Mordor hegye, a Sátán Villája rögtön balra, ezzel kezdjük a napot. Épp csak Mordor gonosz szeme nem világít ott… De gondolom mindenki oda tudja képzelni.

Árusok

És portékáik – a gyöngyből készített nyaklánc itt tradícionálisnak számít.

Például itt láthatjátok, ahogy a néni visel egyet.

Főtéren lévő szép parkocska

Nagyon tetszik, hogy kalaposak a nők, vajon honnan szedték ezt az ötletet? A spanyolok tuti csak a férfi viseletben vitték be és biztos elmondták, hogy csak a férfiak viselnek kalapot. Vagy nem? Kinek van ötlete erről?

Árpi első botsáskája! (Természetben fotózva, nem vitrin mögött.) Milyen jól néz ki, nem? :))

Azért kapott kabátot, mert most nyírták, és ne égesse meg a nap/ne fázzon a szélben?

Megálltunk egy útszéli boltnál, amely tejtermékekre volt specializálódva – bár amint látjátok, más csomagolt nyugati termékek is megtalálhatóak. Be is nyakaltunk két pohár joghurtot.

Ezt a szép pillangót a betonról szedtem össze, ott verdesett szerencsétlen. Andree azt mondta nekünk egyszer, hogy a pillangókat, amelyeket elütnek az autók, de nem halnak meg, “sokkot” kapnak. Ezért gondoltam, hogy felszedem és a fűbe teszem, mert Andree szerint egy kis idővel helyre jönnek.

Micsoda páncél! Ennek a szarvasbogárféleségnek kinéző állat pontos megnevezését remélem a kommentekben megkapom! ;)

És a táj… hát igen.

Na, és itt ki laknak szívesen? :)

Ők épp szembe jöttek, mentek haza iskolából. Beszélgettünk egy kicsit, leginkább rólun, mert nagyon tetszett a férfinek a bicikli és a rekumbensekről kérdezősködött. Mesélte, hogy kb egy hónapja látott egy másik ilyen biciklit, de annak kisebb volt az első kereke. Közben nézzétek meg a háttérben állókat is, a szemfülesebbek láthatják, amint a nő kezében egy nagy vattacukor szerű pamacsot tart. Épp – csak úgy sétálás közben – sodorja a fonalat.

Nagyon boldogok vagyunk

“Mert nem vágja az asszony rendesen a hajamat.”

Ez ám a buszmegálló!

Utcai életkép a pihenőhelyen.

Étterem. Előtte egy kutya – elhagyhatatlan kellék. Ilyen helyeken szeretünk enni. Helyieket támogatunk vele, olcsó, mindig friss és garantáltan a környék ízvilágát próbáljuk ki vele.

Iskolás gyermekek egyen-melegítőben

hangulatkép

Egyik lefelében ez a gyönyörű vízesés fogadott minket.

Az a kis pici kék folt lennék ott a kép jobb alján. Beleveszünk a szép tájba.

Vajon milyen életet élhetnek ott szemközt az emberek?

Panorámakép a kilátásról. Az az alsó út egy alternatív útvonal, de mivel a joghurtos néni azt mondta, hogy nem aszfalt (bár hogy milyen állapotú a földút, arról nincs fogalma, de nem aszfalt azt biztos), így letettünk arról, hogy errefelé rövidítsünk. Bár ha erre megyünk, nem lett volna semmi szint (tudjátok, ”lejtő”).

Már nincs messze Loja… csak pár fölfelé, aztán egy nagy lefelé.

Bele a felhőkbe

Elképesztően szép

Brutális, nem?

.

Egy érdekes templom. Nem, nem az épület – hanem a mellette álló csúcsos tetős fal nélküli “garázs”. Vajon miért jutottak erre a megoldásra?

Sötétedik – jön a köd és a csontig hatoló hideg.

Kék színben úszik a város – ide készülünk, ez Loja. (Ejtsd: loha)

Látjátok azt a szép bekúszó felhőt? Mint valami markoló kéz, amely meg akarja kaparintani a tájat, mielőtt a Nap végleg alábukik.

Hosszú, fagyos lefelé után megérkeztünk!!! Megcsináltuk!!! Íme Loja óvárosának kapuja.

Lojáról valami olyasmit olvastam, hogy a zenészeiről híres, valószínűleg sok az itt vagy a környéken született, itt tanult zenész

Főterecske a szállodánkkal szemközt.

Eco-gyufa. Szerintetek kisebb az ökológiai lábnyoma egy viaszból (?) készített gyufának, mint a fából készült társainak? (Megjegyz.: nem tudom, milyen anyagból készült. Tapintása viaszos, könnyen hajlik. Ezerféle anyaggal kezelhették, vagy lehet benne.)

És még jön másik 10.

A szép és híres városkapu.

Ma még zászló is lobog rajta, valamiért ezt később levették.

Bolivar, Latin-Amerika hőse.

Mi is itt tekertünk be tegnap este. Tetszik, hogy használatban van a kapu, és nem kerítették el.

Fel lehetett menni a városkapuba, volt bent múzeum, meg képkiállítás – és természeteen kilátás a városra.

Egy másik téren pár utcával arrébb ilyen pofás árnyékolók vannak a padok felett. Nagyon ötletes!

Árpi másik kedvence, a pizza-törcsére. Vicces módon ez még autentikusnak is számít, ugyanis a céget itt alapították és ez az egy van csak belőle (a hölgy állítása szerint).

És akkor most csodálkozzatok velünk együtt – mi ezt tesszük már hosszú ideje – ez itt a REGGELI.

Csak hogy kicsit belássatok a “kulisszák” mögé… “Árpi, beállítottad végre azt a kamerát?”

