Nászút a Föld körül » Loja

A Sátán Vasvillája, vagy Mordor hegye, egyre megy

Zita — Fri, 15 May 2015 08:00:27 +0000

Harmadik nap – megmásszuk a Sátán Vasvilláját. Saraguro – Loja

Reggel arra ébredtünk (a telefon csipogása mellett), hogy kopog az eső a fedett kert műanyag tetőjén. Ah, lenyomtuk az órát, kicsit aludjunk még. Aztán megint lenyomtuk, megint esett, majd elállt, majd megint esett. Egy pillanatra még az is felmerült, hogy akkor itt maradunk egy napot, de végül az éhség kivitt minket reggelizni és láttuk, nem lesz ez tartós. Reggeli után vettünk pár pékárut útravalónak, majd visszamentünk a szállásra pakolni. 10-ig lehet elhagyni a szobát. Késői az indulás, de hát ha esett az eső és nem volt kedvünk kimenni megint elázni?

Mordor hegye, a Sátán Villája rögtön balra, ezzel kezdjük a napot. Épp csak Mordor gonosz szeme nem világít ott… De gondolom mindenki oda tudja képzelni.

Árusok

És portékáik – a gyöngyből készített nyaklánc itt tradícionálisnak számít.

Például itt láthatjátok, ahogy a néni visel egyet.

Főtéren lévő szép parkocska

Nagyon tetszik, hogy kalaposak a nők, vajon honnan szedték ezt az ötletet? A spanyolok tuti csak a férfi viseletben vitték be és biztos elmondták, hogy csak a férfiak viselnek kalapot. Vagy nem? Kinek van ötlete erről?

Árpi első botsáskája! (Természetben fotózva, nem vitrin mögött.) Milyen jól néz ki, nem? :))

Azért kapott kabátot, mert most nyírták, és ne égesse meg a nap/ne fázzon a szélben?

Megálltunk egy útszéli boltnál, amely tejtermékekre volt specializálódva – bár amint látjátok, más csomagolt nyugati termékek is megtalálhatóak. Be is nyakaltunk két pohár joghurtot.

Ezt a szép pillangót a betonról szedtem össze, ott verdesett szerencsétlen. Andree azt mondta nekünk egyszer, hogy a pillangókat, amelyeket elütnek az autók, de nem halnak meg, “sokkot” kapnak. Ezért gondoltam, hogy felszedem és a fűbe teszem, mert Andree szerint egy kis idővel helyre jönnek.

Micsoda páncél! Ennek a szarvasbogárféleségnek kinéző állat pontos megnevezését remélem a kommentekben megkapom! ;)

És a táj… hát igen.

Na, és itt ki laknak szívesen? :)

Ők épp szembe jöttek, mentek haza iskolából. Beszélgettünk egy kicsit, leginkább rólun, mert nagyon tetszett a férfinek a bicikli és a rekumbensekről kérdezősködött. Mesélte, hogy kb egy hónapja látott egy másik ilyen biciklit, de annak kisebb volt az első kereke. Közben nézzétek meg a háttérben állókat is, a szemfülesebbek láthatják, amint a nő kezében egy nagy vattacukor szerű pamacsot tart. Épp – csak úgy sétálás közben – sodorja a fonalat.

Nagyon boldogok vagyunk

“Mert nem vágja az asszony rendesen a hajamat.”

Ez ám a buszmegálló!

Utcai életkép a pihenőhelyen.

Étterem. Előtte egy kutya – elhagyhatatlan kellék. Ilyen helyeken szeretünk enni. Helyieket támogatunk vele, olcsó, mindig friss és garantáltan a környék ízvilágát próbáljuk ki vele.

Iskolás gyermekek egyen-melegítőben

hangulatkép

Egyik lefelében ez a gyönyörű vízesés fogadott minket.

Az a kis pici kék folt lennék ott a kép jobb alján. Beleveszünk a szép tájba.

Vajon milyen életet élhetnek ott szemközt az emberek?

Panorámakép a kilátásról. Az az alsó út egy alternatív útvonal, de mivel a joghurtos néni azt mondta, hogy nem aszfalt (bár hogy milyen állapotú a földút, arról nincs fogalma, de nem aszfalt azt biztos), így letettünk arról, hogy errefelé rövidítsünk. Bár ha erre megyünk, nem lett volna semmi szint (tudjátok, ”lejtő”).

