Nászút a Föld körül

Bishop tele volt ilyen táblákkal, és tényleg így néz ki a város + kismillió autó meg modern üzlet, reklámtábla

Egy patika… :)

Az utcakép Bishopban

Kimentünk a város végébe stoppolni…

…de nem jártunk sok sikerrel, mindenki 55 mérfölddel húzott el mellettünk

Erősen sütött a nap, forróság volt és nagyon nagy szembeszél (szembe fújt volna, ha biciklizünk…) ezért én inkább máshogy hasznosítottam a Las Vegas táblánkat :)

100 Fahrenheit – Amikor Fahrenheit bácsi kitalálta ezt a hőmérsékletskálát, a 100-ra lőtte be az emberi test hőmérsékletét. Picit tévedett, 100 Fahrenheit 37.777 Celsiusnak felel meg, a testünk pedig alapesetben csak 37 fok :) Köszi Randynek ezen infókat! :)

Miután visszamentünk Bishop belterületére, ahol lassabban hajtottak az autók, felvettek minket. Már az előző kép is a kocsiban készült, a kinti hőmérséklet mutatójáról. Egy kedves férfi vett fel minket a nagy piros pickupjával, és Lone Pine-ig vitt minket, pedig csak Independence-ig (másnap volt júli4 – Independence day) ment volna, de elvitt minket a plusz 15 mérföldre lévő következő városig. Közben sok érdekeset mesélt a környékről, egy híres börtönről és hogy mennyi filmet forgattak errefelé…

Sofőrünk ötletére egy komolyabb táblát is készítettünk

De hiába… Sötétedés előtt egy órával feladtuk. A táblával viszont másnap történtek érdekes dolgok. A helyiek azt hitték, hogy koldulunk mert a koldusok szoktak ekkora táblákkal az út szélén állni. Ez először nekünk sem esett le, csak mikor már a második hölgytől kaptunk pénzt, és mikor erről másoknak meséltünk. Mégsem volt jó ötlet a tábla. Szegény jóakaróinkat jól összezavarhattuk, amikor nem akartuk elfogadni elsőre a pénzt, meg amikor végül erősködésükre végül mégis elfogadtuk aztán névjegykártyát adtunk nekik webcímmel meg mindennel. Ha előbb látjuk a mi táblánkhoz hasonló táblákkal koldulókat, nem készítünk ekkora táblát. A két adományból egyébként már majdnem kijött volna egyikünknek egy buszjegy a következő forgalmasabb útig, csak ezzel meg az volt a baj, hogy a következő busz az ünnep miatt csak 4 nappal később indult… :)

Egy kedves család háza melletti legelő sarkában kaptunk engedélyt a sátrazásra. Ez a kép már másnap reggel készült. Este látszott a Tejút az égen, gyönyörű naplementénk és napfelkelténk volt, a távolban pedig az egyik csúcs a sok közül a Mount Whitney, négyezer-valahányszáz méter magas, ha Alaszkát nem számolnánk, ez lenne a legmagasabb csúcs az USA-ban.

Reggeli kilátás a sátrunkból… Ha eddig nem értettük, miért nem vettek fel minket, itt most megértettük. :) Szép volt még egy napot maradni ezen a vidéken.

A ház, ami mellett sátraztunk

Nem látszik, mert vastagon le van vakolva, de ez egy szalmabála ház! :)

Közös fotó a családdal, akik megengedték, hogy náluk sátrazzunk. Ezúton is ezer köszönet! :)

Szégyeljük, de amíg stoppoltunk, többször megfordultunk a mekiben. Bent ugyanis légkondi volt, és 1 dolláros “termékek” (mert hát ételnek ki tudja, hogy nevezhető-e) így amíg az egyikünk bevásárolt, a másik kint állhatott az épület előtt stoppolva, és így nem veszítettünk időt és esélyt. És jeges italt is annyiszor tölthettünk után amennyiszer csak akarsz(kicsit csalva az előző nap vett poharunkba – elviekben csak same day, vagyis azonos nap lehet refill-t, vagyis újratöltést csinálni. (semelyik családnak sem jutott eszébe egy pohárból inni, mindenki megveszi a külön poharakat mindenkinek, nehogy fel kelljen állni és újratölteni. Kifelé menet kidobják a műanyagpoharat és nem használják újra) De nézzük csak, mi van az ajtóra írva? Az itt árult ételek és italok rákot és egyéb bajokat okozhatnak. Hoppá. Legalábbis Californiában így tudják… De valószínű az egész világon így van, mert mindenütt ugyanazt az ipari sz@rt árulják. És mindemellé még odaírják, hogy “We Care”, ők törődnek velünk… Hát persze, minden mekiben ott a játszótér és a gyerek menü, törődnek velünk, hogy biztosan a következő generációk is náluk költsék el a pénzüket.

Zita bokát villantott, de sajnos ez sem működött… :)

Délelőtt fél 11 körül egy sárga autó állt meg mellettünk, és a benne ülő páros azt mondta, hogy Las Vegasba tartanak, és el tudnak vinni minket. :)

Némi turpisság volt a dologban, ugyanis pár perc múlva kiderült róluk, hogy Éváról és Randy-ről van szó. :) Őket az interneten keresztül ismerjük, és meg is volt beszélve velük, hogy Las Vegasban találkozunk. Ők Los Angelesből indultak el oda ezen a reggelen, és a kedvünkért kitérőt tettek, hogy – abban az esetben, ha addig nem jön senki, aki elvisz minket – felvegyenek minket és ne kelljen itt állnunk ki tudja meddig. Csakhogy arról volt szó, hogy Éva apró autójával jönnek, amivel csak a cuccainkat és talán a bringákat tudják elvinni. Ehelyett reggel végül Randy kocsijával indultak útnak, amiben viszont tönkre volt épp menve a légkondi. Ez hatalmas áldozathozatal volt részükről, hiszen nagy kitérőt tettek értünk egy nagyon forró vidéken. Légkondi hiányában még így autóval sem mertük bevállalni a Death Valley-t, a Föld egyik legforróbb vidékét itt nyár elején. Kerülőt tettünk Las Vegas felé és útközben találkoztunk limonádét áruló gyerekekkel. Errefelé divat az ilyenfajta zsebpénzgyűjtés…

Mikor megkérdeztem a gyerekeket, hogy mire gyűjtenek, elmondták, hogy július negyedikei tüzijátékra! :o Mindjárt más íze volt a tőlük vásárolt limonádénak… :D :( Legalább nyári táborra, vagy valami értelmes dologra gyűjtöttek volna. Na de nekem nincs jogom rájuk haragudni, 15 éves koromig csak a számítógépes (ráadásul single player, ohh God…) játékokat püföltem, az se sokkal jobb mint a tüzijáték durrogtatása.

Rettentő izgalmas vidéken teleportáltuk keresztül magunkat az autóval :)

“Hol laksz? – Az autópálya 239-es kijáratánál, a ZZyzx úton! Hol?!?” :D

Útközben láttunk egy újfajta erőművet (Ivanpah Solar Power Facility): egy csomó tükörrel a napsugarakat a tornyok tetejére koncentrálják, ahol így gőz keletkezik, ami turbinákat hajt meg. Ekkor még úgy tudtuk, a magas sókoncentrátum miatt, amit erre a célra használnak, az egész még éjszaka is képes működni, de sajnos később, mikor meggoogliztam, kiderült, hogy ez nem így van, ez az erőmű csak akkor termel áramot, amikor süt a Nap. Azért így se rossz! :) Hisz talán a tükrökhöz és a gőzturbinához nem kellenek olyan spéci ritkafémek, mint a szolárpanelekhez…

Még meg sem érkeztünk Las Vegasba, már elkezdődött… :)

Las Vegasban Zitánál laktunk, bár ő érkezésünkkor nem volt otthon, így ezen a képen sincs rajta, csak a szuper finomra sikerült galuskás csirkepörköltje. :) Na meg Éva, Randy és Teri :)

Kicsit szárazság volt az elmúlt években…

A gát a tó felöli egyik parkolóból

Ezekben az oszlopokban ömlik be a víz a turbinákhoz

Emlékmű a gát oldalában

Csak ekkorka táskákkal mászkálhatunk a környéken, nehogy felrobbantsuk a gátat… Pisztoly, fegyver sem lehet nálunk. Ezt ugye azért kell külön kiírni, mert sok amerikai államban fűnek-fának szabadon lehet fegyvere, hogy meg tudja magát védeni a fegyveres őrültektől! Micsoda őrült logika! :D :(

A gát fentről, a mellé épített hídról fényképezve. A híd azért kellett, mert a gátat nem a mai forgalomhoz méretezték, ahogy Ti is láttátok a timelapse-en, jó kis dugó alakult ki rajta.

Csoportkéééép! :) Mondd: Saaajt! :D

Vigyázat, sivatagi teknőc veszély! :)

Szép formás, színes kövek mindenütt, ez a Red Rocks

Érdekes dolgokat tud alkotni az erózió…

Éva épp nagy szenvedéllyel mesél valamit, ahogy jószokása! :) Zita nappalijában tartottunk fényképes élménybeszámolót a tévén, amit Éva és Randy himalájai beszámolója követett, ők ugyanis a tavaszi szezonban megjárták az Everest alaptábort. Mutattak őrült videókat a luklai repülőtéren való landulásukról, és elmesélték, hogy pont amikor felértek az alaptáborba, aznap történt az a szörnyű tragédia, amiben 16 sherpa elvesztette az életét. Éváék látták, ahogy helikopterrel lehozzák a holtesteket a gleccserről. Közben egy pakisztáni fickó, aki a nők egyenlőségére próbálja felhívni a figyelmet, behívta őket egy alaptábori sátorba, és miközben megvendégelte őket süteménnyel, elmesélte, hogy a lánytestvérével együtt másztak az Everestre, és ő kétszáz méterrel a csúcs előtt megállt, és hagyta, hogy a testvére egyedül mássza meg a csúcsot, hogy ne ő kerüljön a rivaldafénybe, hanem az, hogy egy pakisztáni nő is képes megmászni a világ legmagasabb hegyét! :) Ezt nevezem önzetlenségnek! Ezzel emberünk egyben azt is feladta, hogy idén megmássza a hegyet, hiszen a sherpák a történt tragédia miatt már nem másztak ebben a szezonban, és nélkülük kvázi lehetetlenség megmászni A Hegyet. Éva egyébként lefelé menet magashegyi betegség tüneteit észlelte magán, és elég rosszul volt, de végül egy hosszú menet után leértek kellően alacsony magasságba és rendbe jött. A kalandjaikról egyébként hamarosan olvashattok egy angol outdoor portálon, ahová Éva is és én is írtunk már, és talán egy hét múlva útjára is indul a weben – reméljük nagy sikerrel! :)

Megtaláljátok az embereket a tájban? :)

Micsoda hely! :) Reméljük fotósunk nem csak az embereket, hanem az embereket a tájban fotózta! :)

Jump! :) As Always :)

Formák

Kicsit odébb más arca volt a tájnak, de még mindig Red Rocks