Beállította, kész, lenyomva a gomb, erre belejönnek a képbe, hogy lefotózkodhatnak-e velünk. Erre mit lehet mondani? Azt, hogy persze. Fura, nem értem, hogy idegenek miért fotózkodnak velünk, de ha ez jó nekik…

Egy másik beállítás, másik háttér, gondolom Bolivár gyűjti a népet (meg a pénzt) a háborúra.

Árpi pedig most állt neki megszerelni a fékbowdenjét. Jobbra a régin látszik, hogy kissé viseltes már.

Na aztán csak elindulunk egyszer…

Lojától nem messze fekszik Vilcabamba, ide igyekeztünk a késői indulás ellenére még világosban megérkezni.

Ebéd a kereszteződésnél – a rizses hús neve chanfaina, és azzal az íztelen fura főt kukoricával tálalták.

Végre megpillanthattuk Vilcabambát

Ez a szép hegy a város felett emelkedik

Egy (tapló-)gomba szép színei

Hurrá, megérkeztünk!

Vilcabamba tényleg aranyos kis falu, de szerintünk egy kissé túlértékelték

:)

A főtéren lévő templom. Szép a belseje is.

Tetszik ez a sok fa, nagyon hangulatosra sikerült.

Ez a kép nagyon jól összefoglalja a hangulatot – meg a grigó helyzetet

Hú, ez milyen finom volt!

Vilcabambának még saját ásványvize is van. Ezt tuti egy gringó találta ki, és lám, ügyesen véghez is vitte az ötletét.

“Vörös kereszt” – Vöröskereszt. (Az étteremben, ahol mi ettünk)

Tudjuk, hogy vannak ennél sokkal rosszabb helyek is, de azért ez félelmetes volt.

Fél méterrel a szakadék mellett “száguldoztunk” egy olyan úton, amely bármelyik pillanatban leomolhat. Nem is beszélve arról, hogy egysávos az út. Mit csinálnak, ha jön a szembe-forgalom? Még jó, hogy hajnalban mentünk, talán reggel kevesebb a forgalom (csak nehogy a szembe jövők is ezt gondolják.)

Ez pedig a taxi, amit négyen béreltünk, így megosztozva a költségeken. Így nekünk ez 5 dollárral többe került, mintha várunk a buszra, viszont a busz az pár órával később jött volna (menetrend szerint), viszont így azonnal indulhattunk és több időnk maradt a tekerésre délután.

Na, most bizonyosodott be, hogy a lehető legjobban döntöttünk. Ez a busz, amely jön vissza a határtól, hogy felvegye a városban lévőket majd menjen vissza a határra. Erre aztán várhattunk volna…

Platós taxi, nagyon praktikusan itt szinte nincs is másmilyen.

Az Ecuador-Peru határ. Festői, nem? :) És a jó hír: Peruban már aszfalt van! :))

Jöttek a csibék feltakarítani a lehulló ételmaradékokat.

Szemközt meg ez a kiscica nyivákolt. Mint ahogy a mondás tartja: “A pénz nem tesz boldoggá, de a pénzeden vehetsz titákat, a titák meg boldoggá tetnek.”

Most már hivatalosan is vége Ecuadornak, irány PERU, nászutunk 40. országa!

A farmról DNY felé a fővárost ilyen széles, sok sávos, hegyoldalba vágott úton kerültük meg.

Közben ilyen táblákkal találkoztunk, tele van velük egész Ecuador, van olyan is, ami azt mondja, hogy védjük a vizeink tisztaságát, mert a víz az élet, és hasonlók.

Ebédnél egy útszéli vendéglőben. Az üdítőt gyűjtőnéven egyszerűen csak Cola-nak hívják.

Elindultunk fölfelé egy 3200m-es hágóba. Igaz, csak 2600m-ről, de ez azért így is kivett belőlünk. Cserébe már a tudat is jó volt, hogy a túloldalt elég nagy lefelé vár majd ránk. :)

Beszédes tábla :)

Azért ezekről a vízesésekről lőttem egy rendes állóképet is. :)

Volt, hogy feltorlódtak a kamionok, de egyébként elég kevés volt a forgalom

Az egész lefelében csak egyetlen egy nagyobb település volt, valahol 1600m környékén, vagyis félúton. Mivel ekkor már egy óránk sem volt sötétedésig, úgy döntöttünk, hogy itt megállunk, és a többit majd másnap reggel guruljuk le. Itt találta Zita ezt a nagy halom banánt, még a szállodakeresés előtt :)

Kétfajta reggelit lehet errefelé kérni. A kontinentálist, amit gondolom Ti is ismertek Európából, és ami a fél fogunkra sem elég, és az Ecuadorit (de ugyan ez megy Peruban is), vagyis a csirkét rizzsel. Ez nálunk ebéd szokott lenni, de ők szeretnek ilyet enni reggelire is. Ha mindig azt ennénk, amit a legegyszerűbb, legkézenfekvőbb és leghelyibb dolog enni, akkor szerintem naponta felfalnánk egy egész csirkét és egy fél kiló rizst. Kicsit már csirke- és rizsitiszünk is lett ettől, kapva kapunk az alkalmon, amikor valami mást is sikerül végre találnunk.

