Archívum

A(z) ‘Malajzia’ kategória archívuma

Az utolsó napok Malajziában – A világ végén, és Johor Bahruban

július 29th, 2013 16 hozzászólás

Melaka – Batu Pahat


Alig hagytuk el Melakát, máris olyat láttunk az út szélén, ami miatt megálltunk. Egy óriási, nagyjából méretarányos oldalbiciklis riksa állt az út mentén. Jól elszórakoztattuk magunkat itt, mígnem megérkezett egy maláj család is, és így meg tudtuk kérni az egyikőjüket, hogy fényképezzen le minket, hogy olyan képünk is legyen az óriás riksáról, amin mind a ketten rajta vagyunk.


Pár kilométer múlva egy kisebb dolog késztetett minket megállásra. A bringából csak annyit láttam, hogy valami nagy és hosszú eltűnik az útmenti betonkorlát mögött, aztán amikor odaértünk a bekötőúthoz, láttuk, hogy nem káprázott a szemem, valóban egy hatalmas sárkánygyík – Varánus? Nem tudom a pontos nevét… – sétált le előttünk az útról. Persze ekkor még volt sebességünk, de lélekjelenlétünk is, ezért sikítozás és hirtelen fékezés nélkül továbbgurultunk 20 métert, majd nagy csendben visszaosontunk, így még épp sikerült lefényképezni ezt a számunkra oly különös állatot, mielőtt eltűnt volna az út menti erdőben. Errefelé sok ilyen élhet, mert később sajnos láttunk még többet belőlük, de azok már mind az út közepén voltak, nem mozogtak és laposabbak is voltak… Olvass tovább…

Melakában a bringás barátainkkal

július 24th, 2013 2 hozzászólás

Érkezés Melakába

Port Dicksontól már nem volt sok hátra, második nap már csak 81,5km-t kellett tekernünk. Reggel áttoltuk a bringákat az út túloldalára, ahol egy tágas parkoló sarkában megreggeliztünk, miközben macskák hada mérte körbe a kerékpárjainkat, néhányuk még a körmét is bele próbálta mélyesztani a gumiabroncsunkba, egy másik pedig a küllőket feszegette. Persze megjavítani nem tudták a bringát, de elrontani sem. :)

Ez a nap sem volt hűvösebb mint az előző, a délelőtt hamar ránk tört a hőség, ezért a tekerést egyre sűrűbben szakítottuk meg pihenésekkel, árnyékba vonulásokkal. Azt hiszem a kelleténél többször is megálltunk, ez részben annak volt köszönhető, hogy négyen voltunk. Amikor mi csak pisilni álltunk volna meg, akkor Dave és Meng be is ültek a vendéglőbe és rendeltek egy kört a 100Plus-ból. Persze mindez nem volt baj, csak észrevettük, hogy négyen nehezebb a haladás, de ez így természetes, hisz még összeszokott csapatnak sem nevezhettük magunkat a tegnapi tekerés után.

A cél erre a napra az lett volna, hogy megérkezzük a délutáni forróság beállta előtt Melakába, de ez sajnos nem sikerült. Az út, amiről tegnap barátaink még azt mondták, hogy szép sima lapos lesz, hullámos volt és legtöbbször olyan távol haladt a parttól, hogy nem is láttuk a tengert. Én ezen próbáltam javítani, de végül csak rontottam, követtem a GPS-t Meng útvonaljavaslatát felülbírálva és ezzel szépen meg is jártuk, egy katonai terület kapujában visszafordítottak minket, így lett +8 kilométer a 3 kilométeresnek induló tengerpart menti levágásból. Ez már hála az égnek Melaka határában volt így nagyon mélyen nem érintett minket.

