jerevánban. Laci nagy álma, és küldetése, mondhatni élete nagy célja, hogy megmentse azokat az örmény kéziratokat a szamosújvári templom padlásáról, és kiállítsa őket egy szamosújvári örmény múzeumban, vagy ha ez sehogy se jöhet össze, akkor legalább ide Jerevánba, a Matenadaranba megmentse őket. Ezek között vannak Narek-ok (Grigor Narekaci – Matyan voghbergutyun), bibliaszerű örmény írások, amelyeknek az örmények szerint gyógyerejük van. Megvan valahol, hogy melyik fejezet milyen testi, vagy lelki bajokra nyújt gyógyírt.

Szamosújvár latin neve egyébként Armenopolis, az erdélyi várost a 17. század végén 3000 odatelepült örmény család alapította, és 1723-ban itt épült a világ legnagyobb örmény-katolikus temploma. Laci nagymamája egy volt a szamosújvári örmények közül. Szóval Laci innen indult, és most itt tart, Jerevánban, egy fantasztikus városban, élete egyik álmát már valóra váltotta: beszéli az örményt, él Örményországban az örmények között, és teljes szívből kívánjuk neki, hogy így folytassa tovább, és végül sikerüljön elérnie a célját! Egyébként Lacit sok örmény emiatt teljesen örültnek és szinte bolondnak nézi, mert Örményország manapság nem arról híres, hogy könnyű lenne itt boldogulni, ennek ellenére Laci, mint „diaszpórás” örmény, visszatelepült Örményországba, ahol szemlátomást nagyon boldog és jól érzi magát. Abban az Örményországban, amit egyes felmérések szerint naponta 500 örmény hagy el repülővel, hogy szerencsét próbáljon, javarészük Moszkvában. Ebből is látszik, hogy a boldogság mennyire nem pénz vagy hatalom kérdése, hanem felfogásé és gondolkodásmódé.

Nagyon örültünk, hogy 8 napig együtt lehettünk vele, és megosztotta velünk lakását, történeteit, és életét. Ezalatt az idő alatt úgy éreztük, hogy Laci éppúgy élvezi a társaságunkat, mint mi az övét, ezért 1-2 nap után már nem is erőltettük tovább az „elköltözést végleges helyre”, hiszen már nagyon otthon éreztük magunkat Lacinál, és talán még rosszul is esett volna neki, ha valahová máshová, másvalakihez költözünk a városban, ezért ez már eszünkbe se jutott. Kalandos és rendkívül izgalmas életéről éjszakákon át mesélt, és még én is tudnék oldalakon keresztül, de nem akarom Laci életét tovább teríteni itt, csak egy olyan érdekes és értékes ember életét szerettem volna bemutatni itt kicsit, akivel – nagy örömünkre – összehozott minket ez az út.