Archívum

‘Alex svájcból’ cimkével ellátott bejegyzés

Az első napunk Örményországban

szeptember 7th, 2011 1 hozzászólás

Az útvonaltervünk Örményországban

A tervezett útvonalunk Örményországban a következő volt Jerevánig: A grúz határ után nem sokkal fel a hegyekbe az azerbajdzsáni határ mellett, Noyemberian, Idjevan, Chambarak, Sevan-tó partja, Sevan-félsziget, Jereván. Ez szintmetszeten úgy néz ki, hogy Idjevanig fel-le, fel-le, 600 és 1100 méter között, aztán pedig egy hosszú emelkedőben fel egészen 2177m-ig, ahonnan már csak le kell gurulni a Sevan-tóig 1900m-re (itt ér véget a szintmetszeti ábra).

Az örmény tengertől már csak le kell gurulni egy kisebb hullámvasútazással 1100m-re, a fővárosig, Jerevánig. Idjevanig úgy terveztem, hogy két nap alatt jutunk el, mert bár a táv nem volt sok, de a szintemelkedés annál inkább, ráadásul az is meredek.

Ezt az útvonalat azután dolgoztam ki, miután beszélgettem Péterrel (magyar lakókocsis család, Batumi után), aki elmondta, hogy többször járt már Örményországban, és szerinte az egyik legszebb vidéke az országnak az a Sevan-tó feletti szakasz, az amit mi Chambarak előtt fogunk keresztezni. Jereván után valószínű buszozni fogunk, vagy az örmény-iráni határig, vagy Tabrizig (Az egyik legszebb nagyváros Iránban). Fájó, de ez van, muszáj belebuszoznunk, mert Irán hatalmas, és csak 30 napot tartózkodhatunk a vízumunkkal ott, ami alatt a türkmén tranzit vízumot is meg kell szereznünk. A rákövetkező országok vízumairól és a Karakoram Highway-ről meg ne is beszéljünk! :) A lényeg, hogy ki van számolva az időnk. Rohanni meg nem szeretünk, és nem is tudnánk sokkal gyorsabban haladni, viszont nem csúszhatunk, különben lejárnak a vízumaink, és/vagy ott ragadunk két lecsúszott gleccser között 4000m-en egy völgyben, valahol Pakisztánban, olyan helyen, ahol csak nomádok élnek. Ez mondjuk, nem lenne rossz! :) Persze ez a „rohanás” csak Indiáig lesz így, utána már könnyebbek a vízumszabályok és az éghajlat is barátságosabb, szóval, ha odaértünk, majd belassítunk kicsit. Na de ne rohanjunk így előre, maradjunk Örményországban!

Olvass tovább…