Archívum

A(z) ‘Bulgária’ kategória archívuma

Utunk az Iskar völgyében Szófiába

július 11th, 2011 3 hozzászólás

Vratsa – Ébredés a kanyonban és reggeli a CBA-ból

Dani szokás szerint már fenn volt, amikor Vratsa mellett kikeltünk a sátorból a nagy sziklák alatt. Most láttuk csak először világosban a kanyont, tényleg gyönyörű szép volt, ahogy azt már éjjel, a csillagok fényénél sejteni lehetett. Dani egy emléktábla mellett aludt a függőágyában, egy fiatal srác itt szenvedett balesetet a motorjával. Csak azért vagyunk biztosak benne, hogy nem a sírja volt, mert ilyen kirándulóhelyre talán még a bolgárok sem temetkeznek, tűzrakóhely mellé… Mindenesetre azért még így is morbid volt kicsit, hogy Dani ott aludt, ahol. Persze ez éjjel nem zavart minket, itt találtunk helyet, Dani itt talált két fát, hát itt maradtunk. Hatalmas sziklák magasodtak a sátrunk fölé, és igazi élmény volt innen az indulás, csak gurulnunk kellett lefelé a kanyonból, végig a sziklák között vissza Vratsa-ba.

A reggelit egy CBA-ban vásároltuk meg, igen, a magyar üzletláncnál, itt Bulgáriában. A bolttal szemben találtunk egy füves placcot, oda heveredtünk le megreggelizni. Dani olyan jóllakott, hogy le is dőlt kicsit, amíg mi még szedelődzködtünk, és vásároltunk néhány pezsgőtablettát a szemközti patikában.

Olvass tovább…

Negotintól a kanyonig – Az első napok Bulgáriában

július 9th, 2011 7 hozzászólás

Az elmaradt napokat most pótoljuk, tehát ne ijedjen meg senki, nem tértünk vissza Bulgáriába, csupán nem sorrendben közöljük a beszámolókat. Az ebben és a következő bejegyzésben leírtak Szerbia után, és a néhány napos (hamarosan befoltozott) fekete lyukat követve Szófia előtt történtek velünk.

Féllábbal Negotinig

Legutóbb ott tartottam, hogy begurultunk Negotinba, az utolsó városba a szerb-bolgár határ előtt. Ezen a napon Zita elhagyta az egyik cipőjéből az egyik csavart, ami az SPD stopliját tartotta. Leszereltük róla a stoplit, le ne szakadjon, hogy csak egy csavar tartja, és cipőt cseréltünk. Így én tekertem „fél lábbal” Negotinig.

Ahogy beértünk a városba, rögtön szembejött egy robogó és kerékpár bolt, vittem a stoplit, mutogattam, hogy egy csavar kéne, a fickó segítőkész volt, de nem volt akkora csavarja, csak hosszabb. Mutatta, hogy várjak még, mert közben egy iszonyat szakadt fickó elkezdett vele alkudni egy robogóra. Ahogy kívülről láttam a szituációt, anélkül hogy értettem volna, mit beszélnek, kb. úgy tűnt, mintha a csávó egy kifli áráért szeretne egy robogót venni hitelre. Olvass tovább…

Megérkeztünk Törökországba

július 4th, 2011 16 hozzászólás

Alexander, Lubomir és a 100km-es görögdinnye története

Az indulás a podkrepai templomkertből nem ment olyan gyorsan, mint vártuk. Dani felkeltett minket, pontosabban csak engem, én meg Zitát hagytam még aludni, amíg én pakolásztam. Sikerült úgy rábontanom a sátrat, hogy közben észre sem vette, arra ébredt, hogy nekem már minden cuccom el van pakolva mellőle, és ő már csak egy félig üres hálófülkében fekszik, ami fölül hiányzik a külső ponyva. Reggelizni a templom és a magazin közötti parkocska asztalához ültünk ki és a menü margarinos (Dani után szabadon csak „Sz*rgarin”) mézes kenyér volt. A kilométerek viszont már annál jobban pörögtek, főleg miután túl voltunk az első tizen, az mindig nehéz, ilyenkor még sajognak az izmaink, és gondolatban még félig a hálózsákban vagyunk. Az első nagyobb kaptató teteje előtt szembetekert velünk két bringás, országútival voltak, nem volt sok cuccuk, csak az egyikőjüknek volt egy hátizsákja és ennyi. Megálltunk velük dumálni, kiderült róluk, hogy Alexander és Lubomir apa és fia, együtt bringáznak 5 napot, Szófiából Burgosba és most vissza. Napi 200km-t tekernek, ami elég durva, akkor is, ha „csak” öt napot tolják. Nem tartottuk fel őket sokáig, pár perc beszélgetés után jó utat kívántunk egymásnak, és ki-ki ment tovább saját célja felé. Mi a dombtetőn megálltunk egy adag nevetésre, ugyanis eszünkbe jutott, hogy Dani táskájában már tegnap reggel, vagyis kb. 100km óta benne van az a görögdinnye, amit ajándékba kaptunk. Olvass tovább…