“Dúd, dobj már ide egy 600 köbcentis Pilsnert légyszi!” :D

Lent sem ért véget a suhanás, ugyanis mikor leértünk Santo Domingo városa mellé, amit rögtön ki is kerültünk az elkerülőn, ami tele volt Love Hotelekkel, akkor onnantól még folytatódott a lefelé, de már csak nagyon enyhén. Így sikerült 29-el hajtanunk. :)

Erről a tábláról kérdeztük később a helyieket is, de senki nem tudta megmondani nekünk, mit takar. Egészen Macskafogós ábrázolás, nem? :)

Nagyon baba lehet ez a vizerőmű! :D

Mikor Buena Fébe szálló után kerestünk, jól körbeálltak minket a kíváncsiskodók :) Szinte már Kis-Bangladesben éreztük magunkat egy pillanatra. :) Banglatinok! :) De amúgy kedvesek és rendesek voltak, mondjuk ezt a fotót kár volt ellőnünk, mert ezzel ötletet adtunk nekik és utána még sorbanálltak a közös fotókért. :)

Itt már a szállónk udvarán, az eddigi leghosszabb napunkat ünnepelve. Persze ez kicsit csalóka, hiszen 1600m-ről indultunk és kb. 300 méteren fejeztük be, de azért ünnepelni csak szabad, nem? :)

Buena Fében megtaláltuk a helyi Wembley stadiont. :) Mivel a latin-amerikaiak nem csak nézni hanem csinálni is szeretik a focit, ilyen tetős sportpályák még kisebb falvakban is vannak.

A Cajas Nemzeti Park a már említett hágó környékén, a száguldó buszból fotózva. Nem tagadom, itt azért sajgott a szívem, hogy nem bringázunk. De nem lehet mindent, már megvan a repjegy, ha végig csak bringáznánk, La Pazig sem jutnánk, nem hogy Sao Pauloig július 14-én. A feladat tehát: kiválasztani a legunalmasabb/egyhangúbb/veszélyesebb szakaszokat, és azokat átteleportálni. A legszebb/legnehezebb/legtöbbet ígérő szakaszokat pedig bringával teljesíteni, és utóbbiak természetesen akár el is térhetnek a legrövidebb úttól.

Ezzel a busszal utaztunk. Dél-Amerikában most először kértek pénzt a biciklik szállításáért. Ezt is csak a buszsofőr, magánakcióban. Reklamáltunk a pályaudvaron, de azt mondták, hogy ez a sofőr hatásköre, ő dönti el, hogy kér-e pénzt a nagyobb csomagokért, vagy sem. Hozzáteszem, azóta is buszoztunk már párszor és azóta se kértek a bringákért külön pénzt. Szóval összességében azért ez királyság! :)

:D Na, ő már a cuencai vendéglátónk, Oswaldo macskája :) A valóságban nem tűnt ilyen durcinak csak a fotón látszik annak. :)

Városi busz Cuencában – Kívülről ugyanolyan lepukkant és színes mint bármely másik busz errefelé, de közben gépbe kell dobni a pénzérmét, vagy odaérinteni a mágneskártyás bérletet

Kalapos hölgyek a belvárosban

A piacon

Encebollados – Na végre egy igazán finom étel, amiben se csirke, se rizs nincsen és még nekem is nagyon ízlik. Egy gazdag leves, hallal, kukoricával, zölddel és hagymával

A hagymából annyit rakhattunk bele, amennyit csak akartunk :)

Zita pedig ilyet evett :)

Megy a cserebere a kalapos hölgyek között :)

Utcakép

Másik részlet

Néni díszes dobozokat árul

Láttunk sok szépet :)

Elaludt. :) El ne lopják a virágait!

A bazilika

Egy másmilyen utcakép, már nem a belvárosból

Na ezen nagyon jót nevettünk. :) Kis rácsos bolt, ahová bemenni nem lehet, csak odamégy, és kérsz és kiadják a kis ablakon, ahol beadod a pénzt. Na most a macskának pont ebbe az ablakba kellett betelepednie! :D

Szerintem a legjobb falfestmény, amit eddig Dél-Amerikában láttam. :) Gitáros srác Aya Huma maszkban, teliholddal :)

Lehúzták a rolót a fogorvosék :)

Erkély

Oswaldo elvitt minket a híres cuencai múzeumba, ahol többek között láthattunk összezsugorított emberi koponyákat is. Összevarrták a megölt ellenség száját, így nem tudott távozni a lelke, ez így egyfajta büntetés is volt.

Oswaldoval a múzeumban. Mikor az USA-ban tanult, Chicagoban, ahol az apukája él, évek után is megkülönböztették, mert ő ecuadori, és nem amerikai amerikai… Ilyen erővel az észak-amerikai indiánokat leszámítva mindenkinek mindenkit meg kéne különböztetnie abban az országban. Na mindegy, nem ez a lényeg, hanem hogy az egyetem alatt kötelező tárgyként valamit sportolnia kellett, és ekkor szeretett bele az országúti kerékpározásba. Jövőre tervez egy európai túrát, ahol napi 300 kilométert szeretne tekerni, végig a 3 hónapos schengeni vízuma alatt, összesen kb. 15 ezer kilométert. Mondtuk neki, hogy ez szerintünk őrültség, és néha a kevesebb több, de majd meglátja, csinálja ahogy gondolja. :) Ebből az ötletéből is látszik, hogy Oswaldo pár évvel fiatalabb nálunk. :)

Amúgy rettentő rendes srác, elvitt minket pl. a város legjobb tamales lelőhelyére is minket :)

Ami amúgy így nézett ki

Itt valami borzasztóan édes, nyúlós dolog készül :)

Na ez egy vicces dolog volt. Lezárták a város egyik lejtős utcáját, és saját készítésű kocsikkal a bátrak versenyezhettek, ki gurul gyorsabban…

Szerintem agyamentség, de ők élvezték és sokan voltak. Miért nem ragasztanak össze két országútit, annak meglenne a négy kereke és tuti gyorsabb lenne az összes ilyen idétlen tákolmánynál!? :) Biztos vannak szabályok…

Apa és fia :) Persze a srác van hátul, magyarán, ha elfogy a lendület, akkor neki kell feltolnia a hídon az apját! :D

Bukócső az van, de bukósisak már nem jutott a pilótának – Pedig gurultak lefelé rendesen.