Biciklivel Melakában

Melakában a szállásunk egy Warmshowers tagnál volt, Howard egy Ringo’s Foyer nevű vendégházat üzemeltet, és itt látja vendégül a bringásokat, a többi vendégtől függetlenül teljesen ingyen és baráti alapon. Ezt azért teszi, mert ő maga is kerékpártúrázó és kerékpárőrült, a szállójában tele vannak a lépcsőházak és a közös helyiségek kerékpárokkal, kezdve a gyönyörű veterán gépektől az össztelós downhill szörnyetegeken, fixiken és az országúti paripákon át az apró összecsukható városi bringákig. Egy csoda volt már csak végigjárni is a szállodáját, annyi szép kerékpárt láttunk nála. Emellett mesélt is a legutóbbi ausztráliai, keleti parti túrájáról, és elkísért minket olyan helyi, utcai éttermekhez, amelyeket különben soha meg nem találtunk volna. Olvass tovább…

Kuala Lumpur – Port Dickson, egy hosszú nap kedves útitársakkal

július 22nd, 2013 8 hozzászólás

Komolyan mondom, Ti vettetek rá, hogy folytassam a naplóírást. A kommentjeitekkel. Már nem olyan jó az írókám, mint régen, ha rám jön, akkor beindulok, írok cikkeket, vagy blogbejegyzéseket, mikor miből vagyok lemaradva és mihez van kedvem, de már egyre nehezebben veszem rá magam. Van, hogy egy hétig egy betűt sem írok, aztán van, hogy egy nap alatt kibújik a falakból annyi cikk, hogy abból megélünk egy hétig is. Mert tudjátok, az ihlet nem belőlünk jön, hanem csak átfolyik rajtunk, és az Eat, Pray, Love szerzőnője szerint a falakból jön belénk. :) Én nem tudom, hogy van ez, de én inkább csak inspirációnak hívom ezt a dolgot – és Köszönöm Nektek! Számomra is fontos, hogy haladjon a blog, de ha csak kényszerből ülnék le írni, az nem tetszene, ezért azt nem is teszem, most sem így ültem le, hanem úgy hogy lefekvés előtt elolvastam a telefon feedolvasóján az új kommenteket, és meglepődtem, hogy 8 új jött. Köztük nem mind volt teljes egészében pozitív a blogra nézve, de ez nem baj, sőt az a komment indította el a folyamot, úgyhogy azért is hálás vagyok. :) Aztán ennek hatására elkezdtek keringeni mindenféle gondolatok a fejemben, aminek a vége az lett, hogy fejlámpával az így megtelt fejemen leültem az ágy sarkához (amiben Zita már fél órája szuszog a takaró alatt), és elkezdtem ezeket a sorokat írni. Na de most már csapjunk inkább a kilométerek közé! :)

Indulás Kuala Lumpurból

Kuala Lumpurból egy szép napos reggelen indultunk tovább, és persze a rutinos Meng-bácsi már előbb össze volt pakolva, mint mi, ezért a végén vagy negyed órát üresben várakozott, amíg mi még ezt-azt pakolásztunk a táskákba és a bringák körül. Ilyenkor reggel derül ki, hogy hoppá, hát nem mentettem le a képeket a fényképezőgép SD-kártyájáról, elő kell pakolni a netbookot, de már azon sincs hely, akkor a hordozható vinyót is ki kell szedni a másik táska aljából… És közben megy az idő, és Meng leül a számítógépe elé, veszi a gitárt, és rákezd egy nótára: „Country Roads, take me home, to the place I belong…” – Úgy érti az öreg, hogy az útra! Az úton van a helyünk! Micsoda reggel volt, nagyon tetszett, hogy Meng rákezdett erre a nótára, megadta számomra az alaphangulatot.

Nagy kerülővel kezdtünk, ugyanis rá kellett kanyarodni az autópályára. Ehhez egy egész nagy blokkot meg kellett kerülnünk, de megérte, mert így egy rövid forgalomban való tekerés után letérhettünk a pálya mellé és szinte saját sávunk volt a sztráda mellett. Megint olyan motorosoknak és kerékpárosoknak elválasztott, dedikált kis aszfaltsávon haladtunk, mint befelé jövet a városba. Meng nagyon ment a HP StreetMachine-on, el is húzott tőlünk, de mindig csak 100-150 méterre, hogy még lássuk, aztán belassított a mi tempónkra, de be nem várt minket, csak ha megállt egy fa árnyékában. Igaz, nem értettük, miért nem vesz inkább vissza kicsit a lovakból és megyünk mind a hárman egymás anschlussában, de azért még nem is haragudtunk rá, mindenkinek meglehetnek a saját heppjei, és ő gondolom, amikor nincs éppen az éves nagy utazásán, akkor egy héten legfeljebb egy-két nap bringázik, ilyenkor aztán meg már be van sózva és kitekerne a világból. :) Olvass tovább…