Már nincs messze Loja… csak pár fölfelé, aztán egy nagy lefelé.

Bele a felhőkbe

Elképesztően szép

Brutális, nem?

Egy érdekes templom. Nem, nem az épület – hanem a mellette álló csúcsos tetős fal nélküli “garázs”. Vajon miért jutottak erre a megoldásra?

Sötétedik – jön a köd és a csontig hatoló hideg.

Kék színben úszik a város – ide készülünk, ez Loja. (Ejtsd: loha)

Látjátok azt a szép bekúszó felhőt? Mint valami markoló kéz, amely meg akarja kaparintani a tájat, mielőtt a Nap végleg alábukik.

Hosszú, fagyos lefelé után megérkeztünk!!! Megcsináltuk!!! Íme Loja óvárosának kapuja.

Rettentő büszkeség tölt el minket, hogy véghezvittük ezt a három napot – és mennyi (hegy) jön még! Ez még csak a kezdet volt! De bebizonyítottuk magunknak, hogy meg tudjuk csinálni, nem puhultunk el a Himalája meg a Karakorum óta, bár ehhez kétséggel hozzásegített a hűvös, nem gatyarohasztóan meleg idő. Bár ereje az van a Napnak, leégtünk-lebarnultunk (50 faktoros naptejjel együtt) az arcunkon és kezeinken, de ez a meleg koránt sem egyenlő azzal a fülledt, izzasztó hőséggel, ami a tengerszinten várt volna ránk. Medellinből kitekerve és alig egy óra alatt megmászva ezer szintet – ez adott erőt és bizonyosságot, hogy ezt is meg tudjuk csinálni. És így is lett. Igaz, három nap tekerésre két nap pihenő jutott Lojában, de ez részben azért is alakult így, mert sok elintéznivalónk van. Sajnos így is, úgy is buszra fogunk majd szállni, ennyi heggyel nem tudunk ilyen kevés idő alatt megbírkózni. Azzal, hogy megvettük a repülőjegyet vissza Európába, bizony ketyeg az óra, és kegyetlenül méri az időt, ami még hátra van. Tik-tak-tik-tak, közel 4 éves őrületnek szabtunk határt ezzel, de fontos volt megtenni ezt a lépést, mert csak így volt olcsó a repülőjegy. Ez és csakis ez indokolja meg az eddigi és az elkövetkező buszozásainkat (vagy stoppolásainkat). Viszont hihetetlenül boldog vagyok, hogy a hegyi útvonalat választottuk. Buszozni így is kell, viszont cserébe úgy érzem, sokkal többet és szebbet látunk, mintha a laposabb, sivatagosabb (és veszélyesebb) útvonalat választottuk volna. Árpilis 18-a van, mikor e sorokat írom, és így, Kedves Olvasó, szeretettel invitállak Téged ennek az őrült, élményekkel teli, több éves út utolsó ~3 hónapjára, amit a kalandos, kiszámíthatatlan, tarka, színes-szagos Latin-Amerikában töltünk. Ezután jön majd a végszó, az utolsó felvonás, 2 hónap Európában: a végső szakasz, amelynek majd Te is részese lehetsz, ha csatlakozol hozzánk a Magyar határtól Budapestig tartó három napos szakaszra. :)

Lohai lanyhulás és látogatás gringólanden

Zita — Fri, 15 May 2015 06:00:03 +0000

Lohában sikeresen találtunk egy olcsó és kellemes kis hotelt, apró, de elégséges szobával. Nem ütötte meg a saraguroi hotel mértékét, de ez várható volt, hogy nem fogunk egy ilyen városban kisvárosi hangulatú, rózsakertes, családi vállalkozásban futtatott hotelecskét találni. :) De a közelben volt vagy öt salchipapás is (sültkrumplit virslivel árusító gyorsétterem – igen, csak ezt lehet kapni. Kis adagot, nagy adagot, dupla adag virslivel, szimpla adag virslivel, vagy csak szalmakrumplit, tisztára mint a Forrest Gumpban a rákételek), ez Árpi igényeit oly mértékben kielégítette, hogy ettől már én is boldog voltam. Ráadásul volt mosoda egy sarokra, így befizettünk erre a luxusra, mivel a hotel városias jellegére tekintettel itt nem volt könnyen elérhető beton mosóvályú, és nem akartam a pici közös zuhanyban kuporogni a többnapos-büdös ruháinkkal, ráadásul nem is lett volna hova kiteregetni. Így csak összekészítettünk a ruhákat, lefürödtünk, majd a fáradság kellemes kábulatában kibaktattunk a szomszédos utcákat felfedezni vacsora reményében.