Este pizzát csináltunk! :)

Ahogy Kobra Zolitól megtanultuk: Ollóval jobb és könnyebb! :)

Hurrá, elindultunk Otavaloból, folytatódik a blog is! :)

Cayambe felé láttuk ezt a hippijárgányt

Ezt a vulkánt már sosem látjuk felhőtakaró nélkül.

Egy nagyon fura szobor az út szélén

Érdekes, mennyire látszódnak a föld rétegei az útépítés miatt. …és gondoltátok-e volna, hogy ilyen makulátlan, soksávos autóutak vannak Ecuadorban?

Bizcochos. Annyi helyen láttuk kitáblázva, hogy végül a hágóban, 3000 méter felett megkóstoltuk egy forrócsokival. Semmi különös, egy egyszerű teasütemény.

A több mint 500 méteres mászást fölfelé jól bírtam, de lefelé Cayambe előtt kezdtem megint rosszul lenni.

Ott van a kacsaláb is a pincében

De közben Zita érdekes dolgokat is látott, bejutott egy épületbe, ahol régi falfestményeket talált

Tengeri csata Peru és Ecuador között?

Cayambe főtere

Aya Huma maszkos alak a világ tetején

PET-palack gyűjtő állomás

“Jól fújd ki az orrod kislányom!” :)

Utcai falfestmények helyi híres emberekről

Este a szomszédos háztömbben, ahová kimentünk enni, áramszünet volt. Az éttermesek nem zártak be, feltalálták magukat, így gyertyafényes vacsoránk volt. :)

Kifelé menet Cayambéból láttuk ezt az Aya Huma maszkos játszóteret.

Hófödte hegyek az egyenlítőnél? Mindenre számítottam, de erre nem… :)

Megérkeztünk! :) Ahogyan azt a GPS-en is látjátok, az egyenlítőn állunk! :) Hát ezt is megéltük! Először hajóval, aztán repülővel kereszteztük, és most végre biciklivel! :)

Csináltunk többféle örömfotót is, ilyenkor jó, hogy még mindig nálunk van az a törött, de számunkra még használható állvány, amit a Golden Gate híd felé menet eldobva találtunk. :)

Kicsit átdőltem az északi féltekére. :)

Egy kisebb vezetett túrát adtak pár embernek az emlékműnél ezért mi félre vonultunk az árnyékba enni. Közben egy fehér kutya epedve várta, hogy ő is kapjon néhány falatot. :)

“Juhééé, az egyenlítőn fekszem, a két hátsó lábam a déli féltekén van, a fejem és a mellső lábam az északin!” :) – őt elneveztük egyenlítői kutyának. :)

Zita csinálja Tomikának a kísérletet

Zita mondta, hogy a csókos képet tegyük fel Facebookra, én nem ezt akartam… :) Neki lett igaza, talán sose lájkoltatok és osztottatok meg ennyien fotót, mint ezt. :)

Ők sem maradhattak ki az egyenlítői képsorozatból! :)

Ő volt a segítőnk, köszönjük! :)

Keresztút állomásokba bukkantunk, miközben a farm felé bicikliztünk. A bácsi 5km-re a célállomástól tett ki minket.

Nagypénteki körmenet

Mathias, Nicole, és a kislány jurtája. Itt élnek, amíg pár méterrel odébb Mathias építi a házukat, javarészt a farm területéről összeszedett fa- és kőanyagból. Az meg plusz, hogy a sátrat is ők maguk varrták (vásárolt anyagból) 5 nap alatt. Viccesen megjegyezték, hogy olyan nehéz volt elkészíteni, majdnem válás lett a vége. :)

Thomas, Mathias egyik testvére a kisbabájával, és a lovakkal. Lám, lehetséges egyszerre a gyerekre vigyázni és dolgozni is? A ruhadarab, amivel a gyerek “rögzítve” van az édesapja hátára, egy kétszer két méteres lepedő félbehajtva.

Velünk párhuzamosan egy Cass nevű angol férfi is vendégeskedett náluk, ami már régi barátja a családnak. Mesélték, hogy volt, hogy mindannyian ilyen utánfutóval, benne gyerekkel mentek több napot túrázni, terepre, aminek a vége az lett, hogy mire hazaértek, mindegyik utánfutó felborult legalább egyszer. :) Ezért nem árt sisak a gyerekre is! :)

A farm egy részlete – A fiatal bocik bandája

Néhány fejésnél mi is besegítettünk, ezek reggel 5 környékén kezdődtek. Zita feladata a kicsik megetetése volt, 4-4 liter friss, meleg tejjel egy cumisvödörből

Itt a fejőgép, amire azért van szükség, mert különben sokszorta több időbe telne a fejés. Közben a bocik étrendkiegészítőt is kapnak, így nyugton maradnak ebben a fakarámban, ahová be vannak fogva

Mathiasék apró pupikutyája is minden velünk volt ilyenkor

Volt borjú, amelyik csak az édesanyjától volt hajlandó enni, a cumisvödörből nem

Zita végzett a feladatával

2000 literes tejtartály, ha jól emlékszem, 28 tehén, két nap alatt megtelik, 12 óránként van fejés, lehet számolni, mennyi tejet ad egy tehén! :)

“Árpi, gyere gyorsan, ezt nézd!” – Hívott hangosan Zita, én meg el se tudtam képzelni, mit lát. Aztán én is megláttam a Cotopaxi csúcsát a reggel első fényeiben, a tehénfejés végén. Még fél 7 sem volt, máris mennyi élménnyel telt ez a nap! :)

Goethe idézet a farm irodájának falán – Megszívlelendő!