Kuala Lumpur – vacsorák, barátok, ikertornyok…

július 12th, 2013 29 hozzászólás

Uncle Meng és a legmagasabb hágó

Kuala Lumpurban még ilyen késői órában is vártak ránk, igazából még hallottam is, ahogy Meng utánam kiáltja, hogy Árpi, de mivel nem akartam hinni a fülemnek (azt hittem csak véletlen egybeesés), ezért mentünk tovább a még pár utcányira lévő címre. Amit elnéztünk és a szomszéd utcában kötöttünk ki, de amikor hívtuk Meng-et, a barátja fél percen belül mellettünk termett egy motorral és két perc múlva már velük ültünk egy indiai étterem teraszán, amely mellett nemrég elhajtottunk.

Meng egy nyugdíjazott kínai malajziai, aki nagyon szeret kerékpártúrázni, rengeteg helyen járt már a világban, eltekert Európáig és volt Taiwan-on és Japánban is. Taiwan egyébként nagy kedvence az itteni kerékpártúrázóknak, mert állítólag gyönyörű és nagyon fejlett az infrastruktúrája, a klímája pedig nagyon kellemes, négy évszakos. Na, de visszatérve Meng-re, vagyis inkább Uncle Meng-re, mert errefelé így szólítják az idősebb embereket illendőségből. Szóval Uncle Meng nagy bringás, közismert malajziai kerékpártúrázó, akinek egyébként még az is a specialitása, hogy fekvőkerékpárral utazik, mint mi. Na nem pont olyannal, mert a fekvőkerékpárok között még nagyobb különbségek tudnak lenni mint a hagyományos „upright” kerékpárok között. Az övé kisebb és elöl a kerék nem 26-os méretű, csak, ha jól tudom, 20-as. Sifu Meng (Meng Mester – így hívják a barátai) kalandjairól itt olvashattok, persze csak angolul. Idén a világ legmagasabb „motorozható” útjára készül Indiába. 5602 méter magasra tervez felkerekezni a Khardung La hágóba!

James Bond kütyük és a légkondis felüljáró

Kuala Lumpur-i napjaink alatt Meng szerény kis otthonában laktunk, és mivel hamar túl akartuk lenni a sokat szidni hallott (ott csak dugók vannak és szmog, egy zsúfolt város) város „kipipálásán”, ezért rögtön első reggel buszra szálltunk és berobogtunk a központba. A busz Chinatown-ba vitt minket, ahol végigjártunk egy hatalmas fedett bazársoros utcát tele mindenféle kacat- és ruhaárussal. Itt mi is vettünk egy kacatot, egy „gorillapod”-ot a fényképezőgépeinkhez, vagyis egy hajtogatható karú kis háromlábú állványt. Itt láttunk még egy nagyon érdekes dolgot, apró tollakat, kulcstartókat, amelyekbe rejtett kamera és mikrofon volt szerelve. Olvass tovább…

Pangkor szigetén Ferivel, Andival, Anne-el és a kisnyúllal

július 5th, 2013 2 hozzászólás

Mikor végre elhatároztuk, hogy nem várunk tovább Frankáékra (=hogy nem lazsálunk tovább, hanem elindulunk útra ismét, Frankáék csak alibi voltak a pihenésre), összepakoltunk és leszállítottuk egyesével a bringákat, majd a csomagokat a lifttel, ami emlékszem, nagyon idegesítően, minden második percben ránk akarta csukni az ajtaját, ezért ki kellett támasztani valamivel. Aldriannál ahogy az a képen is látszik úgy volt kialakítva az épület és az oda való behajtás, hogy folyamatos tekeréssel egészen a liftig tudtunk menni, át a portán, fel a rámpán az épületbe, majdhogynem a nagylábujjammal nyomtam meg a lift hívógombját, amikor strandpapucsban tekertünk. :) Volt ilyen, azokon a napokon amikor csak a városba csavarogtunk…

Hát ezt a kényelmes jó helyet most önként otthagytuk, hogy új kalandok után nézzünk. Ez az új kaland Andi (ejtsd: Endi, férfinév!) és a Pangkor-sziget volt. Ez teljesen spontán jött be az útitervünkbe, ugyanis Andi-nak a leendő Kuala Lumpur-i tartózkodásunk kapcsán írtam Warmshowers-en, és ő azt válaszolta, hogy vasárnaptól szerdáig nincs a városban, hanem Pangkor szigetén van, KL-től északra, de ott is nagy szeretettel lát minket, ha úgy gondoljuk, hogy meglátogatjuk. Megnéztem a térképen, hol van ez a hely és utána olvastam, hívogató volt, csak épp a napok nem stimmeltek kezdetben – erre volt jó a 4 napos pihenés Ipohban, így már beleestünk ezekbe a napokba, ezért vasárnap felhívtam Andi-t, hogy mehetünk-e. Ő azt válaszolta, hogy persze, vár minket, mi pedig másnap elindultunk.