Lojáról valami olyasmit olvastam, hogy a zenészeiről híres, valószínűleg sok az itt vagy a környéken született, itt tanult zenész

Főterecske a szállodánkkal szemközt.

Eco-gyufa. Szerintetek kisebb az ökológiai lábnyoma egy viaszból (?) készített gyufának, mint a fából készült társainak? (Megjegyz.: nem tudom, milyen anyagból készült. Tapintása viaszos, könnyen hajlik. Ezerféle anyaggal kezelhették, vagy lehet benne.)

Vacsorára először ettünk egy salchipapast. Aztán még egyet (evett Árpi). Azután hamburgert sültkrumplival. Annyi sültkrumplit megevett Árpi ma este, hogy egy szava sem lehet. Másnap pedig nekiláttunk bejegyzés írásának meg a képeslapoknak. Eleve nálunk voltak még a kolumbiaiak, mert Kolumbiában sokalltuk a bélyeg árát. Azt nem tudtuk, hogy itt még drágább lesz, de miután utánaolvastunk, hogy Peruban még ennyél is több, végül itt adtuk fel ezeket is. Szóval ne lepődjetek meg, kedves kolumbiai lapot kapók, hogy Ecuador bélyegei feszítenek a lapon. Megírtam azt a bejegyzést is, amit előzőleg olvashattatok, a várost is megnéztük (nagyjából).

És még jön másik 10.

A szép és híres városkapu.

Ma még zászló is lobog rajta, valamiért ezt később levették.

Bolivar, Latin-Amerika hőse.

Mi is itt tekertünk be tegnap este. Tetszik, hogy használatban van a kapu, és nem kerítették el.

Fel lehetett menni a városkapuba, volt bent múzeum, meg képkiállítás – és természeteen kilátás a városra.

Egy másik téren pár utcával arrébb ilyen pofás árnyékolók vannak a padok felett. Nagyon ötletes!

Árpi másik kedvence, a pizza-törcsére. Vicces módon ez még autentikusnak is számít, ugyanis a céget itt alapították és ez az egy van csak belőle (a hölgy állítása szerint).

És akkor most csodálkozzatok velünk együtt – mi ezt tesszük már hosszú ideje – ez itt a REGGELI.

Csak hogy kicsit belássatok a “kulisszák” mögé… “Árpi, beállítottad végre azt a kamerát?”

Beállította, kész, lenyomva a gomb, erre belejönnek a képbe, hogy lefotózkodhatnak-e velünk. Erre mit lehet mondani? Azt, hogy persze. Fura, nem értem, hogy idegenek miért fotózkodnak velünk, de ha ez jó nekik…

Egy másik beállítás, másik háttér, gondolom Bolivár gyűjti a népet (meg a pénzt) a háborúra.

Árpi pedig most állt neki megszerelni a fékbowdenjét. Jobbra a régin látszik, hogy kissé viseltes már.

Na aztán csak elindulunk egyszer…

Lojától nem messze fekszik Vilcabamba, ide igyekeztünk a késői indulás ellenére még világosban megérkezni.

Ebéd a kereszteződésnél – a rizses hús neve chanfaina, és azzal az íztelen fura főt kukoricával tálalták.

Végre megpillanthattuk Vilcabambát

Ez a szép hegy a város felett emelkedik

Egy (tapló-)gomba szép színei

Vilcabamba és a gringók

Hurrá, megérkeztünk!

Vilcabamba tényleg aranyos kis falu, de szerintünk egy kissé túlértékelték

Mikor Árpi megkérdezte a helyieket, akik a szálláson ültek és beszélgettek egymással, hogy miért különb ez a hely, mint bármelyik másik hegyi falu Ecuadorban, a válasz egyszerű volt: “Sok a gringó”. Mi ezen csak mosolyogtunk. Ha egy helyet felkapnak a külföldiek, akkor ott valóban megintul a gazdaság, a turizmus, és aki csak busszal-repülővel utazik egy országban és nem látja a köztes városokat és településeket két desztináció között, annak valóban csodás és nagyszerű lehet ez a hely. Láttunk buddhista-meditációs központot is, ami nem igazán értjük, hogy hogyan és miért került ide. A nyugati emberek (nem-túl-újkeletű) hipe-ja ez a misztikus kelet vallások felé fordulás, a hely elég nyugodt, szép, sok a turista, hát akkor ideraktak egy ilyet. Persze van több ékszereket meg helyi emberek kézzel készített termékeit árusító bolt is, és úgy tudjuk, sok a túrázásra alkalmas hely a környéken. Mi ebből sokat nem láttunk, leginkább csak azért jöttünk ide, hogy megnézzük a helyet magunknak.