Mathiasék apukája, a gyerekek nagypapája már évtizedek óta foglalkozik a tehenekkel, és különösképpen a bikákkal, amelyek eladásából állítólag jó pénz van. Amint látható, elég sikeres is az öreg! :)

Itt kaptunk szállás, a fejőkarám melleti épület első emeletén. Ami nagyon jó volt, mert ilyen magasan már nem voltak szúnyogok, se legyek.

Ugyanez kívülről

Következő hajnalban a gyerekek is besegítettek.

A kicsik etetése

Nagy volt a tulakodás, ezért néha oda kellett csapni egy-egy pofátlan bocinak, hogy ne egye meg a másik adagját

Lámákat is tartanak

Cass, akiről már meséltem. Surly Fit For Fatties kerékpárváza van, ha jól emlékszem 2,5″ széles 29″-es kerekekkel. Ez jóval nagyobb az átlagnál, igazi tereprevaló bestia, méghozzá csomagokkal, túrázva. Ezt a stílust rettentően kedveli Cass, bejárta már az egész Panamerikai Highwayt, és jelenleg ez a régió a kedvence, szeretne kijelölni egy útvonalat egész Ecuadoron keresztül, ami végig aszfaltmentes, közel zéró forgalmú földutakon halad. Mert ő csak ilyeneket szeret bringázni! :) Lám, mennyiféleképpen lehet őrült az ember még a biciklizés műfaján belül is! :) Cass blogját és publikációit a While Out Riding nevű weboldalán éritek el.

Bocs, az előbb rosszul írtam, Fatties Fit Fine. Mikor először láttam ezt a feliratot egy Surly bringa vázán, egy kövér ember ült rajta, én meg jól meg is kérdeztem, hogy ez a váz erősebbre van tervezve, hogy elbírja a kövér embereket is? :) Hála az égnek nem vette magára és csak nevetett a kérdésemen, majd elmagyarázta, hogy ez a kifejezés a fat tyre-re, vagyis a széles, nagy, terepre való kerékre vonatkozik, nem a bringás túlsúlyára. :)

Perőcsényt és a nagyszüleimet idéző kültéri reggeli Mathiasék jurtája előtt, már a jól végzett munka örömével a keblünkben, a tehénfejés közel két órás melója után. :)

Sok zöldes rántotta, finom kenyér, sajt, szalonna, avocadokrém. Jajj, de finom volt, menjünk is tovább erről a képről… :)

Mathias hazaviszi a náluk reggeliző, testvére kislányát

A hegymászók sátrai száradnak. Pár napja, mikor mi is megláttuk a csúcsot a reggel fényeinél, még a Cotopaxi tetején jártak a fiúk

Itt vagyunk. Az Origo cikkben kicsit pontatlanul írtam, a farm valójában olyan 2600 és 2800 méteres magasságok között terül el.

A hegymászók kvártélyának közös helyisége

És a konyhájuk. Azt a sok vödröt gondolom szamarak cipelték a hegyen.

Kicsit a kertben is besegítettünk, ezt a két lábos babot kb. egy óra alatt fejtük Zitával ketten.

Egyik este gulyásleves-party volt a szállásunkon, a fiúknak sajnos dolga volt, de a feleségek a gyerekcsapattal eljöttek hozzánk vacsorázni.

Minálunk a három testvér feleségeivel. A gulyás jól sikerült ismét, Zita ügyes szakács! :)

A komposzt WC. A zsákból egy kókuszdióhéjjal lapátoltunk faforgácsot a vödörbe, miután a dolgunkat végeztük. A vödör a WC deszka alatt a felhajható tetejű kis WC-szekrényben található. :) És egyáltalán nem büdös. Mikor beléptünk a helyiségbe, a fűrészpor szaga csapott csak meg minket. A falakon lévő képeket Zita egy régi falinaptárban találta és ragasztotta fel. Tudom, hülye vagyok, főleg a bátyám szerint, de én is ilyen WC-t akarok odahaza. Kérdés, hogy szabad-e Zuglóban, az udvaron szabadban tárolni az ilyenfajta – szagtalan! – komposztot? Szerintem azért van ennek értelme, mert nem 20 liter ívóvízzel húzzuk le a WC-n az ürülénkünket, hogy aztán egy költséges és energiaigényes csatornarendszeren vagy egy pöcegödrön és egy szippantóskocsin át eljusson legjobb esetben egy szintén költséges és energiaigényes szennyvíztisztító üzemig. Ehelyett helyben, használt festékesvödröket és fahulladékot használva fél év alatt komposztá alakítjuk a saját ürülénket, ezzel nem csak elveszünk, hanem végre valamit vissza is adunk a természetnek, a talajnak. Tudom, nyűgös, bajos, megvetnek meg lenéznek majd érte, de ha én ettől jobban érzem magam, akkor én ilyen komposzt WC-t szeretnék. Másnak is vannak hülyeségei, nekem had legyen ez. :)

Thomaesék konyhája. Sehol egy derékszög, sehol egy műanyag eszköz vagy tároló, minden fa, kő, vagy üveg.

Az ott hátul, a ponyva mögött, a szikla tetején a gyermek szobája! :)

A fürdőszoba

Fentről, a gyerekszoba “ajtajából”

Mijuel, a harmadik testvér bringája, szintén Surly Fatties, bőr táskával a vázon! :)

Mijuelék fürdőszobája nálunk abszolút vitte a prímet. Itt már nem a vödrös komposzt WC megoldás látható, hanem egy alulról üríthető komolyabb változat. Amúgy ebben a kádban született meg a gyermekük is. Ha jól tudom, az összes gyermek itt a farmon született, valamelyik kádban, valamelyik sátorban.