Az odaútról igazán nem tudok sokat mesélni. Mentünk a nagy, helyenként kétszer két sávos út leállósávjában, mert nem volt más. Vagyis ha lett volna, az kb. kétszer ilyen hosszú lett volna, ezért szóba se jöhetett. A forgalom nem volt vészes, viszont minket az unalom az mardalt. Egy-két házat meg egy mecsetet tudtam fotózni azért, és egy benzinkútnál megálltunk egy bő fél órára, hogy légkondicionált helyen elfalatozzunk egy kicsit pihenés képpen, de különben tényleg semmi érdemleges nem történt, csak faltuk a kilométereket, számszerint 86-ot ezen a napon. Olvass tovább…

Cameron Highlands #3 – Az eredeti emberek, a leradírozott alak és Kellie szellemei

július 4th, 2013 Comments off

Politika és ökológia

A dzsungeltúrát követő nap reggelén összepakoltuk a cuccainkat a Daniel’s Lodge-ban, és elindultunk lefelé Tana Ratah-ból. Erről az útról azt mondták nekünk a helyiek, hogy sokkal rosszabb, mint az új út, ahol feljöttünk, mert keskenyebb, rosszabb minőségű és tele van nagy dög teherautókkal. Ugyanakkor olvastam egy beszámolót a Crazy Guy on a Bike-on, nem is olyan régről, ahol a fickó azt írta, Yunnan óta ez a szakasz volt a legszebb, legélvezetesebb lefeléje. Hát most akkor mi van? :) Mentünk, és kiderítettük! Kezdetben csak élveztük a kanyarokat, a bedőlést, és hogy nem kell tekerni, hanem gurul magától a gép. Tényleg jó volt, de semmi különös. Megálltunk egy teaültetvény felett fényképezni, aztán pedig a víztározó előtti falu főút felöli boltsorának egyik éttermében enni. Finom kínai tésztát ettünk jeges teával, közben az étterem előtti teraszon beszélgető-veszekedő emberekkel is szóba elegyedtünk. Megkérdeztem, min megy annyira a vita – hát persze hogy a politikán ment, ahogy sejtettem, hiszen előző nap volt választás. Az ősz úr szemben a most leváltott területi vezetőjük volt, tehát valami fejes, akinek ezzel a választásokkal most leáldozott. Ők ezen „szomorkodtak”, de nem úgy, ahogy vártam. Nem voltak se mérgesek, se elkeseredettek, azt mondták, most már ez van, és remélik, hogy az új vezetés is olyan jó lesz, mint amilyen a barátjuk volt, mert ő nagyon sokat tett a régióért. És különben is, csak az a lényeg, hogy békesség van és mindenki békességben él egymással, maláj, kínai, indiai. Ez mind szépen hangzott és így testközelből nem is tűnt olyan büdösnek a politika, a bácsiról tényleg el tudtam ezek alapján képzelni hogy egy normális ember. Lehet, hogy mégis vannak „jó politikusok?” :) Bár mostanában már azt is olvasom, hogy igazából van egy még a nagyvállalatoknál is nagyobb háttérhatalom, és a politikusok valójában csak bábok mind, de olyan bábok, akik ezt nem is tudják magukról, hogy jól és lelkesen végezzék a dolgukat. Innen nézve megint nem létezik jó politikus. :) A fene rúgja meg az egészet, mi csak guruljunk most tovább, elvégre ma még tekerni sem kell hozzá, az első 50 kilométer majdhogynem tiszta lejtő! :) Olvass tovább…