Plovdiv-tól a Templomkertig

július 2nd, 2011 12 hozzászólás

Ebéd Petya-val

A Plovdiv-ra szánt napunkon fél 10-kor ébredtünk Petya-éknál. Petya már elment munkába, ekkor szállingózott elő a család. Petya 4 éves kisfia végre megbarátkozott velünk, először rongyot húzott a fejére és lelőtt minket, aztán elbújt az asztal alatt, végül egy felpattintható fényvisszaverő szalaggal teljesen sikerült megszelídítenünk, és még Dani rekujába is beleült egy kiadós dudálás erejéig.
Sztanimir sajnos mégsem ért rá, így nem volt első osztályú idegenvezetőnk Plovdivhoz. Petyaval viszont sikerült megbeszélnünk, hogy találkozzunk vele az ebédszünetében. Megbeszéltünk egy találkozót délután 1 órára a belvárosban. Egy kis parkocska melletti étteremben ültünk le, és nagyon beletrafáltunk. Eszméletlen hangulatos kis hely volt, és nagyon olcsó. Fejenként 3 Leva-ért ettünk menüket, vagyis 400 Forintokért. A WC valami nagyon jól volt berendezve, kőből volt kirakva a fala, kis kirakatok voltak az oldalában mindenféle izgalmas dolgokkal telepakolva, a mosdókagyló pedig egy régi bádog edényből volt kialakítva. Mindemellett az egész nagyon ízléses és igényes volt, meg is beszéltük Zitával, ha egyszer lesz saját – földhözkötött – otthonunk, ilyen lesz a fürdőszoba.
Nagyon jó volt beszélgetni Petya-val. Vele úgy hozott minket össze a sors, hogy ő is informatikus, méghozzá szoftverfejlesztő. Olvass tovább…

Утунк Пловдивба – Egy rövid hosszú nap története

június 29th, 2011 9 hozzászólás

Reggel Svetláéknál 8 óra körül ébresztett Dani, hogy asztalon a reggeli. Merthogy reggelit is kaptunk, amitől szinte már zavarba jöttem. Nagyon rendesek voltak itt velünk. George, az öreg, aki tegnap idekísért minket, most is itt volt. Danival nagyon összebarátkoztak, így megtudtuk, hogy már háromszor volt infarktusa és műtötték is. Emellett dohányzik, kávézik és cigizik. Ahhoz viszont nem kellett Dani, hogy lássuk, ahogy mosolyog, nevet és csupaszív. Utóbbi háromnak köszönhetően sikerült nagyon jó érzéssel elhagynom Gorno Varshilo-t. Az öreg egyszerű angollal komunikált, 5 percenként közölte, hogy I’m happy, vagy hogy I’m very happy, és hogy my friends, meg, hogy Love. :) Szóval kedvelt minket, és ez látszott is rajta. Örült nekünk. Ahogy a falut elhagytuk, visszagondoltam azokra, akiket mi vendégeltünk meg Budapesten, Henry-re és Jamie-re, akik azóta már DK-Ázsiában járnak, vagy Elődre és Lehelre akik azóta már bejárták szinte egész Európát. Anno tiszta szívből segítettünk nekik és minden tőlünk telhetővel széppé és könnyűvé akartuk varázsolni a Budapesten való tartozódásukat, és ha úgy éreztük, hogy ez sikerült, az minket is nagy örömmel töltött el. Valami ilyesmi örömöt láthattunk most mi is George arcán, úgyhogy végül én is örömmel búcsúztam tőle. Valahogy mindig nehezen fogadok el ilyen nagy szeretetet olyanoktól, akiket előtte nem is ismertem, de miután ezt végiggondoltam, és beleképzeltem magam az ő bőrébe, mindjárt könnyebb volt. Olvass tovább…

Szófia után, a hegyek mögött – Szeretet vár

június 28th, 2011 10 hozzászólás

Megszakítjuk a tér-idő konténuumot a blogbeszámolókban! Először posztoljuk ezt a “tegnapi” szakaszt, majd egyszer, egy szép napon utolérjük magunkat a bolgár határ – Szófia rész megírásával. Addig is itt van ez a kecske, olvassátok történetét:

Szófiából való indulásunk reggelén nem keltünk túl korán, Zita ahányszor csak lehetett, Szundira rakta a telefont, szundikáltunk 8:25-ig. Reggelire az előző nap vásárolt péksüteményeket ettük, majd nekiálltunk összepakolni. Nagy meló volt, mert még a sátor is ki volt terítve a teraszon, hogy megszáradjon. Zita és Dani közben zenéket raktak be Dani laptopján a youtube-ra, ami először nem zavart, de aztán egy „Keressük meg Stacey-t” mondatra majdnem kifakadtam Olvass tovább…