Valamelyik gyerek mindig ott volt valamelyik unokatesójánál, így legalább egy anyuka szabad volt a háromból egy időben

Ránk ne mondjátok, hogy örültek vagyunk! Ha mi azok vagyunk, ők micsodák?! :) Terepre utánfutóban gyerekkel?!? :) Erre lehetne nyitni egy új tájbringa kategóriát! :D Minden borulás után bónuszpont jár, ha elhagyod a gyereket trailerestül, diszkó! :D

Mathias és kislánya

Fa játékok. Állítólag egy vagyonba kerültek és ha jól emlékszem, nem is helyben gyártottak, ezzel valahol adtak a szarnak egy pofont, de azért még mindig sokkal jobb, mint TV-t nézni vagy videójátékozni. Ja, természetesen tévét sehol nem láttunk az egész farmon, de ezt gondolom már kitaláltátok magatok is. :)

Keddenként az évek során kialakult közvetlen vevőkörnek ilyen rekeszekben szállítják ki az átvevőhelyekre a friss biozöldséget, tojást és csirkehúst. Ebben a pakolásban mi is segítettünk.

Mielőtt indul a szállítmány a városba, egy nagy közös reggelinél ül össze a három család a fiúk szüleivel. Szerencsés nagyszülők, hiszen miután a fiúk a huszas éveiket körbecsavarogták a világban, végül mind visszatértek, ráadásul nagyjából egyszerre születtek az első unokák is, így az egész életkép szinte már hihetetlenül idilli volt. :) De igaz, mind igaz, láttuk, velük voltunk, és fantasztikus volt, nagyon inspiráló. Lehet így is.

No, itt hagytam abba legutóbb, egy ilyen lámpadísz fánál. Szóval a történet az, hogy van egy csodatevő fa a várostól keletre lévő domb tetején, amihez még valami Rómeó és Júlia-szerű legendát is kitaláltak, hogy a fiatalok elszöktek, de megtalálták őket, és a szülők az egyiket fának, a másikat a domb mögött lévő tónak átkozták el. A fának pedig gyógyító ereje van… Ide úgy döntöttünk, felsétálunk, no nem gyógyulni, hanem kimozdulni kicsit a városból.

Rögtön egy meredek lépcsőn kellett felmennünk, ahol nagyon fura dolgok történtek. Ezt nem értettük, szerintem a kutyák se… :)

Kilátás a városra, ezért már megérte felsétálni ide

Egy templom mellett a domboldalban

Ahogy végetértek az utcák és a lépcsők, belevesztünk a természetbe :)

A kép nem adja jól vissza, de egy bazi nagy vulkán van szemben, csak elbújt a felhők mögé

Ez a bácsi igazított minket útba a csodafa felé

És íme, az El Lechero, vagyis a csodatévő, gyógyító fa! :) Egy domb tetején, körben lenyírt fű és kerítés, csak ez lehet az! :)

Ezért van kétszer körbekerítve a fa… Hogy ne másszanak fel rá. Ők egyébként autóval voltak és végül levittek minket a dombról, így nem kellett az esőben hazasétálnunk.

Itt már újra lent a városban, Otavaloban egy eddig nem látott fékrendszert fedezünk fel egy teherriksán

Otavalo főtere – itt eddig valahogy nem jártunk

Másnap reggel kisétáltunk a buszpályaudvarra, ahol ilyen finomságokat árultak, már nem emlékszem, de nagyon olcsón. Ekkor még nem ettünk, viszont felszálltunk egy buszra.

Quiroga faluban leszálltunk a buszról, hogy a Laguna Cuicocha nevű vulkáni krátertó felé vegyünk az irányt. Ez kezdetben nem ment könnyen, csak sok pénzért akartak minket elvinni, de aztán ahogy elindultunk gyalog fölfelé (ami végig lábon nagyon hosszú lett volna) jött egy platós kisteherautó, ami megállt nekünk, és értelmes árat kínált, így bepattantunk. A platón zötykölődve találkoztunk néhány másik utazóval is, köztük az argentín származású, de Dublinban élő, az ottani szörnyű tél elől minden évben “elmenekülő” Lucassal. Aki egyből Inca Colával kínált minket. :)

Itt már a vulkántó partján, egy ilyen furcsa lénnyel találkoztunk. :)

Bucó, Nyuszi, Malacka, Bulcsó és a nappal szembe hunyorító Zita és Árpi a tóval a háttérben – Az ott két sziget mögöttünk!

A tó térképe egy információs táblán. Ezek szerint 14 kilométer vár ránk, és felsétálunk majd 3450m magasra! :) 5 óra alatt! Lássuk! :)

Furcsa növényeket is találtunk az út mentén

No meg virágokat dögivel

A képen a terep (ahol feljöttünk autóval) laposnak tűnik, és hát az is, csak közben erősen lejt is

A kráter peremén

Itt úgy tűnhet, látjuk az egész tavat, pedig csak az egyik sarkát

Keletre tőlünk egy másik vulkán, amelyik tegnap is szégyenlős volt

Egy kicsit feljebbről, egy másik szögből a tó azon része, ami az előbb nem látszott

Hol érnek véget a levelek, és hol kezdődik a szirom? És vajon hogyan nézhet ki mindez ultra-ibolya tartományban, ahol a méhek látják? Láttátok már a BBC Invisible Worlds című három részes sorozatát? Ha nem, érdemes megnézni, nagyon érdekes! ;)

Valamiért ez a panoráma már nem fért bele az Origo cikkbe, pedig szerintem ez a legjobb képem a tóról

Délre tőlünk, ha csak egy pillanatra is, de előbűjt a felhőkből egy négyezres vulkánóriás

Éppen csak átférni a két sziget között hajóval

Najó, ez a kép se rossz, csak ezen nem látszik mindket sziget :)

Ez meg mi a csoda lehet? Valami rovar fészke?