Cameron Highlands #2 – A pillangófarmon és az őserdő mélyén

július 3rd, 2013 3 hozzászólás

Miután betankoltunk fokhagymás rutiból, nekiláttunk az aznapi adagnak, ami nem volt sok, de azt is sejtettük, hogy ez a kevés nem lesz könnyű. Ez már csak abból is látszott, hogy egy meredek lefelén kezdtünk a tekeréssel, amit aztán, ahogyan azt vártuk, ugyanilyen meredek felfelé követett. Ez már végképp sok lett volna előző nap este – konstatáltuk, hogy jól döntöttünk, amikor megálltunk. A fölfelé kemény volt, hiába csak néhány kilométer volt az egész. Útközben láttunk egy gyönyörű sast a völgyünk felett körözni, aztán pedig, amikor megérkeztünk végre az emelkedő tetejére – ami tényleg a teteje volt, mert előtte már néhányszor azt hittük, hogy a következő hajtűkanyar után vége – Zita nagy örömére árusok sorát találtuk ott, akik ráadásul még epret is árultak. Zitának kijárt már a jutalom, feljött velem 1500 méterre tűző napsütésben és esőben, másfél napon át, ráadásul a végén még ezt a hullámvasutat is ki kellett állnia. Nagy örömmel felfalt egy egész doboz epret, majd gurultunk tovább, mert már nagyon vártuk a tegnap este az útikönyvből kinézett pillangófarmot, ami a GPS szerint már csak egy kanyarra volt tőlünk.

A pillangófarmon

Valóban, egy nagy balkanyarban megpillantottuk a pillangófarm bejáratát. Leláncoltuk a bringákat, magunkhoz vettük a fényképezőgépeket, és a jegyvásárlást követően nagy kiváncsisággal bementünk. Persze az ilyen helyen szokásos zsilipes-függönyös rendszeren keresztül tudtunk besétálni az állatok közé, hogy azok nehogy ki tudjanak szökni.

Bent mindenütt lepkéket láttunk, a tető hálóján, a rengeteg virágon, de még a lábunk alatt a földön is. Köztük mászkálhattunk szabadon és annyi makro fotót készíthettünk róluk, amennyit csak akartunk. Ennek mi eleget is tettünk, sőt még videókat is készítettünk.

Az új Canon fényképezőt használtuk leginkább a fényképezéshez, és meglepett minket a közeli fényképek minősége. Ez a kis fényképező (Ami egyébként nem volt 50 ezer forint és a naptárbevételekből vettük!) olyat is lát, amit mi az emberi szemünkkel már nem és mindezt nem csak állóképeken, hanem videón is képes rögzíteni.

A pillangók mellett mindenféle kígyók, teknősök és gyíkok is voltak, persze őket külön elzárták, a teknősök egy elkülönített részen, ahonnan nem tudtak kimászni, a többiek pedig terráriumban. Az egyik ilyen üvegkalitkában voltak az én nagy kedvenceim, a „Horned Tree Lizards”-ok, vagyis a „szarvas fa gyíkok”, persze a magyar tükörfordítás hülyén hangzik és nekem most nincs netem Wikipédiával, hogy utánanézzek az igazi nevüknek. Ezek a kis állatok úgy feküdtek egymáson, hogy az kész kabaré volt. Mozdulatlanul voltak, mindenféle csuda pózokban leginkább egymáson és egymást átkarolva, miközben azért figyeltek ki az amúgy igen mókás „figyellek ám Téged!” tekintettel a fejükből, és csak nagy ritkán mozdultak meg Olvass tovább…

Cameron Highlands #1 – Fel 1500 méterre!

június 28th, 2013 Comments off

A Sam Poh Tong templom óriás füstölőspiráljai és teknősei

Nehezen kezdek neki a mai bejegyzésnek, mert ez a rész már nagyon rég várat magára, ráadásul erről egyszer már írtam az Origo-ra, igaz, akkor nem olyan szabadjára engedve és részletesen, ahogy azt szoktam és igazán szeretem. Ezért van létjogosultsága ennek a bejegyzésnek is, ami előreláthatólag hosszabb lesz (vagy több bejegyzés, nem csak egy), és az már most biztos, hogy több kép és videó is lesz. :)

Szóval ez a Cameron Highlands Sir William Cameron-ról kapta a nevét, aki 1885-ben első nyugatiként járt itt és feltérképezte a környéket. Rá nem sokkal megjelentek az első indiai teaültetvényesek, aztán az angol gyarmatosítók menekültek ide fel a meleg elől, majd jöttek a turisták, és végül mi is úgy döntöttünk, hogy megnézzük, mi van odafent ezen a kb. 1500 méter magasan húzódó dombos-hegyes, dzsungeles, teaültetvényes vidéken, amit annyira emleget minden úti beszámoló, útikönyv és helyi barát is.