A főtéren lévő templom. Szép a belseje is.

Tetszik ez a sok fa, nagyon hangulatosra sikerült.

Ez a kép nagyon jól összefoglalja a hangulatot – meg a grigó helyzetet

Épp kisétáltunk a főtérre vacsora után, amikor meghallottuk ez a zenekart játszani. Nagyon jó hangulatot kerekítettek, többen nekiálltak táncolni. Ez nagyon tetszik Latin-Amerikában, hogy az emberek boldogok. Egy 70 éves bácsika is táncolt. Otthon is megtette volna? Nem hiszem, hogy nem megrendezett keretek között (pl esküvő) 70 éves bácsikák csak úgy nekiállnak ropni. Főleg utcán. Utcai zenészek zenéjére! :) Micsoda eretnekség lenne ez, kérem! :) Ellenben itt ez teljesen normális. Mexikótól idáig végig ezt láttuk. Ha zene van, akkor tánc is van és hangulat. Csak úgy, mert élni jó. Mert a mozgás boldogság. Aztán meg tessék megézni, milyen cégér van a zenészek feje felett. “Speede Income Tax Service LLC. 20 years experience preparing US taxes.” vagyis egy olyan cég, amely segít elkészíteni az adópapírjaidat, ha USA állampolgár vagy. Ez is csak egy jele annak, mennyi amerikai él itt.

Hú, ez milyen finom volt!

Vilcabambának még saját ásványvize is van. Ezt tuti egy gringó találta ki, és lám, ügyesen véghez is vitte az ötletét.

“Vörös kereszt” – Vöröskereszt. (Az étteremben, ahol mi ettünk)

Utánakérdeztünk és utánanéztünk az interneten is, hogy milyen az út innen Peruig. A válasz az volt, hogy rossz, köves, saras, meredek. Úgy döntöttünk, hogy akkor ésszerűek leszünk és ezt a szakaszt átbuszozzuk. Nagyon jól tettük – az út valóban szörnyű minőségű volt. Hajnali 6-kor ment az első busz, mi ezzel mentünk, hogy időt nyerjünk és ne az egész nap menjen el az utazással.

Tudjuk, hogy vannak ennél sokkal rosszabb helyek is, de azért ez félelmetes volt.

Fél méterrel a szakadék mellett “száguldoztunk” egy olyan úton, amely bármelyik pillanatban leomolhat. Nem is beszélve arról, hogy egysávos az út. Mit csinálnak, ha jön a szembe-forgalom? Még jó, hogy hajnalban mentünk, talán reggel kevesebb a forgalom (csak nehogy a szembe jövők is ezt gondolják.)

Ez pedig a taxi, amit négyen béreltünk, így megosztozva a költségeken. Így nekünk ez 5 dollárral többe került, mintha várunk a buszra, viszont a busz az pár órával később jött volna (menetrend szerint), viszont így azonnal indulhattunk és több időnk maradt a tekerésre délután.

Na, most bizonyosodott be, hogy a lehető legjobban döntöttünk. Ez a busz, amely jön vissza a határtól, hogy felvegye a városban lévőket majd menjen vissza a határra. Erre aztán várhattunk volna…

Platós taxi, nagyon praktikusan itt szinte nincs is másmilyen.

Az Ecuador-Peru határ. Festői, nem? :) És a jó hír: Peruban már aszfalt van! :))

Jöttek a csibék feltakarítani a lehulló ételmaradékokat.

Szemközt meg ez a kiscica nyivákolt. Mint ahogy a mondás tartja: “A pénz nem tesz boldoggá, de a pénzeden vehetsz titákat, a titák meg boldoggá tetnek.”

Most már hivatalosan is vége Ecuadornak, irány PERU, nászutunk 40. országa!