Megint nem vágtam meg a képeket… :) Ezt a madarat nagyobban is láthatnánk.

Zöld és kék

Ő már hazafelé egy buszmegállóban várt ránk – Hát nem oltári, ahogyan kinéznek ezek a bogarak a makró alatt? :)

Hazafel beugrottunk egy Cotacachi nevű városkába, ami az útikönyv szerint a bőrből készült termékeiről híres, és Otavaloval vetekszik. Itt, ahogy leszálltunk a buszról, egyből ez a kép fogadott minket. Emlékeztek, meséltem, hogy színes, pomponos szalagot kötnek a nők és a lányok a hajukba, no hát ez az! :)

A főtér

Egy utazási iroda bejáratánál. Jobbra fent látni, hogyan néz ki a tó és a mögötte található, már említett Cotacachi 4955m magas csúcsa.

A templomban találtunk miatyánkot kecsuául és spanyolul :)

Már készülnek a nagy húsvéti menetre

A főtér a templom lépcsőjéről, háttérben a szégyenlős vulkánunkkal

Macskás és halas bőr pénztárcák

Itt már újra Otavaloban, a piac oldalában találtunk egy varrónőt, aki pár száz forintnyi összegért új cipzárt varrt fel nekünk Zita Ironclad pulcsijára és az én ősöreg Hungarys felsőmre. Mindkét ruhadarab még tökéletes állapotban volt, a cipzárt leszámítva, amit most orvosoltunk. :) Volt nagy öröm, Zitán most is ez a pulcsi van (felcipzározva!), mikor ezt a bejegyzést írom.

Itt laktunk, szemben a kettes szobában

Külön, közös fürdőszoba volt, melegvízzel, ami szuper volt, csak az ajtót nem ránk méretezték… :)

Gyerekek a szállónk utcájában

Egy Granitos nevű étel, kukorica, lencse, borsó, sajt, kevés hús, krumpli… Finom volt! :)

Ez várt ránk a következő állomásunkig, egy farmig, ahol már vártak ránk.

Az országba egy hídon hajtottunk be, ahol volt kb. 50 méter bicikliút! :D Aztán újra semmi…

Salud! Egészség! Ezt mondják akkor is, mikor tüsszentesz vagy koccintotok. :) Ezt a prospektust kaptuk a pecsételős bácsitól a határon. Ingyenes orvosi ellátás! Külföldi turistáknak, Ecuadorban! Gondoltátok volna? Vajon erről is szól a fáma a külügyminisztérium honlapján, vagy csak az elkapható betegségekről és egyéb természeti és emberi veszélyekről?

Egy érdekes szobor, még a határvárosban

Új táblák Zita gyűjteményébe! :)

Bepakolunk a buszba! Otavaloig busszal mentünk, a sok sztrádaszerű forgalmas autóút és hegy miatt döntöttünk így.

Pakolás a buszba, egy külsőbb szögből

Bolt a buszpályaudvaron

Najó, amikor ilyen suhantak el mellettünk az ablak túloldalán, akkor kicsit sajgott a szívem. De arra gondoltam, hogy majd jönnek a bringás szakaszok, és azokat okosan a kisebb forgalmú és még szebb útvonalakra tervezzük.

Szép felhők voltak

2000 és 3000m között jártunk – a tengerszint felett :)

Az amúgy nagyon modern buszba minden megállónál – vagy piroslámpánál – árusok szálltak fel, akik aztán kiabálva végigslisszoltak a középső folyosón és általában sikerült is eladniuk egy-két holmit, általában ételt vagy italt, de később láttunk másold DVD árust és ékszerárust is.

Ez már Otavalo. Hujujujujj, mekkora nagy tizenkétfejű sárkány, kár hogy felbőben van a teteje! :)

Ők indidzsünösz pípül, vagyis indiánok, csak ezt nem szeretem leírni, és az őslakosok is olyan furán hangzik. Szóval az ő nagy-nagy-nagy szüleik már az európaiak érkezése előtt is itt éltek a környéken. És ők irányítottak egy hotel felé, ahonnan végül megtaláltuk azt a szállót, ahol aludtunk.

Virágvasárnap volt, ezért egy gyors fürdés és vacsora után Zita ötletére elmentünk az este 7 órai misére. Itt nem barkaágakkal és nem is pálmalevelekkel (pedig utóbbi lenne az eredeti és az be is szerezhető itt!) mentek a misére az emberek, hanem valami más zöld csokorba szedett növénnyel, ezekkel legyeztek, mikor a pap bevonult, meg a mise végén is.

Kislány superman jelmezben…

Így nézett ki egy csokor

Így meg a templom

Gáz és személyszállítás Otavalo módra :) Avagy az előltöltős háromkerekű teherriskák errefelé is népszerűek

Egy boltba bekukkantva, tradícionális felsők tarka, színes övvel

No, és már meg is érkeztünk, ez Otavalo lényege, legalábbis az útikönyv szerint (nekünk több volt ennél), a piac, ahol az őslakosok (tudtok jobb szót?) mindenféle izgalmas holmit árulnak

Talán a lámás pulcsi volt a legjellemzőbb. Állítólag ez egész Ecuador legnagyobb és legszínesebb ilyen piaca

Tarka, tradícionális mintás terítők – Ennek nem tudott Zita ellenállni, hosszas vacilálás után végül vettünk egyet :) Most cipelhetjük hazáig! :)

Lámás sapkák

Ez egy gyümölcs szilárd héja – ugyanilyen anyagú poharakból ittuk azt az italt Nicaraguában – Hamarosan megírom pontosan mi ez, egy Origo-cikkben! ;)

Az Inti Raymi ünnepségen használt Aya Huma Inka maszk – Az eladónőn és Zitán :) Azon röhögtünk Zitával, hogy egy ilyen maszkkal milyen menőek lennénk odahaza a sípályákon. :) Amióta megírtam az Origo cikket, megtudtuk, hogy a 12 csáp a 12 hónapot jelképezi, a színek számának is van valami jelentősége, illetve a hátoldalán is van egy arc, ami miatt sosem fordíhaszt benne hátat a Napnak. Merthogy az Inti Raymi valamiféle napünnep, a déli féltekés legrövidebb nappalon, júniusban tartják. Reméljük, még lesz hozzá szerencsénk.

Tőlük vettük a terítőt :) Kedvesek voltak nagyon.

Voltak festmények is dögivel. Van itt valami vonat, ami csak hétvégén jár, gondolom ezt akarja ábrázolni ez a festmény.

Mongól pénz, jól sejtem? Volt egy bácsinak pénzgyűjteménye is, ezt is árulták.

Ment a foci, volt élet a piacon, már csak ezért is érdemes volt ide kilátogatni

Bácsi a kecskékkel :) – Az amúgy egészen szépen rendberakott, térköves, járdás utcákban már majdnem Európában éreztem magam egy-egy pillanatra, de aztán jött ő… :)

Íme a zsákmány, sé a szobánk. Ja, és a terítő! :D

Az öregek még tradicionálisban, de a kislány Ronaldonak öltözött. Az is lehet, hogy csak focizni vitték. Reméljük! :)

Pöttöm és anyukája a piac oldalában. Mármint az igazi piac oldalában, ahol zöldségeket, meg ilyeneket lehet venni.

Na őt már pont úgy öltöztette az anyukája, ahogy ő maga is öltözött. Ajj, de meg kellett volna vágni ezt a képet a lekicsinyítése előtt…

Öregasszonyok babot árulnak

A piac szélét képező utca

Itt is van krumplisor mint Ipialesben

…és a másolt DVD-soron. Már a sokadik ország, ahol ezt engedi a helyi NAV és teljesen nyiltan megy. Gyakorlatilag, talán Panama és Costa Rica kivételével (de ebben nem vagyok biztos, lehet, hogy csak mi ott nem láttuk) Mexikó óta minden országban nyilvánosan árulják a másolt szellemi termékeket

Tesók – Itt már a piac belsejében

Ez sem vegáknak való vidék, az egy négyzetméterre jutó sült disznófejek száma helyenként elérte az 1-et! :) Mindezt ők gondolom étvágygerjesztőnek gondolták így, de ettől nekünk csak elment a kedvünk a húsételektől

Idézve egyik kedves hozzászólónkat: “Meeekkora Pörc!” :)

Árultak ilyet is, no ez már jobban néz ki!

De végül ilyet ettünk. Helyi nevét már elfelejtettem, de ez az étel adta végül az Origo-cikk címét: Apostolfőzelék. Csak ezen a húsvét előtti szent héten árulják, 12 féle hüvelyes zöldségből főzik (eredetileg ők levesnek hívják, de tökéletes főzelék állaga volt), ez a 12 alapanyag a 12 apostolt hivatott jelképezni. Feltétnek pedig sajtot, tojást, hagymát, répát, avokádót, és halat tesznek rá, utóbbi Jézust jelképezi. :) Így lett meg az “Apostolfőzelék Jézus feltéttel Ecuadorban” :) …és amúgy tényleg nagyon finom volt, egy fél adagot kértünk 2,5 dollárért és szinte ketten jóllaktunk vele.

Kalapos néni vásárol, míg a gyerekek hátul randalíroznak. Volt élet a piacon dögivel, nem is bírtunk eleget kattintgatni :)

Gyere hugi, körbevezetlek! :)

Disznóhusi a saját megfagyott zsírjában

A már látott tradícionális ruha ezúttal egy eladóhölgyön

A srácok a blökire vigyáznak, és a házi feladatot írják a sarokban

A szerelem almái cukorbetegeknek?!? :)

Őszintén, egy kutya ennyi hústermék között, aki nem csen el semmit? Ezt hogyan csinálják? Egyszer egy kutya megpróbálta, de akkora taslit kapott, hogy azóta ezt beszélik a kutyatársadalmon belül? :)

Túrós pogyácsa! :) Persze itt más neve volt, és kicsit más formája, de ízre nagyon hasonló!

Egy másik fajta viselet, ez a sok nyakláncos

A fűszersoron

Kislányok szaladnak az anyjuk után. A legkisebb meg az anyukája hátán

Nagy buli lehetett, ha címlapra került! :)

Öv árus

A már látott nyakláncok

A piacon a pletykákat is csereberélni kell! :)

Szárított hal

Tesók

A nők a befonott hajuk copfját ilyen színes, pompomos szalaggal tekerik be

Míg az anyuka egy szinttel feljebb épp alkudozik, a kissrác felfedez :)

Biciklisáv! :) Mi a manó? :)

Két asszony árult egy ucasarkon…

…és közben egy nagyon furcsa dolgot ettek. Sajnos a nevét már elfelejtettük. Mint egy óriásborsó, csak belül a szőrős fehér puha részt lehet megenni, a magot nem.

Sorba lehet ülni a Western Unionnál! :) Okos! :) – Rodrigonak kellett még egy kis pénzt küldenünk, mert több volt a postadíj a cuccainknak, emlékeztek, hátrahagytunk két táskát a mexikói Puerto Vallartában. No, azok azóta ha minden igaz már meg is érkeztek a perui Huarazba. Sőt hamarosan mi is megérkezünk oda! :)

Díszes lámpatestek. Az Aya Huma maszkot már ismeritek, de mi lehet ez a fa? A következő bejegyzésből megtudjátok! ;) (vagy ha elolvastátok az Origo cikket, akkor már tudjátok)