Ehhez Ipohban hagytuk a málhánk nagy részét és csak egy-egy táskával indultunk el a pihenőnapunkat követően, miután reggel bedobtuk Aldrian lakáskulcsát a postaládájába, hogy ha előbb visszaérne a Kuala Lumpur-i kiküldetéséből, akkor be tudjon lépni az otthonába. :) Ja, és még indulás előtt előző nap a kerekemet is kicentríroztattuk egy általa javasolt kerékpárszervizben, ahol a girbegurba küllő helyére szépen befűztek egy még otthonról hozott másik tartalékküllőt. A kerék újra tökéletes lett mindössze 20 perc alatt, míg mi szemközt egy sarki étkezdében reggeliztünk.

Na, de most már induljunk el! :) A kora reggeli indulást persze megint sikerült ellustulnunk, de azért olyan későn sem indultunk. A nagyobb „időveszteséget” a Sam Poh Tong kínai buddhista templom adta, amely egyszer csak ott termett az út bal szélén, egy hatalmas sziklafal aljában, és ez a látvány olyan volt, amely mellett nem bírtunk csak úgy elhajtani.

Az előbb veszteséget írtam, de igazából sokat nyertünk itt, mert egy gyönyörű és érdekes hely volt a templom, amely igazán megérte azt a pár percet, amit ott töltöttünk. Olvass tovább…

Georgetown-ból Ipoh-ba, egy kis politikai kitérővel

június 19th, 2013 2 hozzászólás

Georgetown – Jalan Banjer

A penangi szigertől kifelé menet meglepve tapasztaltuk, hogy a komp árát már idefelé kifizettük, vagyis hogy csak az egyik irányba kellett fizetnünk és abban az árban már benne volt a visszaút is. De mi van, ha soha nem hagyom el a szigetet, mert mondjuk kiúszom vagy továbbhajózom róla Szumátra felé? :)

A kompon elbeszélgettünk egy pakisztáni férfival, aki tradicionális muszlim ruhákat és vallási kellékeket árul itt Malajziában. Ez végülis okos tőle, mert odahaza olcsóbban elő tudja állítani, itt meg van néhány muszlim ebben az országban, akik potenciális vevői, de már egy felsőbb anyagi szintről.

Butterworth-ben megebédeltünk egy indiai étteremben, majd indultunk tovább Ipoh felé. Kanyargós felüljárókon haladtunk át, fentről látszott a Penangra vezető híd, egy érdekes mecset, és persze a háttérben maga a sziget Georgetown felhőkarcolóival. Ja, és el ne felejtsem a „Penang International Dental Collage” hatalmas épületét, ami a szigeten történt élményeink után nekem felettébb érdekes látvány volt. :)

Egy nagyobb folyón átkelve egy kínai temető mellett lyukadtunk ki, majd következett a végeláthatatlan, egyenes országút. Pálmaültetvények, települések, pálmaültetvények, települések… Ez váltakozott. Az ember a leginvázívabb faj ezen a bolygón, ehhez kétség nem fér. Mondták nekünk ugyan a malajziai barátaink, hogy de hát ez legalább erdő, és oxigént termel, széndioxidot köt meg, stb, de magyarázzák ezt annak a rengeteg növényi és állati fajnak, akik eredetileg itt éltek, ahol 100 éve még érintetlen dzsungel volt – amíg meg nem érkezett ide is a „fejlődés”. Az őserdő elképesztő diverzitását alkotó fajok eltűntek, van helyettük ugyanazon pálmaolaj termelő fáknak a sora, meg van az ember a pálmaolajával. És ez van kb. egész Borneon is, csak ott még a talajerózia is sokkal látványosabb, mert az dombosabb vidék, mint ez most, ahol mi épp hajtunk.

Délután sok érdekes dolog már nem történt, kivéve egyetlen alkalmat, amikor is leintegettünk egy parkolóból induló autót, mert annak a hátsó szélvédőjén ugyanis egy hatalmas Couchsurfing matrica díszelgett. Már nem emlékszem a lány nevére fejből és ezért most nem is kezdek el keresni a FB üzeneteink között, mert akkor tuti ott ragadok és nem lesz ebből kerek bejegyzés e szieszta alatt. A lényeg, hogy nagyon megörültünk egymásnak, és a lány felajánlotta, hogy ha bármi segítség kell, hívjuk fel KL-ben (Kuala Lumpurban), mert ő oda valósi, igaz az elmúlt hónapokban nem látott vendégül senkit. Kérdeztük, hogy miért, és a válasz sokkoló volt: agydaganattal műtötték, ezért van rajta most a napszemüveg és ezért vezeti más a kocsit. Még a vágás is látszott a lány fején, de ő vidám volt. Ott az út szélén nem mentünk ebbe bele mélyebben, csak utána a bicikliben ülve gondolkodtam rajta, hogy ezt bizony kemény lehetett neki megélni, ilyen fiatalon ilyen durva betegséggel küzdeni. Olvass tovább…

Categories: Ázsia, Malajzia Tags:

Penang, Georgetown – Ahol nem álltunk meg letelepedni és dolgozni

június 13th, 2013 4 hozzászólás

Újra biciklisáv!

Georgetown nagy meglepetést okozott nekünk. Ez a város egy Pulau Penang nevű szigeten található, ezért a helyiek sokszor csak egyszerűen Penangnak hívják. A hely angol gyarmat volt, és stratégiai fontosságú kikötő. Ma az üzleti élet egyik kisebb központja, Malajzia egyik legkellemesebb városa, a tourist-trail egyik gyöngyszeme és az expatrioták nagy kedvence. A szigetet körbebringázni kb. 80-100km-rel lehet, attól függ, merre tekereg az ember. De van itt nemzeti park is, és innen át lehet hajózni Szumátrára is, Indonéziába. A szigetet vagy egy hídon, vagy ha motorral, biciklivel van az ember, akkor komppal lehet megközelíteni (terveznek alagutat is, de a lakosság a felől megosztott, hogy ez jó ötlet-e), és a felhőkarcolókkal teli városban természetesen van repülőtér is. Igen, felhőkarcolók, mert azok is vannak, ilyen közelről ilyen magas épületeket, mint Georgetown-ban eddig még nem láttunk. Igaz, meglepettek emiatt már nem voltunk, csak előzőleg, amikor az egyik Couchsurfing profilon olvastuk, hogy a tag a 34. emeleten lakik. Ennyi még palacsintából is sok, mi van, ha elromlik a lift? A város mögött egyébként még egy közel ezer méter magas domb is magasodik.

Ahogy tekertünk Alex-hez, csak ámultunk, a város annyira szépen rendezett és tiszta volt körülöttünk, amilyet még talán soha nem is láttunk ezen az úton. Még egy biciklisáv felfestést is láttunk magunk alatt az aszfalton! A forgalom az mérsékelt volt, és ha be is állt az autósor egy-egy piros lámpánál, nekünk mindig akadt bőven hely kielőzni őket.

Alex, a vendéglátónk nagy figura, igazi nagy partiarc, sokan ismerik a szigeten a Couchsurfing-en és a Warmshower-ön keresztül. Autómosókat üzemeltet, de hamarosan készül nyitni egy vendégházat is a belvárosban. Az ötlet onnan jött, hogy az utóbbi időben mindig ő szervezi a CS bulikat, de nincs igazán hely, ahol lehetnének. Az autómosójának, ahol mi is laktunk, van ugyan egy kisebb légkondicionált, biliárdasztalos váróterme, de a helyszín nem teljesen ideális, mert kint van a városból, annak északnyugati csücskében, a parttól nem messze.
A parton egyébként pont olyan kis rákok laknak, mint amilyeneket St. Martin szigetén is megfigyeltünk Bangladesben, és most Zita még azt is észrevette, hogy a kis golyókat nem a barlangjukból görgetik ki, hogy odabent helyet csináljanak a plazmatévének, hanem holmi heccből, a felszíni homokot használva. Hogy csajozásból, vagy nagyzolásból építik-e, vagy mert szegénykék azt hiszik, így védve lesz az odújuk a tenger hullámainak végtelen erejétől, azt nem tudjuk, de talán lesz aki elárulja nekünk. (?) :D

Olvass